A TÁVOL-KELETI NÉPEK SZÍNMŰVÉSZETE A XIX. - XX. SZÁZADBAN
A Távol-Kelet országaiban a XIX. században olyan társadalmi változások zajlottak, melyek kizökkentették őket évszázados mozdulatlanságukból. Ezzel párhuzamosan átalakult a hagyományos kultúra is.
A keleti népek színháztörténetét ily módon két nagy korszakra oszthatjuk:
- A XIX. század végéig tartó korszak
A zárt, öntörvényű, sajátosan keleti színművészet kora.
- A XX. század elejétől napjainkig
Az ősi tradíciónak és az európai hatásnak a szimbiózisa, illetve a modern civilizáció talaján kialakuló modern kultúra.
1. A MODERN JAPÁN SZÍNMŰVÉSZET
A modern japán színház története az úgynevezett Meidzsi-reformokkal kezdődött. 1868-ban a császárság megnyitotta az ország kikötőit az európai kereskedők előtt. A császári székhelyet áthelyezték Tokióba és különböző reformokat indított meg az európai civilizáció térnyerésének érdekében. Hamarosan úgy a gazdasági mint a kulturális életben egyre nagyobb szerephez jutott a polgárság. A nyugati kultúra megtermékenyítő hatása hamarosan a drámairodalom fellendüléséhez vezet. Néhányan az úttörők közül:
- Cuboucsi Sódzso / 1895 - 1935 /
Jelentős szerepe volt az egész japán irodalmi élet megújhodásában és az első színházi reformtörekvésekben! Fő művének címe: A regény lényege. Ebben szembeszáll az irodalom hagyományos didaktikus felfogásával és a nyugati kultúrának megfelelő, realista jellegű, eleven irodalmat hirdeti meg programként! Emellett foglalkozott még nyugati művek fordításával is: a teljes Shakespeare-i életmű japán nyelvre fordítása is az ő munkája! Cuboucsi alapította meg Simamura Hógecu / 1871 - 1918 / drámaíróval együtt a Művészeti és Irodalmi Társaságot / Bungei-kjókai /, amely a japán kísérleti színház első vállalkozásának is tekinthető! A Társaságot a nyugati kultúra terjesztésére használta fel. Cuboucsi saját drámáiban történelmi témákat dolgozott fel s erőteljesen figyelt a lélektani hatások pontos kidolgozására. Voltak érdekes színházi kísérletei is, mint például Shakespeare Július cézár című művének zsoruri bábműfajban történő átdolgozása!
A XX. század elején indul meg a Sin-kabuki / Új-kabuki /mozgalom, mely a hagyományos színházi formában a repertoár modernizálását szolgáló alkotásokkal lendíti fel az erősen elöregedett kabukit.
- Oszanai Kaoru / 1881 - 1928 /
Célkitűzése az volt, hogy a hagyományos kabuki színház helyett a közönségnek modern nyugati drámákat adjanak! 1909-ben színházat alapított Szabad Színház / Dzsijú-gekidzsó / néven. Az alapításban segítségére volt Icsikava Szadandzsi / 1880 - 1940 / színész.
Az ő színházuk ismertette meg a japánokkal Csehov és Gorkij műveit, mégpedig a Moszkvai Művész Színház nyomán, melyeket Oszanai oroszországi körútja alkalmával látott.
Oszanai 1916-ban megalapította második színházát Új Színház / Sin-Gekidzso / néven. Ebben komoly segítséget kapott Cuboucsitól és Mori Ógai / 1862 - 1922 / nevű színházi embertől.
Ez a színház főként a nyugati inspirációjú modern japán irodalmi és színházi törekvések műhelye lett. Bár a színház egy év múlva leégett, ezen rövid idő alatt is olyan hatást ért el, hogy még évtizedek múlva is alapítottak ezen a néven hozzá hasonló elképzelésekkel dolgozó színházakat. A Sin-geki / új dráma / színészei sajátos új színpadi nyelvet hoztak létre. A kabuki udvari nyelvet és retorikus hangvételt alkalmazó deklamációját mindenestől elutasították, de előadásmódjuk mégis eltért a hétköznapi nyelvtől, s ez némiképp csökkentette hatásukat.
Az új színházi kísérletek korának jelentősebb drámaírói:
- Arisima Takeo / 1878 - 1923 /
Amerikai tanulmányútja után egyetemi tanárként dolgozott. Élete különös módon fonódott össze a színpaddal. Egyik drámájában, melynek címe A haldoklás, a halál és az elmúlás első feleségének haláltusáját írta meg, kegyetlen naturalizmussal, a legapróbb részleteket is bemutatva. Később tökéletesen lemásolta egy másik drámaírónak Csikamacunak a tragédiáját, amikor is páros és sikeres öngyilkosságot hajtott végre férjezett szeretőjével, aki szintén írónő volt.
- Musanokódzsi Szaneacu / 1885 - /
Kezdetben lélektani finomságú hangvétellel mutatta be korának generációs problémáit, később pedig a társadalom megújulásának szocialista színezetű eszméit vitte színpadra, valamiféle utópisztikus világot elképzelve.
- Tanizaki Dzsun icsiro / 1886 - 1965 /
Poe, Baudelaire és Wilde hangulatait teremtette újjá keleti formában és keleti figurákban, miközben a hagyományos erkölcsök - mint pl. a nők kiszolgáltatottsága - ellen is erőteljesen küzdött írásaiban.
- Kurata Hjakuzo / 1891 - 1943 /
Sokan a legnagyobb modern drámaírónak tartják.
- Akutagava Rjúnoszuke / 1892 - 1927 /
Sajátos helyet foglalt el a modern drámairodalomban. A század elejének legtehetségesebb japán elbeszélője. Mindig tragikus témákat ábrázolt, tragikus vagy melankolikus hangvétellel. Műveit az európai szürrealizmus is előfutárának tekinti!
A Művészet Színháza / Geidzsucu-za / megalakulása.
A modern színházi kísérletek egy másik formáját valósították meg. A naturalista irányzat egy új fajta, modernebb változatát képviselték. Alapítói: - Simamura Hógecu író és Macui Szumako színésznő. Simamura váratlan halála után a színház egy ideig válságba került, de aztán Mizutani Jaeko híres színésznő vette át a vezetést és társulatával megismételte a színház korábbi sikereit.
Az Új Iskola / Simpa / nevű színházi vállalkozás. Megalapítója Kavakami Otodzsiro / 1854 - 1911 / A kabuki és a modern színház közötti közvetítőszerepre vállalkoztak. Kavakami európai és amerikai körútjának tapasztalatai alapján igyekezett meghonosítani Japánban a nyugati művészetet, melynek igazi megszállottja lett. Végül is sikert csak Hamlet alakításával ért el, a többi nyugati darab nem jutott el a keleti gondolkodású közönséghez. Az Új Iskola vitathatatlan érdeme volt, hogy a korszerűséget összekapcsolta a népies hagyományokkal! Az Új Iskola legnevesebb drámaírója Izumi Kjóka / 1873 - 1931 / volt.
Groteszk humora kiválóan érvényesült a hétköznapokról szóló műveiben. Európai értelemben művei drámaiságtól mentesek, de naturalista színezetűek, s éppen ennek a vonásának köszönhetően megőrizte a hagyományos japán színjáték szellemiségét.
A háború utáni Japán színházi életét a sokoldalúság jellemzi. Egyaránt megtalálható a repertoáron a hagyományos klasszikus japán színház, a népies naturalista színház, a modern nyugati színház és az avantgarde színházi törekvések. A régi No színháznak is több állandó játékhelye van, de már lényegesen szűkebb közönséggel. Érdekes vonulata a japán színházi életnek a régi múltra visszatekintő, de ma már bizonyos korlátok közé szorított erotikus színház. Az erotikának egyébként a japán színházban mindig is jelentős szerepe volt. Bár a háború alatt a fasiszta hatóságok ezt erőteljesen korlátozták, 1945 után erőteljesen került újra felszínre. Az erotika minden lehetséges témáját kimerítették. Volt szó nőrablásról és feleségcseréről egyaránt, s mindezt gyakorta párosították az erőszak ábrázolásával is! Az egyik darab története szerint például egy prostituált banda véresre korbácsolja egyik meztelenre vetkőztetett tagját mert az szerelembe esett. A darabok miatti tiltakozásoknak köszönhetően később erőteljesen korlátozták és szabályozták ezeket az előadásokat, s mára már semmivel sincs több erotikus jelleg bennük, mint más nyugati színházban. Szintén a háború után alakult ki egy új műfaj, a Ken-geki / kardok színháza /, melyben a vivás, a lovagi kalandok és erkölcsök kaptak fontos szerepet!
2. A MODERN KÍNAI SZÍNMŰVÉSZET
Kína kulturális életének mindig is egyik legfontosabb tényezője volt a színház, ezen belül a hagyományos kínai opera. Jellemzői:
- Az ország különböző vidékein eltérő jellegzetességű regionális műfajai alakultak ki.
- Az újévi ünnepek alkalmával a legszegényebb parasztnak is látványos, ingyenes mulatságként szolgált.
- A városi lakosság és az udvar gyakori rendszerességgel szervezte és nézte a kifinomultabb, kevésbé plebejus változatát.
A XIX. századvégi reformátorok is észrevették az operában rejlő lehetőségeket. A reform mozgalom egyik vezető ideológusa Liang Csi-csao szintén kísérletezett operákkal, melyekben modern témákat igyekezett feldolgozni, de megtartotta a régi hagyományos elemeket is. Ez a korcs műfaj azonban a vegyes elemek felsorakoztatása miatt életképtelennek bizonyult. Korainak bizonyultak még ezek a színházi reform kísérletek. Először a beszélt nyelv és az irodalmi nyelv reformjának kellett megtörténnie...
A régi nyelvet és a konvencionális sémákat használó irodalom ellen egyre több író szólalt fel, s őket tömörítette egységbe a Május Negyedike mozgalmat előkészítő Új Ifjúság Folyóirat. Első próbálkozásaik még csak a fordításokban merültek ki, de hamarosan megjelentek az új eredeti kínai művek is. Ezek között felbukkant idővel a drámai műfaj is. Tudni kell azonban, hogy az írott drámát megelőzték a beszélt nyelvet használó színielőadások! A XIX. század fordulóján már elég sok kínai diák ment külföldre, Európába, Amerikába és az akkor már erősen modernizálódott Japánba. Az ország közelsége miatt több ezer kínai diák tanult Japán egyetemeken, így lehetőségük volt találkozni a modern irodalmi alkotásokkal, melyek erős hatással voltak rájuk. Közülük került ki a modern kínai kultúra úttörőinek egy jelentős csoportja, mely a Tavaszi Fűzfa / Csun-liu Sö / nevet vette fel. Irodalmárokból és irodalom iránt érdeklődő diákokból állt ez a társaság, mely megrendezte az első beszélt nyelvű színielőadást, de akkor még Japánban. Legnagyobb sikerük a Tamás bátya kunyhója című regény dramatizálása volt, erősen átdolgozott formában. Az előadásnak olyan sikere lett, hogy egy évvel később, 1908-ban Kínában is bemutatták. A sikernek hamarosan folytatása is lett. Egyre több amatőr csoport jött létre Japánban és Kínában egyaránt. Ezeknek a daraboknak még nem volt előre megírt szövegkönyvük, a cselekményt a színészek próba közben dolgozták ki és rögtönözték. Leginkább a régi kínai opera hatását keltették még! Egyre nagyobb igény jelentkezett viszont a kínai színházművészet megreformálására, melyről számos irodalmi és művészeti folyóirat is cikkezett.
A kezdetek jelentős képviselői:
- Hu Sö / 1891 - ??? /
Amerikai egyetemeken tanult irodalomtanár, aki a kínai nyelvi reform vezére volt, s ő alkotta az első beszélt nyelvű verset. Később a drámaírásban is úttörő lett, ő írta és publikálta az első beszélt nyelvű modern drámát a házasság témájáról.
- Tien Han / 1899 - ??? /
Az első modern drámákat előadó színtársulat létrehozója! Ez volt a Déli Színházi Társaság. A Társaság színészek, rendezők és dramaturgok képzésével is foglalkozott már! Tien Han abban az időben még romantikus drámákban fejezte ki a világ elleni lázadását. Felfogása az úgynevezett Koumintang-terror idején változik meg - 1927-től -, amikor is csatlakozik a baloldali mozgalmakhoz. Ez időtájt társul hozzá két másik tehetséges személy: Ou-jang Jü-csien / 1890 / és Hung Sen / 1894 - 1958 / Mindketten drámaírók, rendezők és színészek. Tien Han 1930-ban börtönbe került, társulata szétszóródott. Kiszabadulása után a film területén voltak próbálkozásai.
Ekkor még úgy látszott, hogy Kínában a modern nyugati kultúrára támaszkodó színház nem képes kiszorítani a hagyományos operát. Természetesen a régi fajta operának is megvoltak a maga kiemelkedő tehetségei. Ilyen volt: Mei-Lan-fang / 1894 - 1961 /
Fiatal női szerepekben tűnt fel. Később saját társulatot hozott létre, mellyel bejárta Európát és Amerikát, s mindenütt hatalmas sikereket ért el. Az európai színjátszással megismerkedve tudatosan törekedett arra, hogy a klasszikus konvenciók keretében adott lehetőségeket a gesztusok és a mimika naturalista színezésére használja! Ez volt az ami őt és társulatát sajátságossá és híressé tette!
A modern színházi élet fellendülése egy 1930-as új kísérlettel kezdődött, melynek komoly lendületet adott a mandzsúriai japán invázió és az azt követő egyre fenyegetőbb japán agresszió ténye. A baloldali írók és értelmiségiek, köztük a színházi reform képviselői, eldöntötték, hogy művészetüket a japán agresszió elleni nemzeti egység szolgálatába állítják. Ezt a politikai propagandát műkedvelők - többnyire diákok - igénytelen de annál tüzesebb mondanivalójú előadásain keresztül valósították meg. Az 1937-től 1945-ig tartó japán agresszió ideje alatt a propagandaszínház a beszélt nyelvű, modern színművészet egyik sajátos ágává fejlődött ki.
Az 1930-as évek elején tört be a modern színművészet az oktatás területére is. A drámatörténet külön tanszéket kapott az egyetemeken, majd néhány évvel később Nankingban Állami Színművészeti Főiskola létesült. Igazgatója Cao Jü / 1910 - 1996 /
Egyetemi tanulmányait Pekingben végezte, az erőteljesen amerikai befolyás alatt álló és sok vendégtanárt alkalmazó Csing Hua Egyetemen. Itt alapos műveltséget szerzett nem csak az amerikai, de a klasszikus görög és európai színháztörténetből is. Számos sikeres művet szerzett, melyeket később az egész világon - többek között Magyarországon is - bemutattak. 1937-ben, mikor a Japánok megrohanták Kínát s a főváros Csunking lett, az egész kulturális tevékenység oda költözött át, többek között a színészképző főiskola is. Csunking lett az ország kulturális központja, s itt adták elő a kor legjobb drámáit.
- Mo-Kou zso / 1892 - ??? /
Japánban végezte tanulmányait, ahol eredetileg orvosnak készült. Ott ismerkedett meg a modern színházzal s hamar a hatása alá került. Ekkor kezdett irodalommal foglalkozni. Fordítása majd költeményei az új, beszélt nyelvű kínai költészet első jelentős alkotásai. Az 1920-as évek elején részt vett az úgynevezett első forradalmi hadjáratban, amely miatt Csag Kaj-sek hatalomra jutása után menekülnie kellett. Japánba ment ahol tíz esztendeig csak történelmi tanulmányokkal foglalkozott. Nem sokkal a japán támadás előtt tért vissza Kínába. Az 1940-es években sorra írta történelmi tárgyú drámáit, melyekkel a nemzeti ellenállásra kívánt ösztönözni.
A japánok által megszállt területeken a kulturális élet szinte teljesen megszűnt. Az értelmiség Kína északi részébe menekült, ahol a Kínai Kommunista Párt szervezte az ellenállást. A kommunista párt egyik fontos céljának tartotta a parasztság felvilágosítását s ehhez kiváló eszköznek tekintette a propagandaszínházat. A probléma az volt, hogy a színházat írni-olvasni nem tudó népréteghez kívánták eljuttatni, ami viszont igen nehéznek bizonyult. Ekkor kísérletezték ki az úgynevezett jangko-operát, amely zeneszerzők által írt de népi dallamokon és táncokon alapuló énekes, táncos színmű volt!
A kínai színházművészetben jelentős változást hozott a szocialista forradalom győzelme és az 1949-ben kikiáltott Népköztársaság. A Kínai Népköztársaság kezdetektől fogva nagy gondot fordított a színházművészet támogatására. A régi színházépületek felújítása mellett új színházakat is építettek, a színészek államilag megbecsült és állandó fizetéssel rendelkező művészekké váltak, akik különböző állami díjakban és kitüntetésekben részesültek.
A modern kínai dráma jelentősebb képviselője:
- Lao Sö / 1899 - 1968 /
Regényeivel és elbeszéléseivel vált ismertté. Legismertebb művei a Teaház valamint a Sárkányszakáll árok címűek, melyeket több kínai színház is nagy sikerrel mutatott be. Művei kiválóan megírt, jó színészi játékot biztosító alkotások voltak.
A kínai színművészet különféle ágai a hatalmas ország minden vidékén más-más formákat öltöttek, de mindegyik páratlan gazdagságú kulturális kincset jelentenek, s amelyben a kínai és európai kultúra elemei békésen megférnek egymás mellett.
3. A MODERN INDIAI SZÍNMŰVÉSZET
A régi, klasszikus indiai színház története az iszlám hódítás miatt kb. iu. 1000 körül befejeződött. A következő évszázadokban uralkodó homályból nem maradt fenn semmilyen emlék az indiai színházról. A XVIII. század folyamán India angol gyarmattá vált s ez végzetes hatással volt a még nyomokban megmaradt nemzeti kultúrára.
A modern indiai színház története 1795-ben kezdődött Calcuttában.
Geraszim Lebegyev, orosz utazó és muzsikus összefogott egy indiai írástudóval és közösen bengáli nyelvre fordították az Álruha című angol színdarabot, aztán betanították indiai színészekkel. A bemutató nagy sikerén felbuzdulva megépítették az első színházépületet Calcuttában, s egyre gyakrabban követték egymást a műkedvelő előadások az új színházban s a szaporodó magánszínházakban is.
Ezek a színházak kezdetben csak angol darabokat vagy azok átdolgozásait mutatták be, idővel azonban nőtt az igény a régi klasszikus indiai színház felélesztésére. A kezdeményezés egy műkedvelőből lett színész, rendező és drámaíró nevéhez fűződik, akit Giris Csandra Gos / 1844 - 1912 / néven ismerünk.
Ötévi munkával létrehozott egy társulatot, amely 1872-ben felvette a Bengáli Nemzeti Színház nevet. A színház indiai drámaíró darabjával nyitotta meg kapuit. Dinabadhu Mitra / 1829 - 1873 /Az indigótükör című darabját mutatták be, mely nagy bátorsággal a gyarmatosítók zsarnokságát tárgyalta. A bemutató sikerén felbuzdulva más városokban is elszaporodtak a megszállók ellen felszólaló darabok, aminek következtében az angolok 1876-ban meghozták a színházi cenzúratörvényt. Ez előírta, hogy a városok polgármesterei és rendőrségei ügyeljenek arra, hogy lehetőleg ne kerüljenek színpadra az indiai nemzeti öntudatot ébresztgető és a gyarmatosítók ellen irányuló színművek. Az indiai írók azonban megtalálták a módját, hogy kijátsszák a cenzúrát. Politikai mondandójukat régi mitológiai történetekben rejtették el, amelyeket csak az indiai közönség értett.
A XIX. század végén már a hindosztáni nyelv mindkét dialektusában - hindi és urdu - játszott modern színház is kibontakozott.
- Bharatendu Hariscsandra / 1850 - 1885 /
Az indiai dialektusokban íródott drámák megteremtője. 1867-től mutatta be társulatával a színműveket Benares városban. Főleg a nemzeti érzelmek és a politikai nevelés foglalkoztatta.
Ebben az időben jöttek létre az úgynevezett párszi társulatok, melyek a színház üzleti lehetőségeit használták ki. Megismertették az indiai közönséget az európai színpadtechnika csodáival / rivaldafény, függöny, illúziós díszletek, stb. /, miközben primitív cselekményű, dalokkal és komikus közjátékokkal tűzdelt szórakoztató előadásokat vittek színre.
- Rabindranáth Tagore / 1861 - 1941 /
A modern indiai színműirodalom legnagyobb alakja és a régi tánchagyományok felélesztője!
Az általa alapított iskolában a manipuri nevű, hajlékony mozdulatairól, nőiességéről, lassú, lírai ritmusáról ismert táncot tanították. Drámai költeményeinek előadásához is mindig ezt a táncot írta elő.
- Balaszaraszvati
A bháratanatyam nevű ősi tánc életre keltője és legnagyobb képviselője volt! A tánc eredetileg a templomi táncosnők, a davadaszik tánca volt.
Az 1920-as - 30-as években a hindosztáni dráma értékes művekkel gazdagodott. Képviselői:
- Dzsajsankar Praszád / 1890 - 1937 /
Történelmi színműveit a hindi nyelvű dráma legértékesebb darabjaiként tartják számon.
- Imtias Ali Tadzs
Urdu nyelven írta darabjait, melyek komoly sikert értek el.
- Radzs Kapur
Filmrendezőként kezdte pályáját, aztán átváltott a színház területére. Társulatot szervezett Prithvi Radzs Színház néven, mert itt nagyobb lehetőséget látott elképzelései megvalósítására. Főleg politikai témájú darabokat írt és rendezett. Drámáinak többségében maga játszotta a főszerepet. Leghatásosabb darabja a Pathan. Egy muzulmán kán és egy hindu nemes barátságának súlyos konfliktusát mutatja be, amely végül a kán nagylelkűségének köszönhetően szerencsés fordulattal fejeződik be.
Néhány mai színházi intézmény:
- Népi Színház Központi Együttese
A népi színháztól vették az ihletet de modern írók műveiben valósították meg. A modern nyugati - angol és amerikai - drámairodalom eredeti angol nyelvű előadásaira is vállalkoztak. A nemzeti mozgalom egy része azonban elítélte ezeket az idegen nyelvű előadásokat. A társulat legjobb erői azóta szétszóródtak, s az ország különböző részein tevékenykednek.
- Szangit Natak Akadémia
1952-ben alakult zene, tánc és filmoktatás céljára. Legfőbb érdeme a nemzeti táncművészet ápolása.
A mai India színművészetére a sokszínűség, a népi és klasszikus színjátéktól a modern balettig és társadalmi drámáig, a magányos vándorbábostól a kőszínházban játszó hatalmas társulatig minden színjátéktípust felölelő változatosság jellemző.
4. VIETNAM SZÍNMŰVÉSZETE
Az évszázadokon át két kultúra ütközési pontján fekvő Vietnam déli részén az indiai hatásra kialakult khmer kultúra uralkodott, északi részén pedig a kínai hatás érvényesült. A XIX. századtól Vietnam francia gyarmat volt, majd a második világháború után japánok szállták meg. Az 1954-es felszabadító mozgalom kiűzte a franciákat, majd ennek nyomán kettészakadt az ország. 1959 és 1975 között amerikai támadás pusztította az ország északi részét.
Mindezen véres történelmi események ellenére a vietnami színházi kultúra igen csak gazdag és színes képet mutat.
A gyarmati felszabadulás előtti időszak:
1. Észak-Vietnam
A népi színház / hat cheo / uralkodott. Falusi műkedvelők által művelt, szatirikus szellemű, igazi népi játékforma. Népi dallamok, táncok és balladák spontán továbbfejlődése. Előadásait a falusi elöljárók udvarain tartották. Az előadások költségeit a faluközösség vagy valamelyik földbirtokos fedezte. Maszkírozásuk minimális és naturalista jellegű volt. Témáiban nemzeti és vallási, főként buddhista legendák, népmondák és történelmi eredetű történetek szerepeltek. Előadásaik gyakori szereplője volt az okos paraszt, aki még földesurát is kioktatta, és az olyan népi hősök, akik a nép vágyait testesítették meg.
2. Dél-Vietnam
Uralkodó műfaja a hat toung, vagyis a kínai eredetű klasszikus opera. A témák, színházi formák, kosztümök és gesztusok erőteljesen hasonlítanak a Pekingi operára. Zenéje azonban teljes egészében vietnami! Lényeges különbség még, hogy itt a férfiszerepeket férfiak, a női szerepeket pedig nők játszották!
A modern színház kialakulásához a "beszélő színház" megismerése vezetett. / Így nevezik Keleten az európai típusú drámát! / A beszélő színház pályáját egy Moliére darabbal kezdte, melyet Hanoiban mutattak be, 1920-ban.
Az 1955-ben kiadott jelszó alapján, melynek lényege a " Támasszuk fel a nemzeti örökséget! ", ma már szinte minden korábbi népi klasszikus műfajt újjáélesztettek sőt új műfajok is meghonosodtak, mint pl. az európai opera és balett, valamint a bábszínház.
5. TÁVOL-KELET KISEBB SZÍNHÁZKULTÚRÁI
A távol-keleti népek között a kisebb nyelvi, etnikai és kulturális csoportok többnyire valamelyik nagy kultúrának a befolyása alatt fejlődtek.
- Korea színművészete
A művészettörténetben különös szerepe volt Koreának. Először a kínai képzőművészet hatása alatt állt, aztán ezt továbbadta Japánba, ahonnan szintén kölcsönözte az ottani művészetet.
Érdekes módon azonban Korea színházművészete mind a kínai mind a japán hatásoktól függetlenül alakult ki és fejlődött! A XIX. században Koreában még csak a népi színjáték sajátos típusai voltak megtalálhatók. A falusi ünnepeken szereplő vándortársulatok gyűjtőneve a kvande volt. Ennek két változata alakult ki:
- szandegik Többnyire szatírikus, aktuális érdekű témára rögtönzött, bohózatjellegű színjátékokat adtak elő, állandó szerepkörrel, mint például a jangpan / udvaronc /, továbbá a paraszti hős és hősnő.
- thalcsum Népi hangszerekből álló zenekar zenéjére táncolt pantomimjáték.
A két műfajt az teszi kölönösen érdekessé, hogy maszkokat alkalmaztak.
A népi színház elterjedt műfaja volt még a bábjáték, mely ekkor már minden keleti kultúrában megtalálható, de Koreában ez is rögtönzéssel került bemutatásra!
A XX. században Korea Japán megszállás alá került s ez nagymértékben befolyásolta színházművészetét is. A korábbi népi hagyományok szinte teljesen eltűntek. A nagyvárosokban / Szöul, Phenjan, Keszon / nyugati mintájú modern színházépületeket emeltek, ez azonban még sem jelentette automatikusan az európai színházi kultúra iránti teljes érdeklődést. A nemzeti függetlenségért küzdő fiatal értelmiség legfeljebb a haladó európai klasszikusok ismeretéig jutott el. Egyik legtehetségesebb képviselőjük Hong Ho Szen rendező színpadra dolgozta az Othellot, a Hamletet, a Fösvényt, a Tartuffe-öt, Osztrovszkij Viharát és erdőjét, Tolsztoj dramatizált Feltámadását, Ibsen Nóráját, Gorkij Éjjeli menedékhelyét.
1937-től kiteljesedik a japán elnyomás, melynek következtében a koreai nyelvű előadások gyakorlatilag megszűnnek, csak japán nyelvű színházak és színészek működését engedélyezik.
Az 1945-ös felszabadulás után hamarosan újra éled a koreai nyelvű színház. Ekkor alakul Coi Szeng Hi asszony balettegyüttese Phenjanban. Az európai balett elemeit ötvözte a koreai néptánccal, s ezzel világhírnévre tett szert. 1947-ben létrejött az Állami Drámai Színház, mely már a haladó törekvéseket támogatta. Ezzel beengedte Koreába a modern európai szocialista drámairodalmat.
- Burma színművészete
Burma csak a XVIII-XIX. századtól nevezhető függetlennek, de valójában az angol fennhatóság, majd 1937-től az Indiához tartozás ezt is formálissá tette. Valójában csak 1947-től független köztársaság. A buddhista vallás az uralkodó, s ez érvényesül tánckultúrájában is, amely viszont a színművészetük alapja. Éppen a vallási előírások érvényesítése érdekében létesítettek az udvar mellett a XIX. század elején úgynevezett színházi misztériumot. Ennek volt a feladata a vallási ünnepségek megszervezése és megrendezése és a táncjátékok kultikus előírásainak betartatása. Néhány színházi forma: - zat-pwe
Történeti és buddhista témájú, rituális jellegű táncdrámák. Zenéje rendkívüli hangerejű és különös hatást keltő.
- yem-pwe
Nagy ünnepek alkalmából rendezett, élőképekkel tarkított táncos felvonulás zenei kísérettel.
- answein-pwe Kevésbé kultikus jellegű előadások, melyek bohócok tréfás viccelődései.
- pwezat Aktuális témákkal foglalkozó, köznapi dolgokat színre vivő műfaj. Ezek jelentősége és társadalmi szerepe az erőteljes buddhista hatás miatt elenyésző volt.
- Thaiföld színművészete
Régi nevén Sziám a XVIII. századig a kínaiak hatalmi törekvéseitől szenvedett, majd angol és francia gyarmatosítók érdekeinek ütközőpontja lett, de mindezek ellenére színházművészetében az indiai hatás érvényesült. Thaiföld uralkodó színjátéka a khon a Rámájána-mondakört eleveníti meg. Énekes mesemondó recitálja a cselekményt, amelyet a táncosok eltáncolnak a zenekar kíséretével. Egyes khon előadásokban még a királyi család tagjai is részt vettek, főleg VI. Rama király udvarában az 1800-as évek végétől. A khon nem volt egységes művészet. Több alfaja bontakozott ki. Néhány válfaja: - lakhon hai Tisztán artisztikus mozdulatokra épülő, cselekmény nélküli előadás.
- lakhon nok Egy történetet eltáncoló, nagyobb szabású táncdrámák. A történet cselekményét kisebb epizódok szakítják meg, ezek között stilizált harci táncok, csúfolódó táncok, és ábécé tánc, azaz írásjegyeket jelképező táncfigurákból épített kompozíciók fordulnak elő.
Thaiföldön is kialakult egy népiesebb színezetű, a népi igényeket kielégítő színházi forma, a muzulmán eredetű likay nevű népjáték. Ének és táncbetétek tarkítják, de epizódokból álló cselekménye a hétköznapok emberét érdeklő témákat és alakokat elevenít meg.
- Kambodzsa színművészete
Nagyon hasonlít a thaiföldi kultúrához! A khmer nép egykor jelentős kultúrát hozott létre, melynek nyomait ma is hatalmas romvárosok őrzik / Angkor Vat /. A XIX. századtól azonban francia gyarmatosítók uralma alatt élt s csak 1954-től lett független királyság. Szerencsére a francia uralom nem érintette sem az ország vallását - mely hindu és buddhista volt -, sem az ország színművészetének fejlődését! Itt is a Rámájána jelenti a tánckultúra alapját. Az udvari balettnek főleg nők a tagjai. Az országban a női műveltségnek még ma is elengedhetetlen része a sok gyakorlattal elsajátított, kifinomult tánctudás.
- Indonézia színművészete
Az árnyjátékszínház igazi hazája! Mivel vallása muzulmán, hasonlóan a többi iszlám befolyás alatt lévő országokhoz, az igazi színjáték nem tudott kialakulni a tiltás miatt, így a bábjáték honosodott meg. Itt található a Távol-Kelet legfejlettebb bábszínháza! Érdekessége, hogy bár kialakulását a muzulmán vallási tiltás kényszerítette ki, fejlődését még is a későbbi buddhista eszmék terjesztőjeként, a buddhista vallás nevelési formájaként és indiai témákkal csúcsosította ki! Főleg Jáva szigetén él ez a színházi kultúra s több formája alakult ki. Fontosabb változatai:
- wayang kulit / árnyjáték /
Bőrből kivágott, színesre festett, kifejező erejű figurákat mozgatnak lámpával megvilágított ernyő mögött. Az ernyő két oldalán ül a közönség / a mozgatók oldalán a nők, a túloldalon a férfiak /, tövében a zenekar.
- wayang golek / bábjáték /
80-100 cm magasságú, fából faragott és felöltöztetett, alulról pálcákkal mozgatott figurákból áll. Sajnos a bábjáték Jáva szigetén ma már kihalóban van.
Folytatás a 31-ik részben
KONSZTANTYIN SZTANYISZLAVSZKIJ
Helyezkedj el a sógoroknál, mert az ausztriai munkalehetőségek sokkal jobban jövedelmeznek, mint szinte bármely más magyarországi munka.
