Az abszurd dráma a második világháború után kibontakozó abszurd irodalom legnagyobb hatású műfaja; új szemléletű drámairodalmat és annak megfelelő színházi előadásokat teremtett. Az abszurd drámát a lét teljes értelmetlenségét, céltalanságát tételező világkép hatja át, tudatosan az irracionalitásra törekszik. Anti-dráma, hiszen a dráma eredetileg a cselekvés műformája, itt viszont a szereplők tehetetlen lények, sorsuk a passzivitás, a vegetatív szintű lét, amelyből kitörni nem lehet. A kifejezhetőség is kérdésessé válik, a nyelv maga is „lefokozódik” (nincs sem kommunikáció, sem karakter). A kevés vegetáló szereplő, a cselekményhiány és a szegényes nyelv mellett a kopár színterek is fokozzák a szorongás és a bizonytalanság élményét. Ionesco darabjaiban (A kopasz énekesnő, 1949) még van konkrét meghatározottság; Beckett mutatja fel a Godot-ra várvától, 1948 kezdve az emberi lét egyetlen tartalmaként a „lassú felbomlást, a vánszorgást a vég felé”. Dürrenmatt (Az öreg hölgy látogatása, 1956; A fizikusok, 1962) saját groteszk komédiáit, paraboláit, tézisdrámáit „paradox színháznak” nevezi.

Franciaországból indult, megteremtői: Samuel Beckett, Arthur Adamov, Eugéne Ionesco, Jean Genet.

Legjelentősebb alakjai:

• Franciaország: Boris Vian, Robert Pinget, Jean Tardieu, Eugéne Ionesco, Jean Genet.
• Olaszország: Dino Buzzati
• Írország: Samuel Beckett
• Svájc: Max Frisch
• Németország: Günter Grass,
• Nagy-Britannia: Harold Pinter, N. F. Simpson, Tom Stoppard
• USA: Edward Albee
• Oroszország: Mihail Volohov
• Magyarország: Örkény István, Mészöly Miklós

Jellemzői  

• Az abszurd dráma az embert tehetetlen lénynek tekinti, kinek törekvései eleve bukásra vannak ítélve.
• Lehetetlennek tartja az emberi közösséget, és a közlekedést.
• A nyelv alkalmatlan a kifejezésre, abszurd.

Kritériumai 

• Abszurditásig fokozott általánosítás.
• Nincs osztálykülönbség.
• Konfliktusa legtöbbször a társadalomból, történelemből kiszakított ember ösztönvilágának ábrázolása. A végzet meghatározatlan, homályos.
• Hangja: pesszimista beletörődés vagy cinikus kacaj.
• Kristályosan foglalja magába a modern színpadi szemlélet leglényegesebb elemeit: cselekménye nincs, kevés a szereplő, kopár, puritán színhelyeken játszódik. Fontos a gesztusok nagy hangsúlya.
• Többségükben egyfelvonásos darabok.
• Új szimbólumrendszert kezdeményeznek.
• Az abszurd színház színészeszközökben rendkívül gazdag.

Néhány ismert abszurd dráma 

• Samuel Beckett: Godot-ra várva (1952)
• Eugéne Ionesco: A kopasz énekesnő (1949), Eladó lány (1953), Az új lakó (1953), A különóra (1951), Rinocéroszok (1959)
• Jean Genet: A cselédek (1947), A négerek (1959)
• Harold Pinter: A gondnok (1960)
• N. F. Simpson: Egyirányú inga (1960)