A naturalizmus színpadi alkalmazását egy egyáltalán nem színházi pályán tevékenykedő embernek köszönhetjük!
- André Antoine / 1858 - 1943 /
Élete első szakaszában a párizsi Gáztársaságnál dolgozott, mint tisztségviselő. Napi 13-14 órát dolgozott, s kiváló tisztviselő lett belőle, aki nem törekedett egyébre, főleg nem színházi kalandokra. Ugyanakkor szenvedélyes színházbarát volt, aki szinte minden valamirevaló előadást megnézett. Egy véletlen folytán bekerült egy amatőr színházi társulatba, melyekből az időben Párizsban rengeteg tevékenykedett, s szinte divat volt azok valamelyikének tagjává válni. Annyira megtetszett neki ez a tevékenység, hogy - tisztviselői precizitással - rögtön azon kezdett gondolkodni, hogy miként lehetne mindezt még eredményesebben és sikeresebben csinálni. Néhány lelkes barátja segítségével saját társulatot hozott létre azzal a szándékkal, hogy a silány műsorok helyett érdekes, új darabokat vigyenek színre. 1887. március 30-án megnyitotta az első "szabad színházat", Théátre Libre néven.
Az első előadáson négy egyfelvonásos került színre. A meghívott közönség soraiban ott ült számos író, köztük Zola, Daudet, Hennique, Céard és sokan mások. Ez az előadás azonnal felkeltette egész Párizs figyelmét az új próbálkozás iránt.
A második előadásra két hónap múlva került sor. Ott volt a francia író-és művészvilág színe-java, s a siker még nagyobb volt mint korábban.
A sikerre való tekintettel Antoine kilépett a Gáztársaságtól, és ettől kezdve kizárólag a színháznak szentelte magát. Programja fokozatosan bontakozott ki. A színjátszást a valóság, a természetesség és a tárgyilagosság jegyében kívánta megreformálni. Kijelentette, hogy a színésznek olyan képzésre van szüksége, amely alkalmassá teszi mozgását, arcjátékát, hangját az írói mondanivaló tökéletes kifejezésére. Műkedvelőkkel kezdte meg a munkát, s ez nagy előnyére vált, mert színészeit még nem rontotta meg a hagyományos színjátszás rutinja. Szavalás, pózok és közhasználatú drámai gesztusok helyett olyan utasításokat adott színészeinek, amelyek a legegyszerűbb akciókra, a legtermészetesebb dikciókra, a hiteles, közvetlen kifejezésre vonatkoztak. A naturalista színészi játékmód jellemzői:
- A színház történetében először a színész hátat fordíthatott a nézőnek, s ha a helyzet úgy kívánta, megvakarta a fejét, kifújta az orrát, ahogy a mindennapi életben szokta!
- A szöveget ugyan olyan hanyagul, megformálatlanul mondta, ahogy az a köznapi társalgásban szokás.
- Úgy kellett játszania a színésznek, mintha nem lenne közönség, illetve mintha a színpadnak negyedik fala is lenne, és a közönség egy kulcslyukon keresztül a szobában az "élet egy szeletére" látna rá.
A természetesség,, a valósághűség és a hitelesség érvényesítésére törekedett a rendezésben is. A naturalista rendezés főbb ismérvei:
- A színpadnak nem szépnek, hanem igaznak kellett lennie.
- A szobákat valódi bútorokkal és képekkel rendezte be, a színészek valódi kellékeket használtak, valóságos ételeket ettek és igazi italokat ittak.
- A fény és hanghatások az addigi hirtelenség helyett fokozatosan, árnyaltan bontakoztak ki.
A színpadi hitelesség tekintetében odáig ment, hogy valóságos tüzet gyújtatott a színpadi kályhában, és Fernand Incres Mészárosok című darabjának előadásán a mészárszék díszletében valódi húsdarabokat akasztatott föl, ami aztán a kritikusok óriási felháborodását váltotta ki.
Antoine működése fordulópontot jelentett az egész európai színház történetében! Munkásságának jelentősége:
- A francia színpadra ő vezette be a naturalizmust, ahonnan aztán elterjedt az egész világon.
- egyenértékű teret biztosított a már meglévő naturalista drámairodalomnak.
- sikerült a konvenciókban felgyülemlett mindenfajta hamis teatralitást lerombolnia.
- A naturalizmus korának nagy színészei
- Virginie Dejazet / 1798 - 1875 /
Parodisztikus alakításokban remekelt. Főleg szubrett, parasztlány és grizett szerepeket játszott, de gyakran kissé nőies fiatalemberek alakításával is nagy sikereket aratott.
- Mme Doche / 1821 - 1900 /
Legnagyobb sikerét a Kaméliás hölgy című darabban aratta.
- Aimée-Olympe Desclée / 1829 - 1883 /
Különösen a szenvedélyes jelenetekben tudott igen természetes és meggyőző lenni, s emberi mélységet kölcsönözni a ma már felszínesnek ható alakoknak.
- Réjane / Gabrielle-Charlotte Réju / / 1856 - 1920 / A kor egyik leghíresebb komikája volt, de a drámában is nagy sikereket aratott. Intelligenciája, ízlése, szellemessége folytán a bájos, könnyed párizsi nő megszemélyesítője volt.
- Charles-Albert Fechter / 1824 - 1879 /
Szinte egész életét a bulvár színpadon töltötte. Nagy hírnevet szerzett magának a Kaméliás hölgy Armand Duval-jaként. Élete vége felé Shakespearenek szentelte magát, melyet angolul játszott Angliában és Amerikában.
- Sarah Bernhardt / 1844 - 1923 /
A XIX. század második felének és a XX. század első két évtizedének legnagyobb színésznője! Hallatlan munkabírás, sokoldalúság, szervezőkészség jellemezte. Külföldi vendégjátékai világhírnevet biztosítottak neki. Saját színházat is alapított Théátre Sarah Bernhardt néven. Vulkáni természete, mindig éber intelligenciája és rendkívüli tehetsége minden nehézségen győzedelmeskedett, a gyengébb darabokat is sikerre tudta vinni!
- Constant Coquelin / 1841 - 1909 /
26 évig volt a Comédie tagja, majd elhagyta a színházat a bulvár kedvéért. Nagy sikert aratott Rostand Cyrano című darabjával, de más alakításai nem ismertek.
- Lucien Guitry / 1860 - 1925 /
Oroszországban tölti színházi tanulóéveit, majd hazatérve a bulvárszínházak egyik legnagyobb művésze lesz. Bensőséges játéka, pszichologikus megoldásai, lefékezett, egyszerű gesztusai méltóságot kölcsönöztek a bulvárszínjátszásnak!
- Martha Régnier / 1807 - 1885 /
A Comédie Fracaise legszilárdabb oszlopa volt! Mindenféle szerepet sikerrel játszott, fiatalt és öreget, vígat és szomorút, komikusat és tragikusat. Később mint tanár is komoly sikereket ért el, ő nevelte Réjane-t, a két Coquelint, Bartet és Silvaint!
- Edmond Got / 1822 - 1901 /
Klasszikus darabokban, főleg inasok alakításában tűnt ki! Később szintén neves színésznevelő volt!
- Maurice Féraudy / 1859 - 1932 /
Általános elismerést szerzett elmélyült, lélektanilag hiteles alakításaival.
- Mounet-Sully / 1841 - 1916 /
Sarah Bernhardt eszményi partnere volt, különösen Racine, Corneille, Shakespeare és Hugo darabjaiban tündökölt. Kitűnően bánt előnyös fizikai adottságaival, s költői tisztaság áradt tragikus alakításaiból.
A NÉMET NYELVTERÜLET SZÍNHÁZTÖRTÉNETE
A XIX. század a német színháztörténet nagy százada! Az egyetemes színháztörténet nagy mérföldkövei fűződnek ehhez a területhez, s hol Bécsben, hol valamelyik másik német városban került egy-egy színház az egyetemes fejlődés élvonalába. A század folyamán megoldódik a történelem egyik legégetőbb kérdése, Németország egyesítése, s ez nagyban hozzájárul a színház fejlődéséhez.
- A német klasszicizmus színháza, Weimar
A német színjátszás történetében egyedülálló helyet foglal el az udvari színházként működő, de törekvéseiben a nemzeti színház eszményét leginkább megközelítő weimari színház. 1791-ben hozták létre, s még ebben az évben január 17-én Goethe kapott megbízást a színház vezetésére. Az addigi műkedvelő arisztokraták által művelt udvari színjátszás formáit hamarosan darabjaira robbantotta, s megkezdte egy lényegesen színvonalasabb színház kialakítását.
- Johann Wolfgang Goethe / 1749 - 1832 /
A színház gyermekkora óta élénken érdekelte. Maga is tehetséges színész volt. A weimari színház vezetésének átvételekor már rengeteg gyakorlati tapasztalattal rendelkezett, s már mögötte volt művészi formálódásának egyik jelentős állomása: az itáliai utazás is. A klasszicista darabok előadásai új követelményeket állítottak a színészek elé, az átvett színház művészei azonban még nem érték el ezt a szintet. Kemény munka következett tehát a színészek képzésében. Goethe Szabályok színészek számára című munkája sokat tartalmazott ezekből a követelményekből. A könyv részletesen kidolgozott színésznevelési elveit tartalmazta. A nevelést a beszédtechnika és a test képzésével kezdték, majd ezt követte a szereptanulás, aztán a különböző pózok elhagyása vagy kialakítása. Néhány az előírt pózokból:
- A test egyenes tartása,
- kifeszített mellkas,
- A kar felső része, a könyökig, bizonyos mértékben a testhez simuljon,
- A fej egy kevéssé forduljon afelé, akihez a színész beszél, de csak oly mértékben, hogy az arc háromnegyed részét a néző mindig lássa.
A színészeknek kifejezetten nehéz dolguk volt, hisz két nemzedéken keresztül kétszer kellett a játékstílust megváltoztatni!
A színészi játék átformálása mellett a rendezés módját is meg kellett változtatni. Színháztörténeti szempontból nem elhanyagolható, hogy sikerült kialakítania a tudatos rendezést és színészi együttest! A rendezés során kialakított előadás alkotóelemei:
- Díszlet
- deklamáció
- testmozgás
- jelmez
- zene
- mindezek összefogásaként egy tableau.
A rendezés szépségének mértékét a szimmetriában, az egyensúlyban látta. Emellett a nehéz de mindenre kiterjedő munka mellett mégis azt kell mondanunk, hogy Goethe együttese kevés kiemelkedő tehetséggel rendelkezett.
- A berlini színház
Goethe színházával egy időben alakult és emelkedett igazán művészi szintre. Fontosabb képviselői:
- August Wilhelm Iffland / 1759 - 1814 /
1796-ban vette át a Königliches Nationaltheatert, s haláláig meghatározója volt a berlini színházi életnek. Színészi játékának minden egyes részletét előre megtervezte, a legfinomabb pszichológiai nüanszokat is érzékeltette. Hihetetlen munkabírással dolgozott, egy személyben volt igazgató, színész, színpadi szerző és rendező, közben kiterjedt levelezést folytatott más színházi művészekkel, próbákat vezetett és színésziskolát alapított, ahol tanított is. 1811-ben valamennyi berlini királyi színház főigazgatója lett. Jelentőségét és hatását tovább növelte elméleti írásaival. 1815-ben adták ki A.W. Iffland színjátszóművészet-elmélete gyakorló művészek és művészbarátok számára című gyűjteményes kötetét. A műben összefoglalta ars poeticáját, melyben a színész fő feladatának az emberábrázolást, az érzés, a gondolat és a cselekvés összefüggéseinek személtetését jelölte meg.
- Brühl gróf / 1772 - 1837 /
Iffland halála után őt nevezték ki a berlini színházak vezetőjévé. Vezetése alatt tovább növekedett a berlini színházak reprezentációs pompája, mivel a császári udvar igényelte a minél pompásabb rendezéseket. Az ő vezetése alatt a színjátszásban és a rendezésben keveredtek a klasszicista és a romantikus elemek. Egyik legnagyobb érdeme a kosztümreform és a díszletreform volt, melynek lényege a történelmi hűséghez való ragaszkodás volt!
- Ludwig Devrient / 1784 - 1832 /
A berlini színház legismertebb és legtehetségesebb színésze. Démonikus művészetével már a romantika jegyeit viselte színészi játékán.
- A bécsi Burgtheater
A német klasszicista színjátszás harmadik fontos központja Bécs volt. Fontosabb képviselők:
- Josef Schreyvogel / 1768 - 1832 /
A bécsi színház az ő vezetése alatt vált világhírűvé! A késő felvilágosodás szellemében nevelkedett, jogot tanult, majd publicista lett, közben különböző színházi irányzatokat tanulmányozott, járatos volt a népi színjátszásban, s nagyon jól ismerte a weimari színház működését illetve művészi felfogását. Ezért tudta elérni a közvetlen művészi kapcsolatot Weimar és Bécs között. 1815 és 1832 között különféle minőségben vezette a Burgtheatert, de igazgatóvá - máig ismeretlen okok miatt - sosem nevezték ki. Nagy érdeme volt, hogy - a korábbi bécsi gyakorlattal ellentétesen - a német és külföldi klasszikus szerzők darabjainak bemutatása mellett, egyenrangú félként mutatta be a kortárs szerzők műveit is!
- Sophie Schröder / 1781 - 1868 /
A kor nagy hősnője volt. Sohasem lépte át az esztétikum határait, a legvadabb szenvedélyek és a legmegrázóbb jelenetek közepette is megtartotta méltóságát és a mértéket.
- Karl Ludwig Costenoble / 1769 - 1837 /
A színház egyik legjobb jellemszínésze volt!
- Toni Adamberger / 1790 - 1867 /
Leginkább gyermeki tisztaságával tudott hatni a közönségre. - Sophie Müller / 1803 - 1830 /
Páratlan természetességgel és intuícióval játszotta a tragikus szerepeket.
- Heinrich Anschütz / 1785 - 1865 /
Az együttes oszlopa volt! A polgári és történeti drámák szinte valamennyi nagy szerepét hihetetlen átalakulóképességgel játszotta végig.
- Ludwig Löwe / 1795 - 1871 /
Szenvedélyes és démonikus szerepek sikeres alakítója.
- A bécsi népi színház
A XVIII. század végén váratlan és hatalmas erővel kapott új erőre a népi színjátszás. A virágzás két fázisban bontakozott ki. Az első fázis a XVIII. század utolsó évtizedétől a Bécsi Kongresszusig tartott, a második pedig a 30-as évek végéig. Érdekes jelenség volt, hogy a Burgtheater közönsége és a külvárosi népi színházak közönsége között nagy volt az átfedés, előszeretettel látogatták mindkét színházi stílust. A három legfontosabb népszínház:
- Leopoldstadter Theater / alakult 1781-ben /
- Theater an der Wien / alakult 1786-ban /
- Josefstadter Theater / alakult 1788-ban /
Jelentősebb képviselői:
- Adolf Bauerle / 1786 - 1859 /
Drámaíró. A típuskomédia helyett meghonosította a jellemkomédiát! Színházi újságot is adott ki Theaterzeitung néven, melyen keresztül az egész bécsi színházi életet és közvéleményt a befolyása alatt tartotta.
- Ferdinand Raimund / 1790 - 1836 /
Cukrászinasból lett színésszé és drámaíróvá. A bécsi népi színmű első igazi képviselője. A népi humort melankóliával és szkepszissel, ugyanakkor magas etikai követelményekkel itatta át. Műveiben a valóság és a mese, az allegória, a fantázia vad szárnyalásai és a hétköznapi élet tapasztalatai kerültek szintézisbe. Tanulóéveit 1809 és 1814 között Magyarországon töltötte.
- Therese Krones / 1801 - 1830 /
A korán meghalt színész-és énekesnő a kritikák szerint nem játszotta, hanem szinte improvizálta és megtestesítette a figurákat.
- A bambergi színház
Virágkorát E.T.A. Hoffmann / 1776 - 1822 / költő vezetése alatt érte el.
1808-ban szerződött a bambergi színházhoz, mint zeneigazgató, komponista, színházi szerző, operarendező, színházi festő, építész, dramaturg és igazgatósági tag. Véleménye az volt, hogy a színház feladata az élet ábrázolása, de a színházban ábrázolt élet nem azonos a hétköznapokkal, mert a színház fantasztikus élet, belülről látott élet. Célja, hogy az embert felszabadítsa a hétköznapok nyomása alól,. és az isteni felé lendítse. Kevés reális kelléket és díszletet alkalmazott. Nehéz követelmények elé állította a színészeket, mert a személyiség kettészakítása elve alapján teljes szerepazonosulást, élénk mimikát és kifejező tekintetet követelt.
- A düsseldorfi kísérleti színház
A romantika egyik kései hajtásaként indult ez a düsseldorfi színházmegújító kísérlet. Legfontosabb képviselője:
- Karl Immermann / 1796 - 1840 /
Munkásságának hatása évtizedeken keresztül érvényesült a német színház történetében. 1827-ben ment Düsseldorfba, ahol egy jellegzetesen romantikus művészkörbe kapcsolódott be. Elkezdett behatóan foglalkozni Tieck reformszínpadával, s felismerte, hogy a túlzsúfolt díszletek csak gátolják a darab mondanivalójának kibontakozását, hogy a dráma lényege az emberi cselekvésben van, és az élettelennek ezt csak hordoznia és támogatnia kell. Támadta a keret-és dobozszínpadot, mely szerinte megtöri a néző és a cselekmény kapcsolatát. Eszménye a jelölésekkel dolgozó antik és az Erzsébet-kori angol színpad volt. Színtársulatának gyengeségét gondos rendezéssel kívánta pótolni. Először felolvasta a darabot, majd mindegyik színésszel külön olvasópróbát tartott, s ezután került sor az úgynevezett "szobapróbákra", melyek nem a színpadon folytak, hanem egy üres szobában, hogy az ábrázoló a meztelen, józan falak között megtanulja fantáziája kikapcsolását. - Az opera
/ Német Állami Operaház, Berlin /
A XVIII. század végén még éles harc folyt az olasz és német dráma között az elsőbbségért. Az első komolyabb fordulatot a német opera szempontjából Christoph Willibald Gluck / 1714 - 1787 / operareformja hozta, melynek lényege a drámai opera jogainak visszaállítása volt az olasz típusú operával szemben!
A következő jelentős lépés II. József 1778-ban kiadott utasítása volt, mely feladatul tűzte a Nationaltheater / Nemzeti Színház / számára a nemzeti daljátékok erősítését és ápolását.
Jelentősebb képviselők:
- Wolfgang Amadeus Mozart / 1756 - 1791 /
Ő írta meg az első örök életű német daljátékot, Szöktetés a szerájból címmel. Bár Mozart befolyásos olasz ellenfeleinek néhány év múlva sikerült levetetniük a színház műsoráról, a mű mégis komoly sikereket ért el a teljes német nyelvterületen. Ezt követően még 19 operát írt, melyek közül 5 a mai napig mű, s gyakorta kerül világszerte műsorra. A zenében az érzelmek ábrázolására törekedett, így ezt tekintjük az első kísérletnek a zenével történő jellemábrázolásra! - Joseph Haydn / 1732 - 1809 /
A bécsi klasszikusok másik nagy alakja. Működése az Esterházy herceg udvarához kötődik, akinél 30 éven keresztül dolgozott. Élete során 24 operát írt.
- Ludwig van Beethoven / 1770 - 1827 /
Hatalmas életművében kevés szerepe volt a színpadi zenének, egyetlen ilyen dalműve, a Fidelio mégis a romantika legkiemelkedőbb alkotásai közé sorolhatók.
- Maria von Weber / 1786 - 1826 /
A német romantikus opera egyik kiemelkedő egyénisége. 11 színpadi művet hagyott maga után, de világhírnevét hárommal alapozta meg / A bűvös vadász, Euryanthe, Oberon / Weber egyesítette magában a zeneszerző, a karmester, a rendező és a díszlettervező képességeit. Ő készített először zongorakivonatokat a rendezés megkönnyítésére, ő alkalmazott először karmesteri állványt, ő vezette be az új operákhoz az operaismertetéseket, foglalkozott dramaturgiával és zenekritikával. Célja a német nemzeti opera megteremtése és diadalának kivívása volt. Művészete a német romantika legtöbb zeneszerzőjére nagy hatással volt! Wagner a "legnémetebb zeneszerzőnek" nevezte.
- Albert Lortzing / 1801 - 1851 /
A népi hangvételű romantikus opera, az úgynevezett "Volksoper" legtjelentősebb képviselője volt. Színészcsaládból származott, s az 1820-as évektől, mint színész és énekes tevékenykedett Németországban, később elismert operakarmester és rendező lett.
- Richard Wagner / 1813 - 1883 /
Nem csak a német, de az egyetemes operazene és rendezés egyik legnagyobb reformátora! Célkitűzéseiben merőben új színházat követelt, új zenét és drámát, amely a hallható, a látható és az értelemmel felfogható összhangjára épül! Zenedrámái új előadói és rendezői stílust követeltek. Nélkülözhetetlenné vált a színészi alakítások gazdagodása, az énekesek képzése. Sikereinek következtében az 1870-es évek végétől győzelmes diadala már elvitathatatlan volt.
- A bécsi operett
Az 1848-as forradalmak és a magyar szabadságharc leverése után Ausztriában nagy iramban indult meg a kapitalista fejlődés, s Bécs gyors ütemben világvárossá fejlődött. Ezzel párhuzamosan visszaszorult a népszínház, s egy új, nemzetközibb műfaj alakult ki: az operett. A bécsi valcerben magyar, cseh, olasz, szerb, s tulajdonképpen a monarchia minden népétől kölcsönzött motívumok egyesültek. A minta az Offenbach-féle operett volt, mely gyorsan megérkezett Párizsból Bécsbe. Képviselők:
- Franz von Suppé / 1819 - 1895 /
Az operett bécsi változatának megteremtője! Legnagyobb sikereit a Fatinitza, a Boccaccio és A szép Galathea című operettjeivel aratta.
- Johann Strauss / 1825 - 1899 /
A bécsi operett legnagyobb egyénisége, akit keringőkirálynak is hívtak. Operettjei világhírűvé tették a műfaj bécsi változatát.
- Karl Millocker / 1842 - 1899 /
A bécsi operett első virágkorának harmadik népszerű alakja. Három műve maradt fenn az operettszínházak műsorain. / A szegény Jonathán, Dubarry grófnő, A koldusdiák / - A kor további híres rendező egyéniségei
- Heinrich Laube / 1806 - 1884 /
Boroszlóban került először kapcsolatba a színházzal. Liberalizmusa miatt üldözték, Berlinben letartóztatták, majd kiengedték de elhagyta Németországot és Párizsba utazott. Egy ideig drámaírói és kritikusi tevékenységet folytatott, majd 1849-ben megbízták a Burgtheater vezetésével. Amikor átvette a Burgtheatert, nehéz feladatokkal találta magát szembe. Hiányoztak az új betanulások, és a konzervatív, jellegtelen előző vezetés következtében a színház elveszítette közönségének jelentős részét. Elméleti írásaiban kifejtett nézetei szerint színházreformjának lényege a dráma szövegének, a színpadi beszéd szerepének hangsúlyozása. Irányítása alatt sokkal intenzívebbé váltak a próbák, hogy ezáltal is fokozza az együttes összjátékát. Célja a realisztikus természetesség elérése volt! Elsőrendű dramaturg volt. Igazgatása alatt a színház néhány éven belül újra felemelkedett az európai színvonalra.
- Franz Dingelstedt / 1814 - 1881 /
Az ő vonzódása a színházhoz szintén nagyon korán jelentkezett. Párizsban dolgozott, mint az Allgemeine Zeitung tudósítója, s itt került kapcsolatba Heinével, rajta keresztül pedig a francia színházi élettel. Amikor visszatért Németországba, egy ideig a würtembergi fejedelem könyvtárosaként dolgozott, majs a stuttgarti udvari színház dramaturgiai tanácsadója lett. 1851-ben került Münchenbe az udvari színház intendánsaként. 1878-ban megírt Irodalmi Képeskönyv című művében foglalta össze rendezői programját. Legfontosabb célként jelölte meg a rejtett szépségek napvilágra hozását és a kiegyensúlyozott szépségideál megteremtését a színpadon. Mint dramaturg a darab felépítésének világosságára, a gyors és folyamatos cselekményre törekedett! Ő volt az első modern tömegrendező, mely legfőképpen történelmi drámák rendezése során nyilvánult meg!
- A meiningeniek színháza
Laube, Dingelstedt és Wágner eredményeinek összegzése a meiningeni színházban történt meg. A színházat II. György meiningeni herceg / 1826 - 1914 / hozta létre, aki katonaként kezdte pályafutását, de már ifjú korától vonzották a művészetek, s ezért elhagyva a katonai pályát, feleségül vette Ellen Franz színésznőt, majd további életét csak a színháznak szentelte. Legfőbb célja az együttes összjátékának kialakítása volt! Minden színészt kötelezett kisebb szerepek eljátszására is, és teljesen újszerű volt a tömegalakítások rendezői kimunkálása is. Az addig elhanyagolt statisztériának meghatározó szerepet adott. A herceg legnagyobb dramaturgiai újítása az eredeti szöveg visszaállítása volt! A kosztümök és díszletek esetében minél nagyobb történelmi hűségre törekedett. A meiningeni herceg munkássága behatolt egész Európa színházi világába, összegezte és betetőzte a század realisztikus törekvéseit, mégpedig oly módon, hogy életműve a XX. század különféle modern rendezési törekvéseinek táptalajává vált!
- A német naturalizmus
Berlin és a német birodalom ebben az időszakban vezető szerepet játszott az egész német nyelvterület színházi életében, s ez a tény mágnesként vonzotta a művészeket az egész Osztrák-Magyar Monarchia területéről. Ennek következtében szinte minden új művészi próbálkozás és kezdeményezés kohójának tekinthető. Az egyik legjelentősebb ilyen reformkezdeményezés összefoglalását Hermann Conradi költő írta meg A német nemzeti dráma című munkájában. Felhívta a figyelmet a pszichológiai és pszichofiziológiai aspektusokra, a szexualitás szerepére, a patologikus és pszichopatologikus jelenségekre, az egyes ember függőségére a múlttól, a nemzeti és faji ellentétekre, mint újonnan jelentkező és érdeklődésre igényt tartó kérdésekre! Ebben a programban lényegileg már benne foglaltatott a naturalista színház valamennyi követelménye.
- Otto Brahm / 1856 - 1912 /
Amikor bekapcsolódott a gyakorlati színházi életbe, már komoly elméleti színházi tapasztalatok álltak mögötte. Több színházi lap kritikusa is volt, s kritikai írásaiból egyértelműen kiderült, hogy egy új, modern drámairodalom és színjátszó művészet létrejöttének harcosa. 1889-ben megalakult a Freie Bühne, s ezzel az addig elméleti munkásságot végző Brahmból egy csapásra színigazgató, gazdasági ügyvezető, dramaturg és rendező lett! Színházalapításuk példájaként az Antoine által alapított párizsi Théátre Libre szolgált. Tevékenységük jelmondata az "igazság, de nem az objektív, hanem az individuális, ami semmit sem szépít meg és semmit sem tussol el", melynek következtében ne a múlt, hanem a jelen mozgató erői hassák át a művészetet! Az új színházi formához Brahm kidolgozta a naturalista drámák előadására alkalmas új színjátszó stílust is! Ennek lényeges vonásai az emberi kifejezések igazságára, a beszéd és a mozgás természetességére való törekvés, s a színész szerény alázata, amellyel az életet ábrázolja!
Törekvése a klasszikusok realizmusának újraélesztésére és modernizálására még korán jött és túlságosan radikális volt, de mindenesetre sikerült egy kiinduló pontot létrehoznia egy új színházi irány, egy új színház számára, amely a dramaturgiailag kidolgozott rendező elképzeléseire épít! Brahm sírjánál egyik kortársa, a híres Hauptmann így emlékezett a művészre: " Brahm a színházat arra kényszerítette, hogy komoly, igazi és élő művészetté váljék. Közel hozta az élethez és az életet hozzá oly módon, ahogyan azt még senki sem tette. "
/ Folytatás a 15. részben /
KONSZTANTYIN SZTANYISZLAVSZKIJ
Helyezkedj el a sógoroknál, mert az ausztriai munkalehetőségek sokkal jobban jövedelmeznek, mint szinte bármely más magyarországi munka.
