- A Sturm und Drang képviselői

          - Johann Wolfgang von Goethe  / 1749 - 1832 /



         
         






                    - Johann Anton Leisewitz / 1752 - 1806 /




           - Heinrich Leopold Wagner / 1747 - 1779 /



            - Friedrich Maximilian Klinger / 1752 - 1831 /



Az ő Vihar és törekvés / Sturm und Drang / című drámája lett az új stílus névadója!

           - Friedrich Ludwig Schröder / 1773 - 1816 /



A Sturm und Drang nagy színésze, rendezője és színigazgatója!
Mostoha apja a híres színházi ember, Ackermann volt, aki már fiatal korában "megfertőzte" a színház szeretetével!
Nevelő apja halála után ő vette át a hamburgi színház vezetését.
Benne egyesült minden, amit egy fiatal nemzeti színjátszás géniuszként ismer el:
        - jó irodalmi ízlés,
        - dramaturgiai tehetség,
        - magával ragadó, atmoszférát teremtő, gazdag képzelőerejű színészi alkotóművészet.
Neki sikerült megvalósítani mindazt, ami az első hamburgi nemzeti színház létrehozóinak szeme előtt célként lebegett.
Egyik legnagyobb érdeme a kor színvonalának megfelelő elsőrendű műsor kialakítása, s mindenek előtt Shakespeare műveinek színpadra vitele.
Négy évad alatt elsőrendű Shakespeare-repertoárt épített ki.
Mint színész, nem volt szép, hangja tömörségben és csengésben meg sem közelítette Ekhofét, de kitűnően mozgott, hatalmas szenvedélyeket tudott tolmácsolni.

       - A bécsi népszínház kialakulása.

A német népi, nemzeti színjátszás megteremtésében csak egyetlen város színészete jutott előbbre nagyobb akadályok nélkül, és ez Bécs volt.
Az udvar által rendezett hatalmas pompájú és méretű előadások mindenkor elérhetőek voltak a nép számára is, és ez hosszú évtizedek alatt kialakította az egyszerű emberek körében is a színház iránti igényt.
Ugyanakkor az udvarba is befogadtak vándortársulatokat és bábjátékosokat.
Egy ilyen vándorló marionettszínház személyzetéből nőtte ki magát az osztrák népi színjátszás megteremtője: Josef Anton Stranitzky / 1676 - 1726 /

Grázban született.
Hamar árva lett, s ezután a Hilverding bábjátékos család fogadta magához a kóborló gyermeket.
A társulat leginkább a délnémet városokat járta, a kornak megfelelő lehető legmodernebb színházi eszközeivel.
A felnövekedett ifjú Stranitzky rábeszélte a szintén fiatal Hilverdinget és Jakob Naafzert, hogy hagyjanak fel a bábszínházzal és próbálkozzanak meg az igazi színjátszással.
A kis társulat még abban az évben el is kezdte működését a Neuer Markton egy bódéban.
Hamarosan azonban Naafzer meghalt, Hilverding pedig búcsút vett a színpadtól, így Stranitzky egyedül maradt, de nem adta fel.
Társulatának új nevet adott: Teutsche Komödianten néven és benyújtotta igényét egy német nyelvű színház létrehozására.
Kezdetben elutasították, mivel az udvar olasz színház-párti volt, de amikor  az olasz társulat többször egymás után csúfosan megbukott és távozott az országból, megnyílt az út a német társulat előtt.
Ettől fogva tizenöt éven keresztül Stranitzky uralkodott a bécsi színházi élet felett!
Német színháza egyesítette a német vándortársulatok angol és holland hagyományait az olasz operai stílussal.
1726-ban bekövetkezett halálával egy nagyszerű színházi korszak ért véget Bécsben.

Ezt követően újra csak kisebb-nagyobb társulatok vásári komédiához hasonlító, rögtönzéses színházi játékai voltak jellemzőek a bécsi színházi életre.
A népi színjátszás eme korai szakaszának Mária Terézia vetett véget azzal, hogy betiltatta a rögtönzést.
Ennek köszönhetően lépett színpadra Philipp Hafner / 1731 - 1764 /, aki a korábbi rögtönző játékok improvizáló és kötetlen szellemét, köznapi stílusú dialógusait, egyszóval a népi komédia legfőbb erényeit mentette át írott drámába!
Drámáival egy új stílust teremtett Bécsben: a vidám szomorújátékot.

          - Az udvari színház Mária Terézia korában.

Nagy átalakuláson ment keresztül ebben az időszakban a hivatásos udvari színház szervezete, melynek legfőbb célja a színházra fordítandó kiadások minél nagyobb mértékű csökkentése volt!
Ezzel a feladattal egy Selliers nevű embert bíztak meg, aki valamennyi udvari ünnepség lebonyolításának vállalkozója volt.
Selliers elérte, hogy a kiadások évi 46 ezer guldenról 20 ezer guldenre csökkenjenek, s azt is sikerült kieszközölnie, hogy az udvar előtt bemutatott darabokat, belépti díj ellenében a polgárság is megnézhesse!
Elérte ezzel, hogy a színházi előadásokra kiadott pénzek nagy része visszatérüljön, ugyanakkor felmérhetetlen hatása volt ennek a reformnak a színházművészetre is, mivel megteremtette az udvari és a népi színjátszás közötti kölcsönhatást, mely nagymértékben segítette a bécsi nemzeti színjátszás kifejlődését!
A korszak színházi életének leggazdagabb területe kétségkívül az opera volt, ezen a területen találkozhatunk a legnevesebb szerzőkkel.
A bécsi opera képviselői:

         - Pietro Metastasio / 1698 - 1782 /



A kor egyik legnagyobb librettistája.
Tökéletes udvari ember volt, akinek műveit franciára, spanyolra, angolra, németre, svédre, sőt lengyelre és görögre is lefordították, és szövegkönyveit egymás után zenésítették meg a legnagyobb zeneszerzők.

         - Christoph Willibald Gluck / 1714 -1787 /



1754-től tíz éven át udvari karmesterként működött, számos sikeres előadást vezényelt le.

          - A bécsi Nemzeti Színház megalakulása

1776. február 17-én II. József a Burgtheatert Hof und Nationaltheaterrá / Udvari és Nemzeti Színházzá / nyilvánította, tagjainak a tekintélyt jelentő " udvari színjátszó " / Hofschauspieler / címet adományozta!
Célul a német drámák és fordítások, a szabályos drámák és a színjátszás egészének ápolását tűzte ki eléjük.
Így tehát Bécsben tudott megalakulni igazából először az egész német nyelvterületen oly nagyon áhított "nemzeti színház" !

      4. A németalföldi színház fejlődése

A törökökkel vívott harcok, a tengeri utak feletti hatalomért vívott küzdelmek Angliával komoly módon meggyengítették Hollandia gazdaságát és társadalmi szerkezetét.
Mindez kihatott a kulturális életre is, melynek következtében a XVIII. század színházi életét már össze sem lehetett hasonlítani az előző század virágzó és önálló színházi életével!
Ezért történhetett meg, hogy míg Bécs eljutott a nemzeti színjátszáshoz, addig Németalföldön - szinte önálló színházi élet híján - a francia és más német területek színházi hatásai érvényesültek.

         5. A barokk színház északon.

                 - Dánia

Dániában a barokk színház egyúttal hivatásos színház is.
A már alig működő, szinte teljesen lehanyatlott iskolai színjátékok helyébe külfö9ldi hivatásos színtársulatok léptek.
Kezdetben rengeteg angol társulat kereste fel Dániát, s nem csak az udvarnak de a polgárságnak is tartottak előadásokat.
1663-tól azonban megváltozott a helyzet.
Az angol társulatok helyébe német és holland társulatok léptek.
III. Frigyes trónra lépése után már sok francia társulat is érkezett, ezáltal a francia színházi forma jelentős tényezője lett a dán színházi kultúrának.
A XVII. század második felétől megjelennek az boperák is, melyek hamar nagy népszerűségre tesznek szert.
Ebben a korban vált népszerűvé a balett is, leginkább udvari körökben.
Az első dán nyelvű vígjátéki próbálkozás egy 1706-ban előadott szerelmi komédia volt, amely ugyan francia mintára készült, de a motívumok továbbfejlesztése révén az első eredeti dán vígjátéknak tekinthető.
Az első önálló dán színházat a francia Étienne Capion alapította 1720-ban, amikor is engedélyt kapott a királytól dán nyelvű színi előadások tartására.
1722. szeptember 23-án Koppenhágában megalapította a Lille Grönnegade nevű színházat!
Három hónappal később bemutatták az első dán nyelvű komédiát, A politikus rézöntő címmel.
Szerzője: Ludwig Holberg / 1684 - 1754 /



Ezzel a dán színház és dráma történetében új fejezet kezdődött, amely a felvilágosodás korában kihatott egész Európa színházi kultúrájára.
A színház 1728-ban a koppenhágai tűzvész során annyira megsérül, hogy be kell zárni.
Az új színház Koppenhága tágas főterén 1748 december 18-án nyílt meg.
1770-ig a városi tanácsnak volt alárendelve, igazgatóját a király nevezte ki, aligazgatója pedig csak a városi tanács valamelyik tagja lehetett.
A társulat azonban hamarosan a csőd szélére jutott, ezért 1770-től a király gondoskodott tovább anyagi ellátásáról, a színház vezetője pedig a mindenkori udvari főmarsall volt.
Ekkor kapta a Dán Királyi Színház elnevezést.
A dán dráma további képviselői:

           - Jens Baggesen / 1764 - 1826 /
          


                 - Knud Lyne Rahbeck / 1760 - 1830 /



               - Niels Krog Bredal / 1733 - 17778 /

               - Johan Herman Wesel / 1732 - 1783 /



                    - Johannes Ewald / 1743 - 1781 /



Az ő drámái zárják le ezt a dán színházi korszakot.

                      - Svédország            

A XVII. század kezdetén, II. Gusztáv Adolf uralkodása alatt Svédország nagyhatalom a Keleti-tengeren, a vesztfáliai-békében területe növekszik, hatalma erősödik.
Ahogy az egy erős és gazdag országban lenni szokott, virágzott a színházi élet is.
Krisztina svéd királynő különösen a balettet kedvelte.
Uralkodása alatt sok angol, német, holland és francia társulat érkezett az udvarába.
A német Christian Thum 1628-tól 1654-ben bekövetkezett haláláig állandó évjáradékot kapott az udvarnál rendezett előadásokért, s 1640-ben nagyobb összeget színház építés céljára.
A hivatásos svéd nemzeti színjátszás története 1737-ben kezdődik, amikor a Királyi Labdaházat - amelyben addig csak külföldi együttesek játszottak - átengedték a svéd színjátszóknak.
A svéd dráma és színház képviselői:

            - Karl Gyllenborg / 1679 - 1746 /



Az ő darabjával nyitották meg a svéd színházat, A svéd oroszlán című komédiával.

              - Urban Hjárne / 1641 - 1724 /



Őt tekintik a svéd nemzeti drámairodalom megteremtőjének!
Továbbá ő honosította meg Svédországban a klasszikus francia drámákat is.

             - Olaf van Dalin / 1708 - 1763 /



Az "udvari költő" címmel felruházott drámaíró szellemes és ragyogó párbeszédekkel tette fordulatossá darabjait, köztük a legsikeresebbet, Az irigy című komédiáját.

              - Gustav Modée / 1698 - 1752 /

A rangkóros nő című darabjával aratott nagy sikert.

Az első svéd színház kialakítására tett próbálkozás azonban nem volt hosszú életű.
1753-ban a király ismét francia színészeknek engedte át a játékhelyet, és a svéd színészek vándorkörútra kényszerültek.
A svéd udvar és a főnemesség nem tartotta a svéd nyelvet irodalmileg eléggé emelkedettnek, ezért az udvarban ezt követően kizárólag francia darabokat adtak elő vagy olasz operákat, s a svéd színészek még azt a jogot em kapták meg, hogy legalább felváltva játszhassanak a külföldi csoportokkal.

          6. Az olasz színház a XVIII. században

Itáliában a legtöbb színház a XVII. században épült, s egyedül Velencében 16 működött belőlük.
A XVIII. században ezekből sokat megszüntettek, de még ekkor is hét színházban játszottak rendszeresen.
Kettő közülük komoly drámákat, kettő komikus operát, három pedig komédiát adott elő.
Ezen kívül - mint ahogy az egész Európában divat volt - számos főúr és gazdag patrícius palotájában is rendeztek be házi színházakat.
Épült néhány új színház is, ezek közül a legjelentősebbek:
        
          - Teatro San Carlo



1737. november 4-én nyitották meg Nápolyban.
Bourbon Károly nápolyi király építette Giovanni Antonio Medrano katonai mérnökkel.
A pompás udvari díszpáhollyal és 184 más páhollyal berendezett színház a királyi palotához kapcsolódott.

           - Teatro Scientifico



Mária Terézia császárnő rendeletére építették Mantovában, az 1769-ben átadott színházat, Antonio Galli-Bibiena tervei szerint.
A kívül egyszerű épület belső kiképzése egyedülálló, mert a négyemeletes nézőtér csupa kőerkélyt imitáló páholyból áll.

              - Teatro alla Scala



Szintén Mária Terézia utasítására kezdték építeni Milánóban a mai napig leghíresebb olasz operaházat.
A színház az egykori Santa Marie della Scala nevű templom helyére épült, s innen kapta a nevét!
Tervezője Giuseppe Piermarini két év alatt építette fel, s 1778. augusztus 3-án adták át.
Nagy pompával készült belseje a második világháborúban elpusztult, s helyébe már modern nézőteret építettek.

              - La Fenice

 

A század utolsó nagyszabású olasz színházi építkezése volt ez a velencei színház.
Terveit Antonio Selva készítette, s 1792-ben nyitották meg.

A kor híresebb vígjáték és tragédia szerzői:

           - Carlo Goldoni / 1707 - 1793 /



Írta Metastasio stílusában melodrámát, tragikomédiákat, közjátékokat, commedia dell arte vázlatokat, tehát mindent, ami annak idején divatos volt és sikerre számíthatott.
Nagy terve volt, hogy szakít a commedia del arte stílusával és rögzített szövegű vígjátékokkal helyettesíti.
Az írott szövegre nem csak a színpadi hatás fokozása érdekében volt szüksége, hanem elhatározta, hogy a klasszikusok, és főleg Moliére példáját követve, eredeti olasz vígjátékot hoz létre.
E törekvését világosan megfogalmazta vígjátékainak 1750-ben megjelent első gyűjteményes kiadásában, ahol így írt: " A színház ne legyen más,, mint a világban történő dolgok tükre. A vígjáték akkor az, aminek lennie kell, ha úgy tűnik, hogy szomszédok társaságában vagyunk, vagy családi körben, s ha semmi más nem történik benne, mint amit a világban naponta látunk. "
A színház ilyen közvetlen, intim, realista felfogása minden vígjátékán érződik.
Újításai nem kis vihart kavartak.
Elkeseredett harcot kellett vívnia az irigy vetélytársakkal, főleg a velencei Carlo Gozzi gróffal, ő azonban hihetetlen kitartással állta a versenyt.
A kimerítő munka és a rosszindulatú támadások azonban - a sikerek ellenére is - idővel elkedvetlenítették, s 1762-ben végleg elhagyta hazáját, s a párizsi Olasz színház hívására Párizsban telepedett le.

                - Carlo Gozzi / 1720 - 1806 /



Goldoni nagy riválisa, évtizedes ellenfele.
Riválisával ellentétben ő a commedia dell arte fantasztikus, meseszerű elemeire építve akarta ezt a sajátos színjátékformát új életre kelteni.
Goldoni realizmusát tagadva szándékosan mesekomédiákat írt, melyeket fantasztikus, tündéries, varázslatos elemekkel egészítette ki.
Bármilyen elkeseredetten harcolt is Goldoni ellen, és átmenetileg bármilyen nagy sikert tudott is aratni műveivel, a győztes végül mégis Goldoni maradt.

               - Vittorio Alfieri / 1749 - 1803 /



Ő volt az első olyan olasz szerző, aki túljutott a klasszikusok utánzásán, s az olasz drámaírásban nagyszerű életművet hozott létre!
Individualista szabadságvágyát, zsarnokgyűlöletét roppant drámai erővel és nemes retorikával fejezték ki művei.
Rendkívüli koncentráló készsége, őszinte szenvedélyessége és lélektani mélysége sem tudta azonban ellensúlyozni műveinek gyakran mesterkélt teatralitását és az olasz közönségtől idegen, sajátos tragikumát!

             7. Neoklasszikus törekvések Spanyolországban

A XVIII. század a spanyol színház történetének eredményekben legszegényebb korszaka volt.
Ebben a helyzetben a szerzők és a kritikusok két mereven ellentétes táborra oszlottak:
neoklasszikusokra és a nemzeti színházi hagyományt védelmezőkre.
Komoly eredményeket azonban egyik irányzat sem tudott felmutatni.
A színházi életet a bizonytalanság, a szerény kezdeményezések jellemzik, erőteljes, felvilágosodott polgári színház nem tudott kialakulni, mert hiányzott az a társadalmi réteg, amely ezt lehetővé tette volna.

             8. A portugál színház a XVIII. században.

Portugália 1640-ben visszaszerezte függetlenségét a spanyoloktól, az irodalom és a színház alakulására azonban továbbra is erősen hatott a spanyol művészet, a marinizmus és a gongórizmus.
Elsősorban spanyol szerzők műveit mutatták be, néhány portugál író műveitől eltekintve.
Az egyetlen igazán jelentős portugál író Francisco Manuel de Melo / 1608 - 1666 /.



Alleggorikus dialógusai sikert hoztak számára, és Moliére előtt ő formálta meg először igazán találóan a magát nemes embernek kiadó polgár típusát.

         9. Barokk színházkultúra a kelet-európai népeknél.

A XVII. században és a XVIII. század jelentős részében a kelet-európai országok még mindig nem jutottak el a hivatásos polgári színpad kialakulásáig.
A délkelet-európai országokban a török megszállás miatt a színjátszásnak semmilyen élettere nem volt, míg a közép-és kelet-európai országokban a hivatásos színjátszás helyét a nem hivatásos, iskolai előadások és az udvari, nemesi színpadok töltik be.
Bár történik néhány kísérlet a nemzeti nyelven játszó hivatásos társulatok alapítására, mint például a magyar Felvinczi György kezdeményezése, de ezek még nem jártak sikerrel, mert a városi polgárság kulturálódási igénye még túl alacsony volt ennek befogadásához.

         - A délszláv fejlődés

Központja Dubrovnik volt, ahol leginkább nem hivatásos szereplőkből alakult társulatok tevékenykedtek.
Jelentősebb drámaírók:

               - Ivan Gundulic / 1589 - 1638 /



Leghíresebb darabja a Dubravka című pásztorjáték, melyet 1628-ban mutattak be.
Nem más, mint a köztársaság dicsőségének allegóriája.
A mű cselekménye mögött jól érezhető politikai és hazafias mondanivaló rejlik.

          - Jurij Palmotic



Költői tehetségében nem éri utol Gundolicot, de sokkal termékenyebb.
Romantikus drámáiban történelmi és mitológiai tárgyakat dolgoz fel, gyakran epikus művek részleteit írja át, vagy Ovidiustól meríti témáit.
Az ő darabjaiban már erősen érezhető a jezsuita színjátszás hatása is!
Darabjai közül a legérdekesebbek a történelmi tárgyúak.
A Danica című drámájában a magyar történelem ismert figuráit is szerepelteti, mint például Hunyadi János és Mátyás király.

            - Csehek, morvák, szlovákok

A cseh barokk színpad is a XVI. század végén kialakult kezdeményezést folytatja, de különböző történelmi hatások folytán / fehérhegyi csata 1620 - a csehek Mohácsa ! / , ha mennyiségileg nem is, de minőségileg mindenképpen leromlott a színvonala.
A színjátszás központja e századokban az iskolai, főleg a jezsuita színpad, amely igen látványos, színszerű formákat alakított ki.
A prágai - technikailag igen magas fokú - színház mellett sok más városban működtek jezsuita színpadok, helyileg változó formában, mindig az adott helyi közönség igényeihez idomulva.
Sajátos cseh jelenség a barokk félnépi dráma létrejötte, ami azonban nem független az iskolai színjátszástól!
Szerzői, előadói főleg kántorok és falusi tanítók voltak.
A legismertebb szerzőjük Frantisek Kocmánek / 1607 - 1679 /.



Általában bohózatokat írt, hét színműve maradt fenn kéziratban.
Humora nyers, faragatlan, sokszor durva, de hatásos.
Kezdetleges színműveiben realista társadalombíráló  vonásokat is felfedezhetünk.

A népi és félnépi drámaírás idővel egy új műfajt hozott létre a XVIII. század első felére, melyet énekes népjátéknak hívunk!
A műfaj kialakulására valószínűleg nagy hatással voltak a cseh főnemesi udvarok opera előadásai is.
Szintén a félnépi színjátszásból alakult ki a bábszínház, amely később nemzeti jellegűvé vált Csehországban!
A cseh bábosok kezdetben nemzetközi témákat jelenítettek meg, később azonban mindinkább nemzeti jelleget öltöttek.
Az udvari és főnemesi színjátszás elsősorban az operát és a daljátékot kedvelte ebben az időszakban.

             - Lengyelország

A lengyeleknél a barokk színjátszás szintén az iskolákban vagy pedig az udvari, főúri színpadokon terjedt el.
A jezsuita színjátszás ebben az országban volt a legjelentősebb!
A kor kiemelkedő színházi embere volt Franciszek Bohomolec / 1720 - 1784 /.




A varsói jezsuita páter addig jutott a színház fejlesztésében, hogy a lengyel felvilágosodás színpadi megvalósítójának tartják!
1756 és 1760 között Rómában tartózkodott, ahol megismerkedett Goldoni munkásságával és a commedia del artéval.
Később részt vett a XVIII. században alakult lengyel nyilvános színház munkájában is.

A jezsuita színpad és technika fejlesztésében jelentős szerepet játszott Grzegorz Knapski / 1561 - 1639 /



A jezsuitákon kívül esősorban a piaristák iskolai színpada volt jelentős.
A piaristák egyik legjelentősebb drámaírója Waclaw Rzewuski / 1705 - 1779 /