Mérlegre tettem azt is, hogy már lassan tíz éve felmentett a bíróság, tehát végülis nem követek el büncselekményt, nem leszek ezzel vádolható, és ez talán még fontosabb szempont volt, mint az előző.
Természetesen felmerült bennem annak a lehetősége is, hogy - bármilyen nevet találjak is ki magamnak -, lesz olyan, aki rájön, hogy csakis én lehetek a név mögött, hisz ezt a fajta gyakorlatot rajtam kívül senki sem csinálja.
Elhatároztam, hogy ha valaki rákérdez, hogy esetleg nem a Liebe Attila vagyok-e, akkor nem fogom tagadni, és ezáltal legalább azt is feltudom majd mérni, hogy mennyit változott az emberek megítélése velem, és a képzési gyakorlattal kapcsolatban.
Ez a kérdés legalább annyira izgatott, mint az, hogy működik-e az elmélet, ezért adtam is némi kapaszkodót az embereknek, hogy esetleg rájöjjenek, vajon kit is rejt a Dornay Attila név. Ennek érdekében úgy a közösségi oldalakon lévő adatlapomon, mint az msn címemben a liebe1@citromail.hu email címet írtam ki.
/ Jónéhányan rá is kérdeztek a dologra, és minden kertelés nélkül elismertem, hogy én vagyok az, akire gondolnak. Volt, aki ennek tudatában is megcsinálta a gyakorlatot, és volt, aki nem, de az msn kapcsolatot emiatt senki sem szakította meg velem. Aki nem csinálta meg a gyakorlatot, az is tovább beszélgetett, érdeklődött a múltban történtek után, és megtartott az ismerősei között...
Ahogyan azt tanácsolta nekem alternatív rendező ismerősöm, beléptem a két leginkább fiatalokat tömörítő közösségi oldalra, a Chat.hu-ra és a Myvipre, és hozzáfogtam életem legnagyobb baromságához, amelynél nagyobbat előtte még egyszer sem követtem el...
Persze akkor még nem tudhattam előre, hogy mekkora állatságot csinálok, hiszen olyan olajozottan indult minden, hogy számomra is meglepő volt.
/ Utólag visszagondolva - amikor már mindig nagyon okos az ember - nem mennék bele ilyenbe, illetve, hogy pontosítsam a dolgot: álnéven, és különböző kitalált adatokkal semmiképpen sem! Mert nem azt tartom ma sem hülyeségnek, hogy kipróbáltam az elméletet - hiszen, ha ezt a saját nevemen teszem, akkor aki megcsinálja, az tudja, hogy kivel, mit és miért csinál -, hanem az volt butaság, hogy mindezt kitalált névvel és színházi szervezés meséjével kezdtem el...Hazudtam, és a hazugság sajnos olyan dolog, mint az egysejtű: nagyon gyorsan, és egy idő után megállíthatatlanul szaporodik...! A gyakorlatot elvégzők ugyanis kérdéseket tettek fel, és nekem ujabb és ujabb hazugságokkal kellett válaszolnom. Öngerjesztő folyamatot indítottam el, amiből már nagyon nehéz volt kiszállni! Hogy miért volt nehéz ez a kiszállás? A továbbiakban ezt is leírom...Mielőtt azonban tovább lépnék az eseményekben, szeretnék tisztázni valamit: mindaz, amit most leírok, nem mentegetőzés! Nem mentséget keresek arra, amit csináltam - hisz felmentést úgysem kapok majd azoktól, akik - jogosan! - becsapottnak érzik magukat, és megértem, elfogadom a haragjukat...Mindössze szeretném tárgyilagosan elétek tárni, hogy mi miért történt, és egyúttal megválaszolni azt a rengeteg vádat és feltételezést, amely ezügyben ért.../
Már az első levelekre, amiket csak úgy találomra írogattam, elég sok válasz jött, de a beszélgetéseken kivül tovább nem léptünk, tehát nem került sor webkamon keresztüli gyakorlásra.
Úgy tűnt, hogy beszélgetni sokan szeretnek a színházról, de kipróbálni magukat már annál kevesebben.
/ Nos, itt szeretném megjegyezni, hogy az oly sokat hangoztatott 276 ismerős közül mindössze tizen végezték el a webkamerán keresztüli képzést! A többiek - ahogyan az a neten oly bevett gyakorlat - egyszerűen csak visszajelöltek, mint barátot - vagy éppen ők jelöltek be elsőként engem, mielőtt még én levelet írtam volna nekik! Nagyrészükkel soha egyetlen sort sem váltottam az msn-en.../
- Nem nagyon meri kipróbálni magát senki webkamon keresztül. Sokan a kudarctól félnek, sokan meg arra gondolnak, hogy valamiféle kamerás szexről van szó...- panaszkodtam az elején alternatív rendező ismerősömnek.
- Hát nem csodálom...Elég sok a szexmániás ezeken az oldalakon...De nyugi! Előbb utóbb - a nagy számok törvénye alapján - úgyis találsz majd olyanokat, akik kíváncsiak a saját képességeikre... - írta biztatva.
- Meg valami honlapot hiányolnak sokan...Arra majdnem mindenki rákérdezett...Hogy hol lehet olvasni erről a tehetségkutatásról...- panaszkodtam tovább.
Ő erre is kész volt a válasszal.
- Hát csinálj valami honlapot! Már minden magára valamit adó netesnek van...Egyszerű megcsinálni, de ezt tudnod kell, hisz az írásodat is egy ilyenre tetted fel...Csak persze szebbre csináld, mint a sajátodat! Mert az nagyon szegényes külalakra...Tegyél fel képeket színházakról - minél többet annál jobb -, esetleg tölts fel zenét, és írj olyan dolgokat, amik csábítóak...A mai fiatalok igencsak tudatosan karrieristák, hát használd ki!
- Ez hülyeség! Ennyire azért nem kellene becsapni őket...Majd csak jelentkeznek enélkül is... - írtam vissza.
- Te tudod...De ha nem akarsz hónapokig hiába próbálkozni, akkor hallgass rám....
Igaza lett.
Honlap nélkül semmire sem jutottam.
Akikkel beszélgetni kezdtem az msn-en, szinte elsőként ezt a kérdést tették fel: hol lehet erről olvasni?
Nekiláttam hát honlapot készíteni, amennyire ez szegényes számítógép és internetes tapasztalataimból tellett.
Színházról, színi előadásokról készült képet rengeteget találtam a neten, csak át kellett öket másolnom a honlapra, és írnom mellé valami ismertető szöveget.
Mivel nagyon is tisztában voltam az amatőr és alternatív színházak szegényes lehetőségeivel úgy anyagilag, mint ismertség terén, elhatároztam, hogy csakis ilyenek teszek fel, és minél több jót, dícsérő mondatokat írok róluk - még olyat is, ami nem igaz -, hogy ezáltal is jobban megismertessem őket a honlapra belépő fiatalokkal, akik - mint később kiderült - előtte sohasem hallottak róluk.
Ahogy azt alternatív barátom mondta, megcsillantottam a karrier és a pénzszezés lehetőségét is, aztán vártam, hogy valóban lesz-e olyan hatása, mint azt ő állította...
Hatása valóban lett, de nem olyan, mint amire számítottam.
Sokkal többen válaszoltak, egyre többen jelöltek be ismerősnek - lásd 276 -, de konkrétan megcsinálni a képzést akkor még mindössze ketten voltak hajlandók.
És amennyire vártam, hogy végre kipróbálhassam az elméletet gyakorlati síkon is, annyira kellemetlenül kezdtem érezni magam, amikor ez valóra vált!
Az elméleti elgondolásaim ugyanis a vártnál is jobban működtek, és szinte akadály nélkül jöttek át a webkamon keresztül, mind az én, mind pedig a képzést végzők részére.
Ennek persze örülnöm kellett volna - és örültem is -, csakhogy egy valamire nem számítottam.
Minden fajta színházi képzés során olyan szoros kapcsolat alakul ki a tanító és a tanítványok között, amely bátran nevezhető barátságnak is.
És méginkább így van ez, amikor nem egyszer, hanem többször történik ez a gyakorlás.
A fiatalok már nem csak akkor keresték velem msn-en a kapcsolatot, amikor éppen a képzést csináltuk, hanem minden nap beléptek hozzám, elmesélték a napjukat, és tanácsokat kértek családi, magánéleti vagy iskolai problémáikra.
- Imádok veled beszélgetni! Neked mindent el lehet mondani, mindenről lehet beszélni, és mindig okos tanácsokat adsz...-írta az egyikük.
Minél többször léptek be hozzám, annál inkább éreztem kellemetlenül magam azért, hogy becsapom őket. Éreztem a ragaszkodásukat, amellyel - bárhogy is akarnám szépíteni a dolgot - de visszaéltem, és ez elég sok álmatlan éjszakát okozott számomra.
/ Volt amikor különböző valós vagy valótlan okok miatt eljátszottam, hogy megsértődtem, és ezért nem válaszoltam nekik, amikor beléptek hozzám - gondolván, hogy majd megunják és letiltanak a listájukról -, de nem így történt. Addig próbálkoztak, addig írogattak, amíg kénytelen voltam válaszolni, és így tovább élt az msn. kapcsolat.../
Az elkövetkezendő hónapokban még nyolcan vállalkoztak arra, hogy kipróbálják a képességeiket.
Majdnem valamennyien rendelkeztek már némi színházi előképzettséggel, és aktív tagjai voltak valamilyen amatőr csoportnak, így lényegesen könnyebben ment velük a képzés, hisz szinte félszavakból megértették, hogy mit is akarok, mit kérek és mit miért csinálunk.
Nagyon jónak és hatásosnak tartották a képzést, és többször is kifejtették msn-en keresztül, hogy komoly fejlődésen mentek át színészi szempontból amióta ezt csinálják.
Ez a véleményük meg is maradt mindaddig, amíg meg nem tudták a valódi nevemet és a múltbéli eseményeket.
/ Ismételten bebizonyosodott tehát, hogy nem a gyakorlattal van a baj - soha nem azt sérelmezik az azt elvégzők -, hanem a nevemmel és a rám ragasztott "ózdi fojtogató" cimkével. Az ehhez társított negatív jelzők okoznak pánikot és félelmet, és nem maga a gyakorlat.../
Mint azt már korábban is írtam, ha valaki rákérdezett, hogy én vagyok-e az a bizonyos Liebe Attila, egyetlen alkalommal sem tagadtam le.
Így történt ez akkor is, amikor a Székesfehérvári fiatalok feltették nekem a kérdést.
/ Ezt a városnevet azért írom ki - ellentétben a többivel - mert olyan sokszor elhangzott a Médiában, és a neten, hogy úgy is mindenki tisztában van vele.../
A gond csak az volt, hogy ők először beindították a rendőrségen keresztül a sajtóhadjáratot, és csak azt követően kérdeztek meg engem.
Ha mindezt fordítva teszik, bizonyára elkerülhető lett volna az a sok kényelmetlen szituáció, amelybe őket is hozta a szenzációra éhes sajtó!
Mert a Média ujra kitett magáért, és bebizonyította, hogy a módszerei semmit sem változtak az eltelt tíz év alatt - sőt talán még gátlástalanabbá váltak.
Fantáziátlanságból vagy lustaságból - a végeredmény szempontjából teljesen mindegy - megint elővették a régi cikkeket, és szinte szóról szóra megismételték mindazt, amit az elmúlt több mint két évtizedben már oly sokszor leírtak.
/ Bár akadtak olyanok is, akik még arra sem vették a fáradtságot, hogy elővegyék a régi írásokat, ezért gyakorta majdnem egy évtizeddel korábbra tettek bizonyos eseményeket, összekeverve dátumokat és helyszineket egyaránt! /
Ismételten tényként közölték, hogy a második elitélésemkor szintén majd nem megöltem egy lányt, és a harmadiknál, a temetőben is csak a rendőrség mentette ki a kezeim közül az áldozatot.
Egyáltalán nem érdekelte őket, hogy ezzel merőben ellentétes adatok derültek ki a tárgyalásokon, és főleg azt hallgatták el nagy-nagy csenddel, hogy tíz évvel ezelőtt bűncselekmény hiányában mentettek fel, kimondva, hogy ez a cselekmény nem bűncselekmény!
/ Ezek ismeretében egyáltalán nem lepett meg, amikor a fehérvári fiatalok arra panaszkodtak, hogy kiforgatták a szavaikat, és úgy vágták össze a riportot, hogy abból egészen más - valami félelmetes - jöjjön ki..." Tulajdonképpen nem történt semmi. Csak a Média fújta fel ennyire ezt a dolgot, hogy szenzációt csinálhasson! " - írta egyikük a neten, rádöbbenve a mai magyar köztájékoztatás milyenségére. Bizonyos emberek butaságát és Média-függőségét mi sem bizonyítja jobban, hogy ezért a kijelentéséért élesen támadták egyes internetes fórumokon a lányt. Pedig, ha valaki igazán tudta, hogy mi is történt, akkor az ő és a többiek voltak! De úgy látszik, hogy az őket bírálók ezt is jobban vélték tudni, mint azok, akik részesei voltak az eseményeknek.../
A rendőrség ebben az esetben lényegesen józanabbul állt a kérdéshez, mint a sajtó, mert már az elején kijelentették, hogy a gyakorlat webkamerán keresztüli elvégeztetése nem tekinthető bűncselekménynek.
Ez mindenképpen azt jelzi, hogy egy pozitív generáció váltás következett be az eltelt évtizedben a rendőrségnél, és a nyomozói munkát ma már nem elvtársi hűségtől, hanem iskolai végzettségtől és észbeli képességektől teszik függővé!
Igaz, hogy később - valószínűleg a fejemet követelő sajtónak és a közvélemény egyes részének a nyomására - mégis elindítottak egy vizsgálatot, mégpedig személyes adatokkal való visszaélés vétségének alapos gyanűjával.
/ A vizsgálatot ismeretlen tettes ellen indították, de rögtön az én gépemet foglalták le. Érdekes, hogy gyakorta milyen furcsán tudnak fogalmazni a hivatalos iratokban és nyilatkozatokban.../
Felmerült ugyanis annak lehetősége, hogy a képzést végző szereplőket - a tudtukon kívül - felvettem, és ezeket az adatokat adathordozókon tárolom.
/ Hogy ezt milyen célból tettem, arra jónéhány igencsak "okos" ötlet látott napvilágot a neten véleményt író "művelt" és "tanult" emberek fejéből. A legenyhébb ezek közül az volt, hogy bizonyára ezekre a felvételekre végzek örömteli önkielégítést.../
Nos, ezúton tájékoztatok mindenkit - de leginkább a fent említett "okosokat" -, hogy a több mint száz lefoglalt adathordozó egyikén sem találtak semmilyen - a képzési gyakorlatot tartalmazó - felvételt!!!!!
A teljes igazsághoz hozzátartozik az is, hogy a szereplők valóban felvették önmagukat webkamerával, és ezeket átküldték nekem, hogy megnézhessem azokat a gyakorlásaikat is, amikor éppen nem msn keresztül gyakoroltak.
Ennek egyetlen, de lényeges oka volt.
A webkamera - köztudottan - nem a legjobb minőségű képet adja, és gyakorta bajlódtunk azzal, hogy a kép akadozott vagy teljesen leállt, "lefagyott". Ezért tartottuk fontosnak, hogy egy lényegesen jobb minőségű felvételen, teljes folyamatában, kép-akadozás nélkül nézhessem meg, hogy mennyit is fejlődtek.
Ezeket megnéztem, msn-en keresztül kiértékeltem, elmondtam nekik a hibáikat és a pozitívumaikat, aztán le is töröltem a gépemről.
Nem igaz tehát, hogy tároltam volna őket, mint ahogy az sem, hogy a tudtuk nélkül történt a felvétel, hisz nehezen tudták volna a tudtuk nélkül önmagukat felvenni...
Jónéhány vád ért még, és számos kérdés nyitva maradt ezzel a webkamerás képzéssel kapcsolatban, amelyekre mindenképpen szeretnék választ adni, mielőtt lezárom ezt az "önvallomást".
Mind a sajtóban, mind a neten előszeretettel hangoztatták, hogy a 267 ismerősőm majdnem mindegyikét Zsanettnek vagy Kittinek hívták.
Először nem igazán értettem, hogy miért is fontos ez, de amikor egy "képzett pszichológus" kifejtette erről a véleményét, akkor már kitisztult a dolog számomra is.
Valami olyasmit írt, hogy ezek már eleve "áldozatnevek", és én - persze tudat alatt - azért választottam ezeket, mert gyanítottam, hogy kiválóan megfelelnek, mint áldozatok...
Visszautalt arra a két közelmúltban történt - a Média által szintén jól kivesézett - Zsanett és Kitti ügyekre, amelyek valószínűleg megmaradhattak a fejemben...
/ Ha már itt tartok, szeretném megjegyezni, hogy korántsem biztos, hogy az a Zsanett valóban áldozat volt! Lehet, hogy csak egy közlekedési vétségért megbüntetett nő bosszúja miatt hurcolták meg ország-világ előtt szerencsétlen rendőröket! Persze igaz lehet az ellenkezője is...Sajnos már nem tudok hinni a sajtóban elhangzottaknak, viszont éppen ezért nem is mondok konrét véleményt semmi olyanról, amit nem tudok biztosan! /
Nos, akkor elmondom a pszichológus úrnak - és persze elsősorban nektek -, hogy miért is volt annyi Zsanett és Kitti...
Mint azt már leírtam, kezdetben teljesen össze-vissza, csak találomra írogattam az üzeneteket, ezért jónéhányszor előfordult, hogy ugyan annak a személynek kétszer is elküldtem ugyan azt a levelet.
Természetesen számonkérte rajtam, hogy mi a francnak zaklatom ilyenekkel, főleg ha korábban azt írta vissza, hogy nem érdekli a dolog.
Ezért úgy döntöttem, hogy valamiféle rendszert viszek a dologba.
Mivel az első két lányt, aki vállalta a képzés elvégzését, Kittinek és Zsanettnek hívták, úgy gondoltam, hogy megmaradok ezeknél a neveknél, és a myvipen következetesen haladok oldalról- oldalra az üzenetek elküldésével, miközben mindig felírom, hogy éppen hanyadik oldalon hagytam abba előző nap.
Így sikerült kizárnom azt, hogy kétszer írjak ugyan annak.
/ Ha az első két lány mondjuk Tünde és Katalin lett volna, akkor ezeknél a neveknél maradok./
Hát ennyire egyszerű és gyakorlatias oka volt a sűrű név-ismétlődésnek, és nem olyan agyasságok, mint amiket igyekeztek belemagyarázni...
A következő kérdés az volt, hogy miért csak lányokat értesítettem...?
Nos ez már önmagában véve sem igaz - és csak abból következtettek erre, hogy az ismerőseim az adatlapomon szinte mind lányok voltak!
Jónéhány srácnak is írtam ezzel kapcsolatban, de vagy válaszra sem méltattak, vagy elküldtek a fenébe azzal, hogy ők nem foglalkoznak olyan hülyeséggel, mint a színház.
/ Egyébként is, akik amatőr csoportok vezetésével foglalkoznak, azok nagyon jól tudják, hogy milyen nehéz ezügyben megmozgatni a fiúkat. Számomra is gyakorta okozott problémát, hogy a lányok részéről túljelentkezés volt a csoportjaimba, míg a fiúknál mindig létszámhiánnyal küzdöttem. Zömük csak akkor és azért jött, ha épp a barátnője is jelentkezett, bár sokan akkor sem a színház iránti érdeklődésból, inkább azért, hogy lássák, nem pasizik-e be a barátnőjük.../
Nos, nem igazán tehetek arról, hogy visszajelzéseket leginkább a lányoktól kaptam.
/ Egyébként a rendőrség által megvizsgált gépemen, a levelezéseim visszanézésénél konkrétan ki kellett derülnie, hogy nagyon sok fiúnak is írtam! /
Ugyanakkor meg kell jegyeznem, hogy a fehérvári fiatalok között is volt egy fiú, aki a barátnőjével végezte a képzési gyakorlatot, és az ő fiú barátja is jelentkezett, hogy megcsinálja egy másik fiúval!
Sajnos ezek a tények a mai napig nem kaptak nyilvánosságot...
/ Bár a net "értelmiségi rétege" számára az sem jelentett volna vélemény-változást, ha tud erről a dologról, legfeljebb azt írták volna, hogy nem csak a lányokra élvezek, hanem buzi is vagyok.../
Végezetül nem hagyhatom nyitva azt a jogosan felmerülő kérdést sem, hogy mi lett az alapötletet adó alternatív rendezővel...
Nos, amikor kötört a botrány, ő volt az első, aki értesített arról, hogy a rendőrség kiadott egy felhívást a webkamerás képzések miatt.
Az ő tájékoztatásából tudtam meg, hogy melyik oldalon tudom megnézni a kiadott közleményt, addig fogalmam sem volt az egészről.
- Nem baj! Ez a legjobb reklám, amit csak kaphatsz! Most legalább megint odafigyelnek rád és az elméletedre! Aztán vagy felfigyelnek rá színházi körökben és felkarolják, vagy megint a sárba döngölnek...- írta.
- Attól tartok, hogy az utóbbi a biztosabb...- válaszoltam, korábbi tapasztalataimból kiindulva.
- Hát ez benne van a pakliban...De kockázat nélkül nincs siker! És különben is: a negatív reklám is reklám! - magyarázta "bölcsen".
- Csakhogy a negatív reklámokból nekem már igencsak elegem van...És különben is: ha megint rám száll a sajtó, akkor veletek sem fogok tudni dolgozni, mert úgy eláztatnak, hogy senki sem fog szóba állni velem...
- Hülyeség! Minket marhára nem érdekel, hogy miket fognak írni rólad! Sem az én csoportomat, sem a többiekét! Mi akkor is várunk és fenntartjuk, amit ígértem! Főleg, hogy bebizonyosodott, hogy még webkamon keresztül is működik ez a dolog! Úgyhogy effelől nyugodt lehetsz! - biztatott határozottan.
Hogy nyugodt lettem volna, az túlzás.
Bármit is írt - akár komolyan gondolta akkor, akár nem -, én joban ismertem a Média gyilkos hatását, mint ő...
Biztos, hogy nem számított arra, hogy olyan sajtóhadjárat indul ellenem, mintha tömeggyilkos lennék, és legalábbis "ujra megakartam volna fojtani valakit".
Az események annyira túlnőtték magukat, amelyek őt is visszakozásra késztették.
Azért még volt benne annyi becsület, hogy nem minden szó nélkül lépett ki az életemből.
Egy héttel később, amikor a legjobban taposott a Média-henger, felhívott telefonon - mert akkor a számítógépem már nem volt nálam -, és közölte, hogy sajnos az, akinek a helyére mehettem volna dolgozni, mégsem megy ki külföldre, így a munka tárgytalan. De hozzátette, hogy ne aggódjak, mert ha elül ez az egész dolog, akkor továbbra is számítanak rám, hogy átadjam nekik az elméletet...
Nos, azóta nem hallottam róla, az msn-en bizonyára letiltott, mert hiába várom, hogy beléphessek hozzá, soha nem látom, hogy fenn lenne, amikor pedig telefonon próbáltam hívni, egy idegen hang közölte, hogy már nem azé a telefon, akit keresek, mert eladta neki.
Hát ennyit az emberi kitartásról és bátorságról, amellyel kiállt mellettem, ígérete szerint...
Apropó!
Msn!
Miután visszakaptam a gépemet, megdöbbenve tapasztaltam, hogy az igazságügyi szakértők - nem tudom, hogy utasításra vagy milyen meggondolásból - minden korábbi kapcsolatomat töröltek.
/ Illetve először arra gondoltam, hogy azok tiltottak le, akik az ismerőseim között szerepeltek, de aztán amikor néhányan beléptek hozzám a régiek közül és így kiderült, hogy én még szerepelek az ő listájukon, csak ők nem az enyémen, akkor vált világossá ez a dolog! /
Nos, hogy jogosan törölték-e a kapcsolataimat vagy sem, azt nem célom firtatni, de mindenesetre fura, hogy nem az érintett emberekre bízták, hogy akarnak-e velem még beszélni, hanem ők döntötték el helyettük...
Ez hasonló eljárás volt, mint amit a myvip csapata csinált velem.
A botrány kitörésekor ugyanis egyszerűen törölték az adatlapomat, annak minden tartalmával együtt.
Így aztán az a hír terjedt el a Médiában és a neten, hogy én menekültem el a myvipről.
/ Érdekes módon más közösségi oldalakon azóta is fenn vagyok, és fenn is maradtam végig, az egész botrány alatt! Ráadásul ma már ujra egyre többen jelölnek be barátként, és ez igazán jól esik.../
Jónéhány hónapon keresztül próbáltam ujra regisztrálni a myvipen, de egyszer sem sikerült, míg végül néhány napja - nem tudom, hogy minek köszönhetően - de ujra fenn lehetek.
Egyébként nem csak alternatív "barátom" tagadott meg, hanem a hivatásos színházi szakma is tett néhány negatív kijelentést - bár el kell ismernem, hogy azért nem sokan...
Ezen nem csodálkozok, hiszen a Színház és Halál című elméleti írásomban elég kemény kritikával illettem őket, kitérve a mai hivatásos színházi világ legalapvetőbb hibáira, és vajon ki szereti, ha bírálják...
Egyszerűen kijelentették, hogy az elméletem hülyeség, és ők elzárkóznak ettől...
/ Megjegyzem: ennek ellenére nagyon sok esetben alkalmaz a hivatásos szakma is hasonló módszereket a próbák során!!!! /
Ami ennél jobban zavart, az az alternatív színházak egyik vezetőjének nyilatkozata volt, aki szintén leminősítette az elméletemet, ugyanis neki kell a legjobban tudni, hogy nagyon sok alternatív csoport az enyémnél sokkal vadabb, és gyakorta megbotránkoztató előadásokkal kápráztatja el közönségét.
Nyilatkozatát betudom annak, hogy nagyon kevés az az ember, aki egy éppen közellenségnek kikiáltott személy védelmére merne kelni... Egyébként is "szép" emberi szokás, hogy abba merünk nagyot rúgni, aki már amúgy is a földön fekszik...
Könyvem végére érve, már csak az maradt hátra, hogy elnézést kérjek azoktól a fiataloktól, akik érintve voltak a webkamerás történetben!!!
Remélem, hogy azóta már elmúlt a "három napos csoda", és nem kérdezgetik tőlük úton-útfélen, hogy mi is történt valójában...
Örülök, hogy azt nyilatkozták a tévében, hogy nem utálták meg emiatt a színjátszást!!!!
Érdemes folytatniuk, mert nagyon tehetségesek, és ha, akár tudatosan, akár ösztönösen, de feltudnak használni valamit abból, amit tőlem tanultak, az számomra már elegendő...
KÖSZÖNÖM, HOGY VOLT TÜRELMETEK ÉS VÉGIG OLVASTÁTOK!!!!!
VÉGE
Free Music at divine-music.info>
