AZ ELŐZETES HÁZAK

Előzetes házaknak hívják - börtön zsargonban - azokat a büntetésvégrehajtási intézeteket, ahol az előzetes letartóztatásban lévő embereket gyűjtik össze.
/ Ilyen -értelemszerűen - minden megye székhelyén található.../
Bár ezek a "házak" nagyon sok mindenben hasonlítanak a többi börtönhöz, funkciójuknak megfelelően azonban lényeges eltérések is mutatkoznak.
Mivel ezeken a helyeken ítéletük rövidebb részét töltik az emberek - tehát nem meghatározó és jellemző a börtönök életének megismertetésében -, ezért csak azokra a dolgokra térek ki, amelyek mások, mint az "igazi" börtönökben.
Ide a rendőrségi fogdákról szállítják az embereket, miután az ügyet vezető nyomozók már vagy lezárták az ügyüket, vagy nem tartják fontosnak, hogy egy-egy kihallgatáshoz a közelben legyenek.
Ezek az emberek "papíron" még nem elitéltek, csak gyanúsítottak vagy vádlottak, egészen addig amíg a bíróság döntést nem hoz az ügyükben.
/ Az ártatlanság vélelme alapján tehát ártatlanok is lehetnek, amelyre számos példa volt, amikor felmentő ítélet született egy-egy ügyben. /
Ennek ellenére a velük való bánásmód semmiben sem különbözik a valósan elitéltekétől, sőt annál lényegesen zordabb és szigorúbb!
Mozgásukban maximálisan korlátozva vannak, a nap 24 órájából mindössze fél vagy egy órát töltenek szabad levegőn, amikor körbe-körbe sétálásra viszik őket a börtön udvarán felállított ketrecben.
/ Ez a séta - a törvényben foglaltak szerint - napi rendszerességgel, kötelezően járna, de ha az őrök éppen "nem érnek rá", akkor elmarad. /
Néma csendben történik mindez, az őrök árgús szemekkel figyelik, hogy megszólal-e valaki séta közben, és ha igen, azt "indián csataüvöltések közepette" azonnal visszaviszik a zárkájába.
Ennek a szigorúságnak az a célja, hogy a vádlottak ne tudjanak összebeszélni, ne tudják egyeztetni, hogy ki mit mondjon a majdani tárgyaláson.
Bár arra mindig nagyon vigyáznak, hogy az egy ügyben szereplő, úgynevezett bűntársak, soha ne kerüljenek egy zárkába, és ne sétálhassanak egyszerre, az üzenetek terjedését így sem tudják megakadályozni.
Mert ezekben a "házakban" is vannak valós elitéltek, akik a különböző munkákat végzik, és ebből eredően lényegesen szabadabban mozoghatnak.
Ilyenek az ennivalót kiosztó szakácsok, a karbantartók, a szintfelelősök, írnokok, könyvtárosok, raktárosok, stb.
Velük pedig - hol ismerettség folytán, hol némi ellenszolgáltatás fejében - kiválóan lehet üzeneteket közvetíteni...
Aztán vannak ablakok is, amelyeken hiába van rács, a hangot nem tudja visszafogni, így ha épp a börtön ugyanazon oldalán vannak a bűntársak, akkor alaposan megbeszélhetik a teendőket.
Persze ehhez gyakorta üvölteni kell, amit viszont meghallanak az őrtornyokban és az udvaron szolgálatot teljesítő őrök is, és miután nagy nehezen kiszámolták, hogy vajon melyik ablakból is történt a kikiabálás, azonnal intézkednek és kiemelik onnan a fegyelemsértőt.
Érdekes színfoltja egyébként ez az "ablak-telefonálás" az előzetes házaknak, és gyakorta keserítik meg a közelben lakók életét.
A bezárt emberek ugyanis nem csak bűntársaikkal, de a hozzátartozóikkal is mindennapos társalgást folytatnak, különböző utasításokat adva a kintieknek, hogy kinek mit mondjanak, és mit küldjenek a csomagban.
A hozzátartozók csoportokban állnak a járdákon, és egymást túlkiabálva próbálják megértetni magukat a bentlévőkkel.
/ Elképzelhető, hogy micsoda hangzavar alakul ki, és ez mind a börtönnel szemben lakó házak ablakai előtt. Nem csoda, ha gyakoriak a civilek panaszai a börtön vezetősége felé. De bármennyi panasz érkezzék is, megakadályozni sosem tudják, mert az ablakokat bedeszkázni azért még sem lehet.../
És ezek az ablakok kiválóan működnek liftként is!
Szinte nincs olyan valamikori előzetes fogvatartott, aki ne próbálta volna ki az úgynevezett "liftezést".
Hogy ez mit is jelent?
Nos, a cigarettából, kávéból és teából soha nem elég - hiszen rengetegen csomagot sem kapnak a hozzátartozóiktól -, ezért egymást igyekeznek kisegíteni az ismerősök.
Elég egy vékony cérna és egy kis darab neylon-zacskó, amelybe beleteszik a kért árút, és már indul is lefelé, az alsóbb szinten lévő ablakhoz, ahol aztán beleteszik a "csereterméket" és már mehet is visszafelé.
/ Minél vékonyabb a cérna, és kisebb a zacskó, annál kevésbé veszik észre az őrök odalent.../
A másik, üzenetcserére kiválóan alkalmas lehetőség, a fürdés.
Erre heti két alkalommal adódik lehetőség, melynek során tömegével zsúfolják be az embereket a fürdőbe, nem törődve azzal, hogy lényegesen többen vannak, mint ahány zuhanyzó.
Így aztán van, aki fürdik, és van, aki nem.
Mert a farkas-törvények szerint először az erősebbek állnak be a tusolók alá, akik csöppet sem törődnek azzal, hogy a többiekre sor kerül-e, és a kb tíz percet, amelyet a fürdésre kaptak, végig a tusoló alatt töltik.
/ Ebből gyakorta vannak gondok, veszekedés vagy verekedés szintjén.../
Persze csak akkor, ha egyáltalán érdemes tusolni.
Mert meleg vizet ott olyan ritkán látni, mint a fehér holló...
A fürdő-helyiség a szó igazi értelmében koszos, penészes, lábgombától és egyéb betegségektől fertőzött, a tusolók nagy részéből nem folyik a víz az elvizkövesedés miatt, a ruhákat gyakorta nincs hová felakasztani, de nem is nagyon érdemes, mert a jobb cuccokat könyörtelenül ellopják vagy erővel elveszik a gyengébbektől.
/ Ha a károsult esetleg meri jelenteni az őrségnek, hogy eltűnt valamilye, azt a választ kapja, hogy miért nem figyelt jobban.../
Nem csoda hát, ha sokan igénybe sem veszik a tusolás lehetőségét, inkább megfürdenek a zárkában lévő kis fali csapnál, amely körülményesebb, de biztosabb.
A víz ott is hideg, de legalább mindig folyik, ott is ki kell várni az erőből adódó sorrendet, de egész nap van erre idő, és a ruhákra sem kell annyira figyelni.
Mert akinek eltűnik a ruhája, az hirtelen nem igazán tud mit felvenni mindaddig, amíg a hozzátartozói - már ha vannak, vagy hajlandóak erre - nem küldenek ujat a csomagban.
Az előzetes fogvatartottak ugyanis még a saját ruhájukban vannak, és bizony a menőbb cuccok hamar gazdát cserélnek, vagy erővel elvéve, vagy sunyin ellopva.
/ Persze meztelenül nem marad senki, mert akinek nincs lehetősége ruhát bekérni magának, az megkapja a börtön szürke szabvány-öltözetét.../
Az előzetes házak egyik legnagyobb problémája a túlzsúfoltság.
/Általános helyzet, hogy olyan zárkában, ahol egyébként nyolc ember férne el, gyakorta tizenketten, tizennégyen is vannak! A "fölösleg" napközben még csak-csak elüldögél a mások ágyán, éjszakára pedig matracokat adnak be nekik, és mint a heringek a konzervdobozban, úgy fekszenek egymás mellett a földön. Ha valakinek éppen vécére kell mennie éjszaka, akkor keresztül lépdel - vagy épp rálép - a földön fekvőkre.../
Ez a túlzsúfoltság nem csak a hivatalos közleményekben megjelent indok: a növekvő bűnözés miatt van, hanem leginkább azért, mert egy-egy ügyet a bíróságok akár három évig is képesek elhúzni, amelyből természetszerűen következik, hogy az előzetes fogvatartottak száma mindig csak halmozódik!
Gondoljunk csak bele, hogy mit eredményez az, amikor egy ember számára egyetlen négyzetméternyi hely sem adatik meg: amikor két embernek le kell ülni, ha egy feláll...
A tárgyalásra váró emberek amúgy is pattanásig feszült idegei hamar felmondják a szolgálatot, és a legkisebb dolgokból is hatalmas problémák születhetnek.
/ Elég, ha valaki - a hely szűke miatt - véletlenül meglöki a könyökével a másikat, máris parázs vita alakul ki abból, hogy véletlenül vagy szándékosan tette. /
Ez a körülmény óhatatlanul összetűzésekhez, verekedésekhez vezet...
Persze azért vannak az őrök, hogy megakadályozzák ezeket a rendbontásokat - gondolhatja logikusan a kívülálló.
A valóság azonban egészen más.
A verekedések nagy része sosem jut az őrség tudomására, mivel semmit sem utálnak jobban a börtönökben mint a vamzerokat / besúgókat /, ezért ettől a jelzőtől jobban fél a verést elszenvedő fél, mint magától a veréstől.
Így aztán egyszerűen elhallgatja a történteket - kivéve, ha olyan sérülések maradtak rajta, amit nem lehet eltitkolni.
Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a fogvatartott emberek tisztában vannak azzal, hogy ha jelzik az őrségnek a problémájukat, még rosszabbul járnak.
Az őrség ugyanis csak nagyon ritkán él azzal a lehetőséggel, hogy másik zárkába helyezi át a sértett felet, ehelyett beérik annyival, hogy megfenyítik a verekedőt, amely lehet csomag vagy látogatás eltiltása, tehát a két sértett ember továbbra is együtt marad azon a néhány négyzetméteren, csak sokkal elmérgesedettebb viszonyban egymással.
Természetesen a büntetésben részesülő - általában erősebb fél - pedig mindent elkövet, hogy megkeserítse az őt beáruló további életét.
Ez pedig ujabb verekedéshez - vagy verésekhez - vezet.
A robbanásig feszült légkörért csak féligazság lenne a fogvatartottakat okolni.
Kialakulásában komoly szerepe van a börtönök dolgozóinak is.
A komoly emberhiánnyal küszködő büntetésvégrehajtás szinte válogatás nélkül veszi fel a munkára jelentkezőket, akiknek bizonyos hányada sem észbelileg sem pszichikailag nem alkalmas erre a feladatra.
/ Megkockáztatom azt a kijelentést, hogy jónéhányan - viselkedésüket és tulajdonságaikat tekintve - nyugodtan helyet cserélhetnének bármelyik fogvatartottal! /
Ezek az emberek aztán "élvezettel" élik ki kötekedő vagy éppen szadista hajlamaikat, visszaélve a kezükbe adott hatalommal.
Természetszerű, hogy egy olyan intézményben, mint az előzetes ház, éppen a folyamatban lévő ügyek "tisztaságának" megőrzése érdekében, fokozottabb biztonsági ellenőrzésekre van szükség, mint a más kategóriájú börtönökben.
Az egyik ilyen ellenőrzési forma az úgynevezett "hippelés", amelynek során tüzetesen átvizsgálják a zárkákat, valamint személyes motozás alá vetik a fogvatartottakat.
Ilyenkor különböző tiltott tárgyakat keresnek, mint például szúró, vágó vagy más támadásra alkalmas eszközök, vagy mobiltelefonok, illetve szökéshez felhasználható tárgyak.
Ezzel eddig még nem is lenne semmi probléma, mert mint említettem, őrzésbiztonsági okokból igenis szükség van rá.
A dolog akkor válik terhessé és veszélyessé - fokozva a fogvatartottak amúgy is labilis idegállapotának romlását, amikor a fentebb említett - arra a munkára alkalmatlan - bv. dolgozók végzik ezt a feladatot.
Egy munkát ugyanis sokféleképpen el lehet végezni.
Lehet csak és kifejezetten őrzésbiztonsági szempontból, a körülményekhez mérten emberségesen, de lehet a lehetőséggel visszaélve, már eleve rosszindulattal és direkt idegesítési, zaklatási szándékkal is.
/ Az már csak az adott előzetes ház dolgozóinak összetételétől függ, hogy melyik hozzáállásból van több. Személyes tapasztalataimból kiindulva sajnos a negatív megnyilvánulás van többségben.../
A pontosabb megértés érdekében részletezem, hogy miként is zajlik egy ilyen "hippelés".
Az őr bekiabál a "tátikán" / a zárka vasajtaján lévő kis nyílás! /, és közli, hogy zárka ellenőrzés lesz, ezért mindenki pakolja össze minden személyes cuccát.
Erre kb 10 perc áll rendelkezésre.
Elképzelhető, hogy a túlzsúfolt zárkákban milyen kapkodás folyik amíg mindenki odafér a vas szekrényéhez - és mivel nincs idő a szépen pakolgatásra - belesöpri az összes személyes dolgát az ágyán lévő durva lópokrócba, aztán azt batyuként összeköti, és kivonul vele a folyosóra.
Ott az őrök egyik része kicsomagoltatja a batyukat, és egyenként mindenkinek végignézi a személyes dolgait, aztán fémkeresővel leellenőrzi a fogvatartotton lévő ruházatot, valamint kifordíttatja a zsebeit.
A többi őr ezidő alatt azzal foglalatoskodik, hogy a zárkában maradt berendezéseket - asztal, szekrények, wc-tartály, stb. - ellenőrzik át.
Ez előírás, ezt így kell csinálni, ez ellen senkinek sem lehet panasza, aki bármilyen okok miatt is bekerül egy bv. intézetbe.
Itt lép be viszont az őrök részéről az emberi tényező!
Gyakorta fordul elő, hogy a batyukban található dolgokat olyan "alapossággal" ellenőrzik, hogy a "hippelés" végére az teljesen használhatatlanná válik.
Kettétörik például a műanyag borotvák szárait, hogy nincs-e elrejtve benne valami, holott tudvalévő, hogy azok egyáltalán nem üregesek.
Minden borítékból kiszedik a leveleket, aztán jól összegyűrve és összekeverve dobálják vissza a lópokrócra vagy éppen a földre.
A fényképalbumokban lévő képekkel sem bánnak másképp, mire egyenként végignézik mindet, addigra gyakorta csak egy gyűrött fotó marad.
/ Nem egyszer fordult elő, hogy a fogvatartott csinos feleségét ábrázoló képet az őrök nagy vigyorgások közepette adták egymásnak kézről kézre, miközben tették a különböző megjegyzéseket, melyek közül a legenyhébb az volt, hogy egy ilyen bombázó nő, hogy lehet egy ilyen szarházi ember felesége.../
Nos, ezek a dolgok már messze nem tartoznak a biztonsági ellenőrzés kategóriájába, sokkal inkább a tudatos és élvezetes megalázáséba.
A zárkákban dolgozó őrök eközben minden ágyról a helység közepére dobálják a matracokat, ráborogatják az asztalban található evőeszközöket és "csajkákat" / fém vagy műanyag tálak az evéshez! /, ennek a tetejére a takarításhoz kiadott mosóport, wc-papírt, egyszóval mindent, amit találnak még odabent.
Amikor a fogvatartottak visszamennek a zárkájukba, olyan kép fogadja őket, mintha bomba csapott volna be.
Ekkor elkezdődik a földön heverő tárgyak szétválogatása, amely már eleve vitákra ad okot, hogy melyik kié is volt, valamint mindenki igyekszik ujra rendszerezni és rendbehozni a fényképeit, leveleit és egyéb személyes dolgait, majd szépen visszarakni a szekrényébe, mert néhány óra múlva jönnek az őrök megnézni, hogy rend van-e már a zárkában és a szekrényekben.
Ezt persze nem tudják egyszerre megcsinálni a fogvatartottak, mert annyian vannak azon a szűk helyen, hogy oda sem férnének a szekrényükhöz vagy ágyukhoz.
A gyengébbek vagy kevésbé agresszívak csak állnak a zárka közepén, és várják a sorukat, hogy ők is elkezdhessék a visszapakolást.
Aztán másnap kezdődik minden előlről.
Sőt, ha olyan az őrség állományának összetétele, akkor harmadnap is.
/ Nem tudom pontosan, hogy milyen rendszerességgel írja elő a bv. törvény az ilyen jellegű ellenőrzéseket, de az biztos, hogy nem heti 3-4 alkalommal! A normálisabb előzetes házakban általában kéthetente vagy havonta egyszer végzik, ezt tapasztalatból mondhatom.../
Előfordul, hogy ezeket az ellenőrzéseket akkor csinálják, amikor a fogvatartottak éppen félórás vagy órás sétájukon vannak.
Ilyenkor még rosszabb a helyzet, mert előzőleg nincs ideje az embereknek összeszedni a saját dolgaikat, így aztán mire visszamennek a sétáról, a zárka közepén, egy hatalmas kupacban, összekeverve találják személyes tárgyaikat.
Egymást lökdösve, taposva igyekeznek megtalálni családi fotóikat és egyéb, számukra kedves dolgaikat...
A másik kiváló idegőrlési lehetőség a csomagosztás.
/Az otthonról érkező levél mellett ez az egyik legfontosabb esemény a fogvatartottak életében./
Az csak az egyik - és idővel megszokottá váló - szivatás, hogy a már délelőtt megérkező csomagokat direkt csak késő délután osztják ki, addig is had idegeskedjenek a fogvatartottak, hogy vajon érkezett-e otthonról valami.
A kiadandó csomagot természetesen - szintén biztonsági okokból - fel kell bontani, és átnézni, hogy mit is tartalmaz.
Az ellenőrzést végző őrök némelyike ilyenkor van leginkább elemében.
Amikor ezek az emberek állnak az ellenőrző asztal mögött a fogvatartottak már előre rettegnek, mert tudják,hogy a csomag tartalmának legalább a felét a szó szoros értelmében használhatatlanná teszik.
A cigarettás dobozokat nem a megszokott helyen - a tetején - hanem az alján bontják ki, jó mélyen belenyomva a kést, így a cigaretták nagyrésze is elvágódik.
/ Majd elszívja felesbe...-szokták mondani, ha valaki esetleg mer reklamálni. /
A szalámikat és kolbászokat nem egyszerűen csak elvágják néhány helyen, hogy nincs-e benne valami, hanem gyakorta előfordult, hogy a bőrréteget felvágva szinte szétmorzsolták a belsejét, aztán beleöntötték egy zacskóba a törmeléket és úgy nyomták a fogvatartott kezébe.
/ Így már rágnia sem kell...- mondják "viccesen" /
A fogkrémet szintén egy zacskóba nyomják a tubusból, mondván, hogy úgy is lehet használni, ha belemártogatja a fogkefét.
Ha valaki például sót kér a csomagban, hogy valami ízt adjon a börtön-kosztnak, és ezek az őrök ellenőrzik, már le is mondhat róla, hogy megkapja. Egyszerűen kiöntetik vele a szemetesbe, mondván, hogy az kábítószer is lehet, tehát tiltott dolog.
/ Pedig csak az ujját kellene beledugnia, hogy meggyőződjön arról, vajón só vagy kábítószer van-e a dobozban.../
A golyóstollakat szétszedik apró darabokra, majd összerakás nélkül, apró darabokban dobják vissza a többi dolog közé. / A fogvatartottnak bőven van ideje majd megkeresgetni a különböző alkatrészeket, legalább addig is lefoglalja magát.../
Amelyik tollat nem lehet szétszedni, mert nem cserélhető benne a betét, az szintén a szemeteskosárba kerül, mert ki tudja, hogy mi lehet benne...
Gyakorta landolnak a szemeteskukában rántott és sülthúsok arra való hivatkozással, hogy azok megromolhatnak, és betegséget okozhatnak.
Sorolhatnám még a különböző "intézkedéseket", de valószínűleg ennyi is elegendő annak érzékeltetésére, hogy miként bújhat meg a kötelező ellenőrzés állarca mögött az emberi rosszindulat - az eleve negatív hozzáállás, amellyel sajnos nem csak a fogvatartottat "büntetik", de alaposan megkárosítják a hozzátartozókat is, akik általában az utolsó filléreiket kuporgatják ösze - vagy éppen kölcsönkérnek -, hogy egy csomagot feladhassanak, és végül mindannak, amit megvásároltak, nagy része vagy a kukában köt ki, vagy tönkretéve kerül a fogvatartotthoz.
Amit pedig nem tesznek tönkre az őrök, az nagyon gyorsan gazdát cserél a zárkában, ha a csomag tulajdonosa gyengébb fizikumú vagy kevésbé agresszív tulajdonságokkal rendelkező ember.
A "hiánák" ugyanis már alig várják, hogy visszaérkezzen a csomaggal, amelyet már nem is ő pakol ki, hanem az "önként jelentkező segítők".
Körbeállják - sőt inkább félrelökik - a tulajdonost, és könyékig másznak bele a dobozba, hogy van-e valami érdemleges, amire nekik is szükségük lenne.
/Ha találnak ilyet, akkor az már biztos, hogy az övék is lesz./
Több formája van az ilyen - börtön nyelven szólva - "levételnek".
Az enyhébb változat az, amikor " csak kölcsönkéri " a zárkatárs azt ami megtetszett neki, de persze ezt már nem először teszi, és esze ágában sincs soha megadni - főleg, ha nincs is miből, mert soha sem kap csomagot.
A másik megoldás a "védelmi pénz", amelyet "önként" ad oda a fogvatartott, hogy az erős és kigyúrt zárkatársa megvédje őt a kölönböző atrocitásoktól.
A legdurvább az, amikor mindenféle kérés vagy előzetes megbeszélés nélkül, egyszerűen kiveszik a csomagból és elteszik a saját szekrényükbe, mintha az övék lenne, és ha a tulajdonos szólni mer, akkor néhány pofon úgyis észre téríti, hogy nem érdemes ellenkezni.
/Elgondolkodtató, hogy nagyon sok fogvatartott még a börtönben sem szakít korábbi bűnelkövető szokásaival, és ujabb bűncselekmények sorozatát követi el, hiszen amit leírtam, bőven kimeríti a rablás és a védelmi "pénz" kikövetelésének fogalmát.../
Sajnálatos módon ezzel a börtön dolgozói is tisztában vannak, de általában szemet hunynak fölötte, és csak nagyon kirívó esetetekben - amikor már muszály - intézkednek.
Ilyen különleges - és már intézkedést kívánó - eset volt például az, amikor az egyik fogvatartottat - mert nem volt hajlandó "szép szóra" oda adni a csomagja tartalmát, sőt kijelentette, hogy a rablást jelenteni fogja az őrségnek - az éjszaka folyamán öten megtámadták, lefogták, majd a végbelébe többször felnyomták a wc-pumpát és a seprőnyelet, ezt követően pedig lepedőből levágott csíkkal felakasztották a zárka egyik fűtéscsövére, és csak akkor vágták le, amikor már nem mozgott, közben röhögve nézték a haláltusáját. A szerencsétlen élete talán néhány másodpercen múlhatott...
/ Később, a tárgyaláson már nem voltak ilyen bátor gyerekek, mert mind egymásra mutogattak, amikor a durva elkövetés tettesét vizsgálta a bíróság.../
Azok az emberek, akik az ilyen búncselekmények áldozataivá válnak, a börtön-hierarchia legalsó fokán állnak és "csicskáknak" hívják őket, akikkel szinte mindent meg lehet tenni.
/ Ök általában csicskák maradnak a tényleges börtönben is - egyrészt gyenge fizikumuknak és személyiségüknek köszönhetően, másrészt mert a hírüket elviszik magukkal a többi fogvatartottak - de a "letöltő házakban" azért már olyan durván nem jelentkezik ez a jelenség, mint az előzetes házakban. Ennek az az oka, hogy a tényleges büntetés töltésének a helyén, ahol gyakorta egy évtizedet is eltöltenek az emberek, már jobban meg lehet őket "fogni" a büntetésekkel, míg az előzetes házból úgy is tovább viszik őket előbb-vagy utóbb...
A zárkákban tulajdonképpen ezek a csicskák csinálnak mindent.
Ha takarítani kell, akkor ő takarít, amíg a többiek nyugodtan fekszenek az ágyukon, és utasításokat adnak neki, hogy hogyan és miként csinálja.
Ahányszor valaki elordítja a nevét, ő rögtön odapattan és végrehajtja az utasítást, mint például kávét csinál valakinek, vagy meggyujtja neki a cigarettát, eltakarítja utána a szemetet evés után vagy éppen kimossa mindenki zokniját, gatyáját, stb.
És " természetesen" ha valamilyen balhé van a zárkában, akkor azt is ő vállalja magára.
/ Meg kell jegyeznem, hogy ezen emberek nem mindegyike a fizikai erőszaktól félve csicskáskodik, hanem némi anyagi ellenszolgálatásért. Mivel nem kap senkitől csomagot - tehát nincs semmije - így egy-egy odalökött, gyakran akár már félig elszívott csigarettáért, néhány korty kávééért vagy ételmaradékért vállalja ezt a szerepet. Az erősebb és gazdagabb elnyomja és kihasználja a gyengébbet és szegényebbet: nem véletlenül igaz az a megállapítás, hogy a börtönök tökéletes tükörképei a társadalomnak, az éppen aktuális társadalmi viszonyoknak és szokásoknak.../
Valamivel jobb a helyzet a kétszemélyes -úgynevezett kis zárkákban -, mert ott nehezebben alakul ki az alá és fölérendeltségi viszony, azonban lényegesen nehezebben telik az idő, hisz két ember hamar kitárgyalja, amit akar, aztán már csak bámulja a falakat, és nincs lehetőség arra sem, hogy ha valakivel éppen nem jövök ki, akkor beszélgetek másokkal. Arról nem is beszélve, hogy ha valakit betesznek az ember mellé, attól nagyon nehéz "megszabadulni", bárhogy viselkedjen is.
Az egyik előzetes házban olyan emberrel hozott össze a sors, aki - hogy elkerülje a büntetést -, mindent elkövetett, hogy megjátsza a bolondot. Ürülékét menetrendszerűen a falra kente, vagy ha olyan kedve volt, akkor éppen a mosakodó csapba végezte a dolgát, állandóan verte az ajtót, hogy őt engedjék ki, mert dolgozni kell mennie, a fejére borította az ennivalót, és a falba veregette a fejét. Mos, két hétbe tellett, amíg elértem, hogy eltegyék mellőlem...
Hogy miért tartott ez ennyi ideig?
Mindenek előtt azért, mert az őrök tisztában voltak azzal, hogy csak megjátsza a bolondot, ezért nem vettek tudomást róla, mondván, hogy így majd úgyis abbahagyja.
Másodsorban egy fogvatartott másik zárkába helyezéséhez mindenképpen kell a nevelőtiszt beleegyezése is, nevelőtisztet viszont olyan ritkán lát az ember, mint a fehér hollót...
/ Legfeljebb addig, amíg bedobja a nyíláson a levelet - ha éppen nem ezt is az őrökre bízza -, de a problémát meghallgatni "nincs ideje", és már el is rohant, mire panaszkodni kezdene valaki. /
Nos, két hét után elérte az illető, hogy elvigyék az Igazságügyi Elme Megfigyelőbe, és amikor visszahozták, már nem hozzám került.
/ Az orvosok megállapították, hogy csak szimulál, így aztán már nem próbálkozott tovább.../
Ha már az orvosoknál tartok, okvetlen említést kell tennem az előzetes házak egészségügyi ellátásáról is.
Már amennyiben azt ellátásnak lehet nevezni...
A Jó Isten mentsen meg bármely fogvatartottat, aki egy előzetes házban megbetegszik, vagy már eleve betegen kerül be!
Aki úgy érkezik, hogy valamilyen krónikus betegsége van, amely állandó gyógyszer szedését igényli, az tökéletes életveszélynek van kitéve, ugyanis a gyógyszerét legalább egy hétig mellőznie kell.
/Így van ez minden esetben, legyen az szívbeteg vagy cukorbeteg.../
A saját gyógyszerét ugyanis nem viheti be magával a zárkába - egyébként semmilyen gyógyszert! -, hanem azt elveszik tőle, és közlik vele, hogy majd a börtön orvos megnézi, eldönti, hogy jó-e, és aztán engedélyezi, hogy minden nap beadják neki a megfelelő adagot.
Csakhogy a börtön orvos általában egy héten egyszer méltóztat befáradni, ugyanis a civil életben - sokkal jövedelmezőbben - körzeti orvos, vagy kórhában dolgozik.
Csak a szerencsén múlik tehát, hogy a betegnek egy napot vagy egy hetet kell várnia a gyógyszerére, attól függően, hogy éppen mikor "rendel" az orvos.
Természetesen ugyan ennyit kell várnia annak is, aki már odabent kap el valamilyen betegséget.
/ A nagyon súlyosakat - halálos veszéllyel - legfeljebb kiszállítják civil kórházba vagy a tököli rabkórházba. /
Tételezzünk fel egy szimpla fogfájást, gyulladt, gennyes foggal.
Piszokul tud fájni, ezt mindenki tudja.
Mivel fogorvos is csak hetente van - vagy éppen két hetente - a gyulladás és a fájdalom egyre nagyobb.
A szenvedő fogvatartott alig várja, hogy megjöjjön a mindennapos gyógyszerosztás azok részére, akik olyan szerencsések, hogy már kiírták nekik a gyógyszerüket, és kérjen valamilyen fájdalomcsillapítót.
És itt lép be ujra az emberi tényező!
A gyógyszert osztó egészségügyis vagy ad neki, vagy nem, de általában az utóbbi dolog az igaz.
Ha még is kap egy szemet az egyik napon, akkor a másikon már biztos, hogy nem, mert "nehogy már rászokjon a fájdalomcsillapítóra! Várja meg a fogorvost! - kapja a választ.
Nem véletlenül hoztam fel példaként a fogfájást, mert ez az egyik leggyakoribb jelenség a fogvatartottak között, főleg azoknál, akik már huzamosabb időt töltöttek a rácsok mögött.
Az előzetes házak élelmiszer ellátásán ugyanis tökéletesen érződik, hogy a fogvatartottak csak átmenetileg tartózkodnak náluk - bár ez az átmenet lehet éppen két-három év is! -, így aztán a legminimálisabb adagokat adják, kritikán aluli minőségben, és még véletlenül sem adnak semmiféle vitamint, amely meggátolná a fogínysorvadást és a fogak kihullását.
Az igazsághoz persze az is hozzátartozik - és mindenképpen szeretném, ha az érem mindkét oldalát az igazságnak megfelelően mutatnám be, különben semmi értelme sem lenne ezt megírnom! -, hogy a fogvatartottak életmódja is nagymértékben hozzájárul egészségük károsodásához, így például a fogak kihullásához!
A már csak unalomból is tömérdek számra szívott cigaretta és kávé, valamint az úgynevezett "dobi", amely méregerős - gyakran szirup sűrűségű, fekete tea! - rendszeres ivása először besárgítja, majd sorvasztja, végül kihullajtja a fogakat, és kikészíti a szivet.
Arról már nem is beszélve, hogy amikor nincs cigaretta - és ez elég sűrűn előfordul - akkor összeszedik a csikkeket, amelyet kibontanak, és ujságpapírba tekerve szívják el, együtt az ólom és egyéb méregtartalmú nyomdafestékkel.
/ Gyakran láttam olyat is, hogy a söprű nyelét faragták apró reszelékké, beletéve egy kis összetört cirkot is, aztán mindezt ujságpapírba csomagolva szívták. Egyáltalán nem hasonlított az eredeti cigarettára, de megadta a cigarettázás illúzióját. Hihetetlennek tűnhet, de mindez mindennapos az előzetes házakban.../
A csomagnál és a levélnél is fontosabb esemény a beszélő, amikor a fogvatartott - havonta egyszer, egy órára - találkozhat két hozzátartozójával.
/ Gyakorta igen nehéz eldönteni, hogy ki is legyen az a két személy, akit látni szeretnénk.../
Természetesen ez is egészen más körülmények között történik, mint a letöltő házakban.
Itt nagyobb gondot fordítanak arra, hogy a fogvatartottak ne tudjanak kijuttatni semmilyen üzenetet, amivel befolyásolhatnák tárgyalásuk kimenetelét.
Ezért állandóan járkálnak az őrök, figyelik, hogy ki miről beszél, és ha azt hallják, hogy a büntető ügyükről beszélnek, akkor azonnal félbeszakítják a beszélőt.
Mindez - jogi szempontból - még elfogadható, viszont, mint mindent, ezt is lehet túlzásba vinni, vagy embertelenül kezelni.
Mert vannak dolgok, amelyekről muszály említést tenni a beszélőn, mint például olyan mondatokat, hogy "Mond meg az ügyvédnek, hogy jöjjön be hozzám! " vagy közölni, hogy "Megkaptam az idézést, holnap után lesz a tárgyalásom."
Ezek egyáltalán nem veszélyeztetik az ügy kimenetelét, a túlbuzgó vagy eleve rosszindulatú őrök azonban mégis elrángatják a felesége és a gyereke mellől a fogvatartottat, mondván, hogy az ügyéről beszélt.
Arról már nem is beszélve, hogy mennyire feszélyezve érzik magukat a családi dolgokról és problémákról beszélgetni kívánó emberek, amikor érzik, hogy a hátuk mögött áll és hallgatózik a smasszer.
A beszélgetők között gyakorta sűrű szövésű drótháló van, amelyen még egymás arcát is alig látják, és még azért is megszakítják a beszélőt, ha ezen a kis lukon a feleség átdugja az ujját, hogy a fogvatartott megérinthesse azt.
Arról pedig szó sem lehet, hogy esetleg - ha épp nincs háló - a fogvatartott legalább néhány percre az ölébe vegye a kisgyermekét.
A beszélőre ennivalót is vihetnek a hozzátartozók, de korántsem mindegy, hogy mit!
Érdekes módon éppen azokat az ennivalókat nem engedik be, amelyek hiányoznak a börtön-kosztból, amelyek tartalmaznak vitamint és kalóriát is...
Volt olyan előzetes ház, ahol az utcáról nyílt a bejárat a látogatók számára, és az ennivalót, amit nem engedtek be az őrök, azt a járdára kellett kitenniük a hozzátartozóknak.
A beérkező hozzátartozókat - biztonsági okokból - megmotozzák, és sajnos nem mindig jut női fegyőr a női látogatók számára, amit előszeretettel használ ki némelyik férfi smasszer...
A fentebb leírt körülmények miatt érthető, hogy az előzetes fogvatartottak - főleg, akik biztosak abban, hogy elitélik őket -, már alig várják, hogy végre elhagyhassák az előzetes házat, és átkerülhessenek egy végrehajtási börtönbe, ahol egészen más körülmények várják őket...

Free Music at divine-music.info>