Színészképzés Másképp-Minden ami színház ! - Színházi Események, Verseim,Verset mondok,Politikai szatíra,Dráma,Vígjáték,pszichodráma,Színház ,Színházi Alapfogalmak,Színitanoda,Színitanodáról,Színházi emberek,Színház ,Sztanyiszlavszkij,Grotowski,Reformerek klubja,magyar színháztól,francia színháztól,norvég színháztól,dán színházig,amerikai színházig,sturm und drang,vásári komédiától,zenés dráma,lapozható változatban

SZÍNÉSZKÉPZÉS MÁSKÉPP! - JÓ ÉJT KIRÁLYFI 2.
Add a Facebook-hoz

FORDÍTÓ

Körkérdésünk
Értékeld honlapomat
Összes válasz: 248





HONLAP FŐ MENŰJE


ÍRÁSAIM,GONDOLATAIM


SZÍNHÁZTÖRTÉNET


MINDEN AMI SZÍNHÁZ





















  • Ifj. Horváth István


  • JÓ ÉJT KIRÁLYFI / Második rész /


    Ötödik kép

    A színpad tagjai érkeznek, elől István jön és magyaráz.

    István: Mielőtt elkezdjük a próbát, valamit szeretnék kipróbálni.... Mihály, ha majd intek, mondjál valamit, de nem emelt hangon, hanem normális beszéddel szólj!
    / Leugrik a színpadról és besiet a közönség sorainak közepéig. /
    Mondhatod, Mihály!
    Mihály: " Lenni, vagy nem leni, ez itt a kérdés... "
    István: Köszönöm. Jó az akusztika. Nem kell majd erőlködnötök... Akkor, kezdjük... Akiknek ebben a jelenetben nincs dolguk, azok álljanak az oldalfüggönyök mögé! Teljes csöndet kérek!
    / A színpadon Dénes és Márta marad. Ophéliának Hamletel való találkozását próbálják. /
    Mihály-Hamlet: " Szép hölgy, imádba
    Legyen foglalva minden bűneim. "
    Márta- Ophélia: " Kegyelmes úr, hogy van, mióta nem
    Láttam kegyelmedet? "
    Mihály-Hamlet: " Köszönöm alássan; jól, jól, jól. "
    Márta-Ophélia: " Uram, néhány emléke itt maradt,
    Már rég óhajtanám visszaküldeni.
    Kérem, fogadja el. "
    Mihály-Hamlet: " Nem, nem. Nem adtam egyet is soha. "
    Márta-Ophélia: " Fölséges úr, hisz tudja, hogy adott;
    S hozzá illatnak édes szavakat;
    Vedd vissza, mert illatjok elapadt,
    Nemes szívnek szegény a dús ajándék,
    Ha az adóban nincs a régi szándék.
    Itt van, fönnséges úr. "
    István: Álljatok meg! ... Márta! ... Ophélia! ... Felelj nekem nyíltan, szereped lényege szerint: mit akarsz te Hamlettől?
    / Miközben beszél, elindul a színpad felé. /
    Márta: / Bizonytalanul /
    Talán... Azt hiszem, szeretném, ha feleségül venne.
    István: Minek? Hogy hercegasszony légy?
    Márta: Nem.
    István: Hanem?
    Márta: Hát... Én szeretem Hamletet.
    / Futó pillantást vet Mihályra. /
    István: Szereted? Úgy szereted, mint ő téged, amikor majd őrjöngve ugrik a sírodba és magát akarja eltemettetni veled?! Te is ilyen vadul?! Ilyen mindent megtagadva szereted?!
    Márta: Úgy szeretem, hogy elvesztésekor az őrületbe süllyedek, és a halálba menekülök.
    / Hosszabban nézi Mihályt, tekintetük egymásba fonódik. /
    István: / Észreveszi a két fiatal vonzalmát, ezért néhány másodpercig még vár, mielőtt megszólal. /
    Hát ezt akarom én látni a színpadon! Már most, a darab elején is! Legalább a csiráját ennek a mindent felforgató érzésnek. Különben a szerepnek semmi értelme. Légy szenvedélyesen fiatal nő, és nem jól nevelt gimnazista lány az angol kisasszonyok zárdájából. Apropó! Zárda! Tudod-e, hogy a filológusok sokat vitatkoznak egy szövegeteken? Azon, hogy Hamlet téged voltaképpen kolostorba küld-e vagy bordélyházba? Ez is, az is csak akkor indokolt ha vér van benned, tűz, amit meg kell fékezni, vagy éppen kitomboltatni...
    / Kicsit járkál, mielőtt folytatja. /
    Őszintén felelj, Márta! Elvégre fiatalok vagyunk, egymás között. Szoktak lenni zűrzavaros, erotikus álmaid?
    / Csak vállrándítást kap válaszul a lánytól. /
    Mert ha igen, akkor gondolj olyasmikre, amikor a színpadon Hamlettel szemben állsz... Szünetet tartunk! Addig gondolja át mindenki alaposan a szerepét!
    / A többiek szétszélednek, Kata leül István mellé. /
    Kata: Komisz voltál Mártához. Zavarba hoztad.
    István: Ha zavarba jött, akkor úrilány... És én úri kisasszonyokkal nem tudok mit kezdeni a színpadon. Húsból és vérből való emberekre van szükségem.
    Kata: Furcsán beszélsz. Márta ugyan olyan ember, mint mi.
    István: Tévedés. Márta apja megyei főjegyző, te paraszt vagy, én meg zsidó... Vagy legalábbis az leszek hamarosan...
    Kata: / Majdnem felugrik a székről. /
    Miket beszélsz te?!
    István: Csak az igazságot... Tőled tudom, hogy az apád harmincholdas kisbirtokos. Te meg tőlem hallottad, hogy milyen káros folt van a családfámon.
    Kata: Hagyd ezt abba, kérlek!
    István: Nem én kezdtem, hanem ők. Márta valamelyik őse az én házaló ükapámat kutyákkal kergettette ki az udvarából, a te nagyapád nagyapját pedig megcsapatta a deresen.
    Kata: Te pedig hasonlítani szeretnél hozzájuk?
    István: Hogy érted ezt?
    Kata: Ősök után böngészel a múltban... Nem elég, hogy mások ezt csinálják?!
    István: / Zavarba jön. /
    Igazan van, Kata... Hülyeségeket beszélek.
    Kata: És én a hülyeségeddel együtt is szeretlek.
    István: / Nevet. /
    Ez úgy hangzott, mint egy múltszázadbeli szerelmi levelezőkönyv átmodernizált mondata.
    Kata: De azért jó volt mondani... És hallani is?
    István: Nagyon jó.
    / Közelebb húzza a székét a lányhoz. /
    Tegnap este nagyon egyedül voltam... Kettesben azzal a rozzant dívánnyal a sarokban... Emlékszel még rá, ugye?
    Kata: / Mosolyogva. /
    Letudnám rajzolni a szobád minden darabját, ha tudnék rajzolni...
    István: Hogy biztos légy benne: megnéznéd ma is?
    Kata: Félsz a direkt kérdésektől? Tudod nagyon jól, hogy én nem a szobádat akarom látni, hanem téged...És magamat... Ruhátlanul... De jobb ha így mondom: meztelenül...
    István: Mennyivel bátrabb és őszintébb vagy, mint én... Így ki mered mondani...
    Kata: / Mosolyog. /
    Megtenni igen, kimondani nem?... Lehet, hogy én azért vagyok nyíltabb, mert teljesen ki akarom nyitni magamat neked. Nem csak az ölemmel, hanem a szavaimmal is.
    / Előre hajol, egészen közel Istvánhoz. /
    Én most is ugyan olyan közel érezlek magamhoz, mint amikor melletted fekszem. Nekem ez az, amit szerelemnek neveznek. Amikor szinte mindegy, hogy a bőrünk tapad-e össze, vagy csak... csak? .... a tekintetünk... Tudod mit? Nem mondok tovább ilyen nagy szavakat. Otthon leszel este? Oda megyek hozzád.
    Professzor: / Hirtelen lép be. Megtorpan az összehajló fiatalok látványától, aztán mégis beljebb lép. /
    Jó napot fiatalok!
    István: / Faláll a székről, Kata követi a példáját. /
    Jó napot professzor úr!
    Professzor: Beszélnünk kéne fiam... Négyszemközt...
    Kata: Én már úgy is indultam.... Majd találkozunk István... Viszlát professzor úr!
    / Kimegy. /
    Professzor: / Közelebb lép Istvánhoz és a vállára teszi a kezét. /
    Valami bántja, fiam? Nem úgy dolgozott a mai próbán, mint máskor. Hogy úgy mondjam, kissé decentrált volt.
    István: Nem bánt semmi különösebb, professzor úr... Meg vannak persze a magam gondjai, de azon kívül semmi új... Talán csak a szokottnál szórakozottabb voltam. Ezért nem is folytattam a próbát...
    Professzor: Jól van. Természetesen nem faggatom. Tartsa meg magának, ami nem tartozik rám.
    / Egy ideig néz maga elé, aztán hirtelen tegezésbe csap át. /
    Csak szeretném, ha nem felejtenéd el, fiam, hogy velem mindig őszintén beszélhetsz. Nem csak tanárod vagyok, de idősebb barátod is.
    / Elmosolyodik. /
    Fél éve ismerlek csak, de megismertelek. Becsüllek és szeretlek.
    István: Köszönöm.
    Professzor: Valamikor együtt diákoskodtunk apáddal. Más szakon ugyan, de egy társaságba jártunk és nagyon jóban voltunk évekig. Ez az emlék is az oka annak, hogy ennyire figyelek rád.
    István: Mondta ezt apám is... Tudom, mit köszönhetek méltóságos uramnak...
    Professzor: Hagyd ezt az ostoba megszólítást! Szeretném, ha nem értenél félre. Nem csak a diákkori emlékek miatt érdeklődök irántad. Tehetségesnek tartalak, és ami manapság ritka: olyan valakinek látlak, akiben hit él!
    István: Hit?
    Professzor: Igen. Mert te hiszel abban, amit csinálsz.
    István: Ezekben a mai esztendőkben a hit nagyon kétes értékű szóvá vált, tanár úr... Sokan hangoztatnak olyan hiteket, amelyek rontják a kifejezés hitelét.
    Professzor: Örülök, hogy még szójátékhoz is van kedved, fiam.... Azt viszont tudnod kell, hogy én nem csak idősebb barátod vagyok, de a tanárod is... és az egyetem rektora.... Minden diákom papírjai ott fekszenek az irodám szekrényében...
    István: / Zavartan. /
    Ezt miért mondja, tanár úr?....
    Professzor: Azért mert tudom, hogy édesanyád származása miatt aggódsz és vagy ilyen zaklatott... Nézd, fiam: sohasem titkoltam előttetek, hogy mi a véleményem erről a szánalmas és visszataszító komédiáról. Én az embereket csak tisztességük és egyéni értékeik szerint osztályozom. Jogom van tehát, hogy erről is nyíltan beszéljek veled vagy bárkivel. Megsértesz ha velem szemben feszélyezve érzed magad emiatt...
    Péter: / Rémülten szalad be. /
    Most mondta be a rádió, hogy Belgrádból puccs-hírek jöttek! II. Péter király ül a trónon és egy Simovits nevű tábornok az új miniszterelnök!
    / Közben megérkeznek a többiek is. /
    Gábor: Pár kilométerre innen, a déli határunkon német ellenes király és kormány? Mi lesz ebből?
    István: Lehet, hogy be kell avatkoznunk?
    Mihály: / Legyint. /
    Ugyan! A németek nem bízzák ezt miránk. Nincs erre szükségük.
    Márta: / Rémülten. /
    Háború lesz?!
    Dénes: Nem! Háború az már van! Csak nálunk még nem szólnak a puskák...
    Professzor: / Eddig csak figyelte a fiatalok reakcióit. /
    Kérlek benneteket, hogy nyugodjatok meg! Teleki tartja magát, ameddig csak lehet.
    István: De meddig, professzor úr? Meddig?!
    Professzor: / Mélyről jövő sóhaj után. /
    Hazudnék magamnak is és nektek is, ha azt mondanám, hogy a kormányunkra nem nehezedik nyomás... Igen: megtörténhet, hogy a magyar kormány is engedelmesen átvesz mindent a németektől, hogy nálunk is összeomlik a rend és az erkölcs... De ehhez olyan, a mostaninál is nagyobb földcsuszamlás kell, amelyben az egyéni sors, az enyém vagy a tiétek, teljesen mindegy, nagyon sokrendű kérdéssé válik. A magyar kormány majd akkor lesz kénytelen tökéletesen beadni a derekát, amikor a háború a visszájára fordul... Ha majd a németeket súlyos csapások sorozata éri....Mert a megsebzett sárkány farkcsapásai a legveszedelmesebbek. Ha a bukás szélén érzik magukat, akkor rántanak majd minket is a szakadékba... Hogy a mi hulláinkkal, magyar katonák hulláival tömjék be a réseket és hónapokkal, hetekkel vagy napokkal késleltessék a katasztrófát...
    István: Ezt nem értem, tanár úr. Bennünket hová ránthatnak? Magyar katonákat Norvégiába vagy az Atlanti-partra?
    Professzor: Gondolod, hogy Európa keletén mindörökre, minden mozdulatlan marad?
    István: Csak nem arra gondol, hogy....
    Professzor: De igen. Arra. A két végletes ellenfél ma még csak figyeli a másiknak minden moccanását. De minden hihetőbb, mint az, hogy a kommunista birodalom és a náciké sokáig, a végleges német győzelemig, Európa megsemmisüléséig megmaradjon ebben a látszat-békében... Nem tudom, melyiküknek az idegei mondják föl előbb a szolgálatot, melyikük veszti el hamarabb a fejét és támad a másikra, de így lesz, mert ez a történelem törvényszerűsége... És amikor keleten fellobban majd a mindennél nagyobb láng, akkor lesz szüksége a németnek a magyar katonai ágyútöltelékre, és tőlünk szedett rabszolgamunkásokra... A náci istenek alkonyának lángözönében fél Európa elhamvadhat, talán Magyarország nagy része is.... Hogy hányan maradunk meg? Hányan maradnak majd a kilencmillió magyarból? Nem lehet kiszámítani... Lehet, hogy te éred meg a végét, István, lehet, hogy én... De hogy mind a ketten, annak ötven százalékkal kevesebb az esélye....
    / SÖTÉT /

    Hatodik kép

    Szín: Az egyetemi színpad próbaterme.

    A társulat tagjai érkeznek nevetgélve, vidám hangulatban.

    Dénes: Csodálatos volt az előadás! Ekkora sikerre nem számítottam!
    Mihály: / Újságot lobogtat a kezében. /
    Ezt figyeljétek! Micsoda kritika!
    / Olvasni kezdi /
    " Hosszú hetek gondos, elmélyült művészi munkája után lépett a nyilvánosság elé a szegedi egyetem színjátszó társulata. Jövő színházi kultúránk szempontjából jelentős munka lett ez a Hamlet előadás, melyet mától szimbólumnak kell tekinteni! Példát mutattak, hogyan kell hittel, lelkesedéssel és ambícióval klasszikust előadni. A tomboló siker, amely a darabnak minden egyes jelenetét végig kísérte, nem csak a kiváló szereplőgárdának szólt, hanem a zseniális rendezőnek is! "
    Péter: Mondtam én, hogy amihez István nyúl az arannyá válik!
    István: Ennek az arany csinálásnak ti is részesei voltatok! Köszönöm is ezt nektek!
    Dénes: Ezt a darabot mindenképpen el kell vinnünk Kolozsvárra is! Had lássa a nem rég újra magyarrá váló közönség! Sőt! Végig kell utaznunk minden visszacsatolt területen, hogy elvigyük hozzájuk a magyar színjátszást és a magyar szót!
    István: De szépen hangzik ez, Dénes! Adja Isten, hogy valóra váljék! De haladjunk szépen sorban! Először Kolozsvár! Remélem, az egyetem hozzájárul az utaztatásunkhoz!
    Mihály: Szerintem biztos! Ne felejtsétek el, hogy ünnepi alkalomról lesz szó! Ezzel az előadással ünnepeljük meg, hogy száz évvel ezelőtt a kolozsváriak hozták el ide Szegedre a Hamletet! Mi pedig visszavisszük!
    István: / Nevetve /
    Azt hiszem, sértetlenül adjuk majd vissza!
    Egyetemista: / Rémülten, lihegve rohan be. /
    Meghalt a miniszterelnök! Rendőrök járják a házakat! Mindenhol ki kell tűzni a gyászlobogót! A városon át pedig végtelen sorokban német motorizált egységek vonulnak délre, Jugoszlávia felé!
    / Döbbent csend, senki nem tud megszólalni. /
    István: Hát milyen világ ez?! Megcsináltam a Hamletet, és most azon kényszerülők töprengeni, hogy ki lesz a következő miniszterelnök, és mit fog tenni! Bele lehet őrülni ebbe az állandó rettegésbe és bizonytalanságba! Pedig én nem akarok mást, csak tanulni és játszani!!!!
    / Feldúltan kirohan, a többiek utána. /
    / Rövid idő múlva István és Kata tér vissza. /
    István: / Hevesen gesztikulál, még mindig nagyon ideges. /
    Most mond meg, Kata! Mi közöm nekem ahhoz, hogy ki elnökösködik a budai Sándor palotában?! Miért kell odafigyelnem a halott elnökre és utódjára?! Ahelyett, hogy téged ölelnélek, miért kell itt állnunk egymással szemben, ostobán rágódva az eseményeken?!
    Kata: Azért van így, István, mert az életünk forog kockán.... Nem csak a miénk, hanem mindenkié!
    István: Velem senki se törődik, miért gondoljak én a mindenkire?!
    Kata: Mert nem vonhatod ki magadat! Az lesz a sorsod, ami a többieké....
    István: A többi magyar zsidóé?
    Kata: / Felcsattan. /
    Már megint ezzel jössz?! Hagyd ezt a témát! Tudod magad is, hogy...
    István: Jó, jó, magam is tudom, hogy ma még nem vonatkoznak rám a zsidó-törvények. De ha esetleg nem is löknek közéjük, ha megmaradok teljes jogú polgárnak, akkor rövidesen alkalmam nyílik arra, hogy egy gránát szétvigye a fejemet!
    Kata: Ezt már megint honnan veszed?! Mi nem is vagyunk háborúban!
    István: Emlékszel, hogy pár napja milyen félelmeteset mondott a professzor?... Hogy északkelet... a Szovjetek...A kormányzó mindig büszkén mondogatta, hogy Európában ő szállt szembe elsőnek a bolsevizmussal... És ha ez a háború bekövetkezik, az neki nagyon is kapóra jön...
    Kata: / Közelebb lép Istvánhoz és megfogja a karját. /
    Mond, István, lehet így élni: állandó félelemben?
    István: Így élünk, Kata....
    Kata: / Hozzásimul a fiúhoz. /
    Kapaszkodj belém, ha félsz.

    Kata: / Simogatja a fiú fejét, keze egyre lejjebb csúszik és elkezdi kigombolni István Ingét, közben kedvesen mondja. /
    Nincs itt semmi... Semmi fenyegetés... Ketten vagyunk, István... Ketten....
    / SÖTÉT /

    Hetedik kép

    / Még a sötét alatt, rádió hírekként beolvasva ! /

    Rádió hang: " Színpompás esemény örvendeztette meg a kolozsvári színházlátogató közönséget. A szegedi egyetemi színpad tagjai híres Hamlet előadásukkal méltó módon szereztek dicsőséget városuknak! Talán még nagyobb volt a siker, mint Szegeden. Némi fanyar szájízzel tudomásul kellett persze vennünk, hogy ebbe belejátszott a politika is: minden támogatást megkapott az egy éve visszaszerzett városban a magyar színielőadás. De ez csak mellékzöngéje volt a sikernek. Enélkül is őszintén és szeretettel tapsoltak a kolozsváriak a vendégeknek. "

    / Teljes fény, a színpadon István és Kata. /

    István: / Most igazán felhőtlenül boldog. Karjaiba kapja a lányt. /
    " Királynőm! Mégis, mégis szép az élet! "
    Kata: / Nevet. /
    Mi ez? Már a Don Carlost is megakarod rendezni, hogy abból idézel?
    István: Meg! Mindent, ami eljátszható! A Carlost, a Tragédiát, a Tigrist, Shakespearet, Schillert,, Moliéret, akár a Vígözvegyet is! Színházat akarok játszani!
    Kata: Kitűnő ötletek! Milyen jól állna nekem, ha a Gertrúd után eljátszanám a szép Vígözvegy szerepét, és Glavari Hannaként hat frakkos úr társaságában énekelném a belépőt! És közben fekete harisnyásan rúgom majd a port! Jó lesz?
    / Mindketten nevetnek. /
    István: Tudod, mit fogok most csinálni? Telepumpálom magam energiával! Erős akarok lenni az őszi munkához!
    Kata: Két ember munkájához. Mert nem csak rendezned kell, hanem tanulnod is!
    István: Igen...rendezni... Szeptemberben elkezdjük megint a színházat!
    Kata: A színház... Egyetlen szerelmed...
    István: Tudod, hogy ketten vagytok egyetlenek.
    Kata: Köszönöm. Köszönjük.
    István: Én köszönöm tinektek, hogy van miért élnem.
    Kata: Magam nem is volnék elég ehhez?
    István: Dehogynem, drága. Csak hát így teljesebb: te és a színház. A kettő elválaszthatatlan...
    / Hirtelen felhő fut át az arcán. /
    Három napja ki sem mozdultunk a lakásból, nem láttam újságot, rádiót se hallgattam... Nagyon jó így veled, elszigetelve mindentől, de... manapság nem árt tudni, mi történik a világban. Megyek megnézem... Biztosan az ajtó elé tette a házi úr az újságokat...
    Kata: / Némi ellenkezéssel. /
    Fontos?
    István: Nem fontos... De mégis csak....

    / István kimegy, majd kis idő múlva úgy jön vissza, hogy szinte vonszolja magát. Arcán rémület. Úgy tartja az újságot, mintha egy madár törött szárnya lenne. Megáll és nem mozdul, nem szól. /

    Kata: Történt valami?... Mond már az Istenért!!
    István: / Tompa, színtelen hangon. /
    ... Kitört a német-szovjet háború... Tegnap hajnalban...

    / SÖTÉT /

    / A sötét alatt újra felhangzik a darab eleji zene, melybe vonuló harckocsik és lövések zaja keveredik. Közben szép lassan elindul befelé a függöny. /

    FÜGGÖNY

    MÁSODIK FELVONÁS


    Első kép

    István szobája. A fiú türelmetlenül járkál.
    Kopognak.

    István: / Az ajtóhoz siet és kinyitja. /
    Jó reggelt, apa! Már nagyon vártalak!
    Apa: Szervusz, fiam. Jól vagy? Olyan sápadt az arcod...
    István: Hát lehetek jól egy ilyen világban?
    Apa: Ne légy ilyen keserű.
    István: Tudsz már valamit, apa?
    Apa: Csak amennyit a rádió bemondott.
    István: Ott Pesten... te találkozol emberekkel, akik talán többet is tudnak....
    Apa: Bizonytalan és nem ellenőrizhető hírek. A lapok cenzúrázását megszigorították. Azt mondják a helyzetet ismerők, hogy egyenlőre... Egyenlőre nagyobb arányú beavatkozásunkra nem lesz szükség... Pali bátyád megítélése szerint inkább csak jelképesen veszünk részt, és nem frontcsapatokat adunk, hanem csak megszállóerőket... Pali egyébként megígérte, hogy a segítségünkre lesz, hogy te zavartalanul folytathasd egyetemi tanulmányaidat.
    István: Előre is köszönöm neki. Remélem, nem lesz szükség a segítségére...
    Apa: Remélem én is... Egyébként nem olyan drámai a helyzet, mint első hallásra gondoltuk. Az oroszok kitérnek minden nagyobb ütközet elől, általános visszavonulóban vannak, a német páncélosok szinte akadály nélkül nyomulnak előre. Vannak, akik azt mondják, hogy Moszkva rövidesen békét fog kötni.
    István: Te is így gondolod, apa?
    Apa: Őszintén megmondom, én nem vagyok ilyen optimista. Ez azonban sokkal bonyolultabb kérdés, fiam, sem hogy egy rövid beszélgetésben meg lehetne vitatni.
    István: Mit tanácsolsz, apa?
    Apa: Sokkal többet akkor sem tudnál meg, ha visszajönnél Pestre... Maradj inkább itt Szegeden, tanulj, amíg jól érzed itt magad.
    / Újabb kopogtatás. /
    István: Ki lehet az? Nem várok senkit...
    Apa: Én viszont igen. egy barátomat... Sándort, az újságírót. Biztosan emlékszel rá... Tegnap bejelentkezett, hogy fontos dologban akar velem beszélni, én pedig megakartam őt kímélni egy Pestre utazástól... Utólagos engedelmeddel, itt beszéltem meg vele egy találkozót.
    István: Akkor én nem is zavarok.
    Apa: Majd megmondja Sándor, hogy mennyire diszkrét a mondanivalója... Ha nem szól, maradhatsz.
    Sándor: / Mint régi barátot, ölelgetve üdvözli az apát, aztán Istvánnal is kezet fog. /
    Apa: Nos, miről is van szó, öregem?
    Sándor: Tanácsot szeretnék kérni tőled. Jogászi tanácsot.
    Apa: Állok rendelkezésedre.
    Sándor: / Vonakodva fog hozzá. /
    Szóval... A nagybátyámról lenne szó... Nehéz helyzetbe került és nem tudja, mit tegyen... Három éve, 38 őszén települt át Magyarországra... Magyar, de fiatal kora óta Pozsonyban élt, és természetesen csehszlovák állampolgár volt...
    Apa: Mostani állampolgársága?
    Sándor: Azonnal kérte a magyart, de mindmáig nem kapta meg. Húzták, halogatták, még most is egy lejárófélben lévő csehszlovák útlevéllel él Pesten...
    Apa: Zsidó?
    Sándor: Igen... Igaz, hogy áttért évekkel ezelőtt, de manapság ez nem sokat számít...
    Apa: Hát nem... És miben tudok én segíteni?
    Sándor: Amíg el nem intéződik az állampolgársága, havonta jelentkeznie kell a külföldieket ellenőrző hatóságnál. Eddig simán ment... Oda ment, beütötték a papírjára a pecsétet és mehetett... De most... Bizonytalan hírek terjednek...
    Apa: Milyen hírek?
    Sándor: Hogy valami áttekinthetetlen rendszer szerint válogatnak a zsidónak tekintendő nem magyar állampolgárok között. Vannak, akiknek most is simán meghosszabbítják a tartózkodási engedélyét, de egyeseknek nem... Kiutasítják, rosszabb esetben kitoloncolják őket... És a nagybátyámnak holnapután kell megint jelentkeznie... Most mond meg, hogy mit csináljon? Menjen oda a csapdába, vagy próbáljon eltűnni?
    Apa: / ingatja a fejét. /
    Eltűnni? Bárhová költözik, a bejelentőhivatalok hálójából nem tud kibújni.
    Sándor: Az ember hall egyet s mást illegalitásban élőkről, bujkálókról...
    Apa: Nem szolid polgárembernek való az olyasmi... Hamis okmányok kellenek hozzá, segítőtársak, megbízható lakások, búvóhelyek... És még a jól felszerelt, gyakorlott illegálisoknak sem mindig sikerül...
    Sándor: Elmondanék valamit... Hogy jobban megértsétek, mitől is féltem a nagybátyám... A háború hatodik hete után a honvédvezérkar tájékoztató kirándulást szervezett a sajtó részére a frissen elfoglalt területekre, ahol magyarok a megszállók...Visszafelé jövet, az országúton találkoztunk egy szembejövő embercsoporttal. Vagy ötven-hatvan sárga karszalagos emberrel...
    István: Munkaszolgálatosok...
    Sándor: Nem. Nem azok voltak... Férfiak, nők, öregek és olyan iskolásforma gyerekek, kis kofferekkel, batyukkal, hátizsákokkal... Hat géppisztolyos katona kísérte őket... Amikor megkérdeztük, hogy kik ezek és hová mennek, nagy nehezen kinyögték, hogy lengyel állampolgárságú zsidók, akik eddig Magyarországon éltek, de most visszatoloncolják őket, állítólag hadi munkára.
    Apa: Hadi munkára? Iskolás gyerekeket?!
    Sándor: Ezt mi is kérdeztük... Azt mondták, hogy emberségből nem akarják szétszakítani a családokat.
    István: / Felpattan. /
    Borzalmas ez, apa! Színházat akarok csinálni, és lehet, hogy nem engedik?! Tanulni szeretnék és talán ahelyett nekem is idegen országutakon kell majd vándorolnom, fegyveres hajcsárok között?! De hát ez képtelenség!
    Apa: Nyugodj meg, fiam. Te nem tartozol abba a kategóriába... Ők külföldiek voltak és haza toloncolták őket... Te viszont itt születtél és magyar vagy...
    István: És szerinted ez elég biztosíték? Hát tudod mit? Nem nyugtattál meg, apa....
    / Már nem ül vissza hozzájuk, egy távolabbi széken foglal helyet. /
    Sándor: Szóval te sem tudsz használható tanácsot adni... Akkor hát: szervusz, barátom... Holnapután majd felhívlak, hogy mi történt vele... Szervusztok...
    / Lehajtott fejjel kimegy. /
    István: / Nagy levegőt vesz mielőtt nehezen kimondja a kérdést. /
    Mit gondolsz, édesapám, mi lesz azokkal az emberekkel?
    Apa: Nem tudom...Nem lehet tudni... Nem tudja senki...
    István: / Az apja elé lép és keményen a szemébe nézve kérdezi. /
    Megölik őket?! Asszonyokat, gyerekeket, öregeket?! Felelj, apám!
    Apa: Ezt még a németekről sem feltételezem... De hagyd ezt. Kár töprengeni, hiszen nem csak változtatni nem tudunk rajta, de sajnos figyelemmel sem lehet kísérni ebben a zűrzavaros világban a leszaggatott falevelek sorsát.
    István: Az ember nem falevél, apám!
    Apa: Talán még kevesebbet ér. Mert a falevelet nem gyűlöli senki, de ezeket az embereket nyolc esztendeje őrli, morzsolja a náci propaganda... A most húsz-huszonkét éves német hadnagy vagy őrmester gyerekkorától fogva hallotta és tanulta, hogy ezek az emberek alacsonyabb rendű, sőt kártékony lények, hogy őrájuk nem érvényesek az emberi együttélés szabályai!...
    / Meglátva István arcát, visszavesz a hangerőből és nyugtatóan mondja/
    Szerencsére Magyarországon még más a helyzet. Minket még nem fertőzött meg a nemzeti szocialista lázbetegség.
    István: De már elkezdődött itt is... Ötvennél is több nyilas képviselő ül a parlamentben zöld ingben és fenyegetően...
    Apa: A Kormányzó régi vágású magyar úr. Lenézi és megveti a nyilasokat.
    István: És ha egyszer mégis azok kerülnek hatalomra?
    Apa: Ez elképzelhetetlen, fiam.
    István: Irigylem az optimizmusodat, apám.
    Apa: Optimizmus volna? Szerintem csak józan számítás.
    István: Józanság - egy tébolyodott világban....
    Apa: Minél jobban elfajul a téboly, annál higgadtabban kell gondolkodnunk.
    István: Bölcs dolgokat mondasz, apám... De hiszed-e, hogy higgadtan tud gondolkodni az az ember, aki a galíciai országúton már madzaggal kötötte fel a levált cipőtalpát?... Én már csak a színpadi szóban hiszek, Shakespeare-ban és Madáchban. Bennük akkor is hinni fogok, amikor az én cipőtalpam is leválik valahol Stanislau környékén!
    / SÖTÉT /


    Második kép

    István lakása.
    Kata és István beszélgetnek.

    István: A professzor már hónapokkal ezelőtt megjósolta, hogy ennek be kell következnie.
    Kata: Bekövetkezett. Na és? A németek dolga és az oroszoké.
    István: De azt is mondta, hogy akkor már mi sem maradunk az eseményeken kívül...
    Kata: Ő is tévedhet.
    István: Persze. Mindenki tévedhet. Az emberek logikája lehet hamis, de az eseményeké nem.
    Kata: Szent Isten! Mire gondolsz?
    István: Semmire... Nem tudom...
    Kata: Mond...csak nem hívnak be?
    István: / Elgondolkodva. /
    Nem tudom... És azt sem, hogy ha hívnak, akkor katonának vagy fehér karszalagos munkásnak...
    / Legyint. /
    Végül is teljesen mindegy... Most már minden mellékes...
    Kata: Neked mindegy, hogy elvisznek-e?!
    István: Emlékezz, mit mondott a professzor: jönni fog a földrengés, és abban az egyén sorsa másodrendű kérdés lesz.
    Kata: / Dühösen /
    Neked másodrendű, hogy elvisznek?!
    / Visszafogottabban, nyugtatóan. /
    Talán csak üres tűzijáték, szavak pufogtatása az egész. Formaságok: hadüzenet, parancs, miegymás... Hogy a végén az osztozásból ki ne maradjunk... Hiszen látni már évek óta, hogy ezt a háborút a németek egyedül akarják végig verekedni. Ők mindent maguknak akarnak... Mi majd legfeljebb statisztálhatunk nekik.
    István: Statiszták nélkül színház sincs. De ezen a színpadon a statiszták hullanak majd, nem a főszereplők... Bizony, a statiszták. Vagy én, vagy Dénes, vagy Gábor... Ki tudja, melyikünk?... Talán valamennyien... Talán az egész ország elpusztul... Volt már erre is példa... Rotterdam, Árnheim, Koventry, mind csak romok maradtak. És persze azok, akik fél őrülten ki tudtak mászni a romok és hullák közül...
    Kata: / Rettegő hangon. /
    Szerinted elvisznek?
    István: Honnan tudjam?
    Kata: / Szinte sikoltva. /
    Nem engedlek! Nem adlak!!!
    István: Ne beszélj csacsiságokat, kicsim. Ki kérdez téged és engem?
    Kata: Ha elvisznek, ha valami bajod esik, én nem élem túl!!!!
    István: Túléled. Majd megsiratsz, aztán megenyhül a fájdalom.
    / Kata hirtelen elveszti az önuralmát és nekiugorva Istvánnak, verni kezdi a mellét, miközben kiabál. /
    Kata: Nem engedlek! Nem adlak! Megértetted?!!! Senkinek sem adlak!!! Még a halállal is megharcolok érted!!!!
    / Hirtelen hagyja abba. Néhány másodperces döbbent csend után szólal meg újra. /
    Bocsáss meg... Nem akartam...
    István: Köszönöm, Kata... Köszönöm... Ez mindent kifejezett...
    / Átöleli a lányt és megcsókolja. /
    Erősnek kell lennünk. Igazad van. Mindkettőnknek. De főleg nekem...
    Kata: A továbbéléshez...
    István: / Erőltetett optimizmussal, hogy megnyugtassa a lányt. /
    Ott azért még nem tartunk... Váratlanul ért bennünket ez a várható hír, de ha józanul nézzük a dolgokat, lehet, hogy az egész csak hetekig tart... Láttuk Lengyelországnál vagy a francia összeomláskor... A német páncélosrohamnak nem tudott ellenállni sem Belgium, sem Hollandia, sem a többi.... Talán az oroszok sem... Lehet, hogy vége is lesz az egésznek, mire én rám kerülne a sor...
    / Újra átkarolja Kata derekát és rámosolyog. /
    Kata: / A könnyeit törölgetve igyekszik vissza mosolyogni. /
    Gondolod, hogy így lesz?
    István: Nem gondolom, hanem érzem... De tudod mit? Ugorjuk most át ezt a témát! Gyere! Elviszlek sétálni! Csodás idő van! Aztán ha visszajöttünk, tiéd vagyok egész éjszaka!
    Kata: / Nevet. /
    Ez igazán jól hangzik hercegem! Mennyünk!
    / Megfogják egymás kezét és mint két boldog gyerek, kifutnak. /
    / SÖTÉT /

    Harmadik kép


    Az egyetem próbaterme.
    István a székeket pakolgatja, készíti elő a termet a megbeszélésre.
    Belépnek a csoport tagjai és a professzor.

    Dénes: Szervusz, István! Döntöttél már? ... Mi lesz a következő, amit előadunk?
    István: Nem döntöttem egyedül. Kíváncsi vagyok mindenki véleményére. A tiédre is.
    Dénes: Nekem mindegy... Szeretem mindegyiket... De azt csiripelték a madarak, hogy a Tragédiát akarod nekünk ajánlani... Szerintem a Hamlet után az túl könnyű feladat lesz... A kritikusok azt hihetik, hogy belefáradtunk az előző nagy feladatba.
    István: Butaság. Ez még nehezebb feladat. A Hamlet egy ember sorsa, a Tragédia az emberiségé.
    Gábor: Már ahogy Madách látta....
    István: Igen, ahogy ő látta... Ha tévedett, vele tévelygünk mi is. Ha azonban igaza van, és a végén fagyhalál, valamiféle végső pusztulás vár mindannyiunkra...
    Kata: / Idegesen. /
    Hagyd már ezt, István! Nyakig depresszióban nem lehet dolgozni.
    István: / Legyint. /
    Ez nem az én depresszióm. Nem bennem van a gyökere, hanem a környező világban.
    Professzor: Fiaim, az ideggyógyászati megbeszéléseket engedjük át a medikusoknak. Mi beszéljünk inkább a Tragédiáról...
    / Nyílik az ajtó és Mihály lép be, katonaruhában. /
    Mihály: Jó napot, tanár úr! Szevasztok.
    Márta: / Döbbenten. /
    Hát te?!
    Mihály: Nem nehéz kitalálni. Bevonultam. Holnap indul a századom.
    Márta: De hiszen felmentést kaphatsz!
    Mihály: / Fölényesen. /
    Nem adtam be mentesítési kérvényt. Sőt, szóltam a nagybátyámnak, hogy intézze el a bevonulásomat.
    Dénes: Te hülye vagy!
    Mihály: / Hűvös hangon. /
    Kérlek, válogasd meg a szavaidat. Már egy katonával beszélsz.
    Dénes: Bocsánat...
    Professzor: És mondja, fiam: miért döntött így?
    Mihály: / Megrántja a vállát és leül. /
    Unom már az állandó vitákat és szózatokat. Valamit tenni akarok!
    István: Ölni?
    Mihály: / Szárazon. /
    Ha kell. És ha kell, akkor meghalni...
    István: Meghalni, Hitlerért?!
    Mihály: Nem Hitlerért! Európáért! Lehet, hogy ti hátat fordítotok nekem, de én így érzem. Ázsia jön ellenünk, és meg kell tőle védeni Európát! Goethét, és... és igen, a Hamletet is... A civilizációnkat!
    Professzor: Kedves fiam: Goethét Tolsztojjal vesse össze... Sztálinnal szemben pedig Hitler áll...
    Mihály: / Nyersen. /
    Finom megkülönböztetésekre most nincs idő! Ez most élet-halál harc, professzor úr!
    Márta: Remélem, hogy az élet fog győzni...
    Mihály: Nagy szavak.
    Professzor: / Odalép Mihályhoz. /
    Nos, maga most elmegy harcolni, Mihály fiam... Ez a véleménye... Mondjam így: meggyőződése. Tudja, hogy miért fogott fegyvert, hiszen maga mondta: önként jelentkezett... De engedjen meg egy kérdést. Bizonyos benne, hogy odakint a fronton azt látja majd, amit itthon elképzelt?... Hogy csakugyan a hitleri keresztes háború lovagjainak oldalán fog küzdeni? Hogy Európát védelmezi majd?
    / Keményebbé válik a hangja. /
    Végig gondolta a dolgot, Mihály?! Hiszen látjuk, mivé tette Európát a nyújtózkodó Harmadik Birodalom. Narvicktól Szicíliáig, és Franciaország Atlanti partjától Ukrajnáig mindent letiport, és még többet akar legázolni.
    Mihály: / Idegesen. /
    Ezt én nem hallgatom! Majd írok nektek. Viszontlátásra...
    / Kézfogás nélkül elhagyja a termet. /
    / Hosszú csendet hagy maga után. /
    István: Nagyon nagy baj, hogy elment... De még nagyobb baj, hogy így ment el... Haraggal a lelkében...
    Professzor: Én vagyok a hibás... Nem kellett volna így beszélnem vele...
    Gábor: Hibásak? Miben, tanár úr?
    Professzor: Abban, hogy egy barátunk ilyen fonák módon hagyott el bennünket. Nem csak testileg vált el tőlünk, de gondolkodásában is elszakadt... Pedig hát... Azt hittük, hogy ez a mi kis társaságunk eléggé összecsiszolódott... Hogy a gondolataink a lényeges dolgokról legalábbis hasonlóak... Tévedtünk... s a hibát ott látom, hogy nem hatottunk eléggé határozottan egymásra...
    István: Hát igen... pedig Mihálynak már régebben is voltak furcsa, a józan ítélettől eltérő megnyilatkozásai... Átsiklottunk rajtuk. Nem kapaszkodtunk meg a szavában és nem próbáltuk meggyőzni. Megelégedtünk annyival, hogy vita közben ő hanyagul oda vetette: én igazán nem vagyok náci, csak hát...
    Márta: Én ezt el is hiszem neki! Mihály nem náci!!
    Professzor: Igaz... Ezzel nem lehet vádolni... Sokszor elhatárolta magát a nyilas újságok szóhasználatától...
    / Indulatosabban. /
    De mennyien vannak ebben az országban ilyen "csakhát" emberek?! Akik igazán nem antiszemiták, csak hát... Akik nem feltétel nélküli németbarátok, csak hát... Akik nem helyeslik ezt a háborút... csak hát .... Akik felakarják törni a tojást a rántottához, de nem gondolják át, hogy miféle rántotta lesz ebből.
    Kata: Semmiféle. A németek elveszítik a háborút, mert el kell veszíteniük!
    Professzor: Lehet... Talán... De mi lesz addig?
    István: / Tompa hangon. /
    Addig? Mihály hősi halált hal a horogkeresztért, mi pedig szétszóródunk.
    Professzor: Együtt maradunk... Ameddig csak lehet!
    Dénes: Bocsánatot kérek, tanár úr, és ti se haragudjatok, de nem Mihályt és magunkat gyászolni jöttünk most össze. Csak úgy maradhatunk együtt, ha folytatjuk a színházat.
    Professzor: / Elmosolyodik /
    Ez igaz. Nagyon igaz. Folytassák hát.
    István: / Arca megviselt, ideges és fáradt egyszerre. /
    Talán majd holnap, professzor úr... Megviselt ez a dolog... Ti is menjetek most... Tényleg nagyon fáradtnak érzem magam...
    / Mindenki szedelőzködik, csak Kata áll tovább. /
    Kata: Én is fárasztalak?
    István: Te maradj....
    / Többiek el. A színen ketten maradnak. /
    Kata: Kimerültél. Lesz erőd holnap folytatni?
    István: Kell, hogy legyen!
    Kata: Igen. Akkor is, ha nagyon felhős felettünk az ég!
     
     






    / Folytatás a 3. részben /











    KONSZTANTYIN SZTANYISZLAVSZKIJ


    Helyezkedj el a sógoroknál, mert az ausztriai munkalehetőségek sokkal jobban jövedelmeznek, mint szinte bármely más magyarországi munka.



    NETpark.hu linkkatalógus

    eKereso katalógus



    Ingyen hirdetés
    Ingyenes hirdetés feladás.



    ALTERNATÍV SZÍNITANODACylex Silver Díj
     

     

       LINKCSERE PARTENEREIM



    Linkelo.net linkgyujtemeny




    Meteora Linkgyujtemeny

    Hasznosoldalak

    Linkcsere.eu


    Hahe.hu Online Tudakozo


    HUN-WEB Magyar cimtar es kereso


    WEBLAP katalogus

    VIP Linkkatalogus

    SEO KERESOBARAT LINKGYUJTEMENY

    Ingyenweblapok.hu

    NETpark.hu

    LinkDr.hu

    CegMAX cegkatalogus





    ÉLETEM ÉS A BÖRTÖN


    NE FELEDJÜK: ŐK IS SZÍNHÁZAK!


    SZÍNHÁZI IRÁNYZATOK,STÍLUSOK


    SZÍNHÁZI ÉS FILMES EMBEREK




    NEVEZETES ALTERNATÍV ELŐADÁSOK




    TRAGIKUS SORSÚ SZÍNÉSZEK




    Barátaink:
  • Honlap létrehozása
  • Ingyenes online játékok
  • Az Ön Munkaasztala
  • Oktató videók
  • uCoz Rajongók Oldala


  • Statisztika

    Online összesen: 1
    Vendégek: 1
    Felhasználók: 0

    Belépés



    Lap tetejére /


    Copyright MyCorp © 2018Szeretnék ingyenes honlapot a uCoz rendszerben