A XX. SZÁZADI ROMÁN SZÍNHÁZ
/ Folytatás /
- Lucia Demetrius / 1910 - 1992 /
Fő művében korunk nőjének problémái állnak.
- Mihail Davidoglu / 1910 - 1987 /
A népi demokratikussá váló Romániában megnövekedett a rendező szerepe is, aki nem csak az egyes produkciók színpadi kialakítója, hanem a rábízott társulat színészeinek nevelője és együttessé kovácsolója is lett!
A román rendezők munkáját az 1950-es években áthatotta Sztanyiszlavszkij rendezői módszere és a realista interpretációról alkotott felfogása, ugyanakkor a világ különböző részein felbukkanó új művészi törekvések eredményeit is igyekeztek felhasználni.
Néhány kiemelkedő tehetségű rendező:
- Sicá Alexandrescu / 1896 - 1973 /
A román rendezői gárda legjobbjai közé tartozott.
A román Nemzeti Színház rendezője volt.
Főleg vígjátékok szellemes és ötletgazdag színpadra állításaival tűnt ki.
- Moni Ghelerter / 1917 - 1979 /
Szintén a Nemzeti Színházban dolgozott.
Az árnyalatok iránti érzéke, atmoszférateremtő ereje és pszichológiai elemzőkészsége tette nagy rendezővé.
- Alexandru Finti / 1910 - 1972 /
A hősi jellegű és forradalmi drámák pátoszának és kollektív lelkesedésének érzékeltetésében és a színpadi tömegek dramatikus mozgásának megszervezésében tűnt ki.
- Liviu Ciulei / 1923 - 2011 /
Új utakat keres a színjáték kifejező értékeinek növelésére.
Színész, rendező és díszlettervező egy személyben.
- Tompa Miklós / 1910 - 1996 /
A Marosvásárhelyi Állami Színház rendezője volt.
Munkáit a lélektani elemzés jellemezte.
Rendezéseit meggyőző erővel állította színpadra.
Mögöttük már ott nyomult előre a legújabb rendezői gárda:
- Alexa Visarion / 1947 - /
- Cátálina Buzoianu / 1938 - /
- Harag György / 1925 - 1985 /
A XX. SZÁZADI CSEH SZÍNHÁZ TÖRTÉNETE
A XIX. század végén viharos fejlődésnek induló kapitalista társadalmi átalakulás nagy hatással volt a színházra is.
A színházi alkotóművészek, dramaturgok, rendezők és díszlettervezők idejében bekapcsolódtak a modern nemzetközi áramlatokba, érzékenyen reagáltak a nyugat-európai színjátszástól kapott újításokra.
Új, korszerű törekvéseket szolgáló színházak keletkeztek, melyek egymással versengve egyre magasabbra emelték a cseh színházkultúra színvonalát!
A prágai Nemzeti Színházat 1896-ban nyitották meg.
Hosszú ideig a cseh színházi élet egyetlen központja volt, de a xx. század elejére elvesztette kizárólagos jellegét.
Vezető szerepét azonban még jó néhány évig megtartotta, mégpedig annak köszönhetően, hogy élére Jaroslav Kvapil / 1868 - 1950 / nemzetközi hírű művészt nevezték ki.
Költő, drámaíró és kritikus volt, később pedig rendezett is, mégpedig olyan sikerrel, hogy a New York-i Metropolitan meghívta első rendezőnek, de ő ezt a lehetőséget visszautasította.
Kivételes tehetsége, sokoldalú, alapos képzettsége és céltudatos művészi magatartása hosszú évekre megszabta a színház eszmei és művészi fejlődésének irányát.
Sokat tanult Reinhardtól és Sztanyiszlavszkijtól, de fokozatosan kialakította a maga önálló, sajátos stílusát, s ezzel diadalra vitte a modern lélektani realizmust!
Ő volt az első cseh rendező, aki a színészi játékot, a színpadtechnikát és díszlettervezést a mű szolgálatába állította.
1906-ban ő hívta meg prágai vendégszereplésre Sztanyaiszlavszkijt és a Művész Színházat.
A Nemzeti Színház óriási pozitívuma volt, hogy az ország vezető színházaként igyekezett minél szélesebb rétegekkel felvenni a kapcsolatot és eljuttatni hozzájuk a színházi kultúrát!
A Nemzeti Színház mellett jelentős szerepet játszott a Svanda Színház.
1881-ben alapították, először Libuse Színház néven.
Alapítója Pavel Svanda ze Semcic / 1825 - 1891 /
Kitűnően vezetett, magas színvonalú mozgó társulata volt.
Mindig a korszerű irányzatok tolmácsolói voltak, következetesen haladtak a nemzetközi színházi kultúra fejlődésével.
A színház művészi rangja és híre sokáig vetekedett a Nemzeti Színházéval, sőt a színészképzés terén túl is tett rajta, amit az is bizonyít, hogy később a Nemzeti Színház és a Városi Színház legjobbjai is ebből a színházból kerültek ki!
1898-tól - Csehországban és Európában elsőként - rendszeresen tartottak munkáselőadásokat, s igényes repertoárjukkal bizonyították a munkásság fogékonyságát a színházi kultúra és a drámairodalom iránt.
- Vinohrady Városi Színház
A xx. század első évtizedében a harmadik legjelentősebb színház.
A jómódú városi polgárság építette, kifejezetten azzal a céllal, hogy versenyre keljen a Nemzeti Színházzal.
Első igazgatója F. A. Subert eleve " második Nemzeti Színház " néven emlegette.
eredetileg prózai színházként indult de később 12 éven át operát és operettet is játszottak benne, s ebből eredően balett tagozata is volt.
A színház művészi felívelése 1913-ra tehető, amikor kinevezték az élére Karel Hugo Hilar / 1885 - 1935 / igazgatót!
Rendkívül sokoldalú, művelt és színes művészi egyéniség volt.
Korlátlan hatalmat kapott a drámai tagozat vezetésében, ezért megalkuvás nélkül valósította meg a modern színházról alkotott elképzeléseit, Vahtangov és Tairov szellemében!
Rendezői elveit így fogalmazta meg:
" A rendező a dráma uralkodója, teremtője, kritikusa, tulajdonképpeni tolmácsolója, akit odaadóan kell szolgálnia a díszlettervezőnek, zenésznek, színésznek..."
" A színésznek azt is megbocsáthatjuk, hogy időnként nem tud játszani - csak legyen előttünk meztelen, sebei legyenek olyan mélyek, hogy a belőlük kiszökkenő vér megöntözzön bennünket is, akiket a mindennapi szenvedés és a kis unalmak elfásítottak... nincsenek már Hamletek, Othellók, Rómeók, a drámák a színészek drámái, akik a Hamletben, Othellóban, Rómeóban fejezik ki magukat... "
Hilar új meglátásokkal, új lehetőségekkel és új kifejező eszközökkel gazdagította a cseh színházat, olyannyira, hogy a Városi Színház az ő vezetése alatt túl szárnyalta a Nemzeti Színház színvonalát is!
További jelentős színház volt még ez időben:
- prága-holosevicei Uránia,
- Lírai Színház,
- Művész Színház
Az 1918 októberében kikiáltott független Csehszlovák Köztársaság színházkultúrája az új politikai viszonyoknak megfelelően változott, polarizálódott.
1920-tól nagymértékben kibővült a színházak hálózata is.
- 1920-ban a Nemzeti Színházhoz csatolták és csehesítették az addig németül játszó Rendi Színházat,
- 1929-ben a Városi Színház kamaraszínházat alapított,
- 1929-ben megnyílt a Nagy Operettszínház
Hilar 1935-ben bekövetkezett halála után a Nemzeti Színház vezetését
Jiri Frejka / 1904 - 1952 / vette át.
A baloldali avantgarde egyik kiváló képviselője volt!
Az előadott mű költői és általában stiláris értékeit kiemelő, aktuális társadalmi vonatkozásait hangsúlyozó, és ugyanakkor a színészi játékot a produkció középpontjába állító koncepciójának köszönhetően a Nemzeti Színház továbbra is lépést tudott tartani a nemzetközi színvonallal.
A régi nagy színházak hiába tartottak azonban lépést a nemzetközi színvonallal, társadalmilag és politikailag egyre inkább elszigetelődtek a feltörekvő új társadalmi osztálytól, a munkásságtól.
Ezt az űrt a kísérleti színházak töltötték be.
- Piros Hetes / Cervená sedma /
1914-ben nyílt meg.
Eredetileg kabaré volt, amely később szatirikus színházzá alakult át, és kifejezetten magas színvonalat ért el.
- Vencel téri kis színház
1920-ban hozták létre.
Létrehozója Emil Artur Longen / 1885 - 1936 /
Író, festő és rendező.
Kiváló színészekkel és kiváló szerzőkkel izgalmasan kihívó, a szó igazi értelmében modern színjátszást produkált.
/ Itt került színre például először a dramatizált Svejk !!!! /
- Cseh Műkedvelő Munkás Színjátszók Szövetsége
1911-ben alapították.
Komoly szerepet játszott a forradalmi színházkultúra kialakulásában.
Ezek színpadhoz nem kötött népies színjátszó csoportok voltak, melyek szövetségbe tömörültek a nagyobb hatékonyság érdekében.
- Munkás Drámai Csoport
Szintén forradalmi színház, melynek alapítója 1921-ben Jindrich Honzl / 1894 - 1953 /
A forradalmi színházak, laza szerkezeti felépítésük miatt hamarosan elveszítették bázisukat, és helyüket a szervezetileg szilárd, hivatásos, baloldali avantgarde színházak vették át.
- Felszabadult Színház
1925-ben alakult ésTairov szellemében működött.
Az aktualitás keresése, a színházi munka pontossága és tisztasága, a színház minden réteggel való megkedveltetése, a színpadművészet költőisége, ezek voltak a célkitűzéseik.
1927-ben két fiatal egyetemi hallgató és amatőr színész West Pocket Revue című közös művének bemutatása új korszakot hozott a színház életében.
A két szerző:
- Jiri Voskovec / 1905 - 1981 /
- Jan Werich / 1905 - 1980 /
A revü különböző kispolgári konvenciókat támadó, de alapjában véve mégis csak szórakoztatni akaró, ötletesen összeállított laza képsor volt.
Ez volt a kiindulópontja a hamarosan hivatásos színházzá váló Felszabadult Színház játékmodorának!
Napi politikai eseményeket kommentáló és karikírozó előadásaikkal valósággal lázba hozták közönségüket.
Létrehozták a " vad fantázia színházát ", ahol bolond bohózatokat, abszurd meséket játszottak.
A színpadon önmagáért való művészi világot akartak létrehozni.
Így írtak elképzeléseikről:
" Szilárdan hisszük, hogy a színház lényege a fantázia, és ezért szenvedélyes hívei vagyunk a színpadi varázslásnak. A színház olyan művészet, amely az optikai csalódások, a bűvészmutatványok, a fényszökőkutak, a tűzijáték, és a csepűrágás világába tartozik. "
A tematikailag zárt realista drámával a játékos, spontán filozofáló komédiázást állították szembe, mert sohasem akartak a valóság illúzióját kelteni a színpadon, mert céljuk az volt, hogy a közönség velük játsszon.
Olyan fokra voltak képesek emelni ezt a fajta színházat, hogy minden előadásuk a helyeslés és felháborodás viharát kavarta a politikai és a kulturális életben egyaránt.
1935-ben a konzervatív pártok nyomására betiltották a színházat, amely azonban különböző rejtett helyeken Megkötözött Színház néven tovább működött.
A müncheni diktátum után - német fasiszta nyomásra - a Felszabadult Színház volt az első kulturális intézmény melyet véglegesen bezártak.
Vezetői az Egyesült Államokba emigráltak.
- D 34. / Divadlo 34. /
1933-ban alakult avantgarde csoport.
A társulat nevében a D a Divadlo / színház / szó rövidítése, a 34 pedig a megalakulásukat követő évet jelentette, s ez a szám működésük során évről évre növekedett, azt jelezve, hogy a színház mindig megakarja előzni az időt, és a jövőt akarja szolgálni!
Alapítója Emil Frantisek Burian / 1904 - 1959 /
Rendező és zeneszerző.
Pályáját a Felszabadult Színháznál kezdte, majd a Dada Kabaréhoz szegődött, 1927-ben Voiceband néven újszerű, egyéni stílusú zenés szavalókórust szervezett, mellyel külföldön is nagy sikereket ért el.
Ezután egy ideig a brnói Nemzeti Színház, majd az olomouci színház és végül a Piros Hetes rendezője volt.
Ezt követően hozta létre a D34-et.
A minimális színpadtér eleve arra kényszerítette, hogy a legmodernebb és leggazdaságosabb színpadtechnikai eszközöket alkalmazza.
Az ebből adódó jellemzők:
- Függönyt nem használ,
- alig volt díszlet,
- A színváltásokat a közönség előtt oldották meg,
- a színpad gyakorta egybeépült a nézőtérrel.
További újítások:
- Nem használtak súgót,
- a színészek szereposztás szempontjából egyenrangúak voltak,
- stilizálták a színészi játékot,
- a színész egyénisége háttérbe szorult s alárendelte magát a rendezői koncepciónak.
Burian színházának igazgatója, rendezője, zeneszerzője, karmestere és házi szerzője is volt, kezdettől fogva a kommunista munkásmozgalom szolgálatába állította a D34-et.
Koncepciója így hangzott:
" Az új színház témája az ember életéből sarjad. Nem lehet az életen kívül gondolkodni. Osztályellentétekből vagy egyéni katasztrófák szülte antagonizmusokból fakad..."
A német megszállás természetesen véget vetett a progresszív színjátszásnak, sőt fokozatosan az egész cseh színházi életnek.
A II, Világháború után az ország egész területén újraéledt a színjátszás.
Megindult a színházak államosítása, és ezzel párhuzamosan megnövekedett a színházak száma is.
Az 1950-es években Csehszlovákiában volt a legsűrűbb színházi hálózat az egész világon!
/ 67 állandó színház 116 hivatásos együttessel és 10 ezer műkedvelő színjátszó csoport /
Később azonban rájöttek, hogy túlzott ez a nagy szám, ezért néhány vidéki színházat bezártak, másokat összevontak.
Az 1950-es évek elejétől itt is hivatalossá vált a szovjet dogmatikus művészetszemlélet, melynek hatása alatt fokozatosan elszürkült a színházi élet.
A cseh színházi kultúra kapcsolata a nemzetközi modern világirodalmi irányzatokkal megszakadt.
A hivatalos kultúrpolitika megszüntette az avantgarde színházakat, azok minden vívmányával együtt.
Ez a válság egészen az ötvenes évek végéig tartott.
A cseh színjátszás újra fellendülése magával hozta a színházak újradifferenciálódását is.
Azok a régi színházak, melyek a baloldali avantgarde hagyományait igyekeztek tovább vinni, mint például az újra alakult Független Színház, okafogyottá váltak és alkotói válságba kerültek.
Burian csalódottan vette tudomásul, hogy forradalmisága nem folytatható tovább, ezért visszavonult a színházi élettől s viszonylag fiatalon halt meg.
A kísérleti műhelyek szerepét ismét a gyorsan szaporodó új kis színházak vállaltál magukra.
- Korlát Színház / Divadlo na Zábradli /
1956-ban alapította három kitűnő művész.
- Jiri Suchy / 1931 - /
Költő és színész.
- Ljuba Hermanová / 1913 - 1996 /
Énekesnő.
- Ladislav Fialka / 1931 - 1991 /
Táncművész.
Társadalmi, filozófiai kérdéseket felvető és a közönséget válaszkeresésre késztető drámai színház volt, s főként az abszurd irányzatoknak adott otthon.
- Semafor Színház
1959-ben alapította a Korlát Színház társulatából kilépő Jiri Suchy valamint
Jiri Slitr / 1924 - 1969 /
Dalszerző.
Műfajuk az erősen szürrealisztikusra hangolt modern költői, zenei hangulatkép.
- Színjátszó Klub / Cinoherni klub /
A színészek pódiumának mondták.
A csupa fiatal művészekből álló társulat vezetősége úgy állította össze a repertoárt, hogy a színészeknek maximális lehetősége nyíljon egyéniségük érvényesítésére, személyiségük sokoldalú kifejezésére!
- Színház a kapu mögött / Divadlo za branou /
Rendezői laboratórium volt.
Célja a kor legkorszerűbb színpadi kifejezési formáinak keresése.
Az operai műfajnak még a XX. század első felében is a prágai Nemzeti Színház ad otthont.
A színházak államosítása után azonban egyre több vidéki színházhoz is kapcsolnak operai tagozatot.
A nemzetközi operaműsort a nagy hazai szerzők, elsősorban Smetana és Dvorák művei egészítik ki.
Hamarosan azonban új cseh zeneszerzők is feltűnnek.
- Leos Janácek / 1854 - 1928 /
62 éves koráig hazáján kívül sehol sem ismerték.
Forrása a gazdag morva népzene.
- Josef Bohuslav Foerster / 1859 - 1951 /
Smetana művészi iskolájához tartozott.
Pszichologikus, melodrámaszerű műveket írt.
- Vitézsláv Novák / 1870 - 1949 /
Az új cseh zene egyik vezéralakja!
- Otakar Ostrcil / 1879 - 1935 /
Önálló polifonikus technikát alakított ki operáiban.
- Oskar Nedbal / 1874 - 1930 /
Főleg balett műveivel tűnt ki!
- Bohuslav Martinu / 1890 - 1959 /
Az egyik legjelentékenyebb cseh zeneszerző!
A Smetana Színház művészeti igazgatója volt.
Az 1968-69-es politikai válság és annak megoldása jelentős változásokat idézett elő a cseh színházi életben is.
Számos tehetséges rendező hagyta el az országot vagy vonult vissza.
Néhány példa:
- Alfre Radok 1968-tól Svédországban dolgozott, majd Bécsbe költözött, ahol 1976-ban meghalt.
- Otomar Krejca megszakítás nélkül külföldön él és dolgozik,
- Pavel Kohout és Milan Kundera nemzetközi hírű drámaírók külföldre emigráltak.
- Vaclav Havel, Ivan klima és Josef Topol elhallgattak, nem alkottak tiltakozásul.
- Jan Grossman, a Korlát Színház kitűnő dramaturgja elhagyta a fővárost és vidékre költözött.
- Jan Kacer, a Színjátszó klub neves rendezője 1974-től nem színházi területen dolgozott.
Az 1970-es évek közepétől aztán enyhült a politikai terror, s lazítottak a művészeket gátló tényezőkön.
Ennek következtében a cseh színházi kultúra újra elfoglalhatta ma is méltó helyét a nemzetközi színháztörténetben.
A XX. SZÁZADI JUGOSZLÁV SZÍNHÁZ
Az első világháború után létrejött új államalakulat, a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, mely 1928-ban a Jugoszlávia nevet vette fel, a történelemben először egyesítette a délszláv népek nagy részét.
A különböző nemzetiségi államok azonban különböző kulturális örökséget hoztak magukkal, s ezt nem volt könnyű összehangolni, különösen a színház területén.
Az ország valamennyi színházát már 1918-ban államosították és belgrádi központi vezetés alá rendelték.
Ez viszont nem járt együtt megfelelő állami támogatással is, ráadásul a színházakat bevonták a különböző pártok politikai konfliktusaiba is, s ez a színházak működésében komoly visszaesést eredményezett.
A belgrádi színház épülete az első világháború alatt súlyos károkat szenvedett, így az előadásokat a Casino moziban tartották, majd 1919-ben a társulat a Lovarda épületébe költözött, s itt vészelték át az épület felújításának éveit.
Az újjá épített színházat 1923-ban adták át és a társulat opera részlege foglalta el.
Így született meg Belgrádban az első önálló operaház.
Zágrábban az 1895-ben épült színház nem sérült meg, így ott zavartalanul folytatódott a színházi munka.
Ljubjanában a háború alatti kényszerszünet után új körülmények között indult meg a színházi élet.
1918 után a régi német színházból opera lett, a másikba pedig a szlovén drámai együttes költözött, amit aztán Nemzeti Színház / Narodno gledalisce / néven közös vezetés alatt egyesítettek.
A két világháború között Ljubjanában több műkedvelő színpad is működött:
- Szent Jakab Színpad / 1945 után állandó színházzá alakult ! /
- Népszínpad
- Iparosok háza
- Munkásszínpad
A következő években újabb színházi központok is alakultak az alábbi helyeken:
- Újvidéken,
- Eszéken,
- Nisben,
- Pozarevácon,
- Skopjéban,
- Szarajevóban,
- Banjalukában,
- Splitben,
- Dubrovnikban
A második világháború előestéjén 14 színház működött Jugoszláviában, közölük 5 volt zenés.
A második világháború alatt aztán, a háborús események és a német cenzúra miatt szinte teljesen megbénult a színházi élet.
Ez csak a háború vége felé kezdett oldódni, amikor a már felszabadított területeken partizán színészekből alakult színtársulatok alakultak, akik nem csak katonáknak játszottak, hanem olyan falvak lakosságának is, akik addig még sosem láttak színházat!
Ezek az együttesek a szabad ég alatt, rögtönzött alkalmi színpadokon, ejtőernyőből készített ruhákban és emlékezetből összerakott szövegekből álló jeleneteket vagy rögtönzött darabokat adtak elő.
1944-ben a felszabadult városokban állandó jellegű színtársulatok keletkeztek Nemzeti Felszabadítás Színházai néven, s a teljes felszabadulás után ezek képezték magját az újonnan induló színházi életnek.
1945 után teljesen új színházak is jöttek létre:
- 1947-ben Belgrádban a Jugoszláv Drámai Színház / Jugoslovensko dramsko pozoriste /
A régi Nemzeti Színházhoz és a Belgrádi Drámai Színházhoz kapcsolódott, s ma egyike a Szerb Köztársaság ama kilenc színházának, melyek az élő szerb drámairodalom közvetítését vállalták magukra.
Ebbe a színházba Szerbia legjobb színészeit gyűjtötték össze.
- 1956-ban Belgrádban Atelje 212 néven egy új avantgardista színház jött létre
Nevüket onnan kapták, hogy a Borba című napilap székházának egyik termét alakították át részükre 212 székkel!
1964-ben költöztek saját épületbe, viszont azóta sincs állandó társulata, színészei alkalomszerűen kerülnek ki a többi belgrádi színház tagjai közül.
- 1950-ben Zágrábban a Komédia nevű színház
A Nemzeti Színház kisegítő színházaként hozták létre.
/ Folytatás a 28-ik részben /
