A NATURALIZMUS
A naturalizmus irodalmi, képzőművészeti és színházi irányzat, amely az egészen valósághű, aprólékos részletekre kiterjedő ábrázolásra törekszik, és nem mellőzi azok bemutatását sem, amelyeket máskülönben szokványosnak, hétköznapinak vagy éppen riasztónak, taszítónak ítélnek.
Szellemi atyjának Émile Zolát tekintik, aki tanulmányával[1] elméleti alapozást adott az irányzatnak; további jelentős képviselői közé tartozik Bourget, Maupassant, Reymont és Hauptmann. A taine-i társadalomtudomány-felfogást Zola A kísérleti regény című tanulmányában próbálta az irodalomra alkalmazni (1880). Értekezésének összegzése: a lélektant az élettannal, a szépirodalmat a dokumentumszerű leírással azonosította.
Zola Naturalizmus a színházban című művében elismerte, hogy a romantikus dráma a cselekmény elsőségével, a nevetés és a könny vegyítésével tisztította az utat a naturalista dráma előtt, de mégis ellene hadakozott, némely helyen a 20. század első felének kiáltványaihoz hasonló stílusban. Saját nézeteit az azóta kialakult nézetekhez, a posztmodernt is beleértve, hasonlóan az egyedül megfelelőnek tartotta: „a naturalizmus az, ami egyedül felel meg szociális igényünknek, ennek vannak csak mély gyökerei a mi időnk szellemiségében; egyedül ez tud gondoskodni a mi művészetünk számára élő és tartós formáról”.3 A romantikus drámában és tragédiában az alakok belemerevednek egyetlen attitűdbe, egyetlen meghatározott kötelességbe vagy patriotizmusba vagy babonaságba vagy anyai szeretetbe. A romantikusoknak a test nem számított, az emberi gépezetből egyedül a lélek volt érdekes. Mindezekhez hozzáteszi, „az új színészek” teljes {454.} hiányát, akik az újfajta drámát képesek lennének megérteni és interpretálni is.
1850-es évektől bontakozik ki. A realizmus szemléletét gondolja tovább. Franciaországban, Németországban, Olaszországban, majd Közép-Kelet-Európában jelentkezett először.
Elnevezése: latin "natura". Jelentése: "természet".
Legfontosabb célja: A természet tanulmányozása és a tapasztalatok természethű ábrázolása.
Filozófiai alapja a pozitivizmus (akárcsak a realizmusnak!).
A naturalista stílus jellemzői
- a természetesség érzékeltetésére fényképszerű részletezés
- a társadalmi meghatározottság fontosabb, mint az egyéni jellemvonás
- törekvés olyan témák bemutatására, amelyek eddig elkerülték a művészek figyelmét (illetlenség, alantasság, közönségesség, erotika)
- az ösztönök és az indulatok előtérbe kerülése
- az emberi cselekvések természettudományos motivációja és magyarázata
- az élőnyelv, a szleng, a zsargon használata a nyelvi jellemzésben
- a szerkesztésben a mikroszkopikus pontosság az elnagyolt kompozícióval társul
A naturalista művész a természetességre hivatkozva a pillanatnyiságot kívánta összekapcsolni az ösztönbe zárt idővel; a pozitivista alapú igazságot a társadalomkritikával és a lélekrajzi felfedezéseket a dokumentarizmussal. A durva, alantas világ rajza figyelmezteti az olvasót korlátaira – s kelt(het) benne ellenszenvet.
A meiningeniek elindította naturalista törekvéseket André Antoine színháza, a kilenc évig, 1887–1896-ig élt Théâtre Libre bontakoztatta ki. Tudatosan követte Zola elveit. Színészeivel elhagyatta a tradicionális gesztusokat, amelyek színpadi „ékesszólással és deklamálással” jártak együtt; vagyis azt a megoldásmódot, amely a hanggal kívánta a hatást elérni. Módszere – mint Zoláé – a természet vagyis a társadalmi viselkedések közvetlen megfigyelése révén a természetes, {457.} mindennapias gesztusok kialakíttatása. Ekkor vált hangsúlyossá és általánossá a realisztikus díszlet. Ez illett Henrik Ibsen, Émile Zola, Gerhart Hauptmann darabjaihoz. A színpad nyílását egy szoba negyedik falaként értelmezték, amelyen a nézők keresztülláthattak, míg a színészek számára zárt, átláthatatlan falként értelmeződött. A színházi mű a realitás illúzióját adta náluk; reális bútorokat, kellékeket használtak, a kosztümöket a karakterekhez tervezték. A reális élet látványához hozzátartozónak vélték, hogy a nézőtér sötét legyen.Antoine színházának egyik drámaírója, Jean Jullien Le Théâtre Vivant (1892) című munkájából még többet tudhatunk meg. Híres, többször idézett mondata szerint „a dráma az életnek egy szelete, amelyet művészettel helyeznek színpadra”. Ósdinak tartotta a drámák cselekményének a bevezetés, előkészítés, kibontakozás, megoldás elve szerint történő elrendezését. A cselekmény olyan meglepetést foglaljon magában, hirdette, amelynek gyakran – mint az életben –, nincs feloldása vagy megoldása. A cselekményt logikai alapon kell elrendezni, az életben megfigyelt tények alapján.
A naturalizmus utáni színjátékművekben válik jelentőssé a Jullien által hangoztatott elv, miszerint a dráma lényege nem a szavakban van. A pantomim, a mozgás fontosabb, mint a beszéd. Azonban ehhez a gondolathoz nem illeszkedett logikusan azon nézete, hogy a színész ne lépjen be szerepének bőrébe, hanem alkalmazza azt saját magához, és mégis viselkedjen úgy, mintha az életben lenne, és ne engedje, hogy az általa felkeltett érzésekkel a közönség hasson rá.
A naturalista színházat Németországban Otto Brahm vezette be; 1889-ben Berlinben nyitotta meg Freie Bühne névvel. Kilenc évvel korábban Pariser Theatereindrücke címen írt már arról, hogy a német szellemiséget csak a naturalizmussal lehet megújítani. Az új művészet jelszava: „Egy szó: igazság”. Ám az igazság nem egyszer és mindenkorra adott érvényesség; az ideális az, ami az igazság, és amit megragadni kell. Az ideál viszont változásban lévő folyamat. A folyamat az aktuális életben lévő harc; a naturalizmus ugyan a „kor élő művészete”, de a folyamat majd mással helyettesítődik.
Jacob Thomas Grein 1891-ben Londonban folytatta a naturalista színházak alapításának menetét. Ő „az eszmék új drámáját” pártfogolta, azokat, amelyeknek művészi értéke van. 1892-ben George Bernard Shaw Widower‘s Houses (Szerelmi házasság) című drámáját ezen elv következményeként mutatta be egy évvel korábban alapított színházában, az Independent Theatre-ben. A naturalista kisszínházaknak {458.} olyan nagy jelentőségük volt, hogy Spanyolországban is létrehozott egyet Adriŕ Gual; a Theatre Íntim 1898-ban nyílt meg Barcelonában.
/ FORRÁS: Részben Wikipédia /
