A francia vásári komédiák legjelentősebb szerzője:
- Alain-René Lesage / 1668 - 1747 /
A Gil Blas és A sánta ördög című híres regények szerzője, aki színdarabok és komédiák írásával is foglalkozott, majd a vásári színjátékokban már mint nagy szatírikus jelentkezett.
Darabjainak éle a nemesi társadalom ellen irányult, s a nézők egy új világ fuvallatát érezhették.
Az opéra comique a vásári színházak legjellegzetesebb műfajából, a vaudeville-ból alakult ki.
A vaudeville-ok eredetileg vidám kis dalok voltak, melyeket ismert dallamokra énekeltek s a vásári előadások prózai szövegei közé illesztették.
A bekövetkező Francia Forradalom a színházaknak is felszabadulást hozott.
Megszűntek a privilégiumok, és az első forradalmi rendeletek egyikében közzétették, hogy " bármely polgár nyithat nyilvános színházat, s abban előadhat bármilyen műfajú darabot, miután abbeli szándékát bejelentette a helyi hatóságoknak ".
Ezzel a színházak is éppen úgy, mint minden gazdasági vállalkozás, a szabad verseny útjára léptek!
3. A német nyelvterület színjátszása a XVIII. században.
Míg a XVIII. század Franciaországában egészen a forradalomig erős politikai és kulturális centralizmus uralkodik, addig a német birodalom területére továbbra is a széttagoltság a jellemző.
A politikai széttagoltság és a szüntelen háborúk azokat a törekvéseket is szétforgácsolták, amelyek egy francia és olasz befolyásoktól megszabadított egységes német színházat akartak teremteni.
Persze a francia felvilágosodás eszméit a német területekről sem lehetett kizárni, így azok hamarosan hatni kezdtek nem csak a német nagyvárosok polgárságára, hanem egyes fejedelmi udvarokban is, mint pl., II. Frigyes és II. József udvaraiban.
- A német fejedelmi udvarok rokokó színháza
A színházi élet a legtöbb fejedelmi udvarban rendszertelen volt, s alakulása és fennmaradása többnyire egy-egy uralkodó fejedelem egyéni érdeklődésétől és szeszélyétől függött.
Ráadásul ezek a főúri színházak francia és olasz nyelvű előadásaik miatt már csak egy mindinkább időszerűtlenné váló feudális társadalom vékony uralkodó rétegének ízlését tükrözték, s ahhoz is szóltak.
- A würtenbergi fejedelmek udvari színháza
Központja Stuttgartban volt.
Itt 1714-től 23 éven keresztül francia prózai társulat működött, majd Karl Eugen uralkodása alatt 1744-től az opera is fejlődésnek indult.
1750-ben hatalmas új színházépületet emeltek, hatalmas színpaddal és 3200 nézőt befogadó férőhellyel, majd ennek mintájára 1764-65-ben Ludwiggsburgban is felépült egy operaház.
Jelentősebb színházi emberek:
- Ignaz Holzbauer / 1711 - 1783 /
A zenei vezetés kezdetben az ő kezében volt, tulajdonképpen ő volt az opera élet elindítója.
- Niccolo Jommelli / 1714 - 1774 /
1753-tól 16 éven keresztül az ő kezében volt a fejedelmi udvar teljes színházi élete.
Virágkorát akkor élte, amikor 1758 és 1766 között együtt dolgozott Jean-Georges Noverre nagy balettreformátorral.
- A berlini udvar színházi élete.
Nagy Frigyes idejében bontakozott ki.
Az ő idejében öt színházban is játszottak, az operában, a kastélyszínházban, Montbijouban, Charlottenburgban és Potsdamban.
Jelentősebb képviselője:
- Johann Gottlieb Graun / 1702 - 1771 /
A berlini opera az ő vezetése alatt élte virágkorát 1742 és 1756 között.
- Nagy Frigyes nővérének, Wilhelminének udvari színházi élete
Központja Bayreuthban volt.
A francia rokokó hatása volt a legerősebb.
A színház fejlődése azonban nem volt hosszú életű, Wilhelmine korai halála miatt.
- Erős Ágost udvarának színházi élete.
Központja Drezda volt.
Kezdetben az olasz színjátszás hatása érvényesült szinte korlátlanul, s csak az 1790-es évektől kerültek túlsúlyba a német operák.
Jelentős képviselője:
- Johann Adolf Hasse / 1699 - 1783 /
Kiváló érzéke volt a zenészek kiválasztásához, a dekorativitáshoz és a reprezentatív pompához.
- Gottsched és Karoline Neuber reformtörekvései
A XVIII. századi német nyelvű színjátszás legfontosabb problémái a nemzeti játékszín létrehozása körül csoportosultak.
Ennek megvalósítása állt az elméleti fejtegetések és gyakorlati törekvések középpontjában.
A kibontakozás több fázisban ment végbe és még a XIX. században sem fejeződött be igazán.
A reformtörekvések két legjelentősebb képviselője:
- Johann Christoph Gottsched / 1700 - 1766 /
Lipcsei professzor.
- Friderika Karoline Neuber / 1697 - 1760 /
Egy vándortársulat tehetséges és művelt vezetője.
Kettejük szövetsége jelentette a nemzeti játékszín létrehozásának egyik fontos állomását.
Mindketten a franciás klasszicizáló játékstílus, a társadalmi megbecsülés, a színésznevelés, a rögtönzésektől megtisztított repertoár és a hazai drámairodalom megteremtésére törekedtek, így elképzeléseik és terveik törvényszerűen hozták össze őket.
Együttműködésük alatt átalakult az egész vándortársulat stílusa.
A mértéktelenül elburjánzó rögtönző " kapásból való játszást " felváltotta az irodalmi szöveget híven követő előadás és az improvizáló prózát a vers.
Ezzel együtt járt a kötöttebb játékstílus kialakulása, a mimika és a gesztikuláció szigorú iskolázása, a stilizálásra való képesség megszerzése is.
Mindez hamarosan a társulat megbecsülését eredményezte.
1734-ben már a drezdai udvarban is bemutatkozhattak.
Sajnálatosan azonban leragadtak a francia klasszicizmus egyoldalú utánzásánál, előadásaikban túlsúlyban voltak a francia színdarabok, szakítottak a népi hagyományokra támaszkodó témákkal, ami idővel a nézők elfordulását okozta!
A bukás sorozatok után Gottsched végleg megvált a színházi ügyektől, Karoline Neuber pedig teljesen elszegényedve és elfelejtve halt meg.
Úttörő igyekezetükből tehát még nem tudott megszületni a német színjátszás és dráma új korszaka, de kezdeményezéseik azért tovább hatottak.
Egyre több vándortársulat vette át játékstílusukat, s ha az eredmény nem is rögtön, de szép lassan megmutatkozott.
- A Hamburgi Nemzeti Színház létrejötte.
A Neuber-féle társulat hanyatlása után az úgynevezett színházi forrongás időszaka következett, melyben három társulat harcolt egymással az elismertség és saját játékstílusának elismertetéséért.
- Heinrich Gottfried Koch társulata
Az ő szerepük tekinthető a legjelentéktelenebbnek a nemzeti színjátszás alakulása szempontjából.
Az együttes a prózáról fokozatosan a zenés műfajok ápolására tért át.
- Johann Friedrich Schönemann társulata
Tíz éven keresztül a Neuber-féle társulatnál játszott.
Nem volt alkotó tehetség és tudatos újító sem.
Ösztönösen, de módszeresen és fokozatosan tért át a "szabályos" drámákra, és kiváló érzékkel, már igazgatósága elején szerződtette a későbbi vezető színészegyéniségeket.
Miután Berlinben nem tudott társulatával megtelepedni a francia és olasz színházak túlereje miatt, többéves vándorélet következett számukra, míg végül sikerüknek híre eljutott Schwerinbe, ahol - német területen elsőként! - támogatott udvari együttesként sikerült leszerződniük.
- Konrad Ackermann társulata
1751-ben vált ki a Schönemann-féle együttesből és alapított önálló társulatot.
Hamar felismerte, hogy mi az, ami a "lipcsei-stílusból", a Gottsched és Neuber-féle eredményekből átmenthető és mi az amit nem érdemes!
Ő tehát már tudatos és elszánt újító volt, ellentétben a két másik társulatvezetővel!
Együttesével bejárta szinte az egész német nyelvterületet, sőt Varsóban is megfordult.
Később, Hamburgi letelepedésük után a legjobb német nyelvű társulatnak számítottak, eldöntve ezzel az évtizedig tartó nagy versengést a három társulat között!
A színházi forrongás utolsó időszakában bukkant fel egy a korábbiaknál is nagyobb színházi egyéniség:
- Konrad Ekhof / 1720 - 1778 /
A korszak nagy színésze, meghatározó egyénisége, az egész generáció mestere és nevelője, akit már a kortársak is a " német színjátszás atyjának " neveztek!
Jelentéktelen külsejű, alacsony, de gyönyörű orgánummal megáldott és kiváló németséggel beszélő színész volt.
A francia tragédia és az élő népi színjátszás eredményeinek szintézisét szerette volna megvalósítani, hazai gyökerekből táplálkozó természetes ábrázolási módon.
Közben, 1767-ben Johann Friedrich Löwen író és irodalomtörténész kezdeményezésére tizenkét hamburgi polgár konzorciumot alapított és arra vállalkozott, hogy anyagilag is támogatja egy megalakuló nemzeti színház ügyét!
Löwen az elkészült Nemzeti Színházba a fiatal Gotthold Ephraim Lessinget hívta meg az állandó színházi szerző és dramaturg posztjára, már akkor felismerve páratlan tehetségét!
- Gotthold Ephraim Lessing / 1729 - 1781 /
Lessing nem vállalkozott a színházi szerző túlságosan megkötött munkájára, s végül is mint tanácsadó és vezetőségi tag szerződött a színházhoz, kötelezve magát, hogy lapot indít, és a kritika tükrében kíséri figyelemmel a színházi életet.
El is indította lapját Hamburgi dramaturgia névvel, amely eleinte hetenként kétszer, rendszertelenül kiadott különálló és összevont számokban jelent meg.
A lap egyrészt tartalmazta Lessingnek az előadásokról szóló kritikáit, a műsor, a színjátszás, a rendezés és az aktuális drámák hibáit és eredményeit, másrészt a dramaturgiával és a színjátszással kapcsolatos elméleti fejtegetéseket.
Tervei között szerepelt egy színészakadémia létesítése is, amely az új stílus kialakítását és a fiatal nemzedék nevelését lett volna hivatott megvalósítani, de ebből nem lett semmi.
A hamburgi színház mindent elkövetett, hogy magának biztosítsa a német "nemzeti színház" megteremtésének dicsőségét, de a színház fél év múlva már válságba jutott.
A Nemzeti Színház végül is feloszlott és Ackermann társulata több részre szakadt.
Az egyik csapat Ekhofot követte, és hosszabb vándorlás után végül is Gothában telepedett le.
Ezekből a művészekből váltak a kor legműveltebbjei.
- A Mannheimi Nemzeti Színház
1778-ban Karl Theodor Mannheimből egész udvartartásával és a színház egész együttesével Münchembe távozott, a város azzal a kéréssel fordult a fejedelemhez, hogy vagy a heidelbergi egyetemet helyezze át a városba, vagy bocsásson rendelkezésére egy nagyobb összeget nemzeti színház alapítása céljából.
A döntés végül is egy jóval kevesebb költségekkel járó városi színház engedélyezése lett.
1778-ban Seyler együttesét, az egyik legjobb német vándortársulatot szerződtették a színházba, és Seylert bízta meg a színház vezetésével.
A színház legjelentősebb eseménye - és színvonalának emelése - Friedrich Schiller első drámának bemutatása volt.
- Friedrich Schiller / 1759 - 1805 /
1782-ben bemutatott A Haramiák című drámája hatalmas sikert aratott, extázisba hozva az egész közönséget.
Egy kortárs író így emlékezett meg az előadásról:
" A színház őrültek házához hasonlított, vérben forgó szemek, felemelt öklök, rekedt kiáltozások a nézőtéren! Idegenek zokogva borultak egymás nyakába, félig ájult asszonyok támolyogtak az ajtó felé. Általános feloldódás volt ez, mint a káoszban, amelynek ködéből egy új teremtmény tör elő. "
Schiller és a mannheimi színház közötti kapcsolat egyre szorosabbá vált a siker után.
1785-ig sikert sikerre halmoztak, míg végül Schiller megvált a színháztól és színházi tapasztalatait a Rheinische Thalia című folyóiratban megjelent: A mannheimi Nemzeti Színház műsora című írásában publikálta.
A mannheimi "udvari és nemzeti színház" példaszerű lezárása annak a német színháztörténeti kornak, amely a korszakváltó francia forradalom előtt épült ki, mert a város polgárainak igénye hozta létre, s színészeinek tudatát már a felvilágosodás hatotta át!
- A Sturm Und Drang intermezzója
A felvilágosodás ellenhatásaként létrejött a XVIII. század hetvenes éveiben egy új költői irány, melyet Sturm und Drang-nak neveztek.
Újra felfedezték Homéroszt, Ossziánt és Shakespeare-t, a népdal, a gótika és a keresztény középkor szépségeit, a természetet és az érzelem szabadságát.
Az első képviselők:
- Michael Reinhold Lenz / 1751 - 1792 /
1772-ben megjelent Megjegyzések a színházról című tanulmánya fogalmazta meg és foglalta össze elsőként ennek az új irányzatnak a lényegét!
/ Folytatás a 11-ik részben /
