SZENDRŐ JÓZSEF
/ 1914 - 1971 /
Dr. Szendrő József orvos, és Szabó Mária tanítónő gyermekeként született Budapesten. Iskolai tanulmányokat követően, elvégezi a Színművészeti Akadémiát. 1936-ban Nemzeti Színház tagja, majd kis időre, Miskolcra költözik. A Royal Színházba, késöbb a Vígszínházba kerül ismét Budapesten. 1939-ben katonának sorozzák, ahol két éven át, szolgál. Leszerelését követően Budapesten, Hont Ferenc vezette Független Színpad tagja, ám a háború előrehaladtával ismét behívót kap 1944-ben. 1944. október 15.-én orosz fogságba esik, Grúziába kerül. Az elkeseredett hangulatú fogolytáborban Lágerszínházat szervez. 1947. szeptember 22.-én hazaengedik. A Nemzeti Színházból 1949-ben, átkerül a Pécsi Nemzeti Színház-hoz, igazgatónak, ahol három esztendő elmúltával, 1952-ben a budapesti Néphadsereg Színházához kerül, szintén igazgatónak. "Zsír-kis savanyúval" cimmel önálló előadóest sorozatot készít, amellyel járja az országot. 1949-ben házasságot köt Máthé Erzsi színművésznővel, akitől hivatalosan nem válik el, bár 1957-től fogva külön élnek. 1954.-55.-ben megszervezi és megalakítja a József Attila Színházat, ahol igazgatói posztot tölt be. 1955 őszétől-1958-ig, a Néphadsereg Színházának főrendezője, majd a Debreceni Csokonai Színház igazgatását vállalja el, 1958-ban és két évadon keresztül dolgozik itt. 1960-61-ben a Szegedi Nemzeti Színház főrendezője, 1963-tól a Petőfi Színház, 1964-től a Fővárosi Operett Színház szinésze és rendezője, 1966-tól fogva a Nemzeti Színház szerződteti, amely intézménynek haláláig tagja marad. 1970-ben Jászai Mari díj kitüntetésben részesül.
Izzig vérig színházi ember, pályatársai úgy emlegetik, mint a legutolsó nagy Bohém a szakmában. A kulináris élvezetek elkötelezett híve. Derüs társasági ember - aki - ahol épp előfordult, hamarosan kis csoport alakult ki körülötte, s tréfák, anekdoták, véresen komoly és őszinte szinházi elemzések, pletykák, ugratások sorai kerültek elő. Teret betöltő nevetése jelezte a mindenkori hallgatóságának, hogy az életet nem szabad olyan komolyan venni. Jó barátság fűzte a szintén nem teljesen sovány Berda József költőhöz. Gyakorta töltötték együtt szabadidejüket, vagy közös baráti társaságban. Rendezései során a darab lényegéig hatolt, a szinészeit kiismervén próbálta emberi mivoltukat a szereppel összegyeztetni, azonos "hullámhosszba" kerülve velük. Az erre utaló utasításait viszont gyakran tréfás köntösbe bújtatott, azóta már anekdotává érett bölcs mondatokba ágyazta, amelyek ugyanakkor szakmai körökbe ma is keringenek.
"...nem játszani kell a szerepet, hanem élni...", "A túlzás megöli a lényeget...", "Igazán boldog csak az a színész lehet, aki másokat is boldoggá tud a művészetével tenni..." "Imádom a színházat és a színészeket, mert fényt és meleget visznek a sok fakó ember életébe. Az igazi színész játékában méltóság és stílus van, az igazi komédiások jótevői az emberiségnek"... stb
Szellemes és közvetlen ember, soha egyetlen kollegájával szemben sem érezteti azt, hogy adott esetben igazgató, vagy főrendező szerepet tölt be, inkább társ és parner a munkában. Ugyanakkor igen szigoruan megköveteli a fegyelmet a szinpadon. A szerepeit nem, vagy alig tudó, a késő, vagy egyébb fegyelmezetlenségeket elkövető kollégával szemben főképp, ha azok előző este mondjuk az Ő asztaltársai voltak, nagyon határozottan fellépett.
Latinovits Zoltán első színházi fellépéseit segítette debreceni éveiben, Hofi Géza, a művésznevét és pályájának indulóéveit köszöni Szendrő Józsefnek. Számtalan pályatárs, ifjú tehetség kibontakozását segíti, éles helyzetekben csiszolva tudásukat, tágítva lehetőségeik határát.
"Pályámról" c. önéletrajzi írását, 1959-ben a Film Színház Muzsika c. folyórirat jeleneteti meg.
57-évesen távozott az élők sorából.
/ FORRÁS: szineszkonyvtar.hu /
