A rendszerváltozás utáni magyar színház egyik legfontosabb
alkotóműhelye, amelyet Schilling Árpád alapított 1995-ben. 2008 óta
kortárs előadóművészeti központként és produkciós irodaként működik Krétakör néven.
A Krétakör Színház indulása után néhány évvel az egyik
legismertebb magyar színházi társulatává vált, produkcióival újabb és
újabb közönségrétegeket hódított meg; mind előadásainak esztétikája,
mind a szervezet működésmódja referenciapont a színházzal foglalkozók
számára. Schilling Árpád a színházat 1998-tól Gáspár Mátéval együtt vezette, aki előbb produkciós vezetőként, később ügyvezetőként vett részt a munkában.
Schilling Árpád a színház nevét az első előadásra való készülés idején választotta.[1] A név egyfelől utal Brecht
Kaukázusi krétakör című drámájára, melyben a krétával földre rajzolt
kör igazságszolgáltató helyszín, másfelől változékonyságot sugall.
Schilling Árpád így ír a névválasztásról: „Az én olvasatomban a KÖR az a
hely, amin belül az igazságnak kell eldőlnie - jelen esetben a színház
igazságának. A KRÉTA a mulandóság és az újraszületés metaforája, hiszen
ha megrajzoljuk a kört, elkezdünk valamit, annyian, ahányan a rajzolt
kör belsejébe férünk. Ha végeztünk a dolgunkkal, feltöröljük a krétaport
és elbúcsúzunk egymástól. A KRÉTAKÖR ekkor még nem az állandóságot
jelentette, épp ellenkezőleg: a mindig változó, újra- és újraalakuló
csapatot, akiket minden egyes alkalommal én szedtem össze, és én is
búcsúztattam.” [1]
Brecht darabjából vették a színház mottóját is, melyet kezdetben Garai
Gábor fordításában idéztek: „Hogy minden azoké legyen itt, akik bánni
tudnak véle.” Később az idézetet Eörsi István pontosabb, kevésbé
kizárólagossogát sugalló fordításában használták: „Hogy azoké legyen,
ami van, akik jól bánnak vele.”
A színházat Schilling Árpád alapította 1995-ben. Az első előadás Jean Cocteau Rettenetes gyerekek című regényét dolgozta fel, A nagy játék címmel. A bemutatót a Mu Színházban tartották 1995. január 25-én.[2]
Az előadást később játszották a Szkéné Színházban, szerepelt a Katona
József Színház Kamrájában is, sőt meghívást kapott a fABULEUS Nemzetközi
Ifjúsági Színházi Fesztiválra [3], a belgiumi Leuvenbe.[2] Ugyanebben az évben, októberben volt a második bemutató premierje Teatro Godot címmel. Schilling ekkor már a Színház- és Filmművészeti Főiskola
színházrendező szakos hallgatója volt, és a következő öt évben ottani
tanulmányaival párhuzamosan vezette a Krétakört. Ebben az időszakban
évente egy-egy előadást mutatott be a Krétakör Színház, és mindegyikhez
Schilling hívta össze az alkotó csapatot. A résztvevő színészek egy
része szerepelt korábbi munkában is, a többiek jelentős részét a
főiskola révén ismerte meg. Schilling 1998-ban iskolai feladatként
kezdett Bertolt Brecht
Baal című darabjával foglalkozni – de az iskola falain kívül is
folytatták a munkát, és az elkészült előadást a Katona és a Krétakör
koprodukciójában a Kamrában mutatták be. Az előadást több évig műsoron
tartotta a színház, az alkotók több neves külföldi színházban is
vendégszerepeltek vele; 1999-ben a Strasbourgi Nemzeti Színházban, az
Európai Színházi Unió Fesztiválján, 2000-ben pedig a párizsi Odéon
Színházban. Ez a franciaországi szereplés alapozta meg a Krétakör
későbbi külföldi elismertségét. 1998 őszén Schilling hívására a Pesti Est Súgó egyik alapítója, Gáspár Máté csatlakozott a Krétakörhöz. Első munkája a Szerelem, vagy amit akartok című szabadtéri vándorelőadás produkciós vezetése volt.[2]
Gáspár ettől fogva minden előadás háttér- és előkészítő munkáiban részt
vett, a Krétakör stratégiáját ketten alakították Schillinggel. A
következő évben a Krétakör felkérést kapott, hogy a THEOREM program
keretében vegyen részt a 2001-es Avignoni Színházi Fesztiválon. Erre a
felkérésre készült a Bárka Színházban 2000-ben bemutatott Nexxt című
produkció, melyet Tasnádi István írt a színészekkel és Schilling
Árpáddal való közös munka alapján. Az előadásban egy tévéműsor élő
felvételét játszották el, a történetet részben a Gépnarancs,
részben az Amerikai pszicho című regény inspirálta. Az előadással
párhuzamosan egy film is készült Tasnádi drámájából ugyanezzel a címmel.
2001-től a Krétakör a Thália Színház Régi Stúdiójában dolgozhatott.
Ebben az évben már három előadást készítettek, többek között a W –
munkáscirkuszt, Büchner Woyzeckje alapján. Ez volt az első munka a
Krétakör történetében, ami külföldi koproukcióban valósult meg, 2001.
szeptember 20-án mutatták be a berlini Sophiensaele-ben. Az előadást a
külföldi sajtó üdvözölte, a hazai bemutató megosztotta a szakírókat: egy
ideig némaság övezte a produkciót, majd elsősorban elismerő kritikák
jelentek meg, ugyanakkor számosan elutasították az előadás radikális
formanyelvét.[4]
A 2001–2002-es évad átmenetet jelentett a Krétakör életében. A Thália
Színházzal kötött megállapodás értelmében évi három bemutatót tartottak;
a korábbiakhoz képest jelentősebb vállalás és a megnövekedett
előadásszám állandó jelenlétet követelt a korábban is rendszeresen a
Krétakörben dolgozó színészektől és stábtagoktól. Schilling az előző
évadban fejezte be a közben egyetemmé átminősített főiskolát, és bár
számos felkérést kapott neves fővárosi intézményektől is, a Krétakör
fejlesztésében látta a saját jövőjét. A 2001–2002-es évadtól kezdték a
Krétakör munkatársai állandó társulatként definiálni önmagukat.
Ugyanebben az évben kezdődött az együttműködés a Párizshoz közeli MC93
Bobigny Színházzal, melynek igazgatója – Patrick Sommier – ettől kezdve
Schilling legtöbb Krétakörben rendezett előadását meghívta az
intézményébe.[5]
2002-ig – a későbbi Krétakör társulat tagjain kívül – olyan ismert
személyiségek vettek részt a produkciók létrehozásában, mint Bodó Viktor színész és rendező, Csányi Sándor (színész), Dresch Mihály zenész, Hajdu Szabolcs filmrendező, Lázár Kati színész, Pintér Béla (színész) és rendező, Rusznyák Gábor rendező és zenész, Ónodi Eszter színész, Vinnai András színész és író, Zsédenyi Adrienn (Zséda) könnyűzenei előadóművész.
A 2001-ben feldolgozott két Büchner-darab (Woyzeck, Leonce és Léna) után
Schilling azt tervezte, hogy 2002–2003-as évadban a fiatalon elhunyt
szerző harmadik drámáját, a Danton halálát is színpadra állítja.[6].
Ennek a sokszereplős előadásnak a létrehozásához kapott először igazán
jelentős anyagi támogatást a színház Patrick Sommier-től, a MC93 Bobigny
igazgatójától. Ez tett lehetővé számos szervezeti fejlesztést,
elsősorban egy 40 fős társulat (színészek és háttércsapat)
szerződtetését az évadra. 2002-től dolgozott állandó munkatársként a
színháznál Bánki Gergely, Csákányi Eszter, Gyabronka József, Katona
László, Láng Annamária, Mucsi Zoltán, Nagy Zsolt, Péterfy Borbála, Rába
Roland, Sárosdi Lilla, Scherer Péter, Terhes Sándor, Viola Gábor [7]
és Tilo Werner. Az előadás premierjét a franciaországi intézményben
tartották Hazámhazám címmel. A próbafolyamat alatt fokozatosan tűnt el
az eredeti Büchner-darab szövege; a produkció szövegkönyvét végül
Tasnádi István jegyezte. A hazai bemutatóra a Fővárosi Nagycirkuszban
került sor 2002. október 23-án. Ettől az évadtól kezdve vendégrendezők
is dolgoztak a Krétakör Színházban, elsőként Wulf Twiehaus, a berlini
Schaubühne munkatársa, majd később olyan jelentős hazai alkotók, mint Mundruczó Kornél és Zsótér Sándor.
A Krétakör 2008 nyaráig minden évadban három bemutatót tartott, ebből
rendszerint egyet Schilling rendezett. Évente 200-300 előadást
tartottak, ennek jelentős része külföldi vendégszereplés volt.[2] Ebben az időszakban a Krétakör volt a külföldön legtöbbet turnézó magyar színház.[8]
Mivel a 2002–2003-as évad végén az állandó munkát nem folytathatták
tovább a Thália Régi Stúdiójában, és más épület sem állt a
rendelkezésükre, minden bemutatónak új helyszínt kerestek, időnként
színházépületekben (Millenáris Teátrum, Vidám Színpad, Trafó – Kortárs Művészetek Háza), máskor olyan nem színházi helyszíneken, mint a Fészek Művészklub, a Budavári Sziklakórház vagy a Vakok Intézete. A Krétakör repertoárja részben klasszikus és kortárs drámák feldolgozásából (például: Csehov: Siráj, Molière: Mizantróp, Ödön von Horváth Kasimir és Karoline, Térey János: A Nibelung-lakópark, Ibsen:
Peer Gynt), részben egy regényadaptációból (Szorokin: A jég), részben
pedig meghatározott témára a társulat által összeállított, a színészek
improvizációin alapuló előadásokból (FEKETEország, PestiEsti) állt
össze. 2006-ban a társulat a Művészetek Völgye
Fesztivál programjának keretében egy kifejezetten a taliándörögdi
egykori műholdas távközlési állomásra készített egy produkciót A
csillagász álma címmel. Ezt a munkát nem klasszikus értelemben vett
színházi előadásként aposztrofálták az alkotók. Az állomás területén
létrehozott akciók alapjául a környékkel és a környékbeliekkel való
találkozás szolgált. Schilling 2007-ben jelezte a társulat felé, hogy
szeretne változtatni a működési formán.[9] Az utolsó általa rendezett előadás a Krétakör Színház történetében a Shakespeare
drámáján alapuló hamlet.ws című produkció volt, melyet középiskolákban
játszottak. A 2007–2008-as évadban csak egy bemutatót tartottak Láng
Annamária rendezésében PestiEsti címmel a Trafóban. 2008-ban a Krétakör
Színház Schilling Árpád döntése nyomán Krétakörré alakult át.
A Krétakör több ízben is olyan témaköröket dolgozott fel színházi
eszközökkel, melyek korábban nem, vagy csak esetlegesen, periferikusan
kerültek a színházi előadások fókuszába. Ide sorolhatók elsősorban a
közelmúlt történelmére (Hazámhazám) és az aktuális társadalmi és
politikai ügyekre (Nexxt, FEKETEország) fokuszáló előadások. A Krétakör
Színház újabb és újabb formai kereteket keresett a közönséggel való
találkozáshoz. Új és új helyszíneken játszották előadásaikat, gyakran
nem színházként funkcionáló tereket változtatva játéktérré. Nemcsak az
új produkcióknak kerestek speciális helyszíneket, hanem a korábban már
bemutatott előadásokat is gyakran helyezték új környezetbe.[10]
Az előadásokon túl is számos módját alakították ki a közönséggel való
kapcsolattartásnak. Magyarországon elsőként szerveztek rendszeresen
közönségtalálkozókat, tematikus beszélgetéseket az előadások előtt vagy
után. Színház és irodalom elnevezésű felolvasószínházi sorozatuk keretei
között dolgoztak föl kortárs drámákat. A Krétakör Színház kivételes
gondot fordított előadásainak filmes feldolgozására. A Nexxtből önálló
film készült, a FEKETEország és A Nibelung lakópark filmváltozata pedig a
két első magyar színházfilm (azaz egy-egy színházi produkció filmes
szempontokat érvényesítő feldolgozása). Több dokumentumfilm is született
a Krétakör munkájáról, többek között Claire Laborey dokumentációja és
háttéranyaga a Hazámhazám születéséről, illetve a 2006-os Csillagász
álmáról készült krétakörös werkfilm. A társulat színészei saját zenekart
működtetek Krétakör SzínészTáncZenekar néven, melynek hazai
rajongótábora a színházéval vetekedett. Az alkotók a színház honlapján
keresztül – a korszakban egyedülálló módon – aktívan kommunikáltak az
érdeklődőkkel; híreket, ajánlókat és állásfoglalásokat tettek közzé,
beszámoltak a külföldi utazásaikról és válaszoltak a kommentelőknek.[11]
A Krétakör tudatosan törekedett arra, hogy új – korábban talán
színházzal nem találkozó – rétegeket is megszólítson munkáival. A
Szerelem, vagy amit akartok előadással a településről településre
vándorló társulatok, illetve a tájolásnak nevezett hagyomány
megújítására tettek kísérletet. A hamlet.ws című produkciójukat
Magyarországon első ilyen típusú vállalkozásként kifejezetten
középiskolásoknak, középiskolai környezetben játszották.
/ Forrás: Wikipédia /
KONSZTANTYIN SZTANYISZLAVSZKIJ
Helyezkedj el a sógoroknál, mert az ausztriai munkalehetőségek sokkal jobban jövedelmeznek, mint szinte bármely más magyarországi munka.