A szürrealizmus a két világháború közti periódus egyik
legismertebb művészeti mozgalma volt az irodalomban és a
képzőművészetben. Fiatal művészek vágyát fejezte ki, hogy a valóságnál
is valóbb dolgokat alkossanak. A szürrealisták kijelentették, hogy éber
állapotban nem lehet valódi alkotásokat létrehozni, olyan lelkiállapot
után sóvárogtak, amelyben felszínre kerülnek lelkünk mélyebb, tudat
alatti rétegei.
Elnevezése 1924-ben született, Párizsban. Először Apollinaire egyik 1917-es levelében fordul elő, majd a dadaizmus-ból tovább lépni vágyó André Breton
és művésztársai, akik Apollinaire-t egyébként is közel állónak érezték
törekvéseikhez, irányzatuk meghatározására és nevére átvették a
kifejezést. A francia "surréalisme" jelentése "realizmus felettiség".
A szürrealista színház elutasította a stilizáló, illetve naturalista
előadásokat, de a dadaista értelmezéssel szemben a színjáték lényegét
nem a hatáskeltésben, hanem az alkotásban jelölte meg. A kevés
megvalósult előadás azt szemléltette, hogy számukra elfogadhatatlan a
behatárolt tér, az egységes idő és cselekmény. Az elszigetelt
kísérleteknél fontosabbak a kedvelt szürrealista témák (álom, őrült
szerelem, alakváltozás, csodák) által ihletett hagyományos dramaturgiájú
művek. A drámaírók szívesen éltek a jellegzetes alkotótechnikával is
(az álom kultusza, abszurd helyzetek és figurák megjelenítése).
KONSZTANTYIN SZTANYISZLAVSZKIJ
Helyezkedj el a sógoroknál, mert az ausztriai munkalehetőségek sokkal jobban jövedelmeznek, mint szinte bármely más magyarországi munka.
