A klasszicizmus a 18. század második felétől a 19. század közepéig uralkodó stílustörténeti korszak és korstílus. Neve a latin classis szóból ered, melynek jelentése ’osztály’. Olyan művészeti irányzat, amely a múlt, főként az ókori görög-római alkotásokban megvalósuló eseményeket, szabályokat, hagyományokat tartja követendő példának.

A 18. században mindenhonnan Rómába sereglettek a művészek, mert meg akarták ismerni az „antik világ”, vagyis az ókori görög és római kultúra fennmaradt emlékeit. Az ókor iránti érdeklődést fokozták a dél-itáliai romvárosokban (Pompeji, Herculaneum) 1748-ban kezdődött ásatások, valamint Johann Joachim Winckelmann porosz régész munkái. Európában az ókori, antik művészetet felelevenítő klasszicista stílus lett a divat. A francia forradalom és I. Napóleon idején teljesen eluralkodott és virágzott ez a stílus.

Habár a klasszicizmus bölcsője Róma volt, a legnagyobb fejlődését mégis Franciaországban élte. Winckelmann esztétikája, melyet a Gondolatok a görög festészet és szobrászat remekeinek utánzásáról című művében fejtett ki, kimondta, hogy csak egyetlen művészi szépség van, amit már az ókori művészet is elért: a mérték, a szimmetria, a rend és az egyszerűség. Szerinte ez az arányos emberi alakban rejlik. A klasszicisták fennkölt és harmonikus szépségideálja szembeszegült a barokk és rokokó nyugtalanságával.

A klasszicizmus szellemi hátterét a felvilágosodás korában kialakult polgári kultúra adta, amely természetességre, a jelenségek ésszerű magyarázatára törekedett. Teljes diadalra a francia forradalom segítette, melynek vezetői előtt a görög demokrácia példája lebegett. A mindennapi életben is divatba jött az antik kultúra, a női ruhaviseletben éppúgy, mint a bútorkészítésben. A napóleoni klasszicizmust empire stílusnak is nevezik.

A klasszicizmust néhány országban neoklasszicizmus néven ismerik (például angol neoclassicism), míg nálunk ez a kifejezés a 19. század végétől, a historizmus keretében divatossá vált „új-klasszicizmust” jelenti. Nem keverendő össze a 20. századi képzőművészeti irányzattal, mely szintén neoklasszicizmus néven ismert.

A klasszicizmus a filozófia egy ága, mely az irodalmon, az építészeten, a képzőművészeten és a zenén keresztül nyert kifejezést, melynek antik görög és római gyökerei vannak, továbbá hangsúlyt helyez a társadalomra. Különösen a Felvilágosodás korában volt jellemző.

A klasszicizmus először az olasz reneszénsz idején jelent meg, Bizánc bukásakor ugyanis rengeteg információ került elő az európai antikvitásról. Addig az antikvitásra mint a kereszténység I. Konstantin megtérésétől számított történetére gondoltak. A reneszánsz klasszicizmus számtalan újdonságot adott az európai kultúrának, pl. a matematika és az empirizmus művészetbe emelését, a humanizmust, az irodalmi és képzőművészeti realizmust, a formalizmust. Ugyancsak bemutatta a többistenhitet, ill. pogányságot, megjelent az ősi és a modern elhatárolása.

A reneszánsz klasszicizmusa előkészítette, a "klasszikus" új, 16. és 17. századi értelmezését. Ebben az időszakban a klasszicizmus a rendezettség, a kiszámíthatóság strukturális jegyeit nyíltabban mutatta, a fegyelem és a pedagógia fontosságát, ill. a művészeti- és zeneiskolák alapítását hangsúlyozta. XIV. Lajos udvara volt az irányzat ezen formájának központja, az olümposzi istenekre való utalások az abszolutizmus, ennek axiomatikus és deduktív érvelés iránti odaadása, továbbá a rend és kiszámíthatóság iránti szeretete szimbolikus kellékeiként szolgáltak.

Ebben az időszakban a klasszikus művészeti formák mint pl. a görög dráma és zene újraéledtek. A modern európai opera a tánc és az éneklés görög norma szerinti színházi kombinációjának újjáélesztési kísérleteiben gyökerezett. Megemlítendő például Dante, Petrarca, továbbá Shakespeare költészete, ill. színházi munkája. Különösen a Tudor-kori drámák alapját jelentették klasszikus ideálok, ezen műveket tragédiák és komédiák közé sorolták. Az ógörög elsajátítása kiegészítette a hét szabad művészetet.

A reneszánsz is visszatért a görög és római antikvitással azonosított építészeti stílusokhoz és technikákhoz, beleértve az arany téglalapot mint az épületek alapvető arányát, az oszlopok klasszikus sorrendjét, továbbá rengeteg díszt. Képzőművészeti formák is újjáéledtek, pl. a bronzöntés a szobrászatban, a klasszikus naturalizmus lett a festészet, a grafika és a szobrászat alapja.

A Felvilágosodás kora az antikvitás egy olyan víziójával azonosította magát, mely az előző évszázad klasszicizmusát folytatta, de hatott rá Sir Isaac Newton fizikája, a gépészet és a mértékegységek fejlesztése, továbbá a felszabadulás érzése, melyet beleláttak a görög civilizációba, különösen annak a Perzsa Birodalom elleni küzdelmeibe. A barokk díszes, szerves és bonyolultan egységbe rendezett formái átadták helyüket magukat klasszikusnak vagy neoklasszikusnak tartó, vagy annak címkézett mozgalmaknak.

A 19. század a klasszikus kort az akadémizmus előfutárának tekintette, akárcsak többek között az uniformizmust a tudományok terén, ill a precíz kategóriák létrehozását a művészetek világában. A romantikus korszak különböző mozgalmai, pl. a preraffaeliták az emocionalizmus és a szabálytalanság uralkodó trendje elleni klasszikus szembenállás képviselőiként tekintettek magukra. Ebben az időben a klasszicizmus már kellően érett volt ahhoz, hogy régebbi klasszikus mozgalmak újjáéledhessenek; pl. a reneszánszra a szerves középkori és a rendezett klasszikus művészet kombinálásának eszközeként tekintettek.

A 20. században sok változás történt a művészetekben és a tudományokban. A klasszicizmust egyaránt felhasználták azok, akik visszautasították vagy átmenetinek gondolták a politikai, tudományos és társadalmi változásokat és azok, akik elfogadták ezeket mint a 19. század vélt súlyát meghaladó eszközöket.

Napjaink filozófiájában a klasszicizmus különösen a társadalomban megfigyelhető apollóni-dionüszoszi hatásokra utal; ez a ráció, vagy legalább az értelem által vezérelt katarzis előtérbe helyezése az emocionalizmussal szemben.

A klasszicizmus főleg az építészetben alkotott maradandót. Uralmát az is biztosította, hogy a 19. század első felében a meginduló kapitalista gazdasági fejlődés új feladatokat támasztott az építészek elé. A polgári megrendelőknek kiválóan megfelelt a klasszicizmus puritánsága, könnyen áttekinthető alaprajzi rendje, térosztása. Az építészetben az egyenes vonalak, a tiszta és egyszerű alaprajz, a vízszintes tagoltság és a szigorú arányok váltak jellemzővé. Az épületeken antik jellegű díszítményeket, oszlopokat, timpanont találunk. A legfontosabb feladat az új igényeknek megfelelő lakások építése, azon belül elsősorban a soklakásos városi bérház. A lakóházak – a bérpaloták – megjelenése általában palotaszerű, a fényűző pompa helyébe azonban a hivalkodástól mentes, szerényebb díszítés lép. Fő törekvés a lakályosság, a meghitt polgári kényelem biztosítása.

Az építészet is az ókort vette alapul. Egész Európában az antik templomok mintáját követték, függetlenül attól, hogy mit építettek, templomot, tőzsdepalotát, múzeumot vagy színházat. Ezzel a stílussal kezdődik az építészeti historizmus. Az épületek arányosak, harmonikusak, de nem funkcionálisak. Ekkor épült Párizsban a rómaihoz mindenben hasonlító Panteon, a Zeusz isten athéni szentélyét mintázó Madeleine-templom, majd a római diadalívek mintájára a Carousell és a Place de Gaulle téri Diadalív is. Az ókori domborműves oszlopok, például a római Traianus-oszlop ihlette a Vendôme tér bronz emlékoszlopát. Ebben a stílusban épült a londoni British Museum, a washingtoni Capitolium, a szentpétervári Izsák székesegyház, a budapesti Nemzeti Múzeum és a debreceni Református Nagytemplom is.

A szobrászok szintén az ókori klasszikus műveket tekintették mintaképül, s örök szépségű alkotásokat akartak létrehozni. Az arányok harmóniájára, a felület gondos kidolgozására törekedtek. Fő témájuk a görög-római mitológia lett, valamint művészek, politikusok mellszobrainak készítése római mintára. A szobrokat hűvös nyugalom jellemzi, valami örök, de élettől távoli. A mezítelen test természetessége, dísztelen egyszerűsége érvényesül.

A kor legnagyobb szobrásza Antonio Canova. Szobraira jellemző a klasszicizmus minden tulajdonsága. Márványszobraival Napóleont és családtagjait dicsőítette. Legismertebb műve a Paolina Borghesét antik Venusként ábrázoló szobor.

A klasszicizmus híressége a magyarok közül Ferenczy István.

/ FORRÁS: Wikipédia /