|

A díjat Gobbi Hilda alapította végrendeletében. Budai házának halála utáni értékesítéséből befolyt összeg kétharmadát (1989-ben
5,3 millió forintot) szánt a díj alapítására. Gobbi szándéka szerint
50-50 ezer forintot kell adni az évad legjobb epizodistájának, a díjjal
járó összeg azonban az alaptőke gyarapodása révén ma már 220-220 ezer
forintra nőtt. Az alapító színésznő ezt írta a díjról: „Sajátossága a
színészi munkának, hogy a főszereplő több felvonáson keresztül vonja
magára a figyelmet. Az epizodistának csak néhány perce pillanata van;
tömörít, mint az író amikor epigrammát alkot.”
A díj Henrik Ibsen Peer Gynt
című drámakölteményének egyik színpadi alakjáról kapta a nevét. Aase
anyó Peer Gynt édesanyja. Maga a szerep rövid, azonban felejthetetlen
alakításra nyújt lehetőséget. Az Aase-díj alapkezelője a kultusztárca és
a Színházi Társaság, a díj odaítéléséről a Színészkamara választotta
kuratórium dönt, melynek egy tagját a tárca delegálja. Díjazottak:
A díjat évről évre két férfi és két női színész kaphatja, akik közül az egyik vidéki, a másik budapesti társulat tagja.
- 1989 – Hacser Józsa, Sólyom Katalin, Horváth József, Mentes József
- 1990 – Agárdi Ilona, Földi Teri, Kóti Árpád, Suka Sándor
- 1991 – Dénes Piroska, Pártos Erzsi, Izsóf Vilmos, Tóth Béla
- 1992 – Lontay Margit, Pásztor Erzsi, Bakodi József, Tyll Attila
- 1993 – Csomós Mari, Egervári Klára, Horkai János, Kölgyesi György
- 1994 – Bakó Márta, Sebestyén Éva, Gáti József, Kátay Endre
- 1995 – Kádár Flóra, Szatmári Liza, Ballai István, Borhy Gergely
- 1996 – Pádua Ildikó, Szabó Ibolya, Farkas Antal, Siménfalvi Lajos
- 1997 – Barta Mária, Rajna Mária, Dobák Lajos, Tándor Lajos
- 1998 – Győri Ilona, Petényi Ilona, Fonyó József, Kulcsár Imre
- 1999 – Gyimesi Pálma, Máthé Eta, Czakó Jenő, Kőmíves Sándor
- 2000 – Balla Ica, Martin Márta, Fekete Tibor, Horesnyi László
- 2001 – Bódis Irén, Zolnay Zsuzsa, Bognár Péter, Lukács József
- 2002 – Dániel Vali, Réti Erika, Némethy Ferenc, Szilágyi István
- 2003 – Falvay Klára, Horváth Ibolya, György János, Makay Sándor
- 2004 – Dobos Ildikó, Kóti Kati, Hunyadkürti György, Marik Péter
- 2005 – Arányi Adrienn, az Operettszínház tagja, Sebők Klára erdélyi születésű színésznő, a debreceni Csokonai Színház állandó vendége, Gosztonyi János, az Új Színház stúdiójának vezetője, valamint Sata Árpád, az egri Gárdonyi Géza Színház tagja
- 2006 – Bende Ildikó (Győri Nemzeti Színház), Blasek Gyöngyi (Budapest Bábszínház), Krum ÁdámValkay Pál (Budapesti Kamaraszínház) (Pécsi Harmadik Színház) és
- 2007 – Fekete Györgyi, Tanai Bella, Lugosi György és Mihály Pál
- 2008 – Péva Ibolya, Zsurzs Kati, Csuha Lajos és Uri István
- 2009[1] – Császár Gyöngyi, Koós Olga, Kun Vilmos, és Welmann György
- 2010 – Borbás Gabi (Centrál Színház), Csonka Ibolya (kaposvári Csiky Gergely Színház), Fülöp Zsigmond (Pesti Magyar Színház), Venczel Valentin (egri Gárdonyi Géza Színház)[2]
A díjazást elbíráló kuratórium tagjai:
- 2005 óta: Felföldi Anikó, Molnár Piroska, Csikos Sándor, Epres Attila, Őze Áron
- 2000-2004 között: Barta Mária, Egervári Klára, Földi Teri, Horkai János, Siménfalvy Lajos
- 1995-1999 között: Béres Ilona, Halász Judit, Balogh Tamás, Blaskó Péter, Gáti Oszkár
- 1989-1994 között: Almási Éva, Törőcsik Mari, Fekete Tibor, Szilágyi Tibor, Szoboszlay Sándor
Az Ajtay Andor-emlékdíjat, vagy más néven Ajtay Andor-díj-at, Ajtay-díj-at Ajtay Andor alapította, a díjat, vagyis a halála után értékesített balatoni nyaraló pénzének évi kamatát minden évben az a két vígszínházi
színész kapja, akik abban az évben a legjobb alakítást nyújtották. A
pénz két színész (egy férfi, egy nő) közt osztódik el (400 000 - 400 000
Ft).
Díjazottak:
Megkapta továbbá: Kamarás Iván és Vallai Péter
Az alternatív Kossuth-díj nevű elismerést 1996-ban hozta létre Balogh Gyula vállalkozó, Vaja község egykori polgármestere és Földváry Györgyi budapesti lakos. Az Alternatív Magyar Művészeti Díj Alapítvány kuratóriumának tagja öt, állami Kossuth-díjjal kitüntetett művész: Gyurkovics Tibor író, az alapítvány elnöke, Jankovics Marcell filmrendező, Makovecz Imre építész, Melocco Miklós szobrászművész, valamint Schrammel Imre keramikus.
Földváry Györgyi a díjátadás után nyilatkozta[1],
hogy 1996-ban azért hozták létre a díjat, mert ebben az országban
„rettenetesen” befolyásolja a politika a művészeti díjakat, így szükség
van olyan civil díjakra, amelyek valóban az életművet és nem a politikai
hovatartozást díjazzák. Arra a kérdésre, mi volt annak az oka, hogy
1999 és 2002 között nem osztották ki a díjat, azt válaszolta, hogy olyan
kormány van az ország élén, amely megpróbálja azokat a művészeket
értékelni, akik megérdemlik a díjazást.
Díjazottak:
A Gobbi Hilda-díjat a MASZK Országos Színészegyesület kezdeményezésére, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a MASZK alapította 2001-ben, a színészek erkölcsi megbecsülése és a társadalmi rangjának emelése céljából a pályájuk delén túl lévő színészek számára.
A Gobbi Hilda „Életmű”-díjat azok a színészek kaphatják, akik több
évtizede működnek a pályán és semmiféle állami művészeti díjat nem
kaptak. A díjazottakat a beérkező javaslatokból a MASZK vezetősége, mint
kuratórium választja ki.
A Színházi világnap (március 27.) alkalmával adják át. Évente egy személy kaphatja. Díjazottak:
A Ruttkai Éva-emlékdíjat (más néven: Ruttkai Éva-díjat, Ruttkai Éva-gyűrűt vagy Ruttkai Éva-emlékgyűrűt) Ruttkai Éva lánya, Gábor Júlia alapította 1986-ban, a színművész távozásának évében, és 1987 óta adja át minden évben december 30-án, Ruttkai születésnapjának előestéjén, az előadás előtt a jelképes gyűrűt a Vígszínház társulatának titkos szavazása alapján annak a színművésznek, aki az elmúlt év kiemelkedő művészi teljesítményét nyújtotta.
Díjazottak:
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KIVÁLÓ MŰVÉSZE
A Magyar Köztársaság Kiváló Művésze díj állami kitüntetés. A
díjazott jogosult a „Magyar Köztársaság kiváló művésze” (illetve
rövidebben: „kiváló művész”) cím viselésére.
A kitüntetést a miniszterelnök
adja át legfeljebb öt képző-, ipar-, fotó-, film- és előadóművésznek
minden év március 15-én. A díjra javaslatot tenni a megelőző év november
30-ig az Oktatási és Kulturális Minisztérium Társadalmi és Civil Kapcsolatok Titkárságán, a kulturális kitüntetési referens címén lehet.[1] Csak az kaphatja meg, aki rendelkezik érdemes művészi kitüntetéssel, és a két díjazás között eltelt öt év.[2]
A díj pénzjutalommal jár, amely megegyezik a Kossuth-díjjal járó pénzösszeg felével.
A kitüntetés elődje a Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze díj volt, amelyet 1963 és 1990 között adományoztak a szocialista kultúra fejlesztése terén kimagasló érdemeket szerzett művészek részére. A díjazás nyugdíjkiegészítéssel
járt. Havi összege az országos szintű nettó átlagkereset 1/12-ed része
volt. A kitüntetett halála esetén özvegye élete végéig a járadék fele
részének megfelelő özvegyi járadékra volt jogosult, amennyiben magyar
állampolgár volt, Magyarországon lakóhellyel rendelkezett, és a rá
irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt elérte, továbbá a kitüntető cím jogosultjával halálakor, annak házastársaként közös háztartásban élt. [3] 2010
2008
2007
2005
2004
2003
2002
2001
2000
1990-1999 közötti díjazottak
| |