Vsevolod Meyerhold a századforduló orosz intellektualitásának egyik
legjelentősebb képviselője, s mint ilyen osztozik annak történelmi sorsában.
Ez az intellektualitás a századelőn elsősorban a polgárság haladó köreire és
a nemesség egyes, liberális nézeteket valló csoportjaira támaszkodik. Amikor
kitör a forradalom, igyekeznek morálisan megfelelni az új kihívásoknak, de
ennek eredménye egy bonyolult ám elsődlegesen formalista avantgardizmus. Ha
Meyerhold mint kulturális jelenség minden ízében orosz, akkor színházi
tevékenysége által tipikusan európai, a szinkretizmus (a szinkretizmus az
eltérő vagy ellentmondó nézetek összeegyeztetésére irányuló törekvés neve)
eleven példája, évszázadok kísérleteinek szintézisét adó figura, egy olyan
civilizáció terméke, amely találkozik és hadakozik az orosz forradalommal.
Mert Meyerhold a kezdet és a vég önmagában: vele fejeződik be az a színház,
amely csupán tükörkép és nélkülözi a spontaneitást, amelyben az előzetesen
eldöntött intenciók érvényesülnek a színházi mű valódi természete fölött; és
vele kezdődik a színházban rejlő erők és lehetőségek feltárása, a művészi
igazság és a művészi kifejezőeszközök egymásra találása.
Meyerhold munkásságát a folyamatosság jellemzi, hiszen első rendezésétől az
utolsóig a fenti elvek vezérlik. Minden alkotásának kiindulópontja a saját
temperamentuma, a benne rejtőző emberi igazság, a teremtésnek az élvezete,
melynek csupán a színház törvényei szabnak határt.
Rövid életrajz.
1874-ben Penzában született.
A Moszkvai egyetem jogi karára iratkozik be, egy év múlva felveszik
Nyemirovics-Dancsenkó osztályába a Moszkvai Filharmóniai társaság
színiiskoláján. Két éven belül a Művész Színház tagja lesz, ahol hat év
alatt tizennyolc kisebb-nagyobb szerepet játszik el.
1902 -1905 között megválik a Művész Színháztól, és Az Új Dráma Társulata
néven saját együttest alapít. 1905-ben visszatér Moszkvába, és
Sztaniszlavszkijjal kísérletet tesznek a Művész színház stúdiószínházának
létrehozására. A kísérlet a két színházi szakember felfogásának
külömbözősége miatt kudarcba fullad. Három év múlva kinevezik az udvari
színházak főrendezőjének. Megjelenik az O tyeatre (A színházról) című
tanulmánykötete. Ugyanebben az évben saját színházi stúdiót alapít.
1922-ben, Moszkvában megalapítja A Színész Színházat. A Színház bezárása
után 38-ban Sztanyiszlavszkijmegbízásából a róla elnevezett zenés színház főrendezője lesz. 1940-ben halt
meg.
A Stúdió színház
1905-ben jött létre Moszkvában. A közönség számára meg sem nyithatta kapuit,
mégis jelentős szerepet töltött be az orosz színház történetében. A stúdió
színházat Sztanyiszlavszkij alapította, nem a Művész Színház kamaraszínháza
volt, mert az a maga életét élte. Ennek volt köszönhető, hogy könnyen
visszautasította a sablonokat, új életet kezdett, hogy maga vesse meg önmaga
alapjait. Első határozott lépése a hagyományos díszlettel és színpadi térrel
való szakítás és az új, egyszerűbb és kifejezőbb színpadképek megalkotása
volt. Magpróbált szakítani a naturalista színház gyakorlatával, helyette a
jelzésszintű ábrázolást próbálta megvalósítani. A színészek mozgása
plasztikusabb volt, mint azt a valóság egyszerű utánzása megkívánta.
Világossá tette, hogy az orosz színházat nem lehet megújítani a régi
alapokon. A naturalizmus túlbonyolította az orosz színháztechnikát.
Az író, a rendező és a színész mellet a negyedik alkotó jelenlétét is
feltételezi a színházban: a nézőét. Olyan színpadképet hoz létre, amelynek
jelzéseit, utalásait a nézőnek a saját alkotó fantáziája egészít ki. Ezen az
elgondoláson továbbhaladva Meyerhold kísérletekbe kezdett.
A színpadi látványnak egységes egészet kell alkotnia a színészek által
előadott drámai cselekménnyel. Mind a színpadképet tekintve, mind a színészi
játékban a stilizálás új módszereit kell alkalmazni. Mejerhold kísértet tett
a színpad alakjának megváltoztatására, a függöny elhagyására, a színész és a
néző közötti válaszfal eltüntetésére, kíváncsi volt arra, milyen
hatást kelt, ha nem alkalmaz díszleteket, és milyen szerepe van a zenei
aláfestésnek�
�Egyes esetekben a lehető legközelebb hozzuk a színészt a nézőkhöz. Így a
mimikája érzékenyebb és kifejezőbb lesz, ugyanakkor megnő a néző
befogadóképessége, megszűnik a néző és a színész közötti távolság.�
� A színész tartása, mozgása, gesztusai fontos kifejezőeszközök, amelyek alá
vannak rendelve a ritmusnak. Az Új Színháznak nagy testkultúrával rendelkező
és igen muzikális színészekre van szüksége. A ritmus nálunk ugyanis nem a
szöveg ritmikus felmondását jelenti..�
Kísérletek:
-a kellékek természetellenes felnagyítása;
-a színészek beszéd közben nem változtatták soha a helyüket, a színpadi
mozgás előkészítette, vagy utólag kommentálta, kiegészítette a szöveget, de
soha nem azzal egy időben történt;
-a színész legapróbb mozdulatait is táncnak tekintette, akárcsak a japán
színházban
-az egész előadás zenei kísérettel ment
-hátul és oldalt sötétkék drapériákkal aggatta tele az egész
színpadot.(Színház a színházban) - ennek a kis � színháznak megvolt mindene,
ami kell: színpad, függöny, súgólyuk, portálfalak, szuffiták, csak felülről
nem volt befedve"
-egy darabot teljesen díszlettelenül mutatott be: �Szürkében derengő
hatalmas színpadtér: szürke falak, szürke mennyezet, szürke padló�unalmas,
egyforma szürke a fény is - szerzői utasítás: mintha minden álomban
történne-�
- ha egy színész mély tónusú hangon szólal meg szimpátiát kelt, ha magas
hangfekvéssel beszél, komikus hatást ér el
Mindenki azt gondolta, hogy Mejerhold Sztanyiszlavszkij nagy ellenpólusa és
esztétikai felfogása a naturalizmusa ellen irányul, ezzel szemben Mejerhold
szenvedélyesen szerette mesterét, lelkesen beszélt róla mint
színészről, mint emberről.
Abban az időben nagyon érdekelte a színészi játék természete:
� A színésznek mindenek előtt meg kell fertőznie a közönséget a színpadi
viselkedésével, magával kell ragadnia, elhitetni vele az ábrázolt figura
hitelességét és valódiságát, ugyanakkor viszont ura kell, hogy maradjon a
saját érzelmeinek, ellenőriznie kell az ihlet áradását, nehogy elnyomja
alkotói akaratát� � szerinte a színészi természet e kettőssége tanúskodik az
igazi művészetről.
Tükrözés: a színésznek ki kell magában fejlesztenie azt a képességet, hogy
kellő pillanatban szinte kívülről megfigyelhesse önmagát, mint valami
tükörben, hogy felmérje saját testének kifejezőerejét, s kifejlessze azt a
természetességet és egyszerűséget, amelyet ő bátran művészi �eleganciának�
nevezett.
A színház elsősorban látvány és érzelmi alapon hat a nézőre. Ennek érdekében
mindent felhasznált: a kubizmust,
futurizmust,
expresszionizmust. Nem
lett egyik izmusnak sem a szószolója, csupán az eredményiket építette bele
munkásságába, előadásaiba. Kubista díszletek, futurista dinamizmus,
expresszionista játéknód. A cél: izgalmas, folyton meglepő színpadi látvány
mely az adott érzelmi állapot felé viszi a közönséget.
Mindezek elérése érdekében fejlesztette ki biomechenika néven ismert
metodikáját. A tanítás lényegét körülbelül így lehet megfogalmazni:
�Futásnak eredtem és megijedtem� - nem azért eredtem futásnak, mert
megijedtem, hanem megijedtem, ahogy futásnak eredtem. Az általános
véleménytől eltérően a reflex megelőzi az érzelmet, s egyáltalán nem a
következménye. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy a színésznek
mindenek előtt a mozgásait kell kidolgoznia, ideg és mozgásrendszerét kell
edzenie, nem pedig �beleélést� kell magából kisajtolnia, amint ezt
Sztanyiszlavszkij rendszere megköveteli. A biomechanika az ismert amerikai
pszichológus, James elméletére épül, de Meyerhold felhasználta Pavlov
reflexológiai kíserleteinek eredményeit is. A "modern" tudomány, a
távolkeleti színház és a Commedia dell' ArteGrotowski
és Eugenio Barba fejlesztenek majd tovább, s
válik ezáltal a modern színház legfőbb kísérleti eszközévé.
Mejerhold és Sztanyiszlavszkij felfogása közötti különbség:
Mejerhold egyáltalán nem ellenezte az eleven érzelmeket a színpadon.
Következésképpen nem arról folyt a vita, hogy szükséges-e beleélés a
színpadon, hanem csupán a szakaszok sorrendjéről, arról, hogy mi volt előbb:
az érzelem vagy a mozgás. A cselekvés az egész rendszer vezérmotívuma.
Mejerhold úgy vélekedett, a mozgás szüli az érzelmet, Sztanyiszlavszkij
szerint az érzelem szüli a cselekvést. A két felfogás lényegi külömbsége a
megközelítés módjában rejlik. Sztaniszlavszkij naturalista-realista elveinek
megfelelően a valóság tükrözésének tekinti a színházat, míg Meyerhold egy
önálló, csakis saját törvényszerűségeinek alárendelt, a művész által
termtett valóságnak. Meyerhold a "játék", Sztaniszlavszkij a
"rekonstrukció".
�Amikor a színész kilép a színpadra, mindig
elkíséri az a belső törekvés, hogy szimmetriát találjon, hogy a
színpad közepére kerüljön, azaz arra a helyre, ahol egyformán jól
látható és hallható balról és jobbról.. A régi, páholysoros
színházak dobozszínházánál ez a jelenet-beállítások frontális
jellegéhez vezet. A nézőben pedig ilyenkor a kellemes kompozíció, a
szerkezet lévén egyensúly benyomás támad. De a darab számára ez nem
mindig szükséges. Néha elkerülhetetlen, hogy a színész háttal
forduljon a közönségnek, aszimetria lépjen fel, megbontsuk a
megszokott nézőpontot, áthelyezzük a színdarab képzelt középpontját.
Ilyenkor már a néző sem nyújtózik el kényelmesen karosszékében,
hanem nyugtalanná válik. Marinetti színházának nézőterén néhány
széket szindetikonnal kent be. Aki ráült a székre, azonnal
hozzáragadt, botrány keletkezett, és ebbe a felizgatott hangulatba
futott bele az előadás kezdete. Én a néző nyugtalan közérzetének
felkeltésére nem a szindetikont tartom a legalkalmasabbnak, hanem
más, például kompozíciós módszereket. A nézőtérrel szemben álló
színész mindig pózol egy kissé, mintegy esztrád színpadon érzi
magát. Ezért olyan kifejező beállításokat keresek számára, amelyek
eltéritik ettől a �merev-póztól�.�
�A színész által önmagában felfedezett és
megtalált elemek segítségével jön létre a szerep lelke és belső
képe. A szerepbeli emberi lélek eleven élete természetesen,
önmagától tükröződik a színész eleven testében, s ezzel létrehozza
emberi lelkének külső életét. A szerep számára újonnan elsajátított
külső fogások és szokások segítségével jön létre az élő ábrázolat;
az emberi lélek valódi élete és a szenvedélyek őszintesége a
színpadon, amelyek közvetlenül hatnak a színész és a néző emberi
lelkének fő központjára, s egyfelől eltöltik a színész egész lényét,
s a művészt alkotóereje és hatóereje legfelső fokára emelik,
másfelől magából a nézőből a befogadóképesség legfelső fokát váltják
ki.
Ebben az önmagán végzett munkában a színész egyfelől mindentől
megszabadul, ami akadályozza a természet működését és élményeinek
alkotó folyamatát, másfelől a színész azt erősíti meg, ami ezt
elősegíti.�
Gyakorlatok:
�A színész meghatározott mozgással emelje vállára fekvő társát, és vigye el.
A testet döntse a talajra. Dobjon el egy nem létező diszkoszt és lőjön
íjból. Meghatározott mozdulattal vágjon pofon valakit, és kapjon pofont.
Ugorjon a partner mellére, majd a partner az övére. Ugorjon a társa vállára,
és az fusson a vállán ülővel.�- ezek a gyakorlatok�a színészeket
megtanították a teljesen plasztikus testkoordinációra, a szemmértékre, a
partnerrel való, célra irányuló és koordinált mozgásokra és még egy sor más
fogásra, amelyek segítették a színészeket, hogy szabadabban és kifejezőbben
mozogjanak a színpadi térben. Alapelvének a mozgások célszerűségét és
természetességét tekintette. Kétségtelenül ezzel hozzájárult a modern
színpadi mozgásművészet megteremtéséhez.
A gyakorlatok sajátos lépcsőfokot jelentenek a sportszerű edzéstől a
színpadi feladatokhoz. A színész esetében az volt a céljuk, hogy
kifejlesszék az idegrendszer és a mozgási tevékenység koordinálását, a test
koordinálását a térben, a fiktív tárggyal végzett munka és a súlypont
érzékelésének elsajátításában nyújtott segítséget. A csoportos
gyakorlatokban a mozgást szövegmondással kapcsolták össze. Az ilyen mozgás
támasz a szónak, és elősegíti, hogy a színész a legbonyolultabb gondolatokat
és érzéseket tolmácsolhassa. Előtérbe került a színházi hatás lényege. A
mozgás fokozta a szavak gondolati tartamát és ritmikus rugalmasságát.
Miután bezárták Mejerhold színházát, kinevezték Sztanyiszlavszkij Zenés
Színházába rendezőnek. Mejerhold igazi művész volt. És csak ez
magyarázhatja, hogy miért respektálta annyira maga Sztanyiszlavszkij is,
halálos ágyán arra intette munkatársait, hogy �óvják Mejerholdot. Ő az én
igazi örökösöm. Rá hagyom a színházunkat�a Színházat.� / Literatura.hu /
KONSZTANTYIN SZTANYISZLAVSZKIJ
Helyezkedj el a sógoroknál, mert az ausztriai munkalehetőségek sokkal jobban jövedelmeznek, mint szinte bármely más magyarországi munka.