AZ AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOK SZÍNHÁZA / XX. SZÁZAD /
A századfordulón az Amerikai Egyesült Államok már a világ egyik vezető hatalma, színházi kultúrája azonban még gyerekcipőben jár.
Aztán az 1910-es évektől egymás után érik az amerikai színházat közvetlen hatások a nagy fordulatok korszakát élő európai színházak felől.
Neves európai színházak és rendezők érkeznek vendégszereplésekre, megmutatva, hogy miként csinálnak színházat az öreg kontinensen.
Az új benyomások természetszerűen elgondolkodásra késztetik az amerikai művészeket és színházkedvelőket.
Új mozgalom bontakozik ki a színház megreformálásának céljával.
A mozgalom bölcsőjét George Pierce Baker / 1866 - 1935 / professzor teremtette meg, amikor 1905-ben megszervezte a Harward Egyetemen híres drámakollégiumát!
A drámakollégium neve English 47 volt, mely aztán fiatalok sokaságát vonzotta magához, olyanokét akikből később nemzetközi hírű színházi emberek lettek.
Néhány név közülük:
- Eugene ONeill / 1888 - 1953 /
- Robert Sherwood / 1896 - 1955 /
- Sidney Howard / 1891 - 1939 /
- Thomas Wolfe / 1900 - 1938 /
- Philip Barry / 1896 - 1949 /
- Frederick Koch / 1891 - 1939 /
1913-ban Baker kibővíti programját és az elmélet mellett a gyakorlati színházi tevékenységet is oktatni kezdik, melynek során a hallgatók színpadra is állítják saját műveiket!
Baker professzor később, 1925-ben a Yale Egyetemen tökéletesen felszerelt színházat kap, s kollégiuma egyenrangúvá válik a többi tanszékével, melynek eredményeként teljesen egyenjogú diplomát adhat a nála végzett diákoknak!
Kijelenthetjük, hogy a később oly nagy jelentőségű egyetemi színjátszás alapjait rakta le ezzel!
1915-ben néhány massachusettsi író, költő és művész műkedvelő előadásokba kezd egy kis nyári lak udvarán.
Vezetőjük George Cram Cook / 1823 - 1924 /
Kis idő múlva átköltöznek egy roskatag halászkunyhóba, melyet ironikusan Wharf Theatre-nek / Móló Színház / neveznek el.
Későbbi hivatalos nevük Playwrights Company / Drámaírók Társulata / lesz.
Céljuk a hazai dráma ügyének előmozdítása, ezért az első két évben csak amerikai drámákat mutatnak be.
Náluk kezd:
- Theodor Dreiser / 1871 - 1945 /
- Susan Glaspell / 1882 - 1948 /
- Edna St. Vincent Millay / 1892 - 1945 /
1916-ban egy ismeretlen fiatal csavargó jelentkezik náluk kéziratával, akit Eugene ONeill-nek hívnak.
Írását jónak találják, s egy 60 nézőt befogadó teremben megtörténik a nagy drámatörténeti esemény, ONeill első drámájának, az Útban Cardiff felé címűnek a bemutatása!
A sikerre való tekintettel a társulat elhatározza, hogy télen sem szüneteltetik tevékenységüket, ezért átköltöznek egy istállóba, s azt alakítják át színházzá.
További ONeill darabok hoznak számukra hírnevet, s színvonalas, sikeres működésüknek csak a gazdasági világválság vet véget.
Az 1910-es években alakult új típusú amerikai művészszínházak közül a legjelentősebb a Theatre Guild volt, mind működésének kiterjedtsége és szervezettsége, mind pedig színvonala okán.
Alapítója Lawrence Langner / 1890 - 1962 /.
1918 végén kezdi összegyűjteni a társulatot.
A kis csoport már első ülésén úgy dönt, hogy működésüket szigorúan hivatásos alapokra helyezi.
1919. április 14-én nyitják meg a színházat kezdetben kisebb majd egyre nagyobb sikereket elérve.
1920-tól kezdve 10 éven át a Theatre Guild az amerikai színház legkorszerűbb törekvéseit képviseli, egyre magasabb színvonalon.
Műsorpolitikájuk páratlanul igényes az amerikai színház addigi történetében!
Zömében hazai drámákra támaszkodnak, de műsorra tűzik többek között Tolsztoj, Ibsen és Shaw műveit, továbbá a német expresszionista drámát is előveszik Toller, Kaiser és Werfel művein keresztül!
1923-ban, amikor a Moszkvai Művész Színház amerikai vendégszereplésen volt, a Theatre Guild egyik előadását megnézte a nagy példakép Sztanyiszlavszkij is, aki kijelentette: " A produkciónak csak felszíne van, de nincs alatta lélek. "
Azt ajánlotta nekik, hogy törekedjenek minél határozottabban az állandó társulat megteremtésére, továbbá, hogy a megnövekedett apparátust akár szponzori támogatás nélkül is eltarthassák, költözzenek nagyobb színházba.
1925-ben a színház vezetősége napirendre is tűzte a nagyobb színház kérdését.
Mivel állami támogatást nem kapnak, a közönséget teszik részvényessé, melynek eredményeképp 600 ezer dollár gyűlik össze négy hét alatt, ez pedig bőven elégségesnek bizonyul az építkezéshez.
1925. április 13-án nyílik meg a Guild Theatre, mely 1000 férőhelyével és tágas színpadával már bőségesen megfelel a társulatnak.
1926-ban aztán kezdetben 10 színésszel megvetik az állandó társulat alapjait is.
Az 1920-as évék végén egy rendkívül jelentős vállalkozásba kezdenek: igyekeznek kiterjeszteni tevékenységüket a szinte színház nélkül maradt amerikai vidékre.
Tevékenységüket siker koronázza: 1930-ban már a 34 ezer New York-i színházi bérletes mellett tizenegy más amerikai nagyváros közönsége kap rendszeres bérletes előadásokat!
További sikereiknek a gazdasági válság szabott gátat.
Bár a társulat átvészeli a sötét éveket, de lassanként elveszíti korábbi erejét, társulatának állandó tagjai szétszélednek, s a színház elveszíti korábbi forradalmi jellegét.
Ezután már csak állandó társulat nélkül alkalmi jelleggel vállalja egyes művek színrevitelét.
Harold Clurman / 1901 - 1982 /, akinek tehetsége a Guildnél bontakozott ki, így fogalmazott erről a korszakról:
" A húszas években egy teljes amerikai színház virágzott ki. "
Ennek az amerikai színháztörténetben páratlan virágkornak azonban volt egy sajátos árnyoldala is!
A Theatre Guild más városokban rendezett előadásaitól eltekintve a hivatásos színjátszás szinte teljesen New York területére zsugorodott!
- A politikai színház évtizede
Az 1930-as évektől kezdve az amerikai színházi élet hirtelen a csőd szélére került.
A gazdasági válság az élet minden területén visszaesést mutatott, az országot a teljes elszegényedés fenyegette.
1936-37-ben a korábbi évi 280 színházi bemutató száz alá csökkent!
Mégis: ennek a fekete évtizednek köszönhette az amerikai színház egy több szempontból is páratlan és érdekes korszakát!
A harmincas évek amerikai színháza az egész polgári világ politikailag legradikálisabb, legharcosabb színházává vált!
Európa haladó szellemű művészeit elhallgattatta a fasiszta terror, s ezek a művészek - Bertolt Brecht, Erwin Piscator, Max Reinhardt, Leopold Jessner, Kurt Weill - Amerikában találtak menedéket, s ottani tevékenységük tovább színesítette az amerikai színház eme érdekes korszakát.
Számos kisebb baloldali színjátszócsoport alakult ebben az időben, melyek közül többet a szintén politikailag balra tolódó szakszervezetek patronáltak.
A korszak új színházi vállalkozásai közül hármat érdemes megemlíteni.
1. Group Theatre
Megalakulását Harold Clurman kezdeményezte 1931-ben.
Megszerezte tervéhez a Guild Theatre támogatását is, valamint bevonta az igazgatásba Lee Strasberg / 1901 - 1962 /
valamint Cheryl Crawford / 1902 - 1986 / rendezőket.
Ebben a társulatban tűnik fel először színház közelben a későbbi nagy rendező Elia Kazan / 1909 - 2003 /.
- Clifford Odets / 1906 - 1963 /
Segédszínészként dolgozott a színháznál, aztán 1935-ben előállt egy általa írt rövid drámával, a Leftyre várva cíművel.
A formájában és tartalmában egyaránt merész és újszerű dráma hatalmas sikert aratott, így aztán ő lett a továbbiakban a színház házi szerzője.
Későbbi darabjainak előadásai - Ébredjetek és daloljatok, Aranyfiú, Holdrakéta, stb. - az egész New York-i színházi élet legjelentősebb színházi eseményei közé tartoztak.
A társulat eszményképe a Sztanyiszlavszkij-rendszer volt, melyet a Művész Színház Amerikában letelepedett tagjaitól sajátítottak el.
A Group az egész amerikai színházon belül új irányt képviselt minden részletében kidolgozott együttesjátékával, a játékstílus elmélyült intenzitásával és lírai realizmusával.
A színház nem sokkal élte túl a gazdasági válság elcsitulását.
Mivel 1941-ben elveszítette társadalmi talaját és több tagja elhagyta a színházi pályát, végleg bezárta kapuit.
Működése azonban ragyogó színháztörténeti emlék maradt.
2. Federal Theatre
Ez volt az a színházi vállalkozás, amelyben az amerikai állam első ízben jelent meg produceri minőségben.
Céljuk azonban elsődlegesen nem a színház művészeti fellendítése, hanem a munkanélküliség enyhítése volt!
1935-ben igazgatásával Hallie Flanagan / 1890 - 1969 / vidéki egyetemi színházi tanszékvezetőnőt bízták meg.
A frissen sült igazgatónő európai körútja során megvizsgálta az állami támogatással működő színházak rendszerét, s hazatérve igyekezett amerikai formák közé áthelyezve tapasztalatait, hasonló módon jól működő színházi koncepciót kialakítani.
A létrehozott új szervezet már 1936-ban 12 ezer művészt és műszakit foglalkoztatott, akiknek nagy része korábban munka nélküli volt, 31 államban hoztak létre fiók színházakat és több százezres nézőtömeget hódítottak vissza a színházhoz.
Flanagan célja az volt, hogy bebizonyítsa: a Federal Theatre méltó csirája lehet egy igazi, regionális szerkezetű nemzeti színháznak.
Ennek igazolására egyik állandó szerzőjük Sinclair Lewis / 1885 - 1951 / Ez nálunk lehetetlen című fasisztaellenes darabját 17 állam 21 színházában ugyan azon az estén, ugyan abban az időpontban viszik színpadra, ami óriási szervezést igényelt, de sikerült nekik!
A színházi szervezet később egyre nyíltabb politikai állásfoglalásokba bonyolódott, s ez nem volt kedvére a hatóságoknak.
1938-ban a vezetőket a hírhedt kommunistákat üldöző Dies Bizottság elé idézték, ahol az igazgatónőnek feltették a kérdést, hogy vajon házi szerzőjük Christopher Marlowe kommunista-e, őt magát pedig azzal vádolják, hogy oroszországi tanulmányútján káros kommunista eszméktől fertőződött meg.
1939-ben a szenátus tárgyalja a színház ügyét, s bár óriási felháborodás kíséri a tárgyalást, a Federal Theatre-t mégis megszüntették.
Ezzel az amerikai állam első színházi szubvencionális kísérlete kudarcot vallott és a végéhez ért!
3. Playwrights Producing Company
Induláskor öt vezető drámaíró fogott össze azzal a céllal, hogy a könnyű sikereket hajszoló producerek ellen összefogva maguk vigyék színre az igényes új hazai drámákat!
Az alapító tagok:
- Sidney Howard / 1891 - 1939 /
- Robert Sherwood / 1896 - 1955 /
- Elmer Rice / 1892 - 1967 /
- Maxwell Anderson / 1888 - 1959 /
- Robert Anderson / 1917 - 2009 /
Tevékenységüket kezdetben csak saját műveikre korlátozták, később azonban teret biztosítottak fiatal amerikai szerzőknek is, többek között Tennessee Williams / 1914 - 1983 / műveit mutatták be.
Az 1940-es évekre a színház állandó tevékenysége megszűnt, s csak társként kapcsolódott be más vállalkozásokba.
Új szerzők jelentkeztek ez időben a Broadway színházaiban is.
- Lillian Hellman / 1905 - 1964 /
Fontosabb művei: - Kis rókák
- Gyermekek órája
- James Thurber / 1891 - 1962 /
Fontosabb művei: - A hímnemű állat
- Ernest Hemingway / 1898 - 1961 /
- Ötödik hadoszlop
- Howard Lindsay / 1889 - 1968 /
- Russel Crouse / 1893 - 1966 /
Az 1930-as években több érdekes színházi forma is megerősödött.
- százával virágoznak az egyetemi színházak
- kialakulnak a community theatre műkedvelő jellegű csoportjai
- társadalmi színházak
Ilyen színházakból indultak olyan híres színészek is, mint Gregory Peck vagy Hume Cronyn!
- A zenés műfajok
A két világháború között érdekes fejlődésen mentek át ezek a műfajok!
A balett például az Amerikában vendégszereplő vagy letelepedett orosz táncművészek hatására fejlődött rengeteget, s az eredetileg orosz balett hamarosan teljesen amerikai jelleget öltött.
Magas nézettségi csúcsokat ért el a revü és a musical comedy.
A musical, amely korábban a valóságból az illúziók világába menekült, ebben az időszakban fokozatosan megtelt emberi tartalommal, drámai sőt időnként tragikus színekkel, magába szívta az egyre népszerűbb jazz elemeit s kijelenthetjük, hogy teljesen egyenrangú művészetté vált a prózai drámával!
Legismertebb képviselői:
- George Gershwin / 1898 - 1937 /.
Több mint húsz musical zenéjét komponálta.
- Jerome Kern / 1885 - 1945 /
- Cole Porter / 1893 -1964 /
- Richard Rodgers / 1902 - 1979 /
A musical a legjobb rendezőket, díszlettervezőket és színészeket vonzotta és alkalmazta, akik nem csak kiváló szakmai tudásukkal de emberábrázoló erejükkel is kitűntek.
Ebben az időszakban válik híressé Fred Astaire / 1899 - 1987 /
- Adele Astaire / 1896 - 1981 /
- Gene Kelly / 1912 - 1996 /
- A Második Világháború után
A háború kitörése érthető módon a színház bizonyos fokú hanyatlását okozta.
Voltak persze kiugró teljesítmények is, mint például az Elia Kazan által rendezett Hosszú út című dráma, melynek szerzője Thornton Wilder / 1897 - 1975 /
Ez időben kap - hosszú szünet után - újra tehetségéhez méltó szerepet Laurette Taylor / 1884 - 1946 /
Egyike azon kevés sztárnak, akik mindvégig hűségesek maradtak a színpadhoz, nem csábította el őket a film.
Az 1942-es évadban az előadások száma 85-re emelkedik, ami azt sejteti, hogy elindul a színházi fellendülés, de hamarosan újabb hanyatlás következik.
A színházi válság oka egyértelműen gazdasági volt, a befektetők ugyan is nem látták biztosítottnak a kellő hasznot a háborús helyzet miatt, így aztán csak kevés előadást voltak hajlandók patronálni.
Ez a tendencia csak a hatvanas évek elején kezdett visszafordulni, amikorra is az amerikai nemzet kiheverte a háború emberi és gazdasági következményeit.
Ekkorra azonban már olyan teret hódított a filmipar, hogy a nagy színészek tekintélyes része elpártolt a színházhoz, s csak alkalmi fellépésekre tért vissza.
Érthető módon megszaporodnak azok a próbálkozások, melyeknek célja a Broadway üzleti szempontú színházainak ellensúlyozása.
Az első ilyen kísérlet Eva Le Gallienne nevéhez fűződik, aki 1946-ban ismét repertoár színházzal próbálkozik, s bár az első két évad szép sikereket hoz számukra, még is megbuknak.
Szintén erre a sorsra jutott Experimental Theatre néven létrehozott csoportosulás.
A legnagyobb és legígéretesebb próbálkozás a Lincoln Center of Performing Arts nevű hatalmas színházi és zenei komplexum létrehozása volt, melyet 1965-ben avattak fel.
Épületei 11 ezer személyt tudtak befogadni, s költségvetéséből egy szerény részt az állam vállalt magára, túlnyomó részt azonban alapítványokból és adományokból finanszírozták.
Mivel a patrónusok egy állami rendelet alapján a színháznak nyújtott támogatást leírhatták az adójukból, elég szép számú támogató jelentkezett, akik a hírnév is vonzott, hisz mindannyiukról színházat vagy színháztermet neveztek el.
Első igazgatójául Elia Kazant nevezték ki, de ő sem tudott megbirkózni a hatalmas költségekkel készült előadások fenntartásával, így aztán a ez a terv is megbukott, az épület befogadószínház lett, mely gyakorta hónapokig üresen állt.
A színházi életet tovább színezik olyan csoportok, melyek nem rendelkeznek állandó hajlékkal, s leginkább turnéznak, gyakorta átruccanva Európába is, ahol rajongóik tábora szélesebb, mint Amerikában.
Ilyen volt a Bread and Puppet Theatre / Kenyér és Báb Színház / nevű csoport.
A társulat vezetője a német származású szobrász Peter Schumann / 1934 - /
A cirkusszal rokon különleges bábszínház műfajának megteremtője!
Nevüket onnan vették, hogy látványos utcai felvonulásaikon maguk sütötte kenyeret osztogattak, hangsúlyozva ezzel a kenyér és a színjátszás azonos fontosságát!
Produkcióikban hatalmas maszkos élő színészek, óriás bábúk, animált papír-és egyéb figurák valamint hagyományos bábok egyaránt szerepelnek.
Témáik a születés és a halál misztériumától a háború ellenességen keresztül egészen a társadalomkritikáig terjednek.
Ebbe a kategóriába tartozik még a híres és világszerte nagy feltűnést keltő színházi újító Robert Wilson / 1944 - /
Eredetileg egy süketnémák számára létesített intézmény gyógypedagógusa volt, s ottani tapasztalataiból merítve hozta létre 1965-ben a maga szürrealista álomszínházát, melyet bizarr költői képek, erős hang-és zenei effektek és szinte rituálisan lassú, sűrűn ismétlődő tempók jellemeztek.
Kezdetben csak süketnéma növendékeivel adatta elő a darabokat, később azonban más színészeket is foglalkoztatott.
Egy-egy produkciót évekig próbáltak, s előadásuk is napokig tartott.
Meg kell még említeni egy másik nagy színházi embert aki az úgynevezett Off Broadway-színházak képviselője volt.
Ezek a színházak kevésbé voltak üzleti jellegűek, s több hangsúlyt fektettek a művészi színvonalra.
- Joseph Papp / 1921 - 1991 /
Az amerikai színház egyik nagy kulcsfigurája volt!
Élete tipikus amerikai karrier.
Szegény sorsú lengyel bevándorlók gyermeke volt, aki dolgozott cipőtisztítóként és perec árusként, majd sokáig munkanélküliként tengődött, s innen küzdötte fel magát különleges színházi tehetségének és akaraterejének köszönhetően a siker csúcsára.
Karrierje 1957-ben kezdődött, amikor a városatyák tiltakozását legyőzve először rendezte meg a Central Parkban az ingyenes szabadtéri Shakespeare-előadásokat.
Ez a program azóta is minden évben megrendezésre kerül!
1966-ban anyagi támogatókat szerzett és megvásárolta egy lebontásra ítélt könyvtár épületét, melyet az átalakítás után Public Theatre névre keresztelt.
Olyan darabok kerültek itt elsőként bemutatásra, melyek később világhírre tettek szert, mint például a nagy musical, a Hair!
Érthető tehát, hogy rövid időn belül hatalmas anyagi haszonra tudott szert tenni.
Az 1980-as években már nem csak világhírű rendező, de Amerika első számú producere is volt!
Különlegessége, hogy nem kommersz de sikeres darabokkal jutott a csúcsra, hanem egy átfogó művészi igényű népszínházi program végrehajtásával!
- A Musical Comedy virágkora
A musical comedy műfaja mindmáig az egyetlen Amerikában, amely évről-évre megteremti a maga kiemelkedő alkotásait.
Néhány szerző és műve:
- Mitch Leigh: La Mancha lovagja
- John Kander: Kabaré, Chicago
- Galt MacDermot: Hair
- Jule Styne: Funny Girl
- Jerry Bock: Hegedús a héztetőn
- Jerry Herman: Hello Dolly
- Stephen Sondheim: Társaság, Sweeney Todd
- Charles Strouse: Annie
- Stephen Schwartz: Godspell, Pipin
- Marvin Hamlisch: Tánckar
A musicalnak köszönhetően az amerikai tánc is óriási fejlődésnek indult.
AUSZTRÁLIA SZÍNHÁZMŰVÉSZETE
Ausztrália hivatásos színjátszása, az ország népességének sajátságaihoz alkalmazkodva, a bennszülöttek színjátékszerű szokásaitól eltekintve, teljesen európai befolyás alatt fejlődött.
Az első színielőadást 1789-ben tartották Sydneyben, nem sokkal azután, hogy a gályarabok és a telepesek első csoportjai partra szálltak az ország keleti partvidékén.
Egy fegyencekből álló társulat tartott előadást.
A Toborzó tiszt című darabot adták elő, melynek szerzője az ír származású George Farquhar / 1677 - 1707 /
Ezt több börtönelőadás is követte, majd 1800-ban Sydney állandó jellegű színházat kapott Sydney Theatre néven.
A színháznak mindenekelőtt nevelő célzata volt!
A színházat a katonai hatóságok néhány éven belül bezáratták.
1832. decdember 26-án nyílt meg az első hivatásos színészeket foglalkoztató színház Theatre Royal néven.
Megalapítója: Barnett Levey / 1798 - 1837 /
Az ausztráliai színjátszás egykori úttörője!
A színházat nagy számban látogató naiv és durva lelkű közönségnek hat éven át olyan műsorokat játszott, melyek között bohózatok, komédiák és népies színművek mellett Shakespeare drámái is szerepeltek!
Óriási jelentőségű munka volt ez a közönség színházi ízlésének fejlesztésében!
A másik nagy színházalapító George Selth Coppin / 1819 - 1906 /
Több saját színháza volt, melyekben mint színész és rendező is tevékenykedett.
Nevéhez fűződik az úgynevezett "színészexport" megszervezése, amely hosszú ideig jellemezte Ausztrália színházi életét.
A sok külföldi színházi vállalkozás között már igényesebb művek is szerepeltek.
Ezek legnagyobb képviselője Vaughan Brooke / 1818 - 1866 / dublini színész és színigazgató, aki Shakespeare legjobb darabjaival ismertette meg az ausztrál közönséget.
A XIX. században az ausztrál színház teljes egészében angol befolyás alá került, nem csak műsorok de színészek tekintetében is!
Önálló művészi tevékenység, igazi ausztrál színház hazai színészekkel csak a XX. században alakult ki.
A század legnagyobb jelentőségű eseménye az 1973. október 20-án megnyílt sydneyi Operaház.
/ Folytatás a 22-ik részben /
