Színészképzés Másképp-Minden ami színház ! - Színházi Események, Verseim,Verset mondok,Politikai szatíra,Dráma,Vígjáték,pszichodráma,Színház ,Színházi Alapfogalmak,Színitanoda,Színitanodáról,Színházi emberek,Színház ,Sztanyiszlavszkij,Grotowski,Reformerek klubja,magyar színháztól,francia színháztól,norvég színháztól,dán színházig,amerikai színházig,sturm und drang,vásári komédiától,zenés dráma,lapozható változatban

NÁNAY ISTVÁN:

" CSEND, HA MONDOM! "

Nem könnyű szembesülni a közös gyökerű fasizmus, sztálinizmus és McCarthyzmus művészetellenes, az önálló gondolkodásra képes embert megnyomorító törekvéseivel, s annak hatásaival. NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA.

„Ez a könyv Európa és Észak-Amerika 20. századi, erőszakkal teli világáról, a különböző korszakokban létrejött totalitárius rendszerek és az adott országok színházi élete közötti konfliktusokról szól. Megannyi egyenlőtlen feltételek között zajló emberi és művészi küzdelemről, tragédiáról” – írja bevezetőjében Lengyel György, aki e témával már a 2008-ban kiadott előző kötetében, a Színházi emberekben is foglalkozott. Mivel ez utóbbi erősen szubjektív megközelítésű írások gyűjteménye, a diktatúra színházra gyakorolt hatásáról a szerző többnyire érintőlegesen, illetve áttételesen szól, míg a mostani, vaskos könyv e jelenség lényegét több oldalról megvilágítva igyekszik bemutatni.

A kötetet olvasva felmerül a kérdés: miért csak most született meg ez az összefoglaló mű? Hiszen sokat tudunk már a modern kori diktatúrákról meg a XX. századi színházról, s egy-egy ország viszonylatában számos tanulmány született a kettő kapcsolatáról is. Lengyel György elvitathatatlan és eléggé nem méltatható érdeme, hogy felismerte: itt az idő, hogy e fájdalmas, máig ható és potenciálisan most is aktuális téma részismereteit egységbe foglalják. A tanúk, a terror elszenvedői és okozói közül még élnek olyanok, akik közvetve vagy közvetlenül megszólíthatók, illetve több helyen már kutatható az eddig titkosított iratanyag, tehát a körülmények is arra ösztönözték a szerkesztőt, hogy nagy munkájába belefogjon.

Az egyes tanulmányok önmagukban is érvényes képet adnak arról, hogy a különböző országokban mikor hogyan alakult a diktatúra és a színház viszonya, de ezek az – igen különböző színvonalú és mélységű, tárgyukat szűkebben vagy tágabban értelmező – írások együtt új minőséget képeznek. Bár nagy általánosságban tudjuk, hogy a totalitárius rendszerek mindig és mindenhol azonos elvek szerint igyekeznek ellenőrzésük alá vonni az irodalmi és művészeti alkotás folyamatát, s ennek érdekében egymáshoz igen hasonló módszerekkel tiltanak, cenzúráznak, büntetnek, e tételt a kötet a cikkek kikerülhetetlen egymásra vonatkoztatásával részletesen igazolja és adatolja. A tanulmányokat egymás tükrében olvassuk, ez teszi a könyvet letehetetlenül izgalmassá. Az, ami mondjuk, Mussolini Itáliájában lezajlott, egyetemesebb érvényű lesz egy ország belügyénél, ha összehasonlítjuk azzal, ami ezzel párhuzamosan Franco Hispániájában, Hitler Deutschlandjában vagy a sztálini Szovjetunióban folyt. Természetesen ez az egybevetés a század második nagy terror-időszakában, az ötvenes-hetvenes években történteknél is hasonló eredményre vezet.

A kötet megerősíti azt az előzetes ismeretünket, hogy – függetlenül a helytől és időtől – a színház és a diktatúrák közötti konfliktusnak azonos összetevői vannak. Mindenütt a cenzúra, a szabad gondolkodás fórumainak betiltása, az avantgárd és kísérleti mozgalmak megfojtása, a hivatalos ideológia dicsőíttetése, a másként gondolkodók likvidálása tapasztalható egyfelől, s az ellenreakciók sokfélesége, a művészi kettős vagy képes beszéd módozatainak kialakulása és elterjedése, az illegalitásba vonulás, a kivándorlás, a kollaborálás másfelől. Jó pár országban – mindenekelőtt a déli államokban, de a szocialista táborban is – paradox módon a diktatórikus módszerek, a hatalmi és közigazgatási koncentráció segítette elő a ma is létező színházi struktúra kialakítását és működtetését.

A kötet tizennyolc tanulmányt tartalmaz. Ezek négy nagy fejezetbe sorolódnak: az elsőbe kerültek a fasizmus időszakát feldolgozó írások, a második kitekintés Amerikára, a harmadik a Szovjetunióban és a balti államokban, az utolsó pedig a közép-európai szocialista országokban kialakult helyzetet mutatja be. Mindegyik tanulmányban egyformán fontos és hangsúlyos a kötet címében szereplő két fogalom kifejtése, bár a kettő aránya változó. Van, ahol a történelmi háttér csupán vázlatos, máshol épp ellenkezőleg, ez dominál. A legsikerültebb írások azok, amelyekben a színház és a korrajz egymást kiegészítő, harmonikus viszonyban van (olasz, spanyol, lengyel, amerikai fejezetek).

A szerzők láthatóan szabad kezet kaptak abban, hogy milyen konkrét témát bontanak ki, s az adott időszakról általános áttekintést adnak-e, illetve egy vagy több alkotó sorsán keresztül érzékeltetik a kor lényegét. Az is változó, ki mekkora időszakot fog át, amikor a színház és a diktatúra viszonyát boncolgatja, mert egyrészt még az azonos helyzetben lévő államoknál is eltérő, hogy a politikai-hatalmi berendezkedés mikortól meddig tekinthető totalitáriusnak, másrészt a tanulmányírók is viszonylag lazán kezelik az időhatárokat, hiszen például egy cenzurális szisztéma annak formális megszűnése után is még hosszan érezteti hatását, s van, aki ír erről, mások meg nem.

A szerzők túlnyomó többsége magyar, de a balti államokról szóló fejezeteket ottani szakemberek írták, s ők tágabban értelmezték feladatukat: jóvoltukból a XIX. század közepétől máig tartó történeti áttekintést kapunk az észt, a litván és a lett színházi életről. Ezzel szemben Kiss Ilona meg sem próbálkozik azzal, hogy A sztálinizmus színháza alcímű írásában a többi volt tagköztársaság, illetve a Szovjetunió egészének színházi életéről adjon összefoglalót; a nehézkes stílusú dolgozat elsősorban Mejerhold ellentmondásos pályaképét rajzolja fel, s ezen keresztül próbálja érzékeltetni az 1927-53 közötti időszak kultúrpolitikáját. Értelemszerűen a megadott intervallum előtti és utáni korszakról az olvasó nem sok információt kap.

Hasonlóképpen némi hiányérzetet okoznak a Harmadik Birodalomról, illetve az NDK-ról szóló, korrekt, összefoglaló jellegű, de nem eléggé személyes és élményszerű írások (Győri László munkái). Ezzel szemben Lakos Anna a német megszállás időszakának francia színházát úgy tárgyalja, hogy nemcsak a kor legfontosabb színházi alkotóinak munkásságáról ad érzékletes képet, hanem a francia mindennapokról is, és nem hiányzik a nélkülözhetetlen történelmi-politikai háttér felvázolása sem.

A legsikerültebb, mert a legkomplexebb, ugyanakkor olvasmánynak is élvezetes Török Tamara olasz, Kiss Tamás Zoltán spanyol és Pályi András lengyel helyzetképe. Kötő József romániai, Balogh Géza csehszlovákiai és Gerold László jugoszláviai összefoglalója a magam nyomasztó élményeivel szembesített.

A legmegdöbbentőbb és legdrámaibb Lengyel György terjedelmes tanulmánya a McCarthy szenátor nevével elhíresült Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság munkájáról, Chaplin, Brecht, Elia Kazan, Arthur Miller és mások vegzatúrájáról, s mindarról, ami egyrészt összefüggésbe hozható a hasonló európai jelenségekkel, másrészt kihatott rájuk. Valójában ebből a részletes, pontosan adatolt és bőséges jegyzettekkel ellátott írásból lehet megérteni a XX. századi diktatúrák kultúra- és művészetellenességének lényegét.

Némiképp csalódás a magyar fejezet és a hozzá csatolt kettős epilógus. Gajdó Tamás a kötet törzsanyagaként az 1919-1962 közötti időszakot lelkiismeretesen dolgozza fel, s ehhez az anyaghoz mintegy függelékként illeszkedik Lengyel Györgynek az 1956-1970 közötti évekről szóló vázlatos összefoglalója, illetve Radnóti Zsuzsának az 1970 után történteket felvillantó írása. Érthető, hogy a szerkesztők (Lengyel és Radnóti) nem akarták a hazai beszámolót túlreprezentálni, ugyanakkor – a három cikket figyelembe véve is – az adott terjedelmen belül jószerivel csak azokat az adatokat és összefüggéseket lehet közölni, amelyek a hazai olvasó számára többé-kevésbé ismertek, tehát a könyv mintegy hetedét kitevő rész számukra nem szolgál olyan meglepő és elgondolkodtató újdonságokkal, mint a többi fejezet zöme.

A Corvina Kiadó és az OSzMI gondozásában megjelent kötet kor- és színháztörténeti alapmű. Nemcsak szakembereknek szól, hanem mindenkinek, aki nem közömbös a múlt század intő tanulságokkal is szolgáló történéseivel szemben.

/ FORRÁS: REVIZOR - A kritikai portál /