A Shakespeare előtti drámaírás jelentősebb képviselői:
- Robert Greene / 1560-1592 /
Az iskolás, akadémikus szerkesztés módtól a klasszicista szárazságig való átmenet jellemzi munkáit.
Főbb művei: - Örjöngő Lóránd története
- Alphonsus aragóniai király komikus története
- Alcazar ostroma
- Stukeley kapitány halála
- Bacon barát és Bungay barát érdemes története
- Thomas Kyd / 1558-1594 /
Elsőként tudta szervessé ötvözni az angol drámaszerkesztési hagyományokat és a klasszikusoktól tanult alkotói módszereket!
Egy londoni írnok fiaként először jogot tanult, majd kedvenc olvasmánya - Seneca - hatására kezdett írni.
Főbb művei: - Spanyol tragédia
- A Hamlet-téma legkorábbi feldolgozása / Elveszett !!! /
- Christopher Marlowe / 1564-1593 /
Ő az, akit az utókor Shakespeare-vel tart egyenértékű művésznek!
Szegény cipész fia volt. Munkát vállalva jutott be a cambridge-i egyetemre, ahol magister fokozatot ért el.
Még harminc éves sem volt, amikor - tisztázatlan okok és körülmények között - egy kocsmai verekedés során meggyilkolták.
Darabjainak koncepciója, nyelvezetének fenséges áradása, az ábrázolt emberi szenvedélyek megdöbbentő mélységű és erősségű ábrázolása méltán emeli Shakespeare-vel egy szintre.
Főbb művei: - Dido / befejezetlenül hagyta /
- Timur Lenk tragédiája
- Doktor Faustus tragikus históriája
- A máltai zsidó
- II. Edward / Az első királydráma, megelőzve Shakespeare-t!!! /
- A párizsi vérengzés / Halála miatt befejezetlen maradt ! /
Shakespeare és kortársai:
- William Shakespeare / 1564-1616 /
Stratford-on-Avonban született.
Húszéves koráig jómódú polgár apja házában él, aztán Londonba költözik és bekapcsolódik az akkor kibontakozó színházi életbe.
1592 táján már mint színész és sikeres színpadi író válik ismertté.
Sikerei féltékennyé tették a többi drámaírót, amire jó példa Robert Greene az Egymillió megbánással vásárolt fillérnyi bölcsesség című pamfletje, melyben így szól pályatársaihoz: " Van itt egy törtető varjú, aki a mi tollainkkal ékeskedik, és aki színészgúnyába takart tigrisszívével úgy véli, tud olyan dagályosan írni blank verseket, mint közületek a legjobb, s mivelhogy abszolút Johannes fac totum, úgy hiszi, ő az egyetlen színpadrendítő e hazában. "
A " színpadrendítő" kifejezés árulja el egyértelműen, hogy kiről is van szó, mert ez angolul: Shake-scene!
A pamflet kiadója nem sokkal később sűrű mentegetőzésre kényszerült, egyrészt Shakespeare egyre nagyobb sikerei miatt, másrészt azért, mert a fiatal drámaírónak ekkor már tekintélyes pártfogói akadtak.
Még ma is gyakori vád vele szemben, hogy műveinek nagy részét plagizálás útján hozta létre, tehát korábbi írók munkáiból lopta össze.
Az erről szóló vita legalább olyan örök érvényű marad már, mint maga a színháztörténet!
Ami tény, hogy művei minden esetben visszavezethetők valamilyen korábbi stílusra, stílusirányzatra, vagy már mások által elővett témákra, de szerintem ez inkább csak sokrétű tájékozottságát és színháztörténeti műveltségét jelzi!
Műveinek kapcsolódása korábbi műfajokhoz, szerzőkhöz:
- Az iskolában tanult latin nyelv során ismerkedett meg Plautus műveivel, vitathatatlanul tőle vette a Tévedések vígjátéka anyagát.
- Olasz novellákra, vígjátékokra vezetők vissza:
- Sok hűhó semmiért,
- Vízkereszt,
- Othello,
- Troilus és Cressida,
- Minden jó, ha a vége jó,
- A két veronai nemes ifjú
- Korábbi kortársak által is feldolgozott témák:
- A makrancos hölgy,
- Ahogy tetszik,
- Romeo és Júlia
- Hamlet,
- Athéni Tomin,
- Szeget szeggel,
- Téli rege
- Antik vagy keleti mesékből átvett történetek:
- A velencei kalmár,
- Pericles
- Plutarkhosz műveinek ihletésére készült:
- Julius Ceasar,
- Coriolanus,
- Antonius és Kleopátra
- Pályája elején a Holinshed-féle krónika volt néhány művének forrása:
- a királydrámák,
- Lear király
- Machbeth,
- Cymbeline
- Teljesen önálló művei:
- Felsült szerelmesek,
- A windsori víg nők,
- Szentivánéji álom,
- A vihar
Életművét három nagy korszakra oszthatjuk.
- Első korszak / 1590-től 1601-ig /
Azokon a műveken kívül, melyeket csak részben tulajdonítanak neki / Titus Andronicus, VI. Henrik három része /, ebben a korszakban keletkeztek azok, melyek a kibontakozó reneszánsz, az angol társadalom felemelkedő korszakának, a nemzeti abszolutizmus legkiegyensúlyozottabb időszakának lendületét, optimizmusát tükrözik.
Ő írja ekkor a legtöbb chronicle historyt, és közben a másoktól megszokott száraz eseményfelsorolást nagy jellemtragédiává nemesíti, illetve a nemzet uralkodó eszményének ábrázolásává fejleszti!
Ekkor születik a III. Richárd, a IV. Henrik két része, a Falstaff, a II. Richárd, a János király és az V. Henrik.
Ez időben születnek kiváló vígjátékai is: Felsült szerelmesek, Tévedések vígjátéka, A makrancos hölgy, Szentivánéji álom, Sok hűhó semmiért, Ahogy tetszik, Vízkereszt vagy amit akartok.
További tragédiái: Romeo és Júlia, Julius Caesar, Hamlet.
- Második korszak / 1601-től 1608-ig /
Az angol társadalmi egyensúly felbomlása következtében a drámai összeütközéseknek és a bűnöknek kikerülhetetlenül tragédiába kellett torkollaniuk, és a vidámnak tűnő élethelyzetek is csak keserű tréfálkozássá torzultak.
Ebben az időben íródott drámái: Othello, Lear király, Machbeth, Antonius és Kleopátra, Coriolanus, Athéni Timon.
Keserű hangvételű vígjátékai: Minden jó, ha a vége jó, Troilus és Cressida, Szeget szeggel.
- Harmadik korszak / 1608-tól visszavonulásáig. /
Négy mű keletkezett ebben az időben.
Pericles, Cymbeline, Téli rege, A vihar.
Ezek - eltérő műfajuk ellenére - egy közös vonást hordoznak magukban: a rezignált megbékélést, illetve a hitet valamiféle csodás menekülésben a sok hányattatás és gond világából.
Életművének jelentősége abban rejlett, hogy ő tudta először megvalósítani az emberi kultúra történetében, a színházművészet eszközével a valóságábrázolás teljességét!
Cselekvés közben mutatta be a fejlődő, működő, harcoló társadalmi lényt, az Embert!
Tette ezt konkrét helyzetekben és konkrét jellemekkel, de mégis általános érvénnyel!
Kortársak:
- Ben Jonson / 1573-1637 /
25 éves korában áll be színésznek, aztán darabokat kezd írni.
A klasszikus szerkesztés szigorú szabályait igyekezett összhangba hozni a moralitásokból átmentett tipizáló jellemkomédiával.
Jelentősebb művei:
- Ki-ki a maga bogarával,
. Ki-ki a maga bogara nélkül,
- Volpone avagy a róka,
- Epicoene avagy a hallgatag asszony,
- Az alkimista és a Bertalan-napi vásár.
- Goerge Chapman / 1559-1634 /
Mindenek előtt egy csodálatos Homérosz-fordítást adott az angol népnek!
További művei:
- Keletre fel!
- Bussy d Ambois
- Bussy d Ambois bosszúja
Számos más darabot is írt, de azok csekély értékük folytán feledésbe merültek!
- Thomas Heywood / 1575-1650 /
Londonban született, Cambridge-ben nevelkedett, aztán színésznek állt.
Ő az Erzsébet-kor legtermékenyebb írója, bár mintegy 220 darabjából csak 24 maradt ránk.
Néhány méltatója szerint ő volt a kor " prózai Shakespeare-je / .
Fontosabb művei:
- A négy londoni mesterlegény,
- IV. Edwárd király,
- A felséges király és a hűséges alattvaló,
- Yorkshire-i tragédia / egy időben Skakespeare darabnak hitték ! /
- Pusztító szerelem
- Thomas Middleton / 1570-1627 /
Inkább a polgári szemlélet jellemzi.
Nem hízeleg azonban a polgároknak, mint más szerzők, hanem inkább szórakoztatja, és mondanivalójából sosem hiányzik a szatirikus él.
Főbb művei:
- Szentmihály napja,
- Bolond világ, uraim,
- A cheapside-i szűz
- Francis Beaumont / 1584-1616 / és John Fletcher / 1579-1625 /
A kor szerzőpárosa.
Külön-külön is írtak darabokat és másokkal is alkottak együtt - állítólag Shakespeare-vel is ! -, de igazi műveiket együtt írták.
A legtisztábban képviselték a századforduló után kialakult új, elsősorban a királyi udvar és a köréje csoportosuló, s egyre elszigeteltebb arisztokrácia ízlését.
A szerzőpáros, az adott történelmi körülmények között, vetekedni tudott Shakespeare hírnevével azáltal, hogy a tragédiát a külsőséges izgalmas cselekmény, a végletes helyzetek és szenvedélyek felé fejlesztették.
Lényeges műveik:
- Az égő mozsártörő
- A lány tragédiája
4. A FRANCIA RENESZÁNSZ SZÍNJÁTÉK
Franciaországban néhány évtizeddel később következtek be azok a társadalmi változások, amelyek nyomán a reneszánsz művészet kivirágozhatott.
E történelmi kor minden napját vérrel írták be a történelem lapjaira.
A szomszédos hatalmakkal folytatott háborúk, a protestánsok üldözésével kapcsolatos mészárlások / Szent Bertalan éjszakája - 1572. augusztus 2. /, és a királyi hatalom ellen törő főnemesség megfékezése során kiontott vér szinte teljesen elnyomta a művészet iránti igényt.
Érdekes módon azonban éppen a háború - konkrétan az olaszokkal folytatott háborúk sorozata - tette lehetővé, hogy a franciák érintkezzenek az olasz reneszánsz alkotásokkal, illetve olasz művészek érkezzenek Franciaországba.
1517-től például Leonardo da Vinci is Franciaországba ment és I. Ferenc udvarában működött, különböző királyi ünnepségeken vett részt, s 1519-ben Franciaországban halt meg a Cloux-i kastélyban.
Szintén a francia udvarban tevékenykedett egy ideig Francesco Primaticcio és Rosso Fiorentino, akik a francia kastélyok díszítéséből vették ki a részüket.
Benvenuto Cellinit pedig valósággal aranyban fürdette a párizsi udvar.
Ezt az olasz befolyást csak erősítette Medici Katalin és II. Henrik házassága, illetve később Medici Mária és IV. Henrik házassága.
Megállapítható tehát, hogy a francia reneszánsz kialakulásában vezető szerepe volt az olasz hatásnak!
A reneszánsz előtti színházi élet.
Párizsnak a XVI. században mindössze egyetlen nyilvános színháza volt, a Hotel de Bourgogne.
Ezt a színházat a Confrérie de la Passion / Passio testvérek társasága / építette 1548-ban, miután I. Ferenc 1545-ben kiakoltatta őket a Hotel de Flandre- ból.
Három hónappal a megnyitása után azonban a parlament megtiltotta a Passio testvéreknek, hogy bármiféle vallásos tárgyú darabot adjanak elő.
Az új helyzetnek megfelelően a színháznak módosítania kellett a műsorán.
Világi darabokkal kezdtek kísérletezni, ez azonban nem igazán vált be, mégpedig azért, mert a műkedvelő színjátszók már nem tudták kielégíteni a nézők igényeit.
A látogatottság egyre csökkent, a veszteség növekedett.
Kényszermegoldásként a Hotel de Bourgogne-t inkább vidéki színtársulatoknak adták bérbe, melyek között már olasz társulatok is szerepeltek, a XVI. század második felétől.
1588 és 1995 között szünetelt mindenféle színházi előadás, mivel azokat a Katolikus Liga rendeletben betiltotta!
1599-ben először utazott Párizsba a Valleran-Lecomte vezetése alatt álló legjelentékenyebb francia vándortársulat, s miután a királyi udvarban is sikert arattak, hosszú időn át állandó játszási jogot kaptak a Hotel de Bourgogne-ben, megosztva a színpadot egy szintén ott állomásozó olasz színházzal.
/ A két társulat egymást váltva hetenként 3-3 napot játszhatott ! /
Ettől az időponttól számíthatjuk Franciaországban a hivatásos színészet kezdetét!!!!
A Passio testvérek társaságának történetéhez egyébként hozzá tartozik az a tény is, hogy nagymértékben gátolták a színészet fejlődését azáltal, hogy királyi privilégiumuknak köszönhetően nem engedtek be idegen társulatot Párizsba!
A század második felében ugyan már egy bizonyos összegért meg lehetett egyezni velük, ez azonban komolyan súlytotta a kisebb vidéki társulatok helyzetét, akik a kért pénzt képtelenek voltak kifizetni.
Ennek egyenes következménye lett, hogy a párizsi színház belterjessé és fejlődésképtelenné vált!
A XVI. század végén az első vidéki társulatot, amely bejutott Párizsba, egy Agnan nevű színigazgató vezette, akik nagy sikert arattak azzal, hogy - olasz módra - színésznőket is felléptetett!
Ennek hatására kezdett egyre több francia társulat színésznőket is alkalmazni.
A reneszánsz dráma kialakulása.
A francia reneszánsz dráma nem a kor élő színházából alakult ki - annak szegényes mivolta miatt - , s nem tekinthető a középkori dráma szerves folytatásának sem!
Kizárólag olvasmány élmények hatására - mégpedig az antik római és görög szerzők műveinek olvasása hatására - alakult ki, amikor is az olvasmányokat először lefordították, majd később játszani is elkezdték!
Ezt követte a következő lépcsőfok, amikor már olasz reneszánsz szerzők műveit is fordítani kezdték.
Végül egyre inkább érezhetőn alakult ki a francia szerzők által írt, francia témájú drámák iránti igény.
Ennek az igénynek felelt meg elsőként Etienne Jodelle / 1532-1573 /, egy fiatal író, a Fogoly Kleopátra című ötfelvonásos verses tragédiájával, melyet a francia reneszánsz színművészet első eredeti alkotásának tekinthetünk!
A darabban drámai történés úgyszólván alig van.
Terjedelmes monológok sorakoznak egymás után, vagy olyan tirádaszerű párbeszédrészletek, ahol a hallgató félnek nincs drámai funkciója.
A kórusokat is az antik drámák mintájára alkalmazza.
Minden kezdetlegessége ellenére a darab egyszerűséget, rendszerességet és költői pátoszt hozott a francia drámába, s ami nagyon fontos, felváltotta a triviális, sokszor obszcén népies kifejezéseket a gondos, egyenletes, irodalmi igényű nyelvvel és stílussal.
Jodelle később írt még egy művet: A magát feláldozó Didó címmel, de ez már nem aratott akkora sikert!
A francia reneszánsz dráma, ha nem is dicsekedhet remekművekkel, de legalább bevezette az irodalmi és színházi élet köztudatába a humanizmus fogalmát és lényegét!
Az elmélet és stílus abban a korban még nem igazán talált követőkre, s alig volt befolyása a drámaírói gyakorlatra, de mindenképpen előkészítette a talajt a XVII. század magas színvonalú vitairodalmának!
5. A RENESZÁNSZ SZÍNHÁZ NÉMET FÖLDÖN
Német földön a fejlődés nem a központosítás irányába haladt ekkor, hanem ellenkezőleg: számtalan, kisebb-nagyobb fejedelemségekre tagolódott!
Természetesen a nagyobb fejedelemségek gazdagabbak is voltak, s ebből eredően több idejük jutott a művészetek és a tudomány ápolására.
A német reneszánsz életének sokszínűségét éppen ennek a széttagoltságnak köszönheti, hiszen működése a Habsburg udvartól a rajnai és Hanza-városokig, az önállóvá lett Svájcig vagy Nürnbergig terjedt.
A német humanista dráma első próbálkozásai itáliai példát követtek, mint szinte mindenhol.
Csakhogy a németek számára sokkal idegenebb volt az antik nyelv és szellem, ezért az antik indíttatású humanista dráma sosem vált német nyelvterületen kultúrkinccsé, még akkor sem, ha azt kiváló módon fordították is német nyelvre.
Másik német jellegzetesség volt, hogy csak egy kiválasztott és igen kis számú társadalmi réteg számára volt elérhető. Fejedelmek, magas egyházi - ritkábban világi - stallumokat betöltő tudósok körében terjedt, és még az egyetemi hallgatók is, akik az előadásokban közreműködtek, maguk is előkelőségek vagy legalábbis gazdag polgárok gyermekei voltak.
Az előadások tehát nem szóltak nagy tömegekhez!
A protestáns iskolai színjátszás.
A humanista udvari illetve egyetemi színjátszás még el sem jutott fejlődése csúcsára, amikor egy nagy társadalmi konfliktus, a reformáció torpantotta meg.
A reformáció eredetileg nem az egyház ellen rántott kardot, hanem az elvilágiasodás ellen, ezért a kezdeti időszakban Luther nem volt híve a humanista színháznak, sőt az első esztendőkben szüneteltettek minden egyetemi előadást.
Mivel azonban Melanchton, Luther legjobb barátja, a legműveltebb humanisták egyike, szorgalmazta az előadások újra indítását - arra hivatkozva, hogy az egyetemi latin nyelv tanítás leghatásosabb formája épp a színjátszás -, végül Luther beadta a derekát, ragaszkodva viszont ahhoz, hogy a korábbi formákon a reformáció szellemének megfelelően változtassanak!
Így indult útjára az úgynevezett iskolai színjátszás.
Az iskolai színjátszás csak első hallásra tűnik azonosnak az egyetemi színjátszással, valójában azonban nagyon sok lényeges dologban különbözik attól!
A különbségek:
- Szélesebb körökhöz szólt, mint az egyetemi színjátszás,
- Nevelő célzata mellett a vallási vitákban való élénk részvétel jellemzi.
- Az iskoladráma feladatának tekintette, hogy társadalmi hierarchiába való beilleszkedésre megtanítsa az ifjúságot.
- Másik fontos feladatának tekintette a vallási erkölcsök terjesztését és a művelődést.
- Nevelő célzata mellett harci feladatot is ellátott. Ahol a protestánsok katolikusok közelében éltek, a színjátszás mintegy térítő feladatot is betöltött!
- Eltérően a korábbi gyakorlattól, a színpadi viselet a mindennapi ruha volt és csak némi díszessége, ünnepisége által ütött el attól, de koránt sem hasonlított a más országokban jellemző fényes, pompás ruhákra.
- Kórust csak ritkán alkalmazott, akkor is esetleg a cselekmény egyes szakaszainak elválasztására.
- A felvonásvégeket nem a drámai szükségszerűség, hanem valamilyen külsőség indokolta.
- A XVI. század vége felé kis humoros jeleneteket is beillesztenek egyes felvonások közé. / Ezzel itt is megjelenik az olasz földön népszerű közjáték, csak polgári formában! /
- A dráma jellemzéssel csak elvétve, néhány tehetségesebb szerzőnél találkozunk.
A mesterdalnokok színjátéka
A gazdag birodalmi városok - minden más területtől eltérő - színjátékformája volt!
Jellemzői:
- Mivel a gazdag német városok arisztokratizmusa nagyon erős volt, természetesen ez a műfaj sem nevezhető népiesnek. Ennek ellenére - a kor összes többi műfajához mérten - ez szólt a legszélesebb közönséghez, mert a birodalmi városok falain túllépve, valamennyi német nyelvű város polgárai a magukénak vallották a műfajt, Rigától a magyar bányavárosokig, Nagyszebentől a Rajnáig.
- Csak céhtagok vehettek részt benne.
- Erőteljesen paraszt ellenes volt.
Jelentősebb képviselője:
- Hans Sachs / 1494-1576 /
Tevékenysége a nagy német birodalmi város Nürnberg területére terjedt.
Nem csak író volt, hanem színpadra is alkalmazta műveit, betanította őket, megtervezte egy-egy farsang egész műsorát.
Írói tevékenységének jellemzői:
- Nem nagyon értett a színpadi hatáshoz, művei epikus drámák, vagyis a cselekményt elbeszélik, jellemfejlődés nincs.
- Pozitívuma az elbeszélés módja, a gördülékeny versek, az élő nyelv fordulatos használata!
- Kevés szereplőt vonultat fel, gyakran ugyan az a színész több szerepet is játszik.
- Színművei általában rövidek, többségük csak három felvonásra osztott. / Ennek oka a nem hivatásos színjátszók gyenge értékű memóriája volt! /
A nürnbergi mesterdalnok előadások és a színpad jellemzői:
Az előadások egy része nem volt nyilvános - azok az iskola falai között zajlottak - így azokról semmit sem tudunk.
A nyilvános előadások központi helye a XVI. században a Márta-templom volt.
A színpadot az apsziszban, az oltár helyén emelkedő kb. egy méter magas faépítmény alkotta, a templom hajójába benyúló 12 méter széles előszínpaddal, míg a hátsó színpad csak 6 méter volt.
Az apszisz egyik oldalán volt a sekrestye, ahová keskeny lépcső vezetett fel.
A másik oldalon a hajdani szószék állt, ide helyezte a mesterdalnokok rendezősége a trónt.
A megemelt deszka színpad kiválóan alkalmas volt süllyesztő alkalmazására is.
Illúziókeltésre alkalmas díszletek még nem voltak, a szereplő személyek elmondták, hogy mit kell látnia a nézőnek!
Kellékekben viszont gazdagok voltak ezek az előadások!
A jelmezek a középkori hagyományokat és a reneszánsz megújuló ismereteit tükrözték.
Az előadások színvonalát jellemzi, hogy nem színészek, hanem mesterdalnokok játszottak bennük, s ez a mesterember-színjátszásnak a beidegzett formalizmus volt a jellemzője!
Többnyire csak az arc, a kéz és a karok vettek részt a játékban, ezek a mozdulatok pedig az évtizedes gyakorlat folyamán beidegződtek, az egyes céheken belül egymásnak adták át a színészek - öregek a fiataloknak.
A szövegmondásnak - szemben a humanista drámával és az iskolai színjátszással - itt nem volt nyelvművelő célzata! Hétköznapi nyelven beszéltek, hogy közönségük mindent pontosan megértsen.
A német reneszánsz színjátszás, bármelyik ágát vizsgáljuk is, átmenetet jelentett a középkor és az újkor színháza között, és nem volt elég ideje ahhoz, hogy maradandót alkosson.
A humanista dráma csillaga a császárok halála után lehanyatlott.
6. A NÉMETALFÖLDI RENESZÁNSZ SZÍNJÁTÉK
Németalföld az európai Habsburg-hatalom egyik fő bástyája volt, melynek élén 1516-tól 1556-ig V. Károly állt, aki egyben Spanyol királyként is uralkodott.
Ez a kettősség már eleve kedvezett a két kultúra keveredésének!
Ennek köszönhetően már a XVI. század első felében kezdetét vette a humanista eszmék terjedése.
Először itt is a latin nyelvű iskolai színjátszás indult fejlődésnek, mégpedig egyszerre két nagy központból, Deventerből és Lőwenből kiindulva.
Deventerben Geert Groote megalapította a Közös élet Testvérisége elnevezésű egyesülést, amelynek tagjai gondosan tanulmányozták Plautus komédiáit és Seneca tragédiáit, de az igazi színjátékig alig jutottak el.
Löwen vált igazán az aktív színjátszás központjává!
Az első előadásokat 1509-ben Martin Dorpius egyetemi tanár rendezte diákjaival.
Plautus Bögréjét vitték színre úgy, hogy a mű hiányzó végét ő maga pótolta.
Az előadás sikerén felbuzdulva később színre vitték még a Hetvenkedő katonát, majd később egy saját darabot is: Hercules a válaszúton címmel.
Genfben Eligius Eucharius humanista tanító próbálkozott hasonló sikerrel Griseldis című művével, 1512-ben.
A németalföldi iskoladráma két kiemelkedő egyénisége:
- Gnaphaeus / 1493-1568 /
Családi neve: Williem de Volder.
Hágai iskolamester volt, aki Acolastus címmel a tékozló fiú történetét dolgozta föl.
A Közös élet Tesvérisége egyesületben nevelkedett, majd kölni és löweni egyetemen tanult.
Rokonszenvezett a reformációval, amiért az inkvizíció üldözte, s menekülnie kellett.
Műve azonban nagy siker lett színjáték és könyv formájában egyaránt, mely valószínűleg annak volt köszönhető, hogy ez volt a bibliai téma első klasszikus komédia formájában történő ábrázolása.
Drámájának középpontjába az emberi lélek került, a drámai cselekményt az ellentétpárok bemutatásával fokozta.
- Georgius Macropedius / 1475-1558 /
Előbb kezdett írni, mint Gnaphaeus, s a század 30-as éveiben már teljesen ő vette át az irányítást.
A latin nyelvű drámaírás szinte egyedüli értékes képviselőjévé tette!
A löweni egyetemen tanult, később Utrechtben rektor volt.
Mestere az élethűen megírt jellemeknek és a realisztikusan ábrázolt környezetnek.
Jellemei nem végletesek, ért a fokozáshoz, a halkításhoz, a feszültség és az ellentét teremtéséhez.
Dialógusai élénkek, frissek, csattanóit sokszor szójátékokkal éri el, a komikus hatást pedig a tragikus beszédmodor paródiájával.
Legjelentősebb műve a Hecastus.
A rederijkerek
A céhek mesteremberiből álló, igazából népies jelleget magán hordózó színjátéki forma.
Sokkal harciasabb volt, mint a többi korabeli színjáték, mivel erőteljesen bekapcsolódtak a társadalmi harcokba.
Így például 1530-ban Brüggében egy felvonuláson - egy úgynevezett Wagenspel keretében - a pénzrontók ellen irányuló játékot mutattak be.
Tevőlegesen is kivették részüket a harcokból, mivel 1534-36-ban Amszterdamban és Leidenben az anabaptisták paraszti, plebejusi felkeléséhez sok rederijker is csatlakozott.
1539-ben egy színjátékos rendezvényük tulajdonképpen a genti felkelés előjátéka volt.
Ennek az vetett véget, amikor 1546-ban Jacob van Middeldonck, az egyik rederijker vezető vérpadra került.
Kivégzését követően a rederijker mozgalom és színházi forma szép lassan eltűnt a történelem színpadáról.
7. A SKANDINÁV RENESZÁNSZ SZÍNJÁTÉK
A késő középkorban a skandináv országok kultúrájában két áramlat érvényesült egymás mellett: - a tősgyökeres paraszti kultúra, melyet még átszőttek a régi időkből fennmaradt ősi hagyományok valamint a - külföldi hatás alatt kialakuló nemesi, polgári kultúra.
A két irányzat közötti különbségek:
- A paraszti kultúra ápolta az anyanyelvet.
- Előadásaik hagyományosan nemzetiek, a népi hagyomány őrzői, melyeknek legértékesebb formái a sagák / mondák /, népdalok és népmesék.
- A nemesi és polgári kultúra fő nyelve a latin.
- Kulturális életükben - a politikai befolyással párhuzamosan - erőteljesen kapcsolódtak és keveredtek a német, holland, angol, francia és itáliai kultúrával.
A színjátékformák megoszlása a skandináv államokban:
- Dánia
A XVI. század elejének dán értelmisége, a későbbi humanisták, még nagyrészt német iskolát végeztek, s így ismerkedhettek meg a német humanista és reneszánsz színházzal.
Érthető, hogy hamarosan Dániában is elterjedt a latin nyelvű középiskolai és egyetemi színjátszás.
A XVI. század közepén - szintén német hatásra - itt is előtérbe került a protestáns iskoladráma.
Az iskoladrámák nagy korszaka a XVI. század második felére tehető, amikor rektorok, papok, tanítók azon fáradoztak, hogy a latin iskolák minél gazdagabb színházi repertoárral rendelkezzenek. Ezért a klasszikusukon kívül újlatin drámákat is elővettek, különösen német és németalföldi eredetűeket, mint például a Hecatust vagy az Acolastust.
A század végén próbálkoztak meg először dán nyelven is drámát írni, illetve színpadra dolgozni!
A dán nyelvű dráma képviselői:
- Justesen Ranch / 1539-1607 /
A dán iskoladrámák egyik legtehetségesebb szerzője, viborgi plébános!
Fontosabb művei:
- Sámson elfogatása
- Salamon király / II. Christian trónörökös ünneplésére írta /
Ebben szerepeltet egy bohócot, egy másik helyen pedig énekbetétet alkalmaz, e miatt néhány színháztörténeti kutató a művet az első dán daljátéknak tartja!
- A fukar gazember
Ebben találjuk az első tragikomikus jellemfigurát a dán színjátékban!
- Peter Jensen Hegelund / 1542-1604 /
Fő műve a Zsuzsanna című dráma magán viseli a protestáns iskoladráma minden ismérvét.
Koppenhágai diákok előadták Holofernes és Judit históriája című darabját, melyet később a svéd reneszánsz színházban is előadtak.
A dán iskoladráma előadásainak jellegzetességei:
- Gyakoriak voltak a szabad ég alatt tartott előadások, hogy minél több legyen a néző.
- A hátteret scenaként emlegették és szőnyegekkel képezték ki.
- Sűrűn használták a proszcénium területét játék közben.
- A színpadon csak a legszükségesebb díszletek voltak.
- Gyakran ötvöztek három színpadi formát, a Terentius-színpadot, a semleges színpadot és a késő középkori színpadot.
- Ha az előadás latin nyelvű volt, akkor a prológusban nemzeti nyelven ismertették a darab tartalmát és a szereplőket.
- Gyakran alkalmazták a bohóc figuráját.
- A prológban és az epilógusban szereplők adományokat kértek a közönségtől, ahol általában jelentős összegek gyűltek össze.
- Svédország
Az első svéd dráma 1550-ben keletkezett.
Szerzője Olavus Petri, a nagy reformátor, a darab címe: Tóbiás komédiája.
Nyelvi és szerkezeti felépítése miatt ez a dráma igen jelentős, mert első ízben történik benne kísérlet arra, hogy az egyes személyeket egyéni vonásokkal jellemezzék!
Svédországban igen hamar szakítottak a latin és más idegen nyelvű drámákkal, s kifejezetten nemzeti nyelvű darabokat írtak és adtak elő!
Ez jó szolgálatot tett a különböző idegen hatások ellen védekező, önállóságra törekvő Svéd államnak is!
E műfaj legkorábbi darabja a XVI. század utolsó évtizedéből származik Wasa Gusztáv élete címmel.
A műfaj legjelentősebb képviselője:
- Johannes Messenius / 1579-1636 /
Egyetemi tanár volt.
A svéd történelmet ötven drámából álló hatalmas ciklusban szerette volna feldolgozni, de ebből csak hattal készült el, azokat viszont mind színpadra vitték diákjai.
Tudatosan nyúlt a svéd történelemhez, mert az a cél lebegett előtte, hogy a színház a hősi múltat keltse életre az egész nép, de különösen a fiatalság előtt, ezzel tanítva őket nemesebb életre.
A dramaturgiára azonban még a középkoriság jellemző: az epikai előadásmodor, a kellő pszichológiai motiválás hiánya és a cselekmény döcögő vezetése.
8. A KELET-EURÓPAI NEMZETI NYELVŰ RENESZÁNSZ SZÍNJÁTSZÁS ÉS DRÁMA
A kelet-európai fejlődés egyik jellegzetessége, hogy a nemzeti nyelvű dráma megszületése néhol már évszázadokkal megelőzte a hivatásos polgári színjátszás kialakulását!
Ezeknek a népeknek a társadalmi fejlődése a XVI. században sok közös sajátosságot mutat, amelyek eltértek a nyugati fejlődéstől.
A nemzeti nyelvű színjátszás kialakul ugyan, de nem tud kialakulni a hivatásos színjátszás, mert nincs megfelelő osztálybázisa.
Ennek egyik oka a társadalmi fejlődés megtorpanása, másrészt - főleg Délkelet-Európában - a török megszállás.
Ebből eredően ezekben az országokban nem a feudalizmus felbomlása és a kapitalizmus kialakulása a jellemző, hanem a feudális viszonyok megerősödése, az úgynevezett kései feudalizmus létrejötte!
A polgárság ilyen társadalmi közegben sem számszerűségében, sem politikai, gazdasági és kulturális tekintetben nem jelentett számottevő erőt, képtelen volt tehát kialakítani a maga független hivatásos színjátszó együtteseit.
Hasonlóságok az egyes országok között:
- A kis létszámú és nem befolyásos polgárság miatt a drámaírók a nemesek köréből kerülnek ki.
- A polgári drámák kis mennyisége a reformáció idejére tehető, úgynevezett tanító jellegű vitadrámák.
- Továbbra is erőteljesen működnek a nem hivatásos színjátszók, akik középkori misztériumokat, farsangi játékokat és polémikus élű komédiákat adnak elő.
- A drámák egy része még latin, de gyorsan alakul ki a nemzeti nyelvű.
- A nyugati országokhoz képest nagyon sok a vallásos jellegű drámai előadás.
/ Folytatás a 6. részben /
