Olaszország állandó harcot vívott Itália egységesítésért, de a nagy feudális monarchiák ellenállása miatt ezt nem tudták megvalósítani.
Az olasz színház ebben a lázas korban hasonló szerepet töltött be, mint a reformkori magyar színház: a nemzeti tudat kialakításában kellett szerepet vállalnia! Ez a funkciója tette - különösen az olasz operát - Európa egyik vezető, nagy hatást keltő szellemi hatalmává!
Az Itáliai színházak száma a XIX. században csak kismértékben növekedett, melynek leginkább gazdasági okai voltak. A kis számú újonnan megnyílt színház zöme Rómában nyitotta meg kapuit. A színházaknak nem volt állandó társulata - néhány fejedelmi támogatást élvező társulat kivételével! Egy-egy évadra szerződött és az évad végén feloszló társulatok veszik igénybe néhány hónapra a színházépületeket, majd műsoruk lejátszása után tovább állnak, s új társulat költözik a helyükre. Néhány színház ebből a korból:
- Teatro Reale dell Opera / 1819 /
- Teatro Valle / 1822 /
- TeatroQuirino / 1871 /
- Teatro Drammatico / 1886 /
- Teatro Eliseo / 1910 /
Az olasz színház tehát ebben a korban még megmaradt a vándorszínházi formánál. Egyaránt játszottak tragédiát, klasszikus komédiát, látványos színjátékokat, francia vagy német típusú könnyes, érzelmes játékokat. Szinte minden színházi előadást zsonglőr számokkal fűszerezték, tehát igen csak sokoldalú színészekre volt szükség az előadásokhoz. Jól jellemzi ezt egy korabeli komikus színész szerződésébe belefoglalt kitétel: " a színésznek kötelessége énekelni, táncolni és az ellenkező nemet imitálni. "
A kor jelentősebb szerzői:
- Giovanni Giraud / 1776 - 1834 /
Római származású arisztokrata. Az első olyan szerző, aki szakít a Goldoni-sémákkal, és új stílusban mutatja be a pápai állam fonákságait! Sikerül telibe találnia a pápai állam kis és nagy pozícióban lévő tagjait egyaránt. Főműve: Az úriember érdekből címet viseli. Erőteljes Moliére-i beütés érződik a művön, az alapötletet a Tartuffe-ből vette, de az ő műve jóval határozottabban egyház ellenes.
- Silvio Pellico / 1785 - 1873 /
Az egyik legnagyobb sikerű szerző. Drámái már a megváltozott, a francia forradalom utáni kor romantikus ízlésének felelnek meg. A mai napig is gyakorta játsszák Francesca da Rimini című drámáját.
- Alessandro Manzoni / 1785 - 1873 /
Külön hely illeti meg az olasz színház történetében! Nem csak két kiváló tragédiát írt, hanem megkísérelte elméletileg is megalapozni színpadi gyakorlatát, s mint ilyen, egyedülálló! Néhány elméleti elképzelése:
- a romantika és a realizmus harcát hirdeti a klasszicizmussal szemben,
- vitatja a dráma arisztotelészi hármas egységét,
- visszautasítja a mitológiát és az akadémikus sémákat - A polgári színház kezdetei
A nemzeti egység problémája a színház számára is életkérdés volt! Ezért a drámák témái csak nehezen álltak át a polgári témákra, s inkább klasszikus történelmi problémákat feszegettek. A prózai színházak elsősorban a nagy színészegyéniségekkel tűntek ki, mert valamirevaló, igazán színvonalas művek nem születtek ebben az időben, s a gyér drámákat a színészek saját tehetségükkel javították fel! A kor nagy színészegyéniségei:
- Giuseppe De Marinié / 1772 - 1829 /
Szerepeire mindennapos kemény munkával készült, az alakokat, jellemüket, viselkedésüket belülről igyekezett kielemezni. Módszere lényegében megelőzte az egy évszázaddal később diadalt arató Sztanyiszlavszkij-módszert! Nem egyszerűen színész volt, hanem hazafi, köztársaságpárti és hevesen egyházellenes. Mint forradalmi érzelmű művész, megkísérelte visszaadni a színpad szószék funkcióját, hogy onnan is harcolhasson politikai nézeteiért. Arra tanította növendékeit, hogy nem elég halott színházi sémákat követniük, hanem saját személyiségüket kell alkalmassá tenni a szerepre, önmagukból kell kibányászni a szerep megformálásához szükséges érzelmeket! Színpadi eszközei messze megelőzték korát, s inkább mai korunkhoz áll egészen közel!
A század színészei előtt a természetesség és a valódiság követelményei állottak. A közönség megkövetelte, hogy a színész fizikailag jól mutasson a színpadon, képes legyen a szerep plasztikus megformálására, hangja hajlékony legyen és szépen csengjen. Játékát hassa át az olaszos temperamentum, de sose feledkezzék meg a jellem valódi tulajdonságairól, melyeket aztán minél elmélyültebben közvetítsen a nézők felé!
- Tomasso Salvini / 1829 - 1915 /
Modena társulatában kezdte a pályáját, aztán külön utakba kezdett. Végigjátszotta szinte az összes nagy Shakespeare szerepet / Hamlet, Othello, Lear király, stb. / és igazi sikereit is ezekben aratta. Vendégjátékaival bejárta egész Amerikát és Európát. Egy oroszországi vendégjátéka alkalmával Hamlet alakítására a fiatal Sztanyiszlavszkij is felfigyelt.
- Ernesto Rossi / 1827 - 1896 /
Szintén Modenánál tanult. Ott sajátította el a lélektani elemzés módszerét, melyet elsősorban a tragikus szerepeknél alkalmazott kiválóan. Szintén világot járó olasz színész, bejárta a fél világot szerepeivel.
Ezeknek a nagy művészeknek abban rejlik az igazi jelentősége, hogy vendégjátékaik során megismertették a világ színházait a pszichologikus, naturalisztikus színjátszás elemeivel!
- Adelaide Ristori / 1822 - 1906 /
A XIX. század közepének kiemelkedő alakja, az olasz színjátszás nagy tragikája volt. Már 14 éves korában színpadra lépett, s rögtön feltűnt óriási tehetsége. Méltóságteljes alakja, szép arca, megnyerő egyénisége és tiszta dikciója mellett sikerének legfontosabb oka az volt, hogy tökéletesen sikerült ötvöznie a romantikus színjátszás elemeit a realista ábrázolás eszközeivel!
Néhány jelentősebb szerző:
- Giovan Battista Niccolini / 1782 - 1861 /
A kor egyik legnépszerűbb szerzője! Darabjai ügyesen aknázták ki a romantikus színház és a polgári közönség által támasztott igényeket. Sikerének másik lényeges elemét darabjai hazafias töltete adta. Stílusa egyedinek nem igazán nevezhető, erőteles shakespeare-i, schiller-i, byroni és Hugo-i beütésekkel tarkított, de tény, hogy ezeket tehetségesen ötvözte!
- Paolo Giacometti / 1816 - 1882 /
A romantikus drámairodalom nevezetes alakja. Erőteljes francia romantikus behatás érződik "vadromantikus" darabjain.
- Paolo Ferrari / 1822 - 1889 /
A század legsikeresebb olasz drámaírója! Az ízig-vérig színházi szakember mindig megtalálta az utat a polgári közönség szívéhez.
- Pietro Cossa / 1830 - 1881 /
Még mindig érződik művein a francia hatás, de már az eredeti olasz naturalista, más nevén verista színház előhírnöke, annak csiráit hordja magában. A verses tragédia polgári változatának megteremtésén fáradozik, de öntudatlanul is a naturalizmus irányába tör.
- A verista színház
A naturalizmus olasz megfelelője. Jellemzője az élethűségre törekvő aprólékosság, és a részletező jellemteremtő játékmód! Fontosabb képviselői:
- Ermete Novelli / 1851 - 1919 /
Korának legnagyobb színésze! Páratlan sokoldalúsága mellett elsősorban mint komikus vált világhírűvé. A valóságot másoló törekvését kimeríthetetlen ötletességgel és szellemességgel tudta a komikus hatás érdekében kiaknázni. Szerepeit rendkívüli szuggesztivitással tudta átadni.
- Ermete Zacconi / 1857 - 1948 /
A verizmus végletes formáját képviselte. Szerepeit páratlan lelkiismeretességgel, részletekbe menő aprólékossággal és műgonddal dolgozta ki, és minden esetben szerepeinek megfelelő környezettanulmányokat végzett. A Kísértetek című dráma Oszvald szerepében a gerincsorvadás részletes klinikai kórképét mutatta be a színpadon, Othello-t pedig epileptikus rohamokkal ábrázolta. Olyan agresszív erővel lépett színpadra, hogy a közönség nem tudott ellenállni szinte hipnotikus befolyásának.
- Eleonore Duse / 1859 - 1924 /
Művészete már nem tiszta naturalizmus! Játékában stilizáló mozzanatok is fellelhetők, mely miatt a szecesszió olasz változatának, az arte florealénak az első képviselőjeként is emlegetik!
Verista drámaírók: / A " szicíliai iskola " képviselői /
- Giovanni Verga / 1840 - 1922 /
Úttörő érdeme volt az olasz színház és drámairodalom megváltoztatásában! Nem a technikai oldaláról vetette fel az új színpad követelményeinek kérdését, hanem a tartalom oldaláról próbált választ találni az elsekélyesedett, sematizálódott színház problémáira.
- Luigi Capuana / 1839 - 1915 /
Programszerű verizmusát 1888-ban írt Giacinta című drámájában öntötte formába.
- Federico De Roberto / 1861 - 1927 /
Szellemes dialógusairól és merész technikájáról nevezetes.
- A dialektális színház
Más néven tájnyelvi színháznak hívjuk! Erőteljesen rányomta bélyegét a XIX. századi olasz színház életére, sőt mint búvópatak, még a XX. századba is átcsordogált. Jelentősebb képviselői: - Edoardo Scerpetta, - Giacinto Gallina, - Ricardo Selvatico - Edoardo Ferravilla - Edoardo De Filippo
- Az olasz opera
A XIX. század olasz színházának szinte minden jelentős eseménye a zenedrámához kapcsolódik. Az opera ebben a században folyamatos fejlődésen, változásokon ment keresztül.
Előzmények: Az olasz opera a XVIII. században komoly válságba került. A válság azonban érdekes módon nem úgynevezett színházi válság volt. A közönség ugyanis tódult a színházakba, sőt a közönség számának drasztikus növekedése volt tapasztalható, tehát nem a közönség és a művek közötti szakadásról volt szó, hanem művészi válságról! A zene elszakadt a drámától, üres virtuozitássá vált, melynek egyedüli értelmét a szép hangban való gyönyörködés jelentette már csak!
Ebbe a művészietlen, légüres térbe robbant be egy tizennyolc éves ifjú tehetség:
- Gioacchino Rossini / 1792 - 1868 /
Nyolc nap alatt írta meg Házassági szerződés című egyfelvonásos operáját, mely rögtön nagy feltűnést keltett újszerűségével, majd három évvel később a Tancréd című operája a világhírnevet is meghozta számára. Műveinek újdonságai:
- a zenei anyag gazdaságos kezelése / a da capo áriák mellőzése! / - a népi melodika felhasználása és továbbfejlesztése - friss, lüktető ritmus, - fő szempont a színpadi összhatás
További újonnan jelentkező tehetségek:
- Gaetano Donizetti / 1797 - 1848 /
Páratlan termékenységű szerző! Harminc év alatt közel hetven művét mutatták be! Erőteljesen forrasztja össze a drámai és zenei elemeket, a commedia dell arte néhány motívumát is felhasználva. Komikumai nem a helyzetekből, hanem a jellemből fakadnak, de még a joggal kicsúfolt figuráknak is emberi tartást ad. Az 1830-as években Itália első számú zeneszerzőjévé válik. - Vincenzo Bellini / 1801 - 1835 /
Tragikusan rövid élete miatt mintegy 10 éve volt az alkotásra. Műveiben kerüli a bravúros megoldásokat, a külső csillogást, ezeknél sokkal többre tartja a pszichológiai jellemzést! Főbb művei:- Az alvajáró, - Norma, - A puritánok - Giuseppe Verdi / 1813 - 1901 /
Szegény kereskedő családból származott. Zenei tehetsége már fiatal korában megmutatkozott, kiválóan játszott számos hangszeren, de leginkább zongorán. Tanulmányait csak az őt felfedező tehetséges emberek pártfogásának köszönhette, azok révén kerülhetett be jó nevű zenei iskolákba. Milánói tanulmányai során ottani mecénásai arra biztatják az ifjút, hogy próbálkozzon meg operát írni. Kicsit vonakodva de hozzá fog és megírja Oberto című operáját, melyet meleg fogadtatásban részesít a közönség. A siker további művek megírására ösztönzi. Munkáját azonban félbeszakítja két tragikus esemény: fél éven belül elveszíti gyermekét és feleségét is. Ebben a feldúlt lelki állapotban írja meg Pünkösdi királyság című operáját, mely talán érthető módon csúfosan megbukik. A kudarc és a sors csapásai teljesen felemésztették Verdi alkotóenergiáját, hónapokra elhallgat, képtelen alkotni. Ez akkor változik meg, mikor első operái szövegírójának legújabb szövegkönyve eljut hozzá, s annak elolvasása egy csapásra felvillanyozza, s alkotásra ösztönzi. A Nabucco 1841 végére készül el. 1842. március 9-én a mű csatát nyer és hatalmas sikert arat. Verdi betör a drámaszínpadra és rögtön betölti azt a légüres teret, melyet a halott Bellini, a hallgató Rossini és a kimerült Donizetti hagyott maga után az olasz opera színpadán. Itália ünnepelt mestere lesz, s rövidesen felfigyel rá Párizs és London is. Újításai: - gyors, tömör és zárt dallamperiódusok, - közérthetőbben fordítja le az eseményeket az opera nyelvére, mint elődei, - a zene a mélyen átélt közösségi sors forradalmi kifejezőjévé válik - a színpadi megjelenítést sem hagyja figyelmen kívül, mert tudja, hogy a siker nem csak a zenétől, de a díszletektől és a rendezéstől is nagymértékben függ!
A SPANYOL SZÍNHÁZ A XVIII. - XIX. SZÁZADBAN A XVIII. század elejére az addigi fejlett színházi élet erőteljes hanyatlásnak indult. A spanyol szerzők alig írtak eredeti nemzeti drámát, helyette az olasz és francia drámaírók ötleteit használták fel, gyakorta szinte csak lefordították azokat, de a gyatra fordítások még gyatrább előadásokhoz vezettek. A drámákkal együtt átvették a klasszicista színház merev, szigorú szabályait is. Új művek helyett előszeretettel vették elő a spanyol aranyszázad drámáit is, melyeket átdolgoztak, s minőségileg eléggé lerontottak. Az amúgy is szegényes drámairodalom fejlődését tovább gátolta az erőteljes cenzúra és a mostoha színházi viszonyok. Sok mű kiadását megtiltották, néhányat engedtek kinyomtatni, de előadásukat már nem tették lehetővé.
A fővárosban mindössze két színház működését engedélyezték.
- Teatro del Principe
- Teatro de la Cruz
Ezekben a színházakban a komfort ugyan olyan ismeretlen volt, mint az előző században. Pislákoló olajmécses és szűk páholyok jellemezték. A férfiak számára fenntartott karzaton támla nélküli padok voltak, a nézők otthonról hoztak magukkal ülőpárnát. Télen állig begombolkozva ült a közönség a fűtetlen nézőtéren. 1802-ben a Teatro del Principe leégett s csak öt év múlva tudták újra építeni.
A színészek helyzete viszont némileg javult az előző századhoz képest! Már nem kellett elszenvedniük az egyház üldözését, kórház épült a szegény és beteg színészek számára, majd a század végén a kormány már nyugdíjat is biztosított a két madridi színház művészeinek.
- A romantikus dráma elindulása
A spanyol drámairodalomban a romantika kezdetét 1835. március 22-től számítjuk! Ekkor mutatták be Rivas hercegDon Alvaró című drámáját, mely hatalmas sikert aratott. Az emberek megfeledkezve a politikai kérdésekről, napi pletykákról, egy teljes héten át csak a drámáról beszéltek. Az áttörő sikert persze már megalapozta néhány korábbi esemény és körülmény. A külföldi romantikusokat a fordítások révén az 1830-as évekre már ismeri a spanyol közönség. Érdekes módon a romantikát részben a hazatérő emigránsok, részben a francia műveltségű otthoniak külföldről vitték be! A műfaj néhány jelentős képviselője és meghonosítója:
- Carlos Latorre / 1799 - 1851 /
A kor legnagyobb romantikus színésze. Joseph Bonaparte apródja volt, ezért Napoleon bukása után Franciaországba menekült.
- Mariano José de Larra / 1809 - 1837 /
1818-ban kerül Spanyolországba, és még az anyanyelve is francia!
- Rivas herceg / 1791 - 1865 /
Angliába száműzik, ott ismerkedik meg a romantika műfajával.
- Martinez de la Rosa / 1787 - 1862 /
VII. Ferdinánd halála után tér vissza Franciaországból, magával hozva a romantika eszméit.
- Antonio Garcia Gutiérrez / 1813 - 1884 /
Verdi Trubadúr című operáját dolgozta át prózai művé és olyan sikert ér el, amilyenre ő sem számított. Az addig ismeretlen szerző szegényes kis kabátkájában hajlongott az őt függöny elé őrjöngő közönség előtt.
- Juan Eugenio Hartzenbusch / 1806 - 1880 /
A lecsendesült, kevésbé zajos és zavaros romantika képviselője. Egy csapásra lett híres a Terueli szerelmesek című tragédiájával. A Rómeo és Júliára hasonlító darab méltán lett sikeres, a megható történeteket imádó közönség között.
- José Zorrilla / 1817 - 1893 /
A spanyol romantika utolsó nagy képviselője. Életműve egyesíti magában az irányzat minden jellegzetességét. Darabjainak témája a spanyol múlt, a spanyol történelem.
- A realizmus kora
A spanyol realizmus kezdetét az 1850-es évektől számítjuk. Valójában azonban a realizmus a romantika korában sem volt ismeretlen! Az életképszerű jelenetek, a spanyol szokásoknak, a különböző társadalmi osztályoknak szatirikus bemutatása magukban hordozták a realizmus jegyeit és későbbi térhódításának csiráit. Ennek ellenére a kritikai realizmus komoly és művészileg igényes formában nem fejlődött ki annyira, mint más országokban, s emiatt nem tudott hosszú időre uralkodó stílussá válni a spanyol színpadokon! Néhány jelentős képviselő:
- Benito Pérez Galdós / 1843 - 1920 /
Drámái vagy regényátdolgozások vagy eredetileg is színpadra szánt művak átdolgozásai.
- Joaquin Dicenta / 1863 - 1917 /
Drámái erőteljes társadalmi mondanivalót hordoznak.
Érdekessége a spanyol színháznak, hogy a rendező illetve a rendezés mint önálló és teljes értékű művészi munka úgyszólván ismeretlen volt! A vezető színész rendezte az előadásokat, miközben csak saját sikerét tartotta szem előtt, s ennek rendelte alá a többi szereplőt, sőt nemegyszer ennek megfelelően a művet is átalakította!
Mindent összevetve a spanyol drámairodalom a XIX. században nem produkált magas szintű alkotásokat, nem dicsekedhetett az egyetemes színháztörténet szempontjából jelentős alkotásokkal és újításokkal! Ez csak a XX. században következik majd be!
PORTUGÁLIA SZÍNHÁZA
Portugália színházi élete tulajdonképpen Lisszabonra korlátozódott.
A fővárosban már a XVIII. században három királyi színház működött.
- Teatro da Ajuda / 1737-ben épült /
- Teatro do Forte / 1753 /
- Opera do Tejo / 1755 /
Mindhárom színház kizárólag az udvar és a főnemesség igényeit kiszolgáló operaház volt!
A portugál színház jelentősebb személyei:
- Almeida-Garrett / 1799 - 1854 /
Garrett polgári családból származott,
az egyetemen papi nevelést kapott, jogot tanult, és korai ifjúságától
részt vett a politikai mozgalmakban.
1836-ban II. Mária királynő valamennyi portugál színház főfelügyelőjévé nevezte ki!
Ebben a pozíciójában az egész színházi életet átfogó reformmozgalom vezető egyéniségévé vált. A portugál nemzeti dráma megteremtőjének tekintik!
Létrehozta a " Drámai Művészet Iskolája " intézményt, s ezzel évtizedekre biztosította a színészképzést.
1836-ban elkészítette II. Mária királynő részére " Egy Nemzeti Színház alapításának és szervezésének tervét ". Javaslatát elfogadták, és 1842-ben hozzá is kezdtek a Teatro Nacional de D. Maria II. nevű színház építéséhez!
Kapuit 1846-ban nyitotta meg. Állami támogatást kapott és a legjobb portugál írókból álló bizottság felügyelete alá tartozott.
- Joao Baptista Gómes / 1775 - 1803 /
Őt tekintik a romantika előfutárának. Új kastély című drámáját hosszú ideig játszották akkor a portugál színházak.
A drámai műfajoknál lényegesen nagyobb szerepet töltöttek be Portugáliában a zenés műfajok, bár a nemzeti opera csak nagyon lassan és későn tudott kialakulni. A XVIII. és XIX. század jelentős részében még az olasz opera hatása érződik erőteljesen a portugál operákon. Híres operaszerzők:
- Marcos António da Fonseca Portugal / 1762 - 1830 /
A XIX. század első felének legjelentősebb operaszerzője. A két púpos című művét Drezdában, Bécsben, Hamburgban és Madridban is bemutatták, mindenhol nagy sikerrel. 1801-ben Napóleon parancsára megírta a Ne ingereljétek az asszonyokat című vígoperát, és ezzel nyitják meg a párizsi Théátre Italient. 1800-ban átvette a Lisszaboni Teatro Real de Sao Carlos színház igazgatását. 1810-ben emigrált Brazíliába, ahol a királyi udvarban szívesen fogadták.
- Alfredo Keil / 1850 - 1907 /
Őt tekintik a portugál nemzeti opera megteremtőjének!
A HOLLAND SZÍNHÁZ
A holland színjátszás a XIX. században csak három városra korlátozódott: Amszterdamra, Rotterdamra és Hágára.
Egyes holland lapokban már 1817 körül arról cikkeznek, hogyan lehetne megújítani a színházat és az eredeti holland drámairodalmat felvirágoztatni. Javaslatokat is tesznek ez ügyben:
- a kormányzat hivatalos támogatása, - holland nemzeti színház felépítése, - a műsorpolitika teljes megújítása, - új színházvezetés, - a színház fejlődését figyelemmel kísérő kritika, - az írók jutalmazása nemzeti témák feldolgozása esetén, - színházi versenyek rendezése, - színészképző iskola felállítása, - a szerzők és színészek jövedelmének felemelése
Mindebből azonban csak nagyon kevés és nagyon lassan valósult meg.
Néhány jelentős színházi személy:
- Samuel J. Wiselius / 1769 - 1845 /
Új utat nyitott a holland drámaírásban. A klasszicista formákat már romantikus történelmi tartalommal telítette!
- Hendrik Jan Schimmel / 1823 - 1906 /
Ő képviseli a realizmusba való átmenetet.
- Eduard Douwes Dekker / 1820 - 1887 /
A holland nemzeti dráma egyik jelentős képviselője!
- Hugo Biejerman / 1835 - 1913 /
A legjelentősebb vígjátékíró, aki társadalomkritikai vígjátékokat írt, amelyek révén a magasabb társadalmi köröket tette nevetség tárgyává.
- Andreas Snoek / 1766 - 1829 /
A XIX. század elejének legnépszerűbb színésze. Elsősorban nagy jellemszerepek alakítója volt.
- Cornelia Wattier / 1762 - 1827 /
A kor nagy tragikája!
- Ward Bingley / 1757 - 1818 /
Kiváló mimikáját és átváltozóképességét Shakespeare, Moliére és Lessing műveiben kamatoztatta.
A holland színházban szintén nem ismerték a rendezői munkakört, illetve nem volt külön ilyen pozíció! Ebben a meiningeni társulat 1880-as és 1888-as vendégszereplése változtatott, akik hatalmas sikert arattak újszerű színjátszásukkal. Együttesjátékuk, fegyelmezettségük, tömegjeleneteik, technikai felkészültségük és a jelmezek és kellékek történelmi hűsége mély nyomokat hagyott a holland színjátszásban, s meghatározta annak további fejlődését! Ezután tűntek fel hollandiában az első rendezők, akik kezdetben - a meinengeniek példájára - a történeti realizmus vonalát követték.
DÁNIA SZÍNJÁTSZÁSA A XIX. századi Dánia legjelentősebb színháza még 1748-ban épült Nicolai Eivted tervei alapján, Kongelige Teater / Királyi Színház / néven.
Az ország polgári fejlődése fellendítette a magánszínházak szaporodását.
- Casino Teater / 1848 /
Hosszú ideig Koppenhága legfontosabb magánszínháza volt!
Jelentősebb színházi személyek:
- Adam Oehlenschláger / 1779 - 1850 /
A dán romantika legjelentősebb képviselője! Műveit erőteljes nemzeti öntudat hatotta át. Munkásságát Goethe és a német romantikusok szellemi eszmeisége hatotta át, de ugyanakkor Shakespeare is a példaképei közé tartozott. Először színész akart lenni, annak is képezte magát, statisztált, kisebb szerepeket is játszott, de végül mégis a drámaírásnál kötött ki. Legnagyobb sikerű drámája a Correggio címet viselte, mely az egész európai romantikus drámairodalomban jelentős helyet foglal el!
/ Folytatás a 17-ik részben /
KONSZTANTYIN SZTANYISZLAVSZKIJ
Helyezkedj el a sógoroknál, mert az ausztriai munkalehetőségek sokkal jobban jövedelmeznek, mint szinte bármely más magyarországi munka.
![[Bruxelles: Theatre Royal de la Monnaie / Brussel: Koninklijke Muntschouwburg]](http://www.andreas-praefcke.de/carthalia/europe/images/b_bruxelles_monnaie_3.jpg)
