Színészképzés Másképp-Minden ami színház ! - Színházi Események, Verseim,Verset mondok,Politikai szatíra,Dráma,Vígjáték,pszichodráma,Színház ,Színházi Alapfogalmak,Színitanoda,Színitanodáról,Színházi emberek,Színház ,Sztanyiszlavszkij,Grotowski,Reformerek klubja,magyar színháztól,francia színháztól,norvég színháztól,dán színházig,amerikai színházig,sturm und drang,vásári komédiától,zenés dráma,lapozható változatban

SZÍNÉSZKÉPZÉS MÁSKÉPP! - HOGYAN LETTEM...
Add a Facebook-hoz

FORDÍTÓ

Körkérdésünk
Értékeld honlapomat
Összes válasz: 249





HONLAP FŐ MENŰJE


ÍRÁSAIM,GONDOLATAIM


SZÍNHÁZTÖRTÉNET


MINDEN AMI SZÍNHÁZ


















 
                  / ÖNÉLETRAJZI ÍRÁS /





AZ OLVASÓHOZ


Igazságszolgáltatás vagy jogszolgáltatás...
A világon semmi sem egyértelmű...
Az én történetem sem az...


Több, mint két évtized eseményeit szeretném leírni nektek, elmondva mindazt, amit soha nem engedtek nyilvánosságra kerülni.
Tudom, hogy újra fellángol majd a vita állításaim valódiságáról, és ennek a vitának a hevében vadul, az eszközökben sem válogatva támadnak majd azok, akiknek tévedéseit, szándékos visszaéléseit és törvénysértéseit leírom.
Felkészültem ezekre a támadásokra, ezért minden szavamat hivatalos iratokkal, valamint az ügyben szereplő néhány jogász - azóta írásba adott - véleményével tudom alátámasztani!
Az igazságot fogom leírni, függetlenül attól, hogy mennyien hiszik el, és hányan neveznek majd önmagát mentegető gyilkosnak.
Ha úgy döntötök, hogy elolvassátok ezt a könyvet, teljes mértékben feltárom előttetek egykori és jelenlegi gondolataimat és érzéseimet, megismertetlek benneteket cselekedeteim mozgatórúgóival, valamint betekintést nyújtok az érdekek és összefonódások szövevényes világába, vagyis mindabba, ami a "színfalak" mögött történt. / Történik ma is? /


Legyen az olvasó egy személyben vádlóm, védőm és

bírám !

Döntsön rólam, mert a döntés joga nem az enyém...

Ami az enyém: az a sorsom....



 


- Fel fognak akasztani...-mondta a belügyes olyan közönnyel, mintha az időt kérdezte volna.
- Persze csak akkor, ha nem viselkedsz okosan...-tette még hozzá, aztán szünetet tartott, hogy felfoghassam szavai súlyát.
Valamivel emeltebb hangon folytatta.
- Én nagyon sokat tudok segíteni neked, ha akarok. És miért ne akarnék? A kérdés csak az, hogy te mit akarsz? Fiatalon és kibaszott csúnyán meghalni, vagy megúszni néhány év börtönnel?
Ordítani szerettem volna, mégis nagyon halkan jöttek ki belőlem a szavak.
- Nem csináltam semmi olyat, amiért felakasztanának. Véletlen baleset volt.
- Igen. Tudom. De kit érdekel ez? Mindent betudunk bizonyítani, és mindennek az ellenkezőjét is. Gondolod, hogy valaki is megkérdőjelezné az ítéletet?
Nem gondoltam.
Nagyon is tisztában voltam azzal, hogy bármit megtehet.
Az előző években volt alkalmam tapasztalni, milyen gátlástalanul éltek vissza a kezükbe adott hatalommal nála sokkal kisebb pozícióban lévő emberek is.
Néhány hónappal korábban X. elvtárs fenyegetett meg hasonló hangnemben a rendőrség egyik jól eldugott, hangszigetelt kihallgató-verő irodájában.
Ő nem akasztásról beszélt, "csupán csak" rávilágított arra, hogy a rendőrségnek már tele van velem a hócipője.
/ Ő kevésbé iskolázottan fogalmazott, de a lényeg ez volt.../
Elmondta azt is, hogy alig várják, hogy elkövessek valamilyen hibát, és eltaposhassanak, mint egy férget.
Dühe - az ő szemszögéből - jogos volt, hisz ujra-és ujra a szemük láttára merítettem ki a rendszer ellenes izgatás fogalmát anélkül, hogy jogilag egyszer is felelősségre tudtak volna vonni.
Ismerve ugyanis a rendszer működését, nagy hangsúlyt fektettem arra, hogy rendezéseim mondanivalója legalább kétféleképpen értelmezhető legyen.
X. elvtárs eltaposásra vonatkozó ígérete egy "jól sikerült" November 7-i ünnepi műsort követően hangzott el.
Két évtized telt el azóta, de még mindig elevenen él bennem a vezető elvtársak és pártfunkcionáriusok döbbent arcának emléke, amikor meglátták a színpadra bevonuló szereplők kezében a hatalmas táblákon lévő, nagybetűs feliratokat: VESSZEN LENIN! - VESSZENEK A KOMMUNISTÁK! - LE A BOLSEVIZMUSSAL!
/ A színházi szakma régóta ismeri a csend tapinthatóságának fogalmát. Azt a félelmetes hatást, amikor a nézőtéren a csend szinte fizikai testet öltve van jelen. Én akkor tapasztaltam ezt először.../
Aztán amikor már csak pillanatok kérdése volt, hogy kitörjön a botrány, a szereplők megfordították a transzparenseket és a táblák másik oldalán előtűntek az ÉLJEN LENIN! - ÉLJENEK A KOMMUNISTÁK! - ÉLJEN A BOLSEVISTA HATALOM! - feliratok.
Az előadás látszólag óriási siker lett, mert az elvtársakban volt annyi politikai józanság, hogy ők tapsoltak a legjobban. A hátrébb ülők pedig "bátran" követték a példájukat.
A "siker" ellenére másnap értesítettek minket, hogy a másik három, korábban már előre megbeszélt előadásra még sem tartanak igényt.
Néhány nap múlva - bizonyára ennyi ideig tartott amíg megbeszélték, hogy mit is lépjenek -, komoly hangvételű elbeszélgetésre hívtak a pártbizottság épületébe.
Itt már nem tapsoltak, hanem számon kértek és fenyegettek, de leginkább magyarázatot vártak arra, hogy mi is történt.
Megkapták.
Elmondtam, hogy semmi más nem történt, mindössze annyi, hogy én kicsit korábbról indítottam az eseményeket, vagyis bemutattuk azt is, hogy a bolsevisták győzelme előtt hogyan üldözték szegény Lenint és elvtársait. Sajnálatomat fejeztem ki, hogy félreérthetőnek tűnt a dolog és ígértem, hogy legközelebb egyértelműbben fogalmazunk.
Kezet fogtunk, mosolyogtunk, és biztosítottak arról, hogy nem lesz semmilyen következménye a történteknek.
Aztán másnap ujra jelenésem volt X. százados elvtárs már jól ismert verő-irodájában...
És ez így ment éveken keresztül, miközben egyre vadabb, nyíltabb és pofátlanabb formáját találtuk ki annak, hogy miként fejezzük ki a színpadon elégedetlenségünket a fennálló rendszerrel szemben...
Mindez villámgyorsan futott végig az agyamon, ahogy ott ültem a belügyes elvtárssal szemben, miközben vállamat nem az általuk áhított kis hiba, hanem egy hatalmas, megbocsáthatatlan, a saját és mások életét végérvényesen megváltoztató bűn nyomta. Joggal számíthattam hát a beígért eltaposás bekövetkezésére...
Elfogadtam a felém nyújtott cigarettát, és életemben először igazán nagyon féltem.
- Tényleg tud segíteni? - kérdeztem alig hallhatóan.
Erre a mondatra várt.
Felállt és közelebb hajolva mondta.
- Figyelj ide, kisfiam...Ha valaki ki tud mosni a szarból, az én vagyok. Elég járatos vagy a politikában ahhoz, hogy tudd: ebben az országban pártirányítás van, és ebbe az irányításba bele tartoznak az ügyészségek és a bíróságok, hogy a rendőrségről már ne is beszéljek. Olyan ítélet születik majd, amilyet mi kérünk, és ez lehet nagyon sok, de lehet nagyon kevés is. Elvégre csak egy szerencsétlen baleset volt. Miért töltenéd emiatt börtönben az egész életedet?
Beleszívtam a cigarettába, de már nem esett jól. Csak az időt akartam húzni.
Végül mégis meg kellett szólalnom.
- De ha tudják, hogy baleset volt, miért akarnak többet rám pakolni, mint amennyit tettem?
Még közelebb hajolt, szinte összeért az arcunk.
- Azért, kisfiam, mert haragszunk rád...Nagyon haragszunk...És ezért ki kell minket engesztelned valami jó cselekedettel...
- És mi lenne az a jó cselekedet? Mit kellene csinálnom?
Rideg mosoly ült ki az arcára.
- Ne gondolj valami nagy dologra...Mindössze néhány nevet és információt kérünk tőled. Ennyi az egész, aztán békén is hagyunk...
Félelmetes, hogy mennyire egyformán, egy hullámhosszra programozva működött az elvtársak agya.
X. elvtárs is mindig neveket akart hallani...
Tudták, hogy működik a városban egy ellenzéki kör - hiszen a különböző okok miatt kézben tartott besúgók már régen jelentették -, de még többet szerettek volna tudni ahhoz, hogy kiiktathassák őket.
Mintha olvasott volna a gondolataimban, úgy szólalt meg ujra:
- Tudod, engem nem azok érdekelnek, akik a pofájukat járatják egész nap...Amelyik kutya ugat, az nem harap...Viszont nagyon szeretnénk megismerni azokat, akik minden éjszaka telemázolják a házak falait, a hirdetőoszlopokat és a buszmegállókat ocsmányabbnál ocsmányabb lázító szövegekkel. Az ő neveiknek például nagyon tudnánk örülni...
Lázasan dolgozott az agyam. A kísértés óriási volt. Mindössze néhány nevet kellett volna mondanom...De hogyan árulhattam volna el azokat az elv-barátaimat és ismerőseimet, akikkel napi kapcsolatban álltam, és - ha bizonyos nézeteltérésekkel is - mindent megtettünk, hogy bomlasszuk a kommunista diktatúra rendszerét...
- Hallottam róluk, de nem ismerem őket...- mondtam egyenesen a szemébe nézve.
/ Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a válaszom valamiféle nagy bátorságból fakadt, mert féltem, nagyon is féltem. Távol állt tőlem bárminemű hősiesség, inkább a naivitásom győzedelmeskedett.
Bármennyire ismertem is a rendszer romlottságát, mégis hittem abban, hogy ki kell derülnie az igazságnak.../
Úgy nézett rám,, mint az idomítandó kutyára, amely nem akar hallgatni a parancsszóra.
- Nem hittem volna, hogy ilyen ostoba vagy...Ha valaki akkora szarban van, mint te, annak okosabban kellene hozzá állni a dolgokhoz..
Nem baj. Adok egy kis gondolkodási időt, talán megjön az eszed...Nem sokára folytatjuk ezt a beszélgetést...Addig szedd össze magad...
Megveregette a vállam, aztán eltette a doboz cigarettát, amit korábban nekem ajándékozott - nem voltam méltó a jutalmazásra -, és elment.
Soha többé nem láttam.
/Bizonyára valaki mástól megkapta a választ a kérdéseire, és én már nem voltam fontos számára./
A "szelleme" azonban ott kísértett minden további kihallgatásomon, és tárgyalásomon....
Másnap egy idős, szemüveges, joviális úr nyitotta rám a fogda ajtaját.
- Jöjjön, Attila. Én vagyok az ügy előadója, és szeretném kihallgatni.
A folyosón - a fogda vakító szürkesége utáni neonfényben - számomra alig látható, alaktalan tömegként, emberek csoportja állt.
Valamennyien rám voltak kíváncsiak.
Rendőrök és ujságírók bámultak félelemmel vegyes érdeklődéssel...
A férfi észrevette megtorpanásomat. Vállamra tette a kezét, és szinte átpréselt a tömegen, miközben nyugtatóan mondta:
- Ne ijedjen meg, Attila. Ne zavarja ez a sok ember. Azért vannak itt, mert valami szenzációt szeretnének hallani. Én viszont arra vagyok kíváncsi, ami valóban történt...
Z. elvtárs régi "öreg róka" volt a rendőrségnél.
Nagyon sok bűnözőt juttatott már rács mögé, mielőtt megkapta az ügyemet. Vele szemben pedig ott ültem én, egy tapasztalatlan, rémült, és az eseményektől teljesen összezavart fiatalember.
Biztos volt abban, hogy minden úgy történik majd, ahogyan azt ő szeretné.
- Tudom, hogy miért csinálta...Maga végül is nem tehet semmiről...Látom, most nincs olyan állapotban, hogy válaszolni tudjon a kérdéseimre, ezért segítek magának...Mindent leírok, és magának csak alá kell írni...
Válaszra sem várva maga elé húzta az írógépet, és írni kezdett.
Negyed óra elég volt számára, hogy "összegezze" a történteket...
- Itt írja alá! - tolta elém a jegyzőkönyvet.
- Elolvashatom? - kérdeztem valamiféle ösztönös megérzés alapján.
- Hát persze...Úgy sem változtat semmin...
Kényelmesen hátradőlt párnázott székében, és arcán a jóindulatú emberek mosolyával, várt.
- De hiszen ez nem így történt! - szólaltam meg már néhány sor elolvasása után.
- És akkor mi van? Nem az a lényeg, hogy mi történt. A célunk az, hogy maga minél kevesebbel megússza. Írja csak alá nyugodtan.
Nem írtam.
Az elolvasott sorok mögül egy félelmetesen beteg, aberrált gyilkos nézett vissza rám...
Amikor észrevette szememben a tiltakozást, hangját még finomabbra, szinte atyaira változtatta.
- Én nem akarom, hogy maga börtönbe kerüljön, Attila. Maga el sem tudja képzelni, hogy az milyen borzalmas...Maga jobb sorsra érdemes...Maga csak beteg...Beteg, akit gyógyítani kell. Olyan betegsége van, ami arra kényszeríti, hogy öljön...Ha ezt aláírja, a bíróság majd elküldi magát egy elmegyógyintézetbe, ahol semmi bántódása sem eshet, és ahonnan valamikor még szabadulhat is...
Akkor még nem tudtam, hogy amit hallok, az nem egy ember magánvéleménye, hanem olyan rendőrségi és ügyészségi koncepció, amely végig kísér majd minden tárgyalásomon, és az egész további életemen...
Nem sejtettem, hogy amíg én a külvilágtól teljesen elszigetelve - a köröttem zajló eseményekről semmit sem tudva - az igazság felderítésére várok, a Média már régen elvégezte a rá bízott feladatot...
Az ország valamennyi újságja, televíziós csatornája és rádió adója arról beszélt, hogy sikerült elfogni egy brutális gyilkosság tettesét. Minden kétséget kizáróan tudatták az emberekkel, hogy vagy agyilag vagy szexuálisan beteg ember vagyok, és ennek megfelelően kéjgyilkosság történt...Aztán megkaptam a sajtó által előszeretettel használt cimkémet is: én lettem az ózdi fojtogató...
Egy éven keresztül tartott a közvélemény ez irányú folyamatos bombázása, és olyan kiváló munkát végeztek, hogy még ma is - 24 év távolából! - rögtön ezek az adatok, és ez a "név" jut rólam az emberek eszébe.
Félelmetes a tudat, hogy tulajdonképpen generációk adták át egymásnak ezeket a hamis információkat...
/ Persze hogyan is lehetne ez másként, hiszen a Média később - amikor ezek az ellenem felhozott vádak igaztalannak bizonyultak - már egy sort sem írt a valóságról.../
Z. elvtárs nem adta fel egykönnyen.
Mindent megpróbált, hogy rávegyen az általuk kitalált verzió elfogadására.
- Olvassa el, hogy mit írnak magáról.-tette elém az egyik ujságcikket. - Nem hiszem, hogy ez tetszik magának. Szerintem változtatni kellene ezen...
- Hogyan tudnék változtatni? - kérdeztem az elolvasott cikk után.
- Egyszerű. Már a múltkor is elmondtam magának...Ismerje el, hogy maga egy beteg ember. Ha ezt elismeri, mindenki megbocsájt majd magának, hiszen egy beteg ember nem vonható felelősségre a tetteiért.
- De én nem vagyok beteg! Miért kellene elismernem olyat, ami nem igaz?! - mondtam szinte kiabálva.
Abban a pillanatban meg is bántam, hogy felemeltem a hangom, mert azt már tapasztaltam korábban, hogy ezt nem igazán szeretik a nyomozó elvtársak, de ő csak nézett rám, enyhén gúnyos mosollyal.Elégedetten tapasztalta, hogy a rendőrségi fogdán, teljes elszigeteltségben töltött idő kezdi megtenni a hatását.
- Maga biztos azt hiszi, Attila, hogy én rosszat akarok magának. Tudja mit? Elküldjük magát egy orvosi vizsgálatra. Ott majd kiderül, hogy nekem van igazam a betegségét illetően...
A korábbinál is keservesebb hónapok következtek.
Elmeorvostól-elmeorvosig, pszichológustól-pszichológusig vittek, ahol fárasztó, sőt néha megalázó vizsgálatok sokaságát kellett elviselnem. Néha úgy éreztem, hogy ha még sokáig tartanak ezek a vizsgálatok, akkor valóban megőrülök...
/Nem gondoltam volna, hogy annak is képes leszek majd örülni, ha visszaszállítanak a rendőrségi fogdára./
A vizsgálatok eredményeként valamennyi orvosszakértő egybehangzóan állította, hogy sem elmebeteg, sem aberrált, gyilkolási ösztönöktől hajtott pszichopata nem vagyok.
Néhány hetes fogdai "pihentetés" következett, majd ujabb vizsgálatokat rendeltek el, teljesen új szakértők kijelölésével.
Ezek az utolsó betűig megerősítették a korábbi véleményeket.
Azt, hogy ezután milyen izzadtságszagú kényszermunka következett, jól példázza az az eset, amikor - mai napig sem tudom, hogy milyen indokkal - házkutatást tartottak a szüleim lakásán, ahol akkor éltem. Csak úgy nagy általánosságban kutattak - mint akiknek fogalmuk sincs, hogy mit keresnek -, inkább csak kimerítették a semmiről sem tehető hozzátartozók zaklatását.
Aztán az egyik "jószemű" nyomozó észrevette, hogy a szobám falán lévő kedvenc együttesem plakátja alá olyan módon van feltéve a falvédő, hogy a zenészeknek csak a feje látszik. Jelentésébe azon nyomban bele is fogalmazta a nagy "felfedezést": A gyanúsított szobájában levágott fejű embereket ábrázoló képeket találtunk!...
/Nevetségesnek tűnhet, de így történt./
Ilyen és ehhez hasonló "bizonyítékok" sorozatát nyújtották át az ügyészségnek: ezek alapján szerettek volna kivonni a forgalomból minél hosszabb időre, de az sem baj, ha örökre...
- Hát...elbúcsúzunk, Attila.- mondta Z. elvtárs az utolsó találkozásunkkor. - Holnap átszállítjuk a megyei börtönbe. Sok szerencsét a továbbiakban...
Nem bírt megmaradni bennem az a kérdés, amely a fogda félhomályában szinte minden percemet kitöltötte.
- Alezredes elvtárs. Maga szerint mi lesz ennek az ügynek a vége? Mire számíthatok?
- Nem tudom...Kaphat két-három évet, de kaphat tizet is...de szerintem tíznél többet nem nagyon...Persze nagyon sok függ majd az ügyészségtől...
Valóban nagyon sok függött. Nem is sejtettem, hogy mennyire...
Amikor a tárgyaláson az ügyésznő ismertette a vádat, nem mertem volna megesküdni, hogy a Z. elvtárs által maximumként meghatározott tíz év igaznak bizonyul.
Vádlóm minden szava mázsás súlyként nehezedett rám.
- Az ügyészség vádolja Liebe Attilát egy rendbeli aljas indokból elkövetett emberölés bűntettével, valamint 11 rendbeli aljas indokból elkövetett emberölés bűntettének kísérletével.
Ügyvédem kérdésére, hogy miben is merül ki ez a 11 rendbeli kísérlet, az ügyésznő rögtön kész volt a "magyarázattal".
Szerinte az a 11 ember, aki a korábbi öt évben szintén megcsinálta a képzési gyakorlatot, ugyan úgy meghalhatott volna. Véleménye szerint ez akkor is így van, ha ők semmilyen sérülést sem szenvedtek, mert csak a véletlennek volt köszönhető, hogy megúszták.
Beindult tehát a hatalmas gépezet - a jogi daráló könyörületet nem ismerő, mindent szétforgácsoló, és mindenre a saját logikája szempontjából magyarázatot adó gépezete.
Tanúk és sértettek sokaságát sorakoztatták fel, akiknek - némi körítés után - mindig ugyanazt a kérdést tették fel:
- Nem érezte úgy, hogy a vádlott szexuálisan is közeledni akart magához? Nem lihegett erőteljesen? Nem remegett a keze és az egész teste, amikor magához ért?
Akik a sokadszori kérdés-áradat után, a ravaszan feltett keresztkérdések ellenére is határozott nemmel válaszoltak, azokkal nem foglalkozott tovább. Ők a vád szempontjából használhatatlanná váltak...
Ha viszont sikerült annyira összezavarnia valakit, hogy csak egyszer is kiejtette a száján a "lehetséges" szót, vagy a "talán" és a "nem emlékszem pontosan" kifejezéseket, arra rögtön felhívta a bíróság figyelmét.
/Egy tárgyaláson ugyanis ezek a válaszok már fél győzelmet jelentenek az ügyész számára, mert azt jelzik, hogy esetleg úgy is történhettek az események, ahogyan azt ő állítja. A többi már a bírói mérlegelésen múlik, de minden "valamirevaló" ügyész tudja, hogy ennek a mérlegnek a nyelve nagyon ritkán billen a vádlott felé. /
Az ügyészség egyik "legkomolyabb" bizonyítéka a sorozatos elkövetési mód volt, vagyis az a tény, hogy a vizsgált időszakban - a tárgyalást megelőző öt évben - 11 lánnyal végeztem el a képzési gyakorlatot.
/ "Természetesen ő nem képzési gyakorlatnak nevezte, hanem fojtogatásnak, és ezt a kifejezést vette át a sajtó is. Sikerült összemosniuk két teljesen különböző fogalmat. Nagyon nem mindegy ugyanis, hogy valóban megfojtogatok valakit, vagy csak azt kell eljátszania, hogy megfojtják! A közvélemény felé sajnos az előző verzió ment ki - hiszen csak így volt szenzáció, így volt hírértéke a dolognak! - és az emberek azóta is így értelmezik minden cselekedetemet.../
Emlékszem, hogy ekkor sikerült először meglepnem és elbizonytalanítanom az ügyésznőt. Elmondtam, hogy lényegesen több emberrel végeztem el az ominózus gyakorlatot, de azok fiúk voltak. Mivel pedig ezzel a ténnyel nem foglalkozott a rendőrségi vizsgálat sem, kértem a bíróságot ezeknek a fiúknak a beidézésére és meghallgatására.
Az ügyésznő szünetet kért az ujonnan felmerülő adatok értékelésére.
Ehhez öt röpke perc elegendő volt számára...
Közölte, hogy az általam említett gyakorlatok nem képezik a vád tárgyát, ezért nem is tartja szükségesnek, hogy beidézzék a fiúkat.
/ Hát persze, hogy nem. A szexuális hátteret ugyanis csak lányokkal lehetett magyarázni.../
Hasonló módon hagyták figyelmen kívül azt a - minden színjátszóköri tag által megerősített - tényt, hogy a halál eljátszására irányuló gyakorlatok talán ha 1%-át tették ki az összes képzésnek. Azon kívül még nagyon sok "hagyományos" készségfejlesztő gyakorlatot csináltunk, melynek köze sem volt az erőszakhoz. Az ügyésznő szerint a más jellegű gyakorlatok nem tartoztak a tárgyhoz, mert a vádat csak az a forma érdekli, amelyből a haláleset bekövetkezett.
/Érdekes kettősség ez, mert első látásra -"jogilag"- még jogosnak is tűnik, hogy egy tárgyaláson azzal foglalkoznak, amiből baj lett. A probléma csak az, hogy az ellenem felhozott vád éppen az volt, hogy semmi mást nem csináltam, csak a halál eljátszatását gyakoroltattam, és ez is beteges hajlamaimat bizonyítja. Márpedig ha ez a vád, akkor igenis lehetőséget kellett volna adni annak bebizonyítására, hogy nem igaz ez az állítás! De mint oly sok másra, ennek a bizonyítására sem kaptam lehetőséget. Így épült fel szép lassan az ózdi fojtogató - vagy a fojtogatós álrendező - képe, akit semmi más nem érdekel, csak a halál eljátszása, és az sem színházi szempontból, hanem a beteges szadizmusát kiélendő célként...
Azt nem vitatom, hogy az említett gyakorlatnak igenis komoly jelentőséget tulajdonítok - hiszen, ha nem így lenne, akkor nem történtek volna meg a további események, nem vettem volna ujra-és ujra elő -, de az egyáltalán nem igaz, hogy számomra csak ebből áll a színház! Mert ha így lenne, akkor az már valóban beteges lenne.../
Szintén "komoly" támadási pont volt az ügyészség részéről az, hogy olyankor is megcsináltattam a halál eljátszására irányuló gyakorlatot, amikor egyáltalán nem is készültünk ilyen jellegű darabot előadni. Ezt nagyon nem értette, és mivel nem értette, kijelentette, ahogy azokra semmi szükség sem volt. Hiába igyekeztem elmondani, hogy miért tartottam ezt szükségesnek, egyáltalán nem hittek - mert nem akartak hinni - nekem.
/ Belátom, hogy egy jogot végzett embertől nem várható el a színházművészet ismerete, azt viszont már nem tudom elfogadni, hogy teljes határozottsággal foglalt állást egy olyan dologban, amiről fogalma sem volt! /
Ezt látva színházi szakértő bevonását kértem, vagyis szerettem volna, ha meghallgatnak ezügyben egy elismert színházi embert, bízva abban, hogy az ő szava talán többet ér majd, mint az enyém.
Talán már nem is kell "mondanom", hogy mi volt a válasz: semmi szükség színházi szakértő meghallgatására, mert ennek az ügynek sincs köze a színházhoz...
Ezután következett a gyerekkorom.
Az ügyészség beidéztette néhány barátomat és olyan szomszédokat, akik tanúi voltak felcseperedésemnek. Tőlük aziránt érdeklődött, hogy kiskoromban kitéptem-e a bogarak lábát, illetve kínoztam-e kutyát, macskát vagy bármilyen más állatot. A válaszok minden irányból bizonyították azt a mai napig is igaz tényt, hogy soha sem történt ilyen, mert imádom a természetet és az állatokat.
Mivel a feltételezésen kívül még mindig semmi sem igazolta, hogy aberrált lennék, az ügyésznő egy utolsó, utólag visszagondolva is vérlázító és gusztustalan eszközhöz nyúlt.
Ujra beidéztette a korábban már többször kihallgatott barátnőmet, aki egyben - mint a színjátszókör tagja - az egyik "sértettem" is volt.
A tizenhétéves lánynak szemrebbenés nélkül szegezte neki a kérdést:
- Megszopatta magát a Liebe Attila? -
Ezt már az addig teljesen nyugodtnak tűnő bíró is soknak találta. Szinte egyszerre szólalt meg az ügyvédemmel.
- De kérem, ügyésznő! Hogy jön ez ide?!
Zavartalanul folytatta, mint aki a világ legtermészetesebb dolgának tartja, hogy belegázol mások lelkivilágába.
- Bíró Úr! A szexuálpszichológiai könyvek szerint a szájjal történő kielégítés eltér a normálistól, vagyis egyfajta enyhe aberrációnak tekinthető. Véleményem szerint, ha a vádlott csinált ilyet, akkor feltételezhető nála a vád tárgyát képező súlyosabb aberráció is...
Aztán mielőtt a bíró bármit is mondhatott volna, megismételte a kérdést.
- Szóval megszopatta magát a vádlott vagy nem?!
A lány tűzpiros arccal először a bíróra nézett, aztán rám, majd elsírta magát.
- Ne sírjon. Nem muszály válaszolnia, ha nem akar. - igyekezett a bíró nyugtatni a lányt, aztán addig nem hallott hangerővel az ügyészhez fordult.
- Hagyjuk ezt a kérdést ügyésznő! Próbálja meg más oldalról bizonyítani a vádat!
Ez volt az a pont, ahol fordulatot vett a tárgyalás. A bíró láthatóan megelégelte az ügyészség egyre elkeseredettebb, és egyre sikertelenebb próbálkozásait.
Végérvényesen viszont az ügyészség az orvosszakértők meghallgatásakor veszített csatát, amikor nem csak a véleményük megváltoztatását akarta kicsikarni belőlük, de megkérdőjelezte a szakmai hozzáértésüket is. Aztán amikor ez nem sikerült, ujabb vizsgálatok elrendelését, és ujabb szakértők kijelölését indítványozta a bíróságnak.
Ezzel annyit ért el, hogy az egyik orvosszakértő kikérte magának, hogy megkérdőjelezzék a szakmai tudását, majd hozzátette:
- Tisztelt Bíróság! Ezt az embert az ország legmodernebb eszközeivel vizsgáltuk meg, nem is egyszer. Nálunk magasabb fórum nem létezik Magyarországon. Mit szeretne az ügyésznő? Vizsgáltassuk meg talán a vádlottat Amerikában?!
A bíró ellenkezést nem tűrő hangnemben zárta le a vitát.
- Nincs szükség ujabb vizsgálatokra, ügyésznő! Az indítványát elutasítom, a tárgyalást pedig határozatlan időre elnapolom...
A két hónappal későbbi vádbeszédében az ügyésznő úgy beszélt, mintha semmi sem történt volna.
- Tisztelt Bíróság! Az ügyészség hosszasan mérlegelte a fennálló bizonyítékokat, és továbbra is arra a következtetésre jutott, hogy a vádlott csak álcaként használta a színházat, hogy kiélhesse beteges hajlamait. Ezért úgy döntöttünk, hogy a továbbiakban is fenntartjuk az aljas indok minősítést, és kérjük az eredetileg is benyújtott vádpontokban való bűnösségének a megállapítását.
Ezt követően hosszasan sorolta azokat a "bizonyítékokat", amelyek alátámasztják bűnösségemet, és csöppet sem érdekelte, hogy a korábbi tárgyalásokon azokat már megcáfolták a tanúk, sértettek és szakértők vallomásai...
A vádbeszéd és védőbeszéd elhangzása után a bíró fáradtan dörzsölte meg a homlokát, majd ujra elnapolta a tárgyalást az ítélethozatalig.
Nem lehetett könnyű dolga.
Olyan ítéletet akart hozni - és hozott is - amellyel az elvtársak és a lelkiismerete is megtud békélni.
/ Bár akkor eltúlzottnak tartottam az ítéletet, ma már azt kell mondanom, hogy a lehetőségeihez mérten becsületes és igazságos tudott maradni.
Mert dönthetett volna másként is.
Lehetett volna - az akkori politikai rendszernek megfelelően - oly sok kollégájához hasonlóan talpnyaló, és megalkuvó, és engedhetett volna a ránehezedő politikai nyomásnak. Ebben az esetben akár életfogytig tartó fegyházbüntetést is kiszabhatott volna rám, és senki sem kérdőjelezte volna meg a döntését.
Egyrészt azért nem, mert a bírók, a törvényben leírtak szerint, teljes döntési szabadságot, úgynevezett bírói függetlenséget élveznek, vagyis csak a saját lelkiismeretüknek tartoznak elszámolni.
Másrészt miért kérdőjelezték volna meg azok a vezető beosztású pártfunkcionáriusok, akik éppen a minél nagyobb ítélet meghozatalára ösztönözték?
A közvélemény pedig éppen eléggé ellenem volt hangolva ahhoz, hogy szintén elégedett legyen az ítélettel. - És különben is: kit érdekelt a pártállamban a közvélemény? - /
Az ítélet meghozatalára több lehetőség közül is választhatott.
A tárgyalásokon elhangzott vallomások és bizonyítékok alapján, az igazsághoz legközelebb álló paragrafus a hanyagság vagy hanyag gondatlanság lett volna, amelyet így fogalmaz meg a jog: Hanyagság vagy hanyag gondatlanság az, amikor az előrelátás azért nincs meg az elkövetőben, mert a cselekményt megelőzően és annak során a tőle elvárható figyelmet és körültekintést elmulasztotta.
Ezt a döntést nem hozhatta meg, hiszen az ezért kiszabható ítélet túlságosan kevés lett volna az elvtársak számára, és a közvélemény sem értette volna, hogy olyan előzetes sajtóhadjárat után miért "csak" néhány évvel büntetnek.
/ El kellett volna ismerni a rendőrség és ügyészség "tévedéseit", és ez a kommunista diktatúrában komoly politikai kérdésnek számított! Mert a világ legjobb politikai rendszerének lefestett szocializmusban mindennek tökéletesen kellett működnie.../
A másik lehetőség a tudatos gondatlanság lett volna, amely eképpen van megfogalmazva: Tudatos gondatlanság állapítható meg, amikor az elkövető tudata átfogja az eredmény /halál/ bekövetkezésének lehetőségét, de könnyelműen bízik annak elmaradásában.
Ez már valamivel magasabb büntetési tételt von maga után, de még mindig nem " elégségeset".
Végülis az " arany középutat" az eshetőleges szándékkal történő elkövetési formában találta meg.
Bár a büntető Törvénykönyv szerint ez már a szándékosság fogalmi körébe tartozik, valójában egy vékony, alig érzékelhető határvonal a gondatlanság és szándékosság kozött, vagyis egyike a szokásos "jogi kiskapuknak", amelyeket a kényes ügyek elbírálásához találtak ki.
A jog nyelvén ez így hangzik: Az eshetőleges szándék esetében az elkövető nem kívánja a sértett halálát, de tudata átfogja a halál bekövetkezésének lehetőségét, és abba belenyugodva cselekszik.
/ Ha visszaolvastok a néhány sorral fentebb lévő tudatos gondatlanságig, jól látható, hogy a két megfogalmazás között szinte alig van különbség. Eltérés csak az adható évek számában van, és itt éppen ez volt a lényeg! /
Ugyanezt fogalmazta meg a bíró az ítélet indokolásában is, amelyet most szószerint ídézek:
"A bíróság minden kétséget kizáróan, egyértelműen megállapította, hogy a vádlott nem kívánta a sértett halálát. Tapasztalataiból és felkészültségéből eredően azonban feltételezhető, hogy tisztában volt azzal, hogy cselekményéből baj is származhat, de ezzel nem igazán foglalkozott, illetve belenyugodott ennek lehetőségébe. Ez a belenyugvás pedig már egyfajta szándékosság..."
Aztán - talán azért, hogy elvegye az ügyészség kedvét a további ezirányú próbálkozástól -, többször, több helyen is leírja: " Az orvosi vizsgálatok egyértelműen és egybehangzóan megállapították, hogy a vádlott nem elmebeteg és semmiféle kóros nemi ösztön elfajulása nincs."
Ennek megfelelően aztán felmentett az aljas indok minősítés alól, és a 11 rendbeli emberölés kísérlete alól is.
"Mindössze" egy rendbeli eshetőleges szándékkal elkövetett emberölés bűntettében mondott ki bűnösnek, és tíz év börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélt.
Az ítélethozatal után elégedett arccal távozott a teremből, hiszen mindenkinek "jót" tett. Az elvtársak hosszú évekig nyugodtan lehettek tőlem, engem pedig nem engedett jogtalanul életfogytiglanra ítéltetni...
/ Tudom, hogy egy emberéletért semmilyen büntetés sem sok, és semmi sem enyhítheti sem a hozzátartozók, sem az én fájdalmamat a történtek miatt. De igenis különbséget kell tenni aközött, hogy valaki tudatosan, gonosz vagy beteges szándéktól vezérelve veszi el valakinek az életét, vagy szándékán kívűl, balszerencsés véletlenek sorozatának köszönhetően! "A végeredmény ugyanaz!" - szokták mondani a maguk kis korlátai közé bezárt emberek, és ez a véleményük mindaddig meg is marad, amíg ők nem kerülnek hasonló helyzetbe... Volt néhány ismerősöm, aki hasonló váddal illetett, és a sors fintorának eredményeként később a saját bőrükön érezték egy jogi eljárás nyomasztó súlyát. Egyikük - rendőrként - szolgálat közben, a gyalogátkelőn gázolt el egy terhes édesanyát. Egyszerre két életet vett el ezzel, és sokallta az ezért kiszabott 4 év fogházat, mondván, hogy csak véletlen baleset volt. Pedig "a végeredmény ugyanaz" - mondhattam volna neki, de nem mondtam... /
Túl minden álmatlan éjszakán, és pokolian kínzó lelkiismeretfurdaláson, azt kell mondanom, hogy az ítéletben megfogalmazott indoklás, mely szerint a "tudatom tisztában volt a halál bekövetkezésének lehetőségével", egyáltalán nem állta meg a helyét. Mert ha ez így lett volna, ha előre látom, hogy veszélyes,rögtön lemondtam volna a képzési gyakorlat végrehajtásáról!
Én a színházat autodidakta módon, tehát önerőből kezdtem tanulmányozni, és nem volt senki, aki elmagyarázta volna az általam alkalmazott gyakorlatban rejlő buktatókat és veszélyeket.
Véletlen volt már az is, hogy egyáltalán kapcsolatba kerültem a színházzal.
 

/ Folytatás a 2. részben /


Get Free Music at www.divine-music.info
Get Free Music at www.divine-music.info

Free Music at divine-music.info>








KONSZTANTYIN SZTANYISZLAVSZKIJ


Helyezkedj el a sógoroknál, mert az ausztriai munkalehetőségek sokkal jobban jövedelmeznek, mint szinte bármely más magyarországi munka.



NETpark.hu linkkatalógus

eKereso katalógus



Ingyen hirdetés
Ingyenes hirdetés feladás.



ALTERNATÍV SZÍNITANODACylex Silver Díj
 

 

   LINKCSERE PARTENEREIM



Linkelo.net linkgyujtemeny




Meteora Linkgyujtemeny

Hasznosoldalak

Linkcsere.eu


Hahe.hu Online Tudakozo


HUN-WEB Magyar cimtar es kereso


WEBLAP katalogus

VIP Linkkatalogus

SEO KERESOBARAT LINKGYUJTEMENY

Ingyenweblapok.hu

NETpark.hu

LinkDr.hu

CegMAX cegkatalogus





ÉLETEM ÉS A BÖRTÖN


NE FELEDJÜK: ŐK IS SZÍNHÁZAK!


SZÍNHÁZI IRÁNYZATOK,STÍLUSOK


SZÍNHÁZI ÉS FILMES EMBEREK




NEVEZETES ALTERNATÍV ELŐADÁSOK




TRAGIKUS SORSÚ SZÍNÉSZEK




Barátaink:
  • Honlap létrehozása
  • Ingyenes online játékok
  • Az Ön Munkaasztala
  • Oktató videók
  • uCoz Rajongók Oldala


  • Statisztika

    Online összesen: 1
    Vendégek: 1
    Felhasználók: 0

    Belépés



    Lap tetejére /


    Copyright MyCorp © 2018Szeretnék ingyenes honlapot a uCoz rendszerben