Kivételesnek számít immár az a könyvkiadói vállalkozás, amely Kovács Dezső Bohóc a manézsban című kötetét napvilágra segítette. Ritkaság az ilyen alkotói vállalkozás: színházi írásokat válogatni több száz oldalas kötetbe, s ezáltal versengeni a színészvilágot körülvevő eufemisztikusan csacska, mégis kelendő bulvárral.

Már-már bátorságnak számít a mai könyvkiadói színpompában, hogy vállalja valaki a fekete-fehér borítót, szürke-fehér betűkkel. Jean Lepautre borítóképül választott 17. századi színházábrázolása elegáns hatást kelt, akkor is dicséretet érdemel, ha részint kényszer adhatta ezt a megoldást: több tucat előadás közül, amelyről az írások szólnak, vajon melyiket válassza ki jó érzékkel, az elfogultságot és a sértődést egyaránt elkerülve a szerkesztő. A belívekben szintén fekete-fehér fotókkal, pardon: fényképekkel találkozunk, amelyek Koncz Zsuzsa és Schiller Kata jóvoltából bizonyságai annak, hogy a pillanat varázsa, komikuma vagy tragédiája így még hatásosabban megörökíthető, mint ha az arckifejezésekről, mozdulatokról elvonnák figyelmünket a csillogó színek. Reklám-marketingből különben is jelest érdemel a csapat: a tarka kiadványok belevesznek a bolti színkavalkádba, ez a könyv kirí közülük. Egy kicsit talán retro is, ami mostanság közszeretetnek örvend.

Nyolc-tíz év színházi írásai sorakoznak a könyvben, még megtekinthető és már műsorról levett darabok bírálatai váltják egymást. Az eredetileg a Kritikában, a Színház, a Criticai Lapok, a Premier, a Magyar Színházi Portál, valamint a Zsöllye hasábjain, illetőleg internetes oldalain megjelent opusokat nem a cikk megírása vagy a színházi bemutató időrendjében közli a szerző, hanem tematikus fejezetekbe sorolja, egy-egy írás, illetve előadás köré csoportosítja, olyanok köré, mint Gengszterváltás a Sohóban, Író a toronyban, Litván körfűrész, Nemzeti buborék. Híven a könyv előszavához, e kritikák célja a megmutatás mellett a töprengés: „Hogyan képes leképezni a művészet a valóságot? Feladata-e megjeleníteni azt, ami van, ami megtörténik, amit látunk, s amit gondolunk róla? S a tükörkép. nem torzít-e valamely aktuális ideológia, divattrend, művészeti irányzat jegyében?”

A műfaj nemes hagyományait követik a mindennapjait a Kritika kulturális folyóirat szerkesztője, rovatvezetőjeként élő Kovács Dezső kritikái, mert elmarasztalásait is választékosan, könyörületesen fogalmazza meg. Nem bánt, nem okoskodik, nem letorkoll; a figyelemre méltót keresi a kiválogatott írásokban, mintegy inspirálva ezzel az alkotókat. Nem ragadja ki a méltatott bemutatót a társadalmi valóságból, inkább a kettő közötti kapcsolatot keresi. A hitelesség érdekében arra is hajlandó, amire kevesen kaphatók az örökös kapkodásban: többször is megnézi az előadást, mielőtt megírja véleményét egy-egy színdarabról.

A kötetben együtt olvasható színikritikák, fesztivál-tudósítások, művészportrék így tudják megörökíteni a legillékonyabb művészeti ág, az élő színház majd' száz produkcióját.

/ Mátraházi Zsuzsa: Az illékony művészet megörökítése /

/ Forrás: tandemgrafika.hu /