Az analitikus dráma (görög analüszisz
'elemzés' szóból) elemző dráma, a drámai szerkesztés egyik fő módszerét
alkalmazó drámai mű, melyben az alapkonfliktust okozó esemény a darab
kezdetekor már megtörtént, de ennek múltbeli okai nem, vagy nem mind derülnek
ki az első felvonásban, hanem fokozatosan derül fény rájuk, így lendítik előre
a jelenben játszódó cselekményt, amelynek lényege a múlt feltárulásának
folyamata. Ez a módszer a cselekményt lehetőleg a katasztrófa köré sűríti
térben és időben, s ezért is alkalmazkodik szívesen a hármas egység (hely, idő
és cselekmény egysége) elvéhez. Az eszménykép az olyan színmű, amelynek
cselekménye pontosan annyi időt vesz igénybe, mint amennyit a néző a színházban
tölt.
Mintapéldája e szerkesztési módnak Szophoklész Oidipusz királya, Kr. e. 420 k.; a 19. század végén Ibsen (Babaszoba, 1879; A vadkacsa, 1884) művei reprezentálják, s a modern drámák közül
pl. Arthur Miller Édes fiaimja, 1947
ilyen szerkezetű. Az analitikus dráma modelljével ellentétes a céldráma, a
drámai kompozíció két modelljét aszerint különböztetjük meg, hogy a
végkifejlethez vezető alapkonfliktus okai mikor derülnek ki.
/ Forrás: Kulturális Enciklopédia /
KONSZTANTYIN SZTANYISZLAVSZKIJ
Helyezkedj el a sógoroknál, mert az ausztriai munkalehetőségek sokkal jobban jövedelmeznek, mint szinte bármely más magyarországi munka.
