A színházat Schilling Árpád alapította 1995-ben. Az első előadás Jean Cocteau Rettenetes gyerekek című regényét dolgozta fel, A nagy játék címmel. A bemutatót a Mu Színházban tartották 1995. január 25-én.^[2] Az előadást később játszották a Szkéné Színházban, szerepelt a Katona József Színház Kamrájában is, sőt meghívást kapott a fABULEUS Nemzetközi Ifjúsági Színházi Fesztiválra ^[3], a belgiumi Leuvenbe.^[2] Ugyanebben az évben, októberben volt a második bemutató premierje Teatro Godot címmel. Schilling ekkor már a Színház- és Filmművészeti Főiskola színházrendező szakos hallgatója volt, és a következő öt évben ottani tanulmányaival párhuzamosan vezette a Krétakört. Ebben az időszakban évente egy-egy előadást mutatott be a Krétakör Színház, és mindegyikhez Schilling hívta össze az alkotó csapatot. A résztvevő színészek egy része szerepelt korábbi munkában is, a többiek jelentős részét a főiskola révén ismerte meg. Schilling 1998-ban iskolai feladatként kezdett Bertolt Brecht Baal című darabjával foglalkozni – de az iskola falain kívül is folytatták a munkát, és az elkészült előadást a Katona és a Krétakör koprodukciójában a Kamrában mutatták be. Az előadást több évig műsoron tartotta a színház, az alkotók több neves külföldi színházban is vendégszerepeltek vele; 1999-ben a Strasbourgi Nemzeti Színházban, az Európai Színházi Unió Fesztiválján, 2000-ben pedig a párizsi Odéon Színházban. Ez a franciaországi szereplés alapozta meg a Krétakör későbbi külföldi elismertségét. 1998 őszén Schilling hívására a Pesti Est Súgó egyik alapítója, Gáspár Máté csatlakozott a Krétakörhöz. Első munkája a Szerelem, vagy amit akartok című szabadtéri vándorelőadás produkciós vezetése volt.^[2] Gáspár ettől fogva minden előadás háttér- és előkészítő munkáiban részt vett, a Krétakör stratégiáját ketten alakították Schillinggel. A következő évben a Krétakör felkérést kapott, hogy a THEOREM program keretében vegyen részt a 2001-es Avignoni Színházi Fesztiválon. Erre a felkérésre készült a Bárka Színházban 2000-ben bemutatott Nexxt című produkció, melyet Tasnádi István írt a színészekkel és Schilling Árpáddal való közös munka alapján. Az előadásban egy tévéműsor élő felvételét játszották el, a történetet részben a Gépnarancs, részben az Amerikai pszicho című regény inspirálta. Az előadással párhuzamosan egy film is készült Tasnádi drámájából ugyanezzel a címmel.

2001-től a Krétakör a Thália Színház Régi Stúdiójában dolgozhatott. Ebben az évben már három előadást készítettek, többek között a W – munkáscirkuszt, Büchner Woyzeckje alapján. Ez volt az első munka a Krétakör történetében, ami külföldi koproukcióban valósult meg, 2001. szeptember 20-án mutatták be a berlini Sophiensaele-ben. Az előadást a külföldi sajtó üdvözölte, a hazai bemutató megosztotta a szakírókat: egy ideig némaság övezte a produkciót, majd elsősorban elismerő kritikák jelentek meg, ugyanakkor számosan elutasították az előadás radikális formanyelvét.^[4] A 2001–2002-es évad átmenetet jelentett a Krétakör életében. A Thália Színházzal kötött megállapodás értelmében évi három bemutatót tartottak; a korábbiakhoz képest jelentősebb vállalás és a megnövekedett előadásszám állandó jelenlétet követelt a korábban is rendszeresen a Krétakörben dolgozó színészektől és stábtagoktól. Schilling az előző évadban fejezte be a közben egyetemmé átminősített főiskolát, és bár számos felkérést kapott neves fővárosi intézményektől is, a Krétakör fejlesztésében látta a saját jövőjét. A 2001–2002-es évadtól kezdték a Krétakör munkatársai állandó társulatként definiálni önmagukat. Ugyanebben az évben kezdődött az együttműködés a Párizshoz közeli MC93 Bobigny Színházzal, melynek igazgatója – Patrick Sommier – ettől kezdve Schilling legtöbb Krétakörben rendezett előadását meghívta az intézményébe.^[5] 2002-ig – a későbbi Krétakör társulat tagjain kívül – olyan ismert személyiségek vettek részt a produkciók létrehozásában, mint Bodó Viktor színész és rendező, Csányi Sándor (színész), Dresch Mihály zenész, Hajdu Szabolcs filmrendező, Lázár Kati színész, Pintér Béla (színész) és rendező, Rusznyák Gábor rendező és zenész, Ónodi Eszter színész, Vinnai András színész és író, Zsédenyi Adrienn (Zséda) könnyűzenei előadóművész.

A 2001-ben feldolgozott két Büchner-darab (Woyzeck, Leonce és Léna) után Schilling azt tervezte, hogy 2002–2003-as évadban a fiatalon elhunyt szerző harmadik drámáját, a Danton halálát is színpadra állítja.^[6]. Ennek a sokszereplős előadásnak a létrehozásához kapott először igazán jelentős anyagi támogatást a színház Patrick Sommier-től, a MC93 Bobigny igazgatójától. Ez tett lehetővé számos szervezeti fejlesztést, elsősorban egy 40 fős társulat (színészek és háttércsapat) szerződtetését az évadra. 2002-től dolgozott állandó munkatársként a színháznál Bánki Gergely, Csákányi Eszter, Gyabronka József, Katona László, Láng Annamária, Mucsi Zoltán, Nagy Zsolt, Péterfy Borbála, Rába Roland, Sárosdi Lilla, Scherer Péter, Terhes Sándor, Viola Gábor ^[7] és Tilo Werner. Az előadás premierjét a franciaországi intézményben tartották Hazámhazám címmel. A próbafolyamat alatt fokozatosan tűnt el az eredeti Büchner-darab szövege; a produkció szövegkönyvét végül Tasnádi István jegyezte. A hazai bemutatóra a Fővárosi Nagycirkuszban került sor 2002. október 23-án. Ettől az évadtól kezdve vendégrendezők is dolgoztak a Krétakör Színházban, elsőként Wulf Twiehaus, a berlini Schaubühne munkatársa, majd később olyan jelentős hazai alkotók, mint Mundruczó Kornél és Zsótér Sándor. A Krétakör 2008 nyaráig minden évadban három bemutatót tartott, ebből rendszerint egyet Schilling rendezett. Évente 200-300 előadást tartottak, ennek jelentős része külföldi vendégszereplés volt.^[2] Ebben az időszakban a Krétakör volt a külföldön legtöbbet turnézó magyar színház.^[8] Mivel a 2002–2003-as évad végén az állandó munkát nem folytathatták tovább a Thália Régi Stúdiójában, és más épület sem állt a rendelkezésükre, minden bemutatónak új helyszínt kerestek, időnként színházépületekben (Millenáris Teátrum, Vidám Színpad, Trafó – Kortárs Művészetek Háza), máskor olyan nem színházi helyszíneken, mint a Fészek Művészklub, a Budavári Sziklakórház vagy a Vakok Intézete. A Krétakör repertoárja részben klasszikus és kortárs drámák feldolgozásából (például: Csehov: Siráj, Molière: Mizantróp, Ödön von Horváth Kasimir és Karoline, Térey János: A Nibelung-lakópark, Ibsen: Peer Gynt), részben egy regényadaptációból (Szorokin: A jég), részben pedig meghatározott témára a társulat által összeállított, a színészek improvizációin alapuló előadásokból (FEKETEország, PestiEsti) állt össze. 2006-ban a társulat a Művészetek Völgye Fesztivál programjának keretében egy kifejezetten a taliándörögdi egykori műholdas távközlési állomásra készített egy produkciót A csillagász álma címmel. Ezt a munkát nem klasszikus értelemben vett színházi előadásként aposztrofálták az alkotók. Az állomás területén létrehozott akciók alapjául a környékkel és a környékbeliekkel való találkozás szolgált. Schilling 2007-ben jelezte a társulat felé, hogy szeretne változtatni a működési formán.^[9] Az utolsó általa rendezett előadás a Krétakör Színház történetében a Shakespeare drámáján alapuló hamlet.ws című produkció volt, melyet középiskolákban játszottak. A 2007–2008-as évadban csak egy bemutatót tartottak Láng Annamária rendezésében PestiEsti címmel a Trafóban. 2008-ban a Krétakör Színház Schilling Árpád döntése nyomán Krétakörré alakult át.

A Krétakör több ízben is olyan témaköröket dolgozott fel színházi eszközökkel, melyek korábban nem, vagy csak esetlegesen, periferikusan kerültek a színházi előadások fókuszába. Ide sorolhatók elsősorban a közelmúlt történelmére (Hazámhazám) és az aktuális társadalmi és politikai ügyekre (Nexxt, FEKETEország) fokuszáló előadások. A Krétakör Színház újabb és újabb formai kereteket keresett a közönséggel való találkozáshoz. Új és új helyszíneken játszották előadásaikat, gyakran nem színházként funkcionáló tereket változtatva játéktérré. Nemcsak az új produkcióknak kerestek speciális helyszíneket, hanem a korábban már bemutatott előadásokat is gyakran helyezték új környezetbe.^[10] Az előadásokon túl is számos módját alakították ki a közönséggel való kapcsolattartásnak. Magyarországon elsőként szerveztek rendszeresen közönségtalálkozókat, tematikus beszélgetéseket az előadások előtt vagy után. Színház és irodalom elnevezésű felolvasószínházi sorozatuk keretei között dolgoztak föl kortárs drámákat. A Krétakör Színház kivételes gondot fordított előadásainak filmes feldolgozására. A Nexxtből önálló film készült, a FEKETEország és A Nibelung lakópark filmváltozata pedig a két első magyar színházfilm (azaz egy-egy színházi produkció filmes szempontokat érvényesítő feldolgozása). Több dokumentumfilm is született a Krétakör munkájáról, többek között Claire Laborey dokumentációja és háttéranyaga a Hazámhazám születéséről, illetve a 2006-os Csillagász álmáról készült krétakörös werkfilm. A társulat színészei saját zenekart működtetek Krétakör SzínészTáncZenekar néven, melynek hazai rajongótábora a színházéval vetekedett. Az alkotók a színház honlapján keresztül – a korszakban egyedülálló módon – aktívan kommunikáltak az érdeklődőkkel; híreket, ajánlókat és állásfoglalásokat tettek közzé, beszámoltak a külföldi utazásaikról és válaszoltak a kommentelőknek.^[11] A Krétakör tudatosan törekedett arra, hogy új – korábban talán színházzal nem találkozó – rétegeket is megszólítson munkáival. A Szerelem, vagy amit akartok előadással a településről településre vándorló társulatok, illetve a tájolásnak nevezett hagyomány megújítására tettek kísérletet. A hamlet.ws című produkciójukat Magyarországon első ilyen típusú vállalkozásként kifejezetten középiskolásoknak, középiskolai környezetben játszották.

/  Forrás: Wikipédia /