Mérlegre tettem azt is, hogy már lassan tíz éve felmentett a bíróság,
tehát végülis nem követek el büncselekményt, nem leszek ezzel
vádolható, és ez talán még fontosabb szempont volt, mint az előző. Természetesen
felmerült bennem annak a lehetősége is, hogy - bármilyen nevet találjak
is ki magamnak -, lesz olyan, aki rájön, hogy csakis én lehetek a név
mögött, hisz ezt a fajta gyakorlatot rajtam kívül senki sem csinálja. Elhatároztam,
hogy ha valaki rákérdez, hogy esetleg nem a Liebe Attila vagyok-e,
akkor nem fogom tagadni, és ezáltal legalább azt is feltudom majd
mérni, hogy mennyit változott az emberek megítélése velem, és a képzési
gyakorlattal kapcsolatban. Ez a kérdés legalább annyira izgatott,
mint az, hogy működik-e az elmélet, ezért adtam is némi kapaszkodót az
embereknek, hogy esetleg rájöjjenek, vajon kit is rejt a Dornay Attila
név. Ennek érdekében úgy a közösségi oldalakon lévő adatlapomon, mint
az msn címemben a liebe1@citromail.hu email címet írtam ki. /
Jónéhányan rá is kérdeztek a dologra, és minden kertelés nélkül
elismertem, hogy én vagyok az, akire gondolnak. Volt, aki ennek
tudatában is megcsinálta a gyakorlatot, és volt, aki nem, de az msn
kapcsolatot emiatt senki sem szakította meg velem. Aki nem csinálta meg
a gyakorlatot, az is tovább beszélgetett, érdeklődött a múltban
történtek után, és megtartott az ismerősei között... Ahogyan azt
tanácsolta nekem alternatív rendező ismerősöm, beléptem a két leginkább
fiatalokat tömörítő közösségi oldalra, a Chat.hu-ra és a Myvipre, és
hozzáfogtam életem legnagyobb baromságához, amelynél nagyobbat előtte
még egyszer sem követtem el... Persze akkor még nem tudhattam előre,
hogy mekkora állatságot csinálok, hiszen olyan olajozottan indult
minden, hogy számomra is meglepő volt. / Utólag visszagondolva -
amikor már mindig nagyon okos az ember - nem mennék bele ilyenbe,
illetve, hogy pontosítsam a dolgot: álnéven, és különböző kitalált
adatokkal semmiképpen sem! Mert nem azt tartom ma sem hülyeségnek, hogy
kipróbáltam az elméletet - hiszen, ha ezt a saját nevemen teszem, akkor
aki megcsinálja, az tudja, hogy kivel, mit és miért csinál -, hanem az
volt butaság, hogy mindezt kitalált névvel és színházi szervezés
meséjével kezdtem el...Hazudtam, és a hazugság sajnos olyan dolog, mint
az egysejtű: nagyon gyorsan, és egy idő után megállíthatatlanul
szaporodik...! A gyakorlatot elvégzők ugyanis kérdéseket tettek fel, és
nekem ujabb és ujabb hazugságokkal kellett válaszolnom. Öngerjesztő
folyamatot indítottam el, amiből már nagyon nehéz volt kiszállni! Hogy
miért volt nehéz ez a kiszállás? A továbbiakban ezt is leírom...Mielőtt
azonban tovább lépnék az eseményekben, szeretnék tisztázni valamit:
mindaz, amit most leírok, nem mentegetőzés! Nem mentséget keresek arra,
amit csináltam - hisz felmentést úgysem kapok majd azoktól, akik -
jogosan! - becsapottnak érzik magukat, és megértem, elfogadom a
haragjukat...Mindössze szeretném tárgyilagosan elétek tárni, hogy mi
miért történt, és egyúttal megválaszolni azt a rengeteg vádat és
feltételezést, amely ezügyben ért.../ Már az első levelekre, amiket
csak úgy találomra írogattam, elég sok válasz jött, de a
beszélgetéseken kivül tovább nem léptünk, tehát nem került sor webkamon
keresztüli gyakorlásra. Úgy tűnt, hogy beszélgetni sokan szeretnek a színházról, de kipróbálni magukat már annál kevesebben. /
Nos, itt szeretném megjegyezni, hogy az oly sokat hangoztatott 276
ismerős közül mindössze tizen végezték el a webkamerán keresztüli
képzést! A többiek - ahogyan az a neten oly bevett gyakorlat -
egyszerűen csak visszajelöltek, mint barátot - vagy éppen ők jelöltek
be elsőként engem, mielőtt még én levelet írtam volna nekik!
Nagyrészükkel soha egyetlen sort sem váltottam az msn-en.../ - Nem
nagyon meri kipróbálni magát senki webkamon keresztül. Sokan a
kudarctól félnek, sokan meg arra gondolnak, hogy valamiféle kamerás
szexről van szó...- panaszkodtam az elején alternatív rendező
ismerősömnek. - Hát nem csodálom...Elég sok a szexmániás ezeken az
oldalakon...De nyugi! Előbb utóbb - a nagy számok törvénye alapján -
úgyis találsz majd olyanokat, akik kíváncsiak a saját képességeikre...
- írta biztatva. - Meg valami honlapot hiányolnak sokan...Arra
majdnem mindenki rákérdezett...Hogy hol lehet olvasni erről a
tehetségkutatásról...- panaszkodtam tovább. Ő erre is kész volt a válasszal.
- Hát csinálj valami honlapot! Már minden magára valamit adó netesnek
van...Egyszerű megcsinálni, de ezt tudnod kell, hisz az írásodat is egy
ilyenre tetted fel...Csak persze szebbre csináld, mint a sajátodat!
Mert az nagyon szegényes külalakra...Tegyél fel képeket színházakról -
minél többet annál jobb -, esetleg tölts fel zenét, és írj olyan
dolgokat, amik csábítóak...A mai fiatalok igencsak tudatosan
karrieristák, hát használd ki! - Ez hülyeség! Ennyire azért nem kellene becsapni őket...Majd csak jelentkeznek enélkül is... - írtam vissza. - Te tudod...De ha nem akarsz hónapokig hiába próbálkozni, akkor hallgass rám.... Igaza lett. Honlap nélkül semmire sem jutottam. Akikkel beszélgetni kezdtem az msn-en, szinte elsőként ezt a kérdést tették fel: hol lehet erről olvasni? Nekiláttam hát honlapot készíteni, amennyire ez szegényes számítógép és internetes tapasztalataimból tellett. Színházról,
színi előadásokról készült képet rengeteget találtam a neten, csak át
kellett öket másolnom a honlapra, és írnom mellé valami ismertető
szöveget. Mivel nagyon is tisztában voltam az amatőr és alternatív
színházak szegényes lehetőségeivel úgy anyagilag, mint ismertség terén,
elhatároztam, hogy csakis ilyenek teszek fel, és minél több jót,
dícsérő mondatokat írok róluk - még olyat is, ami nem igaz -, hogy
ezáltal is jobban megismertessem őket a honlapra belépő fiatalokkal,
akik - mint később kiderült - előtte sohasem hallottak róluk. Ahogy
azt alternatív barátom mondta, megcsillantottam a karrier és a
pénzszezés lehetőségét is, aztán vártam, hogy valóban lesz-e olyan
hatása, mint azt ő állította... Hatása valóban lett, de nem olyan, mint amire számítottam. Sokkal
többen válaszoltak, egyre többen jelöltek be ismerősnek - lásd 276 -,
de konkrétan megcsinálni a képzést akkor még mindössze ketten voltak
hajlandók. És amennyire vártam, hogy végre kipróbálhassam az
elméletet gyakorlati síkon is, annyira kellemetlenül kezdtem érezni
magam, amikor ez valóra vált! Az elméleti elgondolásaim ugyanis a
vártnál is jobban működtek, és szinte akadály nélkül jöttek át a
webkamon keresztül, mind az én, mind pedig a képzést végzők részére. Ennek persze örülnöm kellett volna - és örültem is -, csakhogy egy valamire nem számítottam. Minden
fajta színházi képzés során olyan szoros kapcsolat alakul ki a tanító
és a tanítványok között, amely bátran nevezhető barátságnak is. És méginkább így van ez, amikor nem egyszer, hanem többször történik ez a gyakorlás. A
fiatalok már nem csak akkor keresték velem msn-en a kapcsolatot, amikor
éppen a képzést csináltuk, hanem minden nap beléptek hozzám, elmesélték
a napjukat, és tanácsokat kértek családi, magánéleti vagy iskolai
problémáikra. - Imádok veled beszélgetni! Neked mindent el lehet
mondani, mindenről lehet beszélni, és mindig okos tanácsokat
adsz...-írta az egyikük. Minél többször léptek be hozzám, annál
inkább éreztem kellemetlenül magam azért, hogy becsapom őket. Éreztem a
ragaszkodásukat, amellyel - bárhogy is akarnám szépíteni a dolgot - de
visszaéltem, és ez elég sok álmatlan éjszakát okozott számomra. /
Volt amikor különböző valós vagy valótlan okok miatt eljátszottam, hogy
megsértődtem, és ezért nem válaszoltam nekik, amikor beléptek hozzám -
gondolván, hogy majd megunják és letiltanak a listájukról -, de nem így
történt. Addig próbálkoztak, addig írogattak, amíg kénytelen voltam
válaszolni, és így tovább élt az msn. kapcsolat.../ Az elkövetkezendő hónapokban még nyolcan vállalkoztak arra, hogy kipróbálják a képességeiket. Majdnem
valamennyien rendelkeztek már némi színházi előképzettséggel, és aktív
tagjai voltak valamilyen amatőr csoportnak, így lényegesen könnyebben
ment velük a képzés, hisz szinte félszavakból megértették, hogy mit is
akarok, mit kérek és mit miért csinálunk. Nagyon jónak és hatásosnak
tartották a képzést, és többször is kifejtették msn-en keresztül, hogy
komoly fejlődésen mentek át színészi szempontból amióta ezt csinálják. Ez a véleményük meg is maradt mindaddig, amíg meg nem tudták a valódi nevemet és a múltbéli eseményeket. /
Ismételten bebizonyosodott tehát, hogy nem a gyakorlattal van a baj -
soha nem azt sérelmezik az azt elvégzők -, hanem a nevemmel és a rám
ragasztott "ózdi fojtogató" cimkével. Az ehhez társított negatív jelzők
okoznak pánikot és félelmet, és nem maga a gyakorlat.../ Mint azt
már korábban is írtam, ha valaki rákérdezett, hogy én vagyok-e az a
bizonyos Liebe Attila, egyetlen alkalommal sem tagadtam le. Így történt ez akkor is, amikor a Székesfehérvári fiatalok feltették nekem a kérdést. /
Ezt a városnevet azért írom ki - ellentétben a többivel - mert olyan
sokszor elhangzott a Médiában, és a neten, hogy úgy is mindenki
tisztában van vele.../ A gond csak az volt, hogy ők először
beindították a rendőrségen keresztül a sajtóhadjáratot, és csak azt
követően kérdeztek meg engem. Ha mindezt fordítva teszik, bizonyára
elkerülhető lett volna az a sok kényelmetlen szituáció, amelybe őket is
hozta a szenzációra éhes sajtó! Mert a Média ujra kitett magáért, és
bebizonyította, hogy a módszerei semmit sem változtak az eltelt tíz év
alatt - sőt talán még gátlástalanabbá váltak. Fantáziátlanságból
vagy lustaságból - a végeredmény szempontjából teljesen mindegy -
megint elővették a régi cikkeket, és szinte szóról szóra megismételték
mindazt, amit az elmúlt több mint két évtizedben már oly sokszor
leírtak. / Bár akadtak olyanok is, akik még arra sem vették a
fáradtságot, hogy elővegyék a régi írásokat, ezért gyakorta majdnem egy
évtizeddel korábbra tettek bizonyos eseményeket, összekeverve dátumokat
és helyszineket egyaránt! / Ismételten tényként közölték, hogy a
második elitélésemkor szintén majd nem megöltem egy lányt, és a
harmadiknál, a temetőben is csak a rendőrség mentette ki a kezeim közül
az áldozatot. Egyáltalán nem érdekelte őket, hogy ezzel merőben
ellentétes adatok derültek ki a tárgyalásokon, és főleg azt hallgatták
el nagy-nagy csenddel, hogy tíz évvel ezelőtt bűncselekmény hiányában
mentettek fel, kimondva, hogy ez a cselekmény nem bűncselekmény! /
Ezek ismeretében egyáltalán nem lepett meg, amikor a fehérvári fiatalok
arra panaszkodtak, hogy kiforgatták a szavaikat, és úgy vágták össze a
riportot, hogy abból egészen más - valami félelmetes - jöjjön ki..."
Tulajdonképpen nem történt semmi. Csak a Média fújta fel ennyire ezt a
dolgot, hogy szenzációt csinálhasson! " - írta egyikük a neten,
rádöbbenve a mai magyar köztájékoztatás milyenségére. Bizonyos emberek
butaságát és Média-függőségét mi sem bizonyítja jobban, hogy ezért a
kijelentéséért élesen támadták egyes internetes fórumokon a lányt.
Pedig, ha valaki igazán tudta, hogy mi is történt, akkor az ő és a
többiek voltak! De úgy látszik, hogy az őket bírálók ezt is jobban
vélték tudni, mint azok, akik részesei voltak az eseményeknek.../ A
rendőrség ebben az esetben lényegesen józanabbul állt a kérdéshez, mint
a sajtó, mert már az elején kijelentették, hogy a gyakorlat webkamerán
keresztüli elvégeztetése nem tekinthető bűncselekménynek. Ez
mindenképpen azt jelzi, hogy egy pozitív generáció váltás következett
be az eltelt évtizedben a rendőrségnél, és a nyomozói munkát ma már nem
elvtársi hűségtől, hanem iskolai végzettségtől és észbeli képességektől
teszik függővé! Igaz, hogy később - valószínűleg a fejemet követelő
sajtónak és a közvélemény egyes részének a nyomására - mégis
elindítottak egy vizsgálatot, mégpedig személyes adatokkal való
visszaélés vétségének alapos gyanűjával. / A vizsgálatot ismeretlen
tettes ellen indították, de rögtön az én gépemet foglalták le. Érdekes,
hogy gyakorta milyen furcsán tudnak fogalmazni a hivatalos iratokban és
nyilatkozatokban.../ Felmerült ugyanis annak lehetősége, hogy a
képzést végző szereplőket - a tudtukon kívül - felvettem, és ezeket az
adatokat adathordozókon tárolom. / Hogy ezt milyen célból tettem,
arra jónéhány igencsak "okos" ötlet látott napvilágot a neten véleményt
író "művelt" és "tanult" emberek fejéből. A legenyhébb ezek közül az
volt, hogy bizonyára ezekre a felvételekre végzek örömteli
önkielégítést.../ Nos, ezúton tájékoztatok mindenkit - de leginkább
a fent említett "okosokat" -, hogy a több mint száz lefoglalt
adathordozó egyikén sem találtak semmilyen - a képzési gyakorlatot
tartalmazó - felvételt!!!!! A teljes igazsághoz hozzátartozik az is,
hogy a szereplők valóban felvették önmagukat webkamerával, és ezeket
átküldték nekem, hogy megnézhessem azokat a gyakorlásaikat is, amikor
éppen nem msn keresztül gyakoroltak. Ennek egyetlen, de lényeges oka volt. A
webkamera - köztudottan - nem a legjobb minőségű képet adja, és
gyakorta bajlódtunk azzal, hogy a kép akadozott vagy teljesen leállt,
"lefagyott". Ezért tartottuk fontosnak, hogy egy lényegesen jobb
minőségű felvételen, teljes folyamatában, kép-akadozás nélkül nézhessem
meg, hogy mennyit is fejlődtek. Ezeket megnéztem, msn-en keresztül
kiértékeltem, elmondtam nekik a hibáikat és a pozitívumaikat, aztán le
is töröltem a gépemről. Nem igaz tehát, hogy tároltam volna őket,
mint ahogy az sem, hogy a tudtuk nélkül történt a felvétel, hisz
nehezen tudták volna a tudtuk nélkül önmagukat felvenni... Jónéhány
vád ért még, és számos kérdés nyitva maradt ezzel a webkamerás
képzéssel kapcsolatban, amelyekre mindenképpen szeretnék választ adni,
mielőtt lezárom ezt az "önvallomást". Mind a sajtóban, mind a neten
előszeretettel hangoztatták, hogy a 267 ismerősőm majdnem mindegyikét
Zsanettnek vagy Kittinek hívták. Először nem igazán értettem, hogy
miért is fontos ez, de amikor egy "képzett pszichológus" kifejtette
erről a véleményét, akkor már kitisztult a dolog számomra is. Valami
olyasmit írt, hogy ezek már eleve "áldozatnevek", és én - persze tudat
alatt - azért választottam ezeket, mert gyanítottam, hogy kiválóan
megfelelnek, mint áldozatok... Visszautalt arra a két közelmúltban
történt - a Média által szintén jól kivesézett - Zsanett és Kitti
ügyekre, amelyek valószínűleg megmaradhattak a fejemben... / Ha már
itt tartok, szeretném megjegyezni, hogy korántsem biztos, hogy az a
Zsanett valóban áldozat volt! Lehet, hogy csak egy közlekedési
vétségért megbüntetett nő bosszúja miatt hurcolták meg ország-világ
előtt szerencsétlen rendőröket! Persze igaz lehet az ellenkezője
is...Sajnos már nem tudok hinni a sajtóban elhangzottaknak, viszont
éppen ezért nem is mondok konrét véleményt semmi olyanról, amit nem
tudok biztosan! / Nos, akkor elmondom a pszichológus úrnak - és persze elsősorban nektek -, hogy miért is volt annyi Zsanett és Kitti... Mint
azt már leírtam, kezdetben teljesen össze-vissza, csak találomra
írogattam az üzeneteket, ezért jónéhányszor előfordult, hogy ugyan
annak a személynek kétszer is elküldtem ugyan azt a levelet. Természetesen
számonkérte rajtam, hogy mi a francnak zaklatom ilyenekkel, főleg ha
korábban azt írta vissza, hogy nem érdekli a dolog. Ezért úgy döntöttem, hogy valamiféle rendszert viszek a dologba. Mivel
az első két lányt, aki vállalta a képzés elvégzését, Kittinek és
Zsanettnek hívták, úgy gondoltam, hogy megmaradok ezeknél a neveknél,
és a myvipen következetesen haladok oldalról- oldalra az üzenetek
elküldésével, miközben mindig felírom, hogy éppen hanyadik oldalon
hagytam abba előző nap. Így sikerült kizárnom azt, hogy kétszer írjak ugyan annak. / Ha az első két lány mondjuk Tünde és Katalin lett volna, akkor ezeknél a neveknél maradok./ Hát
ennyire egyszerű és gyakorlatias oka volt a sűrű név-ismétlődésnek, és
nem olyan agyasságok, mint amiket igyekeztek belemagyarázni... A következő kérdés az volt, hogy miért csak lányokat értesítettem...? Nos
ez már önmagában véve sem igaz - és csak abból következtettek erre,
hogy az ismerőseim az adatlapomon szinte mind lányok voltak! Jónéhány
srácnak is írtam ezzel kapcsolatban, de vagy válaszra sem méltattak,
vagy elküldtek a fenébe azzal, hogy ők nem foglalkoznak olyan
hülyeséggel, mint a színház. / Egyébként is, akik amatőr csoportok
vezetésével foglalkoznak, azok nagyon jól tudják, hogy milyen nehéz
ezügyben megmozgatni a fiúkat. Számomra is gyakorta okozott problémát,
hogy a lányok részéről túljelentkezés volt a csoportjaimba, míg a
fiúknál mindig létszámhiánnyal küzdöttem. Zömük csak akkor és azért
jött, ha épp a barátnője is jelentkezett, bár sokan akkor sem a színház
iránti érdeklődésból, inkább azért, hogy lássák, nem pasizik-e be a
barátnőjük.../ Nos, nem igazán tehetek arról, hogy visszajelzéseket leginkább a lányoktól kaptam. /
Egyébként a rendőrség által megvizsgált gépemen, a levelezéseim
visszanézésénél konkrétan ki kellett derülnie, hogy nagyon sok fiúnak
is írtam! / Ugyanakkor meg kell jegyeznem, hogy a fehérvári fiatalok
között is volt egy fiú, aki a barátnőjével végezte a képzési
gyakorlatot, és az ő fiú barátja is jelentkezett, hogy megcsinálja egy
másik fiúval! Sajnos ezek a tények a mai napig nem kaptak nyilvánosságot... /
Bár a net "értelmiségi rétege" számára az sem jelentett volna
vélemény-változást, ha tud erről a dologról, legfeljebb azt írták
volna, hogy nem csak a lányokra élvezek, hanem buzi is vagyok.../ Végezetül nem hagyhatom nyitva azt a jogosan felmerülő kérdést sem, hogy mi lett az alapötletet adó alternatív rendezővel... Nos,
amikor kötört a botrány, ő volt az első, aki értesített arról, hogy a
rendőrség kiadott egy felhívást a webkamerás képzések miatt. Az ő tájékoztatásából tudtam meg, hogy melyik oldalon tudom megnézni a kiadott közleményt, addig fogalmam sem volt az egészről.
- Nem baj! Ez a legjobb reklám, amit csak kaphatsz! Most legalább
megint odafigyelnek rád és az elméletedre! Aztán vagy felfigyelnek rá
színházi körökben és felkarolják, vagy megint a sárba döngölnek...-
írta. - Attól tartok, hogy az utóbbi a biztosabb...- válaszoltam, korábbi tapasztalataimból kiindulva.
- Hát ez benne van a pakliban...De kockázat nélkül nincs siker! És
különben is: a negatív reklám is reklám! - magyarázta "bölcsen". -
Csakhogy a negatív reklámokból nekem már igencsak elegem van...És
különben is: ha megint rám száll a sajtó, akkor veletek sem fogok tudni
dolgozni, mert úgy eláztatnak, hogy senki sem fog szóba állni velem...
- Hülyeség! Minket marhára nem érdekel, hogy miket fognak írni rólad!
Sem az én csoportomat, sem a többiekét! Mi akkor is várunk és
fenntartjuk, amit ígértem! Főleg, hogy bebizonyosodott, hogy még
webkamon keresztül is működik ez a dolog! Úgyhogy effelől nyugodt
lehetsz! - biztatott határozottan. Hogy nyugodt lettem volna, az túlzás. Bármit is írt - akár komolyan gondolta akkor, akár nem -, én joban ismertem a Média gyilkos hatását, mint ő... Biztos,
hogy nem számított arra, hogy olyan sajtóhadjárat indul ellenem, mintha
tömeggyilkos lennék, és legalábbis "ujra megakartam volna fojtani
valakit". Az események annyira túlnőtték magukat, amelyek őt is visszakozásra késztették. Azért még volt benne annyi becsület, hogy nem minden szó nélkül lépett ki az életemből. Egy
héttel később, amikor a legjobban taposott a Média-henger, felhívott
telefonon - mert akkor a számítógépem már nem volt nálam -, és közölte,
hogy sajnos az, akinek a helyére mehettem volna dolgozni, mégsem megy
ki külföldre, így a munka tárgytalan. De hozzátette, hogy ne aggódjak,
mert ha elül ez az egész dolog, akkor továbbra is számítanak rám, hogy
átadjam nekik az elméletet... Nos, azóta nem hallottam róla, az
msn-en bizonyára letiltott, mert hiába várom, hogy beléphessek hozzá,
soha nem látom, hogy fenn lenne, amikor pedig telefonon próbáltam
hívni, egy idegen hang közölte, hogy már nem azé a telefon, akit
keresek, mert eladta neki. Hát ennyit az emberi kitartásról és bátorságról, amellyel kiállt mellettem, ígérete szerint... Apropó! Msn! Miután
visszakaptam a gépemet, megdöbbenve tapasztaltam, hogy az igazságügyi
szakértők - nem tudom, hogy utasításra vagy milyen meggondolásból -
minden korábbi kapcsolatomat töröltek. / Illetve először arra
gondoltam, hogy azok tiltottak le, akik az ismerőseim között
szerepeltek, de aztán amikor néhányan beléptek hozzám a régiek közül és
így kiderült, hogy én még szerepelek az ő listájukon, csak ők nem az
enyémen, akkor vált világossá ez a dolog! / Nos, hogy jogosan
törölték-e a kapcsolataimat vagy sem, azt nem célom firtatni, de
mindenesetre fura, hogy nem az érintett emberekre bízták, hogy
akarnak-e velem még beszélni, hanem ők döntötték el helyettük... Ez hasonló eljárás volt, mint amit a myvip csapata csinált velem. A botrány kitörésekor ugyanis egyszerűen törölték az adatlapomat, annak minden tartalmával együtt. Így aztán az a hír terjedt el a Médiában és a neten, hogy én menekültem el a myvipről. /
Érdekes módon más közösségi oldalakon azóta is fenn vagyok, és fenn is
maradtam végig, az egész botrány alatt! Ráadásul ma már ujra egyre
többen jelölnek be barátként, és ez igazán jól esik.../ Jónéhány
hónapon keresztül próbáltam ujra regisztrálni a myvipen, de egyszer sem
sikerült, míg végül néhány napja - nem tudom, hogy minek köszönhetően -
de ujra fenn lehetek. Egyébként nem csak alternatív "barátom"
tagadott meg, hanem a hivatásos színházi szakma is tett néhány negatív
kijelentést - bár el kell ismernem, hogy azért nem sokan... Ezen
nem csodálkozok, hiszen a Színház és Halál című elméleti írásomban elég
kemény kritikával illettem őket, kitérve a mai hivatásos színházi világ
legalapvetőbb hibáira, és vajon ki szereti, ha bírálják... Egyszerűen kijelentették, hogy az elméletem hülyeség, és ők elzárkóznak ettől... / Megjegyzem: ennek ellenére nagyon sok esetben alkalmaz a hivatásos szakma is hasonló módszereket a próbák során!!!! / Ami
ennél jobban zavart, az az alternatív színházak egyik vezetőjének
nyilatkozata volt, aki szintén leminősítette az elméletemet, ugyanis
neki kell a legjobban tudni, hogy nagyon sok alternatív csoport az
enyémnél sokkal vadabb, és gyakorta megbotránkoztató előadásokkal
kápráztatja el közönségét. Nyilatkozatát betudom annak, hogy nagyon
kevés az az ember, aki egy éppen közellenségnek kikiáltott személy
védelmére merne kelni... Egyébként is "szép" emberi szokás, hogy abba
merünk nagyot rúgni, aki már amúgy is a földön fekszik... Könyvem
végére érve, már csak az maradt hátra, hogy elnézést kérjek azoktól a
fiataloktól, akik érintve voltak a webkamerás történetben!!! Remélem, hogy azóta már elmúlt a "három napos csoda", és nem kérdezgetik tőlük úton-útfélen, hogy mi is történt valójában... Örülök, hogy azt nyilatkozták a tévében, hogy nem utálták meg emiatt a színjátszást!!!! Érdemes
folytatniuk, mert nagyon tehetségesek, és ha, akár tudatosan, akár
ösztönösen, de feltudnak használni valamit abból, amit tőlem tanultak,
az számomra már elegendő... KÖSZÖNÖM, HOGY VOLT TÜRELMETEK ÉS VÉGIG OLVASTÁTOK!!!!!
