- a No-színház kialakulása
A
császári hatalom meggyengülése és az egymást követő belháborúk során
kialakult az úgynevezett szamuráj-osztály, mely katonai ereje folytán
egyre befolyásosabbá vált.Ez a társadalmi osztály kialakított magának egyfajta lovagias kultúrát, lovagias, hősi viselkedésformát, s ennek lett a sajátos terméke a nó-színház ősi formája.
Ugyanakkor alapvetően mégis vallásos indítékú színjátékról volt szó, amit az is bizonyít, hogy megteremtői buddhista szerzetesek voltak, mégpedig Kan-Ami / 1333 - 1384 / és fia Ze-Ami / 1363 - 1444 /.
A nó-színház jellemzői:
- Lényege a tánc volt, a dialógusok és az énekek csak arra voltak jók, hogy a tánccal előadott eseményeket magyarázzák és még inkább megértessék a közönséggel.
- Aszimmetrikus színpadforma. A tulajdonképpeni színpad a nézőkkel szemben, kissé jobboldalt álló terasz volt, amelyet egy tornác kötöt össze az udvar bal sarkában lévő öltözőkkel.
- Rövid terjedelmű darabok voltak, ezért egy este mindig több előadás követte egymást, s ezek minden esetben a nó különböző ágazataiból tevődtek össze.
A nó-színház típusai:
- sin / valamelyik Isten erényeit dicsőítette. /
- nan / harci játék /
- dzsó / női főszereplőjű tragédia, de a női szerepeket is férfiak játszották. /
- kió / tragédia /
- kí / démonok és manók tánca illetve történetei /
A tragikus és patetikus témákat ellensúlyozva komikus közjátékot is alkalmaztak, melynek neve kiogen volt.
Az Asikaga sogunok a XV. század derekáig kifejezetten kedvelték ezt a látványosságot, udvarukba vitették a legjobb színészeket és szerzőket.
Ze-Ami is ebben az udvarban élt és egyes források szerint a sogun fiúszeretője volt, ami ebben az időben bevett szokásként élt.
Itt alkotta meg Ze-Ami azt a 21 kötetből álló könyvét, melyet utódainak szánt és no-színházi tanításait, elméleteit tartalmazta. / A művet teljes terjedelmében csak a XX. században találták meg. /
A no virágzása azonban nem tartott sokáig.
Más, látványosabb, elevenebb színházi műfajok szorították ki a szamurájszínházat.
- Bábjáték és kabuki
A japán színjáték további fejlődésében fontos szerepet játszott és komoly fordulatot jelentett a bábjáték felvirágzása.
A XVI. század végére ez a műfaj szabályos bábszínházzá nőtte ki magát, zenei és énekes kísérettel színesítve.
Legjelentősebb képviselői:
- Takemoto Gidaju / 1650 - 1714 /
Különleges tehetséggel megáldott zsoturi-énekes volt.
1685-ben megalapította az első bábszínházat Oszakában.
Ez a színház különleges színvonalú produkcióival iskolát teremtett az utódok számára!
- Csikamacu Monzaemon / 1653 - 1724 /
Az oszakai színház házi szerzője volt, aki nagymértékben járult hozzá az előadások sikeréhez.
A kor legnagyobb drámaírójaként tartják számon!
Kétségtelen, hogy a kabuki kialakulására nagy hatással volt a bábszínház, de igazából egy O Kuni nevű papnő sajátos művészete volt ez, mely aztán kicsit átformálódva terjedt el egész Japánban.
O Kuni halála után követői Edóban / a mai Tokio területe / a műfajt már egy teljesen nőkből álló társulattal vitték tovább, s ennek a neve lett az onna-kabuki.
A műfaj a város lakói között nagy népszerűségre tett szert, de a hatóságok - erkölcsi okokra hivatkozva - betiltották a női társulatuk működését.
Ezután / 1629 után / fiatal fiúkból szervezték újjá a társulatokat, de 1652-ben ezeket is betiltották, hasonló okokra hivatkozva.
Sokáig legfeljebb titokban adtak elő ilyen műfajú előadásokat, aztán a XVIII. században újra virágzásnak indult és ekkor érte el teljesen kiforrott művészi formáját.
Ezt a színvonalbeli fejlődést annak is köszönhette, hogy magáévá tette a bánszínpad egyes vívmányait.
Jelentősebb képviselői:
- Icsakava Danzsuro / 1660 - 1704 /
Eredeti tehetségű művész volt.
Iskolát teremtett szimbolikus előadásmódjával, robosztus hősiességet érzékeltető gesztusaival és színpadtechnikai újításaival.
- Szakata Todzsuro / 1645 - 1709 /
Lírai, romantikus játékmódjával vált híressé.
- Josizava Adzsame / 1673 - 1729 /
Leginkább női szerepekben alkotott nagyot.
A közel-és távol-keleti színházkultúrák legjellegzetesebb vonása a változatlanság, a hosszú évszázadokon keresztül változatlanul megőrzött témák és technikák.
Ez a változatlanság s a technikai kidolgozottság az alapja annak a sajátos konvenciórendszernek, amely oly idegenné teszi ezt a színjátszást az európai szemlélő számára.
Ugyanakkor a XX. századtól kezdve mégis mind nagyobb figyelemmel fordult felé az új utakat kereső európai színjátszás, s nagyon sok elemet átvéve frissítette is azt!
SZÍNHÁZ A KAPITALIZMUS KORÁBAN
/ XIX: SZÁZAD /
Nagy nevek és nagy alkotások születtek ebben a korban a művészetnek szinte minden területén, így a színjátszásban is.
Az alkotók egy része a tőkés osztály érdekeit képviselte, s az üzlet, a haszonszerzés határozta meg műveik mennyiségét és minőségét, ami miatt egyre jobban elburjánzott a kommersz művészet!
A művészek nagy része azonban szembefordul a tőkés társadalommal, mert csalódott a felvilágosodott polgárságban és a forradalomban.
Ezek az alkotók megpróbálnak kiutat keresni vagy ennek hiányában a távoli múltba menekülnek.
FRANCIAORSZÁG
- Színház a forradalom és a császárság idején
A Nagy Francia Forradalom kitörése után hirtelen virágzott fel a színházi élet, mert a hirtelen jött szabadság mindenkit azonnali "művészi" szókimondásra ösztönzött.
Mivel az Alkotmányozó Gyűlés 1791. január 13-án megszüntette a királyi cenzúrát, eltörölte a színházi privilégiumokat és kimondta az előadások szabadságát, rövid időn belül mintegy ötven drámai és zenés színház nyílt meg Párizsban.
A rengeteg színház komoly versenyben állt egymással s jó néhány közülük hamar kiesett a versenyből.
Többek között funkciójukat vesztették az addig oly népszerű vásári bábszínházak, hiszen korábbi arisztokrácia ellenes gúnyrajzuk már nem volt aktuális.
Ez a nagy szabadság azonban nem tartott sokáig.
Napoleon már nem nézte jó szemmel a magánszínházak ellenőrizhetetlen működését, ezért 1806. június 8-i rendeletében kategorizálta a színházakat!
Háromféle színházat különböztetett meg:
- nagy színházakat / Ebbe az általa is látogatott 4 legnagyobb színház tartozott /
- másodrendű színházak / 8 további színház /
- megtűrt színházak / 10 politikailag még elfogadható színház /
Az 1807. július 29-i rendelete azonban ennél is tovább ment.
Nyolc színház kivételével minden párizsi színházat bezáratott és ezeket is kategorizálta!
Itt már csak két kategóriát hagyott meg:
- 4 szubvencionált / anyagilag támogatott / színház
- Comédie Francaise
- Théátre de L Impératrice
- Opéra
- Opéra Comique
- 4 magánszínház
- Théátre de la Galté
- Théátre de L Ambigu Comique
- Théátre des Variétés
- Théátre du Vaudeville
Később még néhány bábszínház és cirkusz is visszakapta játszási engedélyét.
- A Comédie Francaise
A Nemzet Színházának hányatott sors jutott a forradalom alatt.
1791-ben a politika két egymással élesen szemben álló csoportra osztotta a társulatot.
Voltak forradalom ellenes és a forradalomhoz csatlakozó színészek.
A forradalom ellenes csoport előadásokkal is tüntetett a történelmi esemény ellen, melynek meg is lett a következménye: 1793. szeptember 4-én a társulat vezető tagjait letartóztatták és a színházat bezárták.
1794. júliusában halálra ítélték őket, és csak a Népjóléti Bizottmány egyik fiatal színész-írnokának közbenjárása valamint Robespierre július 27-én bekövetkezett halála mentette meg őket a haláltól.
A társulat másik - forradalom mellett álló - csoportját a kor híres színésze Talma vezette.
Ők a Szajna másik oldalán álló színházban tevékenykedtek.
A kettészakadt társulat még évekig külön játszott, és csak 1799-ben sikerült újraegyesíteni.
Napoleon alatt fényes napok virradtak a Comédie Francaise-re.
A császár nem csak nagyon szerette a társulatot, hanem tisztában volt tömeghatásával is.
100 ezer font támogatást biztosított a színháznak.
Előfordult, hogy a társulat Napoleon kastélyaiban is játszott.
- A melodráma
A forradalom kitörése után jelentkezik egy új műfaj, a melodráma.
Szemlélete, formája és stílusa teljesen elüt klasszicista elődeitől.
A melodráma szó Jean-Jacques Rousseau-tól származik, aki a prózai szöveget zenével társító Pygmalion című színpadi monológjára alkalmazta ezt a jelzőt.
A műfaj jellemzői:
- lényeges elemet játszott benne a zene, a tánc / balett / és a látványosság.
- színészi játék tekintetében a korábbi harsány vásári komédia elemeit örökítette át.
- sok mindent örökölt a könnyeztető vígjátékból és a vásári színjátszásból.
A műfajt sok támadás érte, főleg drámaírók részéről, de ezek hátterében szakmai féltékenység és politika állt.
A műfaj jelentősebb képviselői:
- Guilbert de Pixérécourt / 1774 - 1844 /
![[René Charles Guilbert de Pixérécourt]](http://images.ookaboo.com/photo/s/Guilbert_de_Pix_C3_A9r_C3_A9court_p510_s.jpg "René Charles Guilbert de Pixérécourt")
A melodráma stílusának végleges kialakítója és legjelentősebb képviselője.
Első darabját 1797-ben mutatták be, és 392 előadást ért meg, mely addig példátlan sikernek számított a francia színpadokon.
Élete végéig az ország legsikeresebb írója maradt!
120 darabot írt, melyek összesen 30 ezer előadást értek meg.
Legsikeresebb darabjai:
- Coelina vagy a titok gyermeke / 300 előadást ért meg! /
- Asszony, akinek két férje van / 451 előadást ért meg! /
- Louis-Charles Caigniez / 1762-1842 /
Írt egy magyar vonatkozású darabot is, amely Erdélyben játszódik, A nagyszebeni erdő vagy az elcserélt feleség címmel.
- Victor Ducange / 1783 - 1833 /
A kor második leghíresebb drámaírója.
- A romantikus dráma
A romantikus dráma kialakulását nagymértékben segítette elő az országba eljutó külföldi drámairodalom.
Schiller és Goethe drámái Napoleon bukása után jutottak el Párizsba és annak ellenére, hogy igazából a német klasszicizmus jegyében születtek, a franciák romantikus drámaként fogadták.
A másik oldalról érkező hatást az angol vendégtársulatok jelentették, akik Shakespare műveivel arattak nagy sikereket.
A romantikus dramaturgia minden tekintetben szembe helyezkedik a klasszicista drámával.
A romantikus dráma jellemzői:
- támadja a hely és idő egységét a valószínűség és a realitás jegyében
- nem veszi komolyan a műfaji egységet / vegyíti a tragikus és komikus elemeket ! /
- a modern történelem eseményeit dolgozza fel
- a véres és megrázó eseményeket nem elbeszélik, hanem megmutatják
- precízen törekszik a történelmi hűségre/ ruhák, díszlet, kellékek, stb. /
- nem korlátozzák többé a dráma szereplők számát
- sokkal több monológot alkalmaz mint a klasszikus dráma
- több a prózai dialógus
Jelentősebb képviselői:
- Victor Hugo / 1802 - 1885 /
Először az 1827-ben megjelent Cromwell című drámája előszavában érezhető vonzalma a romantikus színházhoz.
Bár ez a mű óriási terjedelme és több mint száz szereplője miatt sohasem került színpadra, mégis a romantikus dráma manifesztumának nevezik.
Későbbi műveiben aztán mind határozottabban szakít a korábbi klasszicista stílussal és rátér a romantikus drámai műfajra.
1830-ban bemutatott Hernani című művének előadása addig sosem tapasztalt színházi botrányba fulladt!
Ezt azóta is "Hernani-csatája" néven emlegeti a színháztörténet!
A közönséget ugyanis megosztotta a romantikus dráma újdonsága, s a régi klasszicista színház kedvelői bekiabálásokkal igyekeztek megbuktatni a darabot.
Ezt viszont rossz szemmel nézték a műfaj szimpatizánsai s ez az ellentét a kölcsönös bekiabálások után nézőtéri verekedéshez vezetett.
Ez a hangulat kísérte végig a darab további 54 bemutatóját is!
- id. Alexandre Dumas / 1803 - 1870 /
Nem csak páratlanul termékeny regényíró volt, hanem nagy sikereket ért el színpadi műveivel is.
Minden bemutatásra váró darabjára gondosan ügyel, ott van a próbákon, rendez, előjátszik, díszleteket rendel, stb.
III. Henrik és udvara című drámáját tartják a romantikus dráma első igazi képviselőjének!
Másik jelentős darabja az 1831-ben bemutatott Antony, melyben először mutatja be színpadon a "modern" embert, vagyis a mindennapi életből valót, nem pedig történelmi személyt!
- Alfred de Vigny / 1797 - 1863 /
1835-ben bemutatott Chatterton című drámája szintén jelentős állomás volt a romantikus dráma történetében.
- Alfred de Musset / 1810 - 1857 /
Különleges hely illeti meg a romantikus dráma történetében.
Mindenekelőtt azért, mert - ellentétben a többi drámaíróval - kizárólag vígjátékokat írt.
Másodsorban azért, mert műveit nem előadásra szánta!
Első darabja ugyanis, a Velencei éj, megbukott színpadon, s így meggyőződésévé vált, hogy nincs tehetsége a színpadi művekhez.
A továbbiakban csak kedvtelésből írogatott, s csak az utókor fedezte fel művei igazi színpadi értékeit!
- A romantikus díszletművészet
A romantika nem csak a drámában, de a színpadi előadások formájában is változásokat hozott.
Fontosabb újítások, képviselők:
- Gyakran változó díszletek, látványos, festett hátterek, plasztikus, könnyen mozgatható díszletelemek.
- Gázvilágítás bevezetése.
Jelentősége abban állt, hogy a nézőteret és a színpadot bizonyos mértékig el lehetett sötétíteni. A gázláng lassú szabályozásával a felderengő és kihunyó, valamint a hirtelen fellobbanó és kialvó fények addig ismeretlen hangulati hatásait lehetett érzékeltetni! Egyaránt alkalmazták a rivalda, a szufitta és a kulissza megvilágítására. Voltak persze hátrányai is. A hőmérséklet gyakorta elérte a 40 fokot, kiszárította a vásznat, a fát, a köteleket, sőt még a színészek torkát is, oxigénhiány alakult ki és nagyon zavaró volt az állandó gázszag! Nagyon sok színházi tüzet okozott!
Mindezek ellenére a gázvilágítás az elkövetkező ötven évre befészkelte magát a színházakba!
- A XVIII. században feltalált panoráma "ujrafelfedezése" és alkalmazása.
Ezek nagy, kör alakú festmények voltak, amelyek egy táj perspektívikus képét ábrázolták. Az épület közepén ülő nézőben ez a kép a valóságos horizont benyomását keltette!
- A dioráma kialakítása!
Louis-Jacques Mandé Daguerre / 1787 - 1851 / alkalmazta.
Lényege, hogy a panorámát félkörre vagy negyedkörre csökkentette!
- Pierre-Luc-Charles Cicéri / 1782 - 1868 /
14 éves korában kínai árnyjátékszínházban dolgozott, s ez meghatározta későbbi munkásságát, térlátását.
1809-ben már a párizsi opera díszletfestője, majd 1810-től a császári színházak fődíszlettervezője és udvari festője.
Dús, színes vegetációkat fest, díszlettervei zsúfoltak, tele vannak kolostorromokkal, várakkal, sziklabarlangokkal és hasonló sejtelmes színhelyekkel.
Nagy szerepet szánt a gépezeteknek, fényhatásoknak és tűzijátékoknak.
- A romantika színészei
Az új műfaj megjelenése új színésztípus kialakulásához vezetett.
Megszűntek a régi szerepköri határok, s a színészek kénytelenek voltak tragikus és komikus szerepeket egyaránt játszani.
- MoléFrancois-René / 1734 - 1802 /
Ragyogó pályát futott be mint tragikus és komikus színész.
Ő játszotta Franciaországban először Hamletet, igaz nem az eredeti Shakespeare darabban, hanem annak egy átírt, eltorzított változatában.
- Larive / 1747 - 1827 /
Rövid tündöklés után Talma kezdeti sikerei olyan féltékenységet ébresztettek benne, hogy inkább félreállt az útjából.
Minden fizikai adottsága meg volt a nagy szerepekhez, de igazi belső értékei hiányoztak.
- Fleury / Abraham Joseph Bénard / / 1750 - 1822 /
A Comédie-ben debütált és nagy komikus színésszé fejlődött.
Főleg eleganciájával és ironikus játékával hatott.
- Mlle Doligny / 1746 - 1823 /
Arról vált nevezetessé, hogy először mert lemondani a könyökig érő fehér kesztyűről és a hagyományos legyezőről, amelyek addig szerepkörének kötelező kellékei voltak!
- Joseph-Isidore Samson / 1793 - 1871 /
Nem volt kiemelkedő tehetség, de később kiváló színészeket és színésznőket nevelt!
- Francois-Joseph Talma / 1763 - 1826 /
Kétségtelenül a kor színészfejedelme volt!
Párizsban született, Angliában nevelkedett, majd Molétől vett órákat, és 1787-ben mutatkozott be a Comédie Francaise-ben.
Nem csak tehetségével tűnt fel, hanem merészségével is, mert először mert valódi tógában, meztelen karral és fedetlen lábbal megjelenni a színpadon.
Amikor a színpadon volt, szinte felgyújtotta a közönséget játékával!
Angliából magával hozott shakespeare-i valóságábrázolásával óriási sikereket volt képes elérni.
Karrierje Napoleon alatt ívelt a legmagasabbra a császár támogatásával, akit egyébként a méltóságteljes megjelenés különböző pózaira is tanított.
Játékában az indulatok természetes kifejezésére törekedett, s néha igen realisztikus eszközökhöz is nyúlt, ami az akkori színpadon már szinte szentségtörésnek számított, de épp ez vonzotta annyira a közönséget.
- Mlle Duchenois / 1777 - 1835 /
A császárság nagy tragikája volt.
Csúnya volt és sovány, de szerepeiben megszépült.
Különösen megindító hangjával varázsolta el a közönséget.
- Mlle George / 1787 - 1867 /
Mlle Duchenois nagy riválisa volt a színpadon.
Szépségével és összeköttetéseivel igyekezett ellenfelével felvenni a harcot, de a közönséget nem tudta elhódítani tőle.
Sértettségében 1808-ban Oroszországba ment, ahol a szentpétervári francia társulatban játszott.
1813-ban visszatért Párizsba, és romantikus darabokban aratott sikereket.
- Mlle Mars / 1779 - 1847 /
Szorgalmával és kitartásával emelkedett a romantikus színjátszás első vonalába.
Egyszerű eszközeivel és játéka hitelességével magához láncolta a közönséget.
Klasszikus tragédiában, polgári vagy történeti drámában bármely szerepkörben verhetetlen volt!
- Mme Dorval / 1798 - 1849 /
A legjellegzetesebb romantikus színésznő: tüzes, féktelen, de mindig humánus temperamentum.
Szegény vándorszínész családból származott.
Ösztönös szenvedélyességgel játszotta szerencsétlen és szenvedő hősnők szerepeit és mindig könnyekre fakasztotta közönségét.
- Frédérick Lemaitre / 1800 - 1876 /
A nagy tragikus szerepekben alkotott maradandót.
Játszotta az Othellot, Hamletet, majd id. Dumes és Hugo alakjait.
Legnagyobb sikerét 1838-ban a Ruy Blasban aratta.
- Rachel / Elisabeth-R. Félix / 1821 - 1858 /
Váratlanul új távlatokat nyit a színpadi interpretáció birodalmában s ezzel mintegy csapásra lezárja a romantikus színjátszást!
Már 18 éves korában a század legnagyobb tragikájaként emlegetik, és ez a jóslat valóra is vált!
A Talma halála óta elfelejtett klasszikus tragédiát és komédiát ismét visszahelyezi jogaiba, s 20 éven át kiváló alakításokkal kelti életre Corneille és Racine darabjait.
Hatalmas ereje természetes és egyszerűséget sugárzó játékában rejlett.
37 éves korában tüdőbajban halt meg.
Hatása felmérhetetlen volt a francia színészetben!
- Az opera
A romantika ugyan olyan gyökeres változásokat hozott a zenében is, mint az irodalomban és a színházban.
A francia romantikus opera általában történeti tárgyú volt, hatalmas kórust és táncapparátust mozgatott, nagy zenei effektusokra épített és gyújtó hangulatú hatáselemekre törekedett.
Jelentősebb képviselői:
- Daniel-Francois Auber / 1782 - 1871 /
1828-ban bemutatott Portici néma című operája volt az első romantikus opera a francia színpadokon.
További különlegessége volt az előadásnak, hogy a főszerepet egy Noblet nevű táncosnő játszotta, mégpedig némán, mindent csak pantomimikus eszközökkel kifejezve!
- Giacomo Meyerbeer / 1791 - 1864 /
1836-ban bemutatott Hugenották című műve a romantikus opera legnagyobb sikere volt!
- Hector Berlioz / 1803 - 1869 /
A hangszínek tudatos kihasználásával és a zenekari technika kifejlesztésével a hangulatok drámai polarizálására törekszik.
Operáival Franciaországban nem igazán volt sikere.
Németországban - ahol Liszt Ferenc felkarolta - jobban megértették.
- Charles Gounod / 1818 - 1893 /
Goethe drámájának eléggé szabad átdolgozása nyomán írta meg a Faust című operáját, melyet nagy lelkesedéssel fogadott a közönség.
- Georges Bizet / 1838 - 1875 /
A francia realista opera legnagyobb alakja.
Fő műve a Carmen.
Az operát az Opéra Comique igazgatója rendelte meg tőle, mikor azonban elkészült, a mű tragikus befejezése megdöbbentette a színház vezetőségét.
Ráadásul a kórus énekelhetetlennek, a zenekar pedig játszhatatlannak minősítette a partitúrát, az énekesek pedig kifogásolták, hogy nincs benne egyetlen fülbemászó melódia sem.
Erre válaszul komponálta meg Bizet a torreádordalt és az indulót.
Eleinte ezt is hűvösen fogadták, de aztán rövidesen világsiker lett belőle.
Sajnos ezt Bizet már nem érhette meg, mivel a bemutató évében meghalt.
Az opera mellett meg kell még említeni a korábban királyok és főurak priviligizált műfaját, a balettet, mely a forradalom után már a polgárság kedvelt látványosságává vált.
- Az operett
1855. július 5-én új színház nyílt Párizsban Bouffes Parisiens néven.
Nyitó előadásként egy addig teljesen ismeretlen zeneszerző egyfelvonásosait hirdették.
A műsor négy részből állt:
- prológ: Csak befelé, hölgyek és urak címmel
- két egyfelvonásos: A két vak
Egy fehér éjszaka
- balettbohózat: Harlekin, mint borbély címmel.
A közönség elbűvölten nézte ezt az új fajta zenés produkciót, az operettet, s a műfaj és szerzője egy csapásra híressé lett Párizsban.
A szerzőt úgy hívták, hogy:
- Jean-Jacques Offenbach / 1819 - 1880 /
A kölni származású francia 1833-tól élt Párizsban, ott végezte a zeneiskolát, majd az Opéra Comique zenekarában játszott.
Később karmesterként dolgozott a Comédie Francaise-ben.
Közben folyamatosan írt kisebb-nagyobb zenei műveket, de ezeknek semmi visszhangja nem volt, mert a színházak elzárkóztak az ilyen könnyed és eleven hangzású zene elől.
Igazi képességei akkor kezdtek kibontakozni, amikor találkozott és közös munkába fogott két librettistával / szövegíróval /, Ludovic Halévyvel és Henri Meilhackal, akik szatírikus és parodisztikus szövegeikkel egy életen át tökéletes társszerzői lettek.
Első világsikerét az Orfeusz az alvilágban című operettjével aratta 1858-ban.
További híresebb művei:
- Szép Heléna,
- Kékszakáll,
- A gerolsteini nagyhercegnő,
- Eljegyzés lámpafénynél,
- Párizsi élet,
- Dunanan apó
- Hoffmann meséi
A Hoffmann meséi-nek bemutatóját már nem érte meg, mert a sok munkától agyonhajszolva, végkimerülésben meghalt!
A mű hangszerelését már Ernest Guiraud végezte el.
Haláláig 112 operettet írt.
- A naturalista dráma kialakulása
A XIX. század közepén a színházi alkotók és a színházi közönség figyelme egyre inkább a társadalmi valóság problémái felé fordult.
A valóság / realitás / és a természet / natura / egyre inkább a színházi alkotások tárgyává és eszközévé vált, mely realizmus, illetve naturalizmus néven érlelte ki formarendszerét.
A naturalista dráma nem a színpadból nőtt ki, mint a színpadi műfajok többsége, hanem a naturalista irodalomból.
Gyökerei minden esetben a romantikához nyúlnak vissza.
Fontosabb képviselői:
- Eugéne Scribe / 1791 - 1861 /
Darabgyárosként is emlegették, mert 1820 és 1860 között 350 darabot írt, melyekkel jelentős szerepet tölt be a francia színház történetében!
Még romantikus szerző, de műveiben már sok tekintetben felfedezhetők a naturalizmus jelei!
Vígjátékaira jellemző, hogy többségük már a mindennapi életből merítette a témáit.
Üzleti, baráti, házassági és szerelmi kapcsolatok bonyodalmas szövevényét mutatták be.
Darabjai nyelvezete és stílusa realisztikusabb dikcióra és természetesebb beszédmodorra kényszerítette a színészeket, s ezzel mintegy előkészítette a realista játékmódot még a naturalista színjátszás igazi megjelenése előtt!
- ifj. Alexandre Dumas / 1824 - 1895 /
Saját bevallása szerint azzal akart hatni a társadalomra, hogy a hatásvadászat helyett a mélyebb összefüggéseket tárta föl, szatirikusan ábrázolta az ostobaságot és szinte rákényszerítette a népet a problémák megvitatására a törvényhozókat pedig a törvények átgondolására és újra alkotására.
Erről így írt egyik barátjának: " Ha ez sikerül nekem, akkor többet tettem, mint amennyi költői kötelességem volt -, akkor mint ember tettem meg kötelességemet. "
Nevelő, tanító színházat akart, amely leleplezi korának hibáit.
Fontosabb művei:
- Kaméliás hölgy / A realista dráma kezdetét jelenti! /
- A demi-monde
- Francillon,
- A nők barátja,
- A törvénytelen fiú,
- Denise
- Émile Augier / 1820 - 1889 /
A kor másik sikeres drámaírója.
Kerülte a tézisszerűséget és az aktuális témák feldolgozását, s az "örök morált" hirdette drámáiban.
A naturalista dráma egyik oldalhajtásaként alakult ki a bulvárszínház. / boulevard-theatre /.
Tematikája a háromszögproblémák, a házasságtörés, a szerelmi intimitások örökös variálásából áll, és sokszor a pornográfia határát súrolja.
Célja a közönség ízlésének fenntartás nélküli kiszolgálása volt, amely kiváló üzletnek bizonyult.
A bulvárszínház képviselői:
- Eugéne Labiche / 1815 - 1888 /
A bohózat és a vaudeville nagymestere.
Kitűnő szemmel látta meg és páratlan szellemességgel figurázta ki a francia kispolgárság hibáit és félszegségeit.
Darabjaival azonban nem bántani vagy bírálni akart, kizárólag a nevettetés, a szórakoztatás volt a célja!
" Jobban szeretem a kényelmes bűnt, mint a fárasztó erényt " - írta egy helyen, s ez jól jelzi ammorális társadalmi szemléletét.
- Victorien Sardou / 1831 - 1908 /
Cselszövényekre épített darabjaiban az érdeklődés felcsigázásának és a meglepetésnek százféle fogását alkalmazta.
Szerepeiben naturalisztikus és pszichológiai eszközök alkalmazására nyújtott lehetőséget.
A XIX. század második felében eluralkodó szórakoztató üzleti színház sok káros hatása ellenére is fontos szerepet töltött be a fejlődésben!
Megőrizve, sőt bizonyos mértékig felfokozva a régi teátrális eszközöket, fokozatosan helyt adott a naturalista színjátszásnak és szcenírozásnak.
- Émile Zola / 1840 - 1903 /
A naturalista dráma legmarkánsabb képviselője.
A műfaj programját A naturalizmus a színházban című tanulmányában foglalta össze, mely nagy hatást gyakorolt nem csak korának drámaírására, hanem a színház és a rendezés későbbi alakilására is!
Az a dráma, amelyre Zola vágyik, óvakodik az előre megfontolt alakoktól, a mesterséges konfliktusoktól, hogy a szenvedélyek pontos elemzése felé forduljon, és kiterjessze a mindennapi élet valóságát az egész előadásra!
/ Folytatás a 14-ik részben /
