Színészképzés Másképp-Minden ami színház ! - Színházi Események, Verseim,Verset mondok,Politikai szatíra,Dráma,Vígjáték,pszichodráma,Színház ,Színházi Alapfogalmak,Színitanoda,Színitanodáról,Színházi emberek,Színház ,Sztanyiszlavszkij,Grotowski,Reformerek klubja,magyar színháztól,francia színháztól,norvég színháztól,dán színházig,amerikai színházig,sturm und drang,vásári komédiától,zenés dráma,lapozható változatban

SZÍNÉSZKÉPZÉS MÁSKÉPP! - A SZÍNJÁTSZÁS TÖRTÉNETE 12. /
Add a Facebook-hoz

FORDÍTÓ

Körkérdésünk
Értékeld honlapomat
Összes válasz: 248





HONLAP FŐ MENŰJE


ÍRÁSAIM,GONDOLATAIM


SZÍNHÁZTÖRTÉNET


MINDEN AMI SZÍNHÁZ





















A KÖZEL - ÉS TÁVOL-KELETI NÉPEK SZÍNJÁTÉKAI A XIX. SZÁZADIG

                          
                            
                        KÖZEL-KELET



                          1. Az Örmény színjáték

Az i.e. I. században az addig idegen befolyás alatt élő örmények állama II. Tigranes vezetése alatt önálló, hatalmas állammá fejlődött.
Mivel az örmény hódítás magába olvasztott sok nagy hellenisztikus színházi hagyományokkal rendelkező országot is, törvényszerű volt, hogy idővel kialakuljon az ország saját színházi kultúrája.
Az első színjátszásra alkalmas épületet Tigranokertben / az akkori fővárosban ! / építették antiochiai mintára i.e. 69-ben.
Tizenöt évvel később II. Tigranes fia, II. Artavazdes az ország északi részén fekvő Artasat városban építtetett színházat, ahol görög darabokat adtak elő, többek között Euripidész Bakhánsnők című tragédiáját, i.e. 53-ban.
Ezt a dátumot tekintik az örmény udvari hivatásos színészet kezdetének!
A hellenisztikus színművészet mellett - azzal párhuzamosan - hamar kialakult a helyi népi hagyományokat feldolgozó színjáték is!
A helyi színjátszók összefoglaló neve guszán volt.
Eredetileg vándor népénekesek, akik mimikusan, zenei kíséret mellett adták elő regéiket.
Később ebből a közös alapból indult  a differenciálódás, melynek következtében több változata is kialakult.

              - mimikus guszánok

Frivol, erotikus produkciókat adtak elő.
Harsány komikummal egyrészt a szórakoztatás, másrészt a népi társadalomkritika volt a céljuk.
Rövid kabátot, szűk nadrágot viseltek, fejükre csúcsos süveget raktak vagy örmény szokás szerint kakastaréjt.
Kezükben kutyafejet vagy kutyafejvégű botot tartottak.

           - Vardzákok / pantomimtáncosnők /

A meghaló és feltámadó Giszáne-Ara / A Szépség istennője / kultuszából alakult ki, annak továbbfejlesztett táncos színjátékszerű szertartása.
Főleg előkelő udvarokban, lakomák alkalmával léptek fel.

            - Katakaguszánok / katakok /

A legjobban szerkesztett vígjátéki formát képviselték ezek a színészek.
Az egykori leírások szerint ez az irányzat mellőzte a harsány és trágár elemeket.

            - Dzainarku-guszánok / Vohbergák /

Ők voltak a tragikus örmény színjáték első képviselői.
Nevük siratóéneket vagy tragédiát jelent.

Ennek a rabszolgatartó társadalomban kialakult színházi életnek idővel véget vetett az I. században széteső örmény birodalom bukása, valamint a II. századtól egyre erőteljesebben terjedő kereszténység, mely a III-IV. századra már teljesen gyökeret vert Örményországban.
Az egyház következetesen üldözni kezdte a guszánokat, betiltotta működésüket, mint az ősi pogány vallás szimbólumát.

A kora középkori örmény színházra a hellenisztikus színház és az örmény mimosz-művészet keveredése a jellemző.
Az V-VII. századból fennmaradt írásos emlékek szerint Menandrosz és Euripidész műveit is színre vitték.
A színház ebben az időszakban igen előkelő helyet foglalt el a kulturális életben!
A rendszeresen tartott előadások nagy közönség előtt zajlottak.

A XII. században Örményország kulturális központja Kilikia királyságba tevődött át, ahol új színházépületeket is emeltek.
Ehhez az időszakhoz kötődnek a középkori feudális örmény drámaírás első művei!
Két legismertebb szerzője: O. Pluz / 1260-1326 /, akinek dramatikus hőskölteménye egy keresztény pap fiának és egy mohamedán lánynak a szerelméről szól, valamint A. Szünyeci Ádám könyve című misztériumjátéka.

A XIII. században már találkozni lehet keresztény misztériumdrámákkal is.

A XV. században Örményország elvesztette függetlenségét, s a színházi élet szinte teljesen elsorvadt.

Az új örmény színház a XVII. században indult fejlődésnek, mégpedig az országon kívül élő emigráns csoportok körében!
Ezek leginkább a klasszicista dráma jegyeit viselték magukon.

A XVIII. század közepe felé született meg az örmény klasszicista drámaírás és színház!
Történelmi és vallásos témákat dolgoztak fel, és a nemzeti felszabadító mozgalom eszméit fejezték ki.
A drámák nyelve egészen a XIX. századig az óörmény Grabáre nyelv volt!

                2. Grúzia színjátéka

A grúz színház eredete az ősközösségek ünnepi játékaihoz nyúlik vissza.
Egy i.e. II. évezredből fennmaradt ezüst serlegen állati maszkot viselő, farkos ruhákba öltözött emberek vonulnak egy oltár és a szent fa felé.
Ezek a motívumok megmaradtak a későbbi népi álarcos játékokban is, melyeket berikaoba néven neveztek.

Az i.e. VI - III. évszázadból származnak az első olyan adatok, amelyek a kolkhiszi birodalom területén tartott színházi előadásokra utalnak.
Építettek egy stadiont, amelyben futóversenyek és bikaviadalok mellett mintegy záróünnepségként táncokat és egyéb játékokat adtak elő.

Az i.e. III. - II. századból / helenisztikus korszak / származó romos színházat fedeztek fel Upliszcibe sziklavárában, melynek éppen maradt nézőtere, színpada és orkhésztrája a görög amphiteátrumokra hasonlít!

A VI. századtól megjelenik egy másik színjátéki forma, a keenoba, amely farsangi mulatságokkal egybekötött dramatikus látványosság volt, s később egybeolvadt a szabadságharcért vívott elemekkel.

Az önálló grúz színház csak jóval később, a grúz nemzeti függetlenségért vívott harcok idején kezdett kialakulni!

                   3. Irán színjátéka

A Szaszanida uralkodók idején / 226 - 651 / az iráni nép művészete még erőteljes hellenisztikus hatás alatt állt.
Később azonban az arabok betörése, majd az iszlám térhódítása egészen más irányba terelte a fejlődést.
Hatalmas hátrányt jelentett a színház fejlődésében a mohamedán emberábrázolási tilalom.
Ennek ellenére nyomokban végig megmaradtak a népi látványosságok keretében a színházi elemek.
Már az ókori perzsa udvarokban is megtalálhatók voltak a meskhere elnevezésű bohócok, a későbbi loutik elődei!
Ezek általában magányos komédiázók voltak, de ha mégis többen léptek fel egyszerre, akkor egy újabb játéktípusról beszélhetünk, melynek bagkal-bazi volt a neve!
Később ilyen vándorcsoportokat egyre több gazdag család hívott meg magukhoz.
Működésük hasonlatos volt az európai vándorszínészekéhez!

A VII. században, amikor a mohamedánok siíta nevű szektája vette át az uralmat Iránban, széles körű szertartásokkal ünnepelték illetve gyászolták Husszeint, a próféta mártír tanítványát.
Mindez nagyon jól kedvezett a színjáték fejlődésének!

A VIII - IX. században már olyan körmeneteket szerveztek, melyekben mindinkább a legendáé a főszerep, - tehát megjelent az összetettebb cselekmény !  -, s a "szenteket" és prófétákat, Alit, Husszeint és a többi hőst élő emberek személyesítették meg!

A XVIII. századig szinte folyamatosan fennmaradtak ezek a játékformák, s egy ott járó angol utazó feljegyzései szerint a színészek nagyon népszerűek voltak, s néha királyi ékszereket kaptak ajándékba.

Iránban a vallásos színjátékok mellett erőteljesen elterjedt a bábművészet is!
/ Ez egyébként jellemző mindazokra az országokra, ahol az iszlám befolyása tért nyert! /

Ezek a műfajok egészen napjainkig fennmaradtak, s szinte változtatás nélkül élnek tovább, csak némileg kiegészültek az európai színház kései formáival!

                4. A Török Birodalom színjátéka

A hatalmas birodalomban uralkodó iszlám vallás visszaható erőként hatott a művészet minden olyan ágára, amelynek középpontjában az emberábrázolás állt, tehát a színházművészetre is!
Ezért a birodalom nagy részén csak az "élettelen" bábjáték virágzott.
Emellett legfeljebb a népi szórakoztatás cirkuszi formái éltek meg, s a színjátszás csak mint rögtönzött vásári típus alakulhatott ki.
A török birodalom legjellegzetesebb színjátéktípusa a Karagöz, melyek középpontjában mindig az azonos nevű főhős állt.


Kezdetben - szintén emberábrázolása miatt - gyakori támadások érték őket, előfordult, hogy mulatságos párbeszédük annyira zavarta egy mecset építkezését, hogy lefejezték őket. Később mégis jelentős teret nyertek a vásári komédia szerű alkalmakon, s mindig megemlékeztek valamilyen formában műfajuk lefejezett mártírjairól.

Az emberábrázolási tilalom megakadályozta nagyobb szabású színházi kultúra kialakulását, viszont kedvezett egy másik szórakoztatási ágnak, a hivatásos mesélésnek, más néven a meddah művészet fejlődésének!

A mesélő lényegében minden döntő fordulatot eljátszik az egyszemélyes színjátszás eszközeivel. Karjával pantomimszerűen utánzott mozgásokat, hangváltásai színészi jellegűek voltak, maszk és jelmezek nélkül is kifejezetten illúziókeltőek voltak.

Egyes helyeken többszemélyes színjátszás is kialakult, melynek ortaoyunu volt a neve.

A mesék szövegét csak a XIX. században írták le először, így addig a commedia dell arte formájában csak rögtönöztek!

Mivel a társadalmi fejlődés igen lassú volt, s erre az időszakra már az egész Török Birodalom hanyatlásnak indult, érthető, hogy a leírt szövegek irodalmi formává nemesülése nem jöhetett létre.

A török nemzeti színjátszás és drámairodalom kifejlődése csak később jelent meg, mégpedig európai hatásnak köszönhetően!

                             TÁVOL-KELET


                1. India színházművészete

Indiában a legősibb irodalmi - drámai művek az úgynevezett Védák párbeszédes részei voltak.
Az i.e. V. század elejéről származó két nagy indiai eposz, a Mahábháratá és a Rámájaná már szintén tartalmazott színjátéki elemeket!



http://1.bp.blogspot.com/-iA33-Vd6aeU/ThxQgVV3Q3I/AAAAAAAABLQ/XcjLM2V4-qI/s1600/mahabharata.jpg

Sajnos az indiai színjátszás eredetét illetően nem igazán támaszkodhatunk régészeti és történeti kutatások eredményeire.
Mindössze néhány adat áll rendelkezésre, melyből következtetni lehet arra a korra, amely a rendszeres indiai színjátszást megelőzte.
Tudjuk, hogy a vallásos szertartások közé vidám, kétszemélyes közjátékokat illesztettek be, mely kifejezetten népies elemek tartalmazott, mint például a Vidúsaka figurája, mely a szegény de eszes bráhmán figurája volt.
Ugyancsak ebben a korszakban alakult ki a báb-és árnyjáték ősi művészete, és mindmáig nem dőlt el a vita, hogy a bábszínház vagy az emberszínház volt-e korábban Indiában.
Annyi mindenesetre tény, hogy a Natyasásztra / 200 táján írta szanszkrit nyelven egy Bharata Muni nevű tudós! / már olyan viszonylag érett dramaturgiai szabályokat és elveket foglal össze, melyek alapján azt kell feltételeznünk, hogy az indiai színjátszás már ekkor is tekintélyes múlttal kellett, hogy rendelkezzen!
Érdekes jellemzője az ókori indiai színjátszásnak, hogy soknyelvű, vagyis a főszereplők és az előkelő személyek szanszkritul, vagyis az irodalmi nyelven szóltak, míg a többiek, az alacsonyabb kasztok tagjai és inden női szereplő - még ha királynőt játszott is! - a különböző nyelvű tájszólásokat használták!
Az ókori színjátszás kialakulásának komoly lökést adott az iráni befolyás is!
A korszakból fennmaradt kevés drámai emlék közül a legismertebb Asvaghosa buddhista tanító és kiváló lírai költő Shariputraprakarana című darabja.

A középkori klasszikus indiai dráma első és legjellegzetesebb képviselője egy IV - V. században élt  Kálidásza nevű író, akiről fennmaradt művein kívül szinte semmit sem tudunk.



Egyik műve A király és a bajdér című / eredeti címén Málaviká és Agnimitra / a későbbi indiai háremvígjátékok ősének tekinthető!
Tulajdonképpen erre a korra tehető az indiai színműirodalom virágkora.
Kálidászának sok követője volt még, s a történeti leírások több mint 180 drámaíró több mint 300 drámáját tartják számon!
Sajnos a fennmaradt drámák szerzőiről alig tudunk valamit.

Az indiai színjáték másik fontos eleme - az irodalmi szöveg mellett - a tánc volt, már csak azért is, mert a tánc Indiában része az istentiszteletnek / a hindu vallásban /.
/ A monda szerint Síva Isten a világot is táncban teremtette meg!  Innen ered a sok karú táncoló Istennő ábrázolása! /


http://3.bp.blogspot.com/_hwH3x8JTG94/TD-XApmXooI/AAAAAAAAACs/InKpM0GG1PU/s1600/siva.jpg

Az ősi hagyományos indiai táncok közül / melynek 180 különböző formáját ismerték! / ma már csak négy maradt fenn, s ezek közül a legelterjedtebb a kathakáli, a pantomimikus táncdráma.
A kathakáli végső formáját a XVII. században kapta meg.
Az indiai mitológia legősibb formáit jeleníti meg, hősei démonok, istenek és félistenek, földöntúli lények és szörnyetegek.
Általában a két legnagyobb erő a jó és a rossz, a sötét és a világosság ősi küzdelmét ábrázolják ezek a táncok.
A kathakáli fontosabb jellemzői:

    - Előadások előtt a színész - miután elkészítette a maszkját - alszik vagy elmélkedik, de az előadás kezdetére mindenképpen "szent" révületbe ejti magát.

    - Mindenféle ábrázolást a színészre bíz! A színész egyszerre alakít elefántot és kígyót, szúnyogot és lótuszvirágot.

     - Díszlet nincs!

    - A kosztüm kizárólag ünnepélyességet, színházi hangulatot keltő különleges öltözet.

    - Szinte mindig a szabad ég alatt adják elő!

               2. Hátsó-India és Indonézia színjátékai

Ez a terület kulturális tekintetben India befolyása alatt állt és fejlődött, de Ceylon szigetén, valamint Jáva és Bali szigetén sajátos, egyedi árnyalatokkal is színeződött.

        - Ceylon



Teátrális jellegű látványosságaik a szingaléz őslakók ördögtáncaira vezethetők vissza.
Tulajdonképpen gyakorlati célú, ördögűző táncok voltak, melyek olykor egész táncjátékokká, pantomimmá bővültek.
Gyakorta hívták őket betegekhez, a betegséget okozó gonosz kiűzése érdekében.
Ilyenkor a beteg mellett, vagy a falu közelében egy tisztáson járták el a táncokat, melyekben őrjöngő, eksztatikus állapotban mutatták be a jó és a gonosz küzdelmét.
A szertartásos táncok időtartama és tarkasága a beteg és hozzátartozóinak vagyoni helyzetétől függött.

          - Jáva

Tradicionális színházi előadás Soloban, Közép-Jáván.

Az itt jellemző táncpantomim elsősorban a hercegi udvarokban virágzott.
Udvari jellege mellett vallási, szertartási funkcióját lehet kihangsúlyozni, mely hagyományok ma is élnek.
A díszes kosztümök és a zenekarok közreműködése adja meg alapvetően ezeknek a táncoknak az ünnepélyességét, amelyeknek főt témája itt is a jó és a gonosz harca.
A jávai színjáték legmagasabb fokát a wayang-játékok, ezek között is leginkább a báb-és árnyjátékok képviselték.






          - Bali

A táncok hasonló jellegűek, mint Jáván, de erősebbek bennük a népi elemek.
Itt az előadások színhelye gyakran a köztér vagy az utca volt, ellentétben a jávai palotai helyszínekkel.

                  3. A Lámaizmus színháza / Tibet és Mongólia /



Az egyházi uralom alatt élő Tibetben, ahol a kolostorok lámái egyben az állami közigazgatás funkcióit is betöltötték, a kultúra központjai is a kolostorok voltak.
Ezekben született és fejlődött a tibeti irodalom, képzőművészet és színház is.
A lámaizmus különös színjátékot teremtett: bizonyos fajta vallásos misztériumjátékot, mely Tibetben és Mongóliában terjedt el leginkább!

Két típusát ismerjük:


       - Igazi cselekményes színjáték, amely a lámaista kolostorokban virágzó írásbeli kultúrához kapcsolódott, ennélfogva magasabb kulturális értéket képviselt.

A kolostorok színjátékainak témája igen csak szűk körű.
Lényegében egy tucat buddhista legenda különböző formában történő feldolgozásai.
Gyakorta foglalkoztak Buddhával, illetve az ő többszöri testet öltésével és különböző életeiben történt eseményekkel.
A drámákat elbeszélések és dialógusok alkotják.
A szereplők rendszerint olvasták a szövegüket, a versben íródott dialógusokat.
Néhány fennmaradt írás szerzői általában maguk a dalai lámák voltak.
Díszletet egyáltalán nem használtak.


       - Primitívebb, csak táncokból álló forma.

Ezeket nevezik más néven tibeti ördögtáncnak.
Ezek a táncok inden esetben maszkos táncok voltak, melyeket kolostorok előtt vagy a piactereken adtak elő.
Igazi cselekménye alig volt, inkább csak egymáshoz kapcsolt különböző táncok sorozata!

A legjellegzetesebb maszkok:

         - fekete madárfej / holló /
        
        - csontváz / halál /

        - Yama, a halottak Istene

        - szarvasagancsos állatfejek,

        - fekete kalapos varázslók,

        - félmeztelen Buddha-alak.

Mongóliában a lámaista színjátéktípust megelőzte, majd azzal párhuzamosan és keveredve fejlődött a lovas nomád népek egyszemélyes, kórusos sámánszínjátékai.

             4. Kína színházművészete



           - Az ősi színjátéktípusok

Az időszámításunk előtti évezredből származik egy 305 költeményt tartalmazó vers-gyűjtemény, a Dalok Könyve / Si-King /, amely az ókori kínai kultúra legmegbízhatóbb forrásai közé tartozik!
Ezekben az előadásokban az ünnepi légkört nem csak a zene, a tánc és a költészet teremtették meg, hanem erre szolgáltak a díszes ruhák, fegyverek, jelvények és az ünnepélyes környezet.
A szereplők megegyeztek a közönséggel, mindenki felváltva működött közre a zene, ének és tánc kollektív produkciójában!
Néhány történeti forrásból az is kiderült, hogy már ebben az időszakban megjelentek az első szórakoztató bohócok!
Fontos fejlődési lépcsőfok volt, amikor ie. II. században Vu császár megalapította a Jo-fut, a Zenei Hivatalt, melynek feladata lett az udvari szertartások zenéjének biztosításán kívül a népzene gyűjtése!
Ezen gyűjtemények között maradtak fenn az első epikus jellegű költemények is.
A zenei hivatal négy kategóriába sorolta a zenei gyűjteményeket:

         - templomi zene

         - világi zene

         - udvari lakomák zenéje

         - katona zene

Szintén maradtak fenn a korszakból olyan források, melyek az erőteljes cenzúra meglétét és bizonyos színházi formák betiltását bizonyítják!
Ilyen betiltás alá kerültek a szatirikus, társadalomkritikát tartalmazó művek és előadások.
Az időszámítás fordulójáról maradtak fenn első források a bábjáték megjelenéséről.
Hasonló módon ismeretes volt már ekkor az árnyjáték is.
A kínai színházat tehát már a legősibb időkben is a sokoldalú, gazdag ábrázolási formák jellemezték!

           - Középkori színjátszás

A középkori kínai kultúra fénykorában, a Tang-dinasztia korában / VII-IX. század / már külön iskolájuk volt a színészeknek, melynek Körtefa-kert volt a neve.
Az előadások az arisztokraták, a magas rangú hivatalnokok és a császár udvarában zajlottak, akik egymással versengve készítettek fényűzőbbnél-fényűzőbb ünnepségeket.
Ebben az időben válik egyre jelentősebb tényezővé a bábjáték!
A maira legjobban hasonlító, ezért tulajdonképpen annak előzményeként tekinthető kínai színjátszás a mongol Jüan-dinasztia uralkodásának idejére tehető / 1280-1368 /
Nagy változás volt, hogy ebben az időszakban a színház már nem csak az arisztokrácia és az udvar mulattatására szolgáló szűk körű esemény volt, hanem a városi lakosság szórakozásának egyek fő formája!
Bár a színészek megbecsülésben és rangban továbbra sem emelkedtek a társadalmi ranglétrán, maga a színház ettől az időtől fogva a kínai kultúra egyik legnagyobb hatású, legszélesebb közönséget vonzó ágává vált.
/  Érdekes jellemzője Kínának, hogy a színészek még a XX. században is a társadalmi ranglétra legalsó fokán álló személyek voltak! /
Ez időben alakul ki a szabad vállalkozásként működő, plebejus közönségnek játszó, városokban működő, de állandóan vándorló színházi társulatok formája.

A kor legismertebb drámaírója:


           - Kuan Han-csing / 1214 - 1307 /

Életéről nem sokat tudunk.
Eredetileg hivatalnoknak készült, de nem viselt hivatalt soha, inkább orvos volt.
Valószínűleg Tatuban / A mai Pekingben / élte le életét.
Később - ismeretlen okból - elhagyta az orvosi pályát és drámaíró, színigazgató, színész és rendező lett.
Ettől kezdve külvárosi negyedekben élt, más színházi emberek, színészek, táncosok, zenészek és a mindig hozzájuk csapódó örömlányok között.
Az életéről fennmaradt kevés adat is jelzi a kor színházi embereinek "megbecsülését".
Hatvan drámáját tartjuk számon, ebből tizennyolcnak a szövege is fennmaradt, melyek a korszak legértékesebb alkotásai.

          - Az újkori klasszikus " Opera " - Színház

Az újkorban - a korábbi drámai forma meggyengülésének és elsilányulásának eredményeként - egyre erőteljesebben virágzottak az úgynevezett tájoperák / luan-tan /, melyeknek népies formája és zenéje, egyszerű, erőteljes cselekménye, durván stilizált, de határozott körvonalú figurái komoly sikert biztosítottak a széles néptömegek körében.
Érthető módon ez a színházi forma a XVIII. századi Peking legnépszerűbb szórakozásává vált.
A színtársulatok ekkor már többnyire városi teaházakban léptek fel.
A színpad három oldalán asztaloknál ültek a nézők, s az előadás alatt teáztak, csemegéket fogyasztottak, dohányoztak és csevegtek.
A színtársulatok  általában a jómódúak fizették, de állóhelyekre beengedtek mindenkit.

Két színházi forma alakult ki ekkor:

        - vu-hszi / fegyveres opera /

Történelmi, mondai témájú, hős lovagokat és hadvezéreket megjelenítő előadások.

        - ven-hszi / írástudó opera /

Társadalmi témákat feldolgozó művek előadásai.

A klasszikus kínai színház láthatóan lényegesen különbözik az európaitól.
Epikus jellegű cselekménye, zenéje, szimbolikája, stilizált volta teszi elsősorban látványossá, viszont az irodalmi elemeknek és értékeknek alig jut benne szerep.

          5. A japán színjátszás története



A japán ősvallás, a sinto, már a legrégebbi időkben is ismerte a szertartási táncokat, melyek tulajdonképpen a színjátszás legősibb formájának tekinthetők.
A kagura nevű táncot egyaránt bemutatták a császári palotában és a falvakban.
A legenda szerint Ameno-Uzume istennő tánca volt annak örömére, hogy a világ visszakapta a fényt, melyet egy megharagított démon lopott el az emberektől.

A XI-XII. században  egyre nagyobb jelentőségre tettek szert a világi táncok és látványosságok.


Két fajtája volt ismert:

        - szarugaku / komikus jellegű pantomimjáték /

        - dengaku / régi falusi ünnepi hagyományokra épülő tánc /

A táncosok mindig álarcot viseltek, többnyire fából faragottat.

A XII-XIII.században a mind nagyobb befolyásra szert tevő buddhista papok - a régi sinto vallás papjaival egyesülve - magukévá tették a dengakut, melyeket buddhista kolostorok udvarán, a templom előtt adtak elő, szertartás jelleggel, de egyben látványos ünnepségként is.
A sinto dungaku korábbi primitív szimbolikájú tánca itt már cselekményessé fejlődött.
Ezek a táncok kivétel nélkül Buddha és tanítványainak életéről szóltak.

 
/ Folytatás a 13-ik részben /
 
 


             














  









           










KONSZTANTYIN SZTANYISZLAVSZKIJ


Helyezkedj el a sógoroknál, mert az ausztriai munkalehetőségek sokkal jobban jövedelmeznek, mint szinte bármely más magyarországi munka.



NETpark.hu linkkatalógus

eKereso katalógus



Ingyen hirdetés
Ingyenes hirdetés feladás.



ALTERNATÍV SZÍNITANODACylex Silver Díj
 

 

   LINKCSERE PARTENEREIM



Linkelo.net linkgyujtemeny




Meteora Linkgyujtemeny

Hasznosoldalak

Linkcsere.eu


Hahe.hu Online Tudakozo


HUN-WEB Magyar cimtar es kereso


WEBLAP katalogus

VIP Linkkatalogus

SEO KERESOBARAT LINKGYUJTEMENY

Ingyenweblapok.hu

NETpark.hu

LinkDr.hu

CegMAX cegkatalogus





ÉLETEM ÉS A BÖRTÖN


NE FELEDJÜK: ŐK IS SZÍNHÁZAK!


SZÍNHÁZI IRÁNYZATOK,STÍLUSOK


SZÍNHÁZI ÉS FILMES EMBEREK




NEVEZETES ALTERNATÍV ELŐADÁSOK




TRAGIKUS SORSÚ SZÍNÉSZEK




Barátaink:
  • Honlap létrehozása
  • Ingyenes online játékok
  • Az Ön Munkaasztala
  • Oktató videók
  • uCoz Rajongók Oldala


  • Statisztika

    Online összesen: 1
    Vendégek: 1
    Felhasználók: 0

    Belépés



    Lap tetejére /


    Copyright MyCorp © 2018Szeretnék ingyenes honlapot a uCoz rendszerben