A klasszicizmus a 18. század második felétől a 19. század közepéig uralkodó stílustörténeti korszak és korstílus. Neve a latin classis
szóból ered, melynek jelentése ’osztály’. Olyan művészeti irányzat,
amely a múlt, főként az ókori görög-római alkotásokban megvalósuló
eseményeket, szabályokat, hagyományokat tartja követendő példának.
Habár a klasszicizmus bölcsője Róma volt, a legnagyobb fejlődését mégis Franciaországban élte. Winckelmann esztétikája, melyet a Gondolatok a görög festészet és szobrászat remekeinek utánzásáról című művében fejtett ki, kimondta, hogy csak egyetlen művészi szépség van, amit már az ókori művészet is elért: a mérték, a szimmetria,
a rend és az egyszerűség. Szerinte ez az arányos emberi alakban rejlik.
A klasszicisták fennkölt és harmonikus szépségideálja szembeszegült a barokk és rokokó nyugtalanságával.
A klasszicizmus szellemi hátterét a felvilágosodás
korában kialakult polgári kultúra adta, amely természetességre, a
jelenségek ésszerű magyarázatára törekedett. Teljes diadalra a francia
forradalom segítette, melynek vezetői előtt a görög demokrácia
példája lebegett. A mindennapi életben is divatba jött az antik
kultúra, a női ruhaviseletben éppúgy, mint a bútorkészítésben. A
napóleoni klasszicizmust empire stílusnak is nevezik.
A klasszicizmust néhány országban neoklasszicizmus néven ismerik (például angolneoclassicism), míg nálunk ez a kifejezés a 19. század végétől, a historizmus
keretében divatossá vált „új-klasszicizmust” jelenti. Nem keverendő
össze a 20. századi képzőművészeti irányzattal, mely szintén neoklasszicizmus néven ismert.
A klasszicizmus a filozófia egy ága, mely az irodalmon, az
építészeten, a képzőművészeten és a zenén keresztül nyert kifejezést,
melynek antik görög és római gyökerei vannak, továbbá hangsúlyt helyez a
társadalomra. Különösen a Felvilágosodás korában volt jellemző.
A klasszicizmus először az olasz reneszénsz idején jelent meg, Bizánc
bukásakor ugyanis rengeteg információ került elő az európai
antikvitásról. Addig az antikvitásra mint a kereszténység I. Konstantin
megtérésétől számított történetére gondoltak. A reneszánsz klasszicizmus
számtalan újdonságot adott az európai kultúrának, pl. a matematika és
az empirizmus művészetbe emelését, a humanizmust, az irodalmi és
képzőművészeti realizmust, a formalizmust. Ugyancsak bemutatta a
többistenhitet, ill. pogányságot, megjelent az ősi és a modern
elhatárolása.
A reneszánsz klasszicizmusa előkészítette, a "klasszikus" új, 16. és
17. századi értelmezését. Ebben az időszakban a klasszicizmus a
rendezettség, a kiszámíthatóság strukturális jegyeit nyíltabban mutatta,
a fegyelem és a pedagógia fontosságát, ill. a művészeti- és zeneiskolák
alapítását hangsúlyozta. XIV. Lajos udvara volt az irányzat ezen
formájának központja, az olümposzi istenekre való utalások az
abszolutizmus, ennek axiomatikus és deduktív érvelés iránti odaadása,
továbbá a rend és kiszámíthatóság iránti szeretete szimbolikus
kellékeiként szolgáltak.
Ebben az időszakban a klasszikus művészeti formák mint pl. a görög
dráma és zene újraéledtek. A modern európai opera a tánc és az éneklés
görög norma szerinti színházi kombinációjának újjáélesztési
kísérleteiben gyökerezett. Megemlítendő például Dante, Petrarca, továbbá
Shakespeare költészete, ill. színházi munkája. Különösen a Tudor-kori
drámák alapját jelentették klasszikus ideálok, ezen műveket tragédiák és
komédiák közé sorolták. Az ógörög elsajátítása kiegészítette a hét
szabad művészetet.
A reneszánsz is visszatért a görög és római antikvitással azonosított
építészeti stílusokhoz és technikákhoz, beleértve az arany téglalapot
mint az épületek alapvető arányát, az oszlopok klasszikus sorrendjét,
továbbá rengeteg díszt. Képzőművészeti formák is újjáéledtek, pl. a
bronzöntés a szobrászatban, a klasszikus naturalizmus lett a festészet, a
grafika és a szobrászat alapja.
A Felvilágosodás kora az antikvitás egy olyan víziójával azonosította
magát, mely az előző évszázad klasszicizmusát folytatta, de hatott rá
Sir Isaac Newton fizikája, a gépészet és a mértékegységek fejlesztése,
továbbá a felszabadulás érzése, melyet beleláttak a görög civilizációba,
különösen annak a Perzsa Birodalom elleni küzdelmeibe. A barokk díszes,
szerves és bonyolultan egységbe rendezett formái átadták helyüket
magukat klasszikusnak vagy neoklasszikusnak tartó, vagy annak címkézett
mozgalmaknak.
A 19. század a klasszikus kort az akadémizmus
előfutárának tekintette, akárcsak többek között az uniformizmust a
tudományok terén, ill a precíz kategóriák létrehozását a művészetek
világában. A romantikus korszak különböző mozgalmai, pl. a preraffaeliták
az emocionalizmus és a szabálytalanság uralkodó trendje elleni
klasszikus szembenállás képviselőiként tekintettek magukra. Ebben az
időben a klasszicizmus már kellően érett volt ahhoz, hogy régebbi
klasszikus mozgalmak újjáéledhessenek; pl. a reneszánszra a szerves
középkori és a rendezett klasszikus művészet kombinálásának eszközeként
tekintettek.
A 20. században sok változás történt a művészetekben és a
tudományokban. A klasszicizmust egyaránt felhasználták azok, akik
visszautasították vagy átmenetinek gondolták a politikai, tudományos és
társadalmi változásokat és azok, akik elfogadták ezeket mint a 19.
század vélt súlyát meghaladó eszközöket.
Napjaink filozófiájában a klasszicizmus különösen a társadalomban
megfigyelhető apollóni-dionüszoszi hatásokra utal; ez a ráció, vagy
legalább az értelem által vezérelt katarzis előtérbe helyezése az
emocionalizmussal szemben.
A klasszicizmus főleg az építészetben alkotott maradandót. Uralmát az is biztosította, hogy a 19. század első felében a meginduló kapitalista gazdasági fejlődés új feladatokat támasztott az építészek elé. A polgári megrendelőknek kiválóan megfelelt a klasszicizmus puritánsága, könnyen áttekinthető alaprajzi rendje, térosztása. Az építészetben
az egyenes vonalak, a tiszta és egyszerű alaprajz, a vízszintes
tagoltság és a szigorú arányok váltak jellemzővé. Az épületeken antik
jellegű díszítményeket, oszlopokat, timpanont
találunk. A legfontosabb feladat az új igényeknek megfelelő lakások
építése, azon belül elsősorban a soklakásos városi bérház. A lakóházak –
a bérpaloták – megjelenése általában palotaszerű, a fényűző pompa
helyébe azonban a hivalkodástól mentes, szerényebb díszítés lép. Fő
törekvés a lakályosság, a meghitt polgári kényelem biztosítása.
Az építészet is az ókort vette alapul. Egész Európában
az antik templomok mintáját követték, függetlenül attól, hogy mit
építettek, templomot, tőzsdepalotát, múzeumot vagy színházat. Ezzel a
stílussal kezdődik az építészeti historizmus. Az épületek arányosak, harmonikusak, de nem funkcionálisak. Ekkor épült Párizsban a rómaihoz mindenben hasonlító Panteon, a Zeusz isten athéni szentélyét mintázó Madeleine-templom, majd a római diadalívek mintájára a Carousell és a Place de Gaulle téri Diadalív is. Az ókori domborműves oszlopok, például a római Traianus-oszlop ihlette a Vendôme tér bronz emlékoszlopát. Ebben a stílusban épült a londoniBritish Museum, a washingtoniCapitolium, a szentpéterváriIzsák székesegyház, a budapestiNemzeti Múzeum és a debreceniReformátus Nagytemplom is.
A szobrászok szintén az ókori klasszikus műveket tekintették
mintaképül, s örök szépségű alkotásokat akartak létrehozni. Az arányok
harmóniájára, a felület gondos kidolgozására törekedtek. Fő témájuk a
görög-római mitológia lett, valamint művészek, politikusok
mellszobrainak készítése római mintára. A szobrokat hűvös nyugalom
jellemzi, valami örök, de élettől távoli. A mezítelen test
természetessége, dísztelen egyszerűsége érvényesül.
A kor legnagyobb szobrásza Antonio Canova. Szobraira jellemző a klasszicizmus minden tulajdonsága. Márványszobraival Napóleont és családtagjait dicsőítette. Legismertebb műve a Paolina Borghesét antik Venusként ábrázoló szobor.