A realizmus a 19. század
közepén kialakult, a valóságnak átfogó, hű, és a jellemző vonásokat
kiemelő ábrázolására törekvő művészeti, irodalmi irányzat. A név a latin
real ('valós') szóból származik.
A romantika virágkorában született, a polgári, kapitalista társadalomból való kiábrándulás a forrása. Az 1850-1870 közötti két évtized a realizmus diadalának a korszaka. Mind az irodalomban, mind a festészetben
remekművek érvelnek létjogosultsága és igaza mellett. A realizmus a
pillanatnyi jelenségekkel, a felszín tünékenységével szemben a valóság
lényeges elemeit hangsúlyozza. A lényegi összefüggések sűrített
kidomborítása céljából elkerüli a véletlenszerű elemeket, és
mondanivalóját tömöríti. A tájfestésben részletmentesen, összefogott
ecsetkezeléssel, nagy egységekben adja vissza az eléje táruló valóságot,
és gondja van a belső lényeg érzékeltetésére is.
A realista ábrázolás elfordult a romantika történelemszemléletétől. A
heroikus témákat felváltotta a mindennapi élet objektív bemutatása.
Egyszerű emberek, kőtörők, parasztok, kétkezi munkások jelennek meg,
mint társadalmi osztályuk jellegzetes képviselői. Az ábrázolásmód a
természethez hű kifejezésformákat honosította meg.
A realizmus stílusirányzatát nem szabad összekeverni a realista ábrázolási módszerrel.
Ez utóbbi az arisztoteliánus esztétikák mimézisz-fogalmának
(visszatükrözés) gyakorlati, művészi megvalósulása. Alapját a valóság
pontos és részletező megfigyelése adja, célja a közösségi lét
valóságának, pontosabban az egyén és a közösség kapcsolatának az
ábrázolása. Bizonyos szempontból a romantika ellentéte, bár többet
merített belőle annál, hogy egyértelműen és végérvényesen elutasítsa. A
képzelet helyett a tárgyilagosság a legfontosabb; a részletező
leírásokban is óvakodik a túlzásoktól. Az alakzatokat sem teszi
dominánssá: fél az érzelmeket erősítő retorizáltságtól. A század vége
felé kölcsönöz a párhuzamos irányzatoktól: a naturalizmustól, a
szecessziótól és az impresszionizmustól – a keveredést erős
intellektualizálással ellensúlyozza.
A realizmus alapvető sajátossága, hogy nem bírál, csak megmutat. Ezt a
jellemvonást, csak a realizmus fejlődésének második fázisa, a kritikai realizmus lépte át, amely már kissé bírálóbb hangú, és ebből alakult ki a naturalizmus, amely már az ember állati, dühöngő, félelmet keltő tulajdonságait az undorítót emeli ki (és csak azokat).
További jellegzetessége, hogy a valóság bemutatásához az egyik
legegyszerűbb eszközt, a hosszas, részletező leírásokat választja.
Minden apró részletet nagy műgonddal részletez. Cselekményvezetése
egyenes vonalú, a romantikából ismert epizódok, mellékszálak kimaradnak a
realizmusból. "Hősei" hétköznapi emberek, hétköznapi tulajdonságokkal
bíró típusok. A cselekmények izgalma helyett a főhős lelkét ábrázolja (például Dosztojevszkij
Raszkolnyikov lelkiállapotát a gyilkosság után). A realista író mindig
hihetetlen pontossággal, és precizitással készül fel műve megírására
(például pszichológiai, és biológiai előtanulmányokkal)
A realista irodalom csaknem egyidőben jelentkezett az orosz és a francia irodalomban. Franciaországban először Stendhal regényeiben, elsősorban a Vörös és fekete címűben jelent meg a realizmus célkitűzése, bár Stendhal magát romantikusnak hitte, tudta. Az 1840-as évektől működött Balzac is, aki nagyszabású regényciklusban, az Emberi színjátékban akart minél nagyobb képet festeni korának társadalmáról. A francia realizmus elsősorban a karrierizmust próbálta leleplezni.
Az orosz irodalom, mint "minden realizmus szülőföldjének" jelentősége
vitathatatlan: Az orosz társadalom cári önkényuralom alatt nyögött abban
az időben, és az emberek nem állhattak ellent az uralkodónak. Az
egyedüli ellenállási pont a "passzív ellenállásban" bontakozott ki.
Kialakult a már Puskin
Anyeginjéből is ismert "felesleges ember" típusa. A "felesleges ember"
nem tesz semmit, de szeretne, azonban erejét nem tartja olyan nagynak,
hogy cselekedni is tudjon, élete monoton, gépszerű. Ezt az alakot
sokszor azonosították a csinovnyikkal.
/ FORRÁS: Wikipédia /
KONSZTANTYIN SZTANYISZLAVSZKIJ
Helyezkedj el a sógoroknál, mert az ausztriai munkalehetőségek sokkal jobban jövedelmeznek, mint szinte bármely más magyarországi munka.