Készült: Erdődi János azonos című kisregénye alapján, Köves István: Van még kinek - című dokumentum- fictionjának felhasználásával !
Szereplők:
- Ifj. Horváth István Szegedi egyetemista, az Egyetemi Színpad vezetője és rendezője
- Tóth Kata Szegedi egyetemista, a Színpad tagja, István kedvese
- Dr. Szentgyörgyi Albert Az egyetem professzora
- Dr. Horváth István Jogász, újságíró, István apja
- Az Egyetemi Színpad tagjai - Dénes - Mihály - Gábor - Márta - Károly - Miklós - Péter - Sándor És sokan mások....
A cselekmény tulajdonképpen már a néző színházba lépésének pillanatában elkezdődik!
A színházterem bejárati ajtaján egy felirat fogadja a belépni szándékozót:
"
Kedves közönségünk! Nem kívánunk jó szórakozást! Amit látni fognak, nem
alkalmas sem nevetésre, sem szórakozásra... Emlékezni fogunk...
Emlékezni arra, amit soha nem szabad elfeledni... "
A
terem négy sarkán elhelyezett hangszórókból katasztrófa hangulatot
árasztó zene szól, a hangerő az elviselhetetlenség határát súrolja, de
még nem lépi azt át!
A nézőtéren félhomály, illetve annyi fény, hogy a helyét kereső éppen csak megtalálja a székét.
A
bejárati ajtó két oldalán - belülről - egy-egy fegyveres -
géppisztolyos - katona áll, beazonosíthatatlan egyenruhában, merev
mozdulatlanságban.
Szintén két fegyveres látható a színpad előtt - színpad és nézőtér között - hasonló pózban, erős körfénnyel megvilágítva. / Az egésznek olyan a hangulata mintha a már bent lévő nézőket ez a négy fegyveres őrizné - vagy tartaná fogva.... ! /
Amikor
minden néző elfoglalta a helyét, a fények kihunynak csak a zene szól
tovább innentől kezdve fokozatosan erősödve, közben a katonák kimennek. A már alig elviselhető hangerejű zene hirtelen marad el, amit 10-15 másodperces csend követ.
A színpadra fiatalok vidám társasága érkezik.
Dénes: / Igyekszik túlkiabálni a többieket / Hát ezen is túl vagyunk! Azt hiszem, méltó módon búcsúztunk el Sárospataktól! Gábor: Az biztos! De vajon meg tudjuk-e ismételni a sikert a Hamlet esetében is, itt Szegeden?! Az azért már keményebb darab.... Péter: Amit István rendez, az csak siker lehet! Én egy cseppet sem aggódok emiatt! István: Nem csak az én érdemem! Ti voltatok, akik a sikert megteremtették! Péter: Ne szerénykedj, István! Nélküled semmire se mentünk volna! A te felfogásod, a te instrukcióid elevenedtek meg a színpadon! / Rámutat Istvánra és pózolva mondja a többieknek. / Hölgyeim és Uraim! Íme ifjabb Horváth István, a jövő színházi életének nagy reménysége! István: / Szelíden elmosolyodik. /
A rendező önmagában ugyan úgy nem ér semmit, mint a test szív nélkül.
Az előadásnak ti voltatok a szívei... Ti dobogtatok életet a szövegbe,
a jelenetekbe... Ami pedig a jövőmet illeti... / Lemondóan legyint / Mihály: Nem értem, miért látod ilyen sötéten a jövőt. Sikeresen bekerültünk az egyetemre... Színházat csinálhatunk! ... Mi kell még? István: Béke. Béke kell, hogy hallgassanak a fegyverek, hogy ne nyomja el a bombázók zúgása a művészet szavát! Gábor:
Semmi okunk félni, öregem. A németek csupán élni akarnak, és az élethez
biztonság kell. Meg hát persze: terület. Velünk semmi rossz szándékuk
nincs. Sőt! Visszakaptuk a segítségükkel a Felvidék egy részét is!
Meglátod, visszakapjuk még Erdélyt is! Ha nem is az egészet, de
legalább a felét. Péter: Csak ne kelljen túl nagy árat fizetnünk érte.... Gábor: Nincs szükségük miránk. A német hadsereg egyedül is elintézi, amit kell. Hiszen még az olaszokat sem engedik beavatkozni. Péter: / Gúnyosan / Örökké tartó diadalmenet???? Gábor: Semmi ok a gúnyolódásra. Mindent elértek, amit akartak. Eddig mindent. Nagy nemzet... István: / Szintén gúnyosan / És nagy vezér.... Mihály: / Békítően /
Ne marjuk ezen egymást, gyerekek! ! Hitlerről lehet ilyen vagy olyan
véleményünk, de az biztos, hogy különb és sikeresebb vezető, mint az
angol és francia politikusok... Tehetségesebb, ezt az események is
bizonyítják... és még valami: a németek korrektek és nagyvonalúak. Nézz
csak miránk, István! Január óta tagjai vagyunk az
antikomintern-paktumnak, vagyis Magyarország a Német Birodalom
szövetségese.... A németek hadat viselnek Anglia ellen, és mi mégis
zavartalanul előadhatjuk a Hamletet, egy angol darabot! A hatóságok
tűrik, pedig mondhatnák, hogy ez propaganda. István:
Ne nevettesd ki magad, Mihály. A németek arra készülnek, hogy
Franciaországot is legázolják. Mit érdekli őket a mi Shakespeare
előadásunk... Mihály:
Csak arra mondom, hogy ez is mutatja: nem avatkoznak a magyar ügyekbe.
Lojálisak. Biztos vagyok benne, hogy nem kell félnünk, nem rángatnak
bennünket a háborúba. Gábor: Így van. Ez az ő háborújuk. Csakis az övék. István:
Csakugyan azt hiszitek, hogy mi mindvégig páholyban maradhatunk? Csak
nézők leszünk? ... A Belgák is ezt hitték egy ideig. A dánok és
Norvégok is. Aztán rá kellett jönniük, hogy ez a háború egy modernkedve
megrendezett színi előadás... Vártan vagy váratlanul a nézőtérről
rántanak föl a színpadra egy-egy valakit, s ha tetszik. ha nem, részt
kell vennie annak is, aki addig csak néző volt. Csak hát... a színpad
veszélytelenebb hely... Ott legfeljebb egy díszlet dől az ember fejére
és nem egy egész város... De hagyjuk ezt! Most színpadot jöttünk
alakítani és nem vitakört! / Enyhe mosollyal végignéz a társaságon. /
Örülök a sok új arcnak. Remélem, hamar összeszokunk.... Hogy ez
könnyebben sikerüljön, elmondom, miért hívtalak ide benneteket és miben
kérem a segítségeteket.... Olyan iskolából jöttem Szegedre, ahol
évszázados hagyomány a színjátszás. Szeretném, ha kedvetek lenne
nekilátni, itt is meghonosítani ezt a szokást. Különösen ilyen időkben
érzem fontosnak, amikor a magyarság, mint már annyiszor, megint vészes
szakadék szélére sodródott! Európa sok országa háborúba keveredett már,
ki tudja, mikor kerül ránk is sor?! S ha be kell lépnünk, egyértelmű,
hogy kinek az oldalán kell majd harcolnunk... de őszintén megmondom,
nem tudom, melyik fél győzelme esetén lesz nehezebb a magyarság
sorsa.... / A hallgatóság soraiban nyugtalan mozgás, mocorgás.
István más hangon folytatja, mert érzi, hogy újra elragadta a hév és
kicsit messzire ment. / De, mint mondtam: nem politizálni jöttünk
össze. Maradjunk a tárgynál... Arra gondoltunk néhányan...mint azt a
hirdetményünkből is tudjátok, hogy megalapítjuk a Szegedi Színjátszó
Diákok Társaságát! A szándékunkat közöltük Szentgyörgyi professzor
úrral, aki élénk helyesléssel fogadta és megígérte, hogy támogat
bennünket.... Kérdezem hát: éreztek-e kedvet és elhivatottságot egy
ilyen színházi munkához? / Minden irányból egyre határozottabb és lelkesebb igenek érkeznek, mely újabb mosolyt csal István arcára. / István:
Úgy látom, hogy az első lépésen sikeresen túl vagyunk... Nincs más
hátra, mint elkezdeni a munkát: a Hamlet próbáit! Most menjünk
mindannyian a professzor úrhoz és írjuk alá a színház alapítási
szándékunkat tartalmazó papírt. Had lássa az egyetem vezetése, hogy
mennyire komolyan gondoljuk! / István elindul kifelé és mindenki lelkesen követi. /
Szín: Ugyanott - István az apjával beszélget.
Apa:
Ugye mondtam, fiam, hogy a professzor úr segítségével bekerülhetsz ide.
Szentgyörgyi mindig is igazi úriember volt. Megígérte, hogy felvesznek,
és felvettek! István: / közömbösen / Ha felvettek, hát felvettek... Apa:
Most mi a baj? Megszokhattad már, hogy nem élsz otthon. Patakon
kollégiumban laktál, itt Szegeden majd kiveszel egy albérleti szobát. István: / Kesernyés indulattal /
Nem erről van szó, apa. Egyszerűen nem értem, hogy miért kell valakinek
köszönnünk, hogy tiszta jeles bizonyítvánnyal egyetemi hallgató
lehetek?! Normális viszonyok között ez járna nekem, édesapám! Apa:
Normális viszonyok... Kedves fiam, szokjuk meg, hogy nem élünk normális
körülmények között.... Tavaly nyáron még láthattam Londont, jártam
Brugesben.... Brugest tavasszal lebombázták és ha még egyszer eljutok
Londonba, kiégett házakat fogok látni... Romokat... István: Igen... Földrengés egész Európa... Apa: / Hirtelen hangot vált, látva fia keservét / Józannak kell lennünk fiam. Szerencsére mi még egy nyugalmas szigeten élünk. István: De a fejünk fölött ott lóg a kard... Apa: Arra gondolsz, hogy... István:
Igen... Arra... Minden nap, minden órájában... A könyveimben csak
félfigyelemmel lapozok, az utcán fürkészem az emberek arcát, hogy mire
gondolhatnak, ha rám néznek... A reggeli újságokat óvatosan nyitom
szét, mert kézigránát minden lappéldány, csak nem tudni, élesítve van-e
már, vagy még nem... Apa: / Csendes megértéssel bólogat. / Nyugodtnak kell lenni. Bízni kell... István: Bízni? .... Miben, apa? Apa: A kormányzó és Teleki higgadtságában. Mi nem Nürnbergben élünk, hanem Magyarországon. István: / ingerülten legyint / Ugyan.... Apa: Nálunk az élet törvényes keretek között folyik. István: Törvény... Milyen törvény az, amit egy népcsoport ellen alkottak?! Apa: Miránk nem vonatkozik. Bennünket teljes jogúnak hagytak a törvények. István: De vajon meddig???? Apa: Ez rajtunk is múlik! Bizonyítanunk kell, hogy szükségük van ránk! István: / Váratlan határozottsággal / Nem jó a többesszám, apám! Más a te helyzeted és más az enyém! Te nem vagy zsidó... Az én anyámnak az anyja viszont az volt... Apa: / Ideges hangon /
Minek nézel te engem, István?! Azt hiszed, hogy cserbenhagynálak?! ...
Bár el sem tudom képzelni, hogy ez a téboly átcsapjon Magyarországra
is, de ha mégis bekövetkeznék a lehetetlen: ha Teleki és Horthy helyett
valami kalandor csoport vetődnék föl, és itt is azt akarnák, hogy...
hogy.... Ha itt is megakarnák bélyegezni az emberek egy részét, és
köztük téged, akkor én is felvarrnám a ruhámra azt a csillagot, anyád
emlékéért és teérted! István: / Halkan / Elhiszem, édesapám.... De ezzel nem változtatnál semmin. És én... Én pedig: nem fogom felvarrni a sárga csillagot! Apa: Szégyelnéd? István: Nem! Gyűlölném! És nem ismerném el azt a kormányt, amely ilyen rendelkezést hoz! Tehát nem is engedelmeskednék a törvényeinek! Apa: / Idegesen felugrik /
Összevissza beszélünk! Abszurdumokról! Horthy Miklós nem Hitler! A
miniszterelnök pedig nem bandita, hanem európai hírű és nívójú tudós. István:
Hogyne. Az. De májusban is Teleki volt a miniszterelnök, amikor
megszavazták a második zsidó törvényt... A májusi választások óta
ötvenegy zöldinges ül a parlamentben, ami a képviselők majdnem
egynegyede. Mi lesz, ha a kormány a harmadik és a negyedik törvényt is
kénytelen lesz megszavazni? / Válaszra vár, de nem kap. / A nyilasok egyre hangosabbak, és a kormánypártban sokan húznak hozzájuk... Apa: / István vállára teszi a kezét / Nem vagy egyedül, fiam... Én veled vagyok... István: Mit tehetsz egy állam hatalma ellen? Apa:
Tudod, hogy vannak kapcsolataim... Ha úgy látod jónak, ne maradj
Szegeden... Tudok útlevelet szerezni Olaszországba. Onnan semleges
földre juthatsz. Már sokan megtették... István:
Gondoltam erre. De aztán elszégyelltem magam... Én eddig sem CSAK diák
voltam, ezután sem CSAK az leszek. Valami többet is akarok, ami viszont
elszakíthatatlanul ide köt. A magyar nyelv környezete nélkül mihez
kezdenék? Apa: De hiszen jól tudsz angolul.... István:
Nem erről beszélek. Színházat akarok csinálni az embereknek, és ezt
csak magyarul tehetem. Megakarom rendezni a Hamletet magyarul, Arany
János nyelvén! Nem tehetem meg, hogy Arany nyelvét és országát
elhagyjam, még ha korbáccsal kergetnek is! Én azt akarom hallani a
színpadon, hogy: " Kizökkent az idő, ó kárhozat! " ... nem az angol
szöveget! Ha száz évvel korábbi világban élnénk azt mondanám: nem
hagyhatom el nyelvemet és hazámat! De nem mondom így, mert manapság
nagyon elkoptatták a haza szót. Enélkül is tudod, hogy mit akarok
mondani... / Feláll és az apja mellé lép / Emlékszel a régi
viccre, apám? A haldokló kereskedő az ágya köré gyűlt családot nézi és
így szól: " És ki maradt a boltban? ".... Apám, én a boltban akarok
maradni... Ezért itt maradok Szegeden és színházat csinálok. Színházat
a semmiből, a semmi kellős közepébe! / Feldúltan kirohan. Az apja a fejét ingatva utána ballag. /
Szín: A Szegedi egyetem előadóterme.
A
csoport tagjai érkeznek. Beszélgetés közben kivisznek néhány díszletet,
a székeket a színpad szélére rakják, hogy a terem próbára alkalmassá
váljon.
Dénes: Nem túl nagy vállalkozás nekünk a Hamlet? István: / Nevetve / De igen. Ezért vágunk bele. Dénes:
Ez jól hangzik... kicsit túlzottan is jól... Nagyot akarunk ugrani, de
leverhetjük a lécet... Sőt még a nadrágunk is elszakadhat bele, és az
emberek röhögnek majd a csupasz fenekünk láttán. / Mindenki nevet. / István: Nehéz feladatokon acélosodik a tudás. Dénes: Szóval te is látod, hogy nehéz lesz. István:
Hogyne látnám... Két éve birkózom a darabbal.... De meg fogjuk tudni
csinálni! Csak az a kérdés, hogy lesznek-e elegen, akiknek nem csak
kedve, de tehetsége is van egy ilyen vállalkozáshoz... Kata: / Átkarolja a mellette ülő lány vállát / Mi már próbálkoztunk korábban is. Mártával sokat szavaltunk az önképzőkörben. Állítólag jól mondunk verset. István:
Ez majd kiderül a próbaszavaláson... Arra gondoltunk, hogy miként a
színiakadémia felvételi vizsgáján, próbát tartunk mindenkivel, és a
társaság valamennyi tagja együttesen dönt, hogy ki alkalmas. Márta: És miért pont a Hamletet választottad? István:
Mert tele van a darab korunkra is érvényes utalásokkal. Hiszen soha még
ennyire nem zökkent ki az idő... Érezzük, hogy a fekély belül fakad fel
és kérdeznünk kell: miért hal az ember? Egyre világosabb, hogy rohadt
az államgépben valami, és soha még ennyire nem volt Börtön Dánia... és
a felelet rá: az egész világ is az. Sándor: Dánia? István: Nem a földrajzi fogalomra gondolok... nem a tavasszal megszállt Dániára... Én a mi világunkra gondoltam. Kata: Keserű vagy. István: Nem én vagyok az... A levegő keserű, amit beszívok... A megivott víz... Az étel.... Az élet... / Néhány pillanatra elmereng, mintha látomást nézne, aztán újra a korábbi aktivitással teli hangon szólal meg. /
Na jó. Nézzük meg inkább, hogy létezünk-e egyáltalán? Hányan vannak,
akikre súlyos szövegeket lehet bízni? Nos, ki akar az első vizsgázó
lenni? Kata: Én ! Már alig várom, hogy megtudjam: alkalmas vagyok-e! Hallgassatok meg! Készültem, mégpedig a Hamletből... / Röpke mosolyt küld István felé. / István: / Visszamosolyog. / Honnan tudtad? Kata: A hír gyorsan terjed az egyetemen... / Hirtelen rátér a hamleti szövegre. / " Jó Hamlet ezt az éjszínt dobd le már, S a Dán királyra vess nyájasb szemet. Nehéz pillád ne süsd alá örökké, Keresve mintegy a por közt atyádat. Tudod, közös, hogy meghal aki él, S természet útján szebb valóra kél. " István: / Váratlanul válaszol szintén a Hamlet szövegével./ " Igen, asszonyom, közös. " Kata: " Ha az: miért Látszik tehát előtted annyira Különösnek? " / Mindenki elégedetten bólogat, csak István néz szótlanul maga elé egy ideig./ István: / Mosolyogva. / Jó, hogy Gertrúd szerepét tanultad s nem Ophéliát... / A többiekhez. / Íme, királynénk már van ! / Járkálni kezd és erős gesztusoktól kísérve magyaráz. /
Tudod, milyen jellem ez a királyné, Kata? Hát jól figyelj, elmondom
neked! ... Csak egy a fontos annak az asszonynak a jellemében: az
érzékisége, a gyöngesége, a könnyű lelke. Minden egyéb jellemző vonása
mellékes! Az öregedő nő beteges mohóságával ragaszkodik az élethez.
Hogy hűtlen és vérfertőző, az eszébe sem jut. Van a lelkén és az
életében egy nagy sötét folt, de ő tud nem oda nézni. Ez az asszony
hitszegő és kegyetlen, és úgy látszik, békét kötött a lelkiismeretével
és elfelejtette saját tetteit. Szinte öntudatlan elvetemedettségében
igazán gyönge, és csak az! Szereti a fiát, de szereti Ophéliát is,
nincsen semmi gonoszság benne, de lelkiismeret sem, vagy nagyon is
mélyen alvó. Ezért mennydörög hát Hamlet az anyja ellen, ezért
undorodik meg tőle, s rajta keresztül meggyűlöli az egész asszonyi
nemet! Fenséges asszony, de ha egyedül marad, már csak asszony lesz, és
ezek között is a leggyengébb. Már nem fiatal, de éretten szép. Arcából
sugárzik az érzékiség, ruhája előkelő, de nem túl díszes, inkább
nagyvonalú. Buja, vörös színben pompázik, Ophélia temetésén persze
feketét ölt. / Rövid szünetet tart és nézi Katát. / Érthetően mondtam el? Át tudtad érezni az eljátszandó jellemet? Kata: Azt hiszem, hogy menni fog.... István:
Nagyszerű! Akkor használjuk ki ezt az ihletett pillanatot! Dénes,
Miklós, Péter és Mihály! Ha jól tudom, ti is tanultatok már meg valamit
a Hamletből. Lássuk hát, mire vagytok képesek! Adjátok elő, amit
tudtok! Én majd innen nézlek benneteket! / Váratlanul leugrik a
színpad és a nézőtér közötti részre, tehát majd nem a nézők közé, és
onnan figyeli a négy szereplőt, ahogyan azt a rendezők szokták. / / A fiúk elhelyezkednek és mondani kezdik a szövegüket. / Miklós-Horatio: " Int, hogy kövessed, mintha közleni akarna fontos valamit veled, csupán magaddal. " Péter-Marcellus: " Ím, míly nyájasan Lendíti karját félrébb hely felé: De mégse menj. " Miklós- Horatio: " Ne, semmi szín alatt. " Mihály-Hamlet: " Itt nem beszél: tehát megyek vele. " Miklós-Horatio: " Ne tedd uram! " Mihály-Hamlet: " De mit félnék, ugyan? Egy tű fokát nem ér az életem: S a lelkem - abban ő mi kárt tehet, Mely halhatatlan lény, mint ő maga? Lám, egyre int karjával: - én megyek. " István: Állj! Álljunk meg! Bocsássatok meg, de ez így rossz ! / Felugrik a színpadra és onnan folytatja. /
Olyan volt ez a párbeszéd, mintha egy előkelő londoni klubban három
lord, mellesleg akadémiai tag, vitatna meg egy furcsa jelenséget, egy
természettudományos problémát, konkrétan azt, hogy mit lehet kezdeni
egy váratlanul megjelenő kísértettel. Miklós: De István.... István: Engedd, hogy végigmondjam. Miklós: De nem értem, hogy mi hiányolsz... István:
A szellemlátó téboly sejtetését! Ezek egy őrült világban élnek:
testvérgyilkosság, vérfertőzés, kísértetjárás! Márpedig egy
őrültekházában nem maradhat józan senki! Ez a Dánia, ez maga a világ!
Az Erzsébet-kori Anglia, és... A huszadik századi Európa! Péter: / Tanácstalanul. / Nem igazán értem... István:
Nem értenünk kell, hanem éreznünk! Mi a fenének játszunk el egy
tizenkettedik században történő és a tizenhetedikben írott drámát, ha
nincs benne a MA?! Hiszen Hamlet maga mondja: " Mert a színészben nem
áll a szó: kimond az mindent. " / Az István által mondott utolsó mondatokat már a belépő Szentgyörgyi professzor is hallotta. / Professzor: / Mosolyog / A mindent akarja, István? Nem csekély szándék. István: / Zavarban van. / Igen, tanár úr.... a mindent... Vagy szerényebben: amennyit csak ki tudunk markolni belőle. / Visszafordul a négy színjátszóhoz. /
Szeretném, ha hallgatnátok rám! Helsingör egy őrültek háza. A leginkább
manifeszt őrült Hamlet, bár ez nem mindig látszik rajta. De a gyilkos
Klaudiusz, az elkurvult királyné, a vízbe hulló Ophélia, a hóbortos
Polonius, a lovag és méregkeverő Laertes, de még a higgadtnak látszó,
de szellemlátó Horatio is őrült... És mi magunk is azok vagyunk...
Őrültek, akik első éves magyar bölcsészhallgató létünkre kijelentjük
magunkról, hogy hatszáz év előtti dán nemesek és királyok vagyunk... Miklós: / Nevetve / Ezt nem mondod komolyan! Hiszen akkor minden színész őrült volna... István:
Talán az is... De igazából nem ez a fontos, hanem a szembeszegülés!
Hogy ilyen időkben, a mi korunkban, ebben az országban Hamletet
játszunk, és nem mit tudom én mit! A Hamletet: amiben mindenre választ
kapunk. / A professzor felé fordulva mondja. / A MINDENRE, professzor úr... / Újra a többieknek. / Érthető voltam? Még majd beszélgetünk erről. Most folytassuk... Onnan, hogy: " Sorsom kiált. " / A professzor a fejét rosszallóan ingatva kimegy, a négy színjátszó a helyére áll. / Mihály-Hamlet: " Sorsom kiált, és minden kis inat E testben oly rúgós keményre edz, Mint a Neméai oroszlán idegje... " / A szellemet játszó Károly felemeli a kezét, Mihály felé mutatva mondja. / Mihály-Hamlet: " Mindegyre int. - Le a kezeket urak! Mert Isten engem ! szellemet csinálok abból, ki nem bocsát. Félrébb, ha mondom! Csak menj, követlek. " / Kitépi magát az őt visszafogni akaró kezekből./ / Mihály és a szellemet játszó Károly el. A színpadot jelző üres térségen csak ketten maradnak és folytatják a szöveget. / Miklós-Horatio: " A képzelődés bőszültté teszi. " Péter-Marcellus: " Kövessük! Nem jó így magára hagyni. " Miklós-Horatio: " Utána hát! Mi lesz ebből, öcsém? Péter-Marcellus: " Rohadt az államgépben valami. " István: ÁLLJ! Ez nagyon lényeges rész! Itt kimondatott a mindennek egy része! Egyetemista: / Újsággal a kezében rohan be. / Ezt hallgassátok! " Hitler vezér és kancellár fogadta Cvetkovics jugoszláv miniszterelnököt! " / Mindenki oda szalad és merev tekintettel futják át a vezércikket. / Dénes: Valami készül már a Balkánon is... Mihály: Unják már a németek a jugó ingázást. Tisztázni akarják mire számíthatnak. Dénes:
Na igen. De ha ezt tisztázták, ahogy mondod: ennek miránk is
következményei lesznek. Ha Jugoszláviát nyílt csatlakozásra
kényszerítik, mi teljesen körül leszünk fogva. Az osztrák határ, a
Csehszlovák protekturátus, keleten Románia, és most délen Jugoszlávia
is... Mihály: Körülfogva? Hogy érted ezt? Dénes: Úgy, ahogy mondom. Ne értsd másképpen. Gábor: Hagyjátok ezt abba! Unalmas már. Dénes: Nem fogod unni, ha majd behívnak katonának, és te is lövöldözhetsz másokra, azok meg terád. Gábor:
Ugyan. Kire lövöldöznénk mi? Európában már nincs is front, amióta a
Franciák letették a fegyvert. Tengeri és légi háború folyik Anglia
ellen és Észak-Afrikában. Mit érdekel mindez bennünket? Dénes: És ha a Jugoszlávok szembefordulnak? Mihály: / Legyint. /
Ők is beadják majd a derekukat, mint mindenki. A német erőknek nem
lehet ellent állni. Nézz a térképre! Szinte egész Európa az övék! István: És szerinted ez így van rendjén, Mihály? Mihály: / Elneveti magát. /
Ne légy naiv István... Csak nem akarsz valamiféle erkölcsi mércét
állítani? Igazság? Méltányosság? Kis népek joga az élethez? Ugyan már!
Ha jól emlékszem, Tallerand mondta: Aki rántottát akar csinálni, annak
fel kell törnie a tojást. István: / Vontatottan. / Kíváncsi vagyok, hogy akkor is ezt idéznéd-e ha valaki a te koponyádat tekintené feltörendő tojásnak....? Gábor:
Bennünket ilyesmi nem fenyeget. Már csak a földrajzi adottságaink miatt
sem. Egyébként: nem vitatkozol lojálisan István. Személyes érvvel
jössz? Hát persze: senki sem szereti, ha éppen az ő fejét verik szét:
Mihály sem örülne ennek. De a történelemben mindig és mindenütt
feltörték a tojásokat, ha emberfejek voltak, akkor is. István: És én ezt helyeseljem? Gábor: Nem. De tudomásul kell venned. István:
Ha tehát eljön az a nap, amikor miránk... Amikor énrám kerül a sor...
Ha énrám is sor kerül, hogy beöltöztessenek és harcolnom kell
Hitlerért, egyszerűen csak elviseljem? Hát nem! Én erre soha nem lennék
képes! Mihály:
Tulajdonképpen mi a kifogásod Hitler ellen? Az ő segítségével kaptuk
vissza a Felvidék egy részét, Kárpátalját és Észak-Erdélyt! István: Hát igen... Kétes értékű adományok ezek... A vesztett háború után keményen fizetni fogunk értük... Mihály: Vesztett háború? Miről beszélsz?! Másfél esztendeje folyamatos a német diadalmenet! Dénes: Napóleon húsz évig nyerte a háborúkat, mégis agyonverték. Pedig ő nagyobb formátumú valaki volt, mint a mázoló. Mihály: / Olyan mozdulatot tesz, mintha lesöpörné az elhangzott érveket. /
Szamárság! Itt szó sincs húsz évről! Ez már modern háború, gépiesített
hadseregek, totális pusztítás! Különben is: már úgyszólván nincs is
háború. Narvictól Szicíliáig és Calaistól a szovjet határig már minden
Hitleré. Ami pedig nincs az ő kezén, ott a szövetségesei, Franco,
Mussolini és Salazar tartja a frontot... / Végigméri a többieket, aztán más hangon folytatja, mert érzi, hogy túlzott és félreérthető lelkesedést mutatott. /
Persze én nem vagyok náci. Nehogy azt higgyétek... Csak arról van szó,
hogy a józan ész ellen nem lehet vitatkozni... Hitlerék az Ezeréves
Birodalomról szavalnak, ami azért természetesen túlzás.... Sőt:
marhaság... De bizonyos vagyok, hogy egy emberöltő, vagy talán több is,
az övék lesz. Tetszik- nem tetszik, a mi életünket már esszerint kell
rendeznünk... Kata: Hagyjátok már azt az átkozott politikát! Nem ezért gyűltünk itt össze! Ennél sokkal fontosabb dolgunk van! István:
Igaza van Katának... De ilyen felajzott hangulatban már nincs értelme
tovább próbálni. Menjetek. Gondoljátok át mindazt, amiket a darabról
mondtam.... Holnap folytatjuk... / A színen István és Kata marad, a többiek el. /
/ Néhány pillanatig maguk elé merednek, még az előző vita hatása alatt, aztán István beleroskad egy székbe. /
István: / Elkeseredetten. / Rohadt valami.... Rohadt az egész.... Kata: Elfogjuk viselni. Sok időnk van. Túléljük. István:
Túlélni? Én élni akarok! És dolgozni! A színházért, valamiféle
igazságért, és... ezért az országért is, amely engem félig-meddig már
elfelejtett. / Nyersen felnevet. / Te itt vagy most mellettem,
Kata. Háromszáz kilométerrel nyugatabbra emiatt engem már gyűjtőtáborba
vinnének, téged pedig pellengérre állítanának a nürnbergi törvények
szerint. Kata: / Meglepődve / Erre még nem is gondoltam... István: Mire nem gondoltál... Az elképzelt megtorlásra, vagy arra, hogy okot adhatnánk rá.... Kata: Furcsán beszélsz... Eddig erről nem volt szó közöttünk. István: Nem. Mert nem akartam kimondani. Épen azért, mert gondoltam a következményekre. Kata: / Elmosolyodik / Nem mondtad ki. Vagyis: gondoltál rá, de nem szóltál? István: Igen. Kata: / egy ideig nézi Istvánt/ Akkor ez most... egy szerelmi vallomás? István:
Igen. 1941. februárjában, a háború harmadik évében, Magyarországon, a
hitleri birodalom árnyékában, így hangzik egy vallomás, rózsacsokor és
érzékeny szavak nélkül... Kata: És féltél kimondani? István:
Én téged féltettelek, nem magamat. Most még nem... de tudom, hogy fel
nem tartóztathatóan alakulnak tovább az események. A nálam rosszabb
helyzetben lévőket már pusztítják. Sorra kerülnek azonban a többiek is:
az eddig még megkíméltek. Jönnek majd ők is, és a hozzám hasonlóak...
Ahogy Werfel írta az örményekről szóló könyvében: " A deportálás célja:
a semmi. " Kata: / Szemei elé kapja a kezeit, mintha egy látomást akarna elűzni. / Hagyd abba! István:
Én abba hagyhatom, de ők nem fogják. Alapos munkát akarnak végezni:
németül alaposat... A mi országunkban is németesen alapos lesz ez a
munka. Jön majd a harmadik zsidótörvény, aztán a negyedik... Nekem is
sárga csillagot kell majd varrnom a mellemre egyszer... És akkor még az
utcán sem állhatsz majd szóba velem, mert leköpdösnek. Kata: Ne láss rémeket, István! Nyugodj meg. / Megsimogatja István arcát /
Ideges vagy és túlzol. Itt még a zsidó vallásúaknak sem kell csillagot
viselniük. Erre nem is kerülhet sor, hiszen európai műveltségű ország
vagyunk. István: Európaibb, mint Németország? Goethe és Thomas Mann országa? Kata: A Harmadik Birodalom most nem Goethe országa, hanem Goebbelsé. István: És mi lesz, ha nálunk is letakarják majd Petőfi és Bartók névtábláját Rajnisch Ferencével és Szálasiéval? Kata: / Lassan, higgadtan válaszol / Ez nálunk lehetetlen. Különben is, hagyd az állandó politizálást. Beszéljünk másról... István: Én nem politizálok. És Shakespearet akarok játszani és rendezni... Professzor: / Csak akkor veszik észre, amikor megszólal, pedig már jó ideje ott állt. / Maga nem politizál, fiam? István: / Némi tétovázás után. / Azt hiszem, professzor úr, hogy nem. Professzor:
Értem. Maga tehát gyűlöli a politikát, sőt megveti. Nem áll ki egy
sarokra szónokolni, és publicisztikai cikkek helyett inkább a
színjátszásról ír tanulmányokat. Értem. Értem... Mindössze: a Hamletet
akarja megrendezni... A mai közönségnek...A mai módon... A maga
módján... István: Igen. Ez a célom...ha sikerül.... Professzor:
De miért éppen a Hamletet? Nos, nem nehéz kitalálni. Micsoda mondatok
vannak a szövegben: " Dánia börtön..." ... És még mit idézzek? A
tegnapi próbán észrevettem a maga reagálását erre a sorra: " Miért
öntik a rézágyúkat naponta? ", és amikor Shakespeare a húszezer fiúról
beszél, " Akik egy áldicsőség káprázatáért a kész sírba mennek. " ? ...
Maga a próbán a tébolyról beszélt. Az a véleménye, hogy Hamlet őrült? István: / Határozottan. / Igen! Hamlet őrült! Professzor: Folytassa csak.... István: / Halkabban és bizonytalanabbul. / Hamlet talán... még sem őrült.... Most, hogy jobban belegondolok... Professzor: Folytassa a gondolatmenetet. István:
Mert kit nevezünk őrültnek? ... Aki a megszokottól eltérően, szolíd
ésszel, ki nem számíthatóan beszél és cselekszik... Professzor úr... Az
ember a szárazföldön él, de ha a vízbe dobják úsznia kell, mint a
halaknak. Akkor ember hát vagy hal? Professzor: Folytassa. István: A környezet az egy olyan tényező... Professzor:
Várjon! Itt álljunk meg! Tehát a környezet. Náci környezetben eszerint
nácivá kell válni? Vagy esetleg szembeúszni? Szembe, ugye, fiam?!... De
maga nem politizál, ugye? Kata: Köszönöm, hogy segít nekem, professzor úr.... Professzor: / Megveregeti István vállát és barátibb tegezésbe megy át. /
Szégyenkezésre nincs okod, fiam. Te megteszed a magadét. Most éppen
arra készülsz, hogy megtedd... A holnapi próbát meghallgatom! / A professzor távozik. / István: Ugye nincs még későn? ... Maradsz még kicsit... Szeretnék beszélni veled Gertrúd szerepéről... Kata: / Mindent értő mosollyal. / A Gertrúdról?.... Jó.... Akkor maradok.... István: / István előveszi a szövegkönyvet. / Gyere...ülj ide mellém... ettől a résztől vesszük... / Hirtelen vált át a Hamlet szövegére. / " Nos hát, anyám, mi tetszik? " Kata: " Hamlet, nagyon megsértetted atyádat. " István: " Anyám, nagyon megsértetted atyámat. " Kata: " Jer, jer; nyelved hiú szót viszonoz. " István: " Menj, menj ; kötözködő nyelved gonosz. " Kata: " Mi volt ez, Hamlet? " István: " Mi baj, édesem? " Kata: " Feledtél? " István: " Nem, a szent keresztre! Nem. Ön a királyné, férje öccse nője; De - bár ne volna az - anyám is ön. " Kata: S leszek majd szeretőd, kedvesed s védő angyalod.... István: / Csodálkozva néz fel a papírból. / De hiszen ez nincs is a szövegben.... Kata: Hát persze, hogy nincs... Ez itt és most van... István: Akkor ez azt jelenti, hogy.... Kata: / Ujját a fiú szájára téve inti csendre. / Ne mondj semmit, István.... Csak szeress.... / Csókolóznak. / / Hirtelen kintről, valahonnan egészen közelről kiabálás hallatszik. / Kiabálók: Madagaszkárba a zsidókkal! Éljen Hitler! / Menetelés üteme vegyül a kiabálásokba, és jól érthető skandálás. / Egy rabbi, két rabbi, megdöglött a főrabbi! Bátorság! Éljen Szálasi! Éljen Szálasi meg a Hitler, Üssük a zsidót bikacsökkel! / István dermedten figyel. Kata újra átkarolja és úgy nyugtatja. / Kata: Ne törődj velük. Részegek. István:
Ez azt jelenti, hogy oldódtak a gátlásaik.... Az amúgy is egyre
kevesebb gátlás... Kiszámítani nem lehet, hogy mikor, de hamarosan már
nem lesz szükség italra ehhez az oldódáshoz. Akkor majd józanul is
éneklik. Sőt: a gyakorlatban is használják majd a bikacsököt... Kata: Szörnyűeket mondasz néha... Tele vagy világfájdalommal és apokaliptikus jóslatokkal... István:
Mert az apokalipszis kellős közepén élünk. Az alacsonyan szálló felhők
alatt ott vágtat a négy lovas, fehér, fekete, veres és sárga lovon. A
halál, a háború, a pestis és az éhség, és minden rossz együtt... És
megjelent az ötödik lovas is: barna lován a nácizmus, mely talán
pusztítóbb a többi négynél.... Kata: Szerintem nem azért hívtál ide, hogy erről beszéljünk... És nem is ezért maradtam.... István: / Visszazökken / Tényleg. Mire gondoltál, amikor itt maradtál? Kata: Azt gondoltam: vagy nem nyúlsz hozzám, és akkor próbáljuk a jelenetet... Vagy pedig: igen.... István: Jól döntöttél, hogy maradtál... És most: a fenébe Hamlettel.... / Magához húzza a lányt és megcsókolja. / / SÖTÉT /
KONSZTANTYIN SZTANYISZLAVSZKIJ
Helyezkedj el a sógoroknál, mert az ausztriai munkalehetőségek sokkal jobban jövedelmeznek, mint szinte bármely más magyarországi munka.
