Színészképzés Másképp-Minden ami színház ! - Színházi Események, Verseim,Verset mondok,Politikai szatíra,Dráma,Vígjáték,pszichodráma,Színház ,Színházi Alapfogalmak,Színitanoda,Színitanodáról,Színházi emberek,Színház ,Sztanyiszlavszkij,Grotowski,Reformerek klubja,magyar színháztól,francia színháztól,norvég színháztól,dán színházig,amerikai színházig,sturm und drang,vásári komédiától,zenés dráma,lapozható változatban

SZÍNÉSZKÉPZÉS MÁSKÉPP! - HOGYAN LETTEM 3.
Add a Facebook-hoz

FORDÍTÓ

Körkérdésünk
Értékeld honlapomat
Összes válasz: 249





HONLAP FŐ MENŰJE


ÍRÁSAIM,GONDOLATAIM


SZÍNHÁZTÖRTÉNET


MINDEN AMI SZÍNHÁZ


















HOGYAN LETTEM....  / Harmadik rész /


Néhány nappal korábban elkísérte a barátnőjét egy próbánkra, és megtetszett neki, amit látott.

Meglepő akaratossággal közölte, hogy szeretne részt venni a csoport munkájában.
Amikor elmondtam neki, hogy a darabban, amire készülünk, már nincs szabad szerep, ezért türelemmel kell lennie egy ujabb szereposztásig, sértődötten jelentette ki, hogy szerinte ő is játszik olyan jól, mint bárki más a "régiek" közül, csak adjak neki esélyt, hogy ezt bebizonyítsa.
Szinte követelte, hogy elvégezhesse azokat a felvételi gyakorlatokat, amikről a barátnője mesélt neki, többek között a halál eljátszását is.
Tetszett a határozottsága és az önbizalma.
Úgy gondoltam, hogy egy ilyen embernek mindenképpen lehetőséget kell adni, hiszen nem sok kopogtat ebből a tipusból az amatőr csoportok ajtaján...
Kényelmetlenül éreztem magam, amikor megláttam, mert nem akartam csalódást okozni neki, viszont már a próbát sem akartam megtartani.
/ Ráadásul semmi keresnivalója sem lett volna azon a helyen! Ahhoz, hogy eljusson a megbeszélt próba helyére, egészen más irányba kellett volna mennie... Sokszor elgondolkodtam már ezen a szerencsétlen véletlenen...Mert ha nem arra jön, akkor nem találkozunk azon a napon, és mindkettőnk sorsa egészen másképp alakul.../
Zavaromban tömören, szinte durván válaszoltam.
- A mai próba elmarad! Mond meg a többieknek is, hogy ne várjanak! Találkozunk csütörtökön a Müv.Házban.
Nagy, kerek szemei mégjobban kikerekedtek.
- Akkor én most hiába jöttem?
Olyan csalódottság érződött a hangjában, amely zavarba hozott.
Finomabb hangnemben igyekeztem meggyőzni.
- Nem jöttél hiába. Sőt. Nagyon becsülöm, hogy itt vagy. Mert a jelentkezők közül sokan csak ígérik, hogy eljönnek, aztán hiába várjuk őket. Azzal, hogy itt vagy, bebizonyítottad, hogy megbízható ember vagy, akire lehet számítani. Ezért megígérem neked, hogy a lehető legrövidebb időn belül megcsinálhatod a felvételi gyakorlatokat.
Szavaim nem úgy hatottak rá, ahogy gondoltam. Szemeiben sértett dac villant.
- De én most akarom megcsinálni! Fogadtunk a barátnőmmel, hogy képes vagyok rá, és nem szeretek veszíteni!
- Sajnálom. Ma más, fontosabb dolgom adódott. Olyan, amit nem halaszthatok el. Ennél többet most nincs időm mondani. Csináld úgy, ahogy mondtam!
Azt hittem, hogy a "főnöki" hang visszalépésre készteti, de egyáltalán nem hatotta meg, hogy annak a csoportnak a vezetőjével beszél, amelynek a tagja akar lenni.
Gúnyosan válaszolt.
- Látom, hogy milyen fontos dolgod van...
Fejével az asztalon lévő üvegek felé intett.
Annyira meglepett a viselkedése, hogy hirtelen megszólalni sem tudtam.
A helyzetet H. oldotta fel, közbeszólásával.
- Miért nem hívod be a hölgyet? Nyugodtabban megtudjátok beszélni a dolgot, ha nem az ablakon keresztül vitatkoztok.
- Nem akarok bemenni! Próbára akarok menni!- mondta E. durcásan.
- Attila nem tudja megtartani a mai próbát, és ennek én vagyok az oka. Ne rá haragudj, hanem rám. De ha bejössz, részletesen elmondjuk, hogy miről van szó...
E. az órájára nézett, megvonta a vállát, aztán megkérdezte:
- Hol kell bemenni?
H. felállt, elément a másik oldalon lévő bejáratig, és bekísérte.
Elégedett vigyorral mondta:
- Látod? Igy kell megoldani a problémát...most pedig iszunk valamit, aztán tájékoztatjuk a hölgyet, hogy miért is nem lesz ma próba...Neked mit kérhetek? - fordult az éppen helyet foglaló lány felé.
- Én nem iszok semmit. - mondta E. még mindig sértődötten.
- Dehogy nem! Valami könnyű, édes likőr mindig jót tesz. Neked meg hozom azt, amit az előbb ittál. - mondta H. és válaszra sem várva a pulthoz ment.
Alig tudtam néhány szót váltani a lánnyal, máris ott volt az italokkal.
/ Mint törzsvendéget, mindig soron kívül szolgálták ki.../
- Na...Ezt most megisszuk, aztán lehet beszélgetni.
E. ránézett az elétett pohárra és undorral mondta:
- Én nem szoktam inni.
H. már régen túl volt azon az alkohol szinten, hogy bármiről is meglehessen győzni.
Koccintásra emelte a féldecis poharát és ünnepélyes hangnemben mondta:
- Ez most olyan alkalom hölgyem, amire muszály inni. Annak a csoportnak a jövőjéről van szó, amelynek te is a tagja vagy! Ha a mai nap jól sikerül, és okosan tárgyalunk az Attilával, minden esélyetek meg lesz arra, hogy nyugodt művészi munkát végezzetek, és az ország egyik legjobb amatőr színháza legyetek!
E. aki először találkozott H.-val, nem volt hozzászokva ehhez a modoros beszédstílushoz. Furcsán méregette a vele szemben ülő férfit.
- Még nem vagyok a csoport tagja, csak az szeretnék lenni. - mondta és rám nézett.
Szemeiből egyértelműen kiolvasható volt, hogy azon a napon mindenképpen túl akar lenni az alkalmassági vizsgán.
- Annál jobb! - emelte még magasabbra a poharát H. - Akkor most arra iszunk, hogy te is tag leszel, és sok szép szerepet játszol majd el!
Poharát hozzákoccintotta E. poharához, aztán az enyémhez.
E. várt néhány pillanatot, aztán lassan, ajkait még mindig kislányos sértődöttséggel lebiggyesztve, egyszerre itta meg a likőrjét.
- Látod? Nem is olyan borzalmas, mint gondoltad. Néhány perc és hatni kezd. Aztán már teljesen másképp állsz majd ahhoz, amit az Attila mond neked. Ellazulsz és megérted, hogy miért nem lehet ma próba...- magyarázta H. majd felém fordult.
- Na. Mostmár elmondhatod neki....
A lány szemében lévő dac még mindig azt sugallta, hogy úgy sem tudom meggyőzni, de egy nagy lélegzetvétel után mégis hozzáfogtam.
Lassan, aprólékos részletességgel beszéltem, mint ha egy kisgyereknek magyaráztam volna.
- Tudod, mi rég óta szeretnénk művészileg függetlenek lenni...de ez azon a helyen ahol most próbálunk, nem lehetséges...Nem adhatjuk elő azt, amit szeretnénk, mert mindig megszabják, hogy mit csináljunk. Most adódott egy kiváló lehetőség arra, hogy máshová menjünk, máshol próbálhassunk és végre megszabaduljunk az állandó irányítás alól. Ezt H. intézte el nekünk. Ezért ültem itt vele, amikor jöttél, és ezért kell ma öt órára elmennem vele egy megbeszélésre. Ezért nem tudok ma próbát tartani. Ez mindennél fontosabb! A te felvételi vizsgádat bármikor meg lehet csinálni, de ezt a megbeszélést nem szabad elszalasztani! Érted már?
E. bele ivott a kólájába és néhány pillanatig nem szólt. Aztán rám nézett és nem csökkenő határozottsággal mondta:
- De én ma akarom megcsinálni, mert nem biztos, hogy legközelebb is eltudok jönni. Most is úgy engedtek el otthonról, hogy matek korrepetálásra megyek a suliba.
- Nem mondtad otthon, hogy hova jösz?-kérdeztem értetlenül.
- Nem. A szüleimnek ez csak bohóckodás, amiből semmi hasznom sem származik. Ők azt akarják, hogy mindig otthon üljek és tanuljak. De engem ez nem elégít ki! Én mindig is színésznő akartam lenni!
Örültem annak, amit mondott. Végre találtam egy ujabb indokot arra, hogy ne kelljen aznap próbát tartanom.
- Ha így áll a dolog, talán jobb is ha nem csináljuk meg ezt a felvételit. Nekem olyan tagok kellenek, akik mindig, minden próbán ott tudnak lenni. Húsz ember kerülhet bajba miattad, ha a szüleid egyszer úgy döntenek, hogy éppen az előadás napján nem engednek el. Mert mindig nem fogják elhinni neked, hogy a suliba kell menned...
Most először mosolyodott el, mióta találkoztunk.
- Ezért akarom MA megcsinálni a felvételi gyakorlatokat. Ha azt mondod, hogy tehetséges vagyok, akkor látom majd értelmét, hogy megharcoljak a szüleimmel, és elérjem, azt amit akarok. De ha nincs bennem tehetség, akkor minek vesszek össze velük?...
Az évek alatt, amióta színházi csoportot vezettem, ekkora határozottsággal még nem találkoztam egyetlen jelentkezőnél sem.
 Ha H. nem szól közbe, bizonyára eltartott volna még néhány másodpercig a közénk álló csend.
- Csináljátok meg a próbát!- mondta olyan egyszerűséggel, mint ha addig nem is ő kérte volna, hogy halasszam el.
- Tessék?! - kérdeztem rá ingerült csodálkozással.
- Csináld meg azt a próbát. Kár lenne elvenni a kedvét annak, aki ennyire akarja. Ha most elküldöd lehet, hogy soha többé felétek sem jön, és elveszítesz egy tehetséges embert.
- Hát nem is jövök többet. - jegyezte meg gyorsan E., kihasználva, hogy támogatója akadt.
- Na látod! Ugye megmondtam? Én mindig ráérzek az ilyenekre. Emberismeret kérdése az egész. - mondta H. olyan büszkén, mintha legalább is egy új fizikai tételt talált volna ki, aztán megjutalmazta magát néhány korty sörrel.
- És mi lesz a megbeszéléssel?! - kérdeztem nem igazán finom hangnemben, mert dühített, hogy ilyen hirtelen megváltoztatta a programot.
- Az is meg lesz. Ti elmentek a próbára, én pedig M.-hez. Aztán amikor befejezted a próbát, utánnam jösz.
- Ez a próba nem öt perc! Fogalmam sincs, hogy mikor fejezzük be. Minden attól függ, hogy E.-nek mennyire megy majd a dolog. Az is lehet, hogy csak hét óra után tudok menni...
- Nem baj. Megvárunk. Tartozik nekem M. annyival, hogy várjon egy kicsit, ha én úgy akarom...A lényeg, hogy így mindenkinek teljesül a kívánsága. A hölgy megtudja, hogy tehetséges-e, és mi is elintézzűk, amit akarunk. Szervezni tudni kell, apukám! Márpedig én tudok!
Utáltam, amikor ennyire el tudott telni önmagával. Legszivesebben már csak dacból sem engedtem volna neki, de sajnos úgy tűnt, hogy valóban a lehető legjobb megoldást ajánlotta.
- Megyek, hozok még valamit. Le kell öblíteni ennek a nagy vitának a porát! - mondta, mint aki már előre tudja, hogy úgyis igent fogok mondani.
- Nekem már nem kell! Nem akarok többet inni próba előtt, és gondolom, hogy E. sem!
- Ezen a kicsin már nem múlik. Legalább jobban megy majd a próba.
Idegesített az erőszakossága, és a fejfájás, ami akkor már legalább öt perce kínozott.
Kicsit megemeltem a hangom.
- Bízd rám, hogy mitől megy jobban és mitől nem! Én nem arra vagyok kíváncsi, hogy mennyire tehetséges E.-ben az alkohol, hanem arra, hogy Ő mit tud, mindenféle serkentőszer nélkül! Már így is bánom, hogy ennyit megittam. Ha tudom, hogy mégis meg kell tartanom a próbát, biztos, hogy nem kellett volna egy korty sem! Te nagyon jól tudod, hogy próbák előtt sohasem iszom, és ez nálam elvi kérdés, ezért kérlek, hogy ne erőltesd!
Látta rajtam, hogy komolyan beszélek, ezért minden megjegyzés nélkül visszaült.
- Akkor mégis lesz próba?! - kérdezte nem titkolt örömmel a lány.
- Lesz. Olyannyira lesz, hogy már indulhatunk is. Ha hétre oda akarok érni M.-hez, akkor nem érek rá itt üldögélni...
A próbára kijelölt hely, amit nyaranta használtunk, nem volt messze, ezért gyalog mentünk.
E. egész idő alatt az elvégzendő feladatokról érdeklődött. A legapróbb részletre is kíváncsi volt.
Mivel a gyakorlatok egyik lényeges célja éppen annak felmérése, hogy a színész-jelölt miként tud minél rövidebb idő alatt megoldani váratlan feladatokat - tehát az improvizáció -, igyekeztem minél szűkszavúbb válaszokat adni.
Tapasztalatból tudtam, hogy ha van idejük felkészülni, ha túl sokat gondolkodnak a feladaton, akkor már egészen másként oldják meg...
A megbeszélt helyen senki sem várt minket, pedig a többieknek már rég ott kellett volna lenni.
Két fiút és két lányt hívtam még aznapra E.-n kívül...
- Ja! El is felejtettem mondani, hogy B. nem tud ma jönni! Találkoztam vele idefelé jövet. A szüleivel kellett elmennie valahová.- mondta félvállról, mint egy lényegtelen dolgot, mert látta, hogy mérges vagyok a késésük miatt.
- És a többiek?
- Azt nem tudom. Én csak B.-vel találkoztam...
- Hát ez a nap nem igazán akar úgy alakulni, ahogy szeretném. Nem elég, hogy ennyire összezsúfolódott a programom, még ők is késnek... A vége az lesz, hogy nem tartom meg ezt a próbát!
- Velem akkor is meg tudod csinálni, ha ők nincsenek itt. Elvégre én vagyok az új tag. Nekem van most szükségem arra, hogy kipróbáljam magam, és nem nekik. Ők ezeket a dolgokat már sokszor megcsinálták.
- Tévedsz. Nagyon is szükség lenne arra, hogy itt legyenek. Éppen azért hívtam őket, hogy segítsenek neked.
- Majd te segítesz. Ha már idáig eljöttünk, nehogy már ne csináljunk semmit!
Ujra megcsillant a szemében a már jól ismert dac.
Jelezte, hogy úgyis hiába akarnám lebeszélni, ezért meg sem próbáltam.
/ Istenem, pedig mennyivel jobb lett volna, ha én is megmakacsolom magam, és nemet mondok!!!!!
Ezen a ponton még megfordítható lett volna minden..../
Hosszú sóhajjal lenyeltem a még kikívánkozó szavaimat, aztán elkezdtük a próba első részét, az elméleti részt.
Ez valójában nem más, mint a későbbi gyakorlatok előzetes átbeszélése. Kérdések sorozata arról, hogy miképpen játszana el bizonyos szituációkat.
A dolog nehézsége abban rejlik, hogy a kérdések egyre aprólékosabban kidolgozott válaszokat igényelnek, és komolyan igénybe veszik a képzelőerőt, a fantáziát és a koncentrációs készséget. Tulajdonképpen ennek a három tulajdonságnak a felmérésére és serkentésére szolgálnak.
Az első mondatoktól kezdve nagyon élvezte a dolgot. Olyannyira átadta magát a feladatnak, hogy jónéhány kérdést nem is kellett feltennem, mert önmagától, már előre megválaszolta azokat.
Arcán olyan fokú megfelelési vágy tükröződött, amilyennel ritkán találkozik az ember.
- Megtudod csinálni a gyakorlatban is mindazt, amit most elmondtál? - kérdeztem, mert nem láttam értelmét tovább húzni az időt az elméleti résszel.
Ráadásul a fejfájásom egyre jobban kínozott, és valami furcsa kedvetlenség, fáradtság kezdett eluralkodni rajtam. Máskor alig akartam befejezni a próbákat, akkor viszont alig vártam, hogy túllegyek rajta...
/ Később, a tárgyaláson, az orvosszakértőtől tudtam meg, hogy ezek a tünetek már a gyógyszer és az ital kölcsönhatásából eredtek.../
- Persze, hogy meg. - mondta olyan bizonyossággal, mintha mindig ezzel foglalkozott volna.
- Oké. Mindjárt kiderül, hogy a magabiztosságod mögött tehetség is rejtőzik-e....
Meg mertem volna esküdni, hogy néhány perc múlva, mint oly sokan előtte, rájön arra, hogy mennyivel könnyebb elmondani, mint megvalósítani.
Tévedtem.
Ahogyan azt már a próba korábbi szakaszában tette, most is meglepetéssel szolgált.
Amit produkált az lenyűgöző volt.
Sem korábban, sem azóta nem találkoztam olyannal, aki első nekifutásra, annyira kevés hibával képes lett volna eljátszani a halált.
- Na milyen voltam? - kérdezte várakozó arccal.
Ritkán dícsértem a színészeimet, mert nem akartam, hogy a túlzott önbizalom miatt ellustuljanak. Ezen a szokásomon nála sem akartam változtatni, ezért inkább megkerültem a választ.
- Majd mindjárt kiderül. Ez csak az alap volt, most elkezdünk építkezni rá. Elmondok egy szituációt, neked pedig az lesz a dolgod, hogy rögtönözd hozzá a párbeszédet, vagyis válaszolsz az én mondataimra, de úgy, hogy közben az eredetileg megadott szituáció nem változhat meg!
Igyekeztem minél furcsább mondatokat "feldobni" neki, hogy megzavarjam, de nem sikerült. Ha a hangsúlyai nem is mindig voltak megfelelők, a pontosan oda illő válaszok mindig időben, szinte gondolkodás nélkül érkeztek.
Erre a közel félórára megfeledkeztem mindenről.
Nem éreztem sem a fejfájást, sem a fáradtságot.
A szakmai kíváncsiság "ördöge" bújt belém, és már csak az érdekelt, hogy mire képes, hol van a vele született tehetségének a határa.
Felpörgettem a tempót, váratlan mozdulatokat és mimikákat rögtönöztem és ő fáradhatatlanul viszonozta azokat.
- Ugye jó vagyok? - tette fel ujra a kérdést, de én válasz helyett mindig újabb, és egyre nehezebb feladatokkal álltam elő.
Azt kértem tőle, hogy most már ő találjon ki egy jelenetet, ő szabja meg a szituációt és a párbeszédet.
A fantáziája úgy működött, mint egy kimeríthetetlen akkumulátor. Kifogyhatatlan volt az ötletekből.
Úgy vette ki a kezemből az irányítást, hogy észre sem vettem.
A színpadi játékhoz nélkülözhetetlen, partnerek közötti kölcsönhatás tökéletes volt.
- Van még hibám? - nézett rám ujra kérdőn, egy hosszan tartó jelenet után.
- Van. De az olyan elenyésző, hogy ma már fölösleges foglalkozni vele. Amit eddig nyújtottál az meggyőzött arról, hogy tehetséges vagy! Üdvözöllek a köreinkben! Mától a csoport tagjának tekintheted magad!
- De mi az a hiba?
A kérdése váratlanul ért.
Mások tökéletesen megelégedtek volna a sikeres, sőt nagyon is sikeres vizsgával, ő pedig még mindig a hibái iránt érdeklődött...
Abban a pillanatban, ahogy leálltunk, ahogy csökkenni kezdett bennem az átélés okozta feszültség, úgy lopakodott vissza a fejfájás és a rosszullét.
Fáradtnak éreztem magam ahhoz, hogy tovább próbáljunk.
- Nem lényeges. Lesz még idő kijavítani. Most már mennem kell, hogy oda érjek hét órára.
- Én nem akarok elmenni addig, amíg tökéletesen meg nem tudom csinálni! A barátnőm azt mondta, hogy kár is eljönnöm, mert úgy sem fogok megfelelni! Most, hogy megfeleltem, jobb akarok lenni, mint ő! Hibátlan!
Mérgesen toppantott a lábával, mintegy nyomatékot adva annak, amit mondott.
/ Életemben először találkoztam olyan maximalistával, aki rajtam is túltett. Ráadásul a női hiúság, a barátnő előtti bizonyítási vágy olyan töbletet adott neki, amely még ilyen megterhelő gyakorlatok után is tovább ösztönözte..../
- Fegyelj, E.! Hétszer egymás után csináltuk meg, és te mindig többet és többet mutattál! Az a kis hiba, amit észrevettem, szinte nem is számít hibának! Rajtam kívül senki sem fogja észrevenni! A barátnőd főleg nem! Őt is elfogod kápráztatni, ha meglátja, hogy mire vagy képes!
- De én azt akarom, hogy te se vegyél észre semmit! Csináljuk meg mégegyszer! Csak előtte mond el, hogy mit nem csináltam jól!
Néhány pillanattal korábban még eltökélt szándékom volt, hogy bármit is mond, bármit is kér, befejezem a próbát.
Aztán ahogy a konokul felém villanó szemébe néztem, ismét másként döntöttem.
/ Az utolsó lehetőséget is elszalasztottam, hogy megváltoztassam a jövőt!!!! Pedig de szeretném ma, ha másképp döntöttem volna...../
Miután pár mondatban összefoglaltam mindazt, amit nem tartottam jónak, nyolcadszor is nekifeszültünk a jelenetnek.
Mindent pontosan ugyan úgy csinált, mint előzőleg.
A mozdulatai, az arcjátéka, a fuldokló hang, amit kiadott, tökéletesen megfeleltek a korábban megbeszélt koreográfiának.
Egyetlen apró jel sem utalt arra, hogy valami megváltozott, hogy már nem játszik, hanem a könyörtelen valóság van jelen minden gesztusában.
Több mint két évtized távolából, számtalan álmatlanul átgondolt, átelemzett éjszaka után sem tudok megnevezni semmilyen momentumot, amely beindíthatta volna a "vészcsengőt", amely a gyakorlat abbahagyására késztetett volna...
/ Az orvosok szerint a klion tabletta és a ráivott alkohol kölcsönhatásaként olyan fokú eltompulás, koncentráció és reflex csökkenés állt be nálam, amely képtelenné tett bármiféle apró kölönbség észrevételére. Tudom, hogy ez egyáltalán nem csökkenti a felelősségemet, de meg kell említenem, ha igazán teljes, mindenre kiterjedő és főleg őszinte képet akarok nyújtani mindarról, ami történt.../
- Ez az! Ezen már nincs semmi javítanivaló! - mondtam azért, hogy végre befejezhessem a próbát.
E. nem válaszolt és nem mozdult.
- Igazán szép halott vagy, de most már felkelhetsz...
Szavaim, amelyeket morbid poénnak szántam, a mai napig rendszeresen visszatérő ágyúdörejként robbannak az agyamban!
Nagyon sok más mellett ez az, amit soha nem tudok megbocsájtani magamnak!
Poénkodtam ahelyett, hogy végre rádöbbentem volna arra, hogy mit is tettem...
Amikor megráztam, félrebillent a feje és úgy maradt.
Ekkor láttam meg a szája sarkában gyöngyöződő fehér, habos nyálat. A felismerés, hogy valami baj van, mintha egy másik idősíkba taszított volna át. Minden felgyorsult bennem és körülöttem. Mozdulataim messze megelőzték a gondolataimat, valószínűleg azért, mert az agyam, mintegy önvédelmi reakcióként, hogy ne kelljen felfognia a valóságot, teljes tompultságba menekült.
Egyetlen, minden mást kitörlő parancsot volt csak képes felfogni: meg kell őt mentenem!!!!
Mindent megpróbáltam, hogy ujra élesszem, mindent, amit valaha a katonaságnál erről megtanítottak velem, de hiába volt...
E. egyszer és mindenkorra halott volt...
A börtönben töltött időszakról most nem kívánok írni, bármennyire szeretnétek is megismerkedni azzal a zárt világgal.
Azokat az éveket egy másik, csak arról szóló könyvben fogom a közvélemény elé tárni.
Ezért csak azokra a momentumokra térek ki, amelyek meghatározóak voltak sorsom további alakulásában...
Egy év agyat butító semmitevés, a négy hófehér fal lelket kiszívó látványa után a szerencsém összehozott K. úrral, aki a szó igazi értelmében ÚR tudott maradni abban az elvtársi világban is.
Mint az intézet kultúrnevelője, úgy gondolta, hogy a bent lévő kis létszámú iskolázott ember közül - nem törődve a velem együtt érkező negatív hírnévvel - engem választ ki könyvtárosnak.
A könyvtárosi munkával járó adminisztrációs munkák mellett azt is feladatomul adta, hogy kultúrális programokat és vetélkedőket szervezzek a többi elitéltnek.
Amikor elfoglaltam a helyem a közel 16 ezer kötetes könyvtárban, egyszerűen megszüntek számomra létezni a falak!
Bár a rengeteg könyv túlnyomó része a szovjet irodalom politikájával átitatott szemete volt, azért szép számmal akadtak értékes alkotások is.
Ezeknek úgy estem neki, mint a kiéhezett ember az első szelet kenyérnek.
A rám bízott feladatok egyike volt az új könyvek megrendelése is, amit ugyan egyeztetnem kellett K. úrral, de tulajdonképpen szabad kezet kaptam tőle ezügyben.
Tisztában volt azzal, hogy a megrendelések között miért szerepel mindig néhány színházzal foglalkozó könyv is, tudta, hogy azt rajtam kívül senki sem fogja majd elolvasni, de úgy gondolta, hogy nem fog tönkremenni a börtön attól a néhány könyvtől, amit a saját építésemre rendelek...
Olvastam és jegyzeteltem rendületlenül.
Minden szabad időmet annak az egy kérdésnek a megválaszolására fordítottam, hogy hol rontottam el.
Mit csináltam rosszul?
Mi volt az oka annak, hogy a tragédia bekövetkezhetett?
Tanultam a korábbi hibámból, és már nem csak Sztanyiszlavszkíj műveit olvastam ujra, hanem azoknak az írásait is, akik bírálták őt, akik nem mindenben értettek egyet a Módszerrel.
/ Úgy gondoltam, hogy ha megszabadulok a Módszer iránti elfogultságomtól, ha több oldalról, kritikus szemmel vizsgálom a dolgot, több esélyem van felismerni a hibáimat. /
Kitartásom meghozta az eredményt.
Két év aprólékos munkája után végre összeállt bennem a kép.
Már biztosan tudtam, hogy mit rontottam el, és mit kell majd egészen másként csinálnom a jövőben.
Mert az egy pillanatig sem volt kétséges számomra, hogy a szabadulásom után ujra színházzal fogok foglalkozni.
Nem csak azért, mert ekkor már csakis ezt az önkifejezési formát tudtam elképzelni gondolataim "világra-szüléséhez", hanem azért is, mert bizonyítani akartam.
Bebizonyítani az embereknek, hogy az a sok mocsok amit rám szórtak, csak rágalom volt, és igenis tehetséges rendező vagyok, akinek vannak jó és használható gondolatai, melyekkel még hasznára válhatok a szakmának és a közönségnek.
Papírra vetettem mindent, ami a jövőm építéséhez kellett.
Teljes részletességgel rögzítettem a tragédiát okozó képzési gyakorlatnak a teljesen új, balesetmentessé tett változatát, kivonatokat készítettem az elolvasott tanulmányok általam használható részeiről, és megírtam két színdarabot, melyek már rég óta az agyamban szunnyadtak.
/ Ekkor születtek meg a Jó éjt királyfi és a Jézus Második Küldetése című drámáim. /
K. úrnak köszönhetően rendezhettem is!
Megkért, hogy hozzak létre egy irodalmi színpadot, amely két-három havi rendszerességgel Ady, Nagy László, Radnóti, József Attila és más magyar költők verseiből összeállított műsorokkal kívánta művelni a műveletlen fejeket.
/ Külön tanulmányt érdemel - és a börtönről szóló könyvemben részletesen ki is térek arra -, hogy miként fogadták ezt a nagyrészt iskolázatlan elitéltek.../
Ennek a sokrétű és számomra kedves feladatnak köszönhetően az évek súlyát csak akkor éreztem igazán, amikor az ügyemmel kapcsolatos felülvizsgálati kérvényeket fogalmaztam, vagy az azokra érkező elutasító válaszokat olvasgattam.
Mert soha, egy pillanatra sem adtam fel a reményt, hogy sikerül az ítéletemet megváltoztatni!
/ Akkor még nem voltam tisztában a magyar jogban rejlő 22-es csapdával, így teljes őszinteséggel bizakodtam valami eredményben, egészen a szabadulásom napjáig.../
Ujra és ujra lefutottam a törvény által biztosított kis köröket, amelyek mindig ugyan ahhoz a válaszhoz vezettek vissza:
" A bíróság mindenben törvényesen járt el, az ítélet enyhítésére nincs mód."
Az átlag ember nyelvére lefordítva ez annyit jelent: Ülj nyugodtan a seggeden, mert úgy sem ismerjük el a tévedésünket!
Végül is a tíz évből öt évet és tíz hónapot kellett leülnöm, de ezt a nagy arányú csökkentést nem a felülvizsgáló bíróságoknak, hanem önmagamnak és néhány jóindulatú büntetésvégrehajtási dolgozónak köszönhettem.
A börtönben tanúsított magatartásom és munkám alapján átminősítettek fogház végrehajtási fokozatba, melynek eredményeként többször haza engedtek szabadságra, és az ítéletemből elengedhető évek száma is megnövekedett.
Továbbá a "rendszerváltás" utáni első kormánytól közkegyelemként kaptam még tizenegy hónap ujabb csökkentést...
/ Akik tehát keveslik az első részben leírt történtek miatt kapott tíz évet, most még jobban felháborodhatnak.../
Szabadulásom után csak egy "barna hajszálon" múlott, hogy merre kanyarodik tovább a sorsom.
Bármennyire erős volt is az elhatározásom arra, hogy mindenképpen folytatni fogom a színházat, képes lettem volna színház és művészet nélkül, egyszerű hétköznapi emberként is élni, ha elég erősnek bizonyul az a tényező, amely vissza tudott volna tartani a lelkemen eluralkodó bizonyítási vágytól.
Ez az erő azonban, mielőtt még igazán hathatott volna, hirtelen megszünt létezni...
Mi fordíthatta volna más irányba az életemet?
A barátnőm, akinek a tárgyaláson azokat a kellemetlen kérdéseket tette fel az ügyésznő...
A szüleimtől és a barátaimtól érkező levelekből tudtam, hogy milyen megaláztatásokon kellett keresztül mennie. Mindenhol ujjal mutogattak rá és gonosz megjegyzéseket kellett elviselnie.
Neki, aki semmiről sem tehetett, és aki a vád szerint egyike volt annak a tizenegy, gyakorlatot elvégző embernek, akiket az ügyészség szerint megakartam ölni, el kellett hagynia a várost, és a középiskolát is máshol kellett befejeznie...
/ Furcsa tud lenni az emberek viselkedése, ha elvakítja őket a butaság és az előítélet.../
Édesanyja minden börtönből írott levelemet elégette, mert nem akarta, hogy az idegösszeomlásból felépült lányát ujra felzaklassam.
A válasz nélkül maradt levelek számomra azt jelentették, hogy egyszer és mindenkorra el kell őt felejtenem.
Aztán három év után, amikor először mehettem haza szabadságra, váratlanul betoppant, és soha el nem múló szerelméről biztosított.
Ahogy az az elfojtott, önmagunkban visszaszorított szerelmeknél lenni szokott, az érzések megsokszorozódva törtek fel ujra.
/ Mintha ez lett volna a világ legtermészetesebb dolga, ott folytattuk, ahol évekkel korábban abba hagytuk. /
Tizenöt-húsz oldalas, szerelemtől átitatott leveleket váltottunk, és valahányszor haza engedtek, ő úgy várt rám, mint egy hűséges feleség.
A viszonyunk miatt szakított a családjával és mindenkivel, aki rossz szemmel nézte azt, hogy kitart mellettem.
Amennyire ez egy börtönben ülő ember és távoli szerelme között lehetséges, igazán boldog időszak következett.
Olyan volt mint egy szép álom, az a fajta álom, amelytől mindig azt várja az ember, hogy soha ne múljon el.
Aztán úgyis múlt el, ahogyan az álmok szoktak.
Hirtelen és visszahozhatatlanul.
Az egyik nap még visszakísért az eltávozásomról egészen a börtön kapujáig, aztán soha többé nem válaszolt a leveleimre...
Amikor néhány hónappal később megkerestem a munkahelyén, elmondta, hogy ő gyermek nélkül nem tudja elképzelni az életét, de nekem nem mer szülni, mert attól fél, hogy az emberek majd a mi gyerekeinkkel is éreztetni fogják a velem szembeni előítéletet.
Hiába próbáltam meggyőzni az ellenkezőjéről, az érveim nem segítettek.
/ Talán azért nem voltam elég meggyőző, mert ezt a lehetőséget én sem tartottam kizártnak, ismerve az emberi butaság határtalanságát.../
Más városba költözött, hogy ne kelljen velem ujra találkoznia.
Pár hónappal később megtudtam, hogy férjhez ment a főnökéhez, egy jó egzisztenciával rendelkező, szép jövővel rendelkező orvoshoz...
Akkor nagyon fájt, de ma már megértem.
Nem bírta tovább a kiközösítést, a szégyenlős bujkálást, és távozott életem félig elsüllyedt hajójáról...
/ Pedig mindössze néhány hónapot kellett volna várnia a szabadulásomra, hogy megpróbáljunk felépíteni egy bizonytalan, de akkor még egyáltalán nem kilátástalan jövőt.../
Sorsom vonala ekkor kanyarodott egy másik, igen csak távoli, de szép lehetőségeket ígérő város felé.
Felhívtam telefonon Á.-t, aki a börtönben tagja volt az általam vezetett irodalmi színpadnak.
Félresiklott tehetség volt.
Zenész, aki életének derűsebb napjaiban fiatalokat tanított zongorázni, templomban orgonált és énekelt istentiszteletek alatt.
Mivel pedig ebből nem igazán tudott megélni, "kitanulta" a betörés mesterségét is, bár ezen a téren nem igazán bizonyult jó tanulónak, mert sorozatosan lebukott.
Zenélt, betört és leülte...
Így teltek a napjai.
Megismerkedésünkkor már közel húsz évet töltött börtönben, kisebb-nagyobb megszakításokkal.
A börtönben felajánlotta, hogy ismerettségei révén, szabadulásom után, segít bekerülni annak a városnak a kultúrális életébe, ahol lakik. Segít létrehozni egy színházi csoportot is, mellyel folytathatom a rendezést és bizonyíthatom a tehetségemet.
Tudtam a város pezsgő, mindenre nyitott kultúrális életéről, ezért kifejezetten csábított a lehetőség, de mert ő egy évvel korábban szabadult, mint én, úgy gondoltam, hogy már régen elfelejtett.
/ A börtönben egyébként is annyi mindent ígérnek az emberek a másiknak minden alap nélkül, szinesre festve kinti szürke kis életüket.../
Ő viszont tartotta a szavát!
Amikor megérkeztem, albérlettel és néhány emberrel várt, akiknek rögtön be is mutatott, mint a leendő csoport vezetőjét.
Rövid beszélgetés után kiderült, hogy sok mindenben egyformán gondolkodunk a színházról, és elhatároztuk, hogy megpróbálunk összehozni valami jót, valami igazán újat...
Á.-nak egyébként nagyon zűrös magánélete volt.
Szellemi fogyatékos mostoha fiával állandó harcban állt.
Ezt a harcot a szó szoros értelmében kell venni, mivel vitájuk szinte napi rendszerességgel verekedéssé fajult.
A jól megtermett tizenhét éves fiú mindennel ütőtte a mostoha apját, ami csak a keze ügyébe került. Egy igencsak eldurvult verekedés után, szódás szifontól betört fejjel arra kért, hogy amíg az orvosoknak sikerül gyógyszeres kezeléssel ujra lenyugtatni a fiút, had húzza meg magát az albérletemben.
Mivel ő szerezte számomra azt a szobát, természetesen nem mondhattam nemet.
Végül is nem sok vizet zavart.
Éjszakánként betörni járt, nappal pedig kialudta az éjjeli fáradalmakat, aztán ha futotta az idejéből, elment a kis tanítványaihoz, akiket magántanárként tanított zongorázni.
Nekem mindenek előtt munkahelyet kellett találnom, mert bármekkora is az emberben a művészi elhivatottság, éhes gyomor mellett a múzsa is hallkabban szólal meg.
/ Nem mindenki lehet József Attila.../
Nem válogattam a munkák között, bármit hajlandó voltam elvállalni, ezért viszonylag hamar sikerült állandó megélhetést biztosítani magamnak.
Szabad időmben pedig minden pillanatot a kitűzött cél megvalósítására fordítottam.
Végigjártam a város valamennyi középiskoláját és a főiskolát, hogy színház és színészet iránt érdeklődő fiatalokat keressek.
Nem volt nehéz dolgom.
Egy olyan városban, ahol hagyománya van a tudásigénynek, és ahol a művészetnek megmaradt a társadalomban méltó helye, könnyű színházi munkára fogékony embereket találni.
Néhány hét elteltével annyi fiatal jelentkezett, amennyivel már el lehetett kezdeni a munkát.
József Attila emlékműsorral szerettünk volna kezdeni, tekintettel a közeledő költészet napjára, és úgy terveztük, hogy előadásainkkal végig járjuk a város minden iskoláját és a környező településeket.
Az ötlet nagyon tetszett a művelődési ház igazgatójának is, aki rég óta dédelgetett magában hasonló elképzeléseket, de mindaddig nem talált hozzá megfelelő partnert.
Tudta, hogy ki vagyok, és honnan jöttem.
Bemutatkozó beszélgetésünkkor azzal kezdtem, hogy elmondtam magamról mindent.
Az első pillanatokban kikerekedtek a szemei, idegesen járkálni kezdett, de azért végig hallgatott.
Aztán amikor megismerte a részleteket is, amikor megtudta mindazt, amit az ujságokból nem tudhatott meg, némi gondolkodás után azt mondta:
- Köszönöm, hogy őszinte volt hozzám, Attila. Így legalább a dolgok teljes ismeretében tudok dönteni.
- Így tartottam becsületesnek. - válaszoltam, miközben biztosra vettem, hogy elutasít.
Nem az történt, amire számítottam.
Hozzám lépett és a vállamra tette a kezét.
- Tudja mit? Engem nem érdekel, hogy honnan jött és mit csinált...Csak az a fontos, amit ez után fog csinálni! Soha nem voltam híve annak, hogy valakit előre elitéljünk és beskatulyázzunk. Tetszenek az elképzelései, tetszik az őszintesége, ezért úgy döntöttem, hogy lehetőséget adok magának. Holnaptól a rendelkezésére áll a színpad, minden technikai berendezésével együtt. A további elvárásaimat majd később megbeszéljük...

A meglepetéstől alig hallható köszönömöt erőltettem ki a számon, és mint akit teljesen elkábítottak, elindultam a kijárat felé.
- Várjon egy kicsit, Attila! Elmondta már mindezt a magával dolgozni akaró embereknek is? - szólt utánam.
- Még nem. Nem lett volna szerencsés ezzel kezdeni a szervezést. De most, hogy konkrét lehetőséget kaptam a további munkára, az első, itt magtartott próbán elmondom.
- Szerintem még ne mondja el. Túl rossz sajtót kapott annak idején ahhoz, hogy ezt megengedhesse magának. Biztos vagyok abban, hogy azonnal lecsökken majd a jelenlegi létszám, és mivel a negatív hír gyorsan terjed, új jelentkezők se nagyon lesznek...Csak akkor mondja majd el, amikor már ők is érzik, hogy jó szándékkal, jó tervek megvalósítására hívta őket. Néhány sikeres fellépés után ők is mindent másképp értékelnek majd, mert nem az ujságcikkek, hanem az ember, a valós ember ismeretében...
- De én nem szeretném, ha úgy éreznék, hogy becsaptam őket.
- Biztosan lesznek majd, akik így érzik, de szerintem ők lesznek kevesebben. A többség akkor már úgy is maga mellé áll. Mint ahogy az én főnökeim is...Mert azt tudnia kell, Attila, hogy én óriási kockázatot vállalok azzal, hogy helyet adok magának az általam vezetett intézményben. Úgy is mondhatnám, hogy az állásommal játszok...Ha mindezt még idő előtt megtudja valaki a felsőbb szervektől, akkor én kevés leszek, hogy kivédjem magát...Viszont, ha sikereket érnek el, és csak azután lát napvilágot a dolog, akkor már lesz mire hivatkoznom a megyei vezetők előtt. Akkor már ők sem tehetnek mást, minthogy elfogadják magát, és támogatják...
Megértettem.
Az érdekeink és az elképzeléseink találkoztak, és ezeket nem akarta még idő előtt elszalasztani.
Lehetőséget adott számomra, mert lehetőséget érzett önmaga számára is, hogy fellendítse a kultúrház látogatottságát.
/ Akkor fel sem fogtam, hogy milyen butaságot követek el azzal, hogy ebbe belementem, és később ebből milyen hátrányom származhat. Minden gondolatomat az ujonnan kapott lehetőség öröme töltötte ki, és miért is néztem volna óvatosabban és gyanakvóbban a jövő elé, amikor az események egyre pozitívabban alakultak.../
A József Attila műsor próbái lelkes hangulatban, nagyon jól haladtak.
Néhány hét elteltével a darab - amatőr szinten - tökéletesen színpadképessé vált, de ez számunkra még kevés volt. Olyan emberek vettek körül, akik - hozzám hasonlóan - nem elégedtek meg az átlagossal, és valami igazán nagyszerűt akartak létrehozni. Ezért lépéséről-lépésre, a legapróbb részleteket is ujragondolva csiszolgattuk tovább a műsort, és elhárítottunk minden felmerülő problémát.
Mert gond az volt bőven...
Mint a "rendszerváltás" utáni szinte valamennyi művelődési ház, a miénk is komoly anyagi gondokkal küzdött.
A korábbi patrónusok - a vadkapitalizmusra jellemzően - már csak a minél nagyobb profitra hajtottak, és költségvetésükből egyre inkább kihagyták a kultúra támogatásának hálátlan, pénzben soha vissza nem térülő tételét.
 


/ Folytatás a 4. részben /
 
 


Get Free Music at www.divine-music.info
Get Free Music at www.divine-music.info

Free Music at divine-music.info>








KONSZTANTYIN SZTANYISZLAVSZKIJ


Helyezkedj el a sógoroknál, mert az ausztriai munkalehetőségek sokkal jobban jövedelmeznek, mint szinte bármely más magyarországi munka.



NETpark.hu linkkatalógus

eKereso katalógus



Ingyen hirdetés
Ingyenes hirdetés feladás.



ALTERNATÍV SZÍNITANODACylex Silver Díj
 

 

   LINKCSERE PARTENEREIM



Linkelo.net linkgyujtemeny




Meteora Linkgyujtemeny

Hasznosoldalak

Linkcsere.eu


Hahe.hu Online Tudakozo


HUN-WEB Magyar cimtar es kereso


WEBLAP katalogus

VIP Linkkatalogus

SEO KERESOBARAT LINKGYUJTEMENY

Ingyenweblapok.hu

NETpark.hu

LinkDr.hu

CegMAX cegkatalogus





ÉLETEM ÉS A BÖRTÖN


NE FELEDJÜK: ŐK IS SZÍNHÁZAK!


SZÍNHÁZI IRÁNYZATOK,STÍLUSOK


SZÍNHÁZI ÉS FILMES EMBEREK




NEVEZETES ALTERNATÍV ELŐADÁSOK




TRAGIKUS SORSÚ SZÍNÉSZEK




Barátaink:
  • Honlap létrehozása
  • Ingyenes online játékok
  • Az Ön Munkaasztala
  • Oktató videók
  • uCoz Rajongók Oldala


  • Statisztika

    Online összesen: 1
    Vendégek: 1
    Felhasználók: 0

    Belépés



    Lap tetejére /


    Copyright MyCorp © 2018Szeretnék ingyenes honlapot a uCoz rendszerben