ERICH VON STROHEIM
/ 1885 - 1957 /
Kopasz fejével, sebhelyes arcával, szúrós tekintetével, mosolytalan arcával évtizedeken át testesítette meg a durva katonát, a börtönőrt, a rendíthetetlen bűnözőt. Úri gesztusai, merev mozdulatai fogalommá váltak előbb Hollywoodban, majd Európában. Úgy emlegették: az ember, akit imádunk gyűlölni. 45 éve, 1957. május 12-én halt meg Erich von Stroheim, a filmművészet egyik legellentmondásosabb figurája.
Az 1885-ben Bécsben született Stroheim maga táplálta azt a hollywood-i legendát, mely szerint nemesi, katonatiszti családból származik. Ebből egy szó sem volt igaz: egy bécsi zsidó kiskereskedő fia volt, akinek annyi köze volt a hadsereghez, hogy valóban szolgált Ferenc József alatt, és sajátos mozgását egy lovas balesete okozta. "Von", ahogyan a filmvárosban emlegették, a 10-es években már rendezőasszisztens volt David Wark Griffith mellett, segédje volt a Türelmetlenség című klasszikus filmben, és szerepelt is benne. Így történt, hogy ő az egyetlen, aki az 1958-ban a Brüsszeli Világkiállításon összeállított minden idők legjobb 12 filmjéből háromban közreműködött. A második a ma is félelmetesen fojtogató, sokkoló képi világú Gyilkos arany (1924), a harmadik pedig a Nagy ábránd (1937), az előbbinek rendezője, az utóbbinak egyik főszereplője volt. Stroheim nemcsak a filmjeiben volt elviselhetetlen akarnok, hanem az életben is. Hamar összerúgta a port Hollywood uraival: nem tűrt beleszólást művészi munkájába és módszereibe, és miután az eredetileg kilencórás Gyilkos aranyat az MGM-nél kétórásra vágták, megtagadta a munkát. Ezzel kegyvesztett lett, utolsó filmjét, a Kelly királynőt (1928) már nem is engedték befejezni. Addigra azonban már elkészült néhány nagyszerű filmje, mindenekelőtt a ma is klasszikusnak tekintett Szeszélyes asszonyok (1921), egyféle Monarchia-beli "Veszedelmes viszonyok".
Lehet, hogy ez volt a szerencséje: nem kellett ugyanis szembenéznie rendezőként a hangosfilm kihívásával, ugyanakkor teljes egészében kibontakozhatott belőle a színész. Legjobb szerepeit a 30-as évektől játszotta, főleg francia filmekben. Kiemelkedő alakítása volt az Alibi mesterbűnözője és a Nagy ábránd táborparancsnoka, de hiteles tudott lenni a Fiúk az intézetben kemény, de emberséges nevelőtanára szerepében. Ez volt az egyetlen szerepe, ahol parókát viselt. Billy Wilder vele játszatta el Rommel tábornagy alakját az Öt lépés Kairó felében, és ő volt Strindberg Haláltánca filmfeldolgozásában a kegyetlen börtönigazgató.
Erich von Stroheim élete utolsó évtizedeiben Franciaországban telepedett le, bár franciául is élete végéig német akcentussal beszélt. Halála előtt néhány héttel a francia kormány becsületrenddel tüntette ki, a legenda szerint az akkor már nagybeteg színész utoljára játszotta el örök szerepét: katona módra tisztelegve fogadta a nagy elismerést./ FORRÁS: Sulinet - Az ember, akit imádtak gyűlölni című megemlékezés /
