Színpadi műfaj, a színházművészeten belül a zenés színház modernebb
darabjait foglalja magába, olyan színházművészeti ág, amely egyesíti
magában a zene, a tánc
és a színházi dramatikus elemeket. Kifejezetten szabad műfaj, az
alkotók által formálható, nincsenek megdönthetetlen formai vagy műfaji
szabályai. A musical szónak nincs magyar nyelvű megfelelője. Számos
társművészettel bír, ilyen például a táncművészet, a képzőművészet,
valamint a zene.
Zenés színpadi műfaj az ókor óta létezik, azonban a musical őse a daljáték és az operett. Az átmenetet a komolyzene és a könnyűzene közt a dzsesszoperett. Fiatal műfaj, nagyjából a XIX. és XX. század fordulóján, az amerikai zenés színházi kultúra létrejöttekor vált önállóvá. A Broadway és a musical fogalma mára összekapcsolódott.
A musicalt gyakran a modern kor operájának nevezik. Ez a meghatározás
azonban nem alkalmas minden zenés színházi darab definiálására, ugyanis
vannak úgynevezett zenés darabok és vannak musicalek. A különbség a
zenei szerkezet formájában rejlik. Míg a „zenés darab” pusztán azt
jelenti, hogy a darabban van néhány zenés betét, dal, különösebb
zenei-szerkesztési összefüggés nélkül (tehát ezek a zenei elemek
önállóak, ismétlés nélkül, vagy csak kevés ismétlődéssel), az „igazi”
musicalben az operához
hasonlóan nincs prózai rész, vagy csak nagyon elenyésző,
elhanyagolható. A másik struktúrabeli elem az, hogy szintén az operához
hasonlóan a zene szerkesztve van, operaszerűen, tehát témák, ciklusok
követik egymást, ismétlődnek, és így a zenének önmagán túl,
szerkezetileg is üzenete van.
Több mérföldköve is volt fejlődésének: Először a Broadwayen
bemutatott dzsesszoperettek, dzsesszmusicalek sikere emelte az égbe a
szerzőket és az – akkor már így nevezhető – sztárokat. Cole Porter,
Irving Berlin Amerika hőseinek számítottak.
És bár ízig-vérig amerikai műfajról beszélünk, azért meg kell
említeni, hogy a Broadwayt (a legendás 42. utca, amiről musical is
készült), ahogy Hollywoodot is, a Kelet-Európából bevándorolt, főként
zsidó származású producerek tették naggyá. Sok zeneszerző is erről a
területről érkezett.
Gershwin megalkotta az első és igazi dzsesszmusicaleket, amelyeket
dzsesszoperának is szoktak nevezni. Ilyen például a Porgy & Bess.
Leanord Bernstein és Stephen Sondheim West Side Story-ja (1957) újabb
nagy dobása volt műfajnak: az akkor még eszeveszetten modernnek
számító, vad, táncos- énekes darab épp úgy keltett visszatetszést, mint
ahogy hatalmas sikert is, ma már ez számít az első igazán modern
musicalnek.
Ezek után következett Galt MacDermot kortársakra döbbenetes hatású
műve, a Hair (1969), az első musical, mely szinte kizárólag beat- és
rockzenére épül, s mely hamar kultusszá lett. A rockmusicalek közül mind
igényességben, mind népszerűségben csak az 1971-es Godspell (Stephen
Schwartz), az ugyanazon évben bemutatott Jesus Christ Superstar (Webber,
ld. lejjebb), a valamivel könnyedebb Grease (1972) és az utolsó
klasszikus rockmusicalnek tekintett The Wiz (1975) mérhető hozzá.
Ezzel párhuzamosan a John Kander – Fred Ebb szerzőpáros hatalmas
sikerre vitte a Cabaret-t, mely valamiféle furcsa, szimbiotikus
összefüggésben van Lisa Minellivel, aki a korszak és a műfaj ikonja
lett. Kevesen tudják, hogy az ő alkotásuk a Chicago is, amelyet a
Cabaret után rögtön nem mertek bemutatni, attól félve, hogy a Cabaret
világsikere elnyomja a Chicagot. Mindkét darabot Bob Fossey
rendező-koreográfus vitte sikerre.
1975-ben mutatták be minden idők talán legjobb és kétségkívül
leghíresebb musicaljét, Marvin Hamlish és Edward Kleban művét, a
színészek és táncosok által legnehezebbnek, s talán éppen ezért nem csak
a közönség, de a szakmabeliek által is legtöbbre tartott A Chorus
Line-t (Tánckar), melynek legendás fináléja, a "One" a műfaj és a szakma
jelképévé vált. A Chorus Line kilenc Tony-díjat nyert, többek között a
legjobb musical, rendezés, zene és szövegkönyv díját, 1983. szeptember
29-én pedig, mikor a darab a Broadway leghosszabb ideig játszott show-ja
lett, a zenés színház történetének egyik legünnepeltebb előadásán, a
darab zárójelenetében 338 táncos mozgott egyszerre a Shubert Theater
színpadán.
A Chours Line rendezője és koreográfusa, Michael Bennett 1981-ben ismét hatalmas sikert ért el a Dreamgirls színrevitelével.
Andrew Lloyd Webber
Evitája (1976) zseniálisan ötvözte a modern zenét a klasszikussal és a
latinnal. Szintén korszakalkotónak mondható a Jézus Krisztus
Szupersztár, amit először be akart tiltani a Vatikán, mert
istenkáromlásnak érezték Jézus életének utolsó szakaszát rockmusicalben
bemutatni, majd röviddel ezután rájöttek, hogy nem is rossz „propaganda”
ez a katolikus egyháznak. A Macskák (1981) pedig már egy modern jövőre
nyit modern hangszerelésével és újfajta – azóta se utánzott –
szerkesztésével. Csak a szintén Webber mű, Az Operaház Fantomja (1986)
tudta "lenyomni", 2006 óta ez a valaha leghosszabb ideig játszott darab a
Broadwayn, a maga csekély 20 évével.
A nyolcvanas években alkotott a Boublil-Schönberg páros, akik azóta
is egyike a legkomolyabban vehető műfaj-teremtő szerzőknek. A
Nyomorultak és a Miss Saigon iskolapéldája annak, hogy hogyan kell
kiegyensúlyozottan és ízlésesen szinte új műfajt teremteni.
A Fame (Hírnév) ajtót nyitott az igazán modern zenei műfajoknak a
színházba való integrálására- azonban ezek popularitása elég veszélyes a
műfajra.
A kilencvenes években a Rent
újabb mérföldkő volt: ez a darab bebizonyította hogy egy modern
hangzású darab nagyon is foglalkozhat komoly, sorsfordító dolgokkal-
tárgyalhat valós emberi problémákat.
Szintén a kilencvenes években indult el a pop- musical, amely azóta
is sokat vitatott a műfajon belül. Bár ezek a darabok zeneileg nem
mondhatók különösebben bonyolultnak, vagy speciálisnak, gyakran egy
zenés darab szintjén tagolják a művet, mégis, sikerült megismételni
velük a musical minden eddigi korszakának első nagy közönségsikereit.
Más részről pedig leginkább a műfaj ezen ága problémás
szórakoztatóipari szempontból. Ugyanis a mai napig állandó vita folyik
arról, hogy a színháznak inkább szórakoztatnia, vagy inkább láttatnia,
nevelnie kell. Azonban a pop-musicalek iszonyatos bevételeket,
közönségsikereket hoznak, tehát a színházaknak alapvető érdeke, hogy
játszanak ilyeneket, még ha mások – vagy esetleg a saját szakembereik is
– a musical műfaj súlyos válságát látják benne, és attól félnek hogy a
konstruktív, önálló musical, mint műfaj eltűnik, és helyette csak a
közönség igényeit kielégítő, látványos, ám semmitmondó show-k maradnak a
színpadon. Mivel a pop-musical még elég fiatal műfaj, mégsem lehet
előre megmondani, hogy néhány év múlva mivé alakul.
A zenés színház világában egyre erősödően van jelen a művészet és az
üzlet közti érdekfeszültség. Ez komolyan beleszól a musical világába,
fejlődésébe.
A musical nem zenei, hanem formai műfaj. Bár vannak olyan szerzők, akik a
sajátos formai-zenei struktúrával lassan külön zenei világot alakítanak
ki, amely se nem komolyzene, se nem könnyűzene, hanem leginkább
valamilyen modern zene klasszikus hangszerelése szimfonikus zenekarra,
de mivel ez a világ ezernyi szerzői közt ez egyáltalán nem egységes, nem
nevezhetjük műfajnak. Vannak modern hangzású, popzenére hasonlító
darabok, és vannak klasszikus hangzású, inkább komolyzenei, de mégsem
komolyzenei darabok. Kidolgozásuk és specifikusságuk miatt leginkább
ezeket a darabokat lehet műfajteremtőnek nevezni, például Schönberg:
Nyomorultak című műve a legalkalmasabb arra, hogy elgondolkodjunk azon,
vajon a musical önálló zenei műfajnak nőtte-e ki magát. Mert bár nem
mondható modernnek a hangzás, mégis, aki ért a zenéhez, nem tudja hova
besorolni a darab zenei világát. A pop-rock musicalekkel szemben tehát
ez az az ág, ami zeneileg jóval önállóbb, konstruktívabb.
A musical formai műfaj. Bár ebben nincsenek megkötések mint például az operettben, ahol a szerepkarakterek külön kategóriákat állítanak fel (például szubrett, bonviván),
mégis vannak többnyire általánosnak mondható szerepkörök. Azonban
léteznek olyan operai szerkezetű, klasszikus hangszerelésű musicalek,
amelyek elgondolkodtatóan saját zenei világgal rendelkeznek.
A musical műfaja mindig is nagy sikernek örvendett Magyarországon. Több
tucat kiváló magyar mű és rengeteg ötletgazdag alkotó a bizonyítéka
ennek, akik iránt mindig is érdeklődtek külföldről. Akárcsak az
újhullámos előadások, úgy az évtizedekkel ezelőtt írt és játszott
darabok is hatalmas sikernek, nagy népszerűségnek örvendnek. Komoly
szerepet játszottak ebben a dalszövegfordítók, a kezdetekben Zsüti (G.
Dénes György), majd Miklós Tibor, aki magyar musicalek szövegének is a
szerzője, és a legifjabb generációból Galambos Attila.
/ FORRÁS: Wikipédia /
KONSZTANTYIN SZTANYISZLAVSZKIJ
Helyezkedj el a sógoroknál, mert az ausztriai munkalehetőségek sokkal jobban jövedelmeznek, mint szinte bármely más magyarországi munka.