Ekkor kerülnek színre az orosz drámairodalom művei - Gogol, Osztrovszkij, Gorkij és Tolsztoj.
Az Operaházban lényegében a régi rendezői gárda működött tovább. Oláh Gusztáv, Nádasdy Kálmán, és Rékai András személyében.
A Nemzeti Színházban viszont Both Béla mellett már kísérletezőbb formákat vett elő Major Tamás, Gellért Endre pedig sikerrel kezdi alkalmazni a Sztanyiszlavszkíjra hivatkozó elmélyült pszichológiával dolgozó színészvezetést! Sztanyiszlavszkij színészelméleti művei közül magyarra fordítva alig állt rendelkezésre valami - az is csak kivonatosan - így többnyire csak hallomásból, részleteiben alkalmazták a Módszert. Lényegében viszont egyre erőteljesebben fogalmazták meg a realista színjátszás iránti igényt, példaként emlegetve a szovjet színjátszás addig elért eredményei.
Módosult a közönség összetétele is. Egyre nagyobb gondot fordítottak a munkásrétegek bevonására, főleg a Nemzeti Színház előadásaira.
- A szocialista átalakulás felé
1949. május 22-én Ortutay Gyula kultuszminiszter bejelentette az addig magánkézen lévő fővárosi színházak államosítását! A színésztársadalom nagy része ettől az intézkedéstől a létbiztonság megteremtését és a zavartalan alkotói körülmények kialakulását remélte.
1949. július 15-én bejelentették az egész ország színházainak államosítását és augusztus 11-i hatállyal állami felügyelet alá is vontak minden színházat.
A fővárosban a régi nevét csak a Belvárosi Színház tarthatta meg, a többi magánszínház megszűnt és helyüket a társulatok nagy átszervezése közepette új nevű színházak vették át. Néhány példa:
- A Művész Színház épületében indult el az Úttörő Színház és az Állami Bábszínház, - A Vígszínház helyén Ifjúsági Színház létesült, - A Bányász Színház Honvéd Színház néven működött tovább. - A Kamara Varieté társulatából létrehozták a Vidám Színpadot, - létrejött a Fővárosi Vígszínház, kezdetben a Magyar Néphadsereg Színháza néven
Vidéken először hat állandó társulatot szerveztek.
A régi rendszer felszámolása azonban komoly mértékben lehetetlenné tette a vidék teljes körű kulturális ellátását. Ezért 1951-ben kialakították az Állami Faluszínházat - mely később a Déryné Színház nevet kapta -. Feladat az volt, hogy 8-10 társulattal folyamatosan kielégítsék a nehezen elérhető vidéki területek színházi igényeit.
A következő öt év pozitív változásai:
- Az Erkel Színházat átvette az Operaház, - Szegeden Debrecenben és Miskolcon rendszeressé váltak az opera előadások, - A vidéki színházhálózat Egerrel és Békéscsabával bővült, - Kamaraszínházat nyitott Győr, Pécs és Debrecen, - 1955-ben megkezdi működését a Kaposvári Csiky Gergely Színház - 1956-ban önálló egységként kezd működni a József Attila Színház.
Az 1949-es év azonban nem csak pozitív változásokat hozott. Ekkor jutottak el hozzánk Andrej Alekszandrovics Zsdanov / 1896 - 1948 / kulturpolitikai tézisei, melyek hatalmas kárt és megtorpanást okoztak színháztörténetünknek!
Szovjet kommunista politikus, kulturpolitikus és párthivatalnok volt. A szocialista realizmus megalapozója, melyet később minden szocialista országban kötelező érvényűvé kívántak tenni! Két példa kulturális elméletéből: „A burzsoá kultúra dekadenciájára és romlására jellemzők a
miszticizmus és babona orgiái, a pornográfia iránti szenvedély. A
burzsoá irodalom "kiválóságai" – a burzsoá irodalomé, amely eladta
tollát a tőkének – ma tolvajok, rendőrspiclik, prostituáltak, huligánok”
„A mi országunkban az irodalmi mű főhősei az új élet aktív építői –
munkások és munkásnők, téesz-dolgozó férfiak és nők, párttagok,
üzletvezetők, mérnökök, az Ifjúkommunista Szövetség tagjai, úttörők… A
művészi ábrázolás igazságosságát és történelmi konkrétságát a dolgozó
nép ideológiai újraolvasztásával és oktatásával kell ötvözni a
szocializmus szellemében… A mi szovjet irodalmunk nem fél a
tendenciózusság vádjától. Igen, a szovjet irodalom tendenciózus, mert az
osztályharc korszakában nincs és nem lehet irodalom, amely nem
osztályirodalom, nem tendenciózus, állítólagosan nem politikus.” A magyar sajtóban is rendszeresen publikált írásai jól jelezték, hogy Rákosi személyi kultusza beállt azok sorába, akik kötelező érvényűnek tekintették a Zsdanovi kultúrpolitikát.
A zsdanovizmus magyarországi erőltetője és következetes végrehajtója Rákosi kulturpolitikai főnöke Révai József volt.
Szerencsére jó néhány bátor művész felemelte hangját az ostoba elméletek ellen. Közülük a legjelentősebb Lukács György és tanítványa, Mészáros István volt, akik nagy szerepet játszottak abban, hogy a zsdanovi elvek sosem tudtak igazán elterjedni Magyarországon!
A színházak elméletileg és gyakorlatilag is a Sztanyiszlavszkíj Módszert tűzték zászlajukra. Sajnos a színházak akkori körülményei nem mindenben feleltek még meg a Módszerhez szükséges alkotói körülményeknek, így az eszmény követése helyett a Mester elmélete csak hatalmi harcok eszközévé vált! Ennek következtében a színpadi ábrázolásmód beszűkült, s mindinkább a felszíni naturalizmus felé tolódott el! Ugyanakkor a mély helyzet-és szerepelemzések nyomán értékes, átélt színészi alakítások is születtek!
Ebben az időben egy új nemzedék kezdett felzárkózni a régi nagyokhoz.
- Berek Katalin / 1930 - /
- Ferrari Violetta / 1930 - /
- Horváth Teri / 1929 - 2009 /
- Kállai Ilona / 1930 - 2005 /
- Psota Irén / 1929 - /
- Várady Hédi / 1929 - 1987 /
- Kállai Ferenc / 1925 - 2010 /
- Márkus László / 1927 - 1985 /
- Soós Imre / 1930 - 1957 /
- Szirtes Ádám / 1925 - 1989 /
- Rátonyi Róbert / 1923 - 1992 /
- Kabos László / 1923 - 2004 /
- Az 1956-os forradalom után
A dogmatizmus és a személyi kultusz okozta politikai és társadalmi feszültségek 1956 októberében robbanáshoz vezettek. Mivel az elvi harcok leginkább az értelmiség körében zajlottak, az újonnan megalakult MSZMP már 1956 decemberében jónak látta határozatot hozni a korábbi dogmatizmustól való elhatárolódásra: " A szocialista realista művészeti irányzat támogatása mellett biztosítani kívánjuk minden haladó irányzat és haladó alkotóművész érvényesülését. " Ez a határozat nagymértékben segítette a színházi alkotóművészek kibontakozását.
A korábbi gátak nélküli fellendülés néhány példája:
- Megalakul az Irodalmi Színpad és a Körszínház, - Pécsett 1960-ban új stílusú balettegyüttest szervez Eck Imre - létrejön az első musical társulat Petőfi Színház néven, Szinetár Miklós vezetésével, - visszakapja hagyományos nevét a Vígszínház, - 1963-ban Dukai Margit vezetésével színvonalas gyermekszínház alakul, - Szilágyi Dezső vezetésével országos működési lehetőséget kap az Állami Bábszínház, - 1961-ben új épületben kezdhet dolgozni a Madách Színház, - egytagozatos prózai színház alakul Veszprémben, - kialakulnak a szabadtéri színpadi játékok, / 1959- Szegedi Szabadtéri Játékok, 1960 - Budai Parkszínpad, 1964 - Gyulai Nyári Színház /
Ennek az évtizednek volt egy nagy vesztesége is: 1964-ben lebontották a Nemzeti Színházat!
A szabadabb alkotói légkörben drámaíróink is nyíltabban nyúltak politikai témákhoz.
- Vészi Endre: Fekete bárány, - Mesterházi Lajos: Pesti emberek, - Dobozi Imre: Szélvihar, - Darvas József: Kormos ég, - Fejes Endre: Rozsdatemető, - Szakonyi Károly: Életem Zsóka, - Sarkadi Imre: Elveszett paradicsom, Oszlopos Simeon, - Hubay Miklós: Csend az ajtó mögött, Késdobálók, - Csurka István: Kié lesz a bálanya
1957-től különös jelentőséget nyert a magyar színpadokon Bertolt Brecht művészete! Színházelméleti és a színészi, rendezői alkotásra vonatkozó tanácsai gyökeret vertek Magyarországon.
Az 1960-as években jelentős rendezői nemzedékváltás következett be, a felnövekvő generáció tagjai szereztek vezető szerepet sok fontos színházban:
- Ádám Ottó és Vámos László a Madách Színházban, - Kazán István a Vígszínházban, - Kazimir Károly a Tháliában, - Szinetár Miklós a Petőfi Színházban, - Mikó András az Operaházban, maga mellé véve Békés Andrást és Makai Pétert
A prózai színházaknál is egy új generáció kezdte kibontakoztatni tehetségét:
- Domján Edit / 1932 - 1972 /
- Törőcsik Mari / 1935 - /
- Agárdy Gábor / 1922 - 2006 /
- Avar István / 1931 - /
- Bodrogi Gyula / 1934 - /
- Garas Dezső / 1934 - 2011 /
- Koncz Gábor / 1938 - /
- Latinovits Zoltán / 1931 - 1976 /
- Mensáros László / 1926 - 1993 /
- Sinkovits Imre / 1928 - 2001 /
- Páger Antal / 1899 - 1986 /
- Az 1970-es évek
Ez az évtized a korrekciók éve volt! Szükségessé vált az elavultnak tekintett stílusmaradványoktól való megszabadulás. Ennek következtében előtérbe kerültek az ironikus, groteszk formák. Nyilvánvaló vált, hogy mind szervezeti, mind művészi és tartalmi téren tovább kell lépni.
Néhány fontos változás:
- A félamatőr avantgarde csoportok számára állami költségvetési keretet állapítottak meg, - 1970-ben megalakul Gyurkó László Huszonötödik Színháza, / formai, tartalmi kísérletezéseivel az évtized jellegzetesen meghatározó intézménye volt! / - 1973-tól Kecskeméten Kelemen László hoz létre Stúdiószínházat, - a Katona József Színház Székely Gábor és Zsámbéki Gábor vezetésével önálló kísérletező színházzá lépett elő, - 1981-ben megnyílik Nyíregyházán a Móricz Zsigmond Színház, - 1983-ban Zalaegerszegen a Hevesi Sándor Színház Léner Péter és Ruszt József vezetésével nyílik meg.
A XX. SZÁZADI SZLOVÁK SZÍNHÁZ TÖRTÉNETE
A szlovák színház fejlődése teljesen eltérő képet mutat a cseh színházi kultúra fejlődésétől. A XIX. században nincs hivatásos szlovák színház csupán ennek igénye él a szlovák színi műkedvelők és írók körében. Szlovákia az első világháború végéig Magyarországhoz tartozott, s az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlása után 1918 októberében kiáltották ki a Csehszlovák Köztársaságot. Ettől kezdve a szlovák irodalom gátlás, cenzúra, magyar hatósági kerékkötés nélkül, szabadon fejlődhetett!
Érdekes módon a szlovák színpadi kultúra fejlődésének mégis Budapest adott nagy segítséget és lendületet. Egy szlovák író, Ján Palárik / 1822 - 1870 /
aki katolikus lelkész is, Budapesten tanulmányt ír a színház és a nemzeti irodalom fejlődésének párhuzamáról, illetve több szlovák történelmi témájú drámát alkot.
A szlovák kultúra és a nemzeti mozgalmak bölcsője Túrócszentmárton volt. Itt már egész korán alakult színjátszókör, ahol operarészleteket és drámákat játszottak.
Az Osztrák-Magyar Monarchia széthullása után az írók és művészek többsége úgy üdvözölte a köztársaságot, mint a szlovákság egész további sorsának, létének döntő tényezőjét. A fellángoló nacionalizmus is nagyban segítette azt, hogy 1920-ban Pozsonyban megnyitotta kapuit a Szlovák Nemzeti Színház / Slovenské Národné Divadlo /
A színház négy társulattal működött: opera, balett, operett és prózai együttessel. Megalakulásakor nagyon kevés volt a megfelelő szakmai felkészültségű, a színjátszást hivatásos szinten művelni tudó szlovák anyanyelvű színész, ezért a megfelelő színvonal biztosítása érdekében a nagy múltú cseh színjátszáshoz kellett segítségért fordulniuk. A színház vezetését 1923-ban egy neves cseh zeneszerző és karmester vette át: Oskar Nedbal / 1874 - 1930 /
A szlovák színművészet úttörői közül hárman emelkedtek ki:
- Andrej Bagar / 1900 - 1966 /
- Ján Borodác / 1892 - 1962 /
Mindketten műkedvelőként kerültek kapcsolatba a színházzal, mégis későbbi pályafutásuk gazdagnak, tartalmasnak és színvonalasnak nevezhető, s jelentős szerepet játszottak a hivatásos színjátszás történetében!
A drámai tagozat művészeti vezetője abban az időszakban egy tapasztalt cseh rendező volt: Václav Jirikovsky / 1891 - 1942 /
Ebből is látszik mennyire nehéz volt a szlovák társulat helyzete. A fővárosban cseh nyelven folytak az előadások, míg a vidéki turnékon szlovákul. A színház vezetése egyre inkább a politikai érdekek kiszolgálására kényszerült, melynek következményeként a művészi kezdeményezések sorra kudarcba fulladtak. Tovább nehezítette a helyzetet az anyagi nehézség. 1929-ben már a gázsikat sem tudták kifizetni. Mivel Nedbal hiába fordult segítségért a minisztériumhoz, elkeseredésében 1930 karácsonyán öngyilkos lett. Halála után egy ideig az Iskolaügyi Minisztérium által kijelölt bizottság vette át a Nemzeti Színház irányítását, majd 1931-től egy magánvállalkozó vette át a vezetést: Antonin Drasar / 1880 - 1939 /
Ezzel egyre jobban az üzleti érdekek kerültek előtérbe. A saját anyagi hasznát előtérbe helyező vállalkozó a prózai darabokkal szemben az operettműsorokat támogatta. Ennek ellenére volt két, a jövő szempontjából fontos intézkedése is:
- a cseh és szlovák együtteseket hivatalosan is két különálló társulattá minősítette, - a szlovák társulatot további fiatal tehetségekkel erősítette.
Ezáltal több lehetőség nyílt a szlovák színpadi nyelv fejlesztésére, és a kétnyelvűség sem zavarta többé a beszédkultúra csiszolását. Ennek ellenére egyre nagyobb lett az ellentét a cseh igazgató és a szlovák társulat között. A Szlovák Liga 1933-ban úgynevezett ankétot rendezett, melynek fő témája: Teljesíti-e nemzeti kulturális feladatát a Szlovák Nemzeti Színház?" Öt pontban foglalták össze követeléseiket. Ezek közül a legfontosabb: a Nemzeti Színház valóban szlovák színház legyen, s a jövőben csak szlovákul játsszon!
Ez a követelés 1938-ban teljesült, amikor a szlovák nacionalisták jutottak hatalomra, s a fasiszta Tiso-kormány megalakulása után rendelettel szüntették meg a cseh társulatot. A fasiszta kormány főintendánst állított a színház élére. Ez egyértelműen azt jelentette, hogy a színház egy olyan irányítás alá került, amely következetesen megszabta és cenzúrázta a műsorpolitikát. A döntések az egyszemélyes vezetés kezében voltak, a társulat jogköre megszűnt. 1941-42-ben a cenzúra betiltotta Csehov Három nővérét és Osztrovszkij Viharát. A színház vezető művészei közül többet politikai okokból eltávolítottak, Andrej Bagart antifasiszta tevékenysége miatt letartóztatta a Gestapo, Viktor Sulcot pedig Auschwitzba hurcolták. Egészen 1945-ig lényegében semmilyen említésre méltó színházi esemény nem történt.
A második világháború után indult újra fejlődésnek a színházi élet.
- Új színház hoztak létre 1944 ben Túrócszentmártonban, - szintén 1944-ben társulatot hoztak létre Eperjesen, - 1945-ben megszervezték a Kassai színházat, - a pozsonyi Nemzeti Színház vezetésével Andrej Bagart bízták meg.
Ebben az időszakban jelentek meg új drámaírók:
- Peter Karvas / 1920 - 2009 /
A szlovák drámairodalom egyik legjelentősebb és legsokoldalúbb egyénisége. 1945-ben mutatkozott be a Nemzeti Színházban, Meteor című szimbolikus játékával.
- Leopold Lahola / 1918 - 1968 /
Ők és rövidesen jelentkező kortársaik hagyományok nélkül, az európai drámaírás nyomdokain haladva teremtették meg a modern szlovák drámairodalmat.
1944-45-ben 11 szlovák színház kezdte meg működését, majd újabb színházak alakultak:
- 1946-ban megnyílt az Új Színpad és a zsolnai színház, - megszervezték a besztercebányai és nyitrai társulatot, - megalakul a komáromi Magyar Területi Színház, - létrejön az eperjesi színház ukrán társulata, - 1969-ben új magyar társulat kezdi el a munkát Kassán Thália Színpad néven, - Pozsonyban, Kassán és több városban bábszínházak működnek.
A szlovák színházművészet az elmúlt időszakban számos nagy színészegyéniséget nevelt:
- Julius Pántik / 1922 - 2002 /
- Ladislav Chudik / 1924 - /
- Karol Machata / 1928 - /
- Jozef Króner / 1924 - 1998 /
- Ctibor Filcik / 1920 - 1986 /
Európa egyik legfiatalabb színházművészete annak köszönheti magas színvonalát, hogy akkor kapcsolódott be az európai színház áramkörébe, amikor az a legtöbb helyen épp megújulóban volt. Ma is modern, izgalmas, sokarcú színjátszás folyik Szlovákiában.
A XX. SZÁZADI ROMÁN SZÍNHÁZ TÖRTÉNETE
Románia a XX. század elején még feudális ország, melyben ötezer bojár tart birtokában négymillió hektár földet. A polgári osztály fejletlen, s az ország ipari tőkéje szinte kizárólag külföldi kézben van. Mindez ellehetetleníti a színházművészet fejlődését és komoly színvonalra emelkedését.
Művészi szempontból a legjelentősebb színház a bukaresti Nemzeti Színház / Teatrul National /
Élén általában nem színházi emberek, hanem kiváló írók álltak, akik a színházat elsősorban a nemzeti drámairodalom fellegvárának tekintették, s gondosan ügyeltek arra, hogy a művészi igényesség az előadásokban és a műsorpolitikában is érvényre jusson. Néhányan közülük:
- Alexandru Davila / 1860 - 1929 /
Egyetlen jelentősebb drámáját, a Vlaicu vajda címűt 1902-ben mutatták be. Népszerű történelmi tárgya és nagyszerű szerkezeti felépítése miatt a mai napig szívesen játsszák román színpadokon! Működése, jelentősége a magyar Hevesi Sándoréhoz hasonlítható. Két alkalommal is volt a román Nemzeti Színház igazgatója, és sikerült elfogadtatnia az "együttes szellemet" a színházon belül. Szoros kapcsolatban állt Sztanyiszlavszkíjjal és az ő hatására száműzte a román színpadról az üres retorikát és honosította meg a színészi alkotás fegyelmét! 1914-ben lemondatta a maradi gondolkodású román kultúrpolitikai vezetés. Ezután színtársulatot szervezett Davila Társulat / Compania Davila / néven, és a vidéket járták.
- Victor Eftimiu / 1889 - 1972 /
Számos dráma szerzője, a legtermékenyebb és legsokoldalúbb román írók egyike. Darabjai látszólag szórakoztató művek, de mélyükben erkölcsi tartalmakat, az emberi haladásba vetett hitet és optimizmust rejtenek. Több darabját magyarországi színpadokon is játszották.
- Liviu Rebreanu / 1885 - 1944 /
- Mihail Sadoveanu / 1880 - 1961 /
- Camil Petrescu / 1894 - 1957 /
A Nemzeti Színház igazgatása mellett egy saját kísérleti színházat is vezetett és színház esztétikai tanulmányokat írt.
A színház műsorában és művészi felfogásában a nagy európai színházak, elsősorban Antoine és Sztanyiszlavszkij színháza felé orientálódott.
További jelentős drámaírók:
- Mihail Sorbul / 1885 - 1966 /
Az első modern román drámaíróként tartják számon! Történeti drámákat írt, melyekben költői erővel idézi fel a román múltat, és párhuzamosan saját korának társadalmi problémáit.
- George Mihail Zamfirescu / 1898 - 1939 /
Író és színész. Élete a román színháztörténet érdekes epizódját öleli fel. Tisztviselőként került Szatmárra, ahol Román Kulturális és Színházi Társulat néven műkedvelő együttest hozott létre. Célja az volt, hogy felébressze az erdélyi emberekben a színház iránti érdeklődést. 1927-ben már nagy sikerrel játsszák Anasztázia kisasszony című művét Bukarestben. 1931-ben színtársulatot alapít, melynek " A maszk " nevet adja. Színielőadásokat tartanak a román munkásoknak és bátorítják a fiatal román szerzőket újabb darabok írására. A társulat anyagi támogatás miatt hamarosan feloszlik, de ez nem veszi el a kedvét, egy évvel később újabb társulatot alapít " Tizenhárom meg egy " néven, de ez a vállalkozása sem él sokáig. 1933-ban a iasi Nemzeti Színház segédrendezője lesz s folytatja drámaírói tevékenységét is. 1935-ben még nagy sikerrel játsszák Bukarestben A bálvány és Ion Anapoda című művét, de később merész politikai megnyilatkozásai miatt elveszti állását s néhány év múlva tüdővészben meghal.
- G. Ciprian / 1883 - 1946 /
Színész volt és ragyogó pályát futott be a bukaresti Nemzeti Színházban. Komoly drámák főszerepeinek kiváló alakítója volt. 1927-ben elhagyta a színpadot és írói pályára tért át. Már rögtön az első darabja, A gebés ember, nagy sikert aratott nem csak Bukarestben, hanem Berlinben, Bernben és Párizsban is! A gácsérfej című darabja az abszurd dráma egyik előfutára, tele társadalombírálattal és humorral.
A román Nemzeti Színház és szinte az egész román színművészet arculatát a XX. század első négy évtizedében két kiváló rendező és színészpedagógus alakította:
- Paul Gusty / 1859 - 1944 /
Pályáját mint súgó és színész kezdte, majd segédrendezőként dolgozott Alexandru Gatineau mellett a Nemzeti Színházban, később a színház rendezője és igazgatója lett. Óriási érdemeket szerzett a román színpadi rendezés fejlesztésében! Ő honosította meg Romániában a realista színjátszást! Fél évszázados rendezői tevékenysége alatt több színésznemzedéket nevelt fel a realista színjátszás szellemében! Sica Alexandrescu, a mai román rendezők egyik legjobbika ezt írta róla: " Minden, amit ma tudunk a színházban, Gustytól tanultuk. " - Constantin Nottara / 1859 -1935 /
A román színészképzés kiemelkedő egyénisége, a század első három évtizedének legnagyobb román színésze! Párizsban tanult és ő volt az, aki belevitte a román színművészetbe a nagy francia színművészek stílusát. Szintén a realista színművészetet képviselte. Közel negyven évig tanított a bukaresti Színművészeti Akadémián és rengeteg nagyszerű színészt nevelt.
Az 1944 után végbement gyökeres társadalmi és politikai változások új korszak kezdetét jelentették a román színművészetben is. A "színház mindenkié" elv jegyében addig soha nem látott fejlődésnek indult a román színházi élet. A fejlődést jól jelzi, hogy amíg 1938-ban még csak 16 színház működött Romániában - ebből 13 qa fővárosban és 3 vidéken -, addig 1978-ban már 45 drámai színház volt található s ebből csak 11 a fővárosban! A 45 színház között nemzetiségi színházak is vannak:
- 6 magyar nyelvű / Kolozsvár, Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy, Szatmár, Nagyvárad, Temesvár / - 2 német nyelvű / Temesvár, Nagyszeben / - 1 zsidó színház / Bukarest /
Az 1945 utáni román drámairodalom is teljesen új utakon indult. Néhány jelentősebb képviselője:
- Horia Lovinescu / 1917 - 1983 /
A modern drámaírás egyik legkiemelkedőbb alakja. Témáit a letűnőben lévő polgárság életéből vette. Az emberi személyiség kialakulásának lehetőségei, az önmegismerés morális kötelezettsége, a felelősségtudat és a belső egyensúly keresésének problémái foglalkoztatták. Szoros kapcsolatot tartott fenn a színházakkal, 1964-től egy ideig a Constantin Nottara Színház igazgatója is volt.
- Aurel Baranga / 1913 - 1979 /
Komédiáival tette magát ismertté, melyekben a szocialista társadalomban működő visszahúzó erőket teszi nevetségessé.
- Alexandru Mirodan / 1927 - 2010 /
Szatíráival keltett érdeklődést.
- Maria Banus / 1914 - 1999 /
/ Folytatás a 27-ik részben /
KONSZTANTYIN SZTANYISZLAVSZKIJ
Helyezkedj el a sógoroknál, mert az ausztriai munkalehetőségek sokkal jobban jövedelmeznek, mint szinte bármely más magyarországi munka.
