Színészképzés Másképp-Minden ami színház ! - Színházi Események, Verseim,Verset mondok,Politikai szatíra,Dráma,Vígjáték,pszichodráma,Színház ,Színházi Alapfogalmak,Színitanoda,Színitanodáról,Színházi emberek,Színház ,Sztanyiszlavszkij,Grotowski,Reformerek klubja,magyar színháztól,francia színháztól,norvég színháztól,dán színházig,amerikai színházig,sturm und drang,vásári komédiától,zenés dráma,lapozható változatban

SZÍNÉSZKÉPZÉS MÁSKÉPP! - HOGYAN LETTEM 6.
Add a Facebook-hoz

FORDÍTÓ

Körkérdésünk
Értékeld honlapomat
Összes válasz: 249





HONLAP FŐ MENŰJE


ÍRÁSAIM,GONDOLATAIM


SZÍNHÁZTÖRTÉNET


MINDEN AMI SZÍNHÁZ


















HOGYAN LETTEM.... / Hatodik rész /

Aprólékosan, a legkisebb részletre is kitérve.
Tágra nyílt szemekkel, egyre komorabb arccal hallgatott.
- Le kéne szállni! Vagy visszafelé is megveszitek a jegyet?!
A sofőr kérdése döbbentett rá minket arra, hogy a végállomásnál vagyunk.
- Folytasd, kérlek. - mondta a lány, és elindult a város főutcáján, én pedig követtem, mintha mágnes vonzott volna. Olyan határozottan kért, hogy nem lehetett ellenkezni.
Talán száz métert tehettünk meg, amikor egy ismerős hang szólalt meg mögöttünk.

- Nem jössz hazafelé?
A kérdés J.-nek szólt, aki gondolkodás nélkül, teljes nyugalommal válaszolt.
- Nem. Még beszélgetünk.
- Már sötét van. Gyere inkább haza.
- Menjetek nyugodtan. Én még maradok...Gyere, Attila. - mondta és határozott léptekkel elindult.
A négy fiú, akik a csoport tagjai voltak, nem tágítottak.
Tisztes távolságból ugyan, de követtek minket.
Nagyon kényelmetlenül éreztem magam, mert tudtam, hogy miért jönnek utánunk. Féltették J.-t.
A K.-tól hallott rémtörténet megmozgatta a fantáziájukat, és arra gondoltak, hogy a barátnőjüket szemeltem ki következő áldozatomnak.
J. is tudta, hogy miért szegődtek a nyomunkba a fiúk, és őt még jobban zavarta, mint engem.
Lelassított, aztán nekik szegezte a kérdést.
- Minek követtek?! Vagy csatlakozzatok hozzánk, vagy menjetek el!
- Azt várjuk, hogy befejezd a beszélgetést, aztán haza kísérünk. Nem biztonságos ilyen sötétben, egyedül...
- Majd Attila haza kísér.
- Biztos, hogy ezt akarod?
- Biztos.
- Hát...akkor megyünk...- mondta a srác, de nem mozdultak.
Egy ideig még néztük egymást, aztán J. tüntetően belém karolt és elindult velem a sötét éjszakában...
Éjfél is elmúlt, mire - keresztül gyalogolva az egész városon - a házukhoz értünk.
Életem addigi történetének utolsó momentumait már ott mondtam el neki.
Addig sokszor szólt közbe,kérdezgetett, de akkor már csak mélyen hallgatott.
Láthatóan felkavarta, amit hallott.
- Hát ennyi... - mondtam, vagy inkább csak sóhajtottam, hogy megtörjem a csendet.
Az utcai lámpa gyér fénye kísértetiesen világította meg összeszorított ajkait.
- Ne haragudj, hogy ilyen sokáig feltartottalak...Ennél rövidebben nem tudtam elmondani...- szólaltam meg ujra.
- Semmi baj. Legalább most már mindent tudok és értek. - válaszolta, majd rövid szünet után hozzátette.
- Nem ártana, ha a többiek is megtudnák...Talán még együtt lehetne tartani a csoportot...
- Meg sem kérdeztek...Csak elhitték és elfogadták, amit K. mondott...Mit tehetnék még ezután?
Nem válaszolt rögtön.
Kinyitotta a lépcsőház ajtaját és beljebb húzódott. Láthatóan fázott a hűvös márciusi éjszakában.
- Van egy megoldás...- mondta, miközben intett, hogy én is lépjek beljebb.
- Megoldás? - kérdeztem kíváncsian.
- Igen. Azt hiszem, hogy ez az egyetlen és legjobb kiút abból a zűrzavarból, amit K. okozott...Holnap suliban beszélek azokkal, akik oda járnak, és közösen megpróbálunk elérni mindenkit, akit csak tudunk. Ez egy baráti társaság volt, szinte mindenki ismer mindenkit, tehát nem lesz nehéz összehívni őket egy megbeszélésre. Aztán ott elmondhatod mindazt, amit most nekem mondtál. Jó lesz így?
- Gondolod, hogy megváltozik a véleményük? Mi lesz ha nem hisznek nekem? - kérdeztem vissza.
- Ez is benne van a kalapban...De szerintem győzni fogsz! Én tudom, hogy szerettek és tiszteltek téged!...És a színházat is akarják csinálni! Ez pedig nagy előny K.-val szemben!
- Végülis mit veszíthetek? Próbáljuk meg...-mondtam rövid gondolkodás után.
- Ha nem így döntöttél volna, kételkedni kezdtem volna az igazadban...
Váratlanul hozzám lépett és megpuszilta az arcomat.
- Most már megyek. Késő van, reggel meg suli... Fel a fejjel! Sikerülni fog!
Csak akkor eszméltem, amikor már megtett néhány lépcsőfokot.
- J.! Köszönöm...-szóltam utána.
Visszanézett és mosolygott.
- Ne köszönd. Én szeretem a színházat...És téged is...
Gyorsan eltünt a lépcsőfordulóban.
Éjjel két óra is elmúlt amikor haza értem, de a házinéni még ébren volt.
Engem várt, és amit monmdott, azzal el is vette azt a kis örömömet is, melyet J. hozzá állása és ötlete okozott.
- Nagy baj van, Attila! Kereste magát a rendőrség! Hagytak valami papírt az asztalán....Csinált valamit?! Mert ha igen, akkor én felmondok magának! Én nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy ide rendőrök járjanak! Mit gondolnak majd a szomszédok?!
- Nem csináltam semmit, Kati néni. - sikerült végre megszólalnom.
- Akkor miért keresték?
- Nem tudom...Nem mondták?
- Nem mondtak azok semmit. Szétnéztek a szobájában, vártak egy kicsit magára, aztán elmentek. Csak azt a papírt hagyták itt...- intett a fejével a nyitott szoba ajtómon keresztül az asztal felé.
- Mindjárt megnézem...Hátha ettől okosabb leszek...-mondtam.
Nem lettem az.
Egy idézés volt, amely szerint tanúként kívántak kihallgatni egy büntető ügyben.
Teljesen összezavarodtam.
Fogalmam sem volt arról, hogy milyen ügyben szerepelhetek tanúként.
Össze-vissza kavarogtak a gondolataim, de a házinéni nem adott időt arra, hogy rendezzem őket.
Alig néztem a papírra, már kérdezett is.
- Na?! Mi az?! Mit írnak?!
- Semmi baj, Kati néni. Csak tanúként akarnak meghallgatni. Látja? Ide van írva.
- Jaj, nem látok én szemüveg nélkül! Hiába is mutogatja! - mondta, de közben erősen hunyorgott, hogy azért hátha mégis sikerül látnia valamit.
- Nem amiatt a barátja miatt keresték, akivel a múltkor itt volt?! - kérdezte, és továbbra sem vette le a szemét a papírról.
- Erre én is gondoltam.
- Ugye mondtam, hogy ne barátkozzon vele! Az egy nagyon rossz ember! Még magát is bajba sodorhatja!...Hát ezért nem engedtem én be a házamba! Ki tudja, mire lett volna képes! Talán még ki is rabolt volna!
Vett némi levegőt, aztán ujra megkérdezte:
- De ugye maga tényleg nem csinált semmit?!
- Nem csináltam, Kati néni. De most már megyek aludni. Pihenjen maga is, mert mindjárt itt a reggel.
Villámgyorsan becsuktam magam mögött az ajtót, hogy megelőzzek minden további beszélgetést.
Egy-két percig még hallottam, hogy magyaráz valamit, aztán csend lett...
Másnap reggel nyolcra kellett mennem, de már fél nyolckor ott toporogtam a rendőrség épülete előtt.
Kialvatlan, fáradt arcom olyannak tűnhetett, mintha átmulattam volna az egész éjszakát.
Ideges ide-oda járkálásom felkeltette a kapu-ügyeletes figyelmét.
Feladva addigi kényelmes ülőhelyzetét kijött hozzám, és gyanakvó hangon kérdezte:
- Ide vár?!
Mivel számára ez jelentette a köszönést, én sem pocsékoltam az időmet ilyen formaságokra.
Megmutattam neki az idézést, ő pedig gépiesen, jól begyakoroltan elmagyarázta, hogy merre kell mennem.
Az idő kínos lassúsággal telt fél kilencig.
Ekkor kilépett az irodából egy fiatal nyomozó.
Végig mért, aztán - mintha a kapuban ülő "robot" ikertestvére lenne - ugyan azon a hangon, ugyan azzal az arckifejezéssel kérdezte.
- Ide vár?!
- Igen. - válaszoltam, és neki is átadtam az idézést.
Először a papírra, aztán rám, majd ujra a papírra és végül ismét rám nézett.
- Hogy hívják?

Megmondtam.
Ujabb szemrevételezés következett, az előzőnél is szigorúbb arccal.
- Várjon! Majd szólok, ha bejöhet!
Vissza adta az idézést, aztán eltünt az ajtó mögött.
Egy órán keresztül vártam, hogy megint megjelenjen, végül elfogyott a türelmem. Visszamentem a kapushoz, mert úgy gondoltam, hogy addig legalább beszélgetek valakivel...
- Fárasztó lehet itt áldogálni, őrmester úr... - mondtam, mert akkor éppen nem ült.
- Az. - felelte beleegyezően.
- Azért nem semmi ennyi embert útbaigazítani, és még a rendre is figyelni. - szőttem tovább a párbeszéd fonalát.
- Hát nem...-jött az azonnali válasz.
- Gondolom, sokan megfordulnak itt.
- Meg.
- Szokott balhé is lenni?
- Szokott.
- Biztos olyan is van, aki kiakar szökni.
- Van.
- Még jó, hogy maga itt van.
- Még jó.
Öröm volt vele beszélgetni.
Vártam egy kicsit, de nem mutatott hajlandóságot a további "beszélgetésre".
- Ki megyek. Veszek valami ujságot, mert halálra unom magam, amíg várakozok...
- Hányra volt idézve?
- Nyolcra.
- Az már elmúlt. - állapította meg az órájára nézve.
- Hát ez az...és még mindig nem hívtak...
- Majd fogják. Na menjen...de igyekezzen vissza!
Igyekeztem.
Csak annyi ideig voltam távol, amíg vettem egy rejtvényujságot, és megittam egy kávét.
Visszatérésemet alig észrevehető bólintással nyugtázta, majd visszasüppedt a székébe.
Alig fogtam hozzá az első rejtvényhez, kinyílt az iroda ajtaja, és a helységből K. lépett ki, szívélyesen búcsúzkodva a nyomozótól.
Rám villantotta a szemét, és a már jól ismert lépteivel végig vonult a folyosón.
- Na jöjjön! - mondta a férfi, de a hangját csak távoli zajként érzékeltem.
K. hirtelen látványa annyira meglepett, hogy mozdulni sem bírtam.
- Na mi van?! Kérvényt kell benyújtani?! Azt mondtam, hogy jöjjön!
Mentem.
- Üljön le!
Leültem.
- Adja ide az igazolványát!
Oda adtam.
- Hogy hívják magát?
Bemutatkoztam.
Gyors adat egyeztetés következett, aztán a személyimet hanyag mozdulattal bedobta az íróasztala fiókjába...
- Ismeri K.-t? - kérdezte.
- Hát persze, hogy ismerem. Most ment ki innen.
- Honnan ismeri?
- Egy albérletben laktunk.
- És még? Máshonnan nem?
- Viszonyunk is volt.
Ezt a válaszomat némi csend követte.
Láthatóan meglepődött azon, amit hallott, de gyorsan túltette magát rajta.
- És még?
- Nem tudom, hogy ennél közelebbről honnan kellene ismernem?
- Mondjuk a színházból. Abból a színháznak nevezett valamiből, amit maga mindig szervezni szokott. - mondta és gúnyosan elfintorodott.
- Igen. Annak is tagja volt...- feleltem, és ekkor már teljesen világos volt számomra, hogy miért is vagyok ott.
Amit ezután mondott, már meg sem lepett.
- Bejelentést kaptunk, hogy maga ugyan azt a színházi gyakorlatot csinálja, amit korábban. Igaz ez?!
- Igen.
Bizonyára arra várt, hogy letagadom vagy megpróbálok mellébeszélni.
Az őszinteség szokatlan dolognak számít egy kihallgató irodában...
Eltelt pár másodperc, amíg folytatta.
- Szóval beismeri...Ez jó...Ez megkönnyíti a helyzetet...
Az előtte lévő papírhalmazból kihalászott egyet és elém tolta.
- Akkor itt írja alá!
- Ez mi? - kérdeztem úgy, mint aki először lát ilyet.
A 72 órás őrizetbe vételemről szóló nyomtatvány volt.
- Találkozott már maga ilyennel néhány éve. De ha akarja, elmagyarázom...
Nem volt rá ideje.
Az irodába egy vele hasonló korú férfi lépett be.
Hanyag mozdulattal az asztalra dobta a slusszkulcsát.
- Hol tartotok? - kérdezte a kollégáját.
- Már csak alá kell, hogy írja...-mondta olyan hangsúllyal, amiből rögtön tudni lehetett, hogy az újonnan érkezett férfi a főnök.
- Az jó...Legalább jut idő másra is. Még ki kell mennünk X.-be a tegnapi verekedés miatt. Kellene néhány szemtanú...
- Nehéz lesz. Mindenki vakot és süketet játszik.
- Nem baj. Az elején mindig így viselkednek, aztán valamivel úgyis meglehet fogni őket, hogy beszéljenek.
- Rögtön indulhatunk...- mondta a kihallgatásomat végző nyomozó, majd felém fordult.
- Kész van? Végeztünk?!
- Én ezt nem írom alá.
A válaszom a távozni készülő másik nyomozót is megállította.
Úgy engedte el a kilincset, mintha áram lett volna benne.
- Aztán miért nem?! - kérdezte megemelt hangon.
Régen túl voltám mar azon, hogy ilyen helyzetekben megijedjek.
Nyugodtan mondtam.
- Nem tudom, hogy miért kellene aláírnom...
- Nem tudja?! Ez kurva érdekes! Nem mondtad el neki?!
A kollégájának feltett kérdés csak szimbolikus volt, nem is várt rá választ.
Egy lélegzetvétel után folytatta.
- Teljesen mindegy! Akár aláírja, akár nem, mindenképpen őrizetbe vehetjük! De tudja ezt maga! Nem ma kezdte!...Vitesd le a fogdába!

Mielőtt még a társa végrehajthatta volna az utasítást, az ismét megnyíló ajtón zömök testalkatú, középkorú férfi érkezett, nyomában öt kísérővel.
Minden mozdulata azt sugallta, hogy nem tűr ellentmondást.
Egyetlen intésére mind a két korábbi kihallgatóm sietve távozott.
- Mi ez a papír maga előtt? - kérdezte.
- A 72 órásom. - mondtam, és igyekeztem szerényebb testtartást felvenni, mert éreztem, hogy ezzel a férfival nem lehet viccelni.
- Aláírta már?
- Még nem.
- Akkor jó. Nem is kell...Válaszol néhány kérdésemre, aztán haza mehet...
Azt hittem, hogy rosszul hallok. Abban biztos voltam, hogy nem viccel, mert egyáltalán nem vágott vicces arcot.
Jobbnak láttam nem szólni rá semmit.
- Ismeri Á.-t?! - szegezte nekem hirtelen a kérdést.
Mindenre számítottam, csak erre nem.
A korábbi kérdések alapján azt gondoltam, hogy a színházról fognak faggatni.
- Ismeri vagy nem?!!! - emelte meg még jobban a hangját.
Erre már nem lehetett nem válaszolni.
- Ismerem.
- Honnan?
- Egy ideig együtt laktunk albérletben.
- És még?!
- Segített a színházam létrehozásában.
- És még?!!
- Máshonnan nem...
Nyomozónak való, szuggeszzív személyiség volt, aki szinte kitépte az emberekből a választ, ezért nagyon nem szerette ha nem azt hallotta, amit szeretett volna.
- És még?!!!
tette fel ujra a kérdést, még hangosabban.
- Máshonnan nem.
Láttam, ahogy ökölbe szorulnak a kezei, de uralkodott magán.
Felkapott egy széket, és egészen hozzám hajolva leült.
A lehellete szinte égette az arcomat.
- Hány évet akarsz még ülni?
- Nem akarok...
- Nem?
- Nem.
- Akkor miért nem vagy hozzám őszinte?!
- Én az vagyok.
- Egy faszt vagy az!!! Hazudsz nekem, és én azt nagyon nem szeretem!!!!
Jobbnak láttam ujra hallgatni.
Ő pedig hátra nézett a mögötte álló embereire, és hangot váltott. Szinte vidáman mondta.
- Ugye mondtam, hogy van benne zsivány becsület? Nem hittétek, pedig én előre megjósoltam.
- Van...Tényleg van...- bólogattak a többiek.

- Ez egy fasza gyerek...- folytatta - Inkább leüli a nagy éveket, de nem árul el senkit...Ez egy nagyon szép dolog...Nagyon szép...Szerintetek hány évet ér meg egy ilyen hallgatás?
- Hármat biztos...- vágta rá az egyik.
- Szerintem ötöt is! - sietett tromfolni a másik.
Mivel több ötlet nem érkezett a rám váró évek számával kapcsolatban, hirtelen csend lett.
Csak méregettük egymást, mint az utolsó, biztos fogást kereső birkózók.
Ő szólalt meg hamarabb, mert neki volt fontosabb.
- Börtönben nem voltál vele, véletlenül?
- De igen.
- Akkor ezt miért nem mondtad?!!
- Azt hittem, hogy úgy is tudják...Maguk utánna szoktak nézni az ilyen dolgoknak...
- Nagyon ügyes válasz...Tetszik...
Ujra egészen közelt hajolt hozzám.
- Nem érzed, hogy itt a nagy lehetőség? Kibújhatsz a balhé alól...Ha segítesz nekünk lebuktatni Á.-t, mi úgy vesszük, mintha nem csináltál volna semmit...Gondolom, neked sem mindegy, hogy ő vagy te?...
Ösztönösen megérezte, hogy úgy sem fogok válaszolni, ezért szinte rögtön folytatta.
- Hónapok óta szeretnénk lebuktatni. Tudjuk, hogy betörésekből tartja fenn magát, de még nem tudjuk bizonyítani...Az volna a legjobb, ha a helyszinen kapnánk el. Úgy, hogy ne tudjon tagadni semmit...Mindössze annyit kellene tenned, hogy megtudod tőle a következő helyet, ahová menni akar, és elmondod nekünk. Ha ezt vállalod, már mehetsz is haza. Ennyi az egész...
- Csak ennyi?...Még jó, hogy nem valami komolyabbról van szó...- csúszott ki belőlem a gúnyos megjegyzés.
Utólag tudtam meg, hogy igen csak vakmerő megnyilvánulás volt ez részemről. Jónéhány emberrel találkoztam, akiket ugyan az a csoport vert meg, amely akkor engem is körbe vett.

Valamilyen érthetetlen okból nekem sikerült megúsznom a pofonokat...
A szemében harag villant, de a hangja nyugodt maradt.
- Igen. Csak ennyi. Aztán, mint mondtam, már mehetsz is...
Pattanásig feszült köröttem a légkör a várakozástól. Nem tehettem meg, hogy ne válaszoljak minél hamarabb.
- Nem tudom, hogy miért kellene segítenem a rendőrségnek, amikor korábban éppen miattuk kaptam olyan nagy ítéletet? Ha ők nem manipulálnak a jegyzőkönyvekkel és nem befolyásolják a tanúkat, csak annyit kaptam volna, amennyit megérdemeltem...
Érdekes módon nem védte meg a távoli kollégáit.
- Azok nem mi voltunk, Attila...Nem kell általánosítani...Tudjuk, hogy közöttünk is vannak olyanok, akik rosszul végzik a munkájukat, de ez most egy más helyzet.
- Igen. Ez valóban más helyzet...Mert most nem követtem el semmit...- mondtam magam elé nézve, aztán hirtelen - ma sem értem, hogy honnan vettem hozzá a bátorságot - ömleni kezdtek belőlem a mondatok. / Valószínűleg ekkor pattantak el az idegeim.../
- Csak az a hiba a maguk gondolatmenetében, hogy ha maguk megengedhetik maguknak azt, hogy általánosítsanak és azt mondják, hogy minden börtönviselt ember javíthatatlan, mocskos bűnöző, egy másodrangú állampolgár, akivel mindent meg lehet csinálni, akkor had engedjem meg én is azt az egyéni véleményt, hogy minden rendőr korrumpálható és egyikben sem szabad megbízni...!

Kemény mondatok voltak, amelyek akkor komoly következményekkel járhattak volna.
Nem jogilag, hiszen az elhangzott szavakat senki sem rögzítette.
Csak úgy "pofánverés szintjén", a külvilágtól elszigetelten, egy olyan zárt világban, ahová még a Jó Isten is csak engedéllyel léphet be.
Meg is ilyedtem, mire a hosszú mondat végére értem, de amit kimondtam, azon már nem lehetett változtatni.
Jobb ötlet hílyán behúztam a nyakamat és vártam a füleseket.
A retorzió elmaradt.
Megvonta a vállát, és a legközelebb álló emberéhez fordult.
- Kísérd le! Őrizetbe vesszük! Adunk neki egy kis időt gondolkodni...
Örültem, hogy kiszabadulok a fenyegető embergyűrűből. Minden további felszólítás nélkül felálltam és az ajtó felé indultam.
Ott értek utól a mondatai:
- Három napja van arra, hogy megváltoztassa a véleményét! Azon túl már nem tudok és nem is akarok magán segíteni!
Nem feledkezett meg erről az ígéretéről.
A 72 óra leteltével ujra megkérdezett, bár szerintem - mivel nagyon is jó emberismerő volt -előre tudta a választ.
- Meggondolta magát? - kérdezte.
- Ha ugyan arra gondolunk, akkor nem.
Igyekeztem nagyon keménynek mutatkozni, pedig koránt sem voltam az.
A lelkem mélyén egy megrémült kisfiú voltam, akit álmában gonosz szellemek ragadtak el...
Arra, hogy igazából milyen gonoszak is ezek a "szellemek", akkor jöttem rá, amikor az előzetes letartóztatásomról döntő bírói meghallgatáson, - minden kérdezés és meghallgatás nélkül! - elrendelték a harminc napos előzetes letartóztatásomat...
Aztán ujabb hatvan, majd kilencven nap következett, végül tudatták velem, hogy egészen az ügydöntő határozatig - tehát az ítélet meghozataláig - előzetes letartóztatásban kell maradnom.
Bőven volt időm gondolkodni, hogy miként is jutottam ujra a rácsok mögé...Kik és mik esküdtek össze ellenem, hogy mindez bekövetkezhetett...
De ahhoz, hogy ezt konkrétan megtudjam, még sok hónapot kellett várnom...


--

/ Folytatás a 7. részben /



Get Free Music at www.divine-music.info
Get Free Music at www.divine-music.info

Free Music at divine-music.info>








KONSZTANTYIN SZTANYISZLAVSZKIJ


Helyezkedj el a sógoroknál, mert az ausztriai munkalehetőségek sokkal jobban jövedelmeznek, mint szinte bármely más magyarországi munka.



NETpark.hu linkkatalógus

eKereso katalógus



Ingyen hirdetés
Ingyenes hirdetés feladás.



ALTERNATÍV SZÍNITANODACylex Silver Díj
 

 

   LINKCSERE PARTENEREIM



Linkelo.net linkgyujtemeny




Meteora Linkgyujtemeny

Hasznosoldalak

Linkcsere.eu


Hahe.hu Online Tudakozo


HUN-WEB Magyar cimtar es kereso


WEBLAP katalogus

VIP Linkkatalogus

SEO KERESOBARAT LINKGYUJTEMENY

Ingyenweblapok.hu

NETpark.hu

LinkDr.hu

CegMAX cegkatalogus





ÉLETEM ÉS A BÖRTÖN


NE FELEDJÜK: ŐK IS SZÍNHÁZAK!


SZÍNHÁZI IRÁNYZATOK,STÍLUSOK


SZÍNHÁZI ÉS FILMES EMBEREK




NEVEZETES ALTERNATÍV ELŐADÁSOK




TRAGIKUS SORSÚ SZÍNÉSZEK




Barátaink:
  • Honlap létrehozása
  • Ingyenes online játékok
  • Az Ön Munkaasztala
  • Oktató videók
  • uCoz Rajongók Oldala


  • Statisztika

    Online összesen: 1
    Vendégek: 1
    Felhasználók: 0

    Belépés



    Lap tetejére /


    Copyright MyCorp © 2018Szeretnék ingyenes honlapot a uCoz rendszerben