A XX. SZÁZADI LENGYEL SZÍNHÁZ A feldarabolt Lengyelországban a színház, a lengyel nyelvű színjátszás egyike volt a nemzeti nosztalgiát, az egység tudatát ébren tartó legerősebb tényezőknek, s a társulatok vendégjátékokkal, egyes színészek sűrű átszerződésekkel kapcsolatot tartottak fenn az erőszakkal szétválasztott országrészek között. Így az 1918-ban függetlenné vált lengyelek készen kaptak színházépületeket, zavartalanul működő társulatokat. Ezeket azonban az új körülmények közé, az új célokhoz kellett alkalmazni, egy független ország viszonyainak megfelelően továbbfejleszteni, az országrészek közötti különbségeket eltüntetni! Varsóban a volt kormányszínházakat 1919-ben átvette a városi közigazgatás, ésnéhány új színházat is létrehoztak.
- Boguslawski Színház / 1921 / / Teatr Boguslawskiego /
- Tarka Színpad / 1924 / / Teatr Rozmaitosci /
- Nemzeti Színház / 1925 / / Teatr Narodowy /
Amióta a századfordulón a lengyel színházak bekapcsolódtak a világ színházkultúrájába, egyre szaporodtak a színpadokon a külföldi szerzők művei. A legkifizetődőbb még mindig Shakespeare és Shaw voltak! Shaw személyes kapcsolatot is ápolt Szyfman színházával olyannyira, hogy 1929-ben A szénásszekér című művének ősbemutatója hamarabb volt Krakkóban, mint Londonban! Megtalálhatók voltak még a színházak repertoárján Pirandello, Claudel, Vildrac, Wilde, Crommelynck, Brecht, Tretyakov, Molnár Ferenc, tehát szinte minden égtájról, irányzatból és stílusból.
Bőségesnek mutatkozott azonban a hazai, lengyel drámairodalom is! Az akkor legtöbbet játszott lengyel drámaírók:
- Stefan Zeromski / 1864 - 1925 /
Kiváló művész és lelkes hazafi, akinek mindig, minden darabjában volt politikai mondanivalója.
- Jerzy Szaniawski / 1887 - 1970 /
Műveiben lélektani problémákat elemzett.
- Karol Hubert Rostworowski / 1877 - 1938 /
- Stanislaw Ignacy Witkiewicz / 1885 - 1939 /
- Witold Gombrovicz / 1905 - 1969 /
Mindannyian Wyspiansky nyomdokain haladva az úgynevezett "tiszta forma" elméletet követték és fantasztikus groteszk darabokat írtak, mintegy előfutáraiként Ionesconak és Sartre-nak!
- Jaroslaw Iwaszkiewicz / 1894 - 1980 /
Az 1930-as évek sikeres írója. Legsikeresebb műve az Egy nyár Nohantban című színmű Chopin és George Sand szerelméről.
- Ludwik Hieronim Morstin / 1886 - 1966 /
Szintén az 1930-as években vált sikeressé Xanthippé védelmében című vígjátékával.
- Leon Schiller / 1887 - 1954 /
A régi lengyel folklór gyöngyszemeinek, a középkori misztériumdrámáknak korszerű felelevenítője! Az "egyetemes színházművészet" elvével Craig tanítványának vallotta magát. Miskiewicz és Wyspianski hagyományait folytatja és megvalósítja egy sajátosan lengyel "monumentális színház" tervét. Már 1913-ban azt követelte, hogy a színház rendelkezzék eredeti és fennkölt építészettel, amely képes saját törvényeit diktálni a költői drámának, hívja életre a színházművészet legnemesebb hagyományait, vagyis a kart, az álarcokat, a jelképes taglejtést, a patetikus beszédet, a közönség pedig vegyen részt benne nem csak mint nézősereg, hanem mint társszerző - ez az "élő színház" - úgy, ahogyan a népi szertartásokon és népszokások esetében látható, aminek nyomai még felfedezhetők az egyház liturgiájában!
A Schiller hirdette monumentalitással szemben a Reduta Színház vette fel a harcot. Elsősorban a színészképzés elősegítésére alakult és elvei szerint a Sztanyiszlavszkij-iskola lengyel fellegvára lett! A szerep átélése, a gondos szövegelemzés és az együttes munkának olyan szigorú értelmezése uralkodott itt, hogy egy időben nem is közölték a szereplők nevét a plakátokon! Rövid működése alatt is a lélektani színészek egész nemzedékét indította útnak. Többek között itt kezdte pályafutását a kitűnő rendező-színészpedagógus Edmund Wiercinski / 1899 - 1955 /
- Stefan Jaracz / 1878 - 1952 /
Az 1928-ban megalakult Ateneum Színház vezetője. Munkásnegyedben, munkásközönség részére készítették előadásaikat. Kis kamaraszínpadán groteszk, karikatúrajellegű előadásokat tartottak.
- Teofil Trzcinski / 1878 - 1952 /
A krakkói Slowacki Színház művészeti irányítója volt - kiváló egyetemes színházművész! Előszeretettel mutatott be modern darabokat.
1939-ben Lengyelországot ismét szétdarabolta a történelem vihara. A Szovjetunióhoz került részeken öt lengyel színházat államosítottak, amelyek kitűnő művészekkel az új keretek között is működtek tovább. Az 1941-es hitlerista támadást követő megszállás alatt ezeket a színházakat is bezárták, a hadműveletek során Lengyelország színházépületei nagyrészt romokban hevertek.
A szörnyű csapások ellenére a lengyel kulturális élet nem szűnt meg! Mint a korábbi feldaraboltságok idején, ekkor is az élőszó művészetével tartották ébren a felszabadulás reményét. A tiszti fogolytáborokban színjátszó együttesek alakultak. A Magyarországra menekült hivatásos lengyel színészek művészegyütteseket szerveztek. A külföldön harcoló lengyel hadseregeknél is alakultak színházi együttesek. Lengyelország belsejében pedig az Állami Színházművészeti Intézet illegalitásban folytatta működését. 1941 nyarán megalakult a Titkos Színházi Tanács, hogy kidolgozza a leendő új Lengyelország színházainak műsorpolitikáját, színész-és rendezőképzésének, színházi könyvtárának, stb. tervezetét. Ennek az illegális szervezetnek a mozgatóereje Leon Schiller volt, egy túszszedés során azonban a Gestapo letartóztatta és Oswiecimbe, a koncentrációs táborba vitték. Miután innen kiszabadult, tovább vezette a színházi szervezetet, majd részt vett a varsói gettófelkelésben, melynek során ismét fogságba került és a bajorországi Murnau melletti tiszti hadifogolytáborba vitték, ahol szintén rendezett színielőadásokat.
1945 áprilisában Leon Schiller kiszabadul a németországi fogolytáborból, és a Dortmund környéki Lingenben megszervezi a Boguslawski Népszínházat / Teatr Ludowy /
Kettős feladat vár Schillerre. Egyrészt részt vesz az újjászervezés országos irányításában, másrészt Lódzban átveszi az ottani, államosított színházak művészeti vezetését. Nagy tervekkel indul. Tömegnevelő, társadalmi funkciójú színházakat - és melléjük kísérleti színházakat - akar gondolkodásra késztető darabokkal, monumentális rendezéssel, szervezett színházlátogató közönséggel.
1949-ben minden színházat államosítanak és egy erre a célra létrehozott minisztérium irányítása alá rendelnek. A színházak és színészek megélhetési bizonytalansága ezzel megszűnik!
A megnövekedett és gondosan kiépített színházi hálózat a személyi kultusz idején erőteljesen megtorpan. Tilos volt a hivatalos szervek által antirealistának minősített darabok előadása, s ezzel a rendelkezéssel csaknem az egész hazai repertoárt leparancsolták a színpadról. Helyettük klasszikus orosz és szovjet darabokat kellett játszani. Schiller is csak erős szocialista kapcsolatainak és ez irányú úttörő tevékenységének köszönhette, hogy nem szorult ki teljesen a színházi életből. Még így is: monumentális eszményeit és a kísérleti színházakra irányuló terveit korszerűtlennek minősítette a hatalom, s egyre kevesebb gyakorlati munkát végezhetett. Élete utolsó éveiben a korszerű lengyel színháztudomány megalapozásán fáradozott. Megszervezte az Állami Művészeti Intézet színháztörténeti és színházelméleti osztályát és életre hívta és szerkesztette a Pamietnik Teatralny című színháztudományi folyóiratot.
- Kazimierz Dejmek / 1924 - 2002 /
Schiller tanítványa volt. Az Új Színházat vezette, amely munkástémájú darabok repertoárjával kezdte tevékenységét, a szocialista realizmus jegyében. Évekkel később figyelme a lengyel reneszánsz felé fordult. Több ismeretlen vagy elfelejtett drámai szöveget bányászott elő a múltból, s ezeket érdekes rendezői megoldásokkal vitte színre.
A változások előfutárai két külföldi vendégszereplés lengyelországi bemutatói voltak! Jean Vilar színházának, a Théátre National Populaire 1951-es és Bertolt Brecht együttesének, a Berliner Ensemble-nak 1952-es vendégjátéka. Ezek hatására indult el Lengyelországban egy új avantgarde, formabontó színházi mozgalom, mely később, az 1960-as években bontakozott ki erőteljesen. Kiinduló bázisa a brechti hagyományokra építő Teatr Dramaticzny / Drámai Színház / volt Varsóban.
Vezetője Ludwik René / 1914 - 1999 /
Kiváló rendező, aki Brecht hagyományainak továbbvitelével és továbbfejlesztésével ért el kiváló sikereket.
Az 1960-as évek lengyel színházának nélkülözhetetlen részei voltak a különböző műkedvelő színpadok, melyek közül sok az évtizedek alatt elérte a hivatásos színházak színvonalát és lépést tudott tartani a nemzetközi avantgarde mozgalmak újításaival is! Néhány közülük:
Érdekes kísérletként kell még megemlíteni Miron Bialoszewski / 1922 - 1983 /
rendező színházát, melyet szójátékszínháznak nevezett. A színházat a lakásán tartotta fenn, és három szereplős, szinte csak szavakban előadott darabokat játszottak.
Az 1960-as évek egyértelműen a lengyel színház egyik fényes korszaka volt! Ezekben az években a lengyel színházművészet újra felfedezi a klasszikusokat de nem feledkezik meg a kortárs szerzőkről sem, és ez olyan színessé teszi a palettát, melynek törvényszerűen csak pozitív eredményei lehettek. A lengyel dráma is ez időtájt lép ki régi nyelvi elszigeteltségéből, s ebben az időszakban bontakozik ki jó néhány igen tehetséges, karakterisztikus rendezői egyéniség! A jelentősebbek:
- Jerzy Jarocki / 1929 - /
Elsősorban mai lengyel drámák színpadra állításával hívta fel magára a figyelmet.
- Konrad Swinarski / 1929 - 1975 /
Ő volt az a rendező, aki előszeretettel vette elő a klasszikusokat, s igyekezett mindig hű maradni a drámai szöveghez. Iróniát és végzetszerűséget egyesítő színházi szemléletével különös képességről tett tanúbizonyságot: az írott dráma jelentéstartalmát le tudta fordítani a színpad autonóm nyelvére!
- Andrzej Wajda / 1926 /
Nemzetközi viszonylatban elsősorban filmrendezőként ismert, de számos sikeres színpadi munkája is volt! Legjobb színházi előadásai a krakkói Stary Teatr / Régi Színház /-ban voltak.
- Adam Hanuszkiewicz / 1924 - 211 /
Népszerű színészből lett rendező és színházvezető. Az 1960-as években a varsói Teatr Powszechny / Általános Színház / igazgatója volt.
Más utat jár, mint rendező társai! Ő elsősorban a nemzeti klasszikusok újraértelmezésével, a kialakult konvenciók felborításával keltett érdeklődést és komoly vitákat maga körül!
- Jerzy Grotowski / 1933 - 1999 /
Az avantgarde irányzaton belül az autonóm színházért folytatott harc legnagyobb úttörője volt! Létrehozta az úgynevezett " szegény színházat ". 1959-ben vette át az opolei Tizenhárom széksor Színházát / Teatr 13 Rzedów /
Ebben a nagy színházi centrumoktól távol eső műhelyben olyan színház kialakításába kezdett, melyben nem a szerepjátszásra, hanem az életben hordott maszkok levetésére fektette a fő hangsúlyt! Ezt nevezte Grotowski " negatív technikának", amivel a színész pszichofizikai cselekvését teszi meg az előadás magvának. 1965-ben egész társulatával áttelepült Wroclawba és felvették a Laboratórium Színház / Teatr Laboratorium / nevet.
1969 után Grotowski, miután szinte az egész világ avantgarde színházainak figyelmét magára vonta színházi elképzeléseivel és módszerével, bejelenti, hogy szakít a rendezéssel, s ettől kezdve visszavonulva csak elméleti munkával foglalkozott. Együttesének tagjai a mai napig színházi szemináriumokat vezetnek Az Egyesült Államokban, Skandináviában, Ausztráliában, Japánban, Mexikóban és sok más országban! Ezeken a tréningeken közösen keresik azokat a szituációkat, melyek lehetővé teszik az emberi dinamizmus felszabadult, teljes megvalósulását!
- Tadeusz Kantor / 1915 - 1990 /
Másfajta érdeklődéssel, a képzőművészeti avantgarde felől érkezett és már kora ifjúságától elkötelezte magát a színházzal! Gyakran nyilatkozta, hogy számára a színház és a képzőművészet elválaszthatatlan egymástól. A happeningből veszi színészideáljait, a szereplők inkább eleven "kész tárgyak" a szemében, akik normális hétköznapi tevékenységüket folytatják a színen, s e tevékenységnek a képi kompozíció ad speciális jelentést. A halott osztály című drámai előadás bemutatása után - az 1970-es évek közepén - fogalmazza meg a " Halál Színháza " elméletét, mely szerint előadásaiban " az emberi tevékenység ama Sötét, Éjjeli, Lázadó aspektusát " kívánja szóhoz juttatni, amiről köznapi énünk szívesen megfeledkezik.
- Jozef Szajna / 1922 - /
Szintén képzőművészeti ambíciókkal kereste a színházi alkotómunka lehetőségét. 1953-ban színházi tervezőként kezdte pályáját. 1963-66 között a Nowa-Hutai Népszínház vezetője, majd 1971 és 1982 között a varsói Stúdió Színház / Teatr Studio / igazgatója.
Rendezéseiben gyakorta működött együtt Grotowskival. Színházi esztétikájában a színész és a szöveg másodrangú szerepet tölt be, a lényeg a hangokkal aláfestett kép és ennek metaforikus jelentésvilága.
A lengyel színház XX. századi múltja jelentős nemzetközi megbecsülésnek örvendett. Hatása a XXI. század színházára is kétségtelenül komoly mértékű lesz...
/ Folytatás a 25-ik részben /
KONSZTANTYIN SZTANYISZLAVSZKIJ
Helyezkedj el a sógoroknál, mert az ausztriai munkalehetőségek sokkal jobban jövedelmeznek, mint szinte bármely más magyarországi munka.
