Zsótér Sándor kiszámíthatlan. Rövid idő telt el két
rendezésének bemutatója között: az Örkény színházbeli Arturo Uit a
Maladype Színház Lorenzacciója követte. Bár mindkét előadás a zsarnokság
tematikájára épül, stílusuk, formanyelvük és célközönségük gyökeresen
eltér egymástól. Zsótér rendezései közül persze inkább az Arturo Ui
tűnik ki: szokatlanul könnyen fogyasztható előadás.
A Lorenzaccio ezzel szemben kemény dió: ha a szöveget nem
ismerő néző figyelme akár egy pillanatra is lankad, könnyen elveszíti a
fonalat. Az előadás fonalát persze, nem azt, amit a színpadon tekernek,
dobálnak, ejtenek vagy egyszerűen: horgolnak belőle - kesztyűt, sapkát
és összeesküvést... de erről később. Elveszti tehát a fonalat, mert az
előadás igen gyors tempójú, nemcsak a sokszor egysoros brechti
eseményelbeszélésre redukált jelenetek gyors egymásutánja és a színészek
gyakori szerepváltásai miatt, hanem a nagy mennyiségű, tartalmas szöveg
darálása miatt is. Ez utóbbi nemcsak a nézőknek, de a színészeknek is
nehézséget okoz: a gyakori nyelvbotlások azt mutatják, hogy a szöveg
előbb jön, mint a gondolat - így pedig, a mű előzetes ismerete nélkül, a
befogadó számára sokszor értelmezhetetlen a szöveg, aminek
következtében homályban maradhatnak a történet láncszemei.
Lehetne úgy is, hogy ne kelljen megérteni a történetet - elvégre elég
mindegy, hogy a Mediciek zsarnokok, a Strozzik köztársaságpártiak, hogy
jó-e a pápa, a császár vagy a király, sőt, még az is mindegy, hogy
Lorenzo Medici, a lázadásért lázadó, ál-világmegváltó fejedelemgyilkos, a
szánalmas hamleti szófosó jól teszi-e, hogy meggyilkolja
Alessandro Medicit, hogy ezzel a népnek adja a hatalmat. És számíthatna
csak az, hogy a népnek, néhány diákot leszámítva nem kell a hatalom;
neki mindegy, ki kormányoz, amíg szól a dáridó. Majdnem ez
történik, Zsótér reflektorfényében ott a nép: a Filippo által mondott
„Tudjátok ti, mi az a köztársaság?", a hatalmat végül átvevő Cosimo
semmitmondó beszédét lezáró „Mulassanak velem és sztárvendégeimmel!"
mind azt bizonyítják: a legnagyobb zsarnok a nép butasága és
butíthatósága. De a néhány, pontosan kimért, direkt mondat és gesztus
mégsem olyan erős, hogy önmagában is elég legyen; ezek is ugyanúgy
vannak kódolva az előadás sűrű szövetébe, mint a többi jel: az egyes
szemeket csak a többi tükrében lehet értelmezni.
Ugyanakkor Zsótér gondoskodik a szórakoztatásról: mulatunk, ahogy
Firenze népe - akár anélkül, hogy értenénk, mi történik. A neveket
időnként magyarra forgatva mondják (úgymint: Malacpina, Szalvéta,
Lorenzacskó), a karakterek néha kacagtató mesefigurákká válnak, a
színészek össze-vissza grimaszolnak, de ami a legfontosabb: újra és újra
előkerül az a bizonyos fonál: fülből húzzák ki, holttestet rajzolnak
vele körbe, tekerik, gombolyítják és horgolnak belőle, leginkább
kesztyűket. Pedig van már belőlük egynéhány: az egész színpadot beteríti
a sok vérrel és borral mocskolt kesztyű (érdekes, hogy ez a
szövegrész nem hangzik el az előadásban); kesztyűfonathalmok hevernek
egymáson, a széken, az asztalon, kesztyűk vannak a falon, és kesztyűt
húz Alessandro (van neki harcos és baszós is). A kesztyűből ruha lesz, jelmez, sárkány, imádkozó vagy ujjmutogató kéz, ágy és sírhalom. A sok kesztyű a nép, a király karjának százezer keze - de egy jó királyé, nem Alessandróé.
Igen, Alessandro Medici rossz fejedelem, de ami még ennél is
rosszabb: mulandó ember húsból és vérből; szíve van, ami dobog, érezni
is ezt, ha kitépjük a testéből, és a kezünkben tartjuk; belei is vannak,
szépen ki lehet őket húzni, méterről méterre, nem könnyű, de azért
kijön, Lorenzónak sikerül is. Fröccsenő vér és szakadó belsőségek
hangjával húz ki hosszú, hosszú gumikesztyűket Alessandro ruhája alól,
különös kegyetlenséggel, mondanánk, pedig Lorenzo csak egy egyszerű
reneszánsz ember, érdekli a test, az élet: igen, Hamlet ő, de nem a
megjelenő szellem vagy a nagy szavak, nem a hasonló cselekményelemek,
hanem az élet semmiségének felismerése miatt.
Orosz Ákos, akinek a színészek közül egyedüliként csak egy szerepe
van, jelenetről jelenetre új oldaláról mutatja Lorenzacciót. Az elszánt
kerítőtől az idióta udvari bolondon át jut el a kard látványától elájuló
gyönge épphogyférfiig, hogy aztán ebből az erőtlen roncsból kibújjon a
kiábrándult hazafi, aki annak tudatában viszi véghez küldetését, hogy
Firenzében senki sem lesz, aki az ő eszméjét vallva folytassa a harcot a
köztársaságért. Végtelen lemondás, ön- és világirónia van az apró
kacajban, amit a megölésére buzdító, őt hazaárulónak bélyegző kiáltványt
olvasva hallat.
Tompa Ádám Alessandro Medicije egészen egyszerűen éretlen a
kormányzásra: nőfaló huszonéves, aki saját hatalma bűvöletében
halhatatlannak hiszi magát, és öröknek élete minden pillanatát -
páncélingének ellopásánál jobban érdekli új tetoválása, és még
megölésekor is erősebb benne a meglepetés kéje, mint a fájdalom. Cibo
bíboros Tompa játékában erőszakosan nyalja gondolatait a márkiné fülébe -
ő is tudja, hogy ez az egy eszköze van: gyóntatópapként nem kerülhet
hozzá közel. Cosimo, az új fejedelem teste hatalmas - kesztyűk alkotják
-, csak hangját adja Tompa: a populizmus irritálóan selymes orrhangját.
Lendvánczky Zoltán figurái a komolyság (és komolytalanság) széles
spektrumának mindkét végletét felmutatják - nagy érdem, hogy Catarina
szellemi visszamaradottságba hajló képtelen viháncolása a legkevésbé sem
gyengíti Filippo Strozzi méltóságát. Fátyol Kamilla és Páll Zsolt
inkább kitartóan koncentrált, statikus háttér-élőképként, mint
epizódszereplőkként emlékezetesek. A szűk játéktér hátsó falánál,
reneszánsz műremekek előtt tekerik fonalaikat - csak azt nem érteni,
hogy a képek miért nem teszik ugyanezt.
Ungár Júlia, a fordítást is jegyző dramaturg sokrétegű, áthallható,
sallangmentes szöveget készített, a túlcsorduló romantika helyett tömör
testet adott a mondatoknak. A szójátékokat és a trágárságokat is úgy
szőtte bele a szövegbe, hogy azok nem nyomják el erőszakosan
környeztüket; a szórakoztató szövegrészek nem ölik meg a jeleneteket.
Szerencsésen találkozott Zsótér és a Maladype. Kár, hogy ezt a
szerencsés találkozást csak a néhány tucatnyi néző felkészült, odaadó
része tudja élvezni.
/ Forrás: Wikipédia és Ellenfény Online /
KONSZTANTYIN SZTANYISZLAVSZKIJ
Helyezkedj el a sógoroknál, mert az ausztriai munkalehetőségek sokkal jobban jövedelmeznek, mint szinte bármely más magyarországi munka.