SINKOVITS IMRE / 1928.szeptember 21. - 2001,január 18 /
Vas megyei szülők gyermekeként Budapesten
született, Göndöcs Terézia és Sinkovits Jenő főpincér elsőszülött
fiúgyermekeként. Kispesten nagyapja meséi mellett nőtt fel. Sinkovits
Vince folyton mesélt: Attiláról, Csaba királyfiról, a hadak útjáról, 1848-ról és az első világháborúról.
Azonban a gazdasági válság csődbe juttatta szülei vállalkozását. Ebből a
gyermek Sinkovits csak annyit fogott fel, hogy kisebb lakásba kellett
költözniük, ahol később öccse is megszületett. Édesanyja varrással
próbálta kiegészíteni a család jövedelmét és közben németül tanítja fiát. Ennek majd a háborúban nagy hasznát veszi.
Lassan stabilizálódott a család helyzete, édesapja főpincéri állást szerez a híres Ilkovics étteremben, ő pedig az Árpád Gimnázium diákja lesz. Az iskolában egész életére szóló élményekben volt része. Itt lett cserkész,
ami kitöltötte ifjúsága minden percét. Állítása szerint életre,
erkölcsre, hazafiságra, bajtársiasságra, hitre, hűségre, önállóságra, és
önfegyelemre, kézügyességre és talpraesettségre, szorgalomra és
leleményre nevelte, magyar népdal- és népmesekincshez,
természetismerethez és -szeretethez, madárvédelemhez és természetjáró
kultúrához szoktatta. Katolikus hittanára, dr. Könözsy Lajos hatására
még a papi pályán is elgondolkodott. A Felvidék visszacsatolás után Ipolyság
mellett cserkésztáborozott. A háború alatt kelletlenül, de a
levente-mozgalomban is részt vett. Nem szerette, mivel cserkésznek
vallotta magát és szerinte a két mozgalom olyan volt akár a tűz és víz.
Egy leventegyakorlat után, mikor diáktársai előtt egy oktató a neve
miatt megalázta édesapja felvetette, hogy meg kellene változtatniuk a
családnevüket. Sinkovits azonban így reagált: „Nem! Édesapám! Most már
csak azért is ezzel a névvel mutatom meg!”
A második világháború alatt – mint cserkész – kármegfigyelő
szolgálatot teljesített a margitszigeti víztoronyban és a szemlőhegyi
víztározónál. Később édesanyjával és két testvérével Somogy megyébe
mentek nagybátyjához, ahol mint levente-korút befogták kötelező
hadimunkára. Galambok
határában ásott tankcsapdát, lövészárkot, géppuskafészket, olykor napi
tíz kilométert gyalogolva sárban, fagyban. De edzettsége és istenadta
humora ezen is átsegítette még társaiban is ő tartotta a lelket. A
háború vége felé egyre több visszavonuló német katonával találkozik (itt
veszi hasznát édesanyja német nyelv tanításának), sőt egyszer még egy
Németország felé tartó vonatra is felrakták, azonban szerencséjére Szentgotthárdnál
véletlenül "lemaradt" szerelvényről. Amikor a németek kivonultak, a
néhány napos békét kihasználva "ástak". De már nem lövészárkot, hanem
családi ezüstöt, lesütött húsokat, bödön zsírt, mézet, hordónyi pálinkát
és bort. Több családtagját elvitték az oroszok, sőt, magának
Sinkovitsnak is háromszor kellett megszökni tőlük, mivel malenkij
robotra akarták fogni. 1945 őszén újra indult a tanév az Árpád
Gimnáziumban. 1947-ben érettségizett, majd felvették a Színiakadémiára. 1951-ben szerezte meg a diplomáját és ugyanebben az évben már el is szerződött a Nemzeti Színházhoz, sőt ebben az évben is nősült. 2011-ben utcát neveztek el róla Budapesten.
Halála előtt alig fél nappal a Magyar Színházban lép fel, Vörösmarty
Csongor és Tünde című darabjában játssza a Tudós szerepét. Azon az estén
légszomjjal küszködik, szemmel láthatóan nincs jól, alig tud színpadra
lépni, Kozák András vezeti kézen fogva a színpadig, de minden erejét
megfeszítve teszi dolgát. Az előadás után a színpadról lejövet az
öltőzőig is alig tud elmenni, ereje elhagyja. Néhány óra múlva
otthonában éri a halál. A jóbarát, Agárdi Gábor mondja: "... harminchét
éven át öltöztünk egy öltözőben. A testvéremet veszítettem el, a
barátomat. Nem tudom felfogni. Ez döbbenet. Ez nem igaz. Most ment volna
a Balkáni gerle, amiben együtt játszunk. S ilyen hirtelen...Délelőtt
telefonáltak a színházból, hogy nem érzi jól magát, s lemondta még a
hétvégi Ármány és szerelem előadását is. De mindent titkolt, még azt is,
hogy ki az orvosa...Az is fájt neki, hogy a Nemzeti Színháztól elvették
a nevét. Nem mutatta, nem beszélt róla, mert azt mondta, nem érdemes.
Nem tudom elképzelni, mi lesz, ha bemegyek az öltözőbe, s ott látom majd
az elárvult helyét".
Az említett előzmények okán a temetése valódi nemzeti esemény. A
közszolgálati televízió a tervezett hatvanhárom perc helyett
kilencvenkilenc perc időtartamban, és élő adásban sugározza Sinkovits
búcsúztatását az Óbudai temetőből, ahol Sinkovitshoz méltó egyszerű,
csendes és korántsem pazarló külsőségekkel teli szertartás zajlik. A
képernyőn pusztán a képeket látjuk, senki nem közvetíti, kommentálja az
eseményeket, amelyek megrendezettek ugyan, de végig Sinkovits
szellemében. Csodálatos verstolmácsolásaival kísért bejátszásokon az ő
1956-os bátorságát és színészi maradandóságát, emberi egyszeriségét
dokumentálva. Sinkovits Csillag: 2002-ben özvegye, Gombos Kati
színművésznő kezdeményezésére az égen a 135 592 00 279 számmal jelölt
csillagot Sinkovits Imre csillagra nevezik el. Az eljárást az
International Star Registry cég végzi és a név svájci széfjében kerül
megőrzésre örök időkre.
Végső üzenetül az ifjaknak, s talán nem csak az ifjaknak
Elhangzott az óbudai Árpád Gimnáziumban:
"Egy hetven esztendős véndiák az óbudai Árpád Gimnáziumból kéri
türelmeteket néhány mondat erejéig. Legelébb is, sohasem felejtsétek el
iskolátok névadójának, Kőrösi Csoma Sándornak élete példáját. No nem
kell ezért világutazókká válnotok, hogy a magyarság eredetét, őshazáját
felkutassátok. Akad felfedezni, megőrizni való e 75 esztendeje Csonka
Hazában is! (Elég ha Csoma Sándor szülőfalujára, a háromszéki Kőrösre
gondolunk.) Nem kell elzarándokolni a távoli Dardzsiling régi angol
temetőjébe sem, ahol végre megpihen "...egy szegény, árva magyar pénz és
taps nélkül! Ki nemzetének bölcsejét kereste és a maga sírját találta
itt - de halhatatlanságát is! ", miként sírfeliratán olvasható. Élete
példáját kutassátok s kövessétek! Önfegyelmét és szorgalmát, keresztény
hitét és edzett testét, puritán életvitelét, hatalmas műveltségét! S
mindezeket a Haza és Emberiség szolgálatába állítva! Ez a mai
harsogó-csápoló-idegrángásos, lélektelen "fogyasztói társadalom",
diszkóival, hamburgerjeivel, drogos-alkoholos tömeghisztériájával, mint a
hínár húz le a tartalmatlan, csenevész élet mocsarába! Az így
elsatnyult testben, milyen lélek lakozhat? Márpedig Magyarországnak
testben és lélekben is erős, egészséges, keresztény Ifjúságra és
Családokra van szüksége, ha fenn akarunk maradni a jövő századokban,
évezredekben! De feladat vár Rátok a nyelvápolás terén is. Nem a tibeti
nyelvtan s szótár elkészítése, csupán Édesanyátok nyelvének
tisztántartása, megőrzése, hogy szeplőtlen gazdagságában adhassátok
tovább gyermekeiteknek, unokáitoknak! Mert ez az egyik, tán legerősebb
kapocs, mely összeköt Valamennyiünket, élő és holt magyarokat!
Végezetül! Nem az Őshazát kell keresnünk! (De azért ismerjük meg a
tudósok, nyelvészek, régészek s néprajzosok eddigi kutatásait,
eredményeit.) Ezt a mostani, megcsonkított, fenyegetett sorsú Hazát kell
megismernünk, felemelnünk, becsülnünk és megvédenünk, magunknak s a
Jövendőnek! Tamási Áronnal szólva: "Mi végre vagyunk a világon? Hogy
valahol otthon legyünk benne!" Ez a "valahol", itt van a talpunk alatt!
Magyarország! Fiatal Barátaim! Tudom, nem kevés, amit kértem Tőletek. De
csak így, s csak ezért érdemes élni! Márpedig e Nemzetnek annyi hősi
halottja volt, most hősi élőkre van szüksége! Hiszem, Ti azok lesztek!
Megfáradt, öreg, de szeretetet, hitet sugárzó karommal ölellek
Benneteket! "- Sinkovits Imre.
