SZENTMIHÁLYI SZABÓ PÉTER: HIT, MAGYARSÁG
/ Magyar Hírlap,  2013. május 11., szombat /

Vaskos, gazdagon illusztrált könyvről írok most. Hit és magyarság – Szeleczky Zita élete és művészete címmel jelent meg Jávor Zoltán monográfiája, amelyet már kéziratban is volt szerencsém olvasni. Nem jó idők járnak a könyvkiadásban, de a szegedi Délvidék Ház mégis ki tudta adni a művet egy nagy színésznőről, akit a mai nézők többsége csak régi magyar filmek kedves, csicsergő naivaszerepeiből ismer.

Az én szüleim korosztályából való, hiszen 1915-ben született, és 1999-ben hunyt el. Keresztfia, Jávor Zoltán szinte egész életét annak szentelte, hogy ezzel a könyv-vel méltó emléket állítson annak a színésznőnek, akinek kijutott az ünneplésből és rivalda-fényből, de 1945-től kezdve emigrációban élt, és először Dél-Amerikában, majd az Egyesült Államokban szolgálta a szabad Magyarország ügyét. Mint „háborús bűnöst” távollétében elítélték, mindenétől megfosztották, de szerencsére még megélhette a teljes rehabilitációt. Persze közben évtizedek teltek el, csakúgy, mint Márai Sándor, Nyirő József vagy Wass Albert esetében, és a balliberális kultúra véleményformálói egyedül Márainak kegyeskedtek „megbocsátani” és utólag beemelni sajátos kánonjukba. Szeleczky Zitáról először édesanyámtól hallottam, neki kedves filmje volt a Rózsafabot, illetve az alapjául szolgáló szép regény. Ebben a filmben Szeleczky Zita egy vak leányt alakított kiválóan, azt is bemutatva, hogy nemcsak vígjátékok sztárja tudott lenni.

A háború és a szovjet megszállás nagyon sok kiváló ember életében okozott súlyos, gyógyíthatatlan törést. Volt néhány színész, mint Páger Antal vagy Szabó Sándor, akinek „megbocsá-tottak”, és hazatérve folytathatták színészi pályájukat köz-tiszteletben, de Szeleczky Zita csak az emigráns szórvány-magyarság számára mondhatott verseket és szerepelhetett néhány alkalmi társulatban. Ötvenkét év száműzetésben! Elképzelni is nehéz, milyen hit és erős lélek kell ahhoz, hogy valaki ne kössön alkut, ne adja be a derekát, és csöndes visszavonulás helyett vállalja a küzdelmet hívő református-ként és rendíthetetlen magyar hazafiként. A könyv a lehető leg-részletesebb színháztörténet is egyben, a kritikákból, interjúk-ból, emlékezésekből és képekből szinte mindent megtudhatunk egy mára elfeledett világról. Szeleczky Zita sztár volt, mai szóval „celeb”, akinek minden lépését újságírók figyelték, és a fiatal színésznő rajongóinak tábora bizonyára irigységgel töltötte el kollégáinak nagy részét. 1948-ban ítélték el „népellenes bűn miatt” a távollétében, háromévi börtönre és teljes vagyon-elkobzásra ítélték, és tíz évre eltiltották „foglalkozásá-tól”. 1994-ben a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy Szeleczky Zita „a hadba indulók buzdításakor nem valósított meg bűn-cselekményt, mert művészi tevékenysége természetes velejárója volt egy hadban álló országnak”. Bizony, eddig tartott, míg elismerték, hogy nem ő árulta el a hazát…

A magyar színészekről szóló monográfiák sorában is példamutató ez a könyv. Hadd idézzek egy részletet Szeleczky Zitától, amely mintha a mai időkről (is) szólna: „Talán megharagszanak a víg-színházbeliek, de én még a Vígszínház stílusát is pongyola stílus-nak éreztem a Nemzeti Színházéval szemben. A Nemzeti Színház abszolút tiszta magyar volt, és az ügyeletes rendezők mindig jelen voltak az előadásnál. Amikor megtanultuk a szerepet, szinte egy »a«-t vagy egy »és«-t sem lehetett hozzátenni a szöveghez. A Vígszínházban viszont azt tapasztaltam, amikor megnéztem egy darabot, hogy mindig »hát« és »kérem« kezdte a mondatot, és a mondatok tele voltak pongyolasággal, ami engem egy kicsit zavart. Ők pedig azt mondták a Nemzeti Színházra, hogy koturnusban járunk. Nem szerették azt, hogy túl precíz. A sajátjukat életnek, fesztelen beszédmodornak érezték, a miénket pedig erőltetett, túlzott dolognak, klasszicizálónak. Például Págert meghívták egy vendégjátékra, és ettől függött, hogy szerződteti-e a Nemzeti Színház, végül nem kapott szerződést. Mindig szidták a Nemzetit, de azért mindegyik oda vágyott”. 

Ha a mai fiatal színészek elolvassák a könyvet és meghallgatják a CD-mellékletet is a művésznő felvételeiből, talán hasznukra válik. Nekünk, nézőknek mindenképpen.