1932-ben a volt Királyi Színház épületében nyitották meg. Rendezője először Politisz volt, majd 1934-es halálát követően Dimitrisz Rondirisz lett. A Királyi Színház társulatát megtartották, de friss erőkkel egészítették ki. Ekkor szerződött a színházhoz Katina Paxinu / 1900 - 1973 /
Nagy drámai színésznő volt.
- Melina Mercuri / 1925 - 1994 /
Kiváló színházi-és filmszínésznő volt.
Politisz és Rondirisz rendezései megvetették a modern színpadi interpretáció alapjait. Az általuk megkezdett úton haladtak tovább a XX. század nagy rendezői. A Nemzeti Színház tudatosította először Görögországban, hogy a színház nem üzlet, hanem kulturális intézmény!
- Laiki Szkini / Népszínpad /
1934-ben jött létre Athénben. Alapítója, igazgatója és rendezője Karolusz Kun volt. A népi expresszionizmus jegyében rendezett előadásaival szerzett magának nemzetközi hírnevet.
Az I. Világháború utáni újgörög drámairodalom jelentősebb drámaírói és drámái:
- Szpirosz Melasz: Júdás és Papaflesszasz
- Angelos Terzakisz: Mihály császár
- Manilosz Szkuludisz: A keresztúton, Lambrosz és Mária
- Lukisz Akritasz: A túszok
- Nikosz Kazantzakisz: Kapodisztriasz és Krisztus
- Giorgiosz Pavellasz: Egy hold meséje
- Alekszisz Szolomosz: Az utolsó Aszprokorakasz
A II. Világháború alatt a görög színház a szellemi ellenállás egyik jelentős központja volt. Lázadásuk egyik fajtájaként a fasiszta drámaírók egyetlen művét sem vitték színpadra, viszont a szövetségesek irodalmának darabjai minden naposak voltak repertoárjukon. Mivel a görög mozikban ez időben kizárólag csak olasz és német filmeket játszottak, amit a görögök tudatosan bojkottáltak, így a színházak látogatottsága jelentősen megnőtt. Mivel a színházak a zsarnokság elleni lázadó gondolatokat közvetítettek, gyakorta tiltották be előadásaikat. Így járt többek között Wilder: Hosszú út és Shaw Szent Johanna című drámája is. Továbbá nagyon sok színész esett áldozatul a fasiszta megszállás elleni harcban.
Az ellenállásban vezető szerepet játszott a Teatron Teknisz / Művész Színház /, melyet Karolusz Koun / 1908 - 1987 / színész és rendező alapított 1942-ben.
Ennek semmi köze sem volt Melasz 1925-ben azonos néven megnyitott színházához!
Műsorpolitikája teljes egészében angol, amerikai és francia szerzők darabjaira épült. A Művész Színház a felszabadulás után is fennmaradt, s először vitte színre Görögországban Garcia Lorka, Brecht, Priestley, Anouilh és De Filippo műveit! Koun 1954-ben egy 200 férőhelyes kísérleti színházat nyitott s továbbra is a modern görög színház egyik legjelentősebb képviselője és megújítója maradt!
Szinte ezzel egy időben hozta létre Takisz Muszenidisz egy alternatív színházat Avlaia / Függöny / néven.
A görög opera a zavaros politikai és társadalmi körülmények miatt csak jóval később tudott kialakulni és gyökeret ereszteni. Athénban ugyan gyakorta szerepeltek olasz és francia operaegyüttesek, azonban ezek 2-3 hónap után távoztak, s semmi nem pótolta hiányukat. Görög operákról csak 1888-tól beszélhetünk. Ekkor alapította az első hivatásos görög operatársulatot Joannisz Karagiannisz. Az első jelentős képviselő Dionisziosz Lavrangasz / 1864 - 1941 / volt, aki saját társulatával külföldi operákat adott elő görög nyelven. Aztán megjelentek az első görög operaszerzők is:
- Pavlosz Carrer / 1829 - 1896 /
- Szpirosz Szamarasz / 1863 - 1917 /
Mindketten először olasz színpadokon aratták sikereiket és csak később költöztek haza.
- Manolisz Kalomirisz / 1883 - ? /
- Dimitri Mitropulosz / 1896 - 1960 /
Kiváló karmester volt, aki szintén sok operát is írt.
1939-ben alakult meg az első nemzeti operaegyüttes, kezdetben csak a Nemzeti Színház részeként, majd 1940-ben átköltözött az Olimpia Színház épületébe s 1944-től Nemzeti Zenész Színpad néven végre független színházzá vált. Az opera végleges otthont 1958-ban kapott, amikor elkészült az új Nemzeti Operaház Athénben.
A mai görög színház legvonzóbb vállalkozása kétségkívül az 1955 óta folyamatosan megrendezésre kerülő színházi fesztiválok, melyeknek keretében többek között Herodes Atticus Odeonjában, az epidauroszi antik színházban és az 1965-ben felépült új athéni szabadtéri színpadon görög klasszikusokat játszanak!
A XX. SZÁZADI TÖRÖK SZÍNHÁZ
Törökországban vallási, politikai és társadalmi okok miatt a színház és a színjátszás csak nagyon későn vált hivatalosan is elfogadott művészetté. Gyökeres változás csak a szultánság bukásával és a köztársaság 1923-as kikiáltásával következett be. Kemal Atatürk , a köztársaság elnöke a sok reform között a modern színházi élet megteremtését is célul tűzte ki.
A régi Törökországban csak a népi színjátszás néhány kezdetleges formája élt. Ezek legismertebb változatai:
- Meddah
Dramatikusan előadott történet, afféle egyszemélyes színjáték. Előadója a meddah, aki mimikus és pantomimikus eszközökkel kísérte rögtönözve mondott szövegét.
- Karagőz
Árnyjáték. Bőrből kivágott figuráit pálcikákkal mozgatták, s a szöveget a játékos mondta hozzá. Két fő alakja a karagőz és a Hadzsejvat. Ezek mellett még sok más népi típus is megjelent a játékok során.
- Ortaoyunu
A Commedia dell arte-hoz hasonló népi színjátékforma, amelyben élő színészek adtak elő rögtönzött jeleneteket az utcán összeverődött nézők előtt.
Mivel ezek a játékformák leginkább a szegény emberek szórakozását szolgálták, témáikkal mindinkább a népi kritika hangjának szócsövévé váltak, s e miatt a szultánok tűzzel-vassal irtották működésüket. Érdekes módon még a köztársasági hatóságok - Kemal Atatürk kormánya is - tiltotta és üldözte ezeket a szatirikus és kíméletlen politikai élű előadásokat!
A modern török színház - épp a népi színházi formák üldözése miatt -, hasonlóan a többi keleti országhoz, nem a népi színjátszó hagyományokból nőtt ki, hanem mintegy átugorva a történelmi fejlődés századait, közvetlenül a nyugat-európai színház hatására született meg, s annak utánzásával indult el fejlődésének útján!
Az első nyilvános színház a XIX. század húszas éveiben, a külföldi - európai - nagykövetségek és a török kormány támogatásával a túlnyomórészt keresztények lakta Pera negyedben épült fel. Ebben a Francia Színháznak / Fransiz Tiyatrosu / nevezett épületben kizárólag külföldi társulatok szerepeltek.
1840-ben felépült egy másik, 500 személyes színház is, amely a Bosco nevet vette fel, olasz építtetője után. Ebben is francia drámai és operatársulatok léptek fel 2 éven keresztül, majd évekig kihasználatlanul állt, míg végül 1844-ben egy Mihail Naum nevű szíriai vállalkozó vásárolta meg s indította be újra a színházi életet Naum Színház néven. A színház épülete 1870-ben tűzvész áldozata lett, ennek ellenére mai napig áll és működik, mivel újjáépítették és többször modernizálták.
A Naum Színházat is Nyugat-Európából érkező társulatok használták, akik saját nyelvükön adták elő a darabokat, azzal a különbséggel, hogy a szöveget török nyelven is kinyomtatták és kiosztották a közönségnek a jobb érthetőség érdekében!
1858-tól egy Karabet Papazyan nevű örmény ember vezetése alatt nyílt meg a Kelet Színháza / Sark Tiyatrosu /. Itt örmény színészek prózai előadásokat tartottak örmény nyelven, majd később néhányat már török nyelven is.
1868-ban nyílt meg Isztambulban a Gedikpasa Színház / Gedikpasa Tiyatrou / és ez jelentette a rendszeres török színjátszás kezdetét! Később Oszmán Színház néven is emlegették. Igazgatója Agop Vartovyan örmény származású üzletember volt, akinek a török neve: Güllü Agop / 1840 - 1902 /.
10 évre kapott monopóliumot Isztambul valamennyi színházára azzal a kitétellel, hogy új színházakat nyit a város különböző negyedeiben. Huszonhat tagú társulata örmény ős török színészekből állt, de tizennyolc színésznője mind örmény keresztény volt, mivel a törökök iszlám vallása tiltotta, hogy a nők fedetlen arccal jelenjenek meg idegenek előtt. Ez volt az első olyan színház Törökországban, ahol a színészek havi fix fizetésért szerződtek! Ebben a színházban mutatták be az első eredeti török drámákat!
- Ali Bey / 1844 - 1899 /
Bemutatott művei: - A fecsegő borbély, - A hideg fogadtatás, - Asszonyom alszik
- Namik Kemal / 1840 - 1888 /
Bemutatott műve: - A haza vagy Silistria
A bemutatónak akkora sikere volt, hogy a közönség az előadás után az utcán ünnepelte a szerzőt. Ennek az lett a következménye, hogy a szultán száműzte Kemalt és az előadást engedélyező bizottság három tagját, s ezáltal egy időre megszűnt a drámaírás Törökországban.
1876-ban azonban Abdül Aziz szultánt megfosztották trónjától és helyébe először V. Murat majd II. Abdul Hamid szultán lépett. Ők megszüntették Kemal száműzetését, haza térhetett tehát Törökországba. A hazatérő drámaírót a színház a korábban problémás művel A Haza vagy Silistria cíművel köszöntötte és ünnepelte. Idővel azonban Abdul Hamid szultán is egyre rosszabb szemmel nézte az ifjútörökök által irányított színház tevékenységét, annak politikai mondanivalókat hordozó előadásai miatt, s csak az alkalomra várt, hogy beléjük kössön. Az alkalom 1885-ben Ahmet Mithat / 1844 - 1913 /Cserkesz nemesek című előadásakor jött el.
A szultán úgy értelmezte a darabot, hogy a szerző a cserkeszek szabadságának érdekében lázít, ezért elrendelte Ahmet Mithat letartóztatását, a színházat pedig más nap leromboltatta. Ilyen véget ért az a színház, amely a török drámairodalom bölcsője volt...
Néhány tehetséges török drámaíró a korból:
- Ibrahim Sinasi / 1827 - 1871 /
Az ifjútörök mozgalom jelentős tagja volt. Úttörő szerepet töltött be a kultúra minden területén. Ő vitte először színre a nép nyelvét, annak minden problémáival együtt!
- Ahmet Vefik pasa / 1827 - 1891 /
Ő lett a későbbi nagyvezír. Szótárírással kezdte irodalmi tevékenységét, később ő lett a kor legkiválóbb műfordítója. Kevés kortársa ismerte úgy a nép nyelvét, mint ő. Műfordításai révén kortársai megismerkedhettek a nyugati drámaírók műveivel, különösen Moliérevel és Shakespearevel.
- Ali Haydar / 1836 - 1914 /
Ő írta az első török nyelvű verses tragédiát!
- Ebüzziya Tevfik / 1849 - 1913 /
- Recaizade Mahmut Ekrem / 1847 - 1913 /
- Mehmet Rifat / 1851 - 1907 /
- Hasan Bedrettin / 1850 - 1911 /
- Abdülhak Hamid / 1852 - 1937 /
Tehetséges költő. Több művén Corneille, Racine és Shakespeare hatása érezhető.
Az Oszmán Színház lerombolása után azok a színházak kerültek előtérbe, melyek addig kevésbé játszottak fontos szerepet a török nemzeti drámairodalom és színjátszás fejlődésében.
- Rögtönző Színház / Tuluat Tiyatrosu /
Az egyetlen olyan színház volt, amely a régi népi színjátékokból, az ortaoyunu-ból nőtt ki. Nyugati darabok tartalmát a mese vázára redukálta, melyet a színész mindig rögtönözve játszott el az utca emberének. Az európai színház hatására azonban idővel elkezdtek kellékeket és díszleteket is használni s az utcai előadásokat a zárt színházi előadások váltották fel. 1875-ben a Zuhuri Kolu nevű ortaoyunu társulat a maga sajátos műfajában eljátszotta Moliére Fösvényét, illetve annak rögtönzött változatát, mégpedig egy zárt színházi épületben. Güllü Agop, a Gedikpasa Színház igazgatója élesen tiltakozott ez ellen, mondván, hogy ezzel megsértették az ő színházi monopóliumát. Azt követelte a hatóságoktól, hogy kényszerítsék vissza a Rögtönző Színházat az utcai előadásokhoz és tiltsák el az irodalmi témáktól. Hosszas vita után végül a Rögtönző Színház győzött, kibéreltek egy kaszinó helyiséget Galatában, s megkezdték állandó előadásaikat. Előadásaik jellegzetességei:
- nem használtak írott szöveget, - a színészek mindig rögtönöztek, - állandó jellemekkel felruházott bohózati szereplőkkel dolgozott, - előadás előtt az igazgató ismertette a darab tartalmát és bemutatta a színészeket. - a színház bejáratánál zenekar csalogatta be a nézőket.
A műfaj hamarosan annyira népszerű lett, hogy Rögtönző Színházak serege működött Isztambulban, s a régi francia vásári darabokhoz hasonlóan a széles néprétegekhez szólt.
Az addig színházat sosem látott népi közönségnek persze fogalma sem volt arról, hogy miként is kell viselkedni, hogyan kell végig nézni egy színházi előadást. A közönséget nevelni kellett tehát, melyben vezető szerepet játszott Vefik pasa, aki megtanította a közönséget, hogy ne beszélgessen előadás alatt, ne dohányozzék a nézőtéren, hanem csak a szünetekben, ne zajongjon és nevetgéljen fölöslegesen amíg a színész a színpadon van.
- Udvari előadások
Az első nyilvános isztambuli színházak megnyitásával egy időben állandósultak. Abdülmecit szultán 1858-ban a Dolmabahce-palota mellett házi színházat építtetett három sor páhollyal és 300 földszinti ülőhellyel. Szinte csak operákat játszottak benne. 1863-ban a színház leégett. Abdul Hamid szultán 1889-ben egy másik színházat építtetett a Yildiz-palotában. A színházban Ernesto Rossi is fellépett, az Othellot és a Velencei kalmárt játszotta a szultán előtt! Visszaemlékezésében le is írja a színházat, amelyet egy híd kötött össze a háremmel. Az arannyal és vörös bársonnyal gazdagon díszített nézőtéren 700 személy fért el, és a szultán páholya mellett voltak a háremhölgyek lefüggönyözött páholyai. Ez a színház az 1908-as forradalomig működött.
A szultáni önkényuralmat megdöntő és polgári alkotmányt kivívó 1908-as forradalom után még jobban megélénkült a drámaírói tevékenység. A színművek szinte semmi mással nem foglalkoztak, mint a forradalom témájával, annak eseményeinek feldolgozásával.
A török színháztörténet legjelentősebb eseménye abban az időszakban Cemil pasa nevéhez fűződik, aki Isztambul polgármestere volt. Nagy lelkesedéssel fogott hozzá Törökország kulturális elmaradottságának felszámolásához. Az európaizálás vagy nyugatosodás jegyében állandó városi színházat, valamint színészeti és zenei szakiskola létrehozását tervezte. 1913-ban létrehozta az Oszmán Művészetek Háza / Darülbeadyii Osmani / nevű konzervatóriumot, melynek élére André Antoine-t hívták meg, aki meg is kezdte szervező munkáját, de közbeszült az I. Világháború, amely miatt visszatért Párizsba.
A háború elvesztése végleg elsöpörte a szultánt, és az 1923-ban kikiáltott köztársaság új lehetőségeket teremtett a színházi életben. Kemal Atatürk és kormánya segítette a színház megerősödését, s hajlandó volt ennek érdekében bizonyos korábbi előítéletek megszüntetésére is, például megengedték, hogy nők is játszhassanak a színpadokon! A török nők ezután fokozatosan átvették az idegen színésznőktől és fiatal fiúktól a női szerepeket, de családi nevüket még nem használhatták! Ekkor lépett színpadra a XX. századi török színház egyik vezető színésznője is,Bedia Muvahhit / 1897 - 1994 /, akinek első fellépésén maga Atatürk is részt vett.
További XX. századi színházi tehetségek:
- Muhsin Ertugrul / 1892 - 1979 /
A török színjátszás legnagyobb szervező és rendező egyénisége, a mai török színházi művészet egyik megalapítója! 1924-ben tűnt fel a Farah nevű színházi társulat vezetőjeként. Színházi ismereteit Nyugat-Európában és a Szovjetunióban szerezte, reinhardt és Sztanyiszlavszkij tanítványaként! Érdekes módon ötvözte szerves egységgé a külföldi naturalista, realista és avantgarde hatásokat a török népi színjátékszerű hagyományokkal. 1927-től ő lett az Oszmán konzervatórium vezetője, amely 1931-ben szabályos színházzá alakult, és 1934 óta Isztambuli Városi Színház néven működik 1948-ban nyílt meg Ankarában - 1923-tól az új török főváros - a Török Állami / Nemzeti / Színház, melynek igazgatójául Ertugrult hívták meg Isztambulból.
Működése során hamarosan Ankarában is fellendült a színházi élet. Fáradozásai során egymás után nyíltak meg az állami színházak a Nemzeti Színház szervezetén belül. Néhány a színházak közül:
- Nagy Színház / Büyük Tiyatrosu /
- Kis Színház / Kücük Tiyatrosu /
- Harmadik Színház / Ücüncü Tiyatrosu /
- Kamaraszínház / Oda Tiyatrosu
- Új Színpad / Yeni Sahne /
- Altindagi Színház / Altindagi Tiyatrosu /
Ertugrult 1958-ban az oktatásügyi miniszterrel való nézeteltérése miatt felmentették igazgatói tisztsége alól. Visszavonult Isztambulba, ahol a Városi Színházat igazgatta, s közben egy magánszínházat is vezet.
A városi színházon kívül Isztambulban még legalább tizenöt magánszínház is működik, a legkülönfélébb művészi irányzatokat képviselve. Színészeik már mind színiiskolát végzett, tanult és tudatos művészek.
A két legjelentősebb magánszínház a Körszínház / Meydan Sahnesi /
és az " A ST " nevű avantgarde színház.
1973.június 12. és július 15. között rendezték meg Isztambulban az első nemzetközi művészeti fesztivált Kemal Atatürk nagy államreformjának 50. évfordulója tiszteletére, melyet azóta évente megismételnek.
Az 1970-es években kezdtek szaporodni a kis amatőr csoportok, melyek mind tartalmi, mind művészeti, mind formai szempontból segítették kimozdítani merevségükből az állami és városi színházakat.
A XX. század jelentős török drámaírói:
1. A régi generáció:
- Vedat Nedim Tör / 1897 - 1985 /
- Ahmet Kutsi Tecer / 1901 - 1967 /
- Cevat Fehmi Baskut / 1905 - 1971 /
2. A középső generáció
- Aziz Nesin / 1915 - 1995 /
- Haldun Taner / 1916 - 1986 /
- Necati Cumali / 1921 - 2001 /
3. Fiatal generáció
- Cahit Atay / 1929 - /
- Turgut Özakman / 1930 - /
A XX. SZÁZADI ALBÁN SZÍNHÁZ
Albánia 450 éves török uralom után csak 1912-ben nyerte el függetlenségét, így érthető módon ez idő alatt nem tudott kialakulni színházi élet. Mindössze az ősi tavaszünnepségekről maradtak fenn krónikák.
A drámaírás első kezdeményei Dél-Olaszország albán kolóniáiban jelentek meg. Az első komolyabb szerző, akinek neve felbukkant: Gerolamo De Rada / 1814 - 1903 /
Az Olaszországban élő albán író legismertebb műve A numidák című tragédia, mely később Sophonisba címmel vált ismertté.
A második ismert albán tragédia is Olaszországban íródott. Szerzője Antonio Santori / 1819 - 1894 /, a mű címe Elmira.
Az első színielőadásokat leginkább egyházi keretek között tartották, de kisebb számban előfordult magánházaknál is. Ezek mindegyike zártkörű, műkedvelő előadás volt! Nyilvános színházterem megnyitására 1879-ben került sor Szkutariban - ma Shkodra ! -. Ezzel egy időben a ferencesek rendházában és egy apácazárdában is kezdtek előadásokat rendezni.
A XX. század elejére már megnövekedett a drámairodalmi termés és gyakoribbá, csiszoltabbá váltak a műkedvelő előadások is. Antonio Xanoni atya egész sor színművet írt és fordított, szorgalmazta bemutatásukat, mely előadásokban ő maga is részt vett.
A politikai függetlenség 1912-es elnyerése az albán irodalmi nyelv gyors fejlődésének is kedvezett. Megtisztult a sok török és szláv nyelvi sallangoktól, felfrissült a hegylakók népi nyelvével.
- Giorgio Fishta atya / 1871 - 1940 /
Nagy lendületet adott munkássága az albán színháznak! Lírai részletekben gazdag Betlehemi pásztorok című melodrámája után szépen csengő versekben megfogalmazott tragédiákat írt. Néhány műve:- Júdás Makkabeus, - Iphigenia Auliszban,
Írt ezenkívül didaktikus darabokat is, mint például:
- A műveletlen albán nő, - A műveletlen albán férfi, - Assisi Szent Ferenc
Volt néhány sikeres átdolgozása is, mint pédául Moliére A képzelt betegének albán viszonyokra történő átültetése.
Kortársai közül a legismertebbek:
- Ethem Haxhiademi / 1902 - 1945 /
Az arisztotelészi dramaturgia szigorú tiszteletben tartásával szépen verselt tragédiákat írt.
- Zef M. Harapi / 1891 - 1945 /
Történeti drámákat írt.
- D. Andrea Zadéja / 1890 - 1945 /
A legtehetségesebb albán drámaköltő. Lélektani árnyaltságával és dialógusainak zeneiségével tűnt ki leginkább.
1945-ben alapították meg az első hivatásos albán színházat Tiranában, a Drámai Színházat. Ezt követte:- Opera és Balett Színház, - Varietészínház, - Néphadsereg Varieté Színháza.
1959-ben kezdte meg működését az Alexander Moissi Színművészeti Főiskola, mely ma már a nagyobb vidéki városokban működő hivatásos színtársulatok utánpótlását is biztosítja.
/ Folytatás a 30-ik részben /
KONSZTANTYIN SZTANYISZLAVSZKIJ
Helyezkedj el a sógoroknál, mert az ausztriai munkalehetőségek sokkal jobban jövedelmeznek, mint szinte bármely más magyarországi munka.
