Jelentősebb francia reneszánsz színházi társulatok
- Az első állandó színházi társulat a Hotel de Bourgogne-ban működő " Király színészei "
nevű társulat.
Abban az időben Párizs legjelentősebb színháza és a tragikus színjátszás otthona volt.
A társulat tagjai:
- Agnan Sarat / Előzőleg vidéki színigazgató is volt /
- Marie Venier / Az első névleg is ismert francia színésznő! /
- Montfleury / 1600 - 1667 /
A kor ízlésének leginkább megfelelő tragikus színész.
Hatalmas hangja, szenvedélyes kitörései, lélegzetvétel nélkül elhadart tirádái népszerűséget szereztek neki a ripacskodást kedvelő földszinti közönség köreiben.
Ő volt az a színész, akit Cyrano de Bergerac állítólag lekergetett a színpadról az egyik előadáson, és ő koholta azt az aljas vádat Moliére ellen, hogy erkölcstelen életet folytat, mert szeretője lányát vette feleségül.
- Mlle Beauchateau
Olyan szép színésznő volt, hogy még öreg korában is fiatal hősnőket játszattak vele.
Moliére szerint viszont még a legbánatosabb szerepeket is arcára fagyott mosollyal játszotta végig.
- Champmeslé
Ő volt a társulat nagy tragikája.
Racine kedvese és alakjainak ünnepelt életre keltője.
Racine sokat foglalkozott vele, szerepeit mondatról mondatra tanította be neki, s mint mondják beszédét szinte kottára szedte.
Kifejező játékával és csodálatosan szép hangjával a megindító érzelmeket és a kitörő szenvedélyeket egyaránt tökéletesen tudta kifejezni.
- Brécourt
- Raymond Poisson
Kitűnő bohózati színész volt, Crispin alakjának és hagyományos öltözékénak megteremtője és népszerű alakítója.
- Floridor
A théátre du Maraisból ment át és hamarosan átvette a társulat igazgatását.
Tehetséges színész, Corneille kedvelt tolmácsolója és az ifjú király kedvence volt.
- Mlle Du Parc
Moliére társulatát hagyta ott.
Kiválóan alakította Racine Andromachéját, de kis idővel ezután meghalt.
- A Théátre de Marais Társulata.
A társulat néhány tagja:
- Montdory
A társulat legtehetségesebb tagja, akit a közönség valóságos bálvánnyá emelt.
Mivel leginkább Corneille darabjait vitte fergeteges sikerre, Corneille ragaszkodott is a társulathoz és 1647-ig minden darabját ennek a csoportnak írta!
A nagy tehetségű színész azonban fiatalon meghalt agyvérzésben.
Helyét Floridol vette át, aki hasonló sikereket ért el Corneille darabjaiban.
1647-ben azonban - belső konfliktusok miatt - Floridor átment a Hotel de Bourgogne-ba, így Corneille is átvitte darabjait a Király színészeihez!
Ettől kezdve a társulat képtelen volt sikereket elérni a tragikus darabokban, így stílust váltottak s átálltak a látványosabb komédiák előadásaira.
- Moliére Társulata
A társulat néhány tagja:
- Moliére / Jean-Baptiste Poquelin /
/ 1622 - 1673 /
A társulat megalapítója, színésze és szerzője.
A fiatal Poquelin színházi pályafutása 1643-ban indult, amikor csatlakozott a Béjart család Párizsban vendégszereplő vidéki együtteséhez, s felvette a Moliére nevet, majd Madeleine Béjart-ral megalapította az Illustre Théátre-t.
Miután két évig sikertelenül próbálkoztak Párizsban, küölönböző labdaházakban felállxtott színpadjaikon, Epernon herceg védelme alá helyezték magukat, és vidéki vándorútra indultak.
Vándorlásuk 13 évig tartott!
1658-ban Rouenba érkeztek, ahol az ekkor már neves színtársulatnak sikerült egy magas rangú pártfogót szerezni, mégpedig a király fivére személyében!
Ennek köszönhetően meghívást kaptak a Louvre-ba, ahol Corneille Nicomédeszével és Moliére Szerelmes orvosával mutatkoztak be.
Az előadás olyan nagy sikert aratott, hogy Moliére azonnal engedélyt kapott a Petit-Bourbon palota hatalmas színháztermének használatára, ahol egy 1653 óta Párizsban működő olasz színtársulattal felváltva tartott előadásokat 1660-ig.
Moliére stílusának néhány jellegzetessége:
- Mint színész közepes volt a tragédiában, de kitűnő a vígjátékban és a bohózatban.
- Színjátszását a realizmus jellemzi.
- Mint drámaíró, következetesen alkalmazkodott társulata adottságaihoz.
- Szövegének komikumát számtalan nem rögzített "lazzi" emelte, és tág teret engedett a színészi fantáziának.
- Madeleine Béjar
Moliére kedvese és küzdelmes éveinek hűséges kísérője.
Kezdetben tragédiákban játszott, de később szubrett és komika lett belőle.
- Armande Béjar / 1642 - 1700 /
Madeleine Béjar 24 évvel fiatalabb húga, később Moliére felesége!
A nagy korkülönbség miatt kovácsolták a költő ellenségei azt a vádat, hogy Moliére a saját lányát vette feleségül.
Armande csak házassága után lépett színpadra, mégpedig Mlle Moliére néven, és fiatal komikai illetve szerelmes szerepekben játszott.
- La Grange / 1635 - 1692 /
Moliére neveltje.
Elegáns, értelmes, művelt színész volt.
Vezető férfiszerepekben tűnt ki.
Feljegyzéseiben megőrizte a Moliére társulat történetének számos eseményét és adatát!
- Du Croisy / 1626 - 1695 /
Főleg apákat, pedánsokat, polgárokat játszott, többek között a Tartuffe-öt is.
- Michel Baron / 1653 - 1729 /
A társulat legtehetségesebb tagja, aki Moliéretől tanulta a mesterséget, s már egészen fiatalon a legnehezebb feladatokat vállalta, sőt Moliéret is helyetesítette az Alceste.ban.
Húsz éves volt, amikor Moliére meghalt.
Ez után a Comédie France egyik legnagyobb művészévé vált.
Az utcai bohócok.
Egyik színház kötelékébe sem tartoztak, hanem egyedül vagy kettesével-hármasával járták az országot és léptek fel.
Nem betanult szövegeket mondtak, hanem hagyományos bohózati helyzetekre épített monológjaikat vagy dialógusaikat maguk találták ki.
Néhány képviselője:
- Tabarin
A legnevesebb utcai bohóc-színész volt!
Fivérének gyógyszerkészítményeit árulta Párizs közterein, és a közönség figyelmét bohózati fogásokkal, burleszkszerű mutatványokkal, nevettető monológokkal és a nézőkkel folytatott kötekedő párbeszédekkel vonta magára.
A műsorát alkotó szövegek nagy része még életében nyomtatásban is megjelent!
- Gautier-Garguille
Egy vidéki színtársulatból vált ki, és összeállt két másik bohóccal, Gros-Guillaume-mal és Turlupinnel.
Kibéreltek Párizsban egy labdaházat, s ott a commedia del arte lazzijaihoz hasonló bohózatos jeleneteket játszottak.
Később leszerződtek a Hotel de Bourgogne-hoz, és ott farce-okban léptek fel.
Szellemességük miatt úri szalonokban és a Louvre-ban is szívesen látták őket.
- Guillot Gorju
Hosszú ideig bohócmutatványait ő is a vásári gyógyszer árusok szolgálatába állította, de aztán a Hotel de Bourgogne színésze lett, ahol komikus orvosok szerepében szerzett nagy népszerűséget.
A balett és az opera kezdetei Franciaországban.
A királyi udvar már III. Henrik óta rendszeresen fejlesztett és ápolt egy rendkívül költséges műfajt: az udvari balettet.
A balettek bemutatása ünnepi eseményekre korlátozódott.
A nagy pompával rendezett előadások egyik fő vonzereje az volt, hogy a főnemesség tagjai nemcsak mint nézők jelentek meg, hanem közre is működtek!
A műfajnak két változatát ismerték: a komikus balettet és a melodramatikus balettet.
Az eredetileg pusztán csak látványos táncok sorozatát lassan laza eseményfonallal fűzték egybe, majd a táncszámok közé egyre több recitált és énekes részt iktattak, illetve az állandó díszleteket változó díszletekkel váltották fel.
Elindultak tehát az opera kialakulásának irányába!
Legtehetségesebb képviselője:
- Jean-Baptiste Lully / 1633 - 1687 /
Zeneszerző, hegedű virtuóz, balett táncos és színész.
Olaszországból 14 évesen került Franciaországba.
Rövidesen a " Király 24 hegedűje " nevű híres zenekar tagja, majd 1652-ben vezetője lesz.
Egy évvel később már udvari zeneszerző.
Kíméletlenül erőszakos, de ugyanakkor számító és simulékony modora a legbefolyásosabb kegyencek közé juttatta, és XIV. Lajos 1661-ben a királyi zenekar intendánsává nevezte ki.
Tevékenységének főbb jellemzői:
- A baletteknek főleg a zenei részét igyekezett kiemelni, előtérbe helyezni.
- Az előadásokat duókkal, triókkal, párbeszédes jelenetekkel, belépőkkel és finálékkal bővítette ki.
Ezek a módosítások a balett hagyományos formáját a balett-opera irányába módosították, és újabb jelentős lépést tettek a francia opera kialakulása felé!
Érdekes módon Moliére is felismerte a műfaj jelentőségét!
Ezért minden az udvarnak írt vígjátékát balettkeretbe ágyazta, minden felvonás végéhez táncjeleneteket csatolt, és az egészet pásztorjátékokból kölcsönzött alakok táncával fejezte be.
Világosan látta, hogy a balett-vígjáték segítségével megnyerheti a király tetszését és tartósan biztosíthatja támogatását.
Persze felismerte a helyzetet a mindenre figyelő Lully is, aki nem szerette volna ha Moliére kedveltebb lesz az udvarban, mint ő, így aztán - mivel kitúrni nem tudta vetélytársát - elkezdett vele együtt dolgozni.
Együttműködésük a Kénytelen házasság című darabbal kezdődött, melyet 1664-ben mutattak be Moliére szövegével és Lully zenéjével.
Közös balettvígjátékaik közül a legsikeresebbek: Az eliszi hercegnő, Pourceaugnac úr és az Úrhatnám polgár.
Utolsó közös munkájuk a Pszüché című balett-tragédia, volt melyet 1671-ben mutattak be a Tuileriák színházában.
Mazarin bíboros vezetésével egy csoport próbálkozott az olasz opera meghonosításával is, de ezek sikertelenek maradtak, mert idegenek voltak a francia ízléstől.
5. Az angol forradalom és a restauráció színháza
- A polgári forradalom előtt és alatt
Angliában a polgári forradalmat megelőző években nem jó idők jártak a színházakra.
A társadalmi feszültségek növekedése, valamint a puritán városi polgárság és egyházi vezetés támadásai a színjátszás ellen szinte mindennapossá váltak.
A helyzetet nagyon jól jellemzi az a tény, hogy amíg 1576-tól két évtizeden át egyre-másra épültek a színházak, addig 1613 után mindössze két új színház létesült.
A színjátszás szinte csak az arisztokrácia kedvtelésévé szűkült, s ennek megfelelően el is silányult.
A nemesi patronátus alatt álló együttesek műsorai már csak a főnemesség dekadenciába hajló ízlését szolgálták ki egyrészt a szélsőséges kegyetlenségben tobzódó tragédiákban, az álmegoldásokat tartalmazó tragikomédiákban és az egyre közönségesebbé váló komédiákban.
A színészeket ért támadások és a színészek visszavágásai:
- 1574-ben London tanácsa megtiltotta a város területén a színjátszást, bár nem sok eredménnyel.
- 1577-ben értekezés jelent meg John Northbrooke tollából, amely elítélte a " kockázást, táncot, hiú játékokat, és interlude játékokat. "
- 1579-ben Stephen Gosson írt puritán pamfletet a színház ellen: A visszaélés iskolája címmel.
- A Visszaélések iskolájára még ugyan abban az évben Thomas Lodge válaszolt A költészet védelme című írásával.
- A további puritán polgári támadások ellen válaszképpen a színészek egy azóta elveszett darabbal, a Játékok játékával válaszoltak.
- Megjelenik a színészek ellen a Visszaélések iskolájának második része a Visszaélések anatómiája.
- Válaszképpen megszületik a kor legnemesebb hangú és a reneszánsz gondolatvilágot a leghitelesebben tükröző mű, sír Philip Sidney, a nagy költő A költészet védelmére című munkája.
- 1616-ban Chesterben kitiltják a színészeket a középületekből, majd ugyan ez történik 1623-ban Southamptonban és Norwickban, majd 1627-ben Worcesterben.
- 1632-ben William Pryne, a puritán ügyvéd intéz minden eddiginél élesebb támadást a színházak ellen Histriomastix című pamfletjével, amelyben többek között I. Károly színházkedvelő és aktív színjátszó feleségét is kipellengérezte.
- Pryne támadása nem maradt válasz nélkül, és mivel elvetette a sulykot azzal, hogy nem csak a színészetet de a királyi udvart is támadta, így büntetését is a királytól kapta.
A Csillagkamara elrettentő ítéletet hozott.
Megvonta Pryme akadémiai fokozatát, eltiltotta foglalkozása gyakorlásától, 5 ezer font büntetésre ítélte és börtönbe záratta, előzőleg azonban levágatta a füleit, és hátába égette a lázítók bélyegét!
Ezenkívül kötelezte a jogászok testületét, hogy Pryme perének időszakában a királyi pár tiszteletére A béke diadala című látványos masque-ot mutassa be.
A kor szerzői.
Ilyen körülmények között érthető volt, hogy a drámaírók is elég csekély számú művet írtak, s műveik témája és minősége is messze alul maradt a Shakespeare-i kortól.
Ben Jonson a Bertalan-napi vásár után írt még néhány vígjátékot, általában több éves kihagyásokkal, de szatíráinak éle már nem vágott úgy, mint korábban.
Inkább már egy fantasztikus világba menekült az angol valóság elől komédiáiban is, melyekkel a királyi udvar ízlését és igényét próbálta kielégíteni.
A régi szerzők közül Marston ihlete elapadt, ő maga pedig zaklatott életét a világtól elvonult papi szolgálattal váltotta fel.
John Flechter a középső generációból - aki még Shakespearenek is szerzőtársa volt - 1614-ben - ezúttal önállóan, szerzőtárs nélkül! - két színvonalas tragédiát vitt színpadra, melyeknek címe: Valentiniant és Bonduca.
Flechter azonban nem szeretett egyedül alkotni, ezért hamarosan keresett magának új szerzőtársat - korábbi szerzőtársa Beaumont halála után ! - mégpedig Philip Massinger személyében, akivel közösen négy év alatt tíz darabot írtak.
- Philip Massinger / 1584 - 1639 /
A Pembroke család egyik szolgálójának fia volt.
Gondolati gazdagságot és erkölcsi nemességet öntött azokba a tragédiákba, amelyeket mesterével közösen írt: Thierry és Theodoret illetve A csaló.
Ő nem volt annyira elfogultan híve az arisztokráciának, tisztábban látta át azok hiábáit és romlottságát.
A rabszolga című darabjában egy rabszolgalázadás hőseit mutatja be pozitívan, míg A római színész címűben a hanyatló Róma bomlott erkölcseit ítéli el, kora nemességére is alkalmazható módon!
Írói termékenységére jellemző, hogy 37 drámát tulajdonítanak neki, amelyek közül a legnagyobb sikert és irodalomtörténeti maradandóságot a Régi adósságok újmódi törlesztése című darabja érte el, mely szintén világosan tükrözi Massinger erkölcsi szemléletét és társadalomkritikai erejét.
- William Rowley / 1585 - 1642 /
Évekig szerzőtársa volt Middletonnak, a tragikus és komikus helyzeteket jól kiaknázó színész-írónak!
Derék civakodás című közösen írt tragédiájuk a Hamlet-témát dolgozta fel, de ezúttal nem a főúri udvari környezetben!
Átváltozások című darabjuk pedig következetes jellemrajzával, sodró cselekményével és igazi tragikumával emelkedett ki a kor sok közepes műve közül.
- John Webster / 1580 - 1624 /
Már Shakespeare idejében is alkotott, abban az időben került színpadra nagy költői erejű két tragédiája, A fehér asszonyördög, melyet az irodalomtörténet Shakespeare mellett a legnagyobbra becsül!
A dráma egy hírhedt római kurtizán sorsát dolgozza fel.
A másik mű a Malfi hercegnője, mely még szorosabb szerkesztésű, nagy feszültségű darab, amelyben a szép és erényes hősnőt gőgös nagyúri testvére az őrületbe és a halálba kergeti a nemes lelkű szolgával kötött házassága miatt.
- Cyril Tourneur / 1575 -1626 /
Két szélsőségesen romantikus hangvételű darabot hagyott ránk.
Az egyik A bosszúálló tragédiája, a másik pedig Az ateista tragédiája.
- John Ford / 1586 - 1639 /
A morbid temperamentumú jogász két tragédiájával tarthat igényt az utókor emlékezetére.
Az elsőnek, melynek címe Kár, hogy szajha, vérfertőzés a témája, a másodiknak, A megtört szív címűnek pedig az antikvitásba helyezett a cselekménye és igazán nemes erkölcsi felfogást sugároz.
- James Shirley / 1596 - 1666 /
Egy nagy korszak utolsó képviselője.
Művelt emberfő, egyetemet végzett író, I. Károly udvarának kegyeltje.
A percek hölgye című darabja már a restaurációs korszak drámairodalmának jegyeit viseli magán, frivol hangvételű, mégis morális alapokon nyugvó stílusával, könnyed szerkesztésével és verselésével.
A kor színpadtechnikája és szcenikai megoldásai
A korszak legjellemzőbb játéktípusa arisztokrata körökben az úgynevezett udvari álcajáték volt.
I. Jakab idejében ez a játéktípus egyre inkább a minél erőteljesebb látványosság felé fejlődött, s ez automatikusan hozta magával azt új technikai és szcenikai megoldások megjelenését.
Jelentős újítók:
Az ő személyében olyan képzőművész és színpadtechnikus került 1604-ben az angol királyi udvarba, aki egymaga vitte végbe a kor alapvető szcenikai irányváltását és tért át a shakespeare-i színpadformáról a zárt, fedett, proszcéniumkerettel ellátott, perspektívikusan ábrázoló kulisszaszínpadra!!!!!!
Egy londoni posztószövő fia volt.
1594 és 1604 között Itáliában tanult Parigi és Bernardo Buontalenti tanítványaként.
Rövid időre a dán király, IV. Christian hívta meg magához, és ezután szerződtette I. Jakab az angol udvar szolgálatába, ahol egészen a polgári forradalom kitöréséig egyre nagyobb hatáskörrel tevékenykedett.
Fontosabb újításai:
- Az előfüggöny először kap felvonásjelző szerepet!
- Az előfüggönynek helyszín elválaszt szerepe is lesz.
- Az előfüggöny kezdetben két oldalra húzódik szét, majd később felfelé tűnik el.
- 1637-től kialakul a ma is ismert teljes kulisszaszínpad!
A szcenikai fejlődés a reneszánszot maga mögött hagyva elérkezett tehát a barokk formákig!
- A Stuart-restauráció korának színjátéka
A forradalom elcsitulása után Franciaországból Angliába visszaérkező II.Károly nem csak a politikai életet igyekezett restaurálni, de a művészeteket, ezen belül a színházat is.
Ezt az is megkönnyítette, hogy a király környezetében a francia száműzetés ideje alatt nagyon sok olyan színész és művész volt, akik a puritánok színházgyűlölete miatt menekültek Angliából.
Az újonnan megalakult színházak és a színpadra lépő színészek azonban már egy merőben új környezetben kezdtek alkotni!!!
Az új környezet jellemzői:
- Megszűnt az az Erzsébet-kori gyakorlat, mely szerint bárki, bármely színész nyithatott színházat.
- A színészek már nem résztulajdonosai, hanem egyszerű alkalmazottai lettek a színházaknak. Ez az első lépés volt a kapitalista jellegű / vállalkozó és alkalmazott / viszony kialakulásában!
- A színházak létezését a király engedélyezte, de anyagilag az arisztokrácia tartotta fenn.
- Új stílusok bukkannak fel, mint például heroic tragedy, azaz hős-tragédia, amely valamilyen hős életének látványos bemutatása, valamint a népiesebb és szabadabb szájú comedy of manners, amely frivol társadalomrajz és kritika.
Az új stílusok képviselői:
- John Dryden / 1631 - 1700 /
A kor legátfogóbb drámai egyénisége!
Mindkét fent említett új műfaj tulajdonképpeni megalkotója!
Két legjobb műve a vidámabb hangvételű Megvadult divatfi és a heroikus tragédia műfajában íródott Indián királynő.
- Sír George Etherege /1634 -1690 /
Vígjátékok szerzője, Dryden aktív követője.
Főbb művei: - A vidám bosszú,
- Tenné, ha tehetné,
- A divat embere
- William Wycherley / 1640 -1715 /
Első művei még teljes egészében a felhőtlen és cinikus udvari morált tükrözik.
Később aztán - 1674-től - a műfaj stílusbeli kötöttségeinek megtartásával már a kor kritikájának keserűségét is megmutatja.
Főbb művei: - A nemesember, mint táncmester,
- A falusi feleség,
- A nyíltszívű
6. A német barokk színház
A XVI. század húszas éveitől a német reneszánsz színjátszás szinte teljes egészében protestánssá vált, és kimagasló szerepet játszott fejlődésében és irányításában az egyház illetve a vallás!
- Az egyházi rendek színjátékai / katolikusok /
A bécsi egyetem kiváló tekintélyű professzora, Canisius Péter, nagyon jól látta meg a színház hatalmas, vallási propagandára kiválóan alkalmas lehetőségét.
Ezért mindent elkövetett, hogy fejlessze ezt a művészeti ágat, s ezáltal mind szélesebb teret nyerjen a katolikus vallásnak.
Először Miksa császár udvarában sikerült ismét katolikus légkört kialakítania, aztán megkísérelte ezt az úgynevezett Örökös Tartományokban is.
Segítségére volt egy jezsuita szerzetes, Cornelius Crocus, aki elég jó drámaírói képességgel rendelkezett.
Az ő tollából született az első katolikus József-dráma!
Művét a jezsuita rend iskolái több emberöltőn keresztül játszották, és számtalan, az eredetit csak kevéssel módosító, évszázadokig élő utánzat is született.
A bibliai József történetét dolgozza fel tizenhat jelenetben.
Arra törekedett, hogy az emberi lelket bontsa ki minél gazdagabban.
A XVI. század derekán a mű előadása már követte az Itáliából elindult új művészeti
irányzatnak, a barokknak a vonásait!
A jezsuita nevelés és színház természetesen ugyanúgy a humanista műveltséget tolmácsolta, mint a protestáns oktatási intézmények, viszont több okból is hátrányos helyzetben voltak.
Hátrányai a protestáns oktatással szemben:
- Központilag mindent Rómából irányítottak, mindenről Rómában döntöttek!
- Az egyetlen nyelv amit használtak, az a latin volt!
- A használt nyelvből eredően nem igazán jelentek meg benne nemzeti vonások, s ezáltal a réteg amelyhez eljutott, igen csak szűk maradt!
Fontosabb jezsuita dráma szerzők:
- Jacob Bidermann / 1578 - 1639 /
Az első, egész Európára kiható, német jezsuita színpadi sikert az ő művének bemutatása érte el, Münchenben!
A mű címe: Cenodoxus
A szerzőt a rend nevelte, már növendék korában megismerkedett a színi hatás titkaival.
Nagy sikere tehát részben technikai tudásával magyarázható!
A hatás igazi magva azonban mégis a téma megragadásában rejlett!
A történet szerint Cenodoxus, a párizsi doktor, akit az egész város istenes, jámbor embernek ismer, végül nem állja meg a helyét Krisztus ítélőszéke előtt, mert álszent és önző.
Fontos megjegyezni, hogy sem Bidermann, sem utódai nem szerepeltettek nőket!
A kor általános szokása szerint a női szerepeket mindenütt fiatal fiúk alakították, a korabeli jezsuita dráma azonban még ettől az álcázott nőiességtől is óvakodott!
A XVII. század második felében a jezsuita dráma középpontja a megerősödött Habsburg-ház székvárosa, Bécs lett.
Itt már humoros elemekkel átszőtt, úgynevezett komiko-tragédiák is színre kerültek.
Ezekben az előkelő nemes ifjak mellett közrendűek is felléphettek.
A játék nyelve latin volt, csak ritkán, főleg dalbetétekben használták a németet.
Ügyeltek a nyelv tisztaságára és az árnyalt szövegmondásra.
- Nicolaus von Avancini / 1611 - 1686 /
A rend egyik legkiválóbb drámaírója.
Igazi osztrák hazafi volt, s amikor mint udvari költő lelkes ódákat írt a császárhoz, éppen úgy őszinte volt, mint színpadi virtuozitással megjelenített darabjában, A Császári játékok című műben.
A színpadtechnika osztrák nagymestere a teljes színpadteret kihasználta!
A gyors színváltozások kedvéért a jelenetek egy része az előszínpadon folyt le, s közben a következő változathoz a függöny mögött átrendezték a színpadot.
12-15 színváltás is előfordult, bár a nagy anyagi lehetőségek ellenére egy díszletet több színműben is változatlanul felhasználtak, vagy több darab díszleteiből kombinálták össze az új változatot.
Az előadások során nagy szerepe volt az általuk balettnek nevezett betéteknek, melyeknek azonban nem sok köze volt az igazi baletthez, ezért inkább csak csoporttáncnak lehet mondani!
A mai értelemben vett balett begyakorlására az iskolás fiúknak idejük sem lett volna!
Mint a barokk színházakban mindenütt, a jezsuita színműveknél is megtaláljuk a tragikus és komikus elemek egy darabon belüli váltakozását!
Német nyelvterületen a jezsuita rendi színjátszásnak volt a legnagyobb jelentősége, ezen belül az osztrák rendtartomány - melyhez Magyarország is tartozott! - járt az élen!
De természetesen más szerzetes rendek is alkalmazták nevelési eszközül a színházat.
A XVII. században német nyelvterületen a bencés iskoladrámának volt még jelentősége, később a piaristák virágkora már a XVIII. századra esik!
Egyéb szerzetesrendek színjátékai:
- Benedek-rendiek
Nevelési módszerük - így színházuk is! - lényegesen különbözött a jezsuitákétól.
A különbségek:
- Sok évszázados múlt állt mögöttük.
- kolostoraik gazdagok és iskoláik híresek voltak már akkor, amikor Hildebrand elkezdte harcát a pápa világhatalmáért.
- Az ellenreformáció harci szelleme nem illeszkedett rendi hagyományaik közé.
- Színházuk kevésbé volt dinamikus viszont annál derűsebb.
- A latin nyelv mellett németül is játszottak, sőt nem restellték a salzburgi dialektust is színpadra vinni!
- Modern, lejtős, padozatú színpaduk, repítő-és süllyesztőszerkezeteik, gazdag kelléktáruk és megfelelő világítóberendezésük volt. Ezzel viszonylag megközelítették az akkori világ legfejlettebb színházi kultúráját, az olaszt, és sokat tanultak tőle.
Két legjelentősebb drámaírójuk Thomas Weiss és Simon Rottenbacher.
- Ciszterciták
Központjuk a Bécs közelében fekvő Heilingenkreuz kolostori iskolája volt.
A XVII. század második felében modern színpadtechnikával felszerelt színpadot építettek a kolostor vendégtraktusában, ahol a növendékek hódolati színjátékot mutattak be a gyakran odalátogató Lipót császár előtt.
Legjelentősebb drámaírójuk: Norbert Theuerkauf.
További színjátékkal foglalkozó szerzetesrendek:
- Skót szerzetesek a Bécs melletti Schottentori kolstorban
- Piaristák Bécsben, Hornban és Kremsben.
- A protestáns iskolai színjátszás.
A protestáns németség helyzete egészen másként alakult, mint a katolikusoké.
A kisebb-nagyobb tartományok fejedelmei nem rendelkeztek olyan kimeríthetetlen anyagi forrásokkal, mint a császár vagy a termékeny Bajorország.
Az iskolai színjátszás náluk is nevelő célzatú volt!
Jövendő államférfiakat tanítottak meg a közéleti szereplés, a személyes fellépés és a nemzetközi érintkezés formáira!
Kezdetben ellenszenvesnek tartották a barokk újításokat, ezért sokáig úgy látszott, hogy a protestáns barokk nem is fog kialakulni, hanem inkább egy hosszan tartó reneszánsz kultúrával pótolják!
Végül is a protestáns lelkészi kar nem tudott ellenállni a kor fejlődésének és kénytelenek voltak átvenni az újítás vívmányait.
Ez a kettősség azonban lehetővé tette a nemzeti dráma kialakulását az ő tevékenységüknek köszönhetően!
Drámaíróik eredetileg középiskoláknak írták darabjaikat, műveik azonban hamarosan eljutottak az udvari színpadokra is.
A színpadtechnika területén nagy segítséget kaptak egy olasz földön tanult szcenikustól:
- Joseph Furttenbach / 1591 - 1667 /
Ulmban próbálkozott új színpadi megoldásokkal.
Itáliában az erődítményépítésből éppúgy leckét vett, mint mesterséges barlangok vagy perspektívikus színpadi hátterek alkotásából.
Kiválóan megtanulta és alkalmazta a változásos színpad legmodernebb technikáját.
1628-ban megírta Polgári építészet című könyvét, melyben kifejtette a változásos színpaddal kapcsolatos elképzeléseit is.
Alkalmazott technikái:
- A keretet alkotó redőzött függönyök mögé árkot tervezett a zenekar és az előadás kezdetén lehulló előfüggöny számára. Itt helyezte al a rivalda olajlámpáit.
- A színpadra három periaktoszt vagy telarót tervezett, amelyeknek léckereteiben változtatni lehetett a különféleképpen festett vászonfelületeket.
- A háttérfüggöny elé egy második árkot is tervezett, ezen úszkálhattak a színre érkező hajók vagy a tengeri szörnyek.
Másik erről szóló könyvében, A szórakoztatás művészete címűben még részletesebben leírja mindezeket.
A protestáns színpadok sokkal szegényesebbek voltak, de mégis ezekről indult el a német barokk dráma!
Jelentősebb képviselőik:
- Andreas Gryphius / 1616-1664 /
Sorsában és életművében igazi barokk művész volt.
Sziléziai volt, így saját bőrén érezte a 30 éves háború minden borzalmát.
Az ott látottakból - illetve annak ellensúlyozására - vonta le azt a következtetést, hogy ezért a sok szenvedésért valahol kárpótlást kell kapnia az embereknek - ha máshol nem, hát a halál után.
Egész drámaírói gondolatvilága eszerint alakult: ideális lelkületű hősök sok szenvedés után büszkén vállalják a halált, mert " végezetül eltétetik nekik az igazság koronája ".
Már gyermekkorában megismerkedett a színházzal.
Részt vett iskolai előadásokon és hamar elsajátította a színészet illetve a dráma minden fortélyát.
Drámáit ez a szakmai tudása tartotta életben évtizedekig az észak-és keletnémet színpadokon.
Drámáiban nem lüketett bonyodalmas cselekmény, viszont hömpölygő szövegáradat és gyakori színváltás tette nézhetővé és sikeressé.
/ Folytatás a 8. részben /
