"...elemista
koromban dolgozatot írattak velünk: ki mi akar majd
lenni, ha felnőtt lesz, és én sok oldalt telikörmöltem,
nem törődve a fontos külalakkal, hogy színésznő akarok
lenni." Hogy miért? "Hát, nem lehet azt tudni.
Olyan természetes volt..." Az Újpesti Munkásotthonban
ismerkednek meg egyébiránt szülei, ahol majd sok évvel
később színésznőként ő is ellátogat egy-egy előadás
erejéig; abba a munkásotthonba, "ahol édesapám
és édesanyám megismerkedtek, ahol műkedvelősködtek,
s ahol aztán mi, a három gyerek az első sorban ültünk,
néztük apukát és anyukát, és néha még föl is szóltunk
nekik a színpadra". A szülők példája indítja el
tehát választott pályáján. A 18 esztendős újpesti lányt
elsőre felveszik a Színház- és Filmművészeti Főiskolára.
Szemes Mari, Psota Irén, Berek Kati, Horváth Teri az
osztálytársa lesz többek közt. Együtt laknak, együtt
élnek a Horváth Árpád Színészkollégiumban. A főiskolán
legkedvesebb tanára a kiváló színész-pedagógus Gellért
Endre. 1952-ben szerez diplomát.
A főiskola
után, a pálya kezdetén
Váradi Hédi
nem lépésről lépésre hódítja meg a közönséget, s a szakmai
közvéleményt: robbanó indulás az ő pályakezdése. Emlékszem
- mondja Illés Jenő -, főiskolás volt még, amikor a
"Farkasok és bárányok"-ban nagy sikerrel debütált.
Már ez sem egy főiskolás kiruccanása volt, egy színésznő
jelentkezett itt, akire oda kellett figyelni, aki nem
csak személyi varázsával, de eszközeinek kifinomultságával
is felhívja magára a figyelmet. Természetes volt, hogy
a Madách Színház tagja (ma Magyar Színház) lett, és
a kezdetek próbálkozásai, lehetőségei után szerepek
légiói várták és nagy sikerek köszöntötték, pályájának
mindjárt a kezdetén.
A Madách
Színházban, Júlia és Cleopatra
Tehát már kezdetben
feltűnik sokoldalú emberábrázolásával, így a Főiskola
elvégzését követően a Madách Színház (ma Magyar Színház)
tagjai közé szerződteti. Gellért Endre, főiskolai tanára
ugyan jobb szeretné maga mellé venni a Nemzeti Színházba,
próbálkozása azonban hiábavaló marad, és végül az adott
helyzetben a legjobb helyre, a Madách Színházba helyezik
el. Már az a tény is nagy szó, hogy a főiskolát követően
nem vidéken kezdi a színészi pályáját, mint a végzősök
túlnyomó része, akárcsak a tragikus sorsú osztálytárs,
Soós Imre. Mindjárt az első esztendőben olyan szerepeket
játszik, amely egy csapásra ismertté teszik nevét. Elkezdenek
beszélni róla. Júliaként osztatlan sikert arat, Cleopatra-alakítása
körül viszont viták lángolnak föl. Több korabeli kritikus
ellenzi, hogy Váradi Hédi vadóc macskaként játssza Cleopatrát,
hiányolják belőle a királynőt. "... Cleopatra olyan
dráma volt számomra, melybe majdnem belepusztultam.
Kishitűség, félelem, kétségbeesés gyötört napról napra,
alig mertem kimozdulni hazulról, szinte reszketve mentem
be esténként az előadásokra, csak a közönség tapsa vidított
fel. Ezt a szerepet szívesen eljátszanám újból, talán
ma nyugodtabb lennék, mint akkor. Júliát nem kérném
ismét, nem hiszem, hogy amennyivel ma szakmailag többet
tudok adni, az pótolni tudná a fiatalság érzelmi telítettségét."
Váradi
Hédit Uray tanítani kezdi
Itt a Madáchban
jó szakmai kapcsolat alakul ki Uray Tivadarral. Második
főiskolának tartja "Tógyer bácsi" szakmai
útmutatásait. Feladatait pontosan elvégzi, kitűnő partner,
jó kolléga, remek színész, csinos, szemrevaló teremtés.
Talán mindezeknek is köszönhetően gyorsan a kor női
szépségideálja, nőideálja lesz. A közönség kedvence,
aki szépsége mellett színészi játékával, alakításainak
mélységével is elkápráztatja nézőit. Címlapok állandó
szereplője, visszatérő riportalany, az akkori beszűkült
lehetőségek közt igazi sztár. A Madách Színházban hamar
megmutatja tudását, amit azután 12 évadon keresztül
bizonyít.
Beugrások
sorozata
1959-es esztendő
a beugrások éve is lehetne Váradi Hédi életében. Rövid
egymásutánban vesz át szerepeket. Rövid betanulással,
igen kevés felkészülési idővel, és szinte próba nélkül.
"A Szilveszter-ben Psota Irén szerepét vállaltam,
a Száz nap házasság-ban Gyurkovics Zsuzsát helyettesítettem,
legutóbb pedig tizennyolc óra alatt megtanultam Mezei
Mária szerepét a Nem az én fejem című darabban. Szeretek
beugrani, mert szeretem az erőpróbát, a merész bizonyítást.
Persze, az erőpróbát nem mindig a beugrás jelenti, hanem
gyakran egy szerep megformálása is..."
Váradi
Hédi eljátssza azt, hogy ő más...
Örsi Ferenc
azóta (1960) már elfeledett darabjában alakítja a reményvesztett
fiatal lányt, aki számára a társadalom kapui bezáródnak,
aki leszámol mindennel, és az erőtlen emberek zsákutcájába
kerülve a züllés útjára lép, az ital, a mámor, a válogatás
nélküli párkapcsolat uralják el személyiségét. Váradi
Hédi jól érzékelteti a fiatal lány drámáját, aki ebben
a sötét, szomorúnak tetsző világban egy nagy tettel
akarja megváltani önmagát, egy roppant nagy feladattal
megváltani emberségét. Váradi Hédi elfogadtatja velünk
a figurát azzal, hogy valamiféle felfokozott idegállapotba
levőnek ábrázolja, aki mindent lát, és mindent érzékel,
amit az átlagemberek nem, de szomorúan tapasztalnia
kell, másságát a többség nem tolerálja. A figura pszichológiai
különösségét, a szituációk kettős értelmezhetőségű bizarrságát
még csak fokozza Váradi Hédi alakítása. A bukás talán
nem törvényszerű, de a több győz az egyen. Valahogy
ez az Örsi Ferenc-darab lemodellezi más viszonylatokban
Váradi Hédi későbbi sorsát, be nem fogadottságát, másságát,
a többséget képviselni mondó politikai elit kirekesztését.
Egyébiránt a darab nem hosszú életű, a felejthető kategóriába
sorolja a hivatalos szakma, politikai sikamlósságánál
fogva-e, ez ma már nehezen kideríthető. (Egy nap egyszerűen
többet nem játsszák, előzőleg telt ház volt...)
Váradi
Hédi szereptanulásáról
"... én
mindent rettenetesen komolyan veszek. Talán ez már szerencsétlen
dolog is, én nem tudok egy kicsit sem rutinkészségemre
hagyatkozni, nem tudom megtalálni a pihenőket sem a
színészi pályán. Nekem minden sokkal többe kerül, minden
előadás hallatlan izgalom, és akár sanzont éneklek,
vagy nyári operettben játszom, soha semmi lazaságot
nem tudok megengedni magamnak. Talán nem is vagyok elég
nagyvonalú, de nagyon szeretem a mesterségemet, és olyan
jó tehetséges emberekkel dolgozni... Nem félek a jövőtől
- folytatja - minden feladatot örömmel várok, sose megyek
elébe semminek, bármi légyen is, amit Thália kegye juttat
nekem, teljes szívvel csinálom..." - vallja 1962-ben.
Váradi
Hédi Madách Színház-beli szerepeiről
"... Mirában
törekedtem, hogy kifejezzem okosságát, józanságát. Szerintem
ez a lány tudja, a szerelem, amely most megérintette,
egy életre szóló lesz számára. Gittel Moscában a "kis
egyéniség nagysága" vonz engem, és arra gondolok
közben, hogy mennyi ember van, aki azért kallódik el,
mert nem találkozik egy értékesebb emberrel, aki észhez
tudja téríteni, aki egyenes vágányra terelheti az életét.
A "Kaukázusi krétakörben" a hercegnő szerepét
először nem szerettem, a gőgös, hideg asszony érzelemmentessége,
úgy éreztem, távol áll tőlem, de ahogy megéreztem a
stilizált mozgásban rejlő lehetőségeket, és tánckészségemet
hasznosítani tudtam ebben, estéről estére jobban megkedveltem.
A Csiki Nikolettben a sokszínűség izgat, hisz itt minden
jelenetnek külön címe van, más és más hangulata, lehetek
előkelő, részeg, kislányos és az emberség felé törekvő..."
Egy másik Brecht-darabban, a "Puntilla úr"-ban
játssza Éva szerepét. "Váradi Hédi kitűnő, olykor
karikaturisztikusan túlzó jellemrajzot ad Éváról, humorát
élvezzük, szinte meglepetés, mennyi játékossággal képes
szerepét megformálni" - írja Illés Jenő kritikájában.
Greguss Zoltán Psota Irén, Gombos Kati, Miklóssy György
a partnerei; Both Béla rendezi, és Siki Emil a díszlettervező.
Az Alba
Regia apácanővére, és kormányzóné a Brecht-darabban
1961 áprilisában
a sors úgy hozza, hogy a korábban elkészített filmjének
premierje egybeesik a nagy színpadi alakításának a premierjével.
Az "Alba Regia" című filmben játssza az ápolónővért,
miközben a színházában Brecht "A kaukázusi krétakör"
című drámájának kormányzónéját alakítja. "...a
filmszereplés különben is eleve visszafogottságra kényszeríti
a színpadi gesztusokhoz és arcjátékhoz szokott színészt
-mondja a fegyelem kapcsán a filmről egy korabeli beszélgetésben,
majd így folytatja - Ez az apácanővér az Alba Regiában
még fokozottan, mindezen belül is... Igazán erőt kellett
vennem magamon belülről, hogy kifejezően eljátszhassam
a szüntelen >>lelki szembesülést<<, mert
voltaképp egészében ilyen ez a szerep... de én magam
nem ilyen vagyok. Nem. Szeretek érzéseket játszani,
miközben a Krétakörben meg egy érzéstelen anyát játszom.
Megvallom, eleinte könnyeztem a merev maszk alatt, amikor
Gruse-tól elszakítom a gyereket..." A komoly idegfeszültséggel
járó szerepazonosulásait fel kell lazítania magában.
Például az "Alba Regia" felvételeinek szünetében
"kitört belőlem minden visszafogottság, s valóságos
bakugrásokkal táncoltam, énekeltem, s közben fennhangon
mondogattam - dehogy vagyok én apáca, dehogy vagyok..."
Aztán ismét fegyelmezetten elfoglalja helyét a kamera
előtt... "Vigyázni kell a hangomra, minden mozdulatomra.
Egy pillanatra sem válhat groteszkké, ellent kell állni
az erős csábításnak." Ádám Ottó rendezi egyébiránt
a "Kaukázusi krétakör"-t akkor, és Gábor Miklós,
Psota Irén, Zenthe Ferenc, valamint Márkus László a
partnerei Váradi Hédinek. "... ragyogó kormányzónéja
a mozdulatok merev plasztikusságával ér el meglepő,
de gondolatot szolgáló hatásokat" -mondja korabeli
kritikájában Hámori Ottó.
Libikóka
1961 októberében
a Madách Kamara Színház Ádám Ottó rendezésében műsorra
tűzi, akkor kissé szokatlan módon (színpadon többnyire
szovjet szerző dukál), egy amerikai szerző, Gibbson
feszültségekkel teli színművét, a "Libikóká"-t.
Két egymástól évekkel azelőtt eltávolodott házastárs
egymással kapcsolatot kereső lélektani drámáját Váradi
Hédi és Gábor Miklós játéka tárja elénk. Játékuk felhőtlen,
őszinte, természetes mederben zajló, és sodró lendületű.
Mindkettejük színészi képessége átlagon felüli, és talán
ez teszi lehetővé, hogy a megírt szövegen túlmutató,
amit a közönség kap egy-egy előadás során. "Váradi
Hédi játékában külön megkapó a szellemi arc ábrázolása,
annak megéreztetése, miként lesz ebből a butácska, könnyelmű,
hiszékeny, jószívű lányból igényesebb teremtés. A belső
pszichológiai fejlődést érezteti meg rendkívül plasztikusan,
a gondolkodás minden rezdülését láthatóvá teszi..."
- mondja a korabeli kritika.
Váradi
Hédi, Thália hű "katonája"
A politika
erős befolyással él az akkori magyar színházi közéletben.
Megmondja, mit kell tenni, mik az iránymutató trendek.
Akkoriban a magyar szerzők hiányának pótlására hívja
fel a színházvezetők figyelmét. Névtelen vagy kevéssé
ismert, és épp még/már nem bebörtönzött szerzők sokasága
kerül elő ennek hatására. Miután Váradi Hédi személye
vonzó a közönségre nézve, ezért számtalan közepes, vagy
rossz darab főszerepeit osztják rá. Őt személy szerint
mindez persze nem igazán érdekli. Amit ráosztanak, az
feladat, és teljesíti, amit elvárnak tőle, nem is akárhogy.
A kritika a felejthető színdarabok sokaságában Váradi
teljesítményét emeli ki rendszeresen. Éppen ezért veszi
személyes megtiszteltetésnek, amikor a Nemzeti Színház
megkeresi, és valódi feladatok sokaságával kecsegteti.
A Nemzeti
Színházban
1964-ben átszerződtetik
a Nemzeti Színházhoz, amelynek 23 éven keresztül tagja
marad, egészen haláláig. Rögtön a kezdetekben megmutatja,
mi minden ragyogás él lelkében. Első, és egyben az igazi
kiugrást Shakespeare Júliája majd Shaw Kleopátrája jelenti.
Valódi sikersorozat következik, pályájának csúcsa: Madách
"Tragédiá"-jában Éva, aztán Charlotte, Corday
a "Marat üldöztetésé"-ben, vagy lenyűgöző
alakítása Miller "Bunbeesés után"-jában. Az
utolsó "nagy dobása" mint Stuart Mária a Schiller-darabban
volt. Egy véletlennek köszönheti a szerepet, amelyet
eredetileg Kohut Magdára oszt Both Béla, az akkori Nemzeti
igazgató-rendezője. Both szóváltásba keveredik Kohuttal,
majd Stuart Mária szerepét az akkor már félreállított
Váradi Hédi kapja. Váradi Hédi érzi a mellőztetés különböző
előjeleit, és megkettőzött erővel bizonyít szerepében,
amelyet a kollegák nem mindegyike néz jó szemmel. Ő
a "sztrájktörő" a szemükben, aki...
A mellőztetés
hosszú esztendei
Stuart Mária
végzete beteljesedik Váradi Hédin. Akkoriban a Nemzeti
Színház berkein belül egy belső "tisztogatás"
folyt, amit diszkriminációik sora jellemez, és a nem
is olyan régmúltbeli sztálinizmus embertipró módszereire
emlékeztet. Váradi Hédi ellen valamilyen misztikus,
és különös koncepiós per folyik kimondatlanul is, vád
és védelem nélkül, ítélet és tárgyalás nélkül. Ennek
következtében az igazgatója, Both Béla egyre kevesebb
szerephez juttatja. Ám Both távozását követően tovább
folytatódik ez a különös megkülönböztetés, amelyet a
láthatatlan "intézkedő" kezek jellemeznek;
"után-nyúlások", a felmerülő lehetőségek váratlan
kapubecsukódásai, odaadott, majd visszavett szerepálmok,
elúszott filmszerepek formájában jelentkeznek. Gyanítható,
de nem bizonyítható, hogy a kor kultúrpolitikai hatalmasságai
állnak a háttérben, amelyek szemében Váradi Hédi "kegyvesztett"
lett, ki tudja ma már, miért, s - a kor működési mechanizmusának
megfelelően - a kultúra különböző állomáshelyein ez
érvényre is tudott jutni. Film, színház, rádió, televízió
kapui bezáródnak előtte, és lassan a színész felett
a levegő is fogyni kezd. Később a nyolcvanas évek elején
megírt önéletírása, "A Júliától Stuart Máriáig"
című önéletrajzi könyv kálváriája is még magán viseli
az ismert módszerek megkülönböztető jegyeit. Amelyik
kiadó megrendeli a könyvet, a mű elkészültét követően
visszalép indoklás nélkül a kiadástól a kézirat átolvasása
nélkül; a másik kiadó igazgatóját, aki vállalja a kiadását,
váratlanul nyugdíjazzák, és ismét meghiúsul a publikáció.
A mű valójában későn, a Nemzeti Színház hathatós támogatásával
realizálódik, a második kiadás pedig főpolgármesteri
segédlettel.
Váradi
Hédi és a film
1950-ben még
mint főiskolás statisztál a "Dalolva szép az élet"
című filmben, egy néző a sok közül, de a "Kiskrajcár"
című filmtől fogva rendszeresen filmez. Igaz, eleinte
csak epizódszerepekhez jut, majd több címszerep eljátszása
után első nevezetes alakítása az "Alba Regia"
(1961) című film apáca ápolónője, akinek kettős személyiségét
rendkívüli meggyőzőerővel formálja meg. Vígjátéki szerepben
látható a "Már nem olyan időket élünk"-ben,
(1964), szatirikus oldaláról is megismerhette a közönség
a Maupassant novellája alapján készült "Gömböc"
(1962) című tv-film utcalányaként; a kor egyik legjelentősebb
alakítását nyújtja, amely szakmai csúcsai egyikét is
jelenti. Hosszú út vezet addig, amíg az "Egy gazdag
hölgy szeszélye" című filmben Váradi Hédi utoljára
állhat a kamerák elé, amelynek bemutatóját már nem érheti
meg.. Megromlott egészsége okán az utószinkron készítésénél
a szöveghez Temessy Hédit kérik fel. Annyi sok szinkronmunkát
követően életében utoljára őt kell szinkronizálni, Váradi
Hédi magyar hangja Temessy Hédi. Ezt megelőzően, 1987-ben,
"Az utolsó kézirat" című Makk Károly-filmben
címszerepet alakít. Több mint ötven filmben, tévéfilmben
játszik, hol főszerepet, hol kisebb alakítást, hol pedig
epizódszerepet játszva, ezek javát pályája elején és
derekán, későbbiekben a nagyszerű színészi tudása kikerül
a filmesek érdeklődésének homlokteréből. Megélhetésből
számtalan szinkronfeladatot vállal. Legnevezetesebb
talán a nagyközönség számára a "The Flinestones
Family", magyarítása kapcsán a Frédi-Béni-sorozat
feleség szinkronhangja, amelyet eredeti szinkronnal,
ismétlések során, gyakran láthat-hallhat még ma is tévénéző.
De hallható egérkeként éppúgy, mint egész estés filmek
női főszereplőinek magyarhangjaként, megszámlálhatatlan
filmben. Élete során több mint 50 filmben, játékfilmben,
tévéjátékban szerepel, kisebb nagyobb karakter-, helyenként
főszerepeket alakítva.
Váradi Hédi
eltűnt
A kollégák és
a színházba járó közönség szem elől tévesztik, amíg
a hallgatás esztendei során műsoraival a vidéket járja.
Megfordul számtalan kisebb és nagyobb település kultúrotthonjaiban,
nagyobb városok művelődési központjaiban, valahol a
mozi színpada áll rendelkezésre, de akad olyan is, amikor
még ez sem. Váradi Hédi töretlen kedvvel, és elszánt
lelkesedéssel teljesíti misszióként feladatát. Légüres
térben mozog, életének elég nehéz időszakát éli, amikor
számára váratlanul a Nemzeti Színház tagjaként 1975-ben
Kossuth-díjat kap.
" Én úgy élek - mondja egy nyilatkozatában -, hogy
nem élek a múltban, a jövővel sem nagyon foglalkozom.
A jelent építem, és ha az ember a jelen minden percében
igyekszik helytállni, okosan és értelmesen élni, akkor
épül a jövője is."
Vannak időszakok, amikor csupán a fizetéséért kell bemenni
a Nemzeti Színházba, egy repertoárdarabban sincs, vagy
alig van szerepe, 1977-től 1983-ig pedig egyetlen szerep
sem várja! (Egy Kossuth-díjas színésznőt mégsem "illik"
csak úgy kitenni a társulatból.) Őt magát mérhetetlenül
emészti a dolog, nehezen dolgozza föl mellőzöttségét.
Befelé forduló személy lesz, néha szélsőséges megnyilvánulásokkal.
Van, amikor kitárulkozóbb kollégáival, máskor meg tüskés
magába fordulás lesz rajta úrrá. Petrik József az, aki
mint a Józsefvárosi Színház igazgatója a hosszú hallgatás
után először biztosít színházi vendégszereplést Váradi
Hédinek. A Nemzeti Színházban pedig, 1983-ban, a "Csütörtöki
hölgyek" kapcsán valósul meg Váradi Hédi színházi
visszahonosítása. Orvosai tanácsa ellenére sem vállalja
a műtétet, amellyel életét meghosszabbíthatná. Női hiúság,
vagy a szakma kényszere, vagy mindkettő? Erősödő betegsége
azonban a nagyszerű újrakezdésnek hamar véget vet. A
színpadról viszik el a Gyáli úti kórházba végül.
Váradi Hédi
a magánember
"Ember
vagyok, akiben él egy színésznő. Sokáig kínlódtam e
kettőség miatt. Nem értettem magamat, nem mindig tudtam
azonosulni ezzel a színésznővel, aki bennem él, s akivel
csak ritkán tegeződünk. Mikor a külső kör az elmúlt
10-15 év alatt csendesebb lett körülöttem, akkor tudtam
rendet teremteni magamban" - írja egy vallomásában
magáról a színésznő a nyolcvanas évek elején. Zárkózott
magánéletet él, a nagyközönség szeme elől rejtve. Házasságát
Bessenyei Ferenccel, vagy a válásukról az átlag néző
mit sem tud. Élete második felében kerüli a címlapfotókat
is, vagy azok kerülik őt? Magányát enyhítendő, egy parasztházat
vásárol Gánt községben, ahová rendszeresen megtér feltöltődni.
Rendkívül szeret ott tartózkodni a világtól egy kissé
elzárva. (Talán egyszer megérjük, hogy itt egy kis emlékszoba
fogja az arra kirándulókat emlékeztetni a nagyszerű
színésznőre, a számára oly kedves vidéken.)
Epilógus
Halála közbeszéd
tárgya. Pótolhatatlansága egyszerre testet ölt a kollégákban,
rendezőkben, nézőkben egyaránt, halála kapcsán. Elkezd
hiányozni többeknek, de az idő visszafordíthatatlan,
életútja és sorsa minduntalan egy felkiáltójel marad,
jelképe a pazarló jelennek. Kimondatlanul is szólva
azokról, akik bár köztünk élnek, nem jutnak tiszta levegőhöz,
igaz feladatokhoz, ahol betölthetnék hivatásukat, ahol
a közönségnek adhatják egy-egy gazdagító este élményét,
hogy szebb legyen mindannyiunk holnapja.
Többszöri megkeresést követően - 16 évvel a halála után
- lakóháza falán, a Budapest, V. kerület Hercegprímás
utca 2. szám alatt a Főpolgármesteri Hivatal emléktáblát
helyeztet el, amelyet Schiffer János főpolgármester-helyettes
avat fel a hivatal képviseletében 2003. április 11-én.
Sírja a Fiumei úti temetőben található, testvére, Váradi
István mellett nyugszik.
" Azt hiszed, nagy tett kell ahhoz, hogy megmaradj
az utókornak.
Végtelen és önzetlen szeretet kell hozzá." Váradi
Hédi
Kitüntetései:
Jászai Mari-díj 1960.
Kossuth-díj 1975.
Érdemes Művész 1968.
Kiváló Művész 1973.
Forrás:
Magyar Színházművészeti
Lexikon - Akadémiai Kiadó, Bp., 1994.
Kőröspataki Kiss Sándor: Váradi Hédi halálára - Új Tükör,
1987. ápr. 19.
Dallos László: Váradi Hédi - Film Színház Muzsika, 1987.
ápr. 18.
Váradi Hédi: Örömhír - Maszk és toll, Film Színház Muzsika,
1986. máj. 10.
Fellegi Tamás: Randevú a képernyőn - Képes 7, 1986.
máj. 10.
Ki Kicsoda a mai magyar filmművészetben? - MAFILM, Bp.,
1983.
Új Filmlexikon - II. kötet, Akadémiai Kiadó, Bp., 1973.
Hont - Staud: Színházi kislexikon - Gondolat, 1969.
Illés Jenő: Minden feladatot örömmel várok! - Beszélgetés
Váradi Hédivel -
Film Színház Muzsika, 1962. március 2.
Sas György: Váradi Hédi két szerepe filmen és színpadon
Film Színház Muzsika, 1961. április 28.
Illés Jenő: Libikóka - Film Színház Muzsika, 1961. október
27.
Illés Jenő: A színésznő és a kritikus (Váradi Hédi)
- Film Színház Muzsika, 1960. március 4.
Dalos László: Szemtől szembe Váradi Hédivel - Film Színház
Muzsika, 1960. december 9.
/ További Forrás: szineszkonyvtar.hu /
/ A fenti filmről:
fekete-fehér, magyar játékfilm, 87 perc, 1966
Bertha Bulcsu azonos című regényének ajánlója:
"Az
író aggódva figyeli a világot: milyen sorsot szán fiatal hőseinek a
jövő? Elkerüli-e a háború iszonyatát ez a fiatalság? Hiszen az életben
annyi lehetőség rejlik, oly sok még felfedezetlen öröm, a még végig nem
élt szerelem, az el nem játszott kalandok..."
rendező: Fehér Imre forgatókönyvíró: Bertha Bulcsu operatőr: Lakatos Iván zene: Petrovics Emil vágó: Farkas Zoltán
szereplők:
Bujtor István (Lindt) Sáfár Anikó (Harlekin) Ajtay Andor (Joe bácsi) Görbe János (Kozma) Váradi Hédi (Kozma felesége) Dőry Virág (Marianne) Szabó Ottó (Erik) Bozóky István (Gondnok) Pap Éva (Harlekin hangja ) /
KONSZTANTYIN SZTANYISZLAVSZKIJ
Helyezkedj el a sógoroknál, mert az ausztriai munkalehetőségek sokkal jobban jövedelmeznek, mint szinte bármely más magyarországi munka.