Molnár Gál Péter

Siling Sirája és Fédrája

Schilling Árpád három éve elővette Csehov Sirályát. Nem az orosz orvos halálának centenáriuma miatt fogott bele. Kortársa a szerző. Csehov-kísérlete nem hozzászólás az átértelmezések-újraértelmezések-félreértelmezések tömegében.

Csehov: csupa-csupa poézis, fájdalmasan halk nótaszó, roppant színészi szünetek, lassú és danoló szövegmondás, féltónusok, elfojtott sóhajok, réveteg pillantások, a hosszú szövegrészek patetikus dallammal, miként Levitán, a moszkvai rádió bariton bemondója röcögtetett nagy jelentőségű híreket.

Jött a reform-Csehov: Sacha Pitoëff Párizsban (1962, Théâtre Moderne) és Anatolij Efrosz a moszkvai Komszomol Színházban (1966) váratlanul Tennessee Williamsként rendezte a Sirályt. Karcos hangokkal, kemény veszekedésekkel, krikettjátékkal. Moszkvában, a Művész Színházban a régi gárda nagy színésze, Borisz Livanov dafke-Csehovval felelt: Szerov-festményként játszatta el a Sirályt (1969). Szolnokon Székely Gábor (1971. december 3.), Kaposvárott Zsámbéki (1971. október 1.) öszszehangoltan egyszerre nemzedéki kiáltványnak hirdették a darabot. Érzelmesen önazonosultak Trepljovval, aki rutinba merevedett, sikeres generációtól zsilipelve érzi lehetőségeit.

És jött Horvai - meg mindazon rendezők sora -, akik a daraboknál alaposabban olvasták el Csehov levelezését meg a kommentárokat. A gordonkaszavú Csehovot bohózati Csehov váltotta fel. Nem tudván megkülönböztetni az élet humorát (dialektika) a viccelődéstől (effektusok). (Sirály, 1982, Ványa bácsi, 1970.)

Kezdett úgy rémleni: a nézők feje fölött a rendezők egymással pörölnek. Sorakoztak a trotzdem-rendezések (hogy Nádasdy Kálmán kifejezését elorozzam). Eddig líraian hangszerelt Csehovot játszottak? Trotzdem megmutatják a vadat. Halkak voltak mostanáig? Annak ellenére részegen ordítani fognak. Suta közeledések fájdalmas bátortalansága szepegett eddig? Trotzdem trágáran benyúlnak a szereplők egymás lába közé, asztalra dönti inas úrnőjét, mint a vígszínházi Cseresznyéskertben (1974).

A Krétakör Sirája nem vitadarab, sem hozzászólás a Csehov-ankéthoz. Színházi előadás. Csehov 2003-2005.

Nem oroszos Csehov. Magyar darab.

Nem modernizált, csak megértetten eljátszott színházi mű.

Kezdjük a végével. Trepljov széttapossa hegedűjét. Mintha Orpheusz végezne életre szólóan lantjával. Kimegy a színről. Nincs lövés. Elmarad az öngyilkosság. Nyílt színen föladta életét. A jobb oldali bejárati ajtót, amerre eltávoztak a lottójátékosok, Nyina kérésére elbarikádozza: asztal, székek elébe, nehogy bárki is beléphessen, megzavarva kettősüket. Szándéktalanul a Cseresznyéskert befalazott Firszét idézi a Siráj záróképe, mint amikor Radamest és Aidát betemetik a Verdi-opera végén. Elevenen elföldelt, lezárult életek tragédiája. És mivel művelt nézők ülnek a széksorokban, akik tudják, hogy még hátravan a csehovi szöveg, és jön még Dorn doktor diszkrét bejelentése Trepljov öngyilkosságáról, hatalmas szünet következik. A színészek befejezték a játékot, a nézők nem tapsolnak, döbbent és zavart szünet áll be, néhány perces fennakadás, ami azonban nem üresen maradt nézőtér előtt történik, hanem valóban megrendített, meghökkentett közönség előtt. Végre elszánja valaki magát a tapsra, libasorban bejönnek a játszók megköszönni a megköszönést.

Tehetséges színésznő Arkagyina? Jó vagy rossz író Trigorin, a sikerember? Van-e színészi képessége Zarecsnajának? És újat hoz-e a művészetnek Trepljov, vagy csak féltékeny anyjára, és gyűlöli az apja ágyát bitorló Trigorin-Claudiust?

Csákányi Eszter az öltözőben hagyta nagy színészi rutinját, hogy rikító színektől és játékhagyományoktól mentesen életre keltse a rutinba dermedt dívát, a gyenge akaratú, divatos írót elsodró, vénüléstől rettegő nőt.

Láng Annamária az első három felvonásban némileg tapétaszerű, a második részként játszott (eredeti) IV. felvonásban azonban színháznézői életem leghitelesebb, legbonyolultabb Nyina Zarecsnája. Elkerüli az önsajnáló éneknyafogást. Romba dőlt életű elcsábított-elhagyatott. Zabija meghalt. Szeretője elpárolgott mellőle. Kosztyát nem tudja már viszontszeretni. Színészpályája sikerületlen. Mind lejjebb csúszott a színi pocsolyában. Személyvonaton bumlizik az isten háta mögé vacak darabok silány szerepeit ismételgetni. Láng szikáron szól elhivatottságáról, az önáltatáshoz sincs már ereje. Túlbillent mindenen. Eztán csak lemorzsolja éveit. Kosztyát keményen fejbe üti, mozdulata kirajzolja tapasztalatait; durva biztonsága, ahogyan kezel egy férfit: megmutatja, mire tanította meg az eltelt idő.

A Niebelung-lakótelepről hebehurgyán Nagy Zsolt színészi megrekedtségéről írtam, mivel elmulasztottam megnézni tehetségének időközben sokoldalúvá lett kibontakozását. Trepljovja pátosztalan, prózai, közbeszédszerűen könnyed természetességű. Érett, erősen összpontosító színész, virtuózan tud váltani oda-vissza. Az érzelmes részeket humorral ellenpontozza. Játszótársaihoz hasonlóan nem úgy tesz, mintha „nyilvános egyedüllétben" élne a színen. Tudva tudja, nézők veszik körül. Időnként ugyanolyan szabatos erővel lép kapcsolatba egy közlés erejéig valamelyik nézővel, mint partnereivel. A Krétakör legjobbjaiban Schilling eltörli a rivalda vonalát. Nem csak jelképesen. Játszók és nézők nemcsak egy légtérben helyezkednek el, de közös ügyben összezártak.

Tilo Werner végre egyszer árnyaltan megmagyarázza magatartásával, mi köti a kiöregedett színésznéhez, miért megy vissza hozzá. A szerep játékhagyománya Trigorin divatos íróságának illusztrálásával szokta beérni. Werner a felvett flegma mögötti cseppfolyósságot érzékelteti. Merő egy ceruza helyett az irodalomból élő ingatag férfit ábrázolja.

Az önmagukban bizonytalanok karajában Scherer Péter családi ágyában megvertségéért katonás durvasággal vesz elégtételt. Terhes Sándor a bölcs doktor Dorn helyett fádan sunyi házasságtörőt villant fel. Kapcsolata Polinához nem szerelem, csak lusta kényelem. Péterfy Borbála állandó készenlétben áll évek óta, mikor nyílik alkalma boldogságot lopnia. Sárosdy Lilla és Katona László támolyognak céltalan világukban.

A Siráj erős színészi hatásokból épülő kortársi előadás.

A Krétakör legújabbja, a Phaidra Euro-szabvány-színház. Turnéteátrum. Körbehordozható, bárhol kicsomagolható, akárhol előadható globális glóbusz. Csak a vetített német fordítást kell magyarra cserélni. Láss világ-színház. Turisztikai termék.

A színházi fesztiválok, a színházi és rendezői cserék csereszabatos fazonjához tartozik. Közhasznú a steril nemzetközisége. Első osztályú kiállítás. Perfekció. Hibátlanság. Laboratóriumilag ellenőrizve, az ÁNTSZ pecsétjével ellátva. Fertőzés kizárva. Fast-food-theater.

Nagy öröm a nemzetközi színház szabaddá tett közlekedése. A játékcserék. Idegen stílusok ideutazása, honi színházak világjárása.

A színház mégsem nemzetközi. Csak a nemzeti színház értékes.

Tasnádi István Kleist Kohlhaasából Közellenséget szerkesztett Schillingnek (Kamra, 1999). Számos siker került ki azóta keze alól. Szellemes, könnyeden provokatív, alkalmazott drámatechnikus. Nem merném biztosan állítani, hogy a revük, komor kabarék, a politikai borstörések közelebb állnának hozzá az átfogó, nagy ívű drámáknál. A Phaidra-pastiche azonban meghaladta erejét. Az ordenarizált Racine sem nem elég drámai, sem nem eléggé megbotránkoztató. A szín hátterében fején bukósisakkal sétafikál, s gyermetegen elmerül sms-einek lekérdezésébe a szójátékos nevű Minitaurosz, krétai királyfi. Ő másik monda vérfertőző nászának gyümölcse (Minosz királyné, Pasziphaé és egy bika elhálásából), drámaiatlan mászkálásával Phaidra félrelépésének következményeire int: debilt gyümölcsözik a tiltott szerelem. A trónörökös magánbeszéde a pissoirba vizelés nehézségeiről, a szagtalanítók vagy a műanyag rácsocskák elriasztó jelenlétéről vagy a testnedvek orvosi fölsorolása leemeli ugyan köznapi fóbiáikkal a klasszikus személyeket márványtalapzatukról, de a poézisnak azt az agyonstrapált közhelyességét hozza be a szövegbe, mintha a rózsaujjú hajnalról vagy a virágszirmok bódító illatáról szavalna. Mára nemcsak a skála minden hangja foglalt, a megbotránkoztatások is elhasználtak. Erős írói felháborodás és költői erő szükségeltetik kizökkenteni a nézőket ízléskötöttségeikből. A W - Munkáscirkusz vagy a Feketeország erős képi, gesztikus ingerei megindítják kifelé a nézők egy részét. (Megrendítően szép pillanata a Sirájnak, amikor monológja közben a nézőtér mélyéről kikászálódó, távozó nézőnek Nagy Zsolt udvarias csodálkozással utánanéz. Színész és néző demokratikusan érvényesíti jogait. Elhagyja helyét az elborzadó. És nem hagyja lereagálatlanul - bár nem ítélkezőn - a más ízlésvilágot képviselő előadó. Nincs botrány. Józan választás működik a konfliktusban. Kulturált megjelenése annak, ki milyen színházat választ.)

A klipszerű fricskák, a társadalmi felháborodás diktálta tréfák, a színházi ünnepélyesség kifigurázása összeütközik a Phaidrában a nagy formával. A szöveg drámaiságát átvállalja Márkos muzsikája meg az illedelmesen erkölcsös, éneklő német leánykák. Ők a rend és a hisztérikus glisszandókban az erotikus szenvedély. Jól nevelt, eszményi német családi életképet mutat a szín jobb oldalán székén elhelyezkedő Suse Lichtenberger, Kristin Muthwill, Verena Specht-Ronique, derűsen és szépen három szólamban éneklik Márkos Albert dalait, aki mellettük kontyba kötött hajjal, bakancsban, kurta nadrágban húzza, átöltözése után frakkban kibontott hajú romantikus koncertmuzsikus módjára dűl bele csellójába. Márkos muzsikája Robert Schumann és Alban Berg karambolja. Időnként operai méretű a kísérőzene, de bármerre forduljon is hangzásvilága, nyilvánvaló természetességgel van kapcsolatban a cselekménnyel; játszó személyek a hangok, értelmeznek. Hatásuk: mintha előttünk rögtönözték volna.

Udvaros Dorottya az öltözőben hagyja primadonnabáját, mégis vendégfőszereplőként jelentkezik. Festetlen arccal, elnyűtt NDK-tréningruhát ölt, de belül élénken kipirosítva él, és nem vette magára a szenvedély mardosta mostoha jellemét. Négykézlábra áll, megalázó helyzetekbe kerül, de úgy néz körül, mintha nem értené, hogy került ide. Szerelmi szenvedélye magánszám: rá se néz Hippolütoszra. Németje nem hangzik szépen, magyar szövegmondását pedig helyénvaló volna föliratozni.

Christoph Gawenda elapátlanodott királyfija sárga trikóban és alsóban olyan, mintha Calvin Klein számára férfifehérnemű-reklámnak készítette volna Andy Warhol.

Tilo Werner jó németül, jó magyarul, jó lemezlovasnak, lelkésznek, lélekgyógyásznak, jó lehet volapük nyelven és bantu négerként is. Ahogy régen mondták, jól áll lába alatt a színpad.

Elhagyott tárgyként fekszik gurítható műtőasztalon sárga zoknisan, sárga kézzel és arccal egy élettelen bábu. Ő az egykori hatalmasság, Thészeusz, akit már csak a kapcsoló tart életben, látszatlét, élettelen túléltség. Egy órával az előadás kezdete után a halott felül, és kiereszti gyönyörű basszusát. Minden színi klisénél erősebben sugározza, hogy hajdan valaki volt a kómából ébredt. Erőt sugároz. Hirtelen drámaivá válik az addig csak csordogáló színdarab. Thészeusz életereje, hatalma viszszatér. Miért is férfierejében hisz. Kicsomagolja sliccéből egykor híres, hatalmas buzogányát. Összesodródott, sárga töltőbél vagy függönyzsinór. Bármint igazgatja, nem áll rendelkezésre.

Egy nemzőképességét elhagyott, mesterségesen táplált nemzedékre trónkövetelő indulattal tekint Schilling Árpád? Sirája az eddig nemzedéki ütközéseknek fölfogott Csehov helyett az új nemzedékben sem lát több biztatót a sikerbe beleaggottaknál. Thészeusz méteres méretű használhatatlanja mellett a színen lepucérítja a rendező Hippolütoszt: ott áll a lógó pöcsű új nemzedék, de nem használja szerszámát. Nemzőképesnek csupán a társadalmi és mitológiai értelemben szörny Szaurosz. Ő a feje helyett is gyorstüzelőt hord. Ferdinand Dörfler három ágyás muskátlival közösül a színpadon, óvszert húz mikrofonjára: úgy elégíti ki Phaidrát, miközben letolt alsógatyával, fittyedten, nevelt fia videózza mamája kamatyolását.

Nemzőképtelen atyák. Korcsult fiatalok. A kómából föltámadt Thészeusz a magva vesztett hatalom programbeszédeként fogyasztásra buzdít utolsó színpadi mondatával: együnk! Az odavetett mondatban visszhangzik a Karnyóné katasztrófák fölötti utolsó kérdése: Jollakjunk Lentsével? De lesz é hát?

/ FORRÁS: Mozgó Világ 2005. október /