BEFOGADÁS A LETÖLTŐ HÁZBA

A letöltő házakba érkező uj fogvatartottak úgynevezett "befogadási procedúrán" mennek keresztül.

Ennek első lépése a szokásos biztonsági ellenőrzés, amikor a rabszállítóból kiszállva ujra átnézik mindenkinek a csomagjait. /Azon a napon már harmadszor.../
Ilyenkor szinte mindig elvesznek néhány olyan dolgot, ami a korábbi ellenőrzések során még nem minősült tiltott tárgynak, de az adott börtönben már igen.
/ Érdekes megoszlása ez a büntetésvégrehajtási szabályoknak, amelyek gyakorta helyenként, a helyi vezetőség szeszélyeinek megfelelően változnak...Így fordulhat elő, hogy amíg az egyik helyen mondjuk egy körömvágó olló természetes és engedélyezett dolognak számít, addig a másik börtönben tiltott, támadásra alkalmas tárgynak minősítik. Ezek a helyenkénti különbségek nem csak a tárgyakra, de szinte minden más dologra igazak.../
Az átellenőrzött emberek ezt követően az úgynevezett befogadó zárkákba kerülnek, ahol - szintén börtöne válogatja - 2 de helyenként 7 napot töltenek, további sorsukra várva.
Ennyi időre van szüksége a börtön vezetésének ahhoz, hogy eldöntse, kit melyik zárkába, és milyen őrzési fokozatba helyezzen.
Ezeket a döntéseket a már említett - előző helyen íródott - nevelési vélemények alapján hozzák, melyeknek fontossága itt mutatkozik meg igazán, mert hosszú évekre meghatározhatja egy ember körülményeit és a vele való bánásmódot!
Idöközben az embereket beterelik az intézet ruha raktárába, ahol megkapják a különböző felszerelési tárgyaikat, illetve a minden börtönben szabványosított szürke-fekete mákszemes rabruhát. / Innen a "mákos-ruha" elnevezés../
Ha mindez a téli hónapokban történik, akkor vastag, durva anyagú, koromfekete ruhát kapnak, amelyet "varjú-ruhának" neveznek a fogvatartottak.
Innentől kezdve ugyanis már nem előzetes fogvatartottak, hanem ítélettel rendelkező elitéltek, akik nem járhatnak úgy a saját ruháikban, mint az előzetes házakban.
/ A felszerelési tárgyak közé tartozik a két darab műanyag edény - némely börtönben még mindig alumínium -, egy darab gyenge alumínium pengéjű kés, kanál és villa, egy darab műanyag pohár, egy kockás törlőkendő, két darab lópokróc - egy az ágyra egy pedig takarózni -, egy párnahuzat, egy olyan huzat, amelybe a pokrócot húzzuk, egy darab lepedő és két törölköző. Régebben szabványosított bakkancsot is adtak, de amióta engedélyezett a sötét árnyalatú civil cipő, azóta csak azok kapnak, akiknek nincs megfelelő cipője.../
Ezeket a ruhákat és felszerelési tárgyakat korábban már több százan hordták és használták, és bár minden börtönben működik mosoda, elképzelhető, hogy milyen állapotúak.
A műanyag edényeken vastagon lerakódva az "ezeréves" zsírréteg, a lepedők gyakorta szakadozottak és különböző foltok éktelenkednek rajta, és nem különbek a törölközők sem.
A ruhák méretét csak úgy találomra állapítják meg és dobják oda az elitélteknek.
Általában vagy kicsi és szűk, vagy kétszer is belefér az ember.
Válogatni, cserélgetni, nincs lehetőség, amit eléd dobnak, az a tiéd!
Nem csoda hát, hogy amikor beöltözik, úgy néz ki, mint egy madárilyesztő.
Persze ez alól is vannak kivételek!
Nem véletlenül írtam korábban, hogy a börtön minden esetben a kinti társadalom tömörített változata, mert a korrupció legalább annyira burjánzik bent, mint kint.
Három eset lehetséges a kivételezésre.
Az egyik az, amikor a raktárban dolgozó elitélt régi jó ismerőse - esetleg régebbi bűntársa - az ujonnan érkezőnek.
A másik lehetőség, amikor a raktárban dolgozó bv. dolgozó ismeri valahonnan az elitéltet.
A harmadik pedig - amely a leggyakoribb -, amikor a gazdagabb elitéltek egyszerűen megvásárolják maguknak a szinte vadonatuj, testükre szabott ruhákat, és alig használt felszerelési tárgyakat.
Ezt a gazdagságot persze nem kell össze keverni a kint megszokott fogalommal, mert itt nem a pénz, hanem az úgynevezett "börtön valuta" a domináns.
Ilyen a kávé, a cigaretta, a filteres tea, és a márkásabb tisztálkodó szerek.
Az elitéltek mindent ebben a "valutában" számolnak, ez képezi a cserék és különböző üzletek fizetési eszközét.
/ Bizonyára azt gondolja a kívülálló, hogy azért kell lennie kapcsolatnak a kinti jómód és a benti "gazdagság" között, hiszen annak van sok cigarettája, kévéja, stb., akinek kintről a hozzátartozói megengedhetik maguknak, hogy beküldjék azt. Nos, természetesen ez is igaz, de a túlnyomó többségre nem ez a jellemző. A börtönökben gazdagnak számító elitéltek jelentős része ugyanis a szabad életben gyakorta mély szegénységben él. A rengeteg kávét, cigarettát és egyéb dolgokat egyszerűen - testi fölényüknek és agresszivitásuknak köszönhetően - elrabolják a gyengébbektől. - Ők azok, akikről a szállításról szóló fejezetben már említést tettem. - Bátran meg merem kockáztatni, hogy ez a jelentős anyagi különbség a kinti szegénység és a benti jólét között, az egyik oka a többszörös visszaesésnek. Mert az, aki a civil életben egy jelentéktelen, értéktelen és csóró ember, a börtönben viszont szinte "császárként" él, természetszerűen vágyik vissza abba a közegbe, ahol megvásárolhatja, vagy kiverekedheti magának a tekintélyt! /
Amikor a börtön vezetése áttanulmányozta a nevelési anyagokat, az ujonnan érkezetteket elkísérik a döntő bizottság elé, ahol közlik velük, hogy ki melyik emeleten, melyik zárkában lesz elhelyezve, és ekkor döntenek arról is, hogy dolgozhat-e az elitélt vagy nem.
A befogadó bizottságban ugyanis nem csak a főtisztek és nevelőtisztek, de a különböző börtön műhelyek civil vezetői is ott ülnek.
Mindenkit egyenként hívnak be, és - különböző okoktól függően - rövidebb-kevesebb ideig elbeszélgetnek vele.
A "régi ismerősök", akik már ki tudja hanyadszor érkeztek abba a börtönbe letölteni az ítéletüket, előnyösebb helyzetben vannak, mert ha korábban dolgoztak valahol - és persze hely is van -, akkor automatikusan visszateszik őket arra a munkahelyre.
/ És az sem mellékes, hogy az ő személyiségüket már nagyjából kiismerték a korábbi évek alatt.../
Az ujonnan érkezőkkel óvatosabban bánnak, hiszen náluk egyenlőre csak a nevelési anyagra tudnak támaszkodni, és mivel ők is tisztában vannak azzal, hogy az ott leírtak nem mindig felelnek meg a valóságnak, ezért általában őket nem helyezik el dolgozni, hanem időt adnak maguknak arra, hogy valóban megismerjék az embert.
A munkába állításnál lényeges szempont az elitélt ítéletének mértéke, a vele szemben meghatározott őrzési fokozat, és csak legutolsó sorban az, hogy rendelkezik-e valamilyen szakmával, és ha igen, akkor milyennel.
Így fordulhat elő - szinte minden börtönben -, hogy a konyhán asztalosok dolgoznak, az asztalos üzemben villanyszerelők, és a karbantartók között nagyon sok a szakács szakmával rendelkező.
Persze a munkanélküliség nem csak a civil társadalmat nyomasztja, hanem nagyon keményen jelen van a börtönökben is.
Az elitéltek nyolcvan százaléka "nemdolgozó zárkákban" tölti az ítéletét, így aztán az ujonnan érkezőknek sem sok az esélye amunkára.
/ Ha átlagot kívánnék vonni, akkor mondjuk harminc ujonnan érkezőből talán öten kapnak munkát, de előfordul az is, hogy egy sem. / Mindez nagymértékben függ attól is, hogy egy adott munkahelyről éppen hányan szabadultak.
Azokban a börtönökben, ahol a hosszabb ítéletet töltőket tartják, igen csak sokat kell várni egy-egy munkahely felszabadulására.
Szerencsésebb a helyzet az egy-két éves ítéletet töltő elitélteket befogadó házakban, mert ott értelemszerűen gyakoribb a felszabaduló üres hely, illetve több a munkalehetőség is, hiszen a kisebb ítéletük miatt nem kell olyan szigorúan őrizni őket, így dolgozhatnak akár "szabadabb" körülmények között is, mondjuk a börtönhöz tartozó sertéstelepen vagy tökföldön.
Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy mint mindent, a munkát is meg lehet vásárolni a börtönökben!
A már korábban említett tehetősebb elitéltek, ha dolgozni szeretnének, elég ha lefizetik az adott munkahelyen dolgozó elitélt írnokot vagy csoportvezetőt, aki aztán beajánlja őket az egyenruhás bv. munkáltatónál.
Mivel a hosszú évek alatt igencsak jó viszony alakul ki a munkahelyi bv. vezető és elitélt írnoka között, a dolgot elég könnyű nyélbe ütni.
Ugyanakkor nem igazán jellemző ezekre az elitéltekre, hogy dolgozni akarnának, hiszen mindenük meg van, amire odabent szükség van, ami pedig nincs meg, vagy fogytán van, azt ujra megszerzik a szokásos módszerekkel.
Dolgozni inkább majd csak évek múltával akarnak, amikor már elunták magukat a zárkában, és hátralévő éveikbe szeretnének egy kis változatosságot vinni.
/ A befogadás alkalmával inkább még a nemdolgozást választják, hogy legyen idejük "feltérképezni" a kirablásra alkalmas zárkákat és embereket.../
A befogadó bizottság döntéseit követően megkezdődik ezeknek a parancsoknak a végrehajtása.
Miután az elitéltek bebatyuzták a dolgaikat, az őrök mindenkit a megfelelő csoportokra válogatnak, és elkísérik őket a kijelölt szintekre.
Ott átadják őket a szintes őröknek, akiknek az első tevékenysége - talán már nem is nehéz kitalálni - a sorba állított emberek batyujának és személyes tárgyainak átellenőrzése, tiltott tárgyak után kutatva.
Érdekes módon még itt is találnak olyan dolgokat, amiket a korábbi ellenőrzések során "nem vettek észre".
/ Persze ez már csak szándékos kötekedés, és egy kis pszichikai ráhatás az ujonnan érkezőkre, mert azok a tárgyak már korántsem számítanak veszélyesnek...Egy tapasztalt börtönjáró ezen már csak mosolyog, de aki először jár ilyen helyen, azt mindig sikerül megriasztani az ordító hangnemmel, amelyet az őrök produkálnak.../
Ítélettől és őrzési fokozattól függően több féle lehetőség létezik az elitéltek befogadására és elhelyezésére.
Értelemszerűen a börtön fokozatúakat a börtönös szinten, a fegyházas fokozatúakat pedig a fegyházas szinten helyezik el.
Ezen belül aztán - mindkét szinten - vannak különböző kategóriák.
Akiket munkába állítottak, azokat olyan zárkába teszik, ahol a többiek is dolgoznak, persze nem törvényszerűen egy munkahelyen.
Akik nem kaptak munkát, azok az úgynevezett "nemdolgozó zárkákba" kerülnek, és ezen belül is megkülönböztetnek veszélyes vagy kevésbé veszélyes őrzési fokozatú zárkákat.
Külön pszichológia tanulmányt érdemelne az a pillanat, amikor az ujonnan befogadott elitélt először lép be a számára kijelölt zárkába!
Ahány ember, annyiféle mimika és gesztus jellemzi, és ezekből a mozdulatokból a tapasztalt elitéltek azonnal eldöntik, hogy a belépő a börtön hierarchia melyik lépcsőfokán áll, vagy fog állni a későbbiek folyamán.
Leginkább igaz ez azokra, akik életükben először járnak ilyen helyen, mert a többszörösen visszatérők már rendelkeznek olyan rutinnal, hogy - ha csak átmenetileg is -, de eltitkolják korábbi büntetésük alatt betöltött helyüket.
/ Kivétel ez alól, ha olyan helyre érkeznek, ahol már ismerik őket! /
Természetesen itt is előnyt élveznek a sok árúval rendelkező elitéltek - már csak azért is, mert nagy többségük nem először van börtönben és tele van ismerősökkel -.
Ők azonnal elvegyülnek a régi haverok között, és nagy egyetértésben kezdik "kóstolgatni" a magányos, először érkezőket.
Minden börtönben különleges napnak számít amikor megérkeznek az új emberek, és úgy várják, mint valami ünnepnapot.
Mindenek előtt azért, mert új híreket hallhatnak a kint lévő dolgokról, és ha netán falubeli az ujonnan érkező, akkor még a hozzátartozójukról, ismerőseikről is.
Persze egyáltalán nem másodlagos szempont az sem, hogy ilyenkor lehet bőven dohányozni, kávézni meg teázni.
A nemdolgozó zárkákban ugyanis szinte állandó állapot, hogy alig van az embereknek ilyen jellegű árúcikke, ezért ha jön valaki, akinek van, akkor azonnal körbefogják és megkínáltatják magukat.
/ Óriási pech, ha az ujonnan érkezőnek sincs semmije.../
A bevett gyakorlat szerint olyan hévvel ugranak neki az élvezeti cikkeknek, hogy alig egy óra elteltével már ujra nincs senkinek, semmije...
Mivel pillanatok alatt eldöntik, hogy az újonc milyen ember, akként is állnak hozzá.
A gyengébb fizikumú, félénkebb embereket azonnal körbekapják, helyette is kicsomagolják a batyuját, és könyékig turkálnak a táskáiban.
"Ugye ezt nekem adod?!" - kérdés kíséretében máris beteszik a saját szekrényükbe mindazt, ami megtetszik nekik.
Közben a mi a bűncselelményed és a honnan jöttél kérdések sorozatával igyekeznek elterelni a figyelmét arról, hogy valójában mit is tesznek vele, és mit lopnak még el tőle azon kívül, amit "elkérnek".
/Az elsőbbség az ujonc cuccainak feltérképezésében minden esetben a "zárka-menőé", aki a legerősebb, legagresszívebb és ebből eredően a leggazdagabb is.
Amikor ő már kiválogatta mindazt, amire szüksége van, csak akkor szabad a többieknek a rablás.../
Különleges jelentősége van a zárkákban az ágyaknak.
Semmi sem jelzi jobban a ranglétrán való elhelyezkedést, mint az, hogy ki melyik ágyon fekszik.
A zárka-menő és a katonái mindig az alsó ágyakon fekszenek - nehogy megerőltessék magukat a felmászással -, a gyengébb fizikumú kiszolgáló személyzet - a csicskák - illetve az a néhány ember, aki se ide se oda nem tartozik, azok a felső ágyakon foglalnak helyet.
/ Ezért miután bekategorizálták az ujoncot, már azt is tudják, hogy melyik ágyat fogja kapni...Amikor már alig maradt valamilye, akkor felzavarják valamelyik felső ágyra, hogy ott gubbasszon és kussoljon, amíg a menők még megeszik a maradék ennivalóját és elnyelik mindenét, amilye volt.../
Érdekes helyzet alakul ki, amikor hasonló kaliberű ember érkezik a zárkába, mint a zárka-menő.
Ezt is rögtön megérzik a zárka lakói, és ilyenkor nem történik azonnali letámadás, hanem kivárják, hogy mit is lép a dologra addigi "főnökük".
Két dolog történhet ilyenkor.
Vagy előbb-utóbb összeverekedik a két menő, és így döntik el a rangsort - de ebben az esetben a vesztes szinte mindig azonnal másik zárkába kéri magát, mert nem képes elviselni az alárendeltséget -, vagy kiegyeznek, és onnantől kezdve ketten uralják és terrorizálják a többieket.
Ilyenkor a régi menő felzavarja valamelyik kevésbé kedves katonáját egy felső ágyra, és méltó helyet biztosít "uralkodó társának".
Megosztja vele, hogy kiről mit kell tudni - melyik embere mire használható leginkább -, aztán felajánlja hogy válasszon magának a csicskák közül valakit, aki a későbbiekben állandó kiszolgálója lesz.
A szinteken lévő őrség tökéletesen tisztában van ezekkel az eseményekkel, ezért ezidő alatt nem is zavarják az újoncok "beilleszkedését".
Hagyják, hogy mindenki megtalálja a személyiségéhez és erejéhez illő helyét.
Egyetlen dolog tudja csak zavarba hozni a zárka-menőket: az értelem és az észbeli fölény.
Ha ilyennel találkoznak különös tiszteletet tanúsítanak még akkor is, ha az illető lényegesen gyengébb, mint ők.
Persze nem azért, mert olyannyira tisztelnék a tudást, hanem abból a jól átgondolt érdekből, hogy az ilyen emberrel jóba kell lenni, mert nagyon sok dologra használható.
Mint azt korábban is írtam, nagy részük a társadalomban szinte a nullával volt egyenlő.
Alig végezték el a nyolc osztályt - némelyikük egyáltalán nem -, ezért nehezen megy nem csak az olvasás, de az írás is.
Márpedig írni mindig kell a börtönben.
Vagy egy szép verset a kint lévő feleségnek, barátnőnek, családnak, vagy éppen egy fellebbezési kérelmet valamelyik bíróságnak.
Ez utóbbi pedig nagyon fontos, hogy miként van megfogalmazva, hogy legyen is valami eredménye!
Ezért ha azt tapasztalja, hogy a zárkába belépő ember ebbe a kategóriába tartozik, akkor számára is azonnal alsó ágyat "intéz", megkínálja cigarettával és kávéval, kedvesen elbeszélget vele - már amennyire ez tőle tellik -, és utasítja a katonáit, hogy ezt az embert védeni kell mindentől és mindenkitől!
Aztán rövidesen a kezébe nyomja az ítéletmásolatát, és megkérdezi, hogy tudna-e olyan beadványt írni a bíróságoknak, amelyből kiderül, hogy ő ártatlan és csökkentsék az ítéletét vagy engedjék ki.
/ Saját tapasztalatból tudom, hogy elég csak egyetlen ilyen beadvánnyal némi sikert elérni, és azonnal olyan tiszteletet vív ki magának az ember az egész börtönben, ami vetekszik a menőkével! A hír gyorsan terjed, és hamarosan minden zárkából - sőt még más szintekről is - hozzák vagy küldik a beadványok megírásához szükséges hivatalos iratokat, mellé téve persze a kellő mennyiségű kávét vagy cigarettát is.../
A befogadási procedúrából már csak egyetlen dolog említésre méltó, mégpedig az egészségügyi befogadás, amely már akkor megtörténik, amikor az ujoncok még a befogadó zárkában vannak.
Ez általában igen gyorsan zajlik, mivel tulajdonképpen csak kérdésekre korlátozódik.
Megkérdezik az elitéltet, hogy van-e valami baja vagy krónikus betegsége, és szed-e valamilyen gyógyszert.
A válaszokat rögzítik az elitélt egészségügyi kartonján, aztán már kész is a vizsgálat...
/ Elég sokan érkeznek olyan betegségekkel, amelyek alig teszik őket alkalmassá arra, hogy beilleszkedjenek egy zárka életébe, a teljesen egészséges emberek közé. Többször is szemtanúja voltam annak, amikor valamilyen súlyos betegséggel érkező elitélt - agyvérzéstől félig lebénulva, stb. -, aki menni is alig bírt, arra kényszerült, hogy felső ágyon aludjon, mert nem tudta kellőképpen megfizetni a zárka-menőt az alsó ágyért. Jónéhányszor kellett leesnie és összetörnie magát addig, amíg az őrség és a nevelőtiszt vagy utasította a zárkafelelőst, hogy márpedig alsó ágyra tegyék - bár ebben az esetben rendesen kiutálták és megkeserítették az életét ahol csak tudták - vagy átszállítatták a Tököli Börtön Kórházba, ahol nincsenek felső ágyak, és jobb ellátásban részesülhet. Sajnos az emberség és a börtön két teljesen különböző fogalom, és még csak beszélő viszonyban sincsenek egymással.../
Egy két nap, és minden ujonnan érkező elvegyül a börtön ember-tengerében, elfoglalja a neki felkínált vagy rákényszerített helyét, és megkezdi morzsolgatni a szürke hétköznapokat, amelyeket legközelebb már neki is csak az ujonnan érkezők befogadása tesz némileg szinesebbé...

/ Folytatás az 5. részben /



Free Music at divine-music.info>