Sokoldalú termékenysége, nagy kultúrája és szatirikus kritikai szelleme a kor írófejedelmévé avatta nem csak hazájában, de külföldön is. Általában szellemes formában elmondott mindent, amit az abszolút monarchia és a hanyatló feudalizmus ellen el lehetett mondani. Igen jól értett a színházhoz és a színpadi hatás feltételeivel is tökéletesen tisztában volt. Darabjainak színrevitelekor ő vezette darabjai próbáit és gyakran idegesítette a színészeket azzal, hogy még próba közben is képes volt megváltoztatni szövegeit. Jelentős érdeme volt, hogy az ő javaslatára szüntették meg 1756-ban Lauraguasis grófnak azt a kellemetlen szokását, hogy ő és az előkelők a színpadon foglalhattak helyet előadás közben. Állítólag félt a közönség reakcióitól, mert kiszámíthatatlannak tartotta, ezért darabjai bemutatóin szabadjegyeket osztogatott szét a barátai között és klakőröket / fizetett tapsolókat / helyezett el a nézőtéren! Ennek ellenére igen sok bukást kellett elszenvednie, melynek oka az a hibája volt, hogy nem tudott igazán hiteles alakokat teremteni darabjaiban.
Ebben az időben kezdett kibontakozni egy új műfaj is, melyet könnyeztető vígjátéknak vagy érzelmes vígjátéknak nevezünk. Ennek első francia képviselője: Nivelle de la Chaussée / 1692 - 1754 /
Amint az a műfaj nevéből is kitűnik, nem kifejezetten nevettetésre, hanem megindításra törekszik, s az érzés győzelmét hirdeti az értelem fölött. A szerelem, az emberiség és minden társadalmi viszonylat érzelmes magyarázata Rousseau műveiben is megjelenik s nagy visszhangot keltett a polgárság köreiben.
- Denis Diderot / 1713 - 1784 /
Megírta a kor legmaradandóbb színészesztétikai termékét Színészparadoxon címmel, mely halála után közel fél évszázaddal 1830-ban jelent csak meg nyomtatásban. A felvilágosodás racionalizmusát híven tükrözi a mű alaptétele: a színész csak akkor tudja hitelesen megformálni szerepét, ha nem éli bele magát az alak lelki világába. Ezzel Diderot a színpadi alkotás leglényegesebb problémáját vetette fel, mely körül azóta is éles vita zajlik. Ő is letette a voksát az érzelmes vígjátékok mellett amikor A drámaköltészetről című darabjában a középfajú dráma jogosultságát hirdeti és dolgozza ki annak dramaturgiáját. Ebben a megszokottnál sokkal realisztikusabb játékstílust, a szöveggel egyenrangú pantomimikus kifejező eszközöket és a darabhoz dramaturgiailag alkalmazkodó díszleteket követelt.
- P. A. Caron de Beaumarchais / 1722 - 1799 /
A század legjelentősebb drámaírója! Első két drámája, azEugénieés A két barát címűek nem keltettek különösebb feltűnést, majd A sevillai borbély első ötfelvonásos változata hatalmasat bukott. Amikor viszont ugyan ezt a művet háromfelvonásossá dolgozta át, már nagy sikert aratott. Ezután írta meg fő művét, a Figaro házassága címűt, mely óriási sikert aratott a főnemesség, a király és a polgárság körében egyaránt. Elévülhetetlen érdeme, hogy kivívta a szerzői jogdíjak rendezését is! Miután kimutatta, hogy a Comédie Francaise az utolsó harminc év alatt 200 ezer frankkal károsította meg a drámaírókat, 1780-ban létrehozta az egyezséget az első szerzői érdekképviselet és a színház között, amely szerint a szerzők ettől kezdve a bevétel egyhetedét kapták!
- Az opera fejlődése.
Az Académie Royale de Musique - így nevezték akkor még az operát ! - háborítatlanul működött a Palais Royal színházában egészen 1763-ig, amikor egy hatalmas tűzvész teljesen elpusztította az épületet. Ideiglenesen átköltöztek a Tuileriák színházába, majd 1770-ben vissza az újjáépített Palais Royalba, amely azonban 1781-ben ismét leégett. Nem indult tehát valami fényesen a francia opera pályafutása. Mindezek mellett örökös harcot kellett folytatnia a Comédie Italienne és a Theatre de la Foire zenés produkcióival. Fontosabb képviselői:
- Philippe Rameau / 1683 - 1768 /
Már első operája forradalmi újításokat hozott! Újdonsága a dramatikus felépítésben és az újszerű harmonizálásban rejlett. Ötvenéves volt, amikor első operájával megjelent, de ezután egymás után kerültek színpadra művei.
- Jean-Jacques Rousseau / 1712 - 1778 /
Operái közül az egyetlen említésre méltó A falusi próféta című volt, melyet 1752-ben mutattak be.
- Christoph Willibald Gluck / 1714 - 1787 /
Zenei újításaival óriási vitát és vihart kavart a kor opera kedvelői között. Már híres zeneszerző volt, amikor Marie Antoinette hívására Párizsba ment és itt mutatták be 1773-ban Iphigenia Auliszban című operáját, valamint az Orpheusz és Euridiké címűt 1774-ben, a Alceste címűt 1776-ban, az Armida címűt 1777-ben és az Iphigénia Tauriszban címűt 1779-ban. Operái Párizsban is vihart kavartak a zenevilágban, ezúttal az olasz zene hívei támadták reformtörekvéseit.
- A balett
Legjelentősebb képviselője Jean-Georges Noverre / 1727 - 1810 /
Újításai felértek a fentebb említett Gluck operai reformjaival! A párizsi operában Louis Dupré tanítványa volt, de a precíz, száraz, lélek nélküli tánctanártól csak a technikát vette át, majd külföldre költözött és önálló utakon, önálló gondolatokat kezdett megvalósítani. 1760-ban jelent meg Levelek a táncról című munkája, mely mély benyomást tett egész Európára. Reformjának lényege a cselekményes balett, illetve táncdráma megteremtése, melyből hiányoznak a szervetlen entrée-k és intermezzók, s a tánc a drámai cselekmény hordozójává válik A szólisták helyett az együttest tette előtérbe. A mozgás felszabadítása érdekében megszüntette a krinolint, a fűzőt, a parókát és az álarcot.
- A Comédia Italienne második franciaországi korszaka.
Orléans-i Fülöp régens hívta vissza az addig kiutasított és kiszorított olasz színészeket Párizsba, akik hamarosan birtokukba vették régi otthonukat, a Palais Royalt, amely már felújítva várta őket. A társulat vezetője Luigi Riccoboni volt. / 1674 - 1738 /
Képzett, jó ízlésű és művelt társulatvezető volt, s egyben korának egyik leghíresebb színésze! A rögtönzés ellensége volt, s már Olaszországban is azon munkálkodott, hogy megreformálja a commedia dell artét. Olasz nyelven előadott darabjaik azonban Párizsban nem igazán arattak sikert, ezért rájöttek, hogy ha megakarnak maradni az országban, akkor át kell térniük a francia nyelvre. XV. Lajos 1721-ben végleg szerződtette őket és 15 ezer font évjáradékot biztosított nekik.
- A vásári színjátszás és az Opéra Comique
A vásári színjátszás / Théátre de la Foire / a XVII. század utolsó negyedében vált jelentőssé. Az igen nagy kiterjedésű párizsi vásárokon a kereskedők barakjai között ütötték fel bódéikat és sátraikat a különféle mutatványosok, kötéltáncosok, kardnyelők, erőművészek, bűvészek, jósok és természetesen a vándorkomédiások és bábjátékosok.
A Comédie Francaise és az Opera már kezdetektől fogva ellenségesen viselkedett a vásári színjátszókkal szemben, és privilégiumaikra támaszkodva igyekeztek minél több akadályt gördíteni az útjukba. De az elnyomás és nélkülözés még inkább megedzette ezeket a vándortársulatokat. Ráadásul a polgárság, mely a század végére kezébe ragadja a hatalmat, elsősorban a vásári komédiákat látogatta, mert ezeken az előadásokon kapott hangot politikai elégedetlensége, gúnyolódó, támadó, kritizáló szelleme, vagyis ezeket a társulatokat politikai harcának eszközeként tekintette.
/ Folytatás a 10. részben. /
KONSZTANTYIN SZTANYISZLAVSZKIJ
Helyezkedj el a sógoroknál, mert az ausztriai munkalehetőségek sokkal jobban jövedelmeznek, mint szinte bármely más magyarországi munka.
![[180px-Louis-Michel_van_Loo_001.jpg]](http://3.bp.blogspot.com/__-aXJ-5OKis/SPtwGVtg9-I/AAAAAAAAAAc/YEm4SHjtdDc/s1600/180px-Louis-Michel_van_Loo_001.jpg)
