Ág Pista: Na de kérem! Mit kezdjek én egy meleggel?!
T. Ferenc: Ugyan kérem! Én arra értettem, hogy közelít az igazsághoz! Ezt így szokták mondani...
Ág Pista: Akkor jó... Csillagász?
T. Ferenc: Nem.
Ág Pista: Kár... Gyengém a csillagász... Az olyan ritka... Mindössze egyet ismertem...
T. Péter: Ez érdekes. És ki volt az?
Ág Pista: Egy pesti csillagász volt... A csillagok között leginkább azt a hármat szerette, ami a konyakos üvegen van. Az igazi csillagokat úgy utálta, hogy esténként így járt az utcán, hogy ne kelljen a csillagokat látnia.
/ Kezeit a szeme elé teszi ellenzőnek. /
De vajon ki lehet az önök vendége? ... Jogász?
T. Ferenc: Talált!
Ág Pista: Akkor már tudom: a nyomasztó Hecsey.
T. Ferenc: Miért nyomasztó?
Ág Pista: Az egyéniségénél fogva....
T. Péter: Ismeri?
Ág Pista: Hogy ismerem-e?! Minden nap úgy kell kirugdosni a szerkesztőségből!
T. Ferenc: De hiszen nagy tekintély...
Ág Pista: Hogy micsoda?... Az egy őrült! A múltkor vádat emeltetett a szomszédja kutyája ellen, mert állítólag az a szegény jószág arra van kiképezve, hogy betörésekkor kiválassza és elharapja a biztonsági berendezések vezetékeit.
T. Péter: És miért nem a kutya gazdája ellen emeltetett vádat?
Ág Péter: Azt is megtette. A kutya volt a bűntárs...
Hecsey: / Kopogtat, de nem jön be csak amikor hívják, akkor is félénken, gyanakodva néz körbe. Kissé elhanyagolt külsejű. Raccsol, "r" betű helyett mindig "j"-t mond /
Jó napot... Bejöhetek, kéjem szépen?
T. Ferenc: Ó, kedves Hecsey! Mennyire örülök, hogy eljött!
Hecsey: Megigéjtem, kéjem szépen.
T. Ferenc: Bemutatom magának az öcsémet: Tiszai Pétert.
Hecsey: Szejvusz!
T. Péter: Szervusz!
T. Ferenc: Ez pedig Ág István úr, a Nagyvilág munkatársa. Őt biztosan ismeri....
Hecsey: Ó! A Nagyvilág munkatájsa?! A főszejkesztőjével igen bizalmas bajáti viszonyban vagyok...
Ág Pista: Tudom, kérem.
Hecsey: Nevezetesebb bűnügyeknél ki szokta kéjni lapja számája az én szakéjtői véleményemet... Mert az én módszejem, kéjem az, hogy a hatóságokkal egyidejűleg magánnyomozást indítok, amelynek az ejedményét főszejkesztő bajátommal szoktam elsőként közölni. Így vezettem legutóbb is egy nevezetes ügyben...
Ág Pista: Félre.
Hecsey: Tessék?
Ág Pista: Félreérthetetlen biztonsággal....
Hecsey: Igen - a legnagyobb biztonsággal a nyomozást, melyet aztán a sajtóval és az illetékes hatóságokkal is közöltem, és mindkét jészjől a legnagyobb elismejéssel találkoztam... Úgyhogy, kéjem, tőlem mostmáj szinte elvájják a nyomozók, hogy jazziáknál, kiszállásoknál, sőt jajtaütéseknél - tetszik éjteni - jajtaütéseknél is jelen legyek, hogy tapasztalataimmal segíthessek nekik, de hol az ön kedves fija, mejt említette, hogy élénken érdeklődik a kjiminalisztika ejedményei ijánt.
T. Péter: Rögtön itt lesz.
Hecsey: Azéjt, kéjem, mejt nem szejetném, ha elveszítene valamit az előadásom fonalából.
Laci: / Vidáman betoppan. /
Képzeld, papa! Sikerült rábeszélnem Jánost, hogy itt maradjon teára! Ugye te is örülsz neki?!
/ Rámutat Jánosra, akin most elegáns öltöny és nyakkendő van. /
T. Péter: / Keservesen. /
Hogyne... Nagyon örülök....
Hecsey: / Feláll. /
Ha jól éjtelmezem a dolgot, ön Tiszai új fia....
Laci: Hát újnak éppen nem vagyok nevezhető, de hogy a fia vagyok, az biztos.
Hecsey: Ezt nem éjtem pontosan....
T. Ferenc: / Gyorsan menteni kívánja a helyzetet. /
Bemutatom neked Hecsey urat, akiről már annyit beszéltem... Mit szólsz, mennyire hasonlít a Weyler Gézához?
Hecsey: Igazán hasonlítok?! Ez nagyon megtisztelő számomra! ... Csak tudném, ki az a Weylej...
T. Ferenc: Egy ismerősöm, aki nagyon hasonlít a Fülöp Bercihez.
Hecsey: Aha... Éjtem....
Laci: Ha megengedik, én is bemutatom egy kedves ismerősömet... Ő János... izé... Földnélküly...
Hecsey: Azt hiszem, hogy máj volt szejencsénk kéjlek, valamelyik tájsaságban! Szejvusz, kéjlek!
János: Alig hiszem, hogy lenne közös társaságunk.
Hecsey: A nógjádi Földnélkülyek közül való?
Laci: Ő az igazi földnélküliek közül való.
Hecsey: Éjtem... Akkor most egy péjdával fogom megvijágítani az esetet!
János: Mit fog csinálni?
T. Ferenc: Egy példával világítja meg az esetet.
János: Aha....
Hecsey: A mújtkoj, kéjem szépen, jelen voltam egy betöjés színhelyén, egy kastélyban, ahol a kejti ajtók, a ház ójiási tölgyfa ajtói és az előszoba ajtók összes zájjaji séjtetlenek voltak, a betöjők mégis elvittek mindent.... De, hogy hogyan hatoltak be és távoztak el, az kéjem szépen öjök jejtély majadt volna, ha én egy mombinációt nem dobok be a jejtély homályába....
T. Ferenc: Rettenetesen érdekes!
/ Ő az aki végig lelkesen hallgatja. /
T. Péter: Rettenetesen....
/ Az órájára néz. Ő végig unott! /
János: És mi volt az a kombináció?
Hecsey: Az, kéjem szépen, hogy jepülőgépjől...
/ Kihúzza magát és büszkén körbenéz. /
János: Az anyja szentségit!
Hecsey: Igen, kéjem... Feltevésem szejint jepülőgépen közelítették meg a házat, ejtőejnyőn ejeszkedtek le a tetője, úgy hatoltak be a kéményen kejesztül, és végjehajtották a betöjést....
T. Ferenc: Zseniális!
János: / Hangosan nevetni kezd. /
Hecsey: Min nevetsz kéjlek szépen, ha szabad éjdeklődnőm?
János: Hát csak azon, hogy a jepülő... bocsánat... a repülőgépen...
Hecsey: / Mérgesen. /
Van valami kifogásod a kombinációm ellen?!
János: Csak az, hogy drága.
Hecsey: Micsoda?
János: A repülőgép.
Hecsey: Miéjt?
János: Mert ha valaki mindenáron felakarja magára hívni a figyelmet betörés közben, akkor sokkal olcsóbb, ha mondjuk egy kolompot akaszt a nyakába.
T. Péter: Ez remek és logikus!
/ Hecseyhez. /
Aztán mondja, doktor úr, ön szerint hogy vitték el a zsákmányt?
Hecsey: / Zavartan. /
A zsákmányt, kéjem szépen úgy, hogy feladogatták a jepülőgépje...
János: / Megint hangosan nevet. /
Szinte látom magam előtt a képet! Az egyik lent állt a szobában, és összepakolta, majd adta tovább annak, aki a kéményben lógott, az pedig a harmadiknak, aki közben kötőféken fogta a repülőgépet, hogy el ne szálljon....
T. Péter: / Szintén nevet. /
Na hát! Ki hallott még ilyet!?
Hecsey: / Sértődötten /
Kéjem... ez csak egy kis eszmefuttatás volt... De kíváncsi vagyok, hogy miként gondolod te....
János: Hát úgy, hogy a kiadó megszagolta a mackót, megdumálta a passzerral, kiadta a melót a térképpel együtt a vagánynak, akinek ha jó haverja van, aki vigyáz a hekusra, akkor földalatti átszállóval belézol, lappantyúval srenkol, tépi a szajrét, s ha nincs muzsika - kész a tál!
T. Péter: Akkor most mi van?
T. Ferenc: Mit tudom én... Egy szót se értettem az egészből.... Hecsey úr, gondolom, maga pontosan értette.
Hecsey: / Zavartan. /
Hogye, hogyne... néhány részlet kivételével.... Végül is így is történhetett....
/ Jánoshoz. /
Te jemekül tudod ezt az alvilági nyelvet, kéjlek szépen... tanulhatnék tőled... Igazán öjülnék, ha többszöj is lenne szejencsénk találkozni... Írhatnánk például közösen egy szótájt...
T. Péter: Alig hiszem. Sajnos Földnélküly úr csak nagyon rövid időre vendége a háznak... Most pedig megkérem önöket, hogy fáradjunk át a másik szobába, egy kis teára... Földnélküly úr, ön is ihat egy teát, mielőtt elmegy....
János: Teát?! Nem vagyok én beteg!
Ág Pista: / Félrevonja Lacit. /
Hát mégis találtam itt érdekes embert... Mert tudom én, hogy ki ez... / Jánosra mutat. / Felismerem az arcképéről....
Laci: Valóban? És ki ez maga szerint?
Ág Pista: Sandi Boon! A híres író! Aki azokat a kitűnő betörő regényeket írja! Azt mondják, hogy a betörők között él és onnan veszi az ötleteket... Legutóbb Bécsben látták, aztán eltűnt... Sokszor eltűnik hónapokra....
/ Odalép Jánoshoz. /
Szóval maga Földnélküly?
János: De még mennyire!
Ág Pista: / Nevet. /
Nekem hiába mondja, apuskám! Persze érthető... Megakarja őrizni az inkognitóját.... Rendben. De ígérje meg, hogy ha nyilatkozni akar, én leszek az első... csak nekem telefonál... Itt a névjegyem.
János: / Csodálkozva átveszi és értetlenül nézegeti. /
T. Ferenc: Pista! Jöjjön maga is!
Ág Pista: Megyek!
T. Péter: / Jánoshoz. /
Hát, kérem, igazán érdekes, amit az Ág Pista beszél arról a hasonlóságról.... Persze én az ilyen szóbeszédre nem adok... De azt el kell ismerni, hogy amikor így felöltözik... Mondja: vannak magának bizonyítványai?
János: Hogy micsodáim?
T. Péter: Igazoló papírjai.
János: Miről?
T. Péter: Hát arról, hogy mi a végzettsége. Mert ha lenne kellő elő végzettsége , esetleg tudnám magát alkalmazni a bankomban.
János: Engem? A bankban?! Mondja, maga tréfál?!
T. Péter: Miért tréfálnék?
Sofőr: / Bejön. /
Jó napot!
T. Péter: No végre, barátom! Mehetünk?
Sofőr: Nem mehetünk.
T. Péter: Miért?
Sofőr: Rossz a karburátor.
T. Péter: Mirburátor??
Sofőr: Mondom a karburátor.
T. Péter: Ja... Igen... Tudja, én nem igazán értek hozzá...
Sofőr: És a szeleppel is baj van... csiszolni kell...
T. Péter: Egy új gépnél ennyi hiba? Öt hónapja vettem!
Sofőr: Mondtam, hogy rossz márka. Ha azt a gépet veszi az úr, amit ajánlottam, most semmi baj... Ennek még a golyós csapágya is zötyög....
T. Péter: Mit csinál?
Sofőr: Zötyög.
T. Péter: Még ilyet! Egy új gép... és zötyög... Mennyi időbe telik megjavítani?
Sofőr: Két nap és százezer forint.
T. Péter: Százezer forint?!
Sofőr: Anyacsavar is kell. A mágnesben sem bízok....
T. Péter: És addig én mit csináljak?
Sofőr: Taxin kell járni.
János: / Erőteljesen. /
Mi van annak a csavarnak az anyjával?!
Sofőr: Mi köze hozzá az úrnak?! Nem tartozom számadással, csak a munkáltatómnak...
János: Anyacsavar?... Karburátor?.... Mágnes?....
Sofőr: Bizony...
János: Te disznó!
Sofőr: Ezt én kikérem magamnak!
János: Kikéred?
Sofőr: Ki !
János: Nesze! Itt van!
/ Hirtelen pofon vágja. /
Hol adod el a lopott benzint, te szemét?!
Sofőr: Nem tudom, miről beszél!
János: Majd én megmondom neked! A Holló utca 8-ban, a gülü szemű Mándokinál! Ott adod el!
Sofőr: / T. Péterhez. /
Uram! Esküszöm, hogy nem igaz! Néhányszor valóban csalogatott engem s a Mándoki, de én nem vittem neki, mert én becsületes ember vagyok!
János: Szóval akkor rendben a kocsi?
Sofőr: Hát...
János: Azt kérdeztem, hogy rendben van-e a kocsi?!
/ Felemeli a kezét. /
T. Péter: / eszébe jut, hogy kiabálni kell. /
Na azért! Különben ki lesz rúgva!
/ Jánoshoz. /
Így jó?
János: Tökéletes.
T. Péter: Akkor jó... Gyerünk! Irány előttem! lépés indulj! Mindjárt indulok én is!
/ A sofőr megfélemlítve kisomfordál. /
/ Jánoshoz. /
Köszönöm. Mindig gondoltam, hogy ezzel az emberrel így kell bánni.... Apropó! Tud maga vezetni?
János: Hova gondol?! Nem vagyok én sofőr!
T. Péter: Hát akkor mi?... Különben majd még beszélünk erről.... Kár, hogy nincs bizonyítványa... Na megyek....
/ Visszafordul /
És ha az úton szemtelenkedik velem a sofőr?...
János: Odavágni neki!
T. Péter: Igen... Persze... Odavágni....
/ Próbálgatja, hogy hogyan fogja csinálni, miközben kimegy. /
János: / Lacihoz. /
Hát eddig volt... Köszönöm a mulatságot.... Most levetem ezt a ruhát, és ellógok...
Laci: Várjon még! Várjon... Nekem terveim vannak magával!
János: Nekem viszont nincsenek magával.
/ Indulna kifelé. /
Laci: / Visszahúzza. /
Híressé akarom tenni!
János: Az vagyok. Híresebb, mint gondolja...
Laci: Akkor legalább azt mesélje el, hogy miért káromkodott olyan csúnyán, amikor a Ligetben felébresztettem? Az álmára vagyok kíváncsi... tudja, szeretem az álmokat.
János: Na jó. Ezt még elmondom, hogy megnyugodjon az a jótékony lelke... Szóval: egy hajó fenekén ültem - szemben a tulajdon fejemmel...
Laci: Micsoda?!
János: Úgy, ahogy mondom. Tudja, milyenek az álmok... Csakhogy a fejem tulajdnképpen egy páncélszekrény volt, és abban benne volt a tengerész kincse. Én viszont elvesztettem a kulcsot.
Laci: A fejéhez?
János: Francot! A szekrényhez! Mi van, nem figyel?!
Laci: De! Figyelek!
János: Na azért... Szóval: próbálom felfeszíteni késsel, fúróval meg mindenfélével, de nem megy. Aztán egyszer csak ott áll előttem a kapitány, vagyis az édesanyám.
Laci: A kapitány, meg az édesanyja?
János: Dehogy! A kapitány az édesanyám volt! Tudja, ahogy az az álmokban szokott lenni... Na, azt mondja nekem az édesanyám: no, te csirkefogó, csavargó, hát idáig jutottál?! Azzal fejbe vágott.
Laci: De, hiszen az előbb mondta, hogy a feje az a szekrény volt!
János: Nem mindegy?! Akkor fejbe vágta a szekrényt!
Laci: De a szekrénynek nincs is feje!
János: Már hogyne volna! Még lelke is van! Azért nem nyílik ki mindenkinek!
Laci: Magának kinyílt?
János: Nem nekem. Az édesanyámnak, amikor fejbe vágott... Úgy kinyílt, mint a kis angyal!
Laci: És? Ott volt a kincs?
János: Hát ez az! Abban a pillanatban ébredtem fel, mert maga rálépett a fejemre. Így aztán már soha nem tudom meg....
Laci: Értem... Szóval maga teljesen hülyének néz engem....
János: Teljesen azért nem. De egy kis lökete biztosan van, hogy így ide cipelt és beöltöztetett engem...
Laci: / Nevet. /
Maga mindig mindenre készen áll a válasszal! Mondja: mi is a aga neve?
János: Földnélküly.
Laci: Ne vicceljen! Ezt én találtam ki magának az előbb!
János: Véletlenül eltalálta.
Laci: Szóval nem akarja elárulni még nekem sem... Hát jó... Azért legalább arra válaszoljon, hogy miként jutott olyan mélyre, hogy a parkban aludjon, rongyos ruhákban?
János: Hát... az úgy volt, hogy... összevesztem a kiadóval...
Laci: A kiadóval?
János: Igen... Aki a munkát kiadja...
Laci: Hogy hívják ezt a kiadót?
János: Kappan.
Laci: Kappan micsoda?
János: Tippes Kappan.
Laci: Milyen érdekes név.... Biztosan külföldi...
János: Nem. Angyalföldi.
Laci: És miért veszett vele össze?
János: Nem volt gusztusom a munkára, amit adni akart.... Tudja, akármit én nem csinálok meg...
Laci: És?
János: Erre ő bosszantani kezdett. Azt híresztelte rólam, hogy azért nem csinálom meg, mert nem merem, meg hogy nincs hozzá se bátorságom, se tehetségem...
Laci: És miért nem ment másik kiadóhoz?
János: Nem megy az olyan könnyen... Ezek ismerik egymást...
Laci: / Hirtelen ötlettel. /
Tudja, mi kellene magának?!
János: Még nem... de félek, hogy megmondja....
Laci: Egy menedzser!
János: Egy micsoda?
Laci: Hát olyan valaki, aki kézbe veszi a maga dolgait... Megkíméli az ilyen kellemetlenségektől... Aki irányítja a maga sorsát!
János: Már megint kezdi?
Laci: Nem kell, hogy más is tudjon róla, ha szégyenli, hogy segítségre szorul! Majd kitalálunk valamit, amit elhitetünk az apámmal, meg a bácsikámmal... Már régen gondoltam valami ilyesmire... Szóval maga most itt marad!
János: Marad a rosseb!
Laci: Itt marad és kész! Ha én valamit a fejembe veszek, azt megcsinálom! Ha ellenkezik, úgy bánok magával, mint maga a sofőrrel!
János: / Nevet. /
Ne csinálja, mert a végén még megijedek! ... És mondja: maga szerint mit csinálnék én itt?
Laci: Majd kitalálunk valamit... Például olvas! Látja ott azokat a klasszikusokat? Nagyszerű olvasmányok! Szerintem maga eddig még nem olvasott el egyetlen klasszikust sem.
János: Hát, ami azt illeti...
Laci: Na látja! Mostantól azt teszi, amit mondok magának!
János: Vigyázzon! Rövid időn belül megbánja!
Laci: Én soha nem bánok meg semmit! Marad?
János: Próbáljuk meg....
Laci: Na látja. Most pedig leül és ír egy levelet annak a kiadónak!
János: Kinek?
Laci: Hát annak a Kappannak... Nem jó egy olyan céggel haragba lenni... Most rögtön leül, és megírja neki a legfrissebb megfigyeléseit, élményeit. Legalább látja ez a Kappan, hogy milyen tehetséges!
T. Ferenc: / A másik szobából kiabál át. /
Laci! Gyere egy kicsit! Keresnek!
Laci: Megyek!
/ Jánoshoz. /
Szóval megértette?! Most rögtön nekilát írni! Rögtön jövök vissza!
/ Kisiet. /
János: / Vállat von, aztán elkezd körülnézni a szobában. Megemel egy ezüst hamutartót. /
Nocsak.... valódi...
/ Tovább járkál, mígnem megáll egy kép előtt. /
Nézzenek oda! Ferdén áll, mint amit mozgatni szoktak... És miért mozgatják?... Na miért? ...
/ Oda lép és félrehúzza a képet. Mögötte ott a páncélszekrény. János rámutat. /
Hát ezért!
/ Hirtelen elkomorodik. /
Várjunk csak... Festmény a bankár szobájában, páncélszekrény a festmény mögött... Hát hová kerültem én? Hisz ez az a hely, ahová a Kappan akart küldeni... Na, Kappan, ezt baszhatod!
/ Nevetve az asztalhoz megy és írni kezd. Hangosan mondja, amit ír. /
Ti kerestétek, én megtaláltam. Itt van előttem az a híres legmodernebb típus , de nem ajánlom, hogy akár a Borjút, akár a Káposztát ide küld!...
Laci: Látom már ír! Ez nagyszerű! Remélem, a kiadónak?
János: Igen. A kiadónak...
/ SÖTÉT - VAGY FÜGGÖNY /
Második kép
Szín: Ugyan az, három héttel később.
A színen T. Péter és T. Ferenc.
T. Ferenc: Felháborító, amit a fiad csinál! Soha nem táviratozik, hogy mikor érkezik.
T. Péter: Majd megjön.
T. Ferenc: Te nem is aggódsz, hogy már három hete elutazott, és fogalmunk sincs, hogy miért?!
T. Péter: Nem gyerek már. Lehetnek magán jellegű dolgai...
T. Ferenc: Ráadásul itt hagyta a nyakunkon ezt a Jánost, aki lassan úgy járkál itt, mintha a családhoz tartozna.
T. Péter: Ez tényleg furcsa....
T. Ferenc: Nekem meg az a furcsa, hogy te még nem dobtad ki ezt a csavargót!
T. Péter: Csak nem akarod ezt is rám hárítani? Ha jól emlékszem, éppen te voltál az, akinek ez a János nagy szolgálatokat tett... Nem győztél hálálkodni, amikor rájött, hogy a kertészed évek óta olyan magokat rendel, amikből soha nem lesz növény, mert a jó magokat mindig eladja.
T. Ferenc: Ez még az elején volt... De azután?
T. Péter: Azután megint neked tett szolgálatot, mert kiderítette, hogy a szakácsnédnak, akit te még szűz lánynak tartottál, van egy tizenöt éves törvénytelen, vízfejű gyereke, aki mindig ellopja a spájzból a húst....
T. Ferenc: Ez mind igaz... De azért most már igazán elmehetne.... Küld el, mielőtt Laci haza jön. Nem akarom, hogy itt találja... Nem akarom, hogy ez a bolondéria folytatódjon.... Ki hallott még olyat, hogy Laci menedzselni akarja azt az embert... Küld el... Nem gorombán, de add ki az útját. Adj neki egy kis pénzt, aztán had menjen... De még holnap.
T. Péter: Holnap nem lehet.
T. Ferenc: Miért?
T. Péter: Mert holnap jön hozzám a Veres.
T. Ferenc: Az a Veres, aki úgy hasonlít a Szirmaira?
T. Péter: Igen. Az a ronda. Az jön holnap a bankba.
T. Ferenc: Mi köze ehhez Jánosnak?
T. Péter: Az a köze, hogy a múltkor házi ügyekben feljött hozzám János, és éppen akkor érkezett az az erőszakos Kádár is...
T. Ferenc: Az a Kádár, aki úgy....
T. Péter: / Gyorsan közbevág, hogy a hasonlítgatást megakadályozza. /
Az! Aki mindig úgy kiabál. No, hát amikor elkezdett a Kádár kiabálni, a János csak úgy felállt, odalépett, nézett egyet, aztán mondott egyet, csak úgy lezseren, és a Kádár azóta nem kiabál... Pedig nem is kapta meg....
T. Ferenc: Mit? A pofont?
T. Péter: Dehogy... A húszezer forintot, amiért kiabált... Ezért gondoltam, hogy máskor is behívom magamhoz ezt a Jánost, ha ilyen alakokkal tárgyalok... Mert, kérlek, ez a János egy tehetséges ember!
T. Ferenc: Szerintem meg utálatos amit csinál. Állandóan pofozkodik....
T. Péter: Ugyan! A múltkori eset óta nem pofozott meg senkit. Mégis retteg tőle a személyzet. Azóta rend van a házban, és egyik alkalmazott se mer lopni, mert tudják, hogy a pofon mindig ott van a tenyerében...
T. Ferenc: És folyton olvas!
T. Péter: Művelődik.
T. Ferenc: De ne abban a szobában művelődjék, ahol a páncélszekrény van! Ez veszélyes!
János: / Bejön. /
Bocsánat...
T. Ferenc: Mit akar János?
János: Valami nagy szőnyeget hoztak.
T. Péter: Tudok róla. Én telefonáltam a mosodába, hogy küldjék haza.
T. Ferenc: De miért ilyen későn hozzák?
János: Azt nem tudom.... Hová tegyék le?
T. Péter: Hozzák fel ide. Ebbe a szobába való. Aztán majd reggel kiterítjük.
János: / Kiszól. /
Hé! Ide hozzák! Fel az emeletre!
/ Két munkás egy nagy, összecsavart szőnyeget hoz be. /
János: Oda tegyék le!
T. Péter: Miért ilyen későn hozták?
Munkás 1: Most értünk ide a fuvarral.
Munkás 2: Azt hiszi az úr, hogy nekünk olyan nagy mulatság ilyen késő este mászkálni?
János: / Nyugodt fenyegetéssel. /
Jobb lesz a szájat befogni....
Munkás 2: Arra meg nem vagyunk kötelezve, hogy ide felcipeljük.
János: Kuss legyen!
Munkás 2: de kérem....
János: Pucolás!
Munkás 1: Gyere komám, mert itt olyan borravalót kapunk, hogy megemlegetjük....
/ Elindulnak kifelé. /
János: / Utánuk kiált. /
Megállni! Nesztek!
/ Oda hajít nekik egy kis borravalót. Azok gyorsan, az osztozkodás gesztusaival távoznak. /
T. Péter: Jól van, kérem... Holnap majd megadom ezt a pénzt.... Mennyit adott nekik?
János: Lényegtelen.
T. Ferenc: Jó, hogy jött, János. Azt akartuk ugyanis kérdezni magától...
János: / Szavába vág. /
Hogy meddig maradok.
T. Ferenc: Honnan tudja?
János: Holnapig. Holnap elmegyek... de ma éjjel még itt szeretnék maradni...
/ Gyanakodva körbenéz. /
T. Péter: Mit keres, kérem?
János: Semmi, semmi... Szóval, mint mondtam, holnap elmegyek.
T. Péter: Szó sem lehet róla! Holnap még lesszíves feljönni hozzám a bankba.
János: De én holnap szeretnék elmenni.
T. Péter: Nem engedem, kérem.... Határozottan nem engedem. Nekem holnap még szükségem van magára.... egyébként is: miért siet annyira? Talán nincs megelégedve az ellátással?
János: Az nem tetszik, ahogy maguk élnek...
T. Ferenc: Ez mulatságos! Ha jól tudom, maga nem valami főúri kastélyból került ide...
T. Péter: Ne hecceld, kérlek... Tudod, hogy milyen....
/ Az arcát fogja, mintha már meg is kapta volna a pofont. /
János: / Nevetve. /
Valóban nem úri helyről jöttem... De akik között éltem, azok azt csinálják, ami jól esik nekik, azokkal vannak együtt, akikkel jól érzik magukat, és ne olyanokkal, akikkel muszáj... Ne nyájaskodnak hazugságokat egymás szemébe, nincs gondjuk, hogy miként őrizzék a vagyonukat, és nem pusztulnak el az irigységtől, ha a másiknak több van... No, de mindegy... Maguk azért jó emberek....
T. Ferenc: Köszönjük a jó véleményét.... Csak azt nem értem, hogy ha így gondolkodik, akkor miért maradt eddig is?
János: Én már másnap leléptem volna, ha a maguk fia olyan nagyon meg nem ígérteti velem, hogy megvárom, amíg vissza jön. Meg aztán kíváncsi is vagyok, hogy mit akar velem?
T. Péter: Azt hiszem, az a célja, hogy magát kiművelje... És maga olvas is, becsületesen....
János: Hát igen: a könyveket megszerettem...
T. Ferenc: És miket olvasott bennük?
János: Egy halom baromságot... Nem is tudom, hogy az emberek mit esznek annyi marhaságon...
T. Ferenc: Szerintem inkább maga nem értette meg!
János: Maga olvasta ezeket?
T. Ferenc: Nekem ne kell olvasni. Én így is művelt vagyok. Születésemtől fogva....
János: Jó lehet magának... Márpedig én azt mondom, hogy az, amit nem lehet elsőre megérteni, amiben nincs benne a valóság, az nem ér egy rupót se...
T. Péter: Micsodát nem ér?
János: Rupót.
T. Péter: Aha... értem...
/ Látszik, hogy egyáltalán nem érti. /
János: Én ezeknél a történeteknél sokkal különbeket tudok.
T. Péter: Hogyhogy tud?
János: Úgy, hogy hallottam... Azoktól, akikkel megtörtént.
T. Ferenc: Maga teljesen azt képzeli, hogy olyan, mint Piramidon?
János: Kicsoda?
T. Ferenc: Látja, még ennyit se tud... Piramidon az az író, akinek a darabjaiért hatan versengtek.
János: Az Pirandello volt...
T. Ferenc: Hát persze! Én is ezt akartam mondani...
T. Péter: / Nevet. /
Hát ez nagyon jó! .... Kár, hogy elmegy... Elolvasná helyettem is ezt a sok könyvet... Vagy úgy gondolja, hogy jobb volna, ha én olvasnám?
János: Fölösleges...
T. Péter: Én is úgy gondolom.... Hát.... akkor mi most elmegyünk lefeküdni... Ugye, ma még vigyáz a házra?
János: Ebben biztos lehet....
Laci: / Miután T. Ferenc és T. Péter kimennek, a másik oldalról betoppan. János éppen az ablakon nézelődik kifelé. /
Hát itt vagyok! remélem, sikerült meglepnem! Rengeteg mondanivalóm van! Sok-sok jó hírem...
Komornyik: / Beszalad. /
Képzelje, Bécsben voltunk a Laci úrral, és annyi érdekeset hallottam magáról! ... Igazán megírhatná az én történetemet is... Az kész regény!... tudja, én ősrégi hugenotta családból származom, és úgy kezdődött, hogy a mamám...
János: Tudom. A kedves édesanyját felcsinálta egy birkapásztor a legelőn, és így lett maga ilyen lecsúszott figura....
Komornyik: Nem jó, kérem.... Szakács volt az illető, és a tálaló asztalon történt...
Laci: Azt hiszem, jobb ha maga most elmegy! Négyszemközt akarunk beszélgetni.
Komornyik: Pedig olyan romantikus történet... A kolbász hozta össze őket, kérem... Merthogy annak a szakácsnak olyan kolbásza volt... illetve olyan kolbászt tudott csinálni...
János: Nem megy még?!
Komornyik: / Ijedten. /
Már itt se vagyok...
/ Kisiet. /
János: / Lacihoz. /
Na halljam: minek ment el, és főleg mi az a sok hír, ami számomra is jó?
Laci: Ne legyen olyan türelmetlen, kedves Mester.
János: Miféle Mester? Kivel téveszt maga össze engem?
Laci: / Nevet. /
É nem vagyok olyan, mint maga... Aki a kasszát összetéveszti a saját fejével.
János: / Összerezzen. /
A kasszát? Miféle kasszát?
Laci: Hát nem emlékszik az álmára? Amikor a fejére léptem.
János: Ja vagy úgy... Hát persze. Emlékszem...
Laci: Nohát! Azt akarom mondani magának, hogy az az álom meg van fejtve... Most már tudom, hogy hogy jön a képbe az a kassza...
János: / Egyre nyugtalanabb. /
Tudja???
Laci: Tudom, bizony... Mindent tudok magáról... Ugyanis beszéltem a kiadóval...
János: / Idegesen. /
Kivel?!
Laci: A kiadóval. Mit gondolt?! Hogy menedzser létemre kihagyom ezt a lehetőséget? ... A kiadó pedig elmondta nekem, hogy hol van a kassza a maga számára!
János: / Leroskad egy székbe. /
A jó francba! Ez betett nekem...
/ Lacihoz. /
És maga ezek után még szóba áll velem?
Laci: Miért ne? Én elvagyok ragadtatva magától! Mindent tudok, és miénk a jövő!
János: A jövő?
Laci: Igen! Mert nem csak beszéltem vele, de megkötöttem a szerződést is! Maga vagyon fog szerezni, ha megcsinálja ezt a munkát!
János: Hát... Forog velem a világ... komolyan... Hogy én megszerzem a vagyont, és ebben maga még segít is nekem? ... Volt már maga elmeorvosnál?
Laci: Nem vagyok bolond. Majd meglátja, hogy minden simán fog menni... Apám is boldog lesz, hogy egy ilyen embert fogadott a házába!
János: Hogy az apja is boldog lesz, ha megcsinálom a munkát?! Te jó Isten... hová kerültem én....?
Laci: Figyeljen rám, János! Maga most nem álmodik. Minden igaz, amit mondok... Beszéltem a kiadóval, és ő el volt ragadtatva az ötlettől, hogy én lenyomoztam magát, és hogy nálunk van, és máris dolgozik, és felhasználja az anyagot, amit a betörők között gyűjtött... Beszélt magáról, hogy micsoda őstehetség... Különb mint gondoltam. Csak annyi megjegyzése volt, hogy egy kicsit műveletlen...
János: Műveletlen a jó édesanyja a szemétládának!!!
Laci: Nyugodjon meg: felvilágosítottam, hogy én már olvasásra fogtam magát, és most már sokkal műveltebb... Aztán a maga nevében megcsináltuk a szerződést... Maga tehát darabot fog írni, Sandy Boon barátom!
János: Most lépjen gyorsan a fejemre, hogy felébredjek!
Laci: A darabból regényt, aztán filmet csinálnak... Óriási siker!... Nagy pénz!... Kasszasiker!... Itt marad nálunk, itt fogja megcsinálni, és én őrködni fogok, hogy senki se zavarja!
János: / Szája elé emeli az ujját, hogy csendre intse, aztán tesz egy kört a szobában, erősen figyelve mindenfelé. /
Laci: Mi az? Mit keres?
János: Most nem érek rá megmagyarázni... Azt hiszem, jobb ha most elmegy aludni...
/ Továbbra is nyugtalanul forgatja a fejét. /
Laci: Talán nem tetszik az ötletem?
János: De... nagyon... De most már menjen. Az élet nem kényes úri gyerekeké, akiket bonyodalmakba kerget a drámaíró, és ne s vágóhídra kergetett birkák tragédiája! Az élet az embereké! Azoké, akik látni, figyelni tudnak. Látni tudják előre a kifeszített csapdát, figyelni az ostobákat, túljárni az eszükön és megfordítani a mellüknek szegezett bicskát! Csak az ostobáknak és gyáváknak van végzetük! Az okosoknak, ügyeseknek és bátraknak tetteik vannak!
/ Újra erőteljesen figyel. /
Laci: Mire koncentrál annyira? Csak nem az ihlet ragadta meg? Csak nem máris komédiát játszik?
János: Íródik az magától is....
Laci: És mondja: mi ketten is benne leszünk?
János: Lehet, hogy mi is sorra kerülünk... De előbb a mellékalakok jönnek...
Laci: Akkor nem is zavarom tovább... Tudom, ilyenkor egyedül kell hagyni... Most képzeli el az egészet... Jönnek az alakjai....
János: Igen. Jönnek...
Laci: Ez csodálatos! ... Csak dolgozzon...
/ Kisiet. /
János: / Megvárja amíg Laci eltűnik, néhány másodpercig figyel, aztán lekapcsolja a villanyt és távozik. /
Borjú: / A színpad másik oldalán jelenik meg, négykézlábra ereszkedve.
Kezében zseblámpa, a színpadon ekkor ez az összes világítás. Kopott munkásruha van rajta, fején svájcisapka , szemén sötét szemüveg.
A zseblámpával végig pásztázza a helységet, lassan, türelmesen, teljes szakmai tudással. A fény megállapodik a festményen. Oda megy, félrehúzza, és megsimogatja a mögötte lévő széfet. /
Hát itt vagy bogárkám... Itt vagy angyalom... Na, a bácsi most megcsiklandoz egy kicsit a szerszámaival, hogy kivehesse a hasikádból a pénzecskét....
/ Óvatosan kiemeli a nem túl nagy méretű széfet. Az asztalra teszi, és elkezd rajta dolgozni a szerszámaival. Zaj hallatszik kintről. Pisztolyt ránt és óvatosan kioson.. /
/ Az összecsavart szőnyeg lassan, szinte hangtalanul elkezd kitekeredni. Mikor egészen kigöngyölődött, jól látható lesz egy fekvő alak, aki talpra áll, nyújtózik egyet és körbelámpáz a szobában. Hasonlóan van öltözve mint a másik. /
Káposzta: / Ő a szőnyegbe csavart alak. Észreveszi az asztalon a széfet. /
A szentségit! Ezt már valaki megkezdte!
/ Simogatja, nézegeti a széfet, mikor hirtelen zajt és elfojtott káromkodást hall. Gyorsan az asztal alá bújik. /
Borjú: / Bejön, miközben most is lámpáz. Észreveszi a kicsavarodott szőnyeget. /
A kurva anyját! Ez a szőnyeg az előbb még nem így volt!
/ Lehajol, hogy jobban szemügyre vegye a szőnyeget. /
Káposzta: / Az asztal alól kinyúlva Borjú fenekéhez nyomja a pisztoly csövét. /
Hát most így van. És ne anyázz, mert azt nem szeretem. Na fel a mancsokat!
/ Borjú lassan felemeli a kezeit. /
Nagyon ügyes... Most pedig szép lassan előre! Óvatosan....
/ Ahogy borjú megy előrébb Káposzta úgy jön ki az asztal alól, aztán feláll és kiveszi Borjú kezéből a pisztolyt. /
Felállhatsz és megfordulhatsz!
Borjú: Káposzta, te vagy az?!
/ Folytatás a 3. részben /
