1931. szeptember 9-én, Budapesten született, saját bevallása szerint nagyapja, Gundel Károly éttermében, "éppen Krúdy Gyula bácsi asztala fölött". Édesapja Latinovits Oszkár földbirtokos, édesanyja Gundel Katalin, a legendás vendéglátós família sarja. Az édesapa gyermeke születése után nem sokkal elhagyta a családot, ami élete végéig fájdalommal töltötte el Latinovitsot. Édesanyja 1941-ben férjhez ment Frenreisz István orvoshoz, akitől még két gyermeke született: István (1942), aki Bujtor István néven színész, és Károly (1946), aki Frenreisz Károly néven zenész lett. A konyhaművész Gundel unokájaként a tizenhárom nagybácsi, a gyermeklélek számára csodás-misztikus állatkert, és a nevezetes étterem alkotta hangulatos légkörben nevelkedett. „Tört fényű kagylókkal érkeztem a világra, babonás füvekkel, virágszirmokkal, ördögfintorral, gömbölyű boszorkánykavicsokkal. Felhők, napok, csillagok szikráinak barlanghomályos rajzát hurcoltam magammal, elkezdett kanyaros vonalakat, kis görcsös köröket, befejezetlen görbéket.""- vallja. Hatévesen iratkozott be a Damjanich utcai elemi iskolába, majd 1949-ben érettségizett a budapesti Szent Imre Gimnáziumban. 1952-ig "bizonyos koráramlat" folytán asztalostanonc, majd hídépítő munkás lesz, de hamarosan beiratkozik a Budapesti Műszaki Egyetemre, és 1956-ban építészmérnöki diplomát szerez. Mindeközben 1951-től már NBI-es (tartalék) játékos a Haladás SE kosárlabdacsapatában, ezenkívül nagyon jó vitorlásversenyző. Az egyetemi évek alatt is folyamatosan szaval, Lehotay Árpád és Galamb Sándor tanítványaként, valamint tbk. a MÁVAG színjátszó csoportjának tagjaként ismerkedik a színészmesterség fortélyaival, s mint később bevallja: igencsak nehezen ment neki. 1956-ban mégis szerződtetik Debrecenbe segédszínésznek, és már Márkus László mellett dolgozhat. A Csokonai Színházban Molnár Ferenc: Játék a kastélyban című darabjával kezdi munkásságát.

1976. június 4-én a balatonszemesi vasúti átjáróban veszítette életét, máig vitatott, hogy öngyilkossági szándék, vagy véletlen baleset következtében, erre még Szigethy Gábor Anatómiai vázlat c. értekezése^[3] sem nyújtott megbízható választ.

1976-ban egy alkalommal bement a Mikroszkóp Színházba, hogy megnézzen egy előadást. Akkor Komlós János volt ott az igazgató.

Komlós így szólt Latinovitshoz: "Nem tudom, miként üdvözöljem itt Önt: Latinovits Zoltánt, a híres színészt, a Latinovits földbirtokos fiát vagy a legidősebb Gundel unokát?" Latinovits válaszolt: "Én sem tudom, kinek köszönjem meg: Komlós Jánosnak, a Mikroszkóp Színház igazgatójának, az egykori ÁVO-s tisztnek vagy a szegedi rabbi fiának?!"

Sokat viaskodott az akkori hatalom képviselőivel, szeretett volna másfajta színházat létrehozni a hozzá hasonló szemléletű színészek, színházi szakemberek részvételével. Harcait, igazságkeresését, jobbító szándékát írásban is megfogalmazta a Ködszurkáló című (1973) önéletrajzi kötetében. Azonban a kortársak meg nem értése felőrölte idegeit, bár máig vitatott, hogy a balatonszemesi vasútállomáson "véletlen" baleset történt-e vele, vagy öngyilkos lett.

1976. június 6-án vasárnap - akkor még vasárnap is megjelentek a napilapok - mind a négy újságban megjelent a hír Latinovits Zoltán haláláról. Mind a négy napilapban (Magyar Hírlap, Magyar Nemzet, Népszava, Népszabadság) megjelent a Kulturális Minisztérium és a Színházművészeti Szövetség kommünikéje. Nem címoldalon, nem feltűnően nagy betűkkel, gyászkeretben is csak a Népszabadságban. Az egyenszöveg ez volt: "Latinovits Zoltán érdemes művész 45 éves korában - hosszan tartó, súlyos betegség után - véget vetett életének. A mai magyar színházművészet kiemelkedő egyénisége volt. Halála kulturális életünknek súlyos vesztesége. Temetéséről később történik intézkedés."^[4]

Sírfelirata: "Vándor, ki erre jársz, Sírj vagy nevess, Zokogó víz Balatonszemes Fái görcsben a tóra hajolnak, Hatalmas nagy fia holtán Ki voltál Latinovits Zoltán. Pünkösdi lángnyelv júniusi szélben Lecsap a habokra, parányi vakokra Boldog vagonokra. Napfogyatkozás egy júniusi éjben.”

Latinovits Zoltán modern játékstílusát intellektuális szerepértelmezés, az indulatok aprólékos ábrázolása, kivételes ironizáló hajlam jellemezte. Művészi pályáján elsősorban klasszikus hősöket, valamint torz lelkű gonoszokat formált meg kivételes találékonysággal, alázatos, tiszta alakításokkal. Színházi munkáinak sorából kiemelkedik a Rómeó és Júlia címszerepe (Júlia Ruttkai Éva volt), a Játék a kastélyban (Ádám), a Mario és a varázsló (Cipolla), a Tóték (Őrnagy), Az ügynök halála(Willy Loman). Jelentős kései alakítása fűződik a Ványa bácsi c. Csehov-darabhoz, amelynek címszerepét játszotta. Veszprémben megvalósíthatta régi álmát: rendezhetett. Németh László Győzelem c. drámáját valósíthatta meg. Első rendezése az év nagy színházi eseménye volt. Bár a színházi színész-létet sokkal előbbre sorolta, a magyar filmművészet számára is maradandót alkotott: először Krisztyán Tódorként az 1962-es Aranyember-feldolgozásban, majd a Pacsirta, a Szegénylegények, az Alfa Rómeó és Júlia, a Szindbád, A Pendragon-legenda, Az ötödik pecsét szerepeiben. Az Utazás a koponyám körül filmadaptációjáért a San Sebastian Nemzetközi Filmfesztivál legjobb férfiszínésznek járó díját vihette haza.

A Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma: színész-75, rendező-3; ugyanitt nyolcvanhat színházi felvételen is látható.^[5] Először 1957-ben találkozhatunk nevével egy debreceni színlapon. Heltai Jenő, Tündérlaki lányok című darabjában, Pázmán Sándor szerepét adta. Ebben az időszakban -kisebb, nagyobb szerepekben- havonta voltak bemutatói.

Összeférhetetlennek, "rendszerellenesnek" tartották egyéni véleménye, meg nem alkuvó életszemlélete, nehéz természete miatt. Mindenkinek az igazat mondta, ha néha kíméletlenül és túlzottan szigorúan is, de mindenképpen találóan és bátran. Alkatából kifolyólag élete utolsó éveiben alig kapott szerepeket, és folytonos zaklatásoknak volt kitéve. Latinovits azonban - a néha-néha felbukkanó, de mindenképpen pejoratív ítéletekkel ellentétben - nem volt botrányhős, csupán tudatos, felelősségteljes művész, aki színészi érzékenysége, kompromisszumoktól való irtózása folytán került összetűzésbe "ellenfeleivel." Ellenkezőleg: az örök idealisták és meg nem alkuvók nagy családjának tagja volt. Alázatos, nem csak a színpadon becsületes, elvhű ember, aki életérzéssé merte és kívánta artikulálni a korabeli színházi és politikai viszonyok ellen meggyőződésből lázadó ember (jobbító szándékú) haragját.

Latinovits Zoltán Balatonszemesen hunyt el; késő délutáni sétája alkalmával a megérkező személyvonat kerekei halálra gázolták. Halálát - a médiában megjelent szenzációhajhász cikksorozatok álközleményeit cáfolandó - baleset okozta, amint azt igen nyomós bizonyítékok is alátámaszthatják. A Kossuth Rádióban napjainkban megszólaltatott masiniszta, akinek vonata elgázolta - viszont szintén az öngyilkosságot bizonyította: "Föltartott kezekkel, szemben velem lépett a mozdony elé, jóval féktávolságon belül..." Halála után Pilinszky János, Illyés Gyula, Örkény István és a magyar irodalom számos jeles alakja búcsúztatta. Illyés Gyula Búcsú L.Z.-tól c. expresszionista versében emlékezik a magyar nemzet színészóriására. A hatvanas években Latinovits igazi ikercsillagra lelt Ruttkai Éva személyében. Regényesen nagy, szenvedélyes szerelmük számos, közös filmalkotásukba és színházi produkciójukba átviharzott.

A Gundel családból származott, ennek kapcsán megérte a rendszer származás szerinti diszkriminatív politikáját. Személyes tragédiája az volt, hogy apja még születése előtt elhagyta a családot. Emiatt egész életében e méltatlan sorssal szemben a „szeretetre érdemesség” bizonyítási kényszere fűtötte.^[forrás?]

Sok vetélytársa, irigye volt, akik ott próbálták kikezdeni, ahol lehetett és ahol abban az időszakban szokás volt.Ruttkai Évával való együttléte mellett, egyszer azt mondta: „az összes díjamat, szerepet és sikeremet elcserélném két kisgyerekre”. ^[forrás?]

Ezt nem adta meg neki a sors. Élete vége felé még Bagó nevű pulikutyájában találhatott barátot, és halála után hirtelenül sok-sok „barátja”, noha életében tehetetlen volt a politikai köntösbe bújtatott vagy egyéb módon álságos rágalmazássokkal szemben, melyek gyakran érték.^[forrás?]

Latinovits Zoltán családja és testvérei véleménye szerint Molnár Gál Péter színikritikus jelentései – aki III./3-as ügynökként megfigyelte Latinovitsot – hozzájárulhattak a színész halálához. Molnár G. Péter ezeket a vádakat, miközben Latinovitsról szóló könyvét dedikálta, „marhaságnak” nevezte. Korábban ő jelentette ki: „csak önmaga lelkiismeretével kell elszámolnia, a 90 besúgott színésszel szemben nem”. A Latinovits és Gundel család tagjai mélységesen felháborodtak e nyilatkozaton. [2]^[forrás?]