Színészképzés Másképp-Minden ami színház ! - Színházi Események, Verseim,Verset mondok,Politikai szatíra,Dráma,Vígjáték,pszichodráma,Színház ,Színházi Alapfogalmak,Színitanoda,Színitanodáról,Színházi emberek,Színház ,Sztanyiszlavszkij,Grotowski,Reformerek klubja,magyar színháztól,francia színháztól,norvég színháztól,dán színházig,amerikai színházig,sturm und drang,vásári komédiától,zenés dráma,lapozható változatban

SZÍNÉSZKÉPZÉS MÁSKÉPP! - VERSEIM 2014-2015.
Add a Facebook-hoz

FORDÍTÓ

Körkérdésünk
Értékeld honlapomat
Összes válasz: 250





HONLAP FŐ MENŰJE


ÍRÁSAIM,GONDOLATAIM


SZÍNHÁZTÖRTÉNET


MINDEN AMI SZÍNHÁZ


















 

ÉN MÉG MEREK NEVETNI


Én még merek nevetni.
Célokat keresni,
szeretni,
hinni,
s boldognak lenni.
Még ha a célt el is dugják előlem,
s kinevetnek keményen,
bolondnak nézve,
aki nem illik be a képbe,
mert a tükör mást mutat,
más utakat,
más érvényesülést,
más emberré lényegülést,
akkor sem tudok mást tenni,
csak nevetni:
rajtuk nevetni.
Mert én még tudok nevetni.
Amikor megaláznak,
amikor gyalázat
kiséri lépteim,
amikor kérdéseim
porba hullnak,
s a múltnak
csak büntető az ereje,
mert vele vagy nélküle
nincs semmi értelme
a másként gondolkodásnak,
a világot megváltásnak,
én még akkor is tudok nevetni.
Merek nevetni
az ostoba gőgön,
azon, aki hőzöng,
hogy ő a legjobb magyar,
aki csak jót akar,
aki mindent megtesz értünk,
változtat azon, ahogy élünk,
aki majd segít,
s elindít
egy szebb jövő felé,
az ígéret földje felé.
Én még merek nevetni.
Az átkon,
a sorvadó leveleken a fákon,
a mindent elsöprő győzelmeken,
melyek nyomán fű sem terem,
csak kiégett puszta táj,
ami fáj,
ahogy seb sohasem fájhatott,
ahogy a létünk értelme
úgy lép életünk helyébe,
mintha ő szabná meg amit akarunk,
s amit rongyos hadunk
majd kiharcol,
azért is megsarcol,
az önmagát kinevező hatalom,
s ha tudom vagy nem tudom,
hogy jogosan teszi-e,
a hatalom érdeke,
hogy ne is tudjam,
miért van úgy, ahogy van.
Én még akkor is tudok nevetni,
ha mások csak érdekből tudnak szeretni.
Én szeretek ahogy érzem,
s ahogy féltem,
hogy ha egyszer szeretek,
mások használják fel érzéseimet
olyan szeretetre,
olyan életre,
s olyan magyarázatra,
ami nem nyit kaput a világra,
csak bezár önmagam keserves világába.
Én még tudok nevetni.
Önmagammal együtt lenni,
megbeszélni,
s eldönteni
hogy nekem mi a jó,
s hogy nektek mi a jó,
s ahogy hull a hó,
mint gyermeknek a játék,
ami hideg de még is ajándék,
úgy szeretnék egy jobb világot,
ahol lehet, hogy fázok,
de tudom, hogy szabad vagyok,
s értelmet szülnek majd a mondatok.
Én még merek nevetni.
Őket kinevetni!
Őket:
a rajtunk nevetőket,
a minket semmibe vevőket,
akiknek egyetlen érdeke
álmaink megfertőzése,
nevetésünk elkendőzése,
életünk korlátok közé szorítása,
bánataink megmagyarázása.
Én még merek nevetni.
Itt lenni, itt élni,
s nem elmenekülni
ebből a fájdalmas országból,
a korcsok teremtette világból,
ahol nincs becsülete a becsületnek,
nincs értéke az értéknek,
ahol a születő gyermek is csak meghalni jön,
s nem kíséri útját szép öröm,
mert csak egy adat a sok közül,
akinek senki sem örül.
Én még tudok nevetni.
Akkor is csak nevetni.
Nevetni, nevetne és nevetni.
Ezen az ostoba világon kacagni.

2014.11.19.

AZ ÉLET VÁNDORA

Sötét volt:
s a bánat-port
úgy cipelte a szél,
mint aki fél,
hogy semmit sem ér
ha nem cipeli,
ha nem sírja s nem szenvedi.
Csak az éjszaka beszélt
néha hozzá,
hangja mormogássá,
alig érthető panasszá
csendesült,
s  mint ki megrészegült,
úgy dülöngélt tovább,
mikor a hajnal meghozta magát.
Egyedül volt.
S bár az ég messziről szólt,
látszottak a székre ült csillagok,
ahogy nem ragyog
arcukon az öröm,
s a távoli ködön
keresztül,
mint ki menekül,
fény-szekérre szállt a Hold.
Az is magára hagyta,
ha akarta,
ha nem akarta,
önmaga súlya alatt roskadva
tett eleget az élni akarásnak,
tükröt fordítva a magánynak,
kerülve szánalmas sajnálatot,
maga köré tette a boldogság látszatot.
Nem kért,
csak remélt.
Titkon, mint ki bűnt követ el,
ha valamit követel,
ha szeretne valakivel együtt lenni,
ha szeretne szeretni.
A felzizzenő lombok,
mint bohóc a porondot,
úgy vették uralmuk alá
amikor egyedül sétált egy parkban,
s talán azt sem tudta, hol van,
mert nem az érdekelte,
csak saját elveszett énjét kereste.
Kereste ott, ahol nem volt,
s míg a konok égbolt
bezárta minden kapuját,
lepecsételte vele magányát.
Így élt az élet vándora.
Már nem hitt,
már nem vitt
magával semmi súlyt,
mert minden lehullott róla,
s csak egy szóra,
egy megnyugtatóra,
egy mindent elhozóra várt,
amíg állt,
valahol a csendben...
Aztán mint tündérkertben,
ahol minden lehetséges,
ahol semmi sem kétséges,
úgy gyúlt ki szívében a fény,
kitárt karokkal elé menvén,
üdvözölve,
s ölelve,
hogy megérkezett végre,
amikor már nem is remélte.
A lehulló Hold feltolta a Napot,
játékos fénnyel,
tele reménnyel,
könnyeiből szivárvány-felhőt alkotott,
s végre társat kapott.

2014.11.24.

ANGYALI ÉRINTÉS

Ahol a csend is ordít,
s visszafordít
a megkezdett útról,
a kijelölt céltól
messze lök,
s csak a köd
játszik árnyékommal,
beteljesületlen hiányommal:
ebben a démon-világban,
egy Angyalra vágytam.
Ahol a kérdésekre nem jön válasz,
mert elválaszt
a lehetőségtől a lehetetlenség,
s a mindent átfonó értetlenség,
amely bambán bámul arcomba,
s dölyfösen azt mondja:
te kivétel vagy,
akit csak tartaléknak rak
az élet:
bárhogy is éled.
Ebben a démon-világban,
egy Angyalra vágytam.
Ahol nem kérnek csak követelnek,
s őket
nem terheli a múlt,
a hosszan elnyúlt
árnyék,
ami fáj még,
ami ég még,
de gyógyulni szeretne,
mint lázas beteg teste,
aki kereste javulását,
lelkének megbocsájtását.
Ebben a démon-világban,
egy Angyalra vágytam.
Ahol nem tol semmi előre,
s csak az elmenőkre
mondanak imát,
s a hibát
gondosan elhallgatják,
megmagyarázzák,
miközben feloldozást is kérnek,
önmaguknak, s nem a népnek,
ebben a démon-világban,
egy Angyalra vágytam.
Ahol ültem s felálltam,
ahol kerestem de nem láttam
értelmét a tovább haladásnak,
a tenni akarásnak,
mert a tettet megölte mások tette,
s még ki is nevette
a hátul maradókat,
a jókat,
akik nem akartak rosszá válni,
csak valami jobbra vágyni.
Ebben a démon-világban,
egy Angyalra vágytam.
Ahol megölték az álmot,
az ártatlan boldogságot,
mert embereket tettek rosszá,
önmaguknak is gonosszá,
felcsillantva előttük a hamisságot,
a pénz szülte világot:
ebben a démon-világban,
egy Angyalra vágytam.
S ahogy álltam,
s vártam
térítő Angyalomra,
a köröttem lévő pokolra
lecsapott egy villám,
s minden hitvány,
addig érzett bánatomat,
ki nem hevert fájdalmamat
feloldozta egy hirtelen jött,
sorstól kikönyörgött
üzenet,
mely azt súgta,
szerelmesen azt búgta:
itt vagyok, hozzád jöttem,
Angyaloddá válni,
vágyaid kitalálni,
s megáldani áldott kézzel:
egy Angyali érintéssel.

2014.11.27.

 

AHOGY SZERETNI TUDLAK

Ahogy megnyúlik az este,
s mindent átölelő keze
ráterül a tájra,
a boldogságra s a fájra,
úgy kezd el remegni teste,
ahogy szépre festette
a hajnal,
a megszemélyesített Angyal.
Ahogy körbenézek,
s félek
hogy mit hoz a holnap,
a mai nap s a másnap,
a minden pillanatban,
görcsösen s konokan
ragaszkodó kétség,
az egyezség,
az Úrral,
a Mindent tudóval,
hogy majd szeretni is fognak,
megtartanak s nem eldobnak,
úgy kezdek hinni,
s az éjszaka teste lenni.
A test ami hibázik,
egyszerre nem kell s hiányzik,
egyszerre félszeg s támadó,
ahogy a hó
gördít lavinát,
megértést s vitát,
áldást és átkot,
mely átkozza a világot,
a kinyíló virágot,
az álmot,
amiből nem lett semmi,
mert nem tudtunk érte tenni.
Ahogy elkezdtünk élni,
hinni s remélni,
mintha régen lett volna...
De a ma hozta
meg régen várt üzenetét,
vágyát s féltését,
 mindent túlélő megértését
erényeinknek s hibáinknak,
eltitkolt világunknak,
melyben b is halmozódnak,
s nem adnak utat a jónak
mindaddig,
amíg a hit
el nem hiteti velünk,
hogy csak egymásnak élhetünk.
Ahogy a közelséged,
s életed
minden pillanata
egyetlen rezdüléssé válik,
s bár távolságnak látszik,
mégis a legnagyobb együttlét,
Szentség,
melyet nem érhet átok,
úgy látom általad a világot.
Ahogy egyszer majd meleget,
s élhető életet
hoz számunkra a sors,
ami mindent megold,
mert előre megírt törvénye
vonatkozik holtra s élőre,
úgy tudok utat nyitni a jónak,
ahogy szeretni tudlak.

2014.12.07.

ÖLEDBEN MEGNYUGODTAN.
 
Ma nem foglalkozok a világgal.
Sem vádakkal, sem hibákkal,
sem árnyakkal,
sem árnyakkal feszítő vágyakkal.
Ma csak én vagyok.
Ma csak én adok
értelmet életemnek,
önmagam képzeletének,
s mások véleményét,
hitetlen kérdezését
elűzöm,
s feltűzöm
mint butaságot,
mint lelki tunyaságot
egy képzeletbeli ágra:
az igazság keresztfájára.
Ma nem érdekel semmi,
mert amit el lehetne venni
tőlem,
vagy kivenni belőlem,
az már rég a másé,
egy másik világé,
amit hívhatunk jónak,
vagy megváltónak,
életem éltetőjének,
kérdéseim kérdezőjének,
válaszaim meghozójának,
bánataim hordozójának.
Ma csak úgy vagyok,
s amit hagyok
majd magam után,
okosan vagy bután,
azt eldönti a jövő,
a magból kinövő
új élet,
s a lélek,
ami visszatér,
bármennyit is ér,
bárhogy is bántották,
üldözték s átkozták,
a válasz egyszer megadatik,
nyilvánosságra tétetik,
 s akik akarják majd hiszik,
vagy nem hiszik.
Ma legyűr a gondolat,
hogy haggyam a gondokat,
a csalást
a becsapást,
a szegénységet,
az erénytelenséget,
a vigyorogva vicsorgó,
önmagának mosolygó
önteltséget,
a féktelenséget,
a szakadékot,
ami úgy tátog,
mint az örömlány,
akit a pénzhiány
tett rosszá,
önmagát feláldozóvá.
Ma megküzdök mindennel.
Halállal s élettel,
fáradtan s meggyötörten,
valóságban vagy elképzelten,
de veled vagyok,
s amit rólad tudok,
ahogy végig futok
az életen,
a poklon vagy az Édenen,
mindent magammal viszek,
mindent a Hit oltárára teszek,
s hogy boldog legyek magamban,
csak az öledben érzem - megnyugodtan.

2014.12.12.

HŰSÉG

Nekem csak a Hűség maradt,
a soha nem múló pillanat,
mely rám ordít,
s rám borít
minden meg nem tett,
s minden megtett
hibámat s bűnömet,
melyekkel itt vagyok köztetek,
mint elrontott életek,
átkok és tévhitek
lelkiismerete,
vádlója s védője
ennek az országnak,
ennek a kicsiny világnak,
amit magyarnak hívnak,
s bárhová hívnak
én itt maradok,
mert itt otthon vagyok.
Nekem csak a Hűség maradt.
Ami néha megakadt,
döcögött, mint elakadt szekér,
ami semmit sem ér
a rajta ülő utas nélkül,
aki végül
úgy is visszaül,
s nem menekül
más tájakra,
mert fájdalma
kevesebb, mint szeretete,
mint a magyarnak lenni érzete.
Nekem csak a hűség maradt.
A mindent átjáró gondolat,
a megfelelés
s a meg nem felelés
kitörölhetetlen kényszere,
amivel együtt élek vele,
vagy nélküle.
Nekem csak a hűség maradt,
ami mint indulat,
átdobott minden akadályon,
ezen az elrontott világon,
ezen a nélkülem történő történésen,
ami velem vagy nélkülem.
de egyszer történelem lesz,
s ha ad vagy elvesz
a megtett dolgokból,
magyarnak született magyarságomból,
az akkor is én vagyok,
aki itt vagyok,
s elmondom Hazám szeretetét,
a Mindenség dicséretét.
Nekem csak a hűség maradt,
s ami megragadt,
mint lemoshatatlan bélyeg,
amitől félek,
de mégis magamra ragasztom,
s mintha unalom,
vagy kényszer tenné,
úgy válok veletek eggyé.
Szavaim megtalálnak,
vagy felállnak,
s odébb ballagnak,
hitet adva az átkoknak,
a mástól hallott vádaknak,
amit elhisztek,
s elvisztek egy életen át,
mert életünkön át
könnyebb hinni,
mint kétséget vonni.
Már nem érdekel, ki vagyok,
s amit adnak a holnapok,
csak én magamnak legyek,
s ha a legyek,
rám szállnak mint a dögre,
mint elpusztítandó életre,
én akkor is itt vagyok,
és magyar vagyok!
Nekem csak a hűség maradt,
ami elszaladt,
vagy visszajött,
könyörgő kezek között,
szeretet és szerelmet kérve,
felnézve az égre,
ábrándozó gondolatok között
hűséget adva a hűtlenek között.

2014.12.23.
 
ERDEI SÉTA


Lépteimet meghosszabbítja az árnyék.
Ami vagyok, vagy amivé válnék
azt elém vetíti,
kiszélesíti,
aztán a hátam mögé dobja,
s mint az erdő fogja
úgy ballagok a recsegő ágak között,
melyek fölött
takarót von az enyhe pára
erre a nyirkos világra.
A lehullott levelek arca,
a vágyak harca
a megmaradásért,
egy ágért,
amitől elszakíttattak,
amihez tartoztak,
de már nem az övék,
s csak a sötét,
lassú pusztulás maradt nekik:
akik a kötődést keresik.
Bogarak is futnak.
Valamit tudnak,
amit én nem tudok,
ahogy vonulok
végig az erdő csendjében -
az eljövő nyár reményében,
ők csak mosolyognak -
néha utánam fordulnak,
aztán elbújnak az avarban,
s csak én vagyok zavarban,
aki nem hiszi, amit ők hisznek,
s amit önmagukban visznek
évszakról évszakra,
télből a tavaszba,
tavaszból a nyárba:
kacagva az elmúlásra.
Madarak is szállnak.
Ők tudják mire várnak.
Nap melegére szárnyaikon,
beteljesülésre vágyaikon,
életüket éltető melegre,
 nyarat hozó reggelekre,
didergő hajnalokat elűző,
minden bajt feledtető
testet simogató napsugárra,
megváltást az erdő világára.
Felhők is gomolyognak,
s mint bolondnak,
elmondják az Ég lényegét:
Isten kinyújtott két kezét,
ami felettem is szétterül,
s lelkem hiába menekül,
hiába hordoz bűnöket:
meleg helyett hűvöset,
hiába fél a megváltástól,
az ítélet átkától,
engem akkor is szeret,
életet ad az élet helyett,
angyal-virágot sírom fölé,
aranyló fényt a ködfelhő mögé.
Erdei manók is huncutkodnak.
Ahogy sétálok mellém ugornak,
fülem cibálják,
gondolataim zilálják,
széttördelik majd összerakják,
innen-onnan összehordják
túlélésem apró részleteit,
életem örömeit és félelmeit,
s mindezt egy varázsdobozba dobják,
aztán valamikor majd kisorsolják...
Csak a Múzsától üres az erdő.
Mert ő hol eljő,
hol elrejtőzik,
megmutatkozik,
aztán távozik
mint aki sosem volt,
mintha Ő lenne a Hold,
ami mindig máshol kel fel,
mint ahol nekem kell,
fájdalmat játszik a szívemmel,
életet él az életemmel,
egyszerre van velem s nélkülem,
mert szeret s én szeretem,
ahogy szeretni kevesen tudnak,
de utat mutatnak azoknak,
akik semmit sem tudnak.
Konok homály fedi szemüket,
ahogy az erdő fedi el a lényeget:
a megújulás nyári varázsát,
az örök szerelem megmaradását.

2014.12.26.

MEGVÁLTÓKAT KERESÜNK

Ahogy leülünk,
s elcsendesedünk:
Megváltókat keresünk.
Megváltást a szóra:
az igazul szólóra,
a soha nem hazugra,
ami nem hagy magunkra,
ha magunkról kérdezünk,
még ha nehéz is a keresztünk.
Még ha oly nehezen is hordjuk,
hogy azt sem tudjuk
hol a vége s az eleje,
a mindent tudója s felejtője
bűneinknek,
vétkeinknek,
gyalázatunknak,
s megalkuvó alázatunknak.
Megváltókat keresünk.
Megváltást a jóra:
a soha nem bántóra,
a mindenért megbocsájtóra -
még ha mi voltunk is a rosszak,
s hosszabb
lenne egész életünk,
egész létünk,
a vezeklésre -
ő csak felnéz az égre,
s egy vándorcsillag,
maga után tiszta utat hagy.
Megváltókat keresünk.
Mert elhidegülünk
azoktól, kiket szeretünk,
vagy szeretni kéne,
s ha nem lenne félsze
mindenkinek kimondani,
s világgá ordítani,
hogy szeretni szeretne,
mert éhes a lelke,
mert önmagában törött ez a világ,
s többé nem nől virág
senki sírján,
bármit is kíván,
bárhogy is akarja,
gyenge hozzá a teste s a karja.
Megváltókat keresünk.
Gyermeki arcunkra,
s felnőtt tudatunkra,
amiről hisszük, hogy mindent tud,
s nincs betöltetlen luk,
amit ne tudnánk megmagyarázni,
elmutatni, elhadonászni
összefüggéstelen jelekkel -
de remegő kezekkel.
Megváltókat keresünk.
S kik kimondják helyettünk,
hogy miért a lét, s miért születtünk,
senki sem tudja jobban náluk,
hogy hazug a világuk.
Az ég tükörén hamisan csillan,
s úgy elillan,
mint ha sosem lett volna,
mintha a porba
s nem sziklára építettek volna
várat önmaguknak,
megváltás nélküli világuknak.
De mi Megváltókat keresünk.
Emberi vagy isteni lényegünk
kényszerít a mindenért gondolkodásra,
a szívünk által sugárzott megfontolásra,
hogy csak magunknak éljünk,
vagy létünk
teljes tudatában
higgyünk másban -
mások szeretetében,
s felénk sugárzott igéretében.
Megváltókat keresünk.
Leülünk,
s elcsendesülünk.
Mert egy lágy fuvallat,
ami eljön s itt marad,
s itt lesz velünk mindig:
az örökkévaló értelemig,
a végtelentől a végtelenig,
az álmoktól az álmokig,
a vágyaktól a vágyakig,
a szerelmektől a szerelmekig,
a bűnöktől a bűntelenségig,
a hiánytól a hiányodig,
a szürkeségtől a vágyakig,
Ő itt lesz:
mint test és lélek.
Mint a Mindenség
ami eggyé lett,
amihez nem kell magyarázat,
mert ahogy a virágnak
nem ad senki nektárt,
s ahogy az élet nem várt
az elmúlástól semmit,
úgy adatott meg nekünk a Megváltó,
s a HIT.

2014.12.29.


 AZ ÉLET SZAKÁCSKÖNYVE

Végy egy adag reményt:
szelídet s ne kevélyt,
magadból másokba sugárzót,
szavakból kibujkáló igaz szót,
árnyékból kibújó napsugarat,
s világra csodálkozó akaratokat.
Tégy hozzá álmot,
parázsból feléledő lángot,
kétségek nélküli életet,
s ha kell várj éveket,
míg eggyé nem érik az érzés,
a szeretetből fakadó féltés.
Végy egy adag megértést:
vágd le róla a félreértést,
a bántásnak hitt szavakat,
amikből ha kicsi is maradt,
megkeseríti életed,
s csak te eszed meg a főztödet.
Végy egy adag hitet:
ami ha hideg,
s nem mutat utat,
akkor majd saját értelmed kutat
a megoldás után,
s ha megtalálod csak nézel bután,
hogy ezt már tudnod kellett volna,
ha el nem vakítottak volna
a mindenáron megfelelés árnyai,
az élet ördögtöl fakasztott vágyai.
Végy egy adag vágyakozást:
mindegy, hogy merre - de szárnyalást,
lelkedből suhanó,
el nem akadó,
minden mástól különböző,
megmaradó vagy visszatérő,
hittel teli vagy kételkedő,
konokul ragaszkodó vágyat,
ami úgy vet neked ágyat,
hogy álmod szép legyen,
s te itt maradj velem.
 Végy egy adag becsületet:
s ha az életet
nem is szövik át gyökerei,
az igazság fájának  levelei
akkor is zöldek lesznek,
ha mindent megtesznek,
hogy sárgának lásd,
s életed elásd,
mielőtt jobb is lehetne -
mielőtt elérnél a célegyenesbe.
Végy egy adag lázadást:
s ne játssz mást,
mint ami te vagy,
mint ami békén nem hagy,
mert új tettekre ösztönöz,
s míg életösztönöd
veszélyekre figyelmeztet,
csak a hited
legyen ami megerősít,
s előre hív,
hogy elsőként mond ki,
kezed elsőként nyújtsd ki
a Napfelkelte felé,
s elindulj álmaid világa felé.
Végy egy adag szerelmet:
ne kérj kegyelmet,
mert konok s kevély ez az érzés,
s mint a soha nem múló vérzés,
úgy veszi el lassan az erődet,
a múltadat s a jövődet,
mindent amit magadból adtál,
elmondtál vagy kimutattál,
az mind visszahullik életedre,
a lényegből lett lényegtelenre.
Végy egy adag emberi húst:
mindegy, hogy vidámat vagy búst,
de adj hozzá szeretetet,
megértést és türelmet,
adj hozzá bizalmat és hitet,
ami mindent elhitet,
ami megfűszerezi,
s megkétszerezi
akaratát,
s felépíti világát,
amiben neked is lesz helyed,
ha így főzöd meg főztödet.

2015.01.10.

MINDIG VAN EGY LÉPÉS

Ha fáradt vagy
mint az ásító hajnal,
amely együtt kel a bajjal,
s örök jajjal
feszíti szét az ég lepelét,
s ha ez nem elég:
napfény-csillámokat
hordoz görnyedő vállán,
hogy a felkelő Nap hátán
ékszer legyen:
így élj te is velem.
Mert mindig van egy lépés,
ami ha félkész,
s alig fegyelmezett,
de megoldja további életed...
Ha fáradt vagy,
mint a mezőn szétterülő,
mindenkit kerülő
bogarak raja,
melyeknek zaja
nem jut el az égig,
de ott vannak még is,
mert megteremtettek,
s létezésre ítéltetettek,
ahogy te is
és én is:
mindig van egy lépés,
ami ha félkész,
s alig fegyelmezett,
de megoldja további életed...
Ha fáradt vagy
a vágytól,
ami eredhetne mástól,
de még is benned született,
mert te adtál neki életet
amikor kigondoltad,
amikor elmormoltad,
mint egy imát az Úrhoz,
a mindent megoldóhoz:
mindig van egy lépés,
ami ha félkész,
s alig fegyelmezett,
de megoldja további életed...
Ha fáradt vagy,
mert fáradttá tesz a magány,
amely mint vak vágány,
rossz útra tereli érzéseidet,
bátorságba csomagolt félelmeidet,
hittel álcázott hitetlenséged
ebben a félrevezetett világban,
melyben csak mű virág van:
mindig van egy lépés,
ami ha félkész,
s alig fegyelmezett,
de megoldja további életed...
Ha fáradt vagy,
mert fáradtnak neveznek,
munkát kerülő istentelennek,
aki csak szelet kenyérért koldul,
s ha gyomra mordul
sem tesz egyebet,
mint művészetet
tart pajzsként maga elé,
tehetségét váltja aprópénzzé,
az utókornak alkotva,
s nem a mának megalkudva,
de alkot, hisz s vérzik,
s szívének mélyéből érzik
akik értik,
hogy mindig van egy lépés,
ami ha félkész,
s alig fegyelmezett,
de megoldja további életed...
Ha fáradt vagy,
mert lelked egy egész rendszer nyomja,
bánatba, bajba s bűnbe belefojtva
elküldenek a pokolba,
ahol szolgálataidért,
megalkuvásodért
meg lesz a jutalom:
élhetsz amíg engedi a hatalom.
Ha hülyítenek,
s víz alá merítenek,
simogatnak s felhevítenek,
vagy szentté avatnak,
s halálod után méltatnak,
mint legjobbat,
mint legfelhasználhatóbbat
céljuk eléréséhez,
vágyaik kielégítéséhez,
te akkor is tudd:
hogy mindig van egy lépés,
ami ha félkész,
s alig fegyelmezett,
de megoldja további életed...
Ha fáradt vagy -
s miért ne lennél az:
hisz nincs vigasz,
nincs társ,
nincs vársz,
nincs várok rád,
nincs álmot látsz,
nincs tündérmese
csak az álnokság ígérete,
Te tudd:
hogy mindig van egy lépés,
ami ha félkész,
s alig fegyelmezett,
de megoldja további életed.

2015.01.21.

SÓLYMAIM MESSZE SZÁLLNAK

Sólymaimat most kiengedem.
Vágyaim szárnyukra teszem,
rájuk aggatom egész életem,
s így repülnek el velem
mába vagy holnapba,
de repüléstől elkábulva
elindulok madár szárnyakon,
repülve  az ég felé: vakon.
Elvakítva a Nap sugarától,
a láztól,
ami repülésre ösztönöz,
s bár rám kötöz
ezernyi súlyt:
a múlt
a jelen része lesz,
bármit ad vagy elvesz
tőlem:
az Ég nyílik ki fölöttem.
Sólymait megreptetem,
s nem kell kegyelem
az eltipró hatalomtól,
a gonosztól,
ami visszahúz a földre,
s ide ragasztana örökre,
ha nem élne bennem lázadás,
a jobb élet utáni kutatás
vágya, reménye, s álma,
hogy a sólyom szárnya
kinyílik, ég felé tör,
s repülésük mindent elsöpör.
Sólymaim álmot hoznak,
amitől még jobban eltorzulnak
a torzszülött eszmék,
a megbomlott elmék,
a hatalomra éhes szürke varjak
akik mindent akarnak,
de csak károgni tudnak,
s ha elindulnak
utánuk pusztaság marad,
s viszik magukkal a rongyos, vert hadat.
Sólymaim csak itthon szállnak,
csak itt ismerik a tájat,
ahol születtek,
gondolatokra ébredtek,
kalitka nélkül ettek s ittak,
s most rabságban maradtak.
S mikor már mindent elátkoztak,
s hiába imátkoztak
egy eljövő megváltóhoz,
valami világon túli jóhoz,
akkor kibontották szárnyaikat,
s megvalósították álmaikat.
Sólymaim, mint lelkiismeret,
megtalálják a bűnösöket,
s kérdő szavakkal,
konok igazsággal
kérik számon tetteiket,
elpocsékolt ígéreteiket,
amiket nekünk tettek,
s amiből mindent elvettek.
Sólymaim én vagyok,
s ha valamit akarok,
ha számon kérek,
s megszólalni nem félek,
mert a félelem nem az én utam,
csak szomjat oltó kutam,
melyben vizet találok,
s még jobban kiállok
igazságomért,
a népért,
mely szenvedett,
mert hívőnek hitt hitetleneket,
egyszer úgy is rájövök,
hogy mi rejlik a színfalak mögött.
Sólymaim reptét,
s kedvét
már az egymást evő ragadozók,
a rá vadászók
egymás ellen fordulása,
saját fészkük elpusztítása
iránt érzett vágyuk,
pénzben megfogalmazott álmuk
védi meg tőlük,
s mikor dönteni kell felőlük,
ez nem lesz mentség,
csak az ítéletben segítség.
Sólymaimat elindítom,
s hozzád küldöm, mert akarom,
hogy megtaláljanak,
válladra szálljanak,
s elmondják miért jöttek,
miért könyörögtek
egy életen át,
leküzdve minden csapdát,
minden akadályt,
mely elénk állt,
s nem engedett tovább:
szemünkre téve a homályt.
Sólymaimat szívedhez repítem,
s ha majd hír sem jön felőlem,
mert szárnyalásom messze visz,
oda, ahol már senki sem hisz
abban, amiben én hiszek,
mindig ott leszek veled,
mert te ismered minden sólymomat,
minden elképzelt vágyamat.
Sólymaim csak itthon szállnak,
csak itt ismerik a tájat,
ahol születtek,
gondolatokra ébredtek,
kalitka nélkül ettek s ittak,
s most rabságban maradtak.
S mikor már mindent elátkoztak,
s hiába imátkoztak
egy eljövő megváltóhoz,
valami világon túli jóhoz,
akkor kibontották szárnyaikat,
s megvalósították álmaikat.
Sólymaim, mint lelkiismeret,
megtalálják a bűnösöket,
s kérdő szavakkal,
konok igazsággal
kérik számon tetteiket,
elpocsékolt ígéreteiket,
amiket nekünk tettek,
s amiből mindent elvettek.
Sólymaim én vagyok,
s ha valamit akarok,
ha számon kérek,
s megszólalni nem félek,
mert a félelem nem az én utam,
csak szomjat oltó kutam,
melyben vizet találok,
s még jobban kiállok
igazságomért,
a népért,
mely szenvedett,
mert hívőnek hitt hitetleneket,
egyszer úgy is rájövök,
hogy mi rejlik a színfalak mögött.
 
2015.02.08.

 
 
NE KERESS

Ne keress ott utakat,
ahol nem ásnak kutakat
a becsületességnek,
a szeretet felszökkenő vizének,
a víz tisztaságába vetett hitnek:
ahol csak a semmiben hisznek.
Ne keress utakat,
és megoldásokat
egy utak nélküli világban,
ahol már méz sincs a virágban,
ahová a méhek is halni járnak:
becsületét vesztve a munkának.
Ne keress utakat,
s főleg ne a kiutat
abból, ami megoldhatatlan,
áthatolhatatlan
dzsungelként fonódik köréd,
oda lopakodik mögéd,
s átfon minden indájával,
minden elátkozott szavával.
Ne keress utat,
ne legyen kéz ami kutat
a megoldásért,
az elégtételért,
minden fájdalmadért,
minden pillanatért
ami megalázott,
agyadba mászott,
s önmagadba rántott
konok depresszióval,
sok ki nem mondott szóval.
Ne keress,
ne szeress
a szeretetlenségben,
az elveszettségben,
amiben önmagad sem találod,
s csak mint álnok,
önmagát becsapó,
mindent kifosztó
áldozat lehetsz:
mert a szerep,
amit rád osztottak,
s törvényként kimondtak,
az nem a tiéd,
s nem a miénk:
azt mások hozták,
míg hatalmukat fokozták,
s minden bajunkat okozták.
Keress inkább másokat:
embertársakat,
izzó becsület maradványokat,
szikrákat amik tüzet gyújtanak,
világosságot legyintenek
a besötétedett ég felett,
s képesek összefogni veled,
mert úgy élik az életet,
ahogy te éled,
ahogy te féled
mindennapjaidat,
meg nem valósult álmaidat,
s a megoldást keresik,
még ha kevés is a hit.
Vagy keress engem,
ebben a végtelen rengetegben,
ebben a látszat világban,
ahol hiány van
szépségből,
értékből,
szeretetből
és szerelemből.
Mert semmi sem nő magasabbra,
mint a másokért ültetett fa,
melynek gyümölcsében
hit születik a másik emberben,
s ha érted ültettem:
az érted érzett szerelemben.

2015.02.19.

KITERJESZTŐ IGÉZET

Leszalad és felszalad,
megjárja a dombokat,
csókol rájuk rügyeket,
szép tavaszi igézetet.
Ráhajol a fákra,
s ahogy látja,
hogy létük tőle függ,
úgy csügg
szavukon,
ahogy a jóság oson
csendesen s titkon,
mielőtt mindent magába von.
Mozgása még ingatag,
de ahogy benn ragad
minden szívben,
minden eltorzított ívben,
ami egyenes is lehetne:
jobb lesz tőle a kedve,
mert érzi feladatát:
önmaga teremtette világát.
Dorgálja a szomjas törzseket,
amik a földeket
úgy adták át,
ahogy a fát
vágják darabokra,
s elhordják a pokolba,
hogy ott mindig meleg legyen,
s ami máshol nem terem,
nekik az is legyen.
Szétrongyolja a rongyokat,
s a beléjük törölt mocskokat
úgy mossa ki,
úgy színezi,
ahogy az újjáéledés kéri,
s konokul követeli.
Hátán hordoz hűséges
bűntől mentes
tavaszi szerelmeket,
s kiterjeszti az igézetet,
amit megváltásként hozott,
amit soha el nem hagyott:
a megújulás ígéretét,
a természet hitét,
egy virágos világban,
ahol minden benne van az imában,
benne van a tettekben,
megfogan a lelkekben,
s a kezek is felemelkednek végre:
pontot tenni a jelenre.
Elkezdeni valamit.
Ami tanít,
felszakít,
vidámságba hajt,
s miközben minden lomb kihajt,
a természet áldását követve,
a tavasz teste
ránk hajol,
üdvözölve megcsókol,
baráti kezet nyújt,
s szívünkben lángot gyújt.
Én is így tavaszodok.
Meghozva a holnapot:
a leáldozott Napot
visszatéve az égre,
hogy meleget is adjon végre,
ne csak homályos világosságot,
mások által magyarázott világot.
Adjon Nekünk termő földeket,
bőséges terméseket,
gyomrot kitöltő étkeket,
egymást becsülő szeretet.
Mert a tavasz reménye,
ha nem megyünk elébe,
nem hívjuk, nem követeljük,
mint elfagyott rügy,
úgy csap vissza ránk,
s nem marad sem termő fánk,
sem virágzó rétünk,
csak élünk,
valahol a pusztán,
miközben bennünk rekedt a nyár.

2015.03.09.


ÉLJEK-E MÉG?

Éljek-e még,
ha már nem kellene élnem?
Higgyek-e még,
ha már bűn hinnem?
Nyitva legyen-e a szemem,
ha már vakká kéne lennem?
Ordítsak-e mint a sakál,
amely ételt nem talál,
csak maradék csontot
azoktól, kik ott hagyták a koncot.
A maradékot,
a történelmi hagyatékot,
ami nem elég egy kenyérre,
csak az üres gyomor tetejére
becsapásnak,
hogy valamit majd hoz a másnap.
Tudjak-e még?
Tudjak-e jóról s gonoszról,
hívőről s elutasítóról,
imáimat segítő Hitről,
vagy a semmibe menő semmiről.
Adjak-e még?
Ahogy ad az Ég
mindenkinek,
minden könyörgőnek,
minden becsülettel élőnek,
s hazugságtól félőnek,
akiket csak a becsület irányít,
s ha mondanak nekik bármit,
tudják az igaz utat,
amit lelkük s tudatuk mutat...
Tavaszodik.
Irgalomtól átitatik
minden ébredő lélek,
s amitől félek,
az holnap megadatik:
elnyomásba fojtatik
megszólalásunk,
álmunk,
hitünk,
s minden reményünk:
minden eddig élt életünk.
Szóljak-e még?
Meghallgatsz- e még?
Vagy csak kigondolom,
s leírom
a bennem lévő fájdalmakat,
az igazságokat,
amiket elferdítettek,
ellehetetlenítettek,
a semmi pusztájába űztek,
mögéjük aknamezőt tűztek,
hogy senki meg ne közelítse,
ha arra támadna kedve...
Látlak-e még
ha felém hoz az Ég?
Ha meggyötör,
kordába tör,
s megmondja kit szerethetek,
kivel élhetek életet,
ki alkalmas magyarnak lenni,
Hazát szeretni:
őrült vezetőkkel
őrültté lenni,
őrültként elmondani,
hogy az őrültnek szabad gyilkolni.
Érezhetlek-e,
mint testem mindenható sejtjét,
az örökévalóság értelmét,
melyre nem hatnak átkok,
s bármit látok,
ami életünkkel ellentétes,
s megmérgezi szerelmünket:
az tűzben tántorgó tévelygés,
országnyi émelygés
egy hányingert élő korra,
ahol port raknak a porra,
s azt mondják nem érdemes,
mert rajtunk kívül semmi sem hiteles,
csak mi tudjuk, hogy mi neked a jó:
a hazug, de igaznak festett szó.
Szeresselek-e?
Szabad-e?
Szabad vagyok-e én,
aki itt állok az élet közepén,
s azon gondolkodom,
hogy mit enged meg a hatalom?
Szerethetlek-e mert te más vagy,
neked mást jelent a másnapi nap,
másként üdvözöl a Nap,
másként festi rád sugarát,
s míg ad rád menyasszony ruhát,
én csak állok,
s minden kérdésemre választ várok...

2015.03.13.

A CSEND

A csend csak ült a sarokban:
gubbasztva, magára hagyottan.
Engem kért, hogy szóljak.
Valamit mondjak,
mert beleőrül a csendbe,
ami tulajdon teste,
saját felválalt élete,
amiért fizetnie kéne,
ha még lenne rá pénze.
Némán bámult,
s rám hárult
minden feladata,
amit nem tett meg soha,
amire nem volt sem szava,
sem gondolata,
sem bátorsága,
hogy rákiáltson a világra.
Csak az utca szült zajt.
Innen egy dalt,
onnan egy kiáltást,
néha egy ordítást,
néha egy sóhajt,
egy óhajt,
egy követelést,
esküvőt és temetést,
szavakat és szólamokat,
jól kitalált mondatokat.
Zűrzavart hoztak a hangok.
Mint a harangok,
ha egyszerre kondulnak,
s nem tudni mit akarnak:
valakiért sírnak,
s misére hívnak,
vagy ünnepről szólnak,
s éneket dalolnak ?
A csend csak ült
és belesüketült.
Kezét fülére tapasztva
már nem akarta
a balról jobbra,
s jobbról balra
zúgó harangokat,
az álságos szavakat,
a hamis villámokat,
az éhes könyörgéseket,
s a jól lakott böfögéseket.
Már nem akart mást:
csak mellettem lenni,
s mindent átgondolni.
Így ültünk ketten:
Ő némán, én csendben.

2015.04.11.
 









KONSZTANTYIN SZTANYISZLAVSZKIJ


Helyezkedj el a sógoroknál, mert az ausztriai munkalehetőségek sokkal jobban jövedelmeznek, mint szinte bármely más magyarországi munka.



NETpark.hu linkkatalógus

eKereso katalógus



Ingyen hirdetés
Ingyenes hirdetés feladás.



ALTERNATÍV SZÍNITANODACylex Silver Díj
 

 

   LINKCSERE PARTENEREIM



Linkelo.net linkgyujtemeny




Meteora Linkgyujtemeny

Hasznosoldalak

Linkcsere.eu


Hahe.hu Online Tudakozo


HUN-WEB Magyar cimtar es kereso


WEBLAP katalogus

VIP Linkkatalogus

SEO KERESOBARAT LINKGYUJTEMENY

Ingyenweblapok.hu

NETpark.hu

LinkDr.hu

CegMAX cegkatalogus





ÉLETEM ÉS A BÖRTÖN


NE FELEDJÜK: ŐK IS SZÍNHÁZAK!


SZÍNHÁZI IRÁNYZATOK,STÍLUSOK


SZÍNHÁZI ÉS FILMES EMBEREK




NEVEZETES ALTERNATÍV ELŐADÁSOK




TRAGIKUS SORSÚ SZÍNÉSZEK




Barátaink:
  • Honlap létrehozása
  • Ingyenes online játékok
  • Az Ön Munkaasztala
  • Oktató videók
  • uCoz Rajongók Oldala


  • Statisztika

    Online összesen: 1
    Vendégek: 1
    Felhasználók: 0

    Belépés



    Lap tetejére /


    Copyright MyCorp © 2018Szeretnék ingyenes honlapot a uCoz rendszerben