De Sade márki a XVIII. század szellemi irányzatának, a felvilágosodásnak volt a lezárója és egyben kritikusa is. Műveiben logikusan és egyben cinikusan rajzolta meg a jövőképet, a szereplők tetteit abszurdba hajló racionalizmus irányítja, a cél annak bizonyítása, hogy az ész valójában emberellenes dolog. Sade világa nem erkölcstelen, hanem erkölcs nélküli, kegyetlen, félelmetes világ.

Sade 1740-ben született Párizsban, apja Jean-Baptiste François Joseph de Sade gróf, anyja Marie-Éléonore de Maillé de Carman grófnő volt. Gyermekkoráról kevés feljegyzés maradt fenn, annyit tudhatunk csupán, hogy 1740-ben a nála idősebb Condé herceg játszótársa volt. Négy év múlva viszont a herceg mellől eltávolították, mivel nem volt hajlandó sem félelmet, sem tiszteletet mutatni iránta. Ezt követően a Provence-i rokonaihoz került.

1744. augusztus 16-án Avignonba küldték apai nagyanyjához, ugyanekkor megkapta örökségének az egyik részét is. 1745-ben nagybátyjához, De Sade abbéhoz költözött, akinek szabados életmódja nagyban meghatározta De Sade márki későbbi jellemét. 1750-ben, Jacques-François Amblet nevelője társaságában Párizsba utazott, ahol a Louis-le-Grand jezsuita fiúiskola diákja lett. Ez időtájt szülei elváltak, anyja pedig egy párizsi karmelita kolostorba vonult, ahol 1777-ben bekövetkezett haláláig élt.

1754 májusában a Francia Katonai Akadémia versailles-i kiképző táborába került, ahová csak a nemes és gazdag ifjak juthattak be. Ekkor kezdődött el a katonai karrierje is. 1755-ben hadnagyi rangot kapott, majd a hétéves háború idején egy lovasságnál szolgált. 1758. június 23-án részt vett a krefeldi csatában, melyről naplót vezetett. 1759. április 21-én a Burgundi Lovasság kapitánya lett. 1762. május 25-én, nagybátyját letartóztatták, miközben egy bordélyház szolgáltatásait vette igénybe. Ugyanebben az évben, Sade márki szerelmes lett egy nála tíz évvel idősebb nőbe, ismerősei viszont rábeszélték, hogy semmiképp se kössön vele házasságot.

1763-ban, a hétéves háború befejeztekor, De Sade visszatért Párizsba. Apja egy gazdag, azonban a De Sade családnál alacsonyabb rangú família, a Montreuil család lányát szánta fia feleségének. Az ifjú De Sade közben udvarolni kezdett egy Laure de Lauris nevű nemeslánynak, azonban mikor apja egy igen intim pillanatban rajtakapta a hálószobában a lánnyal, Avignonba menekült. Avignonból szerelmes leveleken keresztül tovább udvarolt Laure-nak, aki viszont közben visszautasította őt. Ekkor De Sade azzal vádolta meg a lányt, hogy nemi betegséget kapott tőle, és hogy ezt el fogja mondani minden közös ismerősüknek. Még ugyanabban az évben, május 12-én visszatért Párizsba, ahol apja akaratát teljesítve feleségül vette Renée-Pélagie de Montreuilt, akit az esküvő előtt két nappal mutattak be neki. Az esküvő után De Sade titkos lakást tartott fenn a rue Mouffetard-on, ahol szabados életvitelének hódolt. Október 15-én feleségével Echauffourba, Normandiába utazott, ahonnan viszont üzleti ügyekre hivatkozva egyedül visszatért Párizsba. Október 18-án egy Jeanne Testard nevű prostituáltat fogadott fel, aki másnap feljelentette a rendőrségen szóbeli bántalmazás vádjával. Október 29-én a vádak miatt letartóztatták. November 13-án szabadlábra helyezték Louis Marais felügyelő felügyelete mellett, viszont el kellett hagynia Párizst, és vissza kellett térnie feleségéhez Echauffourtba.

1764. április 4-én engedélyt kapott, hogy visszatérhessen Párizsba. Júliusban egy Colet nevű színésznőnek udvarolt. Novemberben Marais felügyelő megtiltotta a márkinak, hogy örömlányokat vigyen fel a lakására.

1765-ben ugyancsak Marais felügyelő jelentést tett, miszerint a márki egy La Beaupré nevű színésznővel folytatott viszonyt. Később egy Beauvoisin nevű, újabb színésznő megjelenéséről is beszámolt, aki csatlakozott a párhoz. De Sade Beauvoisint vidéki birtokára, La Costera is elvitte. Ekkorra már jelentős felháborodást keltett a magatartása a kor embereinek a szemében.

1766 januárjában, De Sade egy vita alkalmával nyilvánosan bántalmazott egy lovat. Ezen évnek a nyarát La Costeben töltötte, ahol saját színházának a felépítését felügyelte.

1767. január 24-én meghalt az apja, számos adósságot hagyva a fiának örökségül. Ugyanez évben, augusztus 23-án Párizsban megszületett első gyermeke, egy Louis-Marie nevű fiú.

1768. április 3-án, húsvét vasárnap, egy Rose Keller nevű örömlányt fogadott fel, akit a lakására vitt és megkorbácsolt. Az esetet követően a király értesült a márki kicsapongásairól, és elrendelte letartóztatását, valamint börtönbe záratását. A börtönből november 16-án kiengedték, viszont száműzetésbe kellett vonulnia La Coste-i birtokára. Párizsba 1769. április 2-án térhetett vissza, orvosi kezelés céljából. Ez év június 27-én megszületett második fia, Donatien-Claude-Armand. Ősszel Hollandiába tett utazást, miközben élményeit naplójában jegyezte le.

1771-ben megszületett harmadik gyermeke, egy kislány, Madeleine-Laure. Szeptemberben újból letartóztatták tartozásai miatt, és a Fort-l'Evêque börtönbe zárták be. Szabadulását követően családja és felesége leánytestvérének, Anne-Prospère-nek a kíséretében visszatért La Coste-ra.

1772-ben De Sade az egyik orgia alkalmával spanyol legyet (Lytta vesicatoria L.) kevert az ételbe, ezzel akarván fokozni a vendégek szexuális étvágyát. A keverék miatt viszont sokan megbetegedtek, Sade-ot pedig mérgezés és szodómia vádjával elítélték. Ő azonban nem várta meg az ítélethozatalt és sógornője, Anne-Prospère társaságában Olaszországba távozott. Az aix-en-provence-i bíróság in contumaciam, azaz a vádlott távollétében a következő ítéletet hozta:„De Sade márki és szolgája, Latour kérjenek nyilvánosan bocsánatot a katedrális kapujában, mielőtt a Saint-Louis térre szállíttatnak, ahol is nevezett De Sade feje nyaktilón vétessék, Latour pedig felakasztassék. Holttestüket ezután égessék el, és hamvaikat szórják szét a szélrózsa minden irányába.” Az ítéletet végre is hajtották három nappal később, jelképesen, bábukkal Aix főterén.

1772. december 8-án anyósa közrejátszása miatt a márkit mégis letartoztatták és a miolansi erődbe zárták, ahonnan a rákövetkező év áprilisában sikeresen megszökött, és La Coste-i birtokán bujkált. 1774 januárjában egy rendőrségi rajtaütés következményeként újból menekülésre kényszerült, ősszel viszont hét szolgálólány és egy titkár társaságában visszatért La Coste-ba. Az elkövetkező években többször is menekülnie kellett, de mindig visszatért, újabb fiatal lányokat hozva magával, a lányok viszont rövid ideig tartózkodtak a birtokon, előbb-utóbb mind elmenekültek, kivéve egy Catherine Trillet nevű lányt, akit De Sade Justine-nek nevezett el.

De Sade kézírása

1777. január 17-én Catherine Trillet anyja, miután sikertelenül próbálta a lányát meggyőzni, hogy térjen haza, pisztollyal rálőtt a márkira, sikertelenül. Január 30-án De Sade, felesége kíséretében Párizsba ment meglátogatni a beteg anyját – aki időközben meghalt, de őt nem értesítették erről –, ahol viszont letartóztatták, korábbi vádak miatt. Büntetésének egy részét Vincennes börtönében töltötte, majd ennek bezárása után a Bastille-ba került, a két börtönben összesen tizenhárom évet ült. Felesége a márki bezárása után négy évvel látogatta meg először.

1785. október 22-én De Sade elkezdte írni első könyvét. a Szodoma 120 napjá-t, mellyel 37 nap alatt készült el.

1787. július 4-én a charenton-i elmegyógyintézetbe szállították, ahonnan 1790. április 2-án szabadult. Augusztusban megismerkedett egy Marie-Constance Quesnet nevű színésznővel, akivel élete végéig tartotta a kapcsolatot.

Életének hátralevő éveiben többször is bezárták rövidebb időkre, szodómia és szentséggyalázás vádjával. 1794. július 26-án másodszorra ítélték halálra, a lefejezés azonban Robespierre kivégzése miatt elmaradt, Sade-ot pedig október 15-én elengedték.

1801. március 6-án Joseph Fouché, Napóleon rendőrminisztere letartóztatta, éppen mikor a Nouvelle Justine (Justine regénye) kefelevonatait ellenőrizte kiadójánál, Massénál. Fouché elmegyógyintézetbe záratta, ahol 1814-ben bekövetkezett haláláig élt. Több feljegyzése szerint erotikus kapcsolatokat folytatott az intézet dolgozóival – különösen egy Madeleine Leclerc nevű 17 éves lánnyal – és betegeivel is, de rendszeresen látogatta Marie-Constance Quesnet is.

1814. december 2-án, 74 évesen, alvás közben halt meg.

Filozófiáját a művek szereplőinek dialógusaiban fejti ki, majd, mintegy bizonyítékként, az elmondottakra már-már beteges szexuális jelenet részletes leírása következik. Mondhatni, De Sade egy visszájára fordított Platón.^[1] De Sade filozófiája szerint a természet, az ösztön az elsődleges mindenféle más emberi érzések fölött, különösen a szerelem fölött. Az állat és az ember közti különbséget abban látta, hogy az állatok párzása csupán szexualitás, míg az emberek képesek az erotikára, azaz nemcsak fajfenntartó cselekedetre, hanem élvezetre is. Az erotikát mindenekelőtt társadalmi képződménynek gondolta: az erotika csak a társadalomban jut kifejeződésre, mint interperszonális aktus, amely alanyi szereplőt kíván, és legalább egy tárgy jelenlétét feltételezi, akár képzeletbelit is. A másik nélkül nincs erotika. Az erotikus aktus, De Sade szemében, olyan valami, ami a társadalom háta mögött, viszont a természet színe előtt játszódik le. A szenvedélyt természetes dolognak tekintette, amit nem lehet felszámolni; ha pedig elfojtjuk, magunkat csonkítjuk meg, vagy még pusztítóbb szenvedélyt idézünk elő.

De Sade az emberi bajok forrását, akárcsak Rousseau, a civilizációban látta. Azonban amíg Rousseau hitt az emberi természetben és látott megoldásokat, addig De Sade az emberi civilizációt reménytelennek tartotta. A vallásról alkotott nézetei a modern kori filozófiai értekezletekből ismert „elidegenedett ember”-t előzték meg, más helyeken Freud előképeként jelenik meg. Úgy gondolta, hogy az európai emberből a kereszténység kiszívta az agyvelejét, ezért az európai ember beteg, félember. Az erény és a filantrópia álcája mögött vadállatok irányítják az embereket, a keresztény vallás pedig maga a pokol. Az ember csak akkor lesz szabad és akkor kezdheti el megvalósítani magát, amikor a törvények és a vallások, a papok és a bírák mind eltűnnek.

De Sade egyik szokatlan gondolata a gyilkosság törvényessé tétele volt, pontosabban a halálbüntetés eltörlését és a magánbűn engedélyezését hangoztatta. Elítélte az állam immoralitását (háborúk), viszont megengedte az egyéni immoralitást, más szóval a közbűn (civilizáció) helyébe a magánbűnt javasolta.

/ FORRÁS: Wikipédia /