FEKETE AFRIKA SZÍNHÁZA

















A színház Afrikában is szoros kapcsolatban áll a vallási képzetekkel, a rituális szertartásokkal.
A színjáték már a törzsi együttélés legkorábbi szakaszában megjelent.
Ősi formájának a mágikus, rituális ünnepek tekinthetők.
Ezek gyakorta igen bonyolult szerkezetű játékok voltak.
Az ünnepi játékok fontosabb jellemzői:

                 - Az egész közösség aktív résztvevője a játéknak,
                 - Változó színtereken zajlik,
                 - több napig tart megszakítás nélkül,
                 - A főbb szereplőket alkalmilag válogatják ki.

Az afrikai színjátszás másik nagy területe a népi szórakoztató játékok.
Céljaiban és jellegében is teljesen eltér a vallási játékoktól!
Főbb részei a táncjátékok és a maszkos állatalakoskodások.
Főszereplői a történeteiket mimetikusan megjelenítő mesemondók.

Komoly hagyománya van az úgynevezett egyszemélyes színháznak, melyben krónikások és énekmondók adják tovább népük legfontosabb történeteit, misztikus meséit, nemzedékről nemzedékre.

Az egy-egy nyelvterületen vándorló társulatok a késő középkori magasbirodalmak fejedelmi udvaraiban működtek először.
A legkorábbi írott adat erről a XVIII. századból maradt fenn a joruba birodalomból.
Később a XIX. században már sok európai utazó tesz említést ezekről a mágikus táncjátékokról.
A vándortársulatok előadásainak jellemzői:

            - Az előadások helye a település főtere volt,
            - ritkán alkalmaztak magasított színpadot,
            - soha nem alkalmaztak díszletet,
            - a színészeket növényi rostokból készült maszkok különböztették meg egymástól,
            - minden szerepet férfiak játszottak,
            - műsoruk több helyi aktualitású téma bohózatos, karikírozó előadása volt,
            - fontos szerepet játszottak a hangszerek, főleg a dobok.

Az afrikai dráma nem nélkülözi ugyan a szóbeli közlést, de a szereplők jellemzésének fő eszközei a hagyományos jelentést tartalmazó maszkok - minden maszk más jellem kifejezője -,
és a cselekmény kibontásának fő eszköze a tánc, a mimézis és a zene!

A XIX. században fokozódó gyarmati elnyomás megbénította a hagyományos afrikai művészetet, és az európai civilizációt kényszerítette rájuk.
Az első európai jellegű színpadokat azok a keresztény missziók állították fel, amelyek üldözték és tiltották a táncjátékokban való szereplést, a mágikus ünnepi játékokon való megjelenést.
Kezdetben az európai színházi forma idegen és közömbös maradt az afrikai emberek számára, hiszen más volt a színészek öltözéke, beszédstílusa, a szerepmagolás, a zene, a tánc és az ének szinte teljes hiánya.
Ennek ellenére az európai színjátszás néhány évtized alatt gyökeret vert Afrikában.
Ebben nagy érdeme volt azoknak a haladó gondolkodású fiataloknak, akik felismerték a színpadban és a prózai színjátszásban rejlő lehetőségeket.
A XX. században megkísérelték ötvözni az idegen európai formákat az afrikai formákkal.
Ezzel megtették az első lépéseket a modern afrikai színjátszás létrehozása felé!

Az Afrikában zajló színházi modernizálás mellett, azzal egy időben, a gyarmatosító országok fővárosaiba is eljutottak a tehetséges afrikai fiatalok.
Párizsban ismerkedett a modern színházzal Moric Sonar Senghor, a későbbi szenegáli színházigazgató.
1948-ban szervezte meg énekesekből és táncosokból álló együttesét, amelyből később kivált a rendkívül tehetséges guineai Keita Fodeba, aki aztán kidolgozta az afrikai színpadi tánc esztétikai normáit, s együttesével világsikert aratott / Magyarországon két ízben is szerepelt ! /
Két évvel később Londonban megírta első színpadi művét Wole Soyinka, s a következő esztendőkben még számos afrikai fiatal kereste Európában a számára legmegfelelőbb művészi kifejezési formát.

A modern színjátszás kibontakozásához a legnagyobb lökést vitathatatlanul az 1940-es években kibontakozó nemzeti felszabadító törekvések adták, majd az 1960-as évek végén történő függetlenné válásuk.
Az ilyen társadalmi változások és forrongások idején a színháznak mindig fontos szerepe van.

Sajnos Fekete-Afrikában jelenleg is csak négy egyetemen / az elefántcsontparti Abidjanban,
a ghanai Accrában, a nigériai Ibadanban és a tanzániai Dar-es-Salaamban / folyik rendszeres színészképzés.
Kevés a színház, még kevesebb az állandóan működő hivatásos együttes, s sajnos a színpadi szereplés sem kapja meg a társadalomtól az őt megillető elismerést.

                      - Szenegál színjátszása

Fővárosa, Dakar, méltán tartja magát a modern nyugat-afrikai színház bölcsőjének.
Az 1930-as években Dakar mellett a Gorée-szigeten alapított École William Ponty már akkor tanévzáró színielőadásokat tartott.
Az 1950-es évek végéig ez volt Nyugat-Afrika egyetlen felső oktatási intézménye!
Az előadásokat 1933-tól kezdve a francia C. Béart irányította, akinek vezetésével létrehozták s évente megrendezték a Benszülött Művészetek Fesztiválját.

Az 1930-as években bemutatott mintegy 50 színművet tematikailag három csoportra oszthatjuk:

                   - a legtöbb mű a tradicionális afrikai kultúrából merített,
                   - elég sok bibliai témájú előadás,
                   - néhány aktuális témájú színmű

A William Ponty iskola színházkultúrájának jelentősége abban állt, hogy elfogadottá tette az európai színielőadás formáját, s bizonyos egységes színjátéktechnikát alakított ki, amelyet az oda járó diákok hazatérve tovább vittek Afrika minden tájára.

A második világháború után épült a Théátre Dio Pale nevű színház.
Ez volt Nyugat-Afrika első önálló színháza!
Hosszú ideig csak európai darabokat játszottak, aztán ahogy egyre inkább erősödött a néger lakosság nemzeti öntudata és kialakult az úgynevezett négritude mozgalom, egyre erősödött a nemzeti színház kialakulása iránti igény!
A mozgalom vezetője a későbbi szenegáli államfő, Léopold Sedar Senghor / 1906-2001 / volt.




A négritude mozgalom szelemében a Dio Pale színház fő közreműködésével alakult ki az 1950-es években a szenegáli színházi élet új irányzata, melynek két fontos jellemzőjét kell megemlíteni:

                 - továbbra is elfogadta a fejlett európai színjátszást de csökkentette annak befolyását,
                 - nagyobb teret engedett a tradicionális afrikai színjáték elemeinek.

A Dio Pale színház akkori igazgatója Moric Sonar Senghor volt.
Vezetésével a színház abban az időben nem csak a szenegáli de a környező országok színházainak példamutató központja lett!
1955-ben pályázatot írtak ki francia nyelvű darabokra, s 1957-ben megrendezték a francia nyelvű nyugat-afrikai színtársulatok fesztiválját.
1966-ban Szenegál adott otthont a Néger Művészetek Első Világfesztiváljának, melyen francia és angol nyelvű afrikai, amerikai és hátsó-indiai néger színtársulatok találkoztak.
1965-ben megnyitották az 1200 férőhelyes nemzeti színházukat a Dio Pale helyén épült Théátre Daniel Sorano nevű színházat!

                      - Elefántcsontpart színjátszása

Színházi életének fejlődése szorosan összefüggött a szenegáli színház fejlődésével s a mai napig magán viseli a gorée-i iskola hatását!
A modern színjátszás első eseménye az 1933-ban bemutatott A városok című színmű, melynek szerzője Bernard Binlin Dadié / 1916 -  /




A tehetséges szerző néhány évvel később már a párizsi Théátre des Champs Elysées színpadán aratott sikert.
Aztán hosszú évekig csak mint politikai témájú prózaíró tevékenykedett a négritude eszméit hirdetve.
Az 1950-es években fordult újra a színház felé.

                   - Amon d Aby / 1913 - /

A Treichville-ben működő ifjúsági szervezet műkedvelő együttese számára írta első bibliai tárgyú műveit.
1938-ban, amikor Abidjanban megalakult az ország első színháza, ő lett az együttes drámaírója.

                   - Germain Coffi Gadeau




Az ország rendkívül népszerű vígjátékírója volt.
1939-ben mutatta be első művét.
Rövid, gyakran nyers humorú komédiái mellett a költői szépségű Adjo-bla című legendafeldolgozása a legérdekesebb.

                         - Kamerun színjátszása

Kamerun 1960-as függetlenné válása előtti időszakból nem ismerünk rendszeresen működő társulatokat.
A függetlenné válás után azonban néhány hónap alatt egyszerre két együttes is alakult.

         1. Association des Jeunes Artistes Camerounais

Ez a rövid életű társulat Younde városban alakult.
Egyetlen említésre méltó előadása Stanislas Avona  Az állástalan című ötfelvonásos színművének előadása volt 1961-ben.
A mű az összetartozásra , az együttes munka szükségességére hívja fel a figyelmet.

        2. Dualai társulat

Dramatizált Bibliai történetekkel kezdte pályafutását.
Vezetője a tehetséges rendező és drámaíró Boe A-Amang volt.
Egészen az 1970-es évekig működtet, komoly sikereket elérve.

Kamerun színműírói aktuális, hazájuk társadalmi fejlődésének akadályait, problémáit felvető műveket írtak.
Darabjaik szerkezete a XIX. század végi francia színjátszás elemeit hordozta magán.

                          - Ghana színjátszása

Már a XV. században rendszeresen adtak elő sokodae nevű állatutánzó, alakoskodó, termékenységvarázsló táncjátékokat.
Később már fesztiválszerű előadásokról is szól a krónika.
A fesztiválok, táncjátékok és varázsszertartások mellett régi hagyománya van a regősök egyszemélyes színjátszásának és a mai modern is színházra még mindig erőteljesen ható népi komédiának.
Ezekkel kezdődik Ghánában a szervezett színházi élet, s ezek alkotják a XX. század elején alakult színtársulatok műsorait is!

Az első hivatalos együttest a sekondi tanító, Yalley alapította 1918-ban.
Később 1920-ban Bob Johnson alapította a The Versatile Eight, majd 1930-ban alakult a Two Bobs and Their Caroline Gilr nevű társulat mely főként komédiákat és zenés jeleneteket adott elő.

A két világháború közötti angol megszállás természetszerűen hozta magával az angol kultúra megjelenését és terjedését.
Angol vendégtársulatok léptek fel s ezek későbbi hatása vitathatatan a ghanai nemzeti színjátszásra.

A modern színház megteremtője E.T. Sutherland volt.
1958-ban alapította a Ghana experimental Players nevű színházat.
Az európai színházi kultúrát jól ismerő írónő nem az európai színjátszásba akarta beépíteni az afrikai elemeket, hanem az afrikai színjátszást kívánta modernizálni és ellátni néhány európai elemmel.
Épp ezen szokatlan próbálkozása miatt figyelt fel rá a nemzetközi színházi világ is.
1961-ben az accrai egyetemen megalapította a Dráma Stúdiót.
A szerény körülmények közül indult társulat néhány év múlva nagy, modern szabadtéri színházat kapott a ghanai egyetem szomszédságában.
A Dráma Stúdió másik nagy rendezője  Joe de Graft / 1924 - 1978 / modern témákat dolgozott fel.




1962-ben játszott Látogató a múltból című színművében a modern városias fejlődés híveként szemléli a hagyományos törzsi életforma visszahúzó erőit.
Fiak és lányok című háromfelvonásos drámájában az írónak, művésznek készülő fiatalok győzedelmeskednek az anyagias érdekekért útjukat állni akaró szülők felett.

                          - Nigéria színjátszása

Már 1826-ból származnak európai utazók leírásai, melyekben a Nigériába látogatók nem csak az Afrikában megszokott színpompás zenés, táncos előadásokkal találkoztak, de színházi előadással is!

A Nigériában élő népek közül ma a jorubák színházkultúrája a legfejlettebb.
Az évszázadok során kiformálták a hagyományos jelentéstartalmat hordozó maszkokat, a színielőadás szerves részévé tették a rendkívül kifejező akrobatikus táncokat és a mindennapi életükben is jelentős zenét!
A XX. századra már kialakították a színjátszó tevékenységgel kapcsolatos szerepkőrmegosztást is.
Ami rendkívül érdekes, hogy bizonyos színházi szerepkörök és feladatok, mint például a vezető színész, maszkfaragó, festő, kosztümkészítő és dobos családilag öröklődő foglalkozás lett!

A hagyományos joruba színházi előadás leginkább egy mai varieté műsorhoz hasonlítható.
Az előadás folyamán egymást követik a dramatizált mesék, a párbeszédes jelenetek, a táncok és táncjátékok, a zenekar önálló előadása és befejezésül az egész társulat közös fellépése.

A XX. század negyvenes éveiben felbukkanó szatirikus játékok szerzői még tovább mentek a modernizálásban.
Néhány jelentős képviselőjük:

                             - Hubert Ogunde / 1916 - 1990 /




A nigériai modern színjátszás első nagy alakja!
A társadalmi, történelmi események és helyzetek szatirikus látásmódját honosítja meg!
Concert Party nevű együttesével prózai műveket / bibliai történetek dramatizálásait, vígjátékokat / vitt színre a világháború éveiben.
Később felhasználta a népi zenét, majd az egyre népszerűbbé váló jazzmuzsikát.
Kísérleteiből a nigériai - joruba - színjátszás legismertebb és legsajátosabb játékformája született, az úgynevezett népi opera, vagyis a beszéd, ének, zene, tánc négyes összhangjára alapozott színjáték.
Élete vége felé politikai szatírákat írt leginkább.

                          - Duro Ladipo

A yoruba népi opera másik nagy alakja.
Zeneszerzőként vált ismertté.
Főként a hazai drámatradíciók ismeretében alkotta meg trilógiáját, a Oyo birodalom bukását bemutató A király legyőzi a szellemeket - A király nem akasztatta fel magát - A király halott címmű történelmi drámáit.

A népi opera mellett a modern nigériai színműirodalom másik és az európai olvasó számára legérdekesebb irányzata a társadalmi dráma.
A műfaj jelentősebb képviselői:

                           - John Pepper Clark / 1935 - /




Tragédia író.
Hősei a megváltoztathatatlannak tűnő természeti és társadalmi erőkkel kerülnek szembe.
A szerző nem a sorsukba belenyugvó embereket, hanem a végzetet megváltoztatni akaró hősöket ábrázol.
Művei a gyermektelen családok tragédiájával, az apai zsarnoksággal és különböző értelmetlen halálok bemutatásával foglalkoznak.

                             - Wole Soyinka / 1935 - /




A londoni egyetem irodalomszakos hallgatója és a Royal Court Theatre színésze, amikor 1955-ben bemutatják első művét, Az álhír című egyfelvonásos.
1956-ban már A mocsárlakók című háromfelvonásos drámája kerül színpadra.
1960-ban tér vissza Nigériába.
Masks néven műkedvelő színtársulatot szervez s ennek az együttesnek írja későbbi műveit.
1962-ben egy másik együttest is alakít Orisun Theatre néven, melyet leginkább színészképző iskolának szánt.
Itt európai klasszikusokat állítanak színpadra s ezzel nagymértékben járult hozzá az angol nyelvű színház fejlődéséhez is!

                                  - Kelet-Afrika színjátszása

A kelet-afrikai partok országai - Kenya, Uganda és Tanzánia - az 1960-as évek elejéig angol fennhatóság alatt voltak.
A közös angol megszállás azonos fejlődést eredményezett a színházi kultúra területén is.
/ Az európai színház - az angol megszállás ellenére - csak igen későn, az 1950-es években vált ismertté Kelet-Afrikában. /

Az első állandóan működő és saját színházzal rendelkező társulat az 1948-ban Nairobiban alakult Donovan Maul Theatre volt.
Kezdetben 70 majd később 200 férőhelyessé átépített színház európai, főként angol színművek bemutatóhelye volt, afrikai szerzőktől csak elvétve mutatott be.

A hatvanas évek óta működő legismertebb írók:

                           -  James Ngugi / 1938 - /





                                                - Kuldip Sondhi




Az első afrikai nyelven író szerző!

                                                  - Rebecca Njau




A modern színjátszás szempontjából a legjelentősebb esemény az 1962 óta évente megrendezett kenyai és ugandai drámafesztivál.
A fesztiválon megjelenő műkedvelő együttesek elsősorban európai műveket állítottak színpadra.

                                       - Ezekiel Mphahlele




Az African Theatre Association alapítója, a modern afrikai színház atyja !