A Pendragon Színtársulat ötlete először 2002 szeptemberében vetődött fel
bennem. Akkoriban kisebb baráti közeggel próbáltunk egy színdarabot
egy külvárosi teremben, és az egyik próba után jött az ihlet, hogy
miért is ne lehetne ezt a dolgot nagyobb kaliberrel működtetni?
Ötletemet még aznap megosztottam barátommal, Horváth Péterrel (HP), akit
nem várt módon sikerült belelkesítenem második emeleti teraszukon.
Megindult egy titkos, földalatti szervezkedés;
a hír, hogy hamarosan egy új színtársulat fog alakulni, futótűzként
terjedt az egyébként meglehetősen széles baráti körben. Egyre többen és
többen érdeklődtek a dolog iránt, jelezve, hogy szívesen részt vennének
benne, feltéve, ha tényleg beindul a dolog – nem volt más lehetőségem:
tényleg be kellett indítanom.
Egy ködös, csípős, novemberi estén, több, mint egy tucat fiatal
gyülekezett a Nyugati téren; s hamarosan ki izgalommal, ki rutinnal, ki
pedig némi (múltbéli közös próbálkozásokon alapuló) szkepszissel a hóna
alatt ült le egy közeli étterem asztalához. Felvázoltam
az ötletet, a terveket, a lehetőségeket, melyek között ugyan még
konkrét színdarabcím nem szerepelt, de abban megegyeztünk, hogy a
társulat vezetője jómagam leszek, a rendezői posztot pedig HP fogja
betölteni. Örömmel konstatáltam, hogy első hallásra mindenkinek tetszett
az ötlet, így hát abban maradtunk, hogy a próbák januártól kezdődnek.
Már csak egy színpadra volt szükség – bagatell. Hihetetlen
szerencsénkre, már korábban azt a fülest kaptam, hogy a rákospalotai
Csokonai Művelődési Házban esetleg szívesen látnának minket és talán még
banki hitelt sem kéne felvennünk a színpadbérletek kifizetésére. Így
hát HP barátommal együtt felkerestük az intézmény igazgatóját, Tóth
Lajos urat, aki szeretettel és ami fő, elképesztően pozitív
hozzáállással fogadott minket. Karácsony környékén a rendező úr előállt a
darabötlettel (Sartre: Főbelövendők Klubja), így már semmi akadálya nem
volt a januári kezdésnek.
Mindez már elég régen történt. Azóta túl vagyunk jó pár bemutatón, még
több előadáson, a közönség imád minket, a társaság pedig erőtől duzzad.
Persze voltak, akiktől időközben búcsút kellett vennünk, helyükre újak
léptek, és új barátságok, sőt, sírig tartó szerelmek köttettek a már meglévők mellé.
/ Forrás: A Színtársulat hivatalos honlapja /
KONSZTANTYIN SZTANYISZLAVSZKIJ
Helyezkedj el a sógoroknál, mert az ausztriai munkalehetőségek sokkal jobban jövedelmeznek, mint szinte bármely más magyarországi munka.
egy külvárosi teremben, és az egyik próba után jött az ihlet, hogy
miért is ne lehetne ezt a dolgot nagyobb kaliberrel működtetni?
a hír, hogy hamarosan egy új színtársulat fog alakulni, futótűzként
terjedt az egyébként meglehetősen széles baráti körben. Egyre többen és
többen érdeklődtek a dolog iránt, jelezve, hogy szívesen részt vennének
benne, feltéve, ha tényleg beindul a dolog – nem volt más lehetőségem:
tényleg be kellett indítanom.
Felvázoltam
az ötletet, a terveket, a lehetőségeket, melyek között ugyan még
konkrét színdarabcím nem szerepelt, de abban megegyeztünk, hogy a
társulat vezetője jómagam leszek, a rendezői posztot pedig HP fogja
betölteni. Örömmel konstatáltam, hogy első hallásra mindenkinek tetszett
az ötlet, így hát abban maradtunk, hogy a próbák januártól kezdődnek.
Tóth
Lajos urat, aki szeretettel és ami fő, elképesztően pozitív
hozzáállással fogadott minket. Karácsony környékén a rendező úr előállt a
darabötlettel (Sartre: Főbelövendők Klubja), így már semmi akadálya nem
volt a januári kezdésnek.
és új barátságok, sőt, sírig tartó szerelmek köttettek a már meglévők mellé.
